Arthenior főtere
Bár talán furcsának tűnhet az erre járóknak, de aki Artheniort megközelíti, az első dolog, amit észrevesz, hogy _nincs_ városfal. A város Északnyugati oldala felől érkező út egyenesen Arthenior főterére érkezik, ahol egy igényesen megtervezett és megépített, kövezett térrel találkozik az, aki arra téved. Kapuval, fallal vagy egyéb védőalkalmatossággal nem.A főteret ékesíti az annak közepén lévő szökőkút, melyben a víz egy ismeretlen mágiával tör ki újra és újra a kút felső végén, hogy aztán újra leérjen a szökőkút alsó részéhez, és gyémántként ragyogjon a nap sugaraiban. A víz kristálytiszta, iható, és ha fogy belőle, egy másik - vagy tán ugyan azon? - mágia segítségével azonnal pótlódik. A főtéren továbbá több, több mint száz éves, ékesen díszített, faragott kőpad is található, érdekes ábrákkal a lábukon, melyek ideálisak pihenésre, akár a Pegazus fogadó és a Szegénynegyed közti, közvetlen a tér melletti nagy fa hűvös árnyékában, akár hidegebb időben, a napon ülve.
A teret még egy nagy márványoszlop is díszíti, mely a mondák és mesék szerint annak a tiszteletére állították, aki egyedül túlélte Arthneior orkok által való lerombolását, majd szövetségeseket gyűjtött és visszavágott, a sivatagos pusztába száműzte a kevés túlélő orkot, évszázadokkal ezelőtt, akik még most se találtak vissza a városhoz, vagy nem mernek visszajönni. Persze az egész lehet tényleg csak legenda, hisz az orkok ettől függetlenül itt (is) élnek, és a város részeként töltik mindennapjaikat.
//Istálló//
Az istálló egy hosszúkás, erős kőépület a Pegazus fogadó szomszédságában. Széles, kétszárnyú kapuja mögött több férőhelyes, farudakkal elválasztott beállók vannak az állatok számára. A szalma és az állatok illata fogadja elsőként a belépőt, aztán a lovász is előkerül és ha az utazó meg tudja fizetni, csengő aranyáért hozzáértő gondoskodást és ízletes szénát biztosíthat hátasának. Nem csak lovak tartására alkalmas ez a hely, a hátsó részében, mely külön bejárattal rendelkezik, fából készült boxok sorakoznak, ide szállásolják el az egyéb hátasállatokat: gwuffok, esetleg griffek is megférnek itt, szintén az igényeiknek legmegfelelőbb bánásmódot kapva.
JK-k a helyszínen (elmúlt 7 napban belépett):
Anavelyssa Vaediwer (#13147)Savanyú Ukrom (#12030)
Targhed Cagon (#12983)
Tökvirág Alesian (#12539)
Bredoc Droyn (#11505)
JK-k a helyszínen (elmúlt 7-30 napban lépett be):
Denjaar Krultos (#11422)Arelow Merlor (#11743)
Nimral Destrila (#11613)
Yvon Rëtkarakh (#12940)
Svornt Strinton (#11596)
Kharasshi D'Rake (#8283)
Vanellarya Rhaentess (#11721)
Sírásó Krellnyran (#11742)
JK-k a helyszínen (több mint 30 napja lépett be):
Necraas al Rhy'kerith (#8617)Edyrm Laonwell (#13122)
Estrothim Rytl'or (#11312)
Vicar Aderlart (#12082)
Leondrinn Dharksbiane (#12679)
Melong Daraman (#4949)
Elyne Vrynn Worf (#6909)
Meireyla Akanaeu (#12253)
Cyprylana Yee'rylion (#11629)
Korr En'daart (#6943)
Kylias Ebilox (#12993)
Korren Sei (#5508)
Syessiss Opsyscalla (#8222)
Desydemonha Gurkothar (#11532)
Alarn El'din (#12972)
Mergar Itrillian (#12966)
Drikdarok Wogharod (#12210)
Gwydion Danamar (#12934)
Nabyy Mhidlu (#11101)
Flaranella Dharksbiane (#12601)
Wykron Fhess (#12931)
Csillaghúlta Haranka (#11339)
Csillaghúlta Alfúriusz (#11324)
Thanduel, a Lidérc (#9015)
Sanri Lan'thel (#10707)
Gvard Anhon (#11569)
Aldomeus, a Megvetett (#11735)
Tamon Obak (#12721)
Hagrar Kwor'ash Woriak (#8803)
Shane Haladrion (#6369)
Kethlech Szanbusz (#12593)
D'Verannora Rath (#9473)
Laquren Ostar (#9425)
Yowl Grehmat (#10125)
Vulem Rilitar (#8360)
Zephyr Aeris (#10585)
Aelsran Vorremis (#12464)
Warkdyn Thrommos (#12087)
Lisim Filarn (#573)
Dan Cruse (#12356)
Tänoma Räyoth (#10244)
Lyllinor Gramhin (#11248)
Wilster Smeightdar (#9470)
Aucë Meldo'Ro (#11785)
Vasgyúró Loff (#10295)
Békés Eargtonaa (#11915)
Liyren Mon'Sodo (#9457)
Avishahor Nomal (#2253)
Ves'que'oe Sebraleoth (#6666)
Driareaya Zylris (#11576)
Zariina Felra (#11318)
Helroot Erderk (#11317)
Sahhal Maron (#10628)
Mirazsik a Zsenge (#6699)
Yarylil Quarunwen (#7544)
Armundrik den Zighz'mond (#11011)
Kissva Niagi (#11155)
Yvla Tojrbonn (#11146)
Attyäi Deravin (#11131)
Mluyii Narion (#5984)
Arexisa Wentos (#10528)
Qrah'kas a Fürge (#10988)
Daynah Yffer (#9146)
Trene Mannisre (#10939)
Woldan Slienn (#10795)
Danilo Drzics (#4036)
Mano'ar Lis (#10562)
Sordyer Draceruk (#10759)
Vastalp Hadwyr (#7975)
Haonora Nueleth (#10425)
Vickem, a Szemfényvesztő (#10493)
Enbestri Liopertives (#10629)
Worfelk de Gasky (#10453)
Oriletha Elsatra (#10626)
Shyieg's Staydshyang (#10621)
Tam Rinbor (#9154)
Rasray Nal (#10476)
Ryakim Sindri (#8581)
Kevril Waveharp (#9517)
Therorra Naevys Barragbek (#10399)
Bórkas Neor (#10435)
Naregale Serkigl (#10369)
Hadzsak Mott (#9281)
Rha'Wag Sarwam (#10339)
Echnal Garm (#1647)
Pepikane Varoka (#8839)
Gardobar Merobnoran (#9992)
Oundori Uornns (#10310)
Tiocalnia Betsusé (#10275)
Lialeth N T'ernessia (#7070)
Vasfejű Udis (#10058)
Gussphar a Selyemnyelvű (#9849)
Cemyl Glanog (#5675)
Aktosz Laktosz (#10066)
Slane a Vándor (#10032)
Darein Falcorinus (#10015)
Alaid Bragor (#9841)
Bentrass D' Vanderen (#9306)
Dalfius Ghero (#9942)
D'rana Isseld (#9792)
Zeni Sihnva (#9787)
Krisaga Narrai (#9226)
Eleonor Nesayang (#3505)
Bessys Mcerry (#9731)
Maeril Laeril (#9722)
Marades Volkum (#5435)
Evesi Desler (#6805)
Ixlich Yaru Arrigan (#5507)
Awora Mostäja (#9385)
Lodrmar Valltermos (#9553)
Átkos Brezan (#9398)
Güda Aanraní (#9365)
Riaave Bogue (#9340)
Rahleeza Laea Ryjen (#8444)
Csillagvadász Torwel (#9279)
Skatha Amarin (#3540)
Rodrick Braims (#5928)
Yintyr Caluzi (#7182)
Sayessa Tiabor (#8355)
Eilerris Tarlin (#9181)
Iriel Mimfi (#9131)
Hanalisa Igmur (#7600)
Nor'Dingot Ehi (#7359)
Lepkevadász Tahrwynn (#8340)
Idhreniel Ealwen (#2591)
Luuna Faalen (#7059)
Kődalnok Kettar (#9010)
Félarcú Annorona (#8577)
Wraeco Thempestas (#2176)
Torthen Winbellun (#8909)
Amarille Neyleé (#8922)
Iker Reffel (#26)
Yseth Venolow (#5593)
Nyálkás Gulch (#8647)
Kayek Rhakani (#8488)
Livnthor Sylintd (#8509)
Hangtalan Lemenda (#8629)
Estryn Assista (#4671)
Erazziel Everhate [halott] (#164)
Cinnei Thesa (#8308)
Melith Sulwarren (#4816)
Raica Tarigera (#7122)
Lamin Tonkis (#8137)
Tia'kal Awaria (#7125)
Skila Horil (#5437)
Leeron Gramorn (#7768)
Lavnaj Hangelmuht (#7286)
Yarwen Erarrian (#7599)
Ace Spiriton (#7876)
Nayenii Ashurii (#7702)
Shanketon De Eronis (#474)
Dannara Zepley (#7004)
Norval Fir (#7019)
Darean Quwertio (#7631)
Nana Rannia (#7602)
Herdan Tarmikos (#7561)
Mendol Redrig (#7453)
Tarud Khames (#7352)
Ragnatis Okin (#7407)
Elhia Dea (#2121)
Merdin Maulin (#6489)
Ahlena Nii (#3560)
Diavolo Kann (#5777)
Len Arel (#7340)
Nerdriel Asthorn (#7304)
Ronon Vorin (#4488)
Kotaly Folwar (#5097)
Potrin Solla (#5142)
Belthar Jhendorn (#5813)
Haer Dramor (#4843)
Severille Kälgardyn (#6880)
Filrion Malarn (#6807)
Turan Jagiras Jadja (#6741)
Merry Drzics de Winther (#4045)
Shydir Tonlery (#6052)
Huron Uilosson (#5628)
Fickós Durwdal (#6078)
Siarina Swell (#6546)
Thraag Kal'dra (#6408)
Myrann Delopsy (#6545)
Lewinna Armenites (#4295)
Nadynne Xyrmer (#6550)
Tersagar Hiolla (#6403)
Etrys Bronheim (#4028)
Jaenelle Braeker (#4912)
Nikela Motosen (#6246)
Cara Elsier (#5580)
Nyver Polst (#6107)
Kyomi Bries (#6070)
Gratthok Reet (#6027)
Zyonea Dyanae (#6037)
Baragnol Hawol (#5835)
Danos Verlor (#5688)
Nagyhangú Alteer (#5921)
Ayna Phillene (#4413)
Nasnieh Armaniet (#5495)
Annuminas Draelon (#4372)
Swayward Estar (#150)
Galdroll Flurens (#5588)
Semrod Ifhrin (#5581)
Rogad Aftem (#5536)
Ynoth Iveseyth (#5506)
Illirian Aleamitore (#5351)
Kyrahna Sheron (#5271)
Tayro Hatrairo (#5458)
Zrotesz Khlia (#4474)
Lunala Hecker (#5318)
Yariel Ealasrion (#5184)
Aeris Mentha (#4611)
Ariniay Ardyon (#4900)
Arasul Hador (#5294)
Acchimra Nimxut (#5298)
Kai Tien (#5230)
Tarne Gweliel (#5211)
Calissa Fawkes (#5103)
Kenji Suf (#2568)
Harklet GareNar (#176)
Astaminia Eyalis (#5094)
Dreneira Da Lasson (#4872)
Thalessa Celamines (#4768)
Nilhelm Adrin (#4994)
Lisalres Tredarumin (#4927)
Lamia Calamity (#4944)
Lainia Minear (#4876)
Asada Lidoun (#4744)
Arduard Yalion (#4854)
Lynessa Edia (#4480)
Arvela Feryis (#4348)
Akvador Narchast (#4185)
Enir Qaqasal (#4612)
Rothen Lorche (#4571)
Eosril Yoranis (#4401)
Derinia Oviell (#2809)
Marong Etzamdria (#4497)
Avea Walerinn (#4437)
Cornie Tamaness (#4253)
Enthum Ders (#4393)
Haian Kayka (#4336)
Sir Sebastion Dele (#4334)
Arith Gafolen (#4270)
Erion Assirra Lisiman (#4234)
Ila Asrillo (#4329)
Logart Weldrun (#3614)
Castiell Aren (#4287)
Drisad mar Aktrum (#3747)
Ryallo Kalatar (#4136)
Werisa Asharine (#3948)
Swelita Dymonswara (#4064)
Wyno Xendra (#3910)
Heyn Werlys (#3955)
Kadlenor Malmae (#3914)
Samoly Rulla (#3860)
Phaseulus Khara (#3875)
Louzenhott Millo (#3850)
Xocandra Lessond (#3846)
Loora Lessond (#3847)
Elaara Monerie (#3805)
Galdair Sulla (#3764)
Lahyty Tomper (#3642)
Messena Lontarina (#3526)
Cayne Amnesi (#3467)
Aleena Neeva (#3456)
Leythika Numera (#3404)
Sirett F Askim (#3087)
Searin Antem (#3105)
Thremorth Daren (#3138)
Freija Meltiondd (#2955)
Kyra Larelle (#3117)
Elthrad Ganterth (#2888)
Torgath Faris (#3003)
Emantyr Janun (#3002)
Nathan del Zean (#2880)
Thabor Dwynn (#25)
Senra Thenra Ythens (#2904)
Corsius Tartorius (#2855)
Kiko Hanato (#2757)
Eschanger Valhorg (#2733)
Emriss Sayuka (#2693)
Riasrillo Yarilis (#2623)
Erdar Agebangha (#2610)
Aren Zander (#2171)
Kiara Talwin (#2456)
Nagy Daengarr (#2548)
Recad Araxiol (#2354)
Koloch Rhaokin (#2116)
Ziel Asgard (#2276)
Cryine Narmolanya (#2041)
Ilon Arz (#2141)
Krios Anedia (#2112)
Dorlen Magnus (#2097)
Asack Rayem (#2085)
Narrnai Athect (#1934)
Bolphglork Midiot (#1977)
Eron Drago (#1636)
Eron Crollan (#1763)
Erychar Sha Kryel (#170)
Tavi Shukon (#1630)
Lirtia Shedor (#152)
Nasuada Pennington (#1345)
Ard Sworberg (#1554)
Dompug Berder (#149)
Richardo con Trex (#1456)
Nayesha Idairin (#1085)
Aelisudil Saleroth (#1235)
Kshatrah Quilain (#461)
Eshilia Hyast (#441)
Delrila Altha (#1193)
Eldoren Wyliries (#1386)
Almor Raleven (#1329)
Lroth Arach (#1387)
Katsuka Heatherlyn (#1363)
Duraf Aroin (#1307)
Kheredor Arvenasz (#1230)
Jarmut Boruk (#506)
You Jeremy (#622)
Zsanna Belikov (#920)
Litnhirial Asinasaydynast (#1039)
Wanda Winderburg (#1041)
Serawque Tinutia (#1043)
Callidus Upilio (#1005)
Kyoko Mitaro (#862)
Eron Avaren (#847)
Sofhine Nazzar (#542)
Dalos Nius (#455)
Trithyn Gealach (#235)
Ailly Countes (#652)
Arnul Krogin (#486)
Orik Than (#299)
Ororeth Essios Kelen (#110)
Zöldszív Vaelor (#230)
Hanna Maria Analax (#108)
Hanaliah Ynite Seronish (#151)
Helenoira Lorinís (#169)