Tolvajlási rendszer, lopás
Ebben a súgóban írjuk le, hogy működik a tolvajlás, lopás a játékban. Lopni bármilyen karakterrel lehet (nem csak tolvaj kasztúval), gyakorlatilag bármilyen karaktert, viszont figyelembe kell venni a karakter játékmódját és IC helyzetét. Csak megfelelő IC helyzet mellett lehetséges a lopás (pl. nem tudsz lopni, ha a másik egy olyan épületben van, ahova nem mehet be a karaktered, csak azután lophat, ha már valahogy bejutott). A játékban alapvetően három dolgot lehet lopni: pénzt, bájitalokat és felszerelést. A tolvajlás összesen három lépésből áll: az 1. a célpont megközelítése, a 2. maga a tényleges lopás, amikor elemeled a pénzt vagy tárgyat, a 3. pedig a felszívódás, menekülés. Általában egy részt az egy hozzászólás mindkét féltől, de a felek megállapodhatnak, és előre üzenetben megbeszélve a dobásokat és értékeket, egy hozzászólásban is lerendezhetik - fontos azonban, hogy ne dobd ki előre az összes részedet, főleg, ha tolvaj vagy, mert lehet, hogy a lopás nem úgy megy, ahogy tervezted, és visszakozol, akkor pedig más dolgokat kell kidobálni. Egyszerre egy lépésre dobj, és úgy írd meg a hozzászólásod vagy küldd el privát üzenetben a másiknak. A rendszer a szöveges értékelések alapján fut, ahol a nagyon rossz 0, a rossz 1, az átlagos 2, a jó 3, a nagyon jó 4, a kitűnő 5, míg a legendás 6 pontot ér.Figyelem! A rendszer sok helyen használ kockadobást, erre használjuk a játék kockadobóját (link hozzá a menüben), a dobás eredményét elmentve, így a másik is látja, és nem lehet "csalni". Sok helyen ezenkívül módosítók is járnak, ezt az ésszerűség határain belül használjuk. Ha valaki nem ért egyet egy módosítóval, vagy egyéb vitás helyzet alakul ki, lehet mesélőt hívni, aki dönt. A tipikus módosítók feltüntetésre kerültek az adott részeknél.
1. lépés: célpont megközelítése
Ebben a lépésben az kerül szimulálásra, hogy hogy közelíted meg a célpontot, és ebben a körben a változások kihatnak a tolvajlás további menetére.Számolás: A támadó (tolvaj) karizmájához és álca értékéhez hozzáadunk egy 6 oldalú kockával való dobást. Ez a tolvaj osonás értéke. A védekező (áldozat) félnél az emberismerethez adjuk hozzá az intelligenciát, plusz egy 6 oldalú kockával való dobást. Ez a védekező észlelés értéke.
Tipikus módosítók:
- Ha az áldozat bármilyen módon, korábbról tud a tolvajról egy egyedi ismertetőjelet (pl. mert korábban már meglopta és felismeri), az egyedi ismertetőjelenként +2 módosító a védekező (áldozat) félnek [+2 észlelés].
- Nagy tömegben a tolvajnak +1, kevés jelenlévő esetén az áldozatnak +1, teljesen kihalt utcán pedig az áldozat akár +3 pontot is kaphat [+1 osonás vagy +1-3 észlelés].
- Éjszaka, sötétben, rossz látási viszonyok között a tolvajnak +1 módosító jár [+1 osonás].
- Speciális helyzetből való lopásnál (hátulról-félhátulról), illetve meglepetésszerűen/rejtett helyről való lopásnála tolvaj szintén +1 módosítót könyvelhet el magának [+1 osonás].
- Tipikusan rosszarcú, tolvajnak nézhető karakterek ellen az áldozat +1 módosítót kap [+1 észlelés].
- Ha az áldozat koncentrál, odafigyel valamire nagyon (vagy éppen nem figyel egyáltalán a környezetére), esetleg elterelik a figyelmét, akkor a tolvaj +1, ezek együttes jelenléte esetén +2 módosítót kap [+1-2 osonás].
Kimenetel: Amennyiben a tolvaj osonás értéke határozottan nagyobb mint a védekező észlelés értéke, úgy a tolvaj sikeresen megközelíti észrevétlenül a célpontot. Ha az észlelés nagyobb vagy egyenlő mint az osonás érték, úgy a megközelítés nem észrevétlen, a tolvajt felfedezik.
Következmény: Ha a tolvaj észrevétlenül közelíti meg a célpontot, akkor a lopás folytatódik, sehova semmilyen módosító nem jár emiatt. Amennyiben viszont a tolvajt felfedezik, akkor az áldozat egyrészt egy egyedi ismertetőjelet megjegyez a tolvajról, másrészről mind a második, mind a harmadik pontban +2 módosítót kap (az áldozat) [+2 értékőrzés, +2 üldözés]. Felfedezés esetén a tolvaj viszont dönthet úgy, hogy visszakozik a lopástól, ebben az esetben a 2. pontot ki kell hagyni (nincs tényleges lopás), és rögtön a 3. pontra kell lépni, viszont ekkor az áldozat nem +2, hanem csak +1 módosítót kap oda [+0 értékőrzés, +1 üldözés].
2. lépés: javak megszerzése/elemelése
Ebben a lépésben annak a nagyon rövid akciónak a sikerességét számoljuk, ami maga a tényleges lopás, amikor a javak átkerülnek az egyik karaktertől a másikhoz. Alapvetően három dolog lopható: arany, varázsitalok és tárgyak. Ha aranyat lopnuk, akkor nincs semmi további teendőnk, haladjunk a számoláshoz. Ha bájitalokat, akkor meg kell határoznunk, hogy milyen bájitalt szeretnénk ellopni (annak színét), csak ilyen varázsitalt lop a karakterünk (és ha az áldozatnál nincs, akkor a lopás lehet sikeres nulla zsákmánnyal akár). Tárgylopás esetén szintén meg kell határozni azt a konkrét tárgyat (pl. amulett), amit el szeretnénk tulajdonítani.Számolás: A támadó (tolvaj) ügyesség tulajdonságának és tolvajlási képességének az összege, plusz egy 6 oldalú kockával való dobás adja meg a zsebmetszés értéket. Az áldozat gyorsaság és intelligencia értéke, plusz egy 6 oldalú kockával való dobás pedig a védekező fél értékőrzés értéke.
Tipikus módosítók:
- Amennyiben az első pontban a tolvajt felfedték (nem közelítette meg sikeresen észrevétlenül a célpontot), úgy itt az áldozat +2 módosítót kap [+2 értékőrzés].
- Ha az áldozat bármilyen módon, korábbról tud a tolvajról egy egyedi ismertetőjelet (pl. mert korábban már meglopta és felismeri), az egyedi ismertetőjelenként +1 módosító a védekező (áldozat) félnek [+1 értékőrzés].
- Ha a védekező fél (áldozat) ellopni kívánt dolgai védett helyen vannak (ruha alatt, rejtett területeken stb.), úgy az áldozat +1, +2 vagy +3 módosítót kap, aszerint, mennyire alapos a védelem (általában +2-höz két védelem, +3-hoz három vagy több szükséges) [+1-3 értékőrzés].
- Ha a védekező fél (áldozat) ellopni kívánt dolgai szem előtt, könnyen elérhető helyen van (pl. éppen fizet az aranyaival, vagy a pénze csak lóg az övéről), úgy a tolvaj +1 vagy +2 módosítót kap, az elérhetőség egyszerűségének minőségében [+1-2 zsebmetszés].
- Ha az ellopni kívánt javakat a tolvaj tudja hol van pontosan, esetleg rá is lát, +1 módosítót kap [+1 zsebmetszés].
Kimenetel: Amennyiben a tolvaj zsebmetszése határozottan nagyobb mint az áltozat értékőrzése, úgy a lopás sikeres, és külön ki kell számolni a zsákmányt (ld. lentebb). Amennyiben az értékőrzés nagyobb vagy egyenlő a zsebmetszéssel, úgy a lopás sikertelen.
Következmény: Amennyiben a lopás sikertelen, úgy nem kap semmit a tolvaj, az áldozat viszont a 3. pontban +2 módosítót könyvelhet el magának [+2 üldözés]. Ha a lopás sikeres, akkor viszont a zsákmányt ki kell számolni.
Arany lopása esetén két tíz olalú "kockával" kell dobni, majd a kapott értékek átlagát meg kell szorozni a tolvaj gyorsaság tulajdonságával, végül ehhez még hozzáadni az ügyesség és tolvajlás értékeke szorzatát. A kapott szám %-ban kifejezi azt, hogy a célpont pénzének mekkora hányadát lopta el a tolvaj (pl. dobás: 3 és 7, az átlag tehát 5, gyorsaság nagyon jó [4], ügyesség kitűnő [5], tolvajlás legendás [6], akkor 5*4+5*6 = 50%).
Ha varázsitalokat lop a tolvaj (amit előre kijelölt, hogy milyen színűek [zöld, kék, piros, sárga, barna, fehér, fekete]), abban az esetben a gyorsaság tulajdonságnak megfelelő "kockával" dobunk (pl. nagyon jó esetén 4 oldalúval), és a kapott érték adja meg, hogy hány darab olyan típusú italt sikerült ellopni. Ha ez több, mint amennyije az áldozatnak van, akkor az összes ital ellopása sikerült (extrém esetben nulla, ha az áldozatnak nincs olyan varázsitala). Egyéb esetben az áldozat dönti el, hogy az adott színen belül hogy oszlik el az ellopott italok pontos fajtája.
Tárgylopás esetén pedig egy 6 oldalú kockával kell dobni, és amennyiben a dobott érték kisebb vagy egyenlő a gyorsaság+1-nél (pl. jó gyorsaság az 3, akkor 3+1=4 a célszám), a zsákmány a kiválasztott tárgy, egyéb esetben pedig semmi. Ha a tárgy lopás sikeres, de nincs zsákmány, akkor a tolvaj a 3. lépésben +2 felszívódást kap.
3. lépés: felszívódás/menekülés
Ebben a lépésben az kerül meghatározásra, hogy a tolvaj lopás után sikeresen fel tud-e szívódni, esetleg ha észrevették, elmenekülni az áldozat elől (illetve azok elől, akik látták a tolvajlást és fel kívánnak lépni a törvényszegő ellen). Hisz hiába lop el bármit is egy tolvaj, hogyha utána nem tud elmenekülni, és elfogják.Számolás: A támadó (tolvaj) álca és gyorsaság értékeit kell összeadni, majd egy 6 oldalú kocka dobás eredményét még hozzávenni, ez a felszívódási érték. A védekező fél (áldozat) intelligenciáját, nyomolvasását és keresését összeadva, továbbá egy 6 oldalú kockával való dobást még hozzávéve kapjuk meg az áldozat üldözési értékét.
Tipikus módosítók:
- Amennyiben az első pontban a tolvajt felfedték (nem közelítette meg sikeresen a célpontot), és a lopást is vállalta, úgy itt +2, ha a lopást nem vállalta, úgy +1 módosítót kap az áldozat [+1-2 üldözés].
- Amennyiben a második pontban a lopás sikertelen volt, úgy itt +2 módosítót kap az áldozat [+2 üldözés].
- Ha a résztvevőket sok személy / tömeg veszi körbe, annak mérete és sűrűsége alapján +1 vagy +2 módosítót kap a tolvaj [+1-2 felszívódás], polgár kasztú tolvaj esetén, az aktív képesség használatakor +5 módosító jár a tolvajnak [+5 felszívódás].
- Ha a résztvevőket kevés személy veszi körbe, akkor +1 módosító az áldozatnak, kihalt környezet után akár +2 [+1-2 üldözés].
- Rossz látási viszonyok között, éjszaka, sötétben a tolvaj +1 módosítót kap [+1 felszívódás].
- Teljesen nyílt, belátható területen az áldozat +1 módosítót kap [+1 üldözés], míg félig zárt (csarnok, nagy szoba, ajtó nélküli épület stb.) +1, teljesen zárt (pl. szoba) helyen +2 módosítót [+1-2 üldözés].
- Ha a 2. pontban a tárgy lopás sikeres volt, de zsákmány nem volt, akkor +2 felszívódást kap a tolvaj [+2 felszívódás].
Következmény: Ha a tolvaj felszívódási értéke nagyobb vagy egyenlő az áldozat üldözési értékénél, úgy a tolvaj sikeresen elmenekül, az áldozat nem tudja követni, és nem jegyez meg róla semmit. Ha az üldözési érték viszont nagyobb a felszívódási értéknél, a támadó lebukik, és az áldozat (illetve a környezet) üldözni tudja, akár el is kaphatja (kijátszandó). Ha az üldözési érték három vagy több ponttal nagyobb a felszívódási értéknél (pl. üldözési: 14, felszívózási: 11), akkor az előzőeken felül az áldozat valami egyedi ismertetőjelet is megjegyez a tolvajról.