Nincs játékban - Ispotály és Alkimistaműhely
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Ispotály és Alkimistaműhely | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 5 (81. - 100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
100. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-19 19:52:04
Üzenet elküldve: 2019-02-19 19:52:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//
*Hubi figyelmét természetesen nem kerüli el, hogy mintha a lányok, különösen Dora, rejtegetnének előle valamit. És az sem, hogy nem kínálják meg az itallal. De hát annyi baj legyen, ezen most igazán nem fog fennakadni. Ennyire azért nem kisstílű gazember. A kis szónoklatán nem gondolkodott, mondhatni, hogy spontán esemény volt, így kicsit meg is lepődik a hatásán. Ami pont fordítottja annak, mint amit várt volna, ha jobban végiggondolja az egészet. Dora könnyedén veszi, felszabadultan nevet rajta. Ezt persze lehet magyarázni azzal is, hogy tulajdonképpen minden okuk megvan a vidámságra. A mélységi viszont mintha kicsit zavarba jönne. Hubinak picit még a szemöldöke is összeszalad; az valóban pír lenne?
És még az is lehet, hogy a kancellárnak szerencséje van. Dora gyorsan elszalad az ellenszerért, így talán nem veszi észre ezt a kis közjátékot. Hiszen amit ő megígér, az úgy is van. Ugyan Hubi még nem tett semmi olyat, ami nyaknyiszálást vonna maga után, de arról nem esett szó, hogy mi az, ami miatt Dora a fülénél, vagy még kényesebb testrészénél fogva cibálná fel a Tűtoronyba, hogy végre lelökhesse onnan.*
- Magam is így hiszem, kedvesem. *mosolyodik el, amikor rövid időre négyszemközt marad Estivel, bár az arckifejezéséből sejthető, hogy ő nem feltétlenül csak holmi ingatlanok tulajdonjogáról óhajt eszmét cserélni. E kis szünet alatt magához veszi Dora pohárát amit az elf az asztalon hagyott, teletölti az itallal, és jót kortyol belőle. És ennyi is volt, Dora visszatért. Hubi fintorog, de hősiesen állja, hogy megszúrják.*
- Köszönöm.
*Most már Dorára mosolyog, és legbelül nyüszít, mint hermelin a sifonérban. Mert olyan gyakran volt az utóbbi időkben, hogy egy nő sem akadt. Pontosabban akadt, csak nem állt szóba vele. Vagy szóba állt, de abban nem volt köszönet. Elvégre ki szereti, ha kecskeképűnek nevezik? Most viszont kettő is akad. Ami nem lenne rossz, sőt, de úgy fest, hogy muszáj lesz választania. A mélységi még mindig roppant titokzatos neki, ez is az egyik szexepilje, de Doránál azt érzi, sejti, hogy nem venné jó néven az édes hármast. Ha ugyan a kancellár nem ért félre valamit végzetesen. De ha nem, akkor mit tegyen? Melyik karját vágja le?
Mert egyfelől ott van a sötételf. Noha még mindig nem ismeri, de gyakorlatilag minden vele töltött percet módfelett élvezett. Némelyiket még annál is jobban. De abban is biztos, hogy a nősténynek csak szórakozásra kell, amolyan pótléknak. Hiszen nem is fiatal, nem is jóképű, de épp kéznél van. Ez természetesen egy pillanatig sem zavarná derék Hubit, de hát itt van Dora is, és... na igen, itt a gond. Ő az, akivel a kéjsóvár, és rendszerint kanos kancellár nem csak üzekedni akar. Mit több, és ezt némi aggodalommal állapítja meg, elsősorban nem csak azt. Mi folyik itt? A biztonság kedvéért elnézést kér a hölgyektől, és az ispotály személyzetét eligazítja arra nézvést, hogy a szérumból minden beteg kapjon, és azok a hozzátartozók, barátok, ismerősök is, akik jelen vannak. Egyáltalán bárki, aki a fertőzöttekkel kapcsolatba került. Rövidesen visszatér, és érzi, hogy muszáj szabadkoznia.*
- Hiszen vigyáznék én magamra, de hát kancellárból csak egy van, pedig igény volna többre is. Most pedig megtisztelnének vele a hölgyek, ha velem tartanának a Radkraalba...
*Kicsit elakad, mert valahogy fogalma sincs, mi legyen azután. Persze lehetne egy édeshármas is megmenekülésük örömére, de ennél azt is valószínűbbnek érzi, hogy a Hadúr szobra megmozdul.*
- Biztosan jó lesz friss levegőt is szívni, és nemcsak az ispotály áporodott szagát. Amellett ott kényelmesen meg is lehet tisztálkodni, erről intézkedem.
*Ez jó, ez remek ürügy, elvégre Esti épp most említette, hogy a higiénián még volna mit fejleszteni a Vashegyen.*
- Esetleg azt is megbeszélhetjük, hogy miként vehetnénk rá a barbárokat arra, hogy gyakrabban tisztálkodjanak. És utána ne a mocskos gönceiket húzzák ismét magukra.
//Epilógus//
*Hubi figyelmét természetesen nem kerüli el, hogy mintha a lányok, különösen Dora, rejtegetnének előle valamit. És az sem, hogy nem kínálják meg az itallal. De hát annyi baj legyen, ezen most igazán nem fog fennakadni. Ennyire azért nem kisstílű gazember. A kis szónoklatán nem gondolkodott, mondhatni, hogy spontán esemény volt, így kicsit meg is lepődik a hatásán. Ami pont fordítottja annak, mint amit várt volna, ha jobban végiggondolja az egészet. Dora könnyedén veszi, felszabadultan nevet rajta. Ezt persze lehet magyarázni azzal is, hogy tulajdonképpen minden okuk megvan a vidámságra. A mélységi viszont mintha kicsit zavarba jönne. Hubinak picit még a szemöldöke is összeszalad; az valóban pír lenne?
És még az is lehet, hogy a kancellárnak szerencséje van. Dora gyorsan elszalad az ellenszerért, így talán nem veszi észre ezt a kis közjátékot. Hiszen amit ő megígér, az úgy is van. Ugyan Hubi még nem tett semmi olyat, ami nyaknyiszálást vonna maga után, de arról nem esett szó, hogy mi az, ami miatt Dora a fülénél, vagy még kényesebb testrészénél fogva cibálná fel a Tűtoronyba, hogy végre lelökhesse onnan.*
- Magam is így hiszem, kedvesem. *mosolyodik el, amikor rövid időre négyszemközt marad Estivel, bár az arckifejezéséből sejthető, hogy ő nem feltétlenül csak holmi ingatlanok tulajdonjogáról óhajt eszmét cserélni. E kis szünet alatt magához veszi Dora pohárát amit az elf az asztalon hagyott, teletölti az itallal, és jót kortyol belőle. És ennyi is volt, Dora visszatért. Hubi fintorog, de hősiesen állja, hogy megszúrják.*
- Köszönöm.
*Most már Dorára mosolyog, és legbelül nyüszít, mint hermelin a sifonérban. Mert olyan gyakran volt az utóbbi időkben, hogy egy nő sem akadt. Pontosabban akadt, csak nem állt szóba vele. Vagy szóba állt, de abban nem volt köszönet. Elvégre ki szereti, ha kecskeképűnek nevezik? Most viszont kettő is akad. Ami nem lenne rossz, sőt, de úgy fest, hogy muszáj lesz választania. A mélységi még mindig roppant titokzatos neki, ez is az egyik szexepilje, de Doránál azt érzi, sejti, hogy nem venné jó néven az édes hármast. Ha ugyan a kancellár nem ért félre valamit végzetesen. De ha nem, akkor mit tegyen? Melyik karját vágja le?
Mert egyfelől ott van a sötételf. Noha még mindig nem ismeri, de gyakorlatilag minden vele töltött percet módfelett élvezett. Némelyiket még annál is jobban. De abban is biztos, hogy a nősténynek csak szórakozásra kell, amolyan pótléknak. Hiszen nem is fiatal, nem is jóképű, de épp kéznél van. Ez természetesen egy pillanatig sem zavarná derék Hubit, de hát itt van Dora is, és... na igen, itt a gond. Ő az, akivel a kéjsóvár, és rendszerint kanos kancellár nem csak üzekedni akar. Mit több, és ezt némi aggodalommal állapítja meg, elsősorban nem csak azt. Mi folyik itt? A biztonság kedvéért elnézést kér a hölgyektől, és az ispotály személyzetét eligazítja arra nézvést, hogy a szérumból minden beteg kapjon, és azok a hozzátartozók, barátok, ismerősök is, akik jelen vannak. Egyáltalán bárki, aki a fertőzöttekkel kapcsolatba került. Rövidesen visszatér, és érzi, hogy muszáj szabadkoznia.*
- Hiszen vigyáznék én magamra, de hát kancellárból csak egy van, pedig igény volna többre is. Most pedig megtisztelnének vele a hölgyek, ha velem tartanának a Radkraalba...
*Kicsit elakad, mert valahogy fogalma sincs, mi legyen azután. Persze lehetne egy édeshármas is megmenekülésük örömére, de ennél azt is valószínűbbnek érzi, hogy a Hadúr szobra megmozdul.*
- Biztosan jó lesz friss levegőt is szívni, és nemcsak az ispotály áporodott szagát. Amellett ott kényelmesen meg is lehet tisztálkodni, erről intézkedem.
*Ez jó, ez remek ürügy, elvégre Esti épp most említette, hogy a higiénián még volna mit fejleszteni a Vashegyen.*
- Esetleg azt is megbeszélhetjük, hogy miként vehetnénk rá a barbárokat arra, hogy gyakrabban tisztálkodjanak. És utána ne a mocskos gönceiket húzzák ismét magukra.
99. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-18 21:02:43
Üzenet elküldve: 2019-02-18 21:02:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//
- Ha már ennyire kínálod, nem bánom! *veszi el nagy kegyesen a poharat, örömmel nézve, ahogy egyre nő benne a folyadék szintje, miközben Dora tölt bele*
- Na azt már nem, Pengét nem adom! *jelenti ki határozottan egy nevetés közepette* A világ Doráival annyit kísérletezel, amennyit szeretnél, de Pengét hagyd ki a dologból, eleget szenvedett már szegény! *maga se tudja, miért, de egészen megkedvelte a kis szőrmókot, aki határozottan majd kicsattan az egészségtől, mióta meggyógyították és szeretné, ha ez még sokáig így maradna*
- Ne is tedd, még a végén kiderül, hogy igazak! *kacsint a lányra, majd fenékig üríti a poharát* Ha esetleg újra kutatótársra lenne szükséged, tudod, hol találsz! *céloz a kancellár szobájára, ahol korábban ideiglenesen aludt. ~Bár talán hamarosan kéne valami új lakhely után nézni~ gondolja magában, ahogy a kancellár és Dora nyomában jár körbe a betegek között. Bár eddig nem izgatta különösebben a kérdés, be kell látnia, hosszú távon nem igazán tartható a jelenlegi megoldás. ~Találnunk kell valami mást!~ határozza el magában, ám egyelőre nem töpreng rajta túl sokat, hisz biztos benne, később bőven lesz még rá ideje. Inkább arra figyel, mit szeretne nekik mondani Habrertus, a hallottak azonban teljesen meglepik. Ritkán köszönnek meg bármit, amit ő tesz, így egy pillanatra lehullik a hűvös közömbösség álarca, és amúgy is sötét bőre még tovább sötétedik, ahogy enyhe pír futja el arcát zavarában. Szerencsére azonban hamar összeszedi magát, elrejtve érzelmeit*
- De még mekkora! *somolyog Dora megjegyzése kapcsán, miközben a lány háta mögül előhúzza az üveget, hogy újratöltse saját poharát. Szüksége van valami borzasztóan rosszra, hiszen lassan már kezd sok lenni neki ebből az ömlengésből. A pocsék pia megteszi a hatását, és egy fintor kíséretében, ahogy csúszik lefelé az ital, emberbaráti érzései is múlóban vannak*
- Jól van, nem kell a rizsa, hozd már azt az ellenszert! *forgatja a szemeit Dora szavai hallatán. Ha még sokáig kell itt ácsorognia, biztos benne, rövid időn belül egy újabb szerelmi vallomásnak lesz szem- és fültanúja, ezt pedig mindenáron szeretné elkerülni*
- Azt hiszem, nekünk még van egy befejezetlen beszélgetésünk a Dwirinthalen-házat illetően... de majd erre visszatérünk, ha már teljesen rendbe jöttél! *ereszt meg egy mosolyt a kancellár felé, hogy jelezze, hiába viselkedik most magához mérten kifejezetten visszafogottan, csak a megfelelő körülményekre vár egy újbóli tárgyaláshoz. ~És hogy ez a kis mitugrász ne legyen a közelben!~ gondolja, mikor Dora ismét megjelenik, ezúttal már az ellenszerrel a kezében*
- Igaza van, csak óvatosan! *mutat a poharat tartó kezével Dorára, kivételesen egyetértve a lánnyal, miután a kancellár is megkapta az ellenszert* Ki tudja, legközelebb talán olyan járvány üti fel a fejét, amire mi sem tudjuk kitalálni az ellenszert! Talán jobb lenne a tisztálkodás művészetét magasabb szintre fejleszteni Amonon! *pillant Habrertusra, enyhe mosolyra húzva a száját, ahogy felidéződik benne közös fürdőzésük emléke. Elhessegeti azonban a szemei előtt lebegő képet, hiszen ezúttal tényleg komolyan beszélt, ugyanis ahogy eddig tapasztalta, ezen a téren van még hová fejlődnie a térségnek.*
//Epilógus//
- Ha már ennyire kínálod, nem bánom! *veszi el nagy kegyesen a poharat, örömmel nézve, ahogy egyre nő benne a folyadék szintje, miközben Dora tölt bele*
- Na azt már nem, Pengét nem adom! *jelenti ki határozottan egy nevetés közepette* A világ Doráival annyit kísérletezel, amennyit szeretnél, de Pengét hagyd ki a dologból, eleget szenvedett már szegény! *maga se tudja, miért, de egészen megkedvelte a kis szőrmókot, aki határozottan majd kicsattan az egészségtől, mióta meggyógyították és szeretné, ha ez még sokáig így maradna*
- Ne is tedd, még a végén kiderül, hogy igazak! *kacsint a lányra, majd fenékig üríti a poharát* Ha esetleg újra kutatótársra lenne szükséged, tudod, hol találsz! *céloz a kancellár szobájára, ahol korábban ideiglenesen aludt. ~Bár talán hamarosan kéne valami új lakhely után nézni~ gondolja magában, ahogy a kancellár és Dora nyomában jár körbe a betegek között. Bár eddig nem izgatta különösebben a kérdés, be kell látnia, hosszú távon nem igazán tartható a jelenlegi megoldás. ~Találnunk kell valami mást!~ határozza el magában, ám egyelőre nem töpreng rajta túl sokat, hisz biztos benne, később bőven lesz még rá ideje. Inkább arra figyel, mit szeretne nekik mondani Habrertus, a hallottak azonban teljesen meglepik. Ritkán köszönnek meg bármit, amit ő tesz, így egy pillanatra lehullik a hűvös közömbösség álarca, és amúgy is sötét bőre még tovább sötétedik, ahogy enyhe pír futja el arcát zavarában. Szerencsére azonban hamar összeszedi magát, elrejtve érzelmeit*
- De még mekkora! *somolyog Dora megjegyzése kapcsán, miközben a lány háta mögül előhúzza az üveget, hogy újratöltse saját poharát. Szüksége van valami borzasztóan rosszra, hiszen lassan már kezd sok lenni neki ebből az ömlengésből. A pocsék pia megteszi a hatását, és egy fintor kíséretében, ahogy csúszik lefelé az ital, emberbaráti érzései is múlóban vannak*
- Jól van, nem kell a rizsa, hozd már azt az ellenszert! *forgatja a szemeit Dora szavai hallatán. Ha még sokáig kell itt ácsorognia, biztos benne, rövid időn belül egy újabb szerelmi vallomásnak lesz szem- és fültanúja, ezt pedig mindenáron szeretné elkerülni*
- Azt hiszem, nekünk még van egy befejezetlen beszélgetésünk a Dwirinthalen-házat illetően... de majd erre visszatérünk, ha már teljesen rendbe jöttél! *ereszt meg egy mosolyt a kancellár felé, hogy jelezze, hiába viselkedik most magához mérten kifejezetten visszafogottan, csak a megfelelő körülményekre vár egy újbóli tárgyaláshoz. ~És hogy ez a kis mitugrász ne legyen a közelben!~ gondolja, mikor Dora ismét megjelenik, ezúttal már az ellenszerrel a kezében*
- Igaza van, csak óvatosan! *mutat a poharat tartó kezével Dorára, kivételesen egyetértve a lánnyal, miután a kancellár is megkapta az ellenszert* Ki tudja, legközelebb talán olyan járvány üti fel a fejét, amire mi sem tudjuk kitalálni az ellenszert! Talán jobb lenne a tisztálkodás művészetét magasabb szintre fejleszteni Amonon! *pillant Habrertusra, enyhe mosolyra húzva a száját, ahogy felidéződik benne közös fürdőzésük emléke. Elhessegeti azonban a szemei előtt lebegő képet, hiszen ezúttal tényleg komolyan beszélt, ugyanis ahogy eddig tapasztalta, ezen a téren van még hová fejlődnie a térségnek.*
98. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 23:11:13
Üzenet elküldve: 2019-02-17 23:11:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//
- Én? Törpe? *Kiált vissza Dora civódva, de persze ez sem szegi kedvét. Esti előlép a műhelyből, a lány pedig nagy mosollyal köszönti.* Jó, nem én vagyok a legmagasabb elf a környéken, elismerem, de azért törpe? Azok szőrösek! Inkább igyál, mint hogy badarságokat beszélsz! *Esti kezébe nyomja a poharat és rátölt. A lány egyből a kancellárt keresi, de Dora kissé zavartan vállat von. Tudja, hogy Esti tisztában van az aggodalmaival, de még ő maga is érzékeli, hogy kissé humoros, hogy mindig a kancellár egészsége számára a fő szempont.*
- Majd ha szépen meggyógyult, ő is kaphat alkoholt. Hacsak nem itatjuk le Doranyulat és Pengenyulat, és adjuk be nekik újra az ellenszert. Nem kockáztatok meg semmilyen mellékhatást, ha már épp hogy kihúztuk a csávából. *Mosolyog gúnyosan, és megemeli poharát.* Ránk! *Lehúzza az italt. Eléggé harmadrangú, a mélységinek igaza van, de hát ha nincs másik, elég ez is. Égetni éget.* És… igen, tényleg nem volt olyan vészes a közös munka. Már-már azt mondanám, megkedveltelek. De nem szeretek nagy szavakkal dobálózni. *Teszi hozzá komolyan.*
*Elég volt emlegetni, Habrertus is felbukkan vidám körükben. Dora érdeklődéssel figyeli, hogy a férfi még mindig munkamániáját helyezi előtérbe, és ahelyett, hogy velük – vele – hemperegne nevetve a réten, inkább intézkedik.* ~ Valakinek azt is kell, persze, de az ünneplésnek is megvan a maga ideje. ~
- Habrertus, épp emlegettünk! *Mondja Dora, és szinte már szakmai megfontolásból (hiszen pár hete még a kancellár segítője vagy miféléje volt, nem pedig hősi Gyógyító), ösztönösen követi felettesét a vizsgálón át, kezében továbbra is a poharat meg az üveget tartva. A jó hír után már ez a séta is pozitívabb, mint szokott, a betegeket szinte körüllengi a remény. A lány is elengedheti magát, még néhány halvány mosolyt is megereszt, főleg az árussal kapcsolatban. A kancellár egy hatszemközti beszélgetésre invitálja őket, a lány pedig a háta mögé dugja a két tárgyat, hogy ne legyen szem előtt. A kancellár azonban olyan dologra szánja el magát, ami véletlenül sem az üveg orvul történő elorzása, de még csak nem is plusz munkát akar adni nekik. Dora meglepődve, de büszkén fogadja, hogy a férfi meghajol. Beszéde jól esik a lánynak, főleg azután a lelki civódás után, amin az utóbbi időben a kutatással keresztülment, a haláltól való rettegés, a felelősség terhe, a sok ocsmányság látványa most mind-mind mintha egy nagyon rossz rémálommá válna csak a lány fejében, melyből a pirkadattal már fel is ébredt. Végül – ritka eset – elneveti magát.*
- Még hogy egy kis szereped! Ó, ha tudnád! *Mondja, és megint csak nevet, a megkönnyebbüléstől, hogy végre meg tudja gyógyítani a férfit. Estire pillant, talán ő is érzi a dolog iróniáját.* Emlékszel, mit mondtam, mielőtt elhagytam a Kancelláriát? Egy pillanatra se hidd, hogy hagylak meghalni, Habrertus! Hát most láthatod, mi történik akkor, ha én valamit megígérek.
*Persze azt is megígérte, hogy ha valami ocsmánysággal próbálkozik, elnyesi a torkát. De a kancellár még nem próbálkozott ocsmánysággal, ezért nem tudhatjuk, Dora ezt az ígéretét mennyire tartja be. Sarkítás ide vagy oda, Dora most az igazi hősnő szerepében tetszeleghet, és annál nincs is jobb. Kirívó, határozott pillantása mellett csak enyhe arcpírja árulja el, hogy jól tudja, mit mondott még a Kancellárián, és hogy nem változott a véleménye. Jó néhány másodpercig ácsorog elgondolkodva, aztán kap csak észhez. Az üveg italt és a poharat az asztalra csapja, kesztyűt húz és elszalad az ellenszerért, amelyből sorra érkeznek az adagok. Egy fecskendővel tér vissza, és ha a kancellár hajlandó szabaddá tenni a karját, egy kicsit kellemetlen tűszúrás keretében be is adja neki a szert.*
- Most, hogy visszahoztunk a halál torkából, vigyázz ám magadra! *Mondja neki jókedvűen, de azért megenged még egy megkönnyebbült sóhajt.*
//Epilógus//
- Én? Törpe? *Kiált vissza Dora civódva, de persze ez sem szegi kedvét. Esti előlép a műhelyből, a lány pedig nagy mosollyal köszönti.* Jó, nem én vagyok a legmagasabb elf a környéken, elismerem, de azért törpe? Azok szőrösek! Inkább igyál, mint hogy badarságokat beszélsz! *Esti kezébe nyomja a poharat és rátölt. A lány egyből a kancellárt keresi, de Dora kissé zavartan vállat von. Tudja, hogy Esti tisztában van az aggodalmaival, de még ő maga is érzékeli, hogy kissé humoros, hogy mindig a kancellár egészsége számára a fő szempont.*
- Majd ha szépen meggyógyult, ő is kaphat alkoholt. Hacsak nem itatjuk le Doranyulat és Pengenyulat, és adjuk be nekik újra az ellenszert. Nem kockáztatok meg semmilyen mellékhatást, ha már épp hogy kihúztuk a csávából. *Mosolyog gúnyosan, és megemeli poharát.* Ránk! *Lehúzza az italt. Eléggé harmadrangú, a mélységinek igaza van, de hát ha nincs másik, elég ez is. Égetni éget.* És… igen, tényleg nem volt olyan vészes a közös munka. Már-már azt mondanám, megkedveltelek. De nem szeretek nagy szavakkal dobálózni. *Teszi hozzá komolyan.*
*Elég volt emlegetni, Habrertus is felbukkan vidám körükben. Dora érdeklődéssel figyeli, hogy a férfi még mindig munkamániáját helyezi előtérbe, és ahelyett, hogy velük – vele – hemperegne nevetve a réten, inkább intézkedik.* ~ Valakinek azt is kell, persze, de az ünneplésnek is megvan a maga ideje. ~
- Habrertus, épp emlegettünk! *Mondja Dora, és szinte már szakmai megfontolásból (hiszen pár hete még a kancellár segítője vagy miféléje volt, nem pedig hősi Gyógyító), ösztönösen követi felettesét a vizsgálón át, kezében továbbra is a poharat meg az üveget tartva. A jó hír után már ez a séta is pozitívabb, mint szokott, a betegeket szinte körüllengi a remény. A lány is elengedheti magát, még néhány halvány mosolyt is megereszt, főleg az árussal kapcsolatban. A kancellár egy hatszemközti beszélgetésre invitálja őket, a lány pedig a háta mögé dugja a két tárgyat, hogy ne legyen szem előtt. A kancellár azonban olyan dologra szánja el magát, ami véletlenül sem az üveg orvul történő elorzása, de még csak nem is plusz munkát akar adni nekik. Dora meglepődve, de büszkén fogadja, hogy a férfi meghajol. Beszéde jól esik a lánynak, főleg azután a lelki civódás után, amin az utóbbi időben a kutatással keresztülment, a haláltól való rettegés, a felelősség terhe, a sok ocsmányság látványa most mind-mind mintha egy nagyon rossz rémálommá válna csak a lány fejében, melyből a pirkadattal már fel is ébredt. Végül – ritka eset – elneveti magát.*
- Még hogy egy kis szereped! Ó, ha tudnád! *Mondja, és megint csak nevet, a megkönnyebbüléstől, hogy végre meg tudja gyógyítani a férfit. Estire pillant, talán ő is érzi a dolog iróniáját.* Emlékszel, mit mondtam, mielőtt elhagytam a Kancelláriát? Egy pillanatra se hidd, hogy hagylak meghalni, Habrertus! Hát most láthatod, mi történik akkor, ha én valamit megígérek.
*Persze azt is megígérte, hogy ha valami ocsmánysággal próbálkozik, elnyesi a torkát. De a kancellár még nem próbálkozott ocsmánysággal, ezért nem tudhatjuk, Dora ezt az ígéretét mennyire tartja be. Sarkítás ide vagy oda, Dora most az igazi hősnő szerepében tetszeleghet, és annál nincs is jobb. Kirívó, határozott pillantása mellett csak enyhe arcpírja árulja el, hogy jól tudja, mit mondott még a Kancellárián, és hogy nem változott a véleménye. Jó néhány másodpercig ácsorog elgondolkodva, aztán kap csak észhez. Az üveg italt és a poharat az asztalra csapja, kesztyűt húz és elszalad az ellenszerért, amelyből sorra érkeznek az adagok. Egy fecskendővel tér vissza, és ha a kancellár hajlandó szabaddá tenni a karját, egy kicsit kellemetlen tűszúrás keretében be is adja neki a szert.*
- Most, hogy visszahoztunk a halál torkából, vigyázz ám magadra! *Mondja neki jókedvűen, de azért megenged még egy megkönnyebbült sóhajt.*
97. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 21:43:55
Üzenet elküldve: 2019-02-17 21:43:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Napokkal később//
//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//
*Hubi pedig nem számolja a napokat, pedig lehet, hogy kellene. Hiszen ki tudja, hogy mennyi van neki még hátra? De egyszerűen nem az a fajta. Természetesen nem rettenthetetlen hős, aki csatamezőkön sokszoros túlerővel szemben sem riad vissza, de abban szerzett már némi rutint, hogy miként kell legyőznie saját magát. Ez esetben a félelmét. A napok ettől függetlenül persze telnek, munkával telnek. Ha a kínos sebet szerzett elf időközben lábra áll, az csak jó. A kancellár csupán annyit törődik vele, hogy a kötést cseréli, és figyeli, rajta nem jönnek-e elő a pestis tünetei. És ez a nap sem tűnik másnak, mint a többi. Azzal együtt, hogy kedvező jelek mutatkoznak. Dora és Esti kutatásai reményt keltőek, és Hubi patkányainak állapota is bizakodásra ad okot. De azért csodálkozva néz fel asztala mögül a kiabálásra. Mintha valaki azt kiáltozná, hogy meggyógyult. Azt hiszi, hogy a képzelete tréfálta meg, de azért a torkában dobog a szíve. Hátha mégis... Óvatosan áll fel az asztal mögül, szinte fél átmenni a másik helyiségbe. Fél szembesülni azzal, hogy rosszul hallott valamit. De nem sokkal később Dora hangját véli hallani, és ez a hang is vidám. Kétszer egymás után pedig nem tévedhet. Most már igyekszik szaporázni a lépteit, de hát nagyon nem szabad rohannia, hiszen messze nincs olyan jó állapotban. Így mire átbotorkál, már nemcsak Fendor, Dora és egy kisebb csapat felszabadultan ünneplő artheniori fogadja, hanem az előkerített mélységi is.*
- Mi folyik itt? *szólal meg rekedtesen, de ahogy kiderül, hogy arról van szó, hogy megtalálhatták az ellenszert, ő is kedvet érez hozzá, hogy úgy ugrabugráljon, mint a körülöttük lévő gyermekek. Végül nem teszi, mert méltóság is van a világon, helyette előjön belőle a kancellár.*
- A betegek továbbra is kapják azt az ellátást, mint eddig. *rendelkezik a szolgákhoz szólva* Egészen addig, míg erejük vissza nem nyerik. Akiket gyógyultnak nyilvánítunk, a hosszúházban kapjanak ideiglenesen elhelyezést. A továbbiakban pedig nem betegekként, hanem a Vashegy oltalmát élvező menekültekként tartassanak számon.
*Kis mosollyal néz Dorára és Estire, aztán gyorsan megvizsgál egy-két beteget, már csak a biztonság kedvéért. Egyikükre igen jól emlékszik. Ha nem is volt az utolsó stádiumban, de nem sokat adott volna már az életéért. És láthatóan jobban van.*
- Remek színben vagy, barátom. *veregeti meg a vállát, aztán gyorsan elfordul, mert a végén még sírva fakad a megkönnyebbüléstől. Az pedig igazán nem illene a kancellárhoz. Nem felejti el megnézni Ftittit is, a korábban történtek miatt különösen fontosnak érzi, hogy ő is meggyógyuljon. A továbbiakban rendelkezik arról is, hogy a betegek abból az orvosságból kapjanak, mely a leghatásosabbnak bizonyult, majd magával inti két segítőjét. Akikkel - ha vele tartottak - a vizsgálóban fordul szembe.*
- Kedveseim! *mosolyodik el végre őszintén, és hamisítatlan, főúri körökben sem kifogásolható meghajlást produkál. Hiába, a mégis nemesi család sarja valahol.*
- Fogadjátok egy vén kókler őszinte elismerését és csodálatát. Nem mindennapi dolgot vittetek végbe, alighanem egész Lanawin hálás lehet nektek. Olyan kórt fékeztetek meg, melyre mióta világ a világ, nem létezett ellenszer, és csak vajmi kevesen élték túl, akik elkapták. És mondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy e diadalban szerény részem nekem is lehet.
*Természetesen a kancellár is pontosan tudja, hogy az érdem nagy része a lányoké. És a dicsőséget egész könnyedén engedi át nekik. Legalábbis látszólag. Mert aki ismeri egy kicsit a kancellárt, az azért tudja, hogy messze nem ennyire nagylelkű. Hacsak nem az elmúlt hatok viszontagságai változtattak a jellemén. Ki tudja?*
- Ugye... *jegyzi meg végül egy kicsit zavart félmosollyal, szinte szégyellősen* Nekem is jut az orvosságból?
*Mert a nagy öröm azért csak úgy az igazi, ha nem hal bele.*
//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//
*Hubi pedig nem számolja a napokat, pedig lehet, hogy kellene. Hiszen ki tudja, hogy mennyi van neki még hátra? De egyszerűen nem az a fajta. Természetesen nem rettenthetetlen hős, aki csatamezőkön sokszoros túlerővel szemben sem riad vissza, de abban szerzett már némi rutint, hogy miként kell legyőznie saját magát. Ez esetben a félelmét. A napok ettől függetlenül persze telnek, munkával telnek. Ha a kínos sebet szerzett elf időközben lábra áll, az csak jó. A kancellár csupán annyit törődik vele, hogy a kötést cseréli, és figyeli, rajta nem jönnek-e elő a pestis tünetei. És ez a nap sem tűnik másnak, mint a többi. Azzal együtt, hogy kedvező jelek mutatkoznak. Dora és Esti kutatásai reményt keltőek, és Hubi patkányainak állapota is bizakodásra ad okot. De azért csodálkozva néz fel asztala mögül a kiabálásra. Mintha valaki azt kiáltozná, hogy meggyógyult. Azt hiszi, hogy a képzelete tréfálta meg, de azért a torkában dobog a szíve. Hátha mégis... Óvatosan áll fel az asztal mögül, szinte fél átmenni a másik helyiségbe. Fél szembesülni azzal, hogy rosszul hallott valamit. De nem sokkal később Dora hangját véli hallani, és ez a hang is vidám. Kétszer egymás után pedig nem tévedhet. Most már igyekszik szaporázni a lépteit, de hát nagyon nem szabad rohannia, hiszen messze nincs olyan jó állapotban. Így mire átbotorkál, már nemcsak Fendor, Dora és egy kisebb csapat felszabadultan ünneplő artheniori fogadja, hanem az előkerített mélységi is.*
- Mi folyik itt? *szólal meg rekedtesen, de ahogy kiderül, hogy arról van szó, hogy megtalálhatták az ellenszert, ő is kedvet érez hozzá, hogy úgy ugrabugráljon, mint a körülöttük lévő gyermekek. Végül nem teszi, mert méltóság is van a világon, helyette előjön belőle a kancellár.*
- A betegek továbbra is kapják azt az ellátást, mint eddig. *rendelkezik a szolgákhoz szólva* Egészen addig, míg erejük vissza nem nyerik. Akiket gyógyultnak nyilvánítunk, a hosszúházban kapjanak ideiglenesen elhelyezést. A továbbiakban pedig nem betegekként, hanem a Vashegy oltalmát élvező menekültekként tartassanak számon.
*Kis mosollyal néz Dorára és Estire, aztán gyorsan megvizsgál egy-két beteget, már csak a biztonság kedvéért. Egyikükre igen jól emlékszik. Ha nem is volt az utolsó stádiumban, de nem sokat adott volna már az életéért. És láthatóan jobban van.*
- Remek színben vagy, barátom. *veregeti meg a vállát, aztán gyorsan elfordul, mert a végén még sírva fakad a megkönnyebbüléstől. Az pedig igazán nem illene a kancellárhoz. Nem felejti el megnézni Ftittit is, a korábban történtek miatt különösen fontosnak érzi, hogy ő is meggyógyuljon. A továbbiakban rendelkezik arról is, hogy a betegek abból az orvosságból kapjanak, mely a leghatásosabbnak bizonyult, majd magával inti két segítőjét. Akikkel - ha vele tartottak - a vizsgálóban fordul szembe.*
- Kedveseim! *mosolyodik el végre őszintén, és hamisítatlan, főúri körökben sem kifogásolható meghajlást produkál. Hiába, a mégis nemesi család sarja valahol.*
- Fogadjátok egy vén kókler őszinte elismerését és csodálatát. Nem mindennapi dolgot vittetek végbe, alighanem egész Lanawin hálás lehet nektek. Olyan kórt fékeztetek meg, melyre mióta világ a világ, nem létezett ellenszer, és csak vajmi kevesen élték túl, akik elkapták. És mondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy e diadalban szerény részem nekem is lehet.
*Természetesen a kancellár is pontosan tudja, hogy az érdem nagy része a lányoké. És a dicsőséget egész könnyedén engedi át nekik. Legalábbis látszólag. Mert aki ismeri egy kicsit a kancellárt, az azért tudja, hogy messze nem ennyire nagylelkű. Hacsak nem az elmúlt hatok viszontagságai változtattak a jellemén. Ki tudja?*
- Ugye... *jegyzi meg végül egy kicsit zavart félmosollyal, szinte szégyellősen* Nekem is jut az orvosságból?
*Mert a nagy öröm azért csak úgy az igazi, ha nem hal bele.*
96. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 19:22:14
Üzenet elküldve: 2019-02-17 19:22:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//
*A névkérdésre csak megvonja a vállát, egyáltalán nem jegyezte meg, kit hogy hívnak, csak udvarias akart lenni, bár ismét bebizonyosodott a számára, felesleges ilyesmivel próbálkoznia. Érdeklődve figyeli a patkányokat és a penészes sajtot is, melynek bukéja a pestises genny bűzére emlékezteti*
- Talán a kétféle rothadás valahogy kioltja egymást... *jegyzi meg elgondolkodva, ahogy a sajtot szemléli, többet azonban nem fűz hozzá, hisz ez nem az ő kutatása. Neki, Dorával együtt, máshol van dolga, méghozzá az alkimistaműhelyben, ahol fáradságos munkával végül sikerül továbbfejleszteniük az ellenszert, és még egy kis beszélgetésre is marad idő. Miközben dolgoznak, igyekszik megnyugtatni Dorát, és emlékeztetni rá, ki is ő és mire is képes. Olyan dolgokat vitt véghez a lány a kutatásaik során, amiket őszintén nem nézett volna ki belőle, így most önmagához képest szokatlanul kedvesen, bár még így se túl finoman próbálja meggyőzni róla, hogy bírja még ki, ami hátra van, hiszen a kancellárnak és a betegeknek is azzal teszi a legjobbat, ha a felesleges aggódás helyett inkább a tökéletes ellenszer megtalálásának szenteli a tudását és az idejét. A közös munka pedig végül meg is hozza az eredményét, mikor napokkal később egy hangos kiáltás szeli ketté az ispotály csendjét. Ő maga épp a műhelyben van, mikor a jó hír harsan, ám az éktelen lárma hallatára kisétál az udvarra*
- Itt vagyok, ne ordíts, te nagyra nőtt törpe! *morogja Dorának, ahogy megpillantja a lányt és a vidám kis csapatot a közelében. ~Hát sikerült!~ enged meg egy elégedett mosolyt magának, bár a heves lelkendezés távol áll tőle. Az ital viszont annál közelebb*
- Egye fene, most még jó lesz ez is! *pillant az előkerülő piára* De ha már az ő egészségére isszuk, nem kéne őt is meghívnunk? *néz kérdőn a lányra, hiszen azt gondolta, el se lehet majd választani őt Habrertustól. Nem mintha különösebben aggasztaná a dolog, akár ketten isznak, akár hárman, ő jóízűen üríti fenékig a poharát*
- Ránk! *emeli meg még Dora felé a poharat ivás előtt* Tudod, nem gondoltam volna, de... nem is volt olyan borzasztó együtt dolgozni veled! *húzza halvány félmosolyra a száját. Ennyi alkohol kevés hozzá, hogy heves ömlengésbe kezdjen, így valószínűleg ez a legnagyobb dicséret, amit Dora valaha is kaphat tőle a kutatást illetően. A munkájuk azonban közel sem ér itt véget, hiszen még rengeteg mindenkit meg kell gyógyítaniuk, ebben pedig, ha szükség van rá, továbbra is, ha nem is szívesen, de segít.*
//Epilógus//
*A névkérdésre csak megvonja a vállát, egyáltalán nem jegyezte meg, kit hogy hívnak, csak udvarias akart lenni, bár ismét bebizonyosodott a számára, felesleges ilyesmivel próbálkoznia. Érdeklődve figyeli a patkányokat és a penészes sajtot is, melynek bukéja a pestises genny bűzére emlékezteti*
- Talán a kétféle rothadás valahogy kioltja egymást... *jegyzi meg elgondolkodva, ahogy a sajtot szemléli, többet azonban nem fűz hozzá, hisz ez nem az ő kutatása. Neki, Dorával együtt, máshol van dolga, méghozzá az alkimistaműhelyben, ahol fáradságos munkával végül sikerül továbbfejleszteniük az ellenszert, és még egy kis beszélgetésre is marad idő. Miközben dolgoznak, igyekszik megnyugtatni Dorát, és emlékeztetni rá, ki is ő és mire is képes. Olyan dolgokat vitt véghez a lány a kutatásaik során, amiket őszintén nem nézett volna ki belőle, így most önmagához képest szokatlanul kedvesen, bár még így se túl finoman próbálja meggyőzni róla, hogy bírja még ki, ami hátra van, hiszen a kancellárnak és a betegeknek is azzal teszi a legjobbat, ha a felesleges aggódás helyett inkább a tökéletes ellenszer megtalálásának szenteli a tudását és az idejét. A közös munka pedig végül meg is hozza az eredményét, mikor napokkal később egy hangos kiáltás szeli ketté az ispotály csendjét. Ő maga épp a műhelyben van, mikor a jó hír harsan, ám az éktelen lárma hallatára kisétál az udvarra*
- Itt vagyok, ne ordíts, te nagyra nőtt törpe! *morogja Dorának, ahogy megpillantja a lányt és a vidám kis csapatot a közelében. ~Hát sikerült!~ enged meg egy elégedett mosolyt magának, bár a heves lelkendezés távol áll tőle. Az ital viszont annál közelebb*
- Egye fene, most még jó lesz ez is! *pillant az előkerülő piára* De ha már az ő egészségére isszuk, nem kéne őt is meghívnunk? *néz kérdőn a lányra, hiszen azt gondolta, el se lehet majd választani őt Habrertustól. Nem mintha különösebben aggasztaná a dolog, akár ketten isznak, akár hárman, ő jóízűen üríti fenékig a poharát*
- Ránk! *emeli meg még Dora felé a poharat ivás előtt* Tudod, nem gondoltam volna, de... nem is volt olyan borzasztó együtt dolgozni veled! *húzza halvány félmosolyra a száját. Ennyi alkohol kevés hozzá, hogy heves ömlengésbe kezdjen, így valószínűleg ez a legnagyobb dicséret, amit Dora valaha is kaphat tőle a kutatást illetően. A munkájuk azonban közel sem ér itt véget, hiszen még rengeteg mindenkit meg kell gyógyítaniuk, ebben pedig, ha szükség van rá, továbbra is, ha nem is szívesen, de segít.*
95. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-17 14:41:03
Üzenet elküldve: 2019-02-17 14:41:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis – Gyógymód//
//Epilógus//
//Napokkal később//
*Bár egyre nagyobb eredményeket érnek el a gyógyszer kikísérletezésében, és Dora eredetileg arra sem számított, hogy egyáltalán valami megoldást találna a problémára, azért nagyon hosszú napokon vannak túl. A lány nagyon kimerült, és ezt nagyban befolyásolja a felelősség, még jobban pedig az, hogy a kancellárt is a körükben tudhatják. Dora továbbra sem folyik bele érzelmileg a betegek helyzetébe, körülötte mindenki (talán Estit kivéve) fontosabbnak tartja a lelkivilágukat. Őt a tudomány érdekli, és úgy tűnik, most már Habrertus sorsa is. Sőt, mióta a férfi belefolyt a munkájukba, és megtette a sajtpenésszel kapcsolatos felfedezését, ez az állapot még inkább imponál Dorának. Ha eddig nem volt bennük semmi közös, már ennek is vége, a jó kancellár egyértelműen nagyon okos, valamint tehetséges gyógyító is.
A lány nem tudja, Esti mennyire érti meg, de az ellenszer feltalálásának éjszakáján a kérdésére megpróbálta neki szavakba önteni, hogy aggódik a férfiért, senki másért, csak érte. Ez pedig visszaveti a kutatását, a túl nagy felelősségtől még nehezebb lépni. Szerencsére aznap a mélységi volt talpraesettebb, és emlékezett rá, amit Dora mondott, különben elhúzódott volna az ötletelés, sőt lehet, hogy többen meghaltak volna.
Ezen a szép, tavaszias reggelen is felkészült már rá, hogy további nehézségekkel kell szembenéznie. Mielőtt munkához látna, és szembesítené magát a betegek állapotával, erőt gyűjt: a kis belső kertbe ül le, maga mellé teríti a padra kutatásait, és a penészgombán töpreng egy kicsit. Arra keresi a választ, hogy milyen kapcsolatban áll az ember meg a gomba, de eléggé meddő vállalkozás, csak szeretné valamivel nyugalomban tölteni az időt egy kicsit. A madarak csicseregnek, a fény és a meglehetősen hűvös szellő a bicskával lesúlyozott papírok szélével játszik. Minden olyan békés… Egészen addig, míg a lány kacagásra nem lesz figyelmes, és Fendor hangját ismeri fel.*
~ Szegény öreg megőrült? ~ *Gondol egyből a pestis tünetére, de a hangban van valami felszabadult, valami, amitől neki is nevetni volna kedve. Csodálkozva áll fel. Ilyet rég nem hallott, mosolyt csal a szája szélére. Azonban nem kell elindulnia az ispotály felé, mert a hír maga tör utat hozzá, a férfi vadul kiabálja, hogy meggyógyult, mármint az árus, egy rakás gyerkőc pedig kacagva követi.* ~ Mi? ~
*Dora nem hisz a szemének, túl sokat látott már, de mikor maga is meggyőződik róla, hogy az árus felépült, érzelmek sokasága szalad át rajta. Először is sikítva meg akar valakit ölelni, de ezt szakmai megfontolásból elveti. Másodszor is olyan szeretet árasztja el a kancellár és a mélységi bestia iránt, mint még soha. Főleg utóbbi iránt, hiszen ő segített a legtöbbet benne.*
- Hogy jutottam idáig. *Nevet fel magán hangosan.* Esti! Bújj elő a sötét zugodból! *Üvölti, és egyből oda indul, ahonnan Fendor legutóbb elővette az alkoholt. Bele is szagol, nehogy rosszba kortyoljon, de mindent rendben talál. Megállja, hogy lehúzzon egyet, mielőtt tovább keresgél: megint Estiért kiált.*
- Esti, te boszorkány, hogy te miket nem tudsz! Ezt itt a kancellár egészségére isszuk! *Kiabál boldogan. Elvégre igaz: végre biztos lehet abban, hogy a szeretett Habrertus hamarosan meggyógyul.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.17 14:42:31
//Epilógus//
//Napokkal később//
*Bár egyre nagyobb eredményeket érnek el a gyógyszer kikísérletezésében, és Dora eredetileg arra sem számított, hogy egyáltalán valami megoldást találna a problémára, azért nagyon hosszú napokon vannak túl. A lány nagyon kimerült, és ezt nagyban befolyásolja a felelősség, még jobban pedig az, hogy a kancellárt is a körükben tudhatják. Dora továbbra sem folyik bele érzelmileg a betegek helyzetébe, körülötte mindenki (talán Estit kivéve) fontosabbnak tartja a lelkivilágukat. Őt a tudomány érdekli, és úgy tűnik, most már Habrertus sorsa is. Sőt, mióta a férfi belefolyt a munkájukba, és megtette a sajtpenésszel kapcsolatos felfedezését, ez az állapot még inkább imponál Dorának. Ha eddig nem volt bennük semmi közös, már ennek is vége, a jó kancellár egyértelműen nagyon okos, valamint tehetséges gyógyító is.
A lány nem tudja, Esti mennyire érti meg, de az ellenszer feltalálásának éjszakáján a kérdésére megpróbálta neki szavakba önteni, hogy aggódik a férfiért, senki másért, csak érte. Ez pedig visszaveti a kutatását, a túl nagy felelősségtől még nehezebb lépni. Szerencsére aznap a mélységi volt talpraesettebb, és emlékezett rá, amit Dora mondott, különben elhúzódott volna az ötletelés, sőt lehet, hogy többen meghaltak volna.
Ezen a szép, tavaszias reggelen is felkészült már rá, hogy további nehézségekkel kell szembenéznie. Mielőtt munkához látna, és szembesítené magát a betegek állapotával, erőt gyűjt: a kis belső kertbe ül le, maga mellé teríti a padra kutatásait, és a penészgombán töpreng egy kicsit. Arra keresi a választ, hogy milyen kapcsolatban áll az ember meg a gomba, de eléggé meddő vállalkozás, csak szeretné valamivel nyugalomban tölteni az időt egy kicsit. A madarak csicseregnek, a fény és a meglehetősen hűvös szellő a bicskával lesúlyozott papírok szélével játszik. Minden olyan békés… Egészen addig, míg a lány kacagásra nem lesz figyelmes, és Fendor hangját ismeri fel.*
~ Szegény öreg megőrült? ~ *Gondol egyből a pestis tünetére, de a hangban van valami felszabadult, valami, amitől neki is nevetni volna kedve. Csodálkozva áll fel. Ilyet rég nem hallott, mosolyt csal a szája szélére. Azonban nem kell elindulnia az ispotály felé, mert a hír maga tör utat hozzá, a férfi vadul kiabálja, hogy meggyógyult, mármint az árus, egy rakás gyerkőc pedig kacagva követi.* ~ Mi? ~
*Dora nem hisz a szemének, túl sokat látott már, de mikor maga is meggyőződik róla, hogy az árus felépült, érzelmek sokasága szalad át rajta. Először is sikítva meg akar valakit ölelni, de ezt szakmai megfontolásból elveti. Másodszor is olyan szeretet árasztja el a kancellár és a mélységi bestia iránt, mint még soha. Főleg utóbbi iránt, hiszen ő segített a legtöbbet benne.*
- Hogy jutottam idáig. *Nevet fel magán hangosan.* Esti! Bújj elő a sötét zugodból! *Üvölti, és egyből oda indul, ahonnan Fendor legutóbb elővette az alkoholt. Bele is szagol, nehogy rosszba kortyoljon, de mindent rendben talál. Megállja, hogy lehúzzon egyet, mielőtt tovább keresgél: megint Estiért kiált.*
- Esti, te boszorkány, hogy te miket nem tudsz! Ezt itt a kancellár egészségére isszuk! *Kiabál boldogan. Elvégre igaz: végre biztos lehet abban, hogy a szeretett Habrertus hamarosan meggyógyul.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.17 14:42:31
94. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-15 22:21:08
Üzenet elküldve: 2019-02-15 22:21:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A pestis - Gyógymód//
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
- Beteg. *Mondja halkan Fendor, halvány mosolyt megengedve a kancellár felé, amiért így örül személyének.* Nagyon beteg. Napok óta nem evett, folyadékot sem képes magához venni, mert azonnal kiadja magából. Szerintem már csak napjai vannak hátra, talán órák. *Összegzi, majd Estanellariára néz, kissé furcsa szemekkel.*
- Ftitti egyike a menekült csapatnak. Igen, kisgyermek, de nem a legkisebb. *Fendor nem köti össze az árus gyermekeit és a csapatot, így inkább csak félreérti a szavakat, egy pillanatra megrázza a fejét, mint, aki nem ért valamit, aztán Doráékkal siet, vissza a laborba.*
//Napokkal később//
//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//
*Olykor elég egy csoda. Talán ez a reggel is olyan, mint a többi, talán nem, ezt csak azok dönthetik el, kik megélik azt. Fáradtan remegő tekintetek, s átvirrasztott, sóhajokkal teli éjszakákon vannak túl. Dora és Estanellaria a szert kísérletezték, újból és újból, míg csak azt nem gondolták, hogy immár tökéletes lehet. Az árus végig kitartott, egy hangos szó nem hagyta el száját, csak akkor keseredett neki kicsit, mikor gyermekeire és feleségére gondolt, s mikor először tekintett ki lábra állva az ispotály kitárt ajtaján, de akkor már nem a szomorúsága miatt.
Fendor a tüzet táplálva ül csendesen, s a halk léptekre fordítja csak oda fejét. A kezében tartott hasáb néma útra kél a föld felé, tompán puffan aztán, mikor érintkezik azzal. Sokáig nem mozdul, csak meredten nézi az előtte álló árust, kinek mosolya a reggel nap fényével vetekszik, s tekintetében a remény sugarai tükröződnek vissza. A töretlen látomás nem szűnik, még akkor sem, mikor Fendor többször egymás után dörgöli meg szemét. Az első néhány alkalommal azért, mert nem hisz azoknak, de az utolsó esetben már kézfeje csillog a boldogság könnyeitől, s hirtelen rátörő boldog kacajtól. Nem lehet tudni, hogy mi volt az a a pillanat, mikor végül talpait elszakította a földtől, hogy rohanásba kezdjen, s Dorawyne-t, Estanellariát és a kancellárt előkerítse a föld alól is.*
- Kisasszonyok, kancellár uram!!! Kisasszonyok! Meggyógyult!! Meggyógyult!! Jöjjenek elő!! *Ugrándozik futás közben, mint, a gyermekek, kik hosszú idő után először térhetnek meg a szabadba. Álmos tekintetek kandikálnak ki az ajtón az árus mögött, fáradt, elnyűtt, sápadt tekintetek. Néhány beteg kisgyermek követi Fendort, nekik még állapotukban is akad kedvük egy kis viháncoláshoz. Nem tudni Fendor hol leli meg jótevőit, s a kitartó triumvirátust, kik a pesszimista, sokszor gyűlölködő szavak és a kegyetlen igazság ellenére is kitartott, elvégezte a kötelességből rájuk kirótt munkát.
Egy biztos. A nap, talán ma is ugyanúgy süt, mint sütött korábban, s a madarak éneke mit sem változott. A lassan beköszöntő melegebb évszak előszele immár érződik, s az éltető napsugár boldogan hempergőzik meg a fagyott földön. Valaha sírás és halálhörgés zajlott itt, s most már csak a remény néma látomása játszik húrjain. Sokan érintik az árust, ki már ellenálló a betegséggel szemben, jóllehet a Habrertus által bevezetett változtatásokat minden bizonnyal tartani szükséges, ezt nem csak Amon, de a birtokok népe is megtanulta egy életre. A kancellár új feladatot is vállal, s az előkészített friss sajtokon lassan zöldell a penész. Sok munka van vele ugyan, de talán egyszer már nem csak gyógynövényekből származtatják a gyógyszereket.
Persze hosszú még az út, sokakon kell segíteni, s sokakat kell beoltani, azokat is, akik tán egészségesnek tűnnek. De ez már egy másik történet, melyben az alkotónak sok szerepe nincs.
Milyen vicces. Patkány és sajt. Nyulak és növények. Elf és sötételf, egy léha kancellár. Ki gondolta volna? A thargok közül senki sem, az biztos, ahogy azt sem, hogy bármi felüthet náluk, pedig ők sem érinthetetlenek, még akkor sem, ha úgy akarják, mert ez nem akarat kérdése. Egyszerűen ilyen a világ, sokszor romlott és fekete. De aztán... olykor elég egy csoda, hogy minden megváltozzon. Jelen esetben egészen pontosan egy elf, egy sötételf és egy ember, akit Dorawynának, Estanelláriának és Habrertusnak hívnak és immár rengeteg vajákos és füves ember ismeri őket, mint a híres és nevezetes: Gyógyítókat.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
- Beteg. *Mondja halkan Fendor, halvány mosolyt megengedve a kancellár felé, amiért így örül személyének.* Nagyon beteg. Napok óta nem evett, folyadékot sem képes magához venni, mert azonnal kiadja magából. Szerintem már csak napjai vannak hátra, talán órák. *Összegzi, majd Estanellariára néz, kissé furcsa szemekkel.*
- Ftitti egyike a menekült csapatnak. Igen, kisgyermek, de nem a legkisebb. *Fendor nem köti össze az árus gyermekeit és a csapatot, így inkább csak félreérti a szavakat, egy pillanatra megrázza a fejét, mint, aki nem ért valamit, aztán Doráékkal siet, vissza a laborba.*
//Napokkal később//
//A pestis - Gyógymód//
//Epilógus//
*Olykor elég egy csoda. Talán ez a reggel is olyan, mint a többi, talán nem, ezt csak azok dönthetik el, kik megélik azt. Fáradtan remegő tekintetek, s átvirrasztott, sóhajokkal teli éjszakákon vannak túl. Dora és Estanellaria a szert kísérletezték, újból és újból, míg csak azt nem gondolták, hogy immár tökéletes lehet. Az árus végig kitartott, egy hangos szó nem hagyta el száját, csak akkor keseredett neki kicsit, mikor gyermekeire és feleségére gondolt, s mikor először tekintett ki lábra állva az ispotály kitárt ajtaján, de akkor már nem a szomorúsága miatt.
Fendor a tüzet táplálva ül csendesen, s a halk léptekre fordítja csak oda fejét. A kezében tartott hasáb néma útra kél a föld felé, tompán puffan aztán, mikor érintkezik azzal. Sokáig nem mozdul, csak meredten nézi az előtte álló árust, kinek mosolya a reggel nap fényével vetekszik, s tekintetében a remény sugarai tükröződnek vissza. A töretlen látomás nem szűnik, még akkor sem, mikor Fendor többször egymás után dörgöli meg szemét. Az első néhány alkalommal azért, mert nem hisz azoknak, de az utolsó esetben már kézfeje csillog a boldogság könnyeitől, s hirtelen rátörő boldog kacajtól. Nem lehet tudni, hogy mi volt az a a pillanat, mikor végül talpait elszakította a földtől, hogy rohanásba kezdjen, s Dorawyne-t, Estanellariát és a kancellárt előkerítse a föld alól is.*
- Kisasszonyok, kancellár uram!!! Kisasszonyok! Meggyógyult!! Meggyógyult!! Jöjjenek elő!! *Ugrándozik futás közben, mint, a gyermekek, kik hosszú idő után először térhetnek meg a szabadba. Álmos tekintetek kandikálnak ki az ajtón az árus mögött, fáradt, elnyűtt, sápadt tekintetek. Néhány beteg kisgyermek követi Fendort, nekik még állapotukban is akad kedvük egy kis viháncoláshoz. Nem tudni Fendor hol leli meg jótevőit, s a kitartó triumvirátust, kik a pesszimista, sokszor gyűlölködő szavak és a kegyetlen igazság ellenére is kitartott, elvégezte a kötelességből rájuk kirótt munkát.
Egy biztos. A nap, talán ma is ugyanúgy süt, mint sütött korábban, s a madarak éneke mit sem változott. A lassan beköszöntő melegebb évszak előszele immár érződik, s az éltető napsugár boldogan hempergőzik meg a fagyott földön. Valaha sírás és halálhörgés zajlott itt, s most már csak a remény néma látomása játszik húrjain. Sokan érintik az árust, ki már ellenálló a betegséggel szemben, jóllehet a Habrertus által bevezetett változtatásokat minden bizonnyal tartani szükséges, ezt nem csak Amon, de a birtokok népe is megtanulta egy életre. A kancellár új feladatot is vállal, s az előkészített friss sajtokon lassan zöldell a penész. Sok munka van vele ugyan, de talán egyszer már nem csak gyógynövényekből származtatják a gyógyszereket.
Persze hosszú még az út, sokakon kell segíteni, s sokakat kell beoltani, azokat is, akik tán egészségesnek tűnnek. De ez már egy másik történet, melyben az alkotónak sok szerepe nincs.
Milyen vicces. Patkány és sajt. Nyulak és növények. Elf és sötételf, egy léha kancellár. Ki gondolta volna? A thargok közül senki sem, az biztos, ahogy azt sem, hogy bármi felüthet náluk, pedig ők sem érinthetetlenek, még akkor sem, ha úgy akarják, mert ez nem akarat kérdése. Egyszerűen ilyen a világ, sokszor romlott és fekete. De aztán... olykor elég egy csoda, hogy minden megváltozzon. Jelen esetben egészen pontosan egy elf, egy sötételf és egy ember, akit Dorawynának, Estanelláriának és Habrertusnak hívnak és immár rengeteg vajákos és füves ember ismeri őket, mint a híres és nevezetes: Gyógyítókat.*
93. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-15 20:02:03
Üzenet elküldve: 2019-02-15 20:02:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis - Gyógymód//
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Á, barátom! *próbál Fendornak is juttatni a barátságos arckifejezésből, ami nem is olyan egyszerű. Egyrészt pocsékul érzi magát, másrészt még pocsék állapotában is szívesebben van kettesben e bájos leányzókkal, és nem szívesen osztozik az arthenorival. Ennyivel le is zárná ezt a részt, de Fendor megemlíti azt a nevet, amit még szegény Ivortól is sokat hallott.*
- Ftitti? *kapja fel a fejét aránylag élénken* Hogy van a gyermek?
*Most már tényleg úgy érzi, hogy elég volt a henyélésből. Már csak Ivor emléke miatt is úgy helyes, ha megnézi, hogy Ftitti állapota mennyiben javult, vagy esetleg romlott. Tehát nekikészül, hogy talpra kecmeregjen, de alig emelkedik el az ülepe a székről, Dora olyan ellentmondást nem tűrően rivall rá, hogy meglepetésében visszahuppan, és pár szívdobbanásnyi ideig csak pislog a lányra. Ritka amikor őszinte érzelmek látszanak a derék kancelláron, de ez most ilyen pillanat. Az őszinte érzelem pedig nem más, mint meghökkenés. És persze némi csodálat. Ezt nem várta volna Dorától még akkor sem, ha azzal azért tisztában van, hogy alkalmasint kiszámíthatatlan tud lenni a hegyesfülű. És akkor Hubi még kínban is van egy kicsit. Mert legyen bármennyire is beteg, csak továbbgondolja a dolgot. Egyrészt itt van Estanellaria, aki pontosan úgy néz ki, ahogy a jó kancellár álmai asszonyát körülírná. Másfelől pedig Dora, aki szintén igen csinos és szemrevaló a maga sápatag módján, de mégis a temperamentuma, az egész lénye az ami igazán elvarázsolhatja szegény Hubit. Aki jó ötletnek tartaná, hogy utánanézzen pontosabban a Vashegy törvényei között a többnejűségre vonatkozó paragrafusoknak. Tehát most visszacsüccsen, ahogy Dora utasította, és egy némileg megszeppen kancellár hallgatja a végig a beszámolót, miközben a kapott pohár vizet legurítja. Annál is inkább nyugton marad, mert a mélységi is felcsatlakozik Dora mellé, Hubi pedig kicsit értetlenül veszi ezt a furcsa egységfrontot. Közismert, hogy e két faj képviselői lelkesen utálják egymást, de ennek itt nem sok jelét tapasztalja. Ez ismét egy érdekes és megfontolandó ötletet szül a kancellár agyában, de ennek kivitelezésére még ráér.*
- Szavamra, kivételesen jó munkát végeztek!
*A változatosság kedvéért ismét őszinte, valóban úgy gondolja, hogy Esti és Dora páratlanul tehetséges. Kicsit talán túlságosan is. A végén neki semmi babér nem marad. Erről eszébe is jutnak kis védencei, és akármit is szólnak a vérmes nőszemélyek, csak feláll az asztalától.*
- Fenét! *legyint egyet a mélységi kérdésére* Csak valami megcsípte ezt a nyavalyást ott alul. Lapostetű, gondolom. Aztán addig vakarta bele a koszt, amíg szépen meggyűlt a seb. Undok munka volt, mondhatom. *megvonja a vállát* De abban igazad lehet, hogy akár pestist is belevakarhatta. Maradjon az ispotályban! Most viszont, vessetek ezekre pár pillantást!
*A kis társaságot a vizsgáló elkerített sarkához vezeti, ahol néhány ketrecben tartja patkányait.*
- Ezek a kis dögök pár nappal ezelőttig, vagy talán már egy hat is eltelt azóta, nem tudom, szóval nem olyan rég még a betegek között szaladgáltak. És bizony fertőzöttek voltak maguk is. Azért fogattam be őket, hogy rajtuk próbáljak ki lehetséges gyógymódokat, de sajnos erre igen kevés időt tudtam fordítani.
*Hiába, az élet a Vashegyen nem áll meg, pestis ide vagy oda, és a kancellárnak legalább hatfelé kellett volna szakadnia. Hiába, nélkülözhetetlen. De most csak eszébe jutottak a patkányok, és azok állapotában beállott örvendetes változás. Csak az ég tudja, hogy miért pont most jutott eszébe...*
- Leginkább csak arra volt időm, hogy némi élelmet vessek neki, és...
*Nem nagyon kell magyaráznia. A korábban levert állatok most sokkal virgoncabbnak tűnnek, egyik-másik mintha egyáltalán nem lenne beteg. Hubi pedig kicsit értetlenül veszi kezébe azt a lapot, amit a ketrecek mellett tartott, és amire legalább az feljegyezte mindig lelkiismeretesen, hogy mit adott a patkányoknak.*
- Nem is igazán értem. Hiszen nem kaptak semmi különlegeset. Hacsak nem az a penészes sajt, de hát az sem...
*Elhallgat, furcsán néz maga elé. Aztán a többiekre.*
- Mert, ugye, a sajt aligha lehet gyógyír. *kezdi lassan, mintha most gondolná át* Hacsak nem a penész... De ki hallott már gyógyító penészről?
*Nem igazán vár választ a kérdésre, hiszen biztos a válaszban, miszerint senki. De a következő gondolata az, hogy most olyasmire keresik a gyógymódot, amire még nem létezik. Tehát meglehetős ostobaság lenne elvetni egy esetleges megoldást azért, mert még senki sem próbálta. Hiszen itt pont ez a lényeg. Ezután kicsit felélénkül a kancellár és lázasan kutatni kezd.*
- Hol van? *éppen egy falra szerelt szekrénykéből szór ki ezt-azt* Kell még lenni belőle. Kell!
*Aztán egy diadalmas mosollyal fordul meg, és kezében úgy tart egy tenyérnyi darabka, mostanra alaposan bepenészedett sajtot, mintha kivételes értékű kincs lenne. És még az is lehet, hogy valóban az.*
- Hozz sajtot! Frisset. Sokat. *néz lelkesen a szolgára akitől a vizet kapta, aztán a többiekhez fordul* Egy próbát megér ez is, nemde? Minél több vasat tartunk a tűzben, annál nagyobb a siker esélye.
*A szent sajtot mindenesetre féltő gonddal bugyolálja vissza a kendőbe amiben eddig is tartotta, majd visszakerül a szekrénybe. Tervei szerint a friss sajtra is átragasztja a penészt, és ha megfelelő mennyiség áll rendelkezésére, kísérletekbe foghat vele. Esti már nagyon menne valamiért, névleg az ellenszer kutatása az ürügy, de Hubi valamiért úgy érzi, hogy nem csak erről lehet szó. De semmi baj, nincs kifogása ellene ha a lányok együtt időznek. Csak kedveljék meg egymást. Tehát megvárja míg távoznak, és csak utána fordul Fendorhoz.*
- Talán nézzük meg, hogy van Ftitti. *szólal meg önkéntelenül is halkabbra fogva a hangját, hiszen az imént kapta két helyről is azt az ukázt, hogy maradjon a fenekén. Ha Fendornak nincs kifogása ellene, mehetnek is át a betegekhez, hogy Hubi inspekciózhasson kicsit. Rh'onhan meg csak hadd pihenjen. Hubi amúgy sem tervez mostanában eléje térdelni.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Á, barátom! *próbál Fendornak is juttatni a barátságos arckifejezésből, ami nem is olyan egyszerű. Egyrészt pocsékul érzi magát, másrészt még pocsék állapotában is szívesebben van kettesben e bájos leányzókkal, és nem szívesen osztozik az arthenorival. Ennyivel le is zárná ezt a részt, de Fendor megemlíti azt a nevet, amit még szegény Ivortól is sokat hallott.*
- Ftitti? *kapja fel a fejét aránylag élénken* Hogy van a gyermek?
*Most már tényleg úgy érzi, hogy elég volt a henyélésből. Már csak Ivor emléke miatt is úgy helyes, ha megnézi, hogy Ftitti állapota mennyiben javult, vagy esetleg romlott. Tehát nekikészül, hogy talpra kecmeregjen, de alig emelkedik el az ülepe a székről, Dora olyan ellentmondást nem tűrően rivall rá, hogy meglepetésében visszahuppan, és pár szívdobbanásnyi ideig csak pislog a lányra. Ritka amikor őszinte érzelmek látszanak a derék kancelláron, de ez most ilyen pillanat. Az őszinte érzelem pedig nem más, mint meghökkenés. És persze némi csodálat. Ezt nem várta volna Dorától még akkor sem, ha azzal azért tisztában van, hogy alkalmasint kiszámíthatatlan tud lenni a hegyesfülű. És akkor Hubi még kínban is van egy kicsit. Mert legyen bármennyire is beteg, csak továbbgondolja a dolgot. Egyrészt itt van Estanellaria, aki pontosan úgy néz ki, ahogy a jó kancellár álmai asszonyát körülírná. Másfelől pedig Dora, aki szintén igen csinos és szemrevaló a maga sápatag módján, de mégis a temperamentuma, az egész lénye az ami igazán elvarázsolhatja szegény Hubit. Aki jó ötletnek tartaná, hogy utánanézzen pontosabban a Vashegy törvényei között a többnejűségre vonatkozó paragrafusoknak. Tehát most visszacsüccsen, ahogy Dora utasította, és egy némileg megszeppen kancellár hallgatja a végig a beszámolót, miközben a kapott pohár vizet legurítja. Annál is inkább nyugton marad, mert a mélységi is felcsatlakozik Dora mellé, Hubi pedig kicsit értetlenül veszi ezt a furcsa egységfrontot. Közismert, hogy e két faj képviselői lelkesen utálják egymást, de ennek itt nem sok jelét tapasztalja. Ez ismét egy érdekes és megfontolandó ötletet szül a kancellár agyában, de ennek kivitelezésére még ráér.*
- Szavamra, kivételesen jó munkát végeztek!
*A változatosság kedvéért ismét őszinte, valóban úgy gondolja, hogy Esti és Dora páratlanul tehetséges. Kicsit talán túlságosan is. A végén neki semmi babér nem marad. Erről eszébe is jutnak kis védencei, és akármit is szólnak a vérmes nőszemélyek, csak feláll az asztalától.*
- Fenét! *legyint egyet a mélységi kérdésére* Csak valami megcsípte ezt a nyavalyást ott alul. Lapostetű, gondolom. Aztán addig vakarta bele a koszt, amíg szépen meggyűlt a seb. Undok munka volt, mondhatom. *megvonja a vállát* De abban igazad lehet, hogy akár pestist is belevakarhatta. Maradjon az ispotályban! Most viszont, vessetek ezekre pár pillantást!
*A kis társaságot a vizsgáló elkerített sarkához vezeti, ahol néhány ketrecben tartja patkányait.*
- Ezek a kis dögök pár nappal ezelőttig, vagy talán már egy hat is eltelt azóta, nem tudom, szóval nem olyan rég még a betegek között szaladgáltak. És bizony fertőzöttek voltak maguk is. Azért fogattam be őket, hogy rajtuk próbáljak ki lehetséges gyógymódokat, de sajnos erre igen kevés időt tudtam fordítani.
*Hiába, az élet a Vashegyen nem áll meg, pestis ide vagy oda, és a kancellárnak legalább hatfelé kellett volna szakadnia. Hiába, nélkülözhetetlen. De most csak eszébe jutottak a patkányok, és azok állapotában beállott örvendetes változás. Csak az ég tudja, hogy miért pont most jutott eszébe...*
- Leginkább csak arra volt időm, hogy némi élelmet vessek neki, és...
*Nem nagyon kell magyaráznia. A korábban levert állatok most sokkal virgoncabbnak tűnnek, egyik-másik mintha egyáltalán nem lenne beteg. Hubi pedig kicsit értetlenül veszi kezébe azt a lapot, amit a ketrecek mellett tartott, és amire legalább az feljegyezte mindig lelkiismeretesen, hogy mit adott a patkányoknak.*
- Nem is igazán értem. Hiszen nem kaptak semmi különlegeset. Hacsak nem az a penészes sajt, de hát az sem...
*Elhallgat, furcsán néz maga elé. Aztán a többiekre.*
- Mert, ugye, a sajt aligha lehet gyógyír. *kezdi lassan, mintha most gondolná át* Hacsak nem a penész... De ki hallott már gyógyító penészről?
*Nem igazán vár választ a kérdésre, hiszen biztos a válaszban, miszerint senki. De a következő gondolata az, hogy most olyasmire keresik a gyógymódot, amire még nem létezik. Tehát meglehetős ostobaság lenne elvetni egy esetleges megoldást azért, mert még senki sem próbálta. Hiszen itt pont ez a lényeg. Ezután kicsit felélénkül a kancellár és lázasan kutatni kezd.*
- Hol van? *éppen egy falra szerelt szekrénykéből szór ki ezt-azt* Kell még lenni belőle. Kell!
*Aztán egy diadalmas mosollyal fordul meg, és kezében úgy tart egy tenyérnyi darabka, mostanra alaposan bepenészedett sajtot, mintha kivételes értékű kincs lenne. És még az is lehet, hogy valóban az.*
- Hozz sajtot! Frisset. Sokat. *néz lelkesen a szolgára akitől a vizet kapta, aztán a többiekhez fordul* Egy próbát megér ez is, nemde? Minél több vasat tartunk a tűzben, annál nagyobb a siker esélye.
*A szent sajtot mindenesetre féltő gonddal bugyolálja vissza a kendőbe amiben eddig is tartotta, majd visszakerül a szekrénybe. Tervei szerint a friss sajtra is átragasztja a penészt, és ha megfelelő mennyiség áll rendelkezésére, kísérletekbe foghat vele. Esti már nagyon menne valamiért, névleg az ellenszer kutatása az ürügy, de Hubi valamiért úgy érzi, hogy nem csak erről lehet szó. De semmi baj, nincs kifogása ellene ha a lányok együtt időznek. Csak kedveljék meg egymást. Tehát megvárja míg távoznak, és csak utána fordul Fendorhoz.*
- Talán nézzük meg, hogy van Ftitti. *szólal meg önkéntelenül is halkabbra fogva a hangját, hiszen az imént kapta két helyről is azt az ukázt, hogy maradjon a fenekén. Ha Fendornak nincs kifogása ellene, mehetnek is át a betegekhez, hogy Hubi inspekciózhasson kicsit. Rh'onhan meg csak hadd pihenjen. Hubi amúgy sem tervez mostanában eléje térdelni.*
92. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-14 23:36:59
Üzenet elküldve: 2019-02-14 23:36:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A pestis – Gyógymód//
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
- Nem, kösz, ilyenért nem fizetek. *húzza el a száját Dora ötlete kapcsán. ~Mondjuk másért se, de ez részletkérdés!~ somolyog magában* Ha már meghaltam, mindegy, mit csinálsz velem. Sőt, remélem, megtartod majd a koponyámat, csak hogy legyen veled valaki jó fej! *neveti el magát, ahogy elképzeli, hogy Dora tényleg magával hurcibálja majd mindenhova, ha egyszer meghalt* Sajnálom, más forrást kell találnod, aki finanszírozza a költséges szórakozásaidat! De ne félj, biztos akad rá jelentkező, megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe! *zárja le egy gonosz mosollyal a témát, inkább az ellenszerre és a gyógyításra koncentrálva, ami egész jól is halad, míg újabb váratlan személyek nem érkeznek az ispotályba*
- Kérlek! *forgatja a szemeit Dora megjegyzése hallatán, mikor megpillantják az őrt* Megérdemli, amit kapott! *mosolyog elégedetten a sérülés láttán. ~Remélem, legközelebb majd jobban megváltogatod a szavaidat!~ gondolja magában. Legszívesebben hangosan is kimondaná ezt, ám tekintve, hogy az őr elájult, vagy legalábbis közel jár hozzá, ennek nem sok értelmét látja. Ahogy annak sem, hogy Dorához hasonló lelkesedéssel üdvözölje a kancellárt. Hogy a férfi konkrétan milyen érzelmeket táplál bármelyikük irányába is, arról fogalma sincs, ám látja, Dora vallomása nem csak üres fecsegés volt, hanem tényleg fontos neki a kancellár. Neki pedig egy pillanatra talán fontosabbnak tetszik a barátság, vagy mi is van köztük Dorával, mint egy kósza menet éjszaka. ~Bár mondjuk attól még ez bekövetkezhet...~ mosolyog magában, míg a három lépés távolságot tartva figyeli az események alakulását, a megfelelő részeknél bólogatva vagy csóválva a fejét a lány szavai hallatán. Még egy szemforgatás is belefér az utolsó kérdést hallva, mielőtt Fendor beesik az új hírekkel*
- Nem történt semmi. A kancellár csupán mindent megtett azért, hogy minél több túlélője legyen ennek a sajnálatos járványnak! *jelenti ki határozottan hangon, jelezve, hogy ennél több szót nem is érdemes a történtekre vesztegetni.*
- Örömmel halljuk, hogy javul az állapotuk! *kommentálja ő is a fejleményeket, bár a puszta udvariasság beszél belőle* Szóval kicsit gyorsítani kéne rajta? Talán megoldható... *néz töprengve Dorára. Úgy rémlik neki, a lány azt mesélte neki az egyik összetevőről, amit a keverékbe tettek, hogy hasonló hatással rendelkezik*
- Ftitti, hm? A legkisebb, ugye? *beszél tovább, bár a gondolatai máshol járnak, hisz kicsit sem érdekli a válasz* Ha egyik tünet se romlott, és a szülők is beleegyeznek, szerintem kaphatnak belőle egy keveset a gyerekek is, azonban a feleség egyelőre ne kapjon semmit, rajta kipróbálunk egy kicsit másféle összetételt, ami remélhetőleg gyorsabban hat majd. Utána pedig azzal folytatjuk a gyerekek és a többi beteg kezelését is. *osztja meg saját véleményét a kérdésben, bár a végső szó kimondását a másik kettőre bízza, hisz közel se ért annyira a gyógyításhoz és közel se aggódik annyira a gyerekekért, mint ők. Beszéd közben a kancellárra tekint, mikor a további páciensek kerülnek szóba. ~Nincs túl jó bőrben, sietnünk kell!~ járja át az aggodalom egy pillanatra, tekintete azonban hamar Dorára siklik, aki láthatóan még Habrertusnál is jobban rászorul a segítségére*
- Rendben, akkor aki csak nemrég érkezett, az pihenjen! *villannak szemei a kancellárra a megjegyzés kapcsán* Aki a betegekkel törődik, az figyelje, hogy változik az állapotuk! *biccent fejével Fendor felé* Aki pedig kimaradt, annak irány a labor! *pillant sokatmondóan Dorára. Látta már hasonlóan viselkedni a lányt, és nem szeretné, ha az az oldala újra előjönne, így talán a kelleténél kissé durvábban viselkedik vele*
- Most pedig végre befejezzük ezt az egészet, és megalkotjuk a tökéletes ellenszert, világos? *fordul szembe Dorával, mikor már kettesben vannak a laborban. Dorával ellentétben ő mintha mozgósította volna tartalék energiáit is, hihetetlen tempóval pörög, ugyanis szeretne végre mihamarabb pontot tenni az egész ellenszer-mizéria végére*
- Habrertus él, itt van, nem tudom, hogy szeret-e téged, de ha megtaláljuk a helyes kotyvalékot, lesz alkalmad megkérdezni tőle! *próbál erőt önteni a lányba*
- Na gyere, ez volt az, ugye? *mutatja fel az egyik növényt, ami emlékei szerint a jelenlegi keverékből hiányzó hatást fokozza, majd ha Dora is rábólint, akkor ad még belőle az eddigi elegyhez* Így már jó lesz, nem? *kérdezi, bár van egy olyan érzése, a lány nem igazán figyel rá*
- Jól van, gyerünk, bökd ki! Mi a baj? *méri végig alaposan Dorát, aki láthatóan nem önmaga, mióta újra megpillantotta a kancellárt. Bár nem ad sok időt a lánynak, azért mindenképp meghallgatja, amit mondani szeretne neki, ha pedig sikeresen túlesnek a lelkizésen, akkor visszaindul Fendorhoz és a betegekhez, hogy kipróbálják az ellenszer feljavított változatát.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
- Nem, kösz, ilyenért nem fizetek. *húzza el a száját Dora ötlete kapcsán. ~Mondjuk másért se, de ez részletkérdés!~ somolyog magában* Ha már meghaltam, mindegy, mit csinálsz velem. Sőt, remélem, megtartod majd a koponyámat, csak hogy legyen veled valaki jó fej! *neveti el magát, ahogy elképzeli, hogy Dora tényleg magával hurcibálja majd mindenhova, ha egyszer meghalt* Sajnálom, más forrást kell találnod, aki finanszírozza a költséges szórakozásaidat! De ne félj, biztos akad rá jelentkező, megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe! *zárja le egy gonosz mosollyal a témát, inkább az ellenszerre és a gyógyításra koncentrálva, ami egész jól is halad, míg újabb váratlan személyek nem érkeznek az ispotályba*
- Kérlek! *forgatja a szemeit Dora megjegyzése hallatán, mikor megpillantják az őrt* Megérdemli, amit kapott! *mosolyog elégedetten a sérülés láttán. ~Remélem, legközelebb majd jobban megváltogatod a szavaidat!~ gondolja magában. Legszívesebben hangosan is kimondaná ezt, ám tekintve, hogy az őr elájult, vagy legalábbis közel jár hozzá, ennek nem sok értelmét látja. Ahogy annak sem, hogy Dorához hasonló lelkesedéssel üdvözölje a kancellárt. Hogy a férfi konkrétan milyen érzelmeket táplál bármelyikük irányába is, arról fogalma sincs, ám látja, Dora vallomása nem csak üres fecsegés volt, hanem tényleg fontos neki a kancellár. Neki pedig egy pillanatra talán fontosabbnak tetszik a barátság, vagy mi is van köztük Dorával, mint egy kósza menet éjszaka. ~Bár mondjuk attól még ez bekövetkezhet...~ mosolyog magában, míg a három lépés távolságot tartva figyeli az események alakulását, a megfelelő részeknél bólogatva vagy csóválva a fejét a lány szavai hallatán. Még egy szemforgatás is belefér az utolsó kérdést hallva, mielőtt Fendor beesik az új hírekkel*
- Nem történt semmi. A kancellár csupán mindent megtett azért, hogy minél több túlélője legyen ennek a sajnálatos járványnak! *jelenti ki határozottan hangon, jelezve, hogy ennél több szót nem is érdemes a történtekre vesztegetni.*
- Örömmel halljuk, hogy javul az állapotuk! *kommentálja ő is a fejleményeket, bár a puszta udvariasság beszél belőle* Szóval kicsit gyorsítani kéne rajta? Talán megoldható... *néz töprengve Dorára. Úgy rémlik neki, a lány azt mesélte neki az egyik összetevőről, amit a keverékbe tettek, hogy hasonló hatással rendelkezik*
- Ftitti, hm? A legkisebb, ugye? *beszél tovább, bár a gondolatai máshol járnak, hisz kicsit sem érdekli a válasz* Ha egyik tünet se romlott, és a szülők is beleegyeznek, szerintem kaphatnak belőle egy keveset a gyerekek is, azonban a feleség egyelőre ne kapjon semmit, rajta kipróbálunk egy kicsit másféle összetételt, ami remélhetőleg gyorsabban hat majd. Utána pedig azzal folytatjuk a gyerekek és a többi beteg kezelését is. *osztja meg saját véleményét a kérdésben, bár a végső szó kimondását a másik kettőre bízza, hisz közel se ért annyira a gyógyításhoz és közel se aggódik annyira a gyerekekért, mint ők. Beszéd közben a kancellárra tekint, mikor a további páciensek kerülnek szóba. ~Nincs túl jó bőrben, sietnünk kell!~ járja át az aggodalom egy pillanatra, tekintete azonban hamar Dorára siklik, aki láthatóan még Habrertusnál is jobban rászorul a segítségére*
- Rendben, akkor aki csak nemrég érkezett, az pihenjen! *villannak szemei a kancellárra a megjegyzés kapcsán* Aki a betegekkel törődik, az figyelje, hogy változik az állapotuk! *biccent fejével Fendor felé* Aki pedig kimaradt, annak irány a labor! *pillant sokatmondóan Dorára. Látta már hasonlóan viselkedni a lányt, és nem szeretné, ha az az oldala újra előjönne, így talán a kelleténél kissé durvábban viselkedik vele*
- Most pedig végre befejezzük ezt az egészet, és megalkotjuk a tökéletes ellenszert, világos? *fordul szembe Dorával, mikor már kettesben vannak a laborban. Dorával ellentétben ő mintha mozgósította volna tartalék energiáit is, hihetetlen tempóval pörög, ugyanis szeretne végre mihamarabb pontot tenni az egész ellenszer-mizéria végére*
- Habrertus él, itt van, nem tudom, hogy szeret-e téged, de ha megtaláljuk a helyes kotyvalékot, lesz alkalmad megkérdezni tőle! *próbál erőt önteni a lányba*
- Na gyere, ez volt az, ugye? *mutatja fel az egyik növényt, ami emlékei szerint a jelenlegi keverékből hiányzó hatást fokozza, majd ha Dora is rábólint, akkor ad még belőle az eddigi elegyhez* Így már jó lesz, nem? *kérdezi, bár van egy olyan érzése, a lány nem igazán figyel rá*
- Jól van, gyerünk, bökd ki! Mi a baj? *méri végig alaposan Dorát, aki láthatóan nem önmaga, mióta újra megpillantotta a kancellárt. Bár nem ad sok időt a lánynak, azért mindenképp meghallgatja, amit mondani szeretne neki, ha pedig sikeresen túlesnek a lelkizésen, akkor visszaindul Fendorhoz és a betegekhez, hogy kipróbálják az ellenszer feljavított változatát.*
91. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-14 19:05:30
Üzenet elküldve: 2019-02-14 19:05:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis – Gyógymód//
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+-os jelenetet tartalmaz!//
- Bizonyos összeg felett nem boncollak fel, ha történik veled valami. *Ereszt meg egy gúnyos mosolyt Esti felé az elf lány.* ~ Még hogy szolga! ~ Érdekel? Az összeget persze orvosi segédeszközökre fordítom. *Teszi hozzá, és ujjával megmutatja a levegőben, ahogy leküld egy felest.
Érdeklődve nézi, Esti elfogadja-e a felkérést keringőre a betegtől, de úgy látszik, meg meri kockáztatni az érintkezést. Dora reméli, hogy nem esik majd semmi baja, még ha pimasz és mélységi is, csúnya vég ez bárkinek. Sőt, mintha a lány kezdené is megkedvelni, de nincs az a pénz, amiért ezt valaha bevallaná magának. Sokkal jobban érdekli az ő drágalátos kancellárja, aki már hiányzott neki. A viszontlátás így, néhány lépés távolságból és Habrertus ramaty állapotában nem túl idilli, de Dora hajlandó küzdeni, hogy ez másképp legyen. Persze nem tudja nem meghallani Esti megjegyzését az őr katonájával és a helyzet komikusságával kapcsolatban.*
- Hát Estikém, ha kedvet kapnál, tudod, bánj vele kesztyűs kézzel! *Szól hátra, ő a kancellárral szeretne törődni, de hogy a nő mit csinál mögötte a kapuőrrel, az már az ő dolguk. Nagyra értékeli azonban a gesztust, hogy Esti tényleg nem bitorolja tőle rég látott ismerősét. Habrertus olyan ártatlan képpel kel fel rögtönzött kemény párnájáról, mint a mesék tündérkisasszonyai pihepuha dunyhájukról, mielőtt az erdő állatai felöltöztetik őket szép ruhájukba. Otromba hörgése megtöri az ártatlan pillanatot.*
- Habrertus! *Viszonozza a lány. Egyfolytában a kancellárt vizsgálgatja átható pillantásával, és nem tetszik neki, amit lát: az arcára van írva, hogy még rosszabb a helyzet, mint gondolta. Mivel azonban a gyógyszer felkutatásán kívül semmit sem tehet, kénytelen a tettek mezejére lépni. Az egyik széket az asztal túloldalára húzza, hogy helyet foglalva beszélgessen a kancellárral, de ő pont hogy felállni készül.*
- HABRERTUS! *Vált a hangnem fenyegetőbe. A lány a székre bök, ellentmondást nem tűrően.* Csüccs vissza, valaki mindjárt hoz neked egy kis vizet. Aztán ugrálhatsz itt nekem, birkózhatsz is, mint az előbb. *Szuggeráló pillantást tesz az egyik segéd felé, aki ezután egy pohár friss vízzel tér vissza. A méregető pillantása változatlan, miközben beszél. Elmondja, milyen gyógyszereket kísérleteztek ki a nyulakon, és kevertek össze a tünetegyüttes ellen, valamint milyen arányban. Igyekszik a beszámoló lényegét megfogni, Estire hagyja, hogy az esetleges részletekkel kipótolja az esti mesét.*
- Mi volt ez az imént? A fickó pestises lett a farkán? *Bukik ki belőle mondandója végén a kérdés, ami a legjobban foglalkoztatja.
Mikor megérkezik Fendor, Dora egy kicsit megkönnyebbül a betegekkel kapcsolatban. Rámosolyog a zavara miatt, és megpróbálja enyhíteni a Habrertussal kapcsolatos kételyeit.*
- Fendor, képzeld, a kancellár úr saját kezével lekezelte Rh'onhan… részét. *Újságolja halvány mosollyal, és rájön, hogy ez valószínűleg nem segített semmit.* ~ Hopsz. ~
*A férfi jó és kevésbé jó hírekkel érkezik, legalább is Dorának átgondolva minden aspektust úgy tűnik. Összehúzza szemöldökét, és a másik két tudóstársára pillant.*
- Nem tetszik, hogy nem hat gyorsabban, mintha valami nem lenne benne elegendő. Én még nem merem megkockáztatni, amíg nem látom a reakciót az összes tünetre. Ha tudom, miből lett több vagy kevesebb, a gyereknek csak akkor merem odaadni. *Mondja határozottan. Érzi, hogy nem jó a gyógyszer, valami nem stimmel, de az állandó idegesség vagy a kancellár állapota, nem tudni, visszahúzó erőként hat rá. Csak most érzi magát igazán fáradtnak, mintha az agya is kihagyna. Tekintete Estire vándorol, nem a szépsége, hanem a könyve miatt, amiből már annyi mindent kiolvasott.*
- Nem lehet, hogy van valami jobb megoldás? Mit gondolsz? Utána kéne nézni… *Mondja, és hajlandó máris a laborba menni, hogy kiigazítsa a szert. Látszik rajta, hogy kimerült, mivel egész nap dolgozott. Ez talán az őt pesztráló mélységi lánynak is feltűnik, nem olyan, mint aznap este, mikor aznap este a Hosszúházban töltötték az éjszakát. Akkor Dora a kialvatlanság és rémület miatt volt fáradt, most inkább eltompult, megfontoltabb, lassabb lett a nagy munka hatására. Most megint elveszett egy kicsit.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.14 19:08:25
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+-os jelenetet tartalmaz!//
- Bizonyos összeg felett nem boncollak fel, ha történik veled valami. *Ereszt meg egy gúnyos mosolyt Esti felé az elf lány.* ~ Még hogy szolga! ~ Érdekel? Az összeget persze orvosi segédeszközökre fordítom. *Teszi hozzá, és ujjával megmutatja a levegőben, ahogy leküld egy felest.
Érdeklődve nézi, Esti elfogadja-e a felkérést keringőre a betegtől, de úgy látszik, meg meri kockáztatni az érintkezést. Dora reméli, hogy nem esik majd semmi baja, még ha pimasz és mélységi is, csúnya vég ez bárkinek. Sőt, mintha a lány kezdené is megkedvelni, de nincs az a pénz, amiért ezt valaha bevallaná magának. Sokkal jobban érdekli az ő drágalátos kancellárja, aki már hiányzott neki. A viszontlátás így, néhány lépés távolságból és Habrertus ramaty állapotában nem túl idilli, de Dora hajlandó küzdeni, hogy ez másképp legyen. Persze nem tudja nem meghallani Esti megjegyzését az őr katonájával és a helyzet komikusságával kapcsolatban.*
- Hát Estikém, ha kedvet kapnál, tudod, bánj vele kesztyűs kézzel! *Szól hátra, ő a kancellárral szeretne törődni, de hogy a nő mit csinál mögötte a kapuőrrel, az már az ő dolguk. Nagyra értékeli azonban a gesztust, hogy Esti tényleg nem bitorolja tőle rég látott ismerősét. Habrertus olyan ártatlan képpel kel fel rögtönzött kemény párnájáról, mint a mesék tündérkisasszonyai pihepuha dunyhájukról, mielőtt az erdő állatai felöltöztetik őket szép ruhájukba. Otromba hörgése megtöri az ártatlan pillanatot.*
- Habrertus! *Viszonozza a lány. Egyfolytában a kancellárt vizsgálgatja átható pillantásával, és nem tetszik neki, amit lát: az arcára van írva, hogy még rosszabb a helyzet, mint gondolta. Mivel azonban a gyógyszer felkutatásán kívül semmit sem tehet, kénytelen a tettek mezejére lépni. Az egyik széket az asztal túloldalára húzza, hogy helyet foglalva beszélgessen a kancellárral, de ő pont hogy felállni készül.*
- HABRERTUS! *Vált a hangnem fenyegetőbe. A lány a székre bök, ellentmondást nem tűrően.* Csüccs vissza, valaki mindjárt hoz neked egy kis vizet. Aztán ugrálhatsz itt nekem, birkózhatsz is, mint az előbb. *Szuggeráló pillantást tesz az egyik segéd felé, aki ezután egy pohár friss vízzel tér vissza. A méregető pillantása változatlan, miközben beszél. Elmondja, milyen gyógyszereket kísérleteztek ki a nyulakon, és kevertek össze a tünetegyüttes ellen, valamint milyen arányban. Igyekszik a beszámoló lényegét megfogni, Estire hagyja, hogy az esetleges részletekkel kipótolja az esti mesét.*
- Mi volt ez az imént? A fickó pestises lett a farkán? *Bukik ki belőle mondandója végén a kérdés, ami a legjobban foglalkoztatja.
Mikor megérkezik Fendor, Dora egy kicsit megkönnyebbül a betegekkel kapcsolatban. Rámosolyog a zavara miatt, és megpróbálja enyhíteni a Habrertussal kapcsolatos kételyeit.*
- Fendor, képzeld, a kancellár úr saját kezével lekezelte Rh'onhan… részét. *Újságolja halvány mosollyal, és rájön, hogy ez valószínűleg nem segített semmit.* ~ Hopsz. ~
*A férfi jó és kevésbé jó hírekkel érkezik, legalább is Dorának átgondolva minden aspektust úgy tűnik. Összehúzza szemöldökét, és a másik két tudóstársára pillant.*
- Nem tetszik, hogy nem hat gyorsabban, mintha valami nem lenne benne elegendő. Én még nem merem megkockáztatni, amíg nem látom a reakciót az összes tünetre. Ha tudom, miből lett több vagy kevesebb, a gyereknek csak akkor merem odaadni. *Mondja határozottan. Érzi, hogy nem jó a gyógyszer, valami nem stimmel, de az állandó idegesség vagy a kancellár állapota, nem tudni, visszahúzó erőként hat rá. Csak most érzi magát igazán fáradtnak, mintha az agya is kihagyna. Tekintete Estire vándorol, nem a szépsége, hanem a könyve miatt, amiből már annyi mindent kiolvasott.*
- Nem lehet, hogy van valami jobb megoldás? Mit gondolsz? Utána kéne nézni… *Mondja, és hajlandó máris a laborba menni, hogy kiigazítsa a szert. Látszik rajta, hogy kimerült, mivel egész nap dolgozott. Ez talán az őt pesztráló mélységi lánynak is feltűnik, nem olyan, mint aznap este, mikor aznap este a Hosszúházban töltötték az éjszakát. Akkor Dora a kialvatlanság és rémület miatt volt fáradt, most inkább eltompult, megfontoltabb, lassabb lett a nagy munka hatására. Most megint elveszett egy kicsit.*
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.14 19:08:25
90. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-14 15:11:47
Üzenet elküldve: 2019-02-14 15:11:47
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A pestis - Gyógymód//
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Kell még idő, ahhoz, hogy a szer hatását ellenőrizni tudják, nem megy minden egyről a kettőre, furcsa mód, a korábbiakhoz képest, mintha a láz is lassabban csökkenne, bár ezt egyelőre az érintettek még nem tudják. Maximum Fendor, aki marad a beteg mellett, s szóval tartja, amíg az reményeink szerint lábadozik. Dora és Esti így másfelé koncentrálhat, ami nem kevésbé lenyűgöző mutatvány, mint a pestis ellenszerének kikutatása.
Mielőtt azonban a konkrét eseményre rátérnénk, Habrertus is végez a kezeléssel. Az őr sebét kitisztítja és mondhatni megfelelően ellátja, amitől az egyszerűen, mint egy zsák dől el, ami valójában természetes. Nem mindenki tudná rezzenéstelen arccal figyelni, amint egy középkort elhagyó, idősödő férfi újfent ráncba szedi azt, aminek konrkétan ráncosnak és nem pattanásig feszült bőrgolyónak kellene lennie. A látvány hátulról persze lehet félreérthető, de csak annak, aki rosszra gondol. Habrertus mutatványát még tetézi azzal, hogy az őrre borul, aztán valamiképp az asztalához támolyog. Történetünkbe itt csatlakozik be a két kutató, ki immár a történteket próbálja kikutatni, s Dora, a korábbiaktól eltérően meglehetősen érzelmesen közelíti meg a témát. Estanelaria szintén felméri a helyzetet, a magához való módon, ki tudja mekkora herékkel találkozott eleddig, ha ezt satnya példánynak lehet nevezni, bár a kancellár hathatós segítségével valóban lappadt kicsit.
A nagy találkozások ideje ez, minden szempontból. Régen látott ismerősök, kedves barátok, nagy herék, egy bizonyos. A kapuőr mostanság már elég, ha csak kezelésekre jár, még néhány vakarás és rendben lesz minden, a továbbiakban nem kell azon aggódnia, hogy páratlanul éli majd mindennapjait. Ez igaz a golyóira is. Persze egy ideig ki lesz ütve, főleg, hogy napok óta szolgálatban van, elfáradhatott, a csípés megsínylette.
Van még idő egy kis beszélgetésre, bár a hirtelen megjelenő Fendor kissé bezavar a képbe, mert izgatottan információkkal jelentkezik:*
- Dorawyna és Estanellaria kiasasszony! Oh... *Veszi észre a már megébredt kancellárt, s az ájult kapuőrt, fülig vörösödik.* Üdvözlöm jó uram, remélem mindent rendben... talált. *Aztán megrázza magát.*
- Olybá tűnik néhány tünetegyüttes enyhülni látszik, főleg, mintha a láz csökkenne, talán az árus már nem is olyan zavart. Persze idő kell a folyamathoz, de gyorsabb reakcióra számítottam, nem értek hozzá, de jó nagy dózist kapott. Nem lehetne a gyógyulási folyamatot jó alaposan meggyorsítani? *Kérdezi reménykedve, mert legszívesebben láthatóan már mindenkit ellátna a szerrel, elsősorban persze a gyerekeket, köztük is Ftittit, ennek persze hangot is ad.*
- Esetleg Ftittin kipróbálni? *Kérdezi.*
*Emellett lehet, hogy nem ártana, ha észrevételeit Habrertus is megosztaná Doráékkal és fordítva. Hiszen a kancellár nem kis eredményt ért el a patkányoknál. Talán, ha a két módszert ötvözik sokkal stabilabb szert kaphatnának. Habrertus felfedezése talán megoldást jelenthet több kórság gyulladással és lázzal járó tüneteinek enyhítésére, megszüntetésére is. Érdemes volna a kutatást kiadni arra szakavatott személyeknek. Mert a tudás bizony hatalom.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Kell még idő, ahhoz, hogy a szer hatását ellenőrizni tudják, nem megy minden egyről a kettőre, furcsa mód, a korábbiakhoz képest, mintha a láz is lassabban csökkenne, bár ezt egyelőre az érintettek még nem tudják. Maximum Fendor, aki marad a beteg mellett, s szóval tartja, amíg az reményeink szerint lábadozik. Dora és Esti így másfelé koncentrálhat, ami nem kevésbé lenyűgöző mutatvány, mint a pestis ellenszerének kikutatása.
Mielőtt azonban a konkrét eseményre rátérnénk, Habrertus is végez a kezeléssel. Az őr sebét kitisztítja és mondhatni megfelelően ellátja, amitől az egyszerűen, mint egy zsák dől el, ami valójában természetes. Nem mindenki tudná rezzenéstelen arccal figyelni, amint egy középkort elhagyó, idősödő férfi újfent ráncba szedi azt, aminek konrkétan ráncosnak és nem pattanásig feszült bőrgolyónak kellene lennie. A látvány hátulról persze lehet félreérthető, de csak annak, aki rosszra gondol. Habrertus mutatványát még tetézi azzal, hogy az őrre borul, aztán valamiképp az asztalához támolyog. Történetünkbe itt csatlakozik be a két kutató, ki immár a történteket próbálja kikutatni, s Dora, a korábbiaktól eltérően meglehetősen érzelmesen közelíti meg a témát. Estanelaria szintén felméri a helyzetet, a magához való módon, ki tudja mekkora herékkel találkozott eleddig, ha ezt satnya példánynak lehet nevezni, bár a kancellár hathatós segítségével valóban lappadt kicsit.
A nagy találkozások ideje ez, minden szempontból. Régen látott ismerősök, kedves barátok, nagy herék, egy bizonyos. A kapuőr mostanság már elég, ha csak kezelésekre jár, még néhány vakarás és rendben lesz minden, a továbbiakban nem kell azon aggódnia, hogy páratlanul éli majd mindennapjait. Ez igaz a golyóira is. Persze egy ideig ki lesz ütve, főleg, hogy napok óta szolgálatban van, elfáradhatott, a csípés megsínylette.
Van még idő egy kis beszélgetésre, bár a hirtelen megjelenő Fendor kissé bezavar a képbe, mert izgatottan információkkal jelentkezik:*
- Dorawyna és Estanellaria kiasasszony! Oh... *Veszi észre a már megébredt kancellárt, s az ájult kapuőrt, fülig vörösödik.* Üdvözlöm jó uram, remélem mindent rendben... talált. *Aztán megrázza magát.*
- Olybá tűnik néhány tünetegyüttes enyhülni látszik, főleg, mintha a láz csökkenne, talán az árus már nem is olyan zavart. Persze idő kell a folyamathoz, de gyorsabb reakcióra számítottam, nem értek hozzá, de jó nagy dózist kapott. Nem lehetne a gyógyulási folyamatot jó alaposan meggyorsítani? *Kérdezi reménykedve, mert legszívesebben láthatóan már mindenkit ellátna a szerrel, elsősorban persze a gyerekeket, köztük is Ftittit, ennek persze hangot is ad.*
- Esetleg Ftittin kipróbálni? *Kérdezi.*
*Emellett lehet, hogy nem ártana, ha észrevételeit Habrertus is megosztaná Doráékkal és fordítva. Hiszen a kancellár nem kis eredményt ért el a patkányoknál. Talán, ha a két módszert ötvözik sokkal stabilabb szert kaphatnának. Habrertus felfedezése talán megoldást jelenthet több kórság gyulladással és lázzal járó tüneteinek enyhítésére, megszüntetésére is. Érdemes volna a kutatást kiadni arra szakavatott személyeknek. Mert a tudás bizony hatalom.*
89. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-13 19:56:48
Üzenet elküldve: 2019-02-13 19:56:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
*Ha van valami ami legkevésbé foglalkoztatja a jó kancellárt, akkor az pont az, hogy sürgősségi beavatkozása külső szemlélő számára milyen látványt nyújthatott. Már csak azért sem jut eszébe ilyesmi, mert a thargok erkölcsös népek. Mondhatni prűdek. Tehát tőlük a kukkolás, mint olyan, idegen dolog, így nem számíthat rá, hogy gyógyítói minőségében való ténykedése közben árgus szemek fogják vizslatni, hovatovább fura gondolatokat társítani jótékony ténykedéséhez, nem átallva arra gondolni, hogy Hubi valami alantas és férfihoz nem méltó dolgot mível az elffel, és most már jó lenne pontot tenni ennek a rémes mondatnak a végére. Tehát Hubi már azzal is boldog, hogy az őrt sikerült elhelyeznie a vizsgáló ágyán, és magának pedig nem okozott gondot az asztalig vánszorognia. Ezt követően kis idő kieshet az emlékezetéből, mert a következő emléke az, hogy az asztal lapjára dőlve gyakorolt öntudatlanságából egy kedvesen csilingelő hang rántja vissza az ébrenlét világába. Nehézkesen megemeli a fejét, és ahogy fáradt pilláit kinyitja, pár röpke pillanatig az a szent meggyőződése, hogy ő már megboldogult, és az istenek honában van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a bájosan kedves arc, ami közelről néz rá, és gazdája mond is valamit, amit Hubi csak ködösen fog fel.*
- Dora! *mosolyodik el, és hangja ércesen zengőn csendül a vizsgáló kissé állott levegőjében. Legalábbis ő ezt hiszi, mert valójában csak egy rekedt hörgésre futja erejéből. Hogy ez már az a bizonyos másvilág, azt az is erősíti, hogy Dorától nem messze ott áll az a mélységi nőstény, akinél szebbet és kívánatosabban még Pirtianes-ben sem talált, és ez azért nagy dolog. De ha már így történt, úgy az első gondolata - meglehetősen jellemző módon - az, hogy micsoda nagy tudós veszett oda vele. Lanawin tudományos élete aligha heveri ki egyhamar ezt a rettentő veszteséget. A második pedig az - szintén jellemző módon - hogy valami kényelmes helyre kéne heverednie, hogy a két hegyesfülő méltó módon kényeztethesse. Sajnos azonban ekkor megpillantja a felpántlikázott kicsi Rh'onhant, ami tudatosítja benne, hogy még él. Így aztán lassan hátradől a székben, fáradtan masszírozgatja a halántékát, és ahogy idővel felfogta, hogy Dora miről beszélt, élénkülő érdeklődéssel pillant fel a párosra.*
- Ezt örömmel hallom, kedvesem. *próbál mosolyogni egy kicsit, és a pihenésére vonatkozó indítványt egy legyintéssel utasítja vissza* Lám, nem kellett csalódnom, jól gondoltam, hogy éles eszetek elől nem rejtőzhet el a megoldás.
*Arra ugyan nem emlékszik, hogy a mélységit is megbízta volna az ellenszer kutatásával, de az is könnyen lehet, hogy csupán az ő emlékezetéből esett ki ez a momentum.*
- Avassatok be, kérlek, a részletekbe!
*Természetesen nem járja, hogy amíg a lányok dolgoznak, addig ő, a Vashegy kancellárja, tétlenül ücsörögjön. Tehát megpróbál talpra állni, remélve, hogy a szédülés nem löki vissza.*
*Ha van valami ami legkevésbé foglalkoztatja a jó kancellárt, akkor az pont az, hogy sürgősségi beavatkozása külső szemlélő számára milyen látványt nyújthatott. Már csak azért sem jut eszébe ilyesmi, mert a thargok erkölcsös népek. Mondhatni prűdek. Tehát tőlük a kukkolás, mint olyan, idegen dolog, így nem számíthat rá, hogy gyógyítói minőségében való ténykedése közben árgus szemek fogják vizslatni, hovatovább fura gondolatokat társítani jótékony ténykedéséhez, nem átallva arra gondolni, hogy Hubi valami alantas és férfihoz nem méltó dolgot mível az elffel, és most már jó lenne pontot tenni ennek a rémes mondatnak a végére. Tehát Hubi már azzal is boldog, hogy az őrt sikerült elhelyeznie a vizsgáló ágyán, és magának pedig nem okozott gondot az asztalig vánszorognia. Ezt követően kis idő kieshet az emlékezetéből, mert a következő emléke az, hogy az asztal lapjára dőlve gyakorolt öntudatlanságából egy kedvesen csilingelő hang rántja vissza az ébrenlét világába. Nehézkesen megemeli a fejét, és ahogy fáradt pilláit kinyitja, pár röpke pillanatig az a szent meggyőződése, hogy ő már megboldogult, és az istenek honában van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a bájosan kedves arc, ami közelről néz rá, és gazdája mond is valamit, amit Hubi csak ködösen fog fel.*
- Dora! *mosolyodik el, és hangja ércesen zengőn csendül a vizsgáló kissé állott levegőjében. Legalábbis ő ezt hiszi, mert valójában csak egy rekedt hörgésre futja erejéből. Hogy ez már az a bizonyos másvilág, azt az is erősíti, hogy Dorától nem messze ott áll az a mélységi nőstény, akinél szebbet és kívánatosabban még Pirtianes-ben sem talált, és ez azért nagy dolog. De ha már így történt, úgy az első gondolata - meglehetősen jellemző módon - az, hogy micsoda nagy tudós veszett oda vele. Lanawin tudományos élete aligha heveri ki egyhamar ezt a rettentő veszteséget. A második pedig az - szintén jellemző módon - hogy valami kényelmes helyre kéne heverednie, hogy a két hegyesfülő méltó módon kényeztethesse. Sajnos azonban ekkor megpillantja a felpántlikázott kicsi Rh'onhant, ami tudatosítja benne, hogy még él. Így aztán lassan hátradől a székben, fáradtan masszírozgatja a halántékát, és ahogy idővel felfogta, hogy Dora miről beszélt, élénkülő érdeklődéssel pillant fel a párosra.*
- Ezt örömmel hallom, kedvesem. *próbál mosolyogni egy kicsit, és a pihenésére vonatkozó indítványt egy legyintéssel utasítja vissza* Lám, nem kellett csalódnom, jól gondoltam, hogy éles eszetek elől nem rejtőzhet el a megoldás.
*Arra ugyan nem emlékszik, hogy a mélységit is megbízta volna az ellenszer kutatásával, de az is könnyen lehet, hogy csupán az ő emlékezetéből esett ki ez a momentum.*
- Avassatok be, kérlek, a részletekbe!
*Természetesen nem járja, hogy amíg a lányok dolgoznak, addig ő, a Vashegy kancellárja, tétlenül ücsörögjön. Tehát megpróbál talpra állni, remélve, hogy a szédülés nem löki vissza.*
88. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:06:19
Üzenet elküldve: 2019-02-12 22:06:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A pestis – Gyógymód//
- Ó, remélem, meghívsz majd a halotti torra. Igazán szeretem a nyúlpaprikást! *jegyzi meg az újabb nyulak hallatán. ~Ne félj, fognak még körülötted gyerekek ugrálni!~ csóválja magában a fejét. Ennél a témánál azonban sokkal jobban foglalkoztatja az ital kérdése, amiből rá is ráférne egy pohárka.*
- Pfuj, akkor kösz, de nem kell! *húzza el a száját Fendor említésére. Ahogy a férfi kinéz, biztos benne, az itala is csak valami olcsó borzalom lehet, amit mindenkinek jobb, ha nem kóstol meg.*
- Hm, pedig lehetnél a szolgám. Neked mi az árad, virágszál? Téged is megszerezhetlek? *mosolyodik el sokatmondóan. ~Mindenki megvehető, ne hidd azt, hogy te a magasztos erkölcseiddel olyan felsőbbrendű vagy! Vagy hogy kicsit is ismersz!~ igyekszik üzenni a pillantásával, azonban nem erőlteti tovább a témát, inkább megpróbál a munkára koncentrálni, hiszen már közel a cél, ez pedig további lendületet ad nekik. A kész keverékkel pedig hamar sietnek az árushoz és családjához, aki meglepő kéréssel fordul felé, mikor a gyógyszer beadásához készülődnek. Egy pillanatig habozik a válasszal, hiszen cseppet se fűlik a foga az ilyesmihez, azonban nem szívesen utasítja vissza egy haldokló utolsó kívánságát, így végül csak beadja a derekát.*
- Rendben, de csak a kesztyűn keresztül! *egyezik bele a kézfogásba, szigorúan kikötve, hogy továbbra is csak kesztyűvel hajlandó érintkezni bárkivel is, akin a betegség tünetei mutatkoznak. Ha megtörtént a gyógyszerezés, rögtön el is engedi a férfit, mintha égetné az érintése.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
*Magában azon mereng, vajon kesztyűn keresztül mekkora esélye van elkapni a betegséget, vajon megelőzésképp nem kellene-e magának is beadnia az ellenszert, mikor Fendor szavai terelik el a figyelmét. ~A kancellár?~ ismétli magában döbbenten, miközben a mondott irányba néz. Elképedése csak fokozódik, ahogy a szeme elé táruló jelenetet szemléli.*
- ó, tévedtem! Talán a drága jó kancellártól kéne tanácsot kérned, mit is kell kezdeni a férfiak legféltettebb kincsével! *suttogja nevetve, ahogy Dora nyomában közelebb lép a két férfihoz*
- Ez ám a satnya példány! *jegyzi meg lekicsinylőn az elfre és bekötözött sebére pillantva. Megvizsgálná közelebbről a kancellárt is, azonban nem akarja megzavarni a viszontlátás boldog pillanatát, így csak kissé távolabbról figyeli az idilli jelenetet. ~Bizony, lesznek még itt kis Dorák!~ mosolyodik el magában.*
- Ó, remélem, meghívsz majd a halotti torra. Igazán szeretem a nyúlpaprikást! *jegyzi meg az újabb nyulak hallatán. ~Ne félj, fognak még körülötted gyerekek ugrálni!~ csóválja magában a fejét. Ennél a témánál azonban sokkal jobban foglalkoztatja az ital kérdése, amiből rá is ráférne egy pohárka.*
- Pfuj, akkor kösz, de nem kell! *húzza el a száját Fendor említésére. Ahogy a férfi kinéz, biztos benne, az itala is csak valami olcsó borzalom lehet, amit mindenkinek jobb, ha nem kóstol meg.*
- Hm, pedig lehetnél a szolgám. Neked mi az árad, virágszál? Téged is megszerezhetlek? *mosolyodik el sokatmondóan. ~Mindenki megvehető, ne hidd azt, hogy te a magasztos erkölcseiddel olyan felsőbbrendű vagy! Vagy hogy kicsit is ismersz!~ igyekszik üzenni a pillantásával, azonban nem erőlteti tovább a témát, inkább megpróbál a munkára koncentrálni, hiszen már közel a cél, ez pedig további lendületet ad nekik. A kész keverékkel pedig hamar sietnek az árushoz és családjához, aki meglepő kéréssel fordul felé, mikor a gyógyszer beadásához készülődnek. Egy pillanatig habozik a válasszal, hiszen cseppet se fűlik a foga az ilyesmihez, azonban nem szívesen utasítja vissza egy haldokló utolsó kívánságát, így végül csak beadja a derekát.*
- Rendben, de csak a kesztyűn keresztül! *egyezik bele a kézfogásba, szigorúan kikötve, hogy továbbra is csak kesztyűvel hajlandó érintkezni bárkivel is, akin a betegség tünetei mutatkoznak. Ha megtörtént a gyógyszerezés, rögtön el is engedi a férfit, mintha égetné az érintése.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
*Magában azon mereng, vajon kesztyűn keresztül mekkora esélye van elkapni a betegséget, vajon megelőzésképp nem kellene-e magának is beadnia az ellenszert, mikor Fendor szavai terelik el a figyelmét. ~A kancellár?~ ismétli magában döbbenten, miközben a mondott irányba néz. Elképedése csak fokozódik, ahogy a szeme elé táruló jelenetet szemléli.*
- ó, tévedtem! Talán a drága jó kancellártól kéne tanácsot kérned, mit is kell kezdeni a férfiak legféltettebb kincsével! *suttogja nevetve, ahogy Dora nyomában közelebb lép a két férfihoz*
- Ez ám a satnya példány! *jegyzi meg lekicsinylőn az elfre és bekötözött sebére pillantva. Megvizsgálná közelebbről a kancellárt is, azonban nem akarja megzavarni a viszontlátás boldog pillanatát, így csak kissé távolabbról figyeli az idilli jelenetet. ~Bizony, lesznek még itt kis Dorák!~ mosolyodik el magában.*
87. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:51:34
Üzenet elküldve: 2019-02-12 20:51:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis – Gyógymód//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Dora csak kesztyűs keze intésével adja Esti tudtára, hogy eszében sincs vele megbeszélni, kikkel töltött vidám estéket az akadémia laborában, miután békát nyaltak. Ezt a történetet meghagyta Relaelnek, és amennyire kedvelte a lányt, meg is marad neki. A csókjával együtt.*
~ Vajon most hol lehet? ~ *Jut eszébe az elf, akit legutóbb még hónapokkal ezelőtt, a közös tanácson látott. Valami házról beszéltek, biztosan itt él valahol a birtokokon.* ~ Egyszer meg kéne látogatnom. Ha túlélem ezt. ~
*Esti szavai felpaprikázzák kicsit, de egy pillanatra azért akart-akaratlanul is elképzeli a kicsi, hozzá hasonlóan egész nap üvöltő és hisztiző gyerekkori önmagát, olyan négyet-ötöt magából. Már a gondolattól is rosszul van.*
– Köszönöm, de inkább akkor veszek még több nyulat, és elnevezem mindet Dorának. *Vágja oda.* Aztán ha elkapnak valami titokzatos betegséget, felboncolom őket. Ha meg nem, hát az lesz a sorsuk, mint a nyulak többségének szokott. *Valamiért úgy érzi, hogy ezt nem kéne nyilvánosan megosztania Penge és Dora előtt, ezért csak sokatmondóan a tűzre mutat. A komolyság azonnal vidám örömbe fordul, ahogy hozzáfér Fendor italkészletéhez, amit a sötételf okkal irigyel tőle.*
– Fendornál van még. *Mondja. Most senki se szegheti a kedvét, olyan boldog.* Nem vagyok a szolgád, ha kell valami, megszerzed magadnak. Vagy valaki. Ismerlek!
*Némi csipkelődés és rengeteg munka után végre elkészül az elixír, amit az ispotályban is prezentálnak. Doránál a kezdeti jókedv csöndes koncentrációba vált át, ahogy a kellő komolysággal adják be a szert a feleségéért aggódó férfinak, szinte nem is érti, hogy miért retteg mindenki annyira. A halál, bármilyen szomorú, számára egy természetes dolog, főleg, ha valaki ennyire beteg.* ~ Hát nem jelent megnyugvást valakinek, aki már alig él? ~ *Nézi a férfit tarkító bubókat, az állapotát a független szemlélő szemével. Érthető, ha ez a tudósi szemlélődés nem nyújt éppen bizalomgerjesztő látványt, de Dora nem is akar ápolónő lenni, csupán a választ keresi egy, az emberiséget sújtó betegségre. És nagyon reméli, hogy meg is találja. Beadja az ellenszert.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
– A gyógyszer telis-tele van olyan anyagokkal, amelyek javítanak a betegek állapotán. *Teszi hozzá vigasztalásul, de azért még mindig ridegen. Egy darabig még a sarokba húzódó férfin járatja a tekintetét, majd a gyógyításra szánt kellékeket rendezgeti, de Fendor szavai, pontosabban a „kancellár” szó hatására mintha kizökkenne a szerepéből.*
– Tessék? *Kérdezi, mintha csak álmából ébredne. A drámai sziluett, aminek Fendor szemtanúja volt, hamar véget ér, mikor a nadrágtalan kapuőr drámaian kidől a sorból, majd a kancellár őrá. Dorának szerencséje van, hogy a fecskendőt éppen a kezében tartja. Mivel a betegség a segédeszközökön át terjed a leginkább, a lánynak ösztönösen fontosabb, hogy mindent megfelelően tegyen le és el, mint hogy a drága kancellár segítségére siessen, netalán elhamarkodva hozzáérjen. Vagy hangos röhögésben törjön ki. Pakol még egy kicsit, és nézi a hevenyészett iszapbirkózást, ami most inkább vér-, Habrertusnak ugyanis csak úgy ömlik az orra vére. Miután az ágyra tette a fickót, az asztalon megpihen, mint valami rongybaba.*
– Lehet, hogy az őr csak rosszul van, és bekísérte… Biztos szédeleg… *Állapítja meg Fendor előtt a tudóslány elhamarkodottan, de valami nagyon gyanús, és nem illik a történetbe. Dora közelebb oson. Jól látja, amit lát, csak alig hisz a szemének: az őrön valóban nincs nadrág, a lába között pedig…
Dora rég érzett már ekkora vágyat, hogy hányjon, pedig éppen kikúrált egy pestisest. A hirtelen sokkból csak néhány nagy lélegzettel tud felocsúdni. Ideje úgy kezelni a helyzetet, mint egy tudósnak: érdeklődve.*
~ Mi baja ennek? ~ *Töpreng izgatottan.* ~ Ez valami újféle pestis? ~ *Közelebb is lép, hogy lássa, valaki, már tudja, ki, kiszúrta a zacskón lévő csomót. Csak ezután veszi szemügyre Habrertust. Leguggol a közelébe, hogy fejük egy magasságba kerüljön. Rossz ilyen állapotban látni, határozottan betegebb, mint mielőtt elindult volna. Lélegzetvételéből és a szeme járásából úgy tűnik, eszméleténél, sőt talán ébren van, de mintha tíz évet öregedett volna. A lány a legnyájasabb hangját veszi elő.*
– Kancellárom, pályát tévesztettél, egyre jobb vajákos vagy. Magam sem csinálhattam volna jobban. Meg nem is szerettem volna. *Ha a férfi felfigyel rá, el is mosolyodik, és folytatja.* Készül a betegség ellenszere. Estivel eszünkbe jutott néhány dolog. Csak tarts ki, és pihenj egy rendes ágyban.
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.12 20:52:18
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Dora csak kesztyűs keze intésével adja Esti tudtára, hogy eszében sincs vele megbeszélni, kikkel töltött vidám estéket az akadémia laborában, miután békát nyaltak. Ezt a történetet meghagyta Relaelnek, és amennyire kedvelte a lányt, meg is marad neki. A csókjával együtt.*
~ Vajon most hol lehet? ~ *Jut eszébe az elf, akit legutóbb még hónapokkal ezelőtt, a közös tanácson látott. Valami házról beszéltek, biztosan itt él valahol a birtokokon.* ~ Egyszer meg kéne látogatnom. Ha túlélem ezt. ~
*Esti szavai felpaprikázzák kicsit, de egy pillanatra azért akart-akaratlanul is elképzeli a kicsi, hozzá hasonlóan egész nap üvöltő és hisztiző gyerekkori önmagát, olyan négyet-ötöt magából. Már a gondolattól is rosszul van.*
– Köszönöm, de inkább akkor veszek még több nyulat, és elnevezem mindet Dorának. *Vágja oda.* Aztán ha elkapnak valami titokzatos betegséget, felboncolom őket. Ha meg nem, hát az lesz a sorsuk, mint a nyulak többségének szokott. *Valamiért úgy érzi, hogy ezt nem kéne nyilvánosan megosztania Penge és Dora előtt, ezért csak sokatmondóan a tűzre mutat. A komolyság azonnal vidám örömbe fordul, ahogy hozzáfér Fendor italkészletéhez, amit a sötételf okkal irigyel tőle.*
– Fendornál van még. *Mondja. Most senki se szegheti a kedvét, olyan boldog.* Nem vagyok a szolgád, ha kell valami, megszerzed magadnak. Vagy valaki. Ismerlek!
*Némi csipkelődés és rengeteg munka után végre elkészül az elixír, amit az ispotályban is prezentálnak. Doránál a kezdeti jókedv csöndes koncentrációba vált át, ahogy a kellő komolysággal adják be a szert a feleségéért aggódó férfinak, szinte nem is érti, hogy miért retteg mindenki annyira. A halál, bármilyen szomorú, számára egy természetes dolog, főleg, ha valaki ennyire beteg.* ~ Hát nem jelent megnyugvást valakinek, aki már alig él? ~ *Nézi a férfit tarkító bubókat, az állapotát a független szemlélő szemével. Érthető, ha ez a tudósi szemlélődés nem nyújt éppen bizalomgerjesztő látványt, de Dora nem is akar ápolónő lenni, csupán a választ keresi egy, az emberiséget sújtó betegségre. És nagyon reméli, hogy meg is találja. Beadja az ellenszert.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
– A gyógyszer telis-tele van olyan anyagokkal, amelyek javítanak a betegek állapotán. *Teszi hozzá vigasztalásul, de azért még mindig ridegen. Egy darabig még a sarokba húzódó férfin járatja a tekintetét, majd a gyógyításra szánt kellékeket rendezgeti, de Fendor szavai, pontosabban a „kancellár” szó hatására mintha kizökkenne a szerepéből.*
– Tessék? *Kérdezi, mintha csak álmából ébredne. A drámai sziluett, aminek Fendor szemtanúja volt, hamar véget ér, mikor a nadrágtalan kapuőr drámaian kidől a sorból, majd a kancellár őrá. Dorának szerencséje van, hogy a fecskendőt éppen a kezében tartja. Mivel a betegség a segédeszközökön át terjed a leginkább, a lánynak ösztönösen fontosabb, hogy mindent megfelelően tegyen le és el, mint hogy a drága kancellár segítségére siessen, netalán elhamarkodva hozzáérjen. Vagy hangos röhögésben törjön ki. Pakol még egy kicsit, és nézi a hevenyészett iszapbirkózást, ami most inkább vér-, Habrertusnak ugyanis csak úgy ömlik az orra vére. Miután az ágyra tette a fickót, az asztalon megpihen, mint valami rongybaba.*
– Lehet, hogy az őr csak rosszul van, és bekísérte… Biztos szédeleg… *Állapítja meg Fendor előtt a tudóslány elhamarkodottan, de valami nagyon gyanús, és nem illik a történetbe. Dora közelebb oson. Jól látja, amit lát, csak alig hisz a szemének: az őrön valóban nincs nadrág, a lába között pedig…
Dora rég érzett már ekkora vágyat, hogy hányjon, pedig éppen kikúrált egy pestisest. A hirtelen sokkból csak néhány nagy lélegzettel tud felocsúdni. Ideje úgy kezelni a helyzetet, mint egy tudósnak: érdeklődve.*
~ Mi baja ennek? ~ *Töpreng izgatottan.* ~ Ez valami újféle pestis? ~ *Közelebb is lép, hogy lássa, valaki, már tudja, ki, kiszúrta a zacskón lévő csomót. Csak ezután veszi szemügyre Habrertust. Leguggol a közelébe, hogy fejük egy magasságba kerüljön. Rossz ilyen állapotban látni, határozottan betegebb, mint mielőtt elindult volna. Lélegzetvételéből és a szeme járásából úgy tűnik, eszméleténél, sőt talán ébren van, de mintha tíz évet öregedett volna. A lány a legnyájasabb hangját veszi elő.*
– Kancellárom, pályát tévesztettél, egyre jobb vajákos vagy. Magam sem csinálhattam volna jobban. Meg nem is szerettem volna. *Ha a férfi felfigyel rá, el is mosolyodik, és folytatja.* Készül a betegség ellenszere. Estivel eszünkbe jutott néhány dolog. Csak tarts ki, és pihenj egy rendes ágyban.
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.12 20:52:18
86. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:41:13
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:41:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A pestis – Gyógymód//
- Khm... igen. *Dörgöli meg Fendor halántékát, mikor Dora sejtelmesen közli vele, valamit tenni fog, amihez szorítani kell. Hogy Fendor érti-e vagy sem, már nem derül ki, ő visszatér olvasnivalójához, a lány pedig elrohan. Amint visszaér a lassan felmelegedő laborba, máris észreveheti legutóbbi próbálkozásának sikerét. A pörsenések nem oly rikítóak, nem oly vörösek, talán még nagyságuktól is engedtek kicsit. A nyúl beteg, ez nem kérdés, de immár az összes tünetre megfelelő növényt sikerült találni, ráadásul két házi kedvenc meg is maradt. Persze az öröm csak pár pillanatig tart, a munka oroszlánrésze még bőséggel hátravan, így a két lány azonnal neki is lát az igazi művészetnek. Van, mit törnek, van, mit porítanak, némelyiknek a leve szükséges, s akad, melyet egészben kell hozzáadni. Néhány óra eltelik közben, hiszen a víznek forrnia kell, emellett nem is minden növényhez szükséges ugyanannyi idő. Mindkét hölgy kiveszi a részét, az alkimistának avanzsált Estanellaria, s a kutató Dora. Egy elf és egy sötételf, a perlekedések közepette, talán a legnagyobb egyetértésben. Nem hiába, a közös cél, a legnagyobb faji ellentéteket is félreteszi, bár az az igazság, talán e két lány borzasztó elfogadó. Még az is lehet, hogy a bájos cinizmus mögött, valójában megkedvelték egymást. Talán a pestis hozza össze végül e két faj jeles képviselőjét? Nem lehet tudni. Azonban az este hűvös, vagy inkább hideg, de a Fendor által megrakott tűztérben ropogó lángok által megvilágított boszorkánylaborban valami elkészült. Fendor ugyanott ül, ahol korábban Dora hagyta, bár olybá tűnik alaposan az üveg fenekére nézett. Nincs egyedül, az árus megtörten ül mellette. Kissé beesett szemekkel és vállal, ahogy meglátja az üvegcsével közeledő nőket azonnal remegni kezd. Fendor jelentőségteljes arcot vág, majd végighallgatva Dora és Estanellaria köszönését, kérését, az árusra néz.*
- Itt... az idő, barátom. *Sóhajt fel, majd kezét hátratéve, inkább az ispotály épületének kijáratához sétál, hogy onnan nézze a láthatárt.*
- A feleségemet ne. *Mondja az árus hirtelen.* Rajtam, kérlek! *Fűzi hozzá csendesebben, majd szó nélkül veti le felsőjét, ahogyan korábban is. A férfi a pestis gyakorlatilag összes tünetét birtokolja. Gyulladt, hatalmas kelések a bőrén, szinte elborítják a jellemző testrészeket, láztól tüzelő bőr, heveny, száraz köhögés. Egyedül talán az őrület, mi másokra jellemzően nála kevésbé jelentkezik. Ez akaraterejének és motiváltságának is köszönhető, vagy csupán szerencséje van. A fecskendő adott, ugyanis Fendor azonnal előkészíti a megfelelő kellékeket, ahogyan korábban a kenetvételnél láthatta.*
- Meg... megfogná a kezemet? *Néz kérlelőn Estanellariára, s tekintetében a világ össze ártatlansága és félelme gyűlik. Fél a jövőtől, a veszteségtől, családjának hiányától, az ürességtől, mi a halál után várhatja. Halk szisszenés, ahogyan Dora, Estanelaria figyelő tekintete mellett beadja a szert, innentől csak idegőrlő várakozás marad. A férfi elvonul, s várakozón az egyik sarokba ül, családját sem szeretné látni, csak egy jó erőset önt le a torkán.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//Dora, Esti, Habrertus, Rh'onhan//
- Az... a kancellár... ott? *Kérdi néhány perccel később Fendor, miután felocsúdott a tű látványától és a megrázó pillanatoktól. Dora és Estanelaria előtt ugyanis, nem messze az ispotály másik sarkában, a rögtönzött vizsgálóba masírozik be az őr és Habrertus. Gyenge a fény, de kiválóan látszik, amint a jó kancellár, térdét nem féltvén, az eltorzult tekintetű hátrafelé megtámaszkodó, álló helyzetű kapuőr elé kuporodik, hogy aztán óvatosan ölébe hajoljon.*
- Khm... *Fendor inkább elfordul, megpróbálja nem értelmezni a látványt.* Talán... nem is tudom. *Vakarja meg fejét, majd inkább az árus mellé ül. Míg a szer hatására várakoznak, Doráék kapnak egy lélegzetvételnyi időt, esetleg át is nézhetnek, vajon miféle dolgok zajlanak az ispotály másik, romantikusan sejtelmes fénybe burkolózott oldalán?*
- Khm... igen. *Dörgöli meg Fendor halántékát, mikor Dora sejtelmesen közli vele, valamit tenni fog, amihez szorítani kell. Hogy Fendor érti-e vagy sem, már nem derül ki, ő visszatér olvasnivalójához, a lány pedig elrohan. Amint visszaér a lassan felmelegedő laborba, máris észreveheti legutóbbi próbálkozásának sikerét. A pörsenések nem oly rikítóak, nem oly vörösek, talán még nagyságuktól is engedtek kicsit. A nyúl beteg, ez nem kérdés, de immár az összes tünetre megfelelő növényt sikerült találni, ráadásul két házi kedvenc meg is maradt. Persze az öröm csak pár pillanatig tart, a munka oroszlánrésze még bőséggel hátravan, így a két lány azonnal neki is lát az igazi művészetnek. Van, mit törnek, van, mit porítanak, némelyiknek a leve szükséges, s akad, melyet egészben kell hozzáadni. Néhány óra eltelik közben, hiszen a víznek forrnia kell, emellett nem is minden növényhez szükséges ugyanannyi idő. Mindkét hölgy kiveszi a részét, az alkimistának avanzsált Estanellaria, s a kutató Dora. Egy elf és egy sötételf, a perlekedések közepette, talán a legnagyobb egyetértésben. Nem hiába, a közös cél, a legnagyobb faji ellentéteket is félreteszi, bár az az igazság, talán e két lány borzasztó elfogadó. Még az is lehet, hogy a bájos cinizmus mögött, valójában megkedvelték egymást. Talán a pestis hozza össze végül e két faj jeles képviselőjét? Nem lehet tudni. Azonban az este hűvös, vagy inkább hideg, de a Fendor által megrakott tűztérben ropogó lángok által megvilágított boszorkánylaborban valami elkészült. Fendor ugyanott ül, ahol korábban Dora hagyta, bár olybá tűnik alaposan az üveg fenekére nézett. Nincs egyedül, az árus megtörten ül mellette. Kissé beesett szemekkel és vállal, ahogy meglátja az üvegcsével közeledő nőket azonnal remegni kezd. Fendor jelentőségteljes arcot vág, majd végighallgatva Dora és Estanellaria köszönését, kérését, az árusra néz.*
- Itt... az idő, barátom. *Sóhajt fel, majd kezét hátratéve, inkább az ispotály épületének kijáratához sétál, hogy onnan nézze a láthatárt.*
- A feleségemet ne. *Mondja az árus hirtelen.* Rajtam, kérlek! *Fűzi hozzá csendesebben, majd szó nélkül veti le felsőjét, ahogyan korábban is. A férfi a pestis gyakorlatilag összes tünetét birtokolja. Gyulladt, hatalmas kelések a bőrén, szinte elborítják a jellemző testrészeket, láztól tüzelő bőr, heveny, száraz köhögés. Egyedül talán az őrület, mi másokra jellemzően nála kevésbé jelentkezik. Ez akaraterejének és motiváltságának is köszönhető, vagy csupán szerencséje van. A fecskendő adott, ugyanis Fendor azonnal előkészíti a megfelelő kellékeket, ahogyan korábban a kenetvételnél láthatta.*
- Meg... megfogná a kezemet? *Néz kérlelőn Estanellariára, s tekintetében a világ össze ártatlansága és félelme gyűlik. Fél a jövőtől, a veszteségtől, családjának hiányától, az ürességtől, mi a halál után várhatja. Halk szisszenés, ahogyan Dora, Estanelaria figyelő tekintete mellett beadja a szert, innentől csak idegőrlő várakozás marad. A férfi elvonul, s várakozón az egyik sarokba ül, családját sem szeretné látni, csak egy jó erőset önt le a torkán.*
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//Dora, Esti, Habrertus, Rh'onhan//
- Az... a kancellár... ott? *Kérdi néhány perccel később Fendor, miután felocsúdott a tű látványától és a megrázó pillanatoktól. Dora és Estanelaria előtt ugyanis, nem messze az ispotály másik sarkában, a rögtönzött vizsgálóba masírozik be az őr és Habrertus. Gyenge a fény, de kiválóan látszik, amint a jó kancellár, térdét nem féltvén, az eltorzult tekintetű hátrafelé megtámaszkodó, álló helyzetű kapuőr elé kuporodik, hogy aztán óvatosan ölébe hajoljon.*
- Khm... *Fendor inkább elfordul, megpróbálja nem értelmezni a látványt.* Talán... nem is tudom. *Vakarja meg fejét, majd inkább az árus mellé ül. Míg a szer hatására várakoznak, Doráék kapnak egy lélegzetvételnyi időt, esetleg át is nézhetnek, vajon miféle dolgok zajlanak az ispotály másik, romantikusan sejtelmes fénybe burkolózott oldalán?*
85. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:38:28
Üzenet elküldve: 2019-02-12 19:38:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ó, hogy az a... *és itt most a jó kancellár elég hosszasan és aprólékos részletekbe menően fejtegeti, hogy az elfnek mit kéne tennie a kedves édesanyjával, lehetőleg az édesapja hátán. Hiszen most igazán jólesett volna egy kis pihenés. De ez a nyápic még annyit sem bír elviselni, hogy kicsit megnyomorgassák alul. Az elf tehát eldől, és még a fejét is odaveri a padlóhoz. Legalábbis jó nagyot koppan. Hubi persze reflexből is kapott utána, de talán egyébként sem lett volna elég gyors, nemhogy mostani, eléggé ramaty állapotában. Egy darabig nézi az alélt elfet. Párszor belerúg kicsit, hátha jobb belátásra térítheti. Mivel a kancellár finom ember, nem a strázsa tökeit rugdossa. Végül csak lehajol, hogy a vizsgáló kerevetjére rángassa, mert mégsem járja, hogy az ispotályban szanaszét heverjenek a frissen műtött páciensek. De ez nem bizonyul nagy ötletnek. Ahogy lehajol, hogy megragadja Rh'onhan grabancát, ő is megszédül. Még jobban, mint eddig. Annyira, hogy még a világ is elsötétedik egy pillanatra előtte, a következő emléke pedig az, hogy az elfen fekszik. Felkönyököl, csikorgatja a fogait, és végigtörli az arcát. Mintha izzadna. Csak az a baj, hogy ez a verejték vörös. Na persze, még mindig vérzik az orra, mostanra szépen belecsorgott a bajszába is, csomókban alvadva meg ott. Végül csak összeszedi minden erejét, és rá nem jellemző módon, folyékonyan káromkodva vonszolja az alélt elfet az ágyhoz, amire felgörgeti. Legszívesebben maga is odaheveredne. De egyrészt rengeteg dolga lenne, másrészt bizonyos nem kívánt félreértésekhez vezethetne, ha Rh'onhannal találnák egy ágyban. Ráadásul úgy, hogy az elf deréktól lefelé nem visel mást, csak egy helyes kis kötést. Most pedig úgy áll a vizsgáló közepén, mint egy eleven tilalomfa. Egy eléggé véres tilalomfa. Most még ahhoz is kis idő kell, hogy a gondolatait összeszedje, és eldöntse, mit is akar tenni. Végül a patkányok ketreceihez lép. Nem számít nagy változásra, annyira régen nem hagyta magukra őket. Lehet, hogy csak a képzelete játszik vele, de mintha elevenebbek lennének, mint legutóbb.*
- Ez jó... ez jó... *dünnyögi az orra alá. Aztán a mosdóállványhoz szédeleg, és úgy-ahogy megmosakszik. Nem sokkal később már az asztalnál ül, és épp félretolja azokat a könyveket amiket legutóbbi itt tartózkodása alkalmával tanulmányozott. Ez most folytatta egy rövid időre, de most úgy érzi, hogy ha kicsit letehetné a fejét, elmúlna a makacs szédülés is. Tehát az asztal lapjára dől, és összeszorított szemekkel, húzva véve a levegőt pihen egy kicsit.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ó, hogy az a... *és itt most a jó kancellár elég hosszasan és aprólékos részletekbe menően fejtegeti, hogy az elfnek mit kéne tennie a kedves édesanyjával, lehetőleg az édesapja hátán. Hiszen most igazán jólesett volna egy kis pihenés. De ez a nyápic még annyit sem bír elviselni, hogy kicsit megnyomorgassák alul. Az elf tehát eldől, és még a fejét is odaveri a padlóhoz. Legalábbis jó nagyot koppan. Hubi persze reflexből is kapott utána, de talán egyébként sem lett volna elég gyors, nemhogy mostani, eléggé ramaty állapotában. Egy darabig nézi az alélt elfet. Párszor belerúg kicsit, hátha jobb belátásra térítheti. Mivel a kancellár finom ember, nem a strázsa tökeit rugdossa. Végül csak lehajol, hogy a vizsgáló kerevetjére rángassa, mert mégsem járja, hogy az ispotályban szanaszét heverjenek a frissen műtött páciensek. De ez nem bizonyul nagy ötletnek. Ahogy lehajol, hogy megragadja Rh'onhan grabancát, ő is megszédül. Még jobban, mint eddig. Annyira, hogy még a világ is elsötétedik egy pillanatra előtte, a következő emléke pedig az, hogy az elfen fekszik. Felkönyököl, csikorgatja a fogait, és végigtörli az arcát. Mintha izzadna. Csak az a baj, hogy ez a verejték vörös. Na persze, még mindig vérzik az orra, mostanra szépen belecsorgott a bajszába is, csomókban alvadva meg ott. Végül csak összeszedi minden erejét, és rá nem jellemző módon, folyékonyan káromkodva vonszolja az alélt elfet az ágyhoz, amire felgörgeti. Legszívesebben maga is odaheveredne. De egyrészt rengeteg dolga lenne, másrészt bizonyos nem kívánt félreértésekhez vezethetne, ha Rh'onhannal találnák egy ágyban. Ráadásul úgy, hogy az elf deréktól lefelé nem visel mást, csak egy helyes kis kötést. Most pedig úgy áll a vizsgáló közepén, mint egy eleven tilalomfa. Egy eléggé véres tilalomfa. Most még ahhoz is kis idő kell, hogy a gondolatait összeszedje, és eldöntse, mit is akar tenni. Végül a patkányok ketreceihez lép. Nem számít nagy változásra, annyira régen nem hagyta magukra őket. Lehet, hogy csak a képzelete játszik vele, de mintha elevenebbek lennének, mint legutóbb.*
- Ez jó... ez jó... *dünnyögi az orra alá. Aztán a mosdóállványhoz szédeleg, és úgy-ahogy megmosakszik. Nem sokkal később már az asztalnál ül, és épp félretolja azokat a könyveket amiket legutóbbi itt tartózkodása alkalmával tanulmányozott. Ez most folytatta egy rövid időre, de most úgy érzi, hogy ha kicsit letehetné a fejét, elmúlna a makacs szédülés is. Tehát az asztal lapjára dől, és összeszorított szemekkel, húzva véve a levegőt pihen egy kicsit.*
84. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-11 22:48:40
Üzenet elküldve: 2019-02-11 22:48:40
ÚJ
![>Rh'onhan Heli'otis [KKK] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](https://www.lanawin.hu/forum_ic/kepek/noavatar.jpg){kind=avatar}
Rang: Játékos
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 203
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Az őrt a legkevésbé érdekli az, hogy megbámulják-e, amikor a Kancellárral átsietnek a városon. Igazából a másik férfi vérzése se izgatja, csak az a kínzó, gyötrelmes fájdalom, amit odalent érez. Ez a kín az arcára van írva, nem próbálja, de nem is tudná leplezni. Alig várja, hogy beéljenek az ispotályba, ahol felnevet a férfi parancsára. *
- Üljek? Ezzel? * Teszi fel a kérdést, és ahogy azt az idősebb férfi sejtheti, valóban állva marad. Az alkoholt megkapva hálásan bólint. *
- Jó ötlet. * Jegyzi meg, és már dönti is magába, a lehető leggyorsabban a lehető legrészegebb akar lenni, vagy legalábbis a lehető legtompább. Jól jönne most valami kis növény, ami segíthetne ebben, persze őrségben ahogy piát, úgy ilyesmit se fogyasztana soha, ezért nincs is nála. A parancsra elengedi a szőttest, ami lehull a lába elé, felfedve ismét a kicsi Rh'onhant. A parancsra ismét előkapja a tőrét, és óvatosan a szája elé tartja, majd ráharap a markolatra. Nem akarja elharapni a saját nyelvét, és azt is hallotta, hogy segít elviselni a kínt, ha van mire harapjon. Vagy valami mást, nem tudja pontosan, beszélnek ezek az emberek össze vissza minden félét. Szerencse, hogy itt van a szék, amire nem ült le, és így bele tud kapaszkodni, amíg a Kecskeképű elkezdi azt, amitől talán mindketten a legjobban tartottak. Szerencse, hogy a szájába dugta a tőrt, és így nem tud válogatott módon üvöltve káromkodni, csak szorítja a széket, és ordít, és harapja a markolatot, és ordít összezárt szájjal. Térdei remegnek ugyan, de igyekszik mozdulatlanul bírni az egész beavatkozást. Mire végeznek, már azt se tudja, hogy fiú, vagy nő. Az utasításra még bólint ugyan, és az elbocsátó mozdulatot látva megpróbál lehajolni a szoknyának használt anyagért, de ekkor kissé megbillen vele a világ. Egyszerűen eldől, mint egy zsák, nagyot koppan a földön, épphogy sikerül tompítania az érkezést annyira, hogy a fejét ne üsse szét, csak vérezzen kissé. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Az őrt a legkevésbé érdekli az, hogy megbámulják-e, amikor a Kancellárral átsietnek a városon. Igazából a másik férfi vérzése se izgatja, csak az a kínzó, gyötrelmes fájdalom, amit odalent érez. Ez a kín az arcára van írva, nem próbálja, de nem is tudná leplezni. Alig várja, hogy beéljenek az ispotályba, ahol felnevet a férfi parancsára. *
- Üljek? Ezzel? * Teszi fel a kérdést, és ahogy azt az idősebb férfi sejtheti, valóban állva marad. Az alkoholt megkapva hálásan bólint. *
- Jó ötlet. * Jegyzi meg, és már dönti is magába, a lehető leggyorsabban a lehető legrészegebb akar lenni, vagy legalábbis a lehető legtompább. Jól jönne most valami kis növény, ami segíthetne ebben, persze őrségben ahogy piát, úgy ilyesmit se fogyasztana soha, ezért nincs is nála. A parancsra elengedi a szőttest, ami lehull a lába elé, felfedve ismét a kicsi Rh'onhant. A parancsra ismét előkapja a tőrét, és óvatosan a szája elé tartja, majd ráharap a markolatra. Nem akarja elharapni a saját nyelvét, és azt is hallotta, hogy segít elviselni a kínt, ha van mire harapjon. Vagy valami mást, nem tudja pontosan, beszélnek ezek az emberek össze vissza minden félét. Szerencse, hogy itt van a szék, amire nem ült le, és így bele tud kapaszkodni, amíg a Kecskeképű elkezdi azt, amitől talán mindketten a legjobban tartottak. Szerencse, hogy a szájába dugta a tőrt, és így nem tud válogatott módon üvöltve káromkodni, csak szorítja a széket, és ordít, és harapja a markolatot, és ordít összezárt szájjal. Térdei remegnek ugyan, de igyekszik mozdulatlanul bírni az egész beavatkozást. Mire végeznek, már azt se tudja, hogy fiú, vagy nő. Az utasításra még bólint ugyan, és az elbocsátó mozdulatot látva megpróbál lehajolni a szoknyának használt anyagért, de ekkor kissé megbillen vele a világ. Egyszerűen eldől, mint egy zsák, nagyot koppan a földön, épphogy sikerül tompítania az érkezést annyira, hogy a fejét ne üsse szét, csak vérezzen kissé. *
83. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-10 19:35:01
Üzenet elküldve: 2019-02-10 19:35:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 215
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A pestis – Gyógymód//
- Azt hiszem, ez a veszély nem fenyeget! *húzza el a száját még mindig a Dora név hallatán. ~Van belőletek elég, köszi!~ gondolja magában. A beszélgetés azonban hamarosan sokkal izgalmasabbá válik*
- Ó, szóval már sokszor jól megvoltál? Érdekes. Mesélj még! *könyököl az asztalra Dora felé hajolva. Nem igazán tudja eldönteni, a lánynak csak a szája nagy, vagy tényleg igazat beszél, ám nagyon szeretné megtudni az igazat ebben a kérdésben*
- Talán kivételesen a szavaidnak is van értelme, de ez hogy is kapcsolódik az előző felvetéshez? Szerelmet nem fogsz tudni kisajtolni az életből... élvezetet viszont igen, inkább erre kéne koncentrálnod! *kacsint a lányra* Te nem tudod, mit jelent szabadnak lenni! Továbbra is vársz a hős megmentődre, aki majd értelmet ad az életednek. Talán most még nem akarsz háziasszony lenni, de egyszer majd eljön az idő, amikor kicsi Dorákat akarsz látni magad körül... *lassan már az ő szavai közt sincs sok összefüggés, csak kimondja, ami az eszébe jut, ugyanis az az érzése, Dora megjátszott érzelemmentessége valójában egy igencsak érző szívet takar, aki titkon mégiscsak vágyik arra, hogy megtalálja a másik felét, aki kiegészíti és teljessé teszi. ~Amíg meg nem találod és el nem engeded ezt az illetőt, addig nem lehetsz igazán szabad! ~ sóhajt fel magában csalódottan, gyorsan másra terelve a szót, mielőtt a múlt árnyai elhatalmasodnának felette*
- Ebben ne legyél olyan biztos! *mosolyodik el a nyulakat illető megjegyzés hallatán. A pletykálkodásnak azonban egyszer csak vége szakad és újra a munka kerül előtérbe. Ő is, meg Dora is tovább kísérletezik, bár úgy tűnik, kettejük közül kivételesen ő az, akit jobban érdekel a feladat, hiszen a nyúl és Fendor távozása után nem sokkal Dora is eltűnik, és csak akkor tér vissza, amikor a nyulakon a gyógyulás jelei mutatkoznak. Ráadásul igen különösen viselkedik*
- Állj! *szólal meg határozott hangon, ahogy közelebb lép a lányhoz és látványosan beleszimatol a levegőbe* Te ittál? *néz rá vádlón, Dora leheletén érezve, megalapozottak a vádak* Te ittál. És nem hoztál nekem. Szégyelld magad! *pillant rá szúrósan* Különben is, egy ilyen törékeny virágszálnak nem kéne innia. A pia kemény csajoknak való. *jegyzi meg, miközben visszafordul a nyulak felé, hogy szemügyre vegye az állapotukat. ~És Dora megint elhagyta a helyszínt~ dohog magában, ahogy a távolodó lépteket hallgatja*
- Remélem, csak az öröm részegít meg és nem egy újabb pohár lőre! *méri végig a lányt, mikor újra visszatér. Fogalma sincs, honnan szerzett ezen a sivár helyen piát, ám titkon nagyon irigy rá, hisz rá is ráférne már egy pohár érzéktompító, folyékony boldogság. Azonban úgy tűnik, erre most nem lesz ideje, hiszen Dora máris feladatot ad neki, ő pedig hozzálát, hogy szegény kis Pengét is bekenegesse*
- Gyógyulj meg, nagyfiú! *suttogja közben a nyúlnak, míg Dora a végleges keveréket próbálja összeállítani. Az első változat hamar kész is lesz, és ismét egyedül marad, így van alkalma megvizsgálni, amit Dora hátrahagyott. ~Á, borzasztó!~ vizsgálgatja a romokat, majd ő maga is hozzálát, hogy kipróbáljon egy kicsit másfajta összetételt*
- Talán Dorán is kipróbálhatnánk valamit. Mármint nem az igazin, és nem is rajtad, hanem az árus feleségén! *közli, mikor megtalálja a lányt és Fendort, bosszantásképp a nyúlt titulálva igazi Dorának. Közben kíváncsian figyeli, vajon Dora keveréke hatásos volt-e, vagy van-e még értelme más összetétellel kísérletezni.*
- Azt hiszem, ez a veszély nem fenyeget! *húzza el a száját még mindig a Dora név hallatán. ~Van belőletek elég, köszi!~ gondolja magában. A beszélgetés azonban hamarosan sokkal izgalmasabbá válik*
- Ó, szóval már sokszor jól megvoltál? Érdekes. Mesélj még! *könyököl az asztalra Dora felé hajolva. Nem igazán tudja eldönteni, a lánynak csak a szája nagy, vagy tényleg igazat beszél, ám nagyon szeretné megtudni az igazat ebben a kérdésben*
- Talán kivételesen a szavaidnak is van értelme, de ez hogy is kapcsolódik az előző felvetéshez? Szerelmet nem fogsz tudni kisajtolni az életből... élvezetet viszont igen, inkább erre kéne koncentrálnod! *kacsint a lányra* Te nem tudod, mit jelent szabadnak lenni! Továbbra is vársz a hős megmentődre, aki majd értelmet ad az életednek. Talán most még nem akarsz háziasszony lenni, de egyszer majd eljön az idő, amikor kicsi Dorákat akarsz látni magad körül... *lassan már az ő szavai közt sincs sok összefüggés, csak kimondja, ami az eszébe jut, ugyanis az az érzése, Dora megjátszott érzelemmentessége valójában egy igencsak érző szívet takar, aki titkon mégiscsak vágyik arra, hogy megtalálja a másik felét, aki kiegészíti és teljessé teszi. ~Amíg meg nem találod és el nem engeded ezt az illetőt, addig nem lehetsz igazán szabad! ~ sóhajt fel magában csalódottan, gyorsan másra terelve a szót, mielőtt a múlt árnyai elhatalmasodnának felette*
- Ebben ne legyél olyan biztos! *mosolyodik el a nyulakat illető megjegyzés hallatán. A pletykálkodásnak azonban egyszer csak vége szakad és újra a munka kerül előtérbe. Ő is, meg Dora is tovább kísérletezik, bár úgy tűnik, kettejük közül kivételesen ő az, akit jobban érdekel a feladat, hiszen a nyúl és Fendor távozása után nem sokkal Dora is eltűnik, és csak akkor tér vissza, amikor a nyulakon a gyógyulás jelei mutatkoznak. Ráadásul igen különösen viselkedik*
- Állj! *szólal meg határozott hangon, ahogy közelebb lép a lányhoz és látványosan beleszimatol a levegőbe* Te ittál? *néz rá vádlón, Dora leheletén érezve, megalapozottak a vádak* Te ittál. És nem hoztál nekem. Szégyelld magad! *pillant rá szúrósan* Különben is, egy ilyen törékeny virágszálnak nem kéne innia. A pia kemény csajoknak való. *jegyzi meg, miközben visszafordul a nyulak felé, hogy szemügyre vegye az állapotukat. ~És Dora megint elhagyta a helyszínt~ dohog magában, ahogy a távolodó lépteket hallgatja*
- Remélem, csak az öröm részegít meg és nem egy újabb pohár lőre! *méri végig a lányt, mikor újra visszatér. Fogalma sincs, honnan szerzett ezen a sivár helyen piát, ám titkon nagyon irigy rá, hisz rá is ráférne már egy pohár érzéktompító, folyékony boldogság. Azonban úgy tűnik, erre most nem lesz ideje, hiszen Dora máris feladatot ad neki, ő pedig hozzálát, hogy szegény kis Pengét is bekenegesse*
- Gyógyulj meg, nagyfiú! *suttogja közben a nyúlnak, míg Dora a végleges keveréket próbálja összeállítani. Az első változat hamar kész is lesz, és ismét egyedül marad, így van alkalma megvizsgálni, amit Dora hátrahagyott. ~Á, borzasztó!~ vizsgálgatja a romokat, majd ő maga is hozzálát, hogy kipróbáljon egy kicsit másfajta összetételt*
- Talán Dorán is kipróbálhatnánk valamit. Mármint nem az igazin, és nem is rajtad, hanem az árus feleségén! *közli, mikor megtalálja a lányt és Fendort, bosszantásképp a nyúlt titulálva igazi Dorának. Közben kíváncsian figyeli, vajon Dora keveréke hatásos volt-e, vagy van-e még értelme más összetétellel kísérletezni.*
82. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-10 16:15:09
Üzenet elküldve: 2019-02-10 16:15:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Megmenteni egy herét, vagy kettőt//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valamelyes feltűnést keltettek amíg átvágtak Amonon és elértek az ispotályig. Először is ott volt az általában jól öltözött kancellár, aki egy vérfoltos kendőt szorít az arcához, és mintha bizonytalan lenne a járása. Másodszor pedig ott lohol mellette az az elf, akit leggyakrabban a kapuban látni. Az ő öltözékét kevesebben jegyezték meg maguknak, de abban szinte mindenki bizonyos, hogy nem szoknyaszerű készségben szokott strázsálni. Néhány vászoncseléd, akik a szokottnál élénkebb érdeklődést mutatnak a hegyesfülűek iránt, kedvet éreznek belesni a derékra csavart szőttes alá. Valószínűleg sikoltva futnának ki a világból, ha ezt megtennék.
Az ispotályban aztán rögtön balra veszi az irány, a vizsgáló felé. Hallja ugyan, hogy a másik irányból mintha lelkes hangok érkeznének, de mindent csak sorjában.*
- Ülj le! *löki be maga mögött az ajtót, és egy székre mutat, aztán csak legyint egyet* Illetve... legalább ne vakarózz!
*Mert az könnyen kitalálható, hogy az ülés ebben az állapotában válogatott kínokat okozna a szerencsétlen elfnek. Közben pedig Hubi nekikészülődik az eljárásnak. Először is az egyik szekrényből egy üveget vesz elő, fogaival kirántja a dugóját, és Rh'onhan felé nyújtja.*
- Igyál! Pálinka. *aztán magyarázólag hozzáteszi* Fájni fog.
*Egy kisebb üveget is elővesz, ebben is alkohol van, de tiszta. Hosszasan keresgél még, de a végére az asztalon sorakoznak a rekvizítumok: kisebb üvegcsék, keverőtálkák, gyolcs, csipeszek, és egy apró, ám igen élesnek látszó penge. Az éppen doktorként egzisztáló kancellár először is néhány anyagot kever össze a két tálkában, majd alkohollal lemossa a pengét, alkoholban megtunkol egy gyolcsgombolyagot, amit csipeszbe fogott, aztán megáll az őr előtt.*
- Engedd le azt a vackot!
*Ha Rh'onhan lecsupaszította az alfelét, a jó kancellár olyat tesz, amit alul mezítelen férfi előtt még sohasem: letérdel. Őszintén reméli, hogy nem pont most fog beesni az ispotályba a fél Vashegy.*
- Szorítsd össze a fogad! *morogja, aztán aztán egyik kezével megtámasztja a rusnya testrészt, másikban tartott, csipeszbe fogott alkoholos anyaggal pedig alaposan körbetörli. Ezután a szikéért nyúl, és minimális hezitálás után, könnyű kézzel, apró vágást ejt a begyűlt és agyonvakart csípésnek látszó göbön. Az pedig kifejezetten Rh'onhan érdeke, hogy az eljárást fegyelmezetten, és ami még fontosabb, lehetőleg mozdulatlanul tűrje. Ugyanis ha fickándozni kezd, úgy a kancellár akaratán kívül is kiherélheti. Ezután nincs nagyon más hátra, mint a bent rekedt anyagot a kis seben át, két hüvelykujjai körmei között kinyomni. Ami ezután következik, arra nem igazán vannak szavak. A matéria mennyisége és távozásának sebessége is ijesztő, hogy a szagáról ne is tétessék említés, mert az egész egyszerűen gyalázatos.*
- Áááh... *fintorog tehát a jó kancellár, és ha a szédülés nem lenne neki elég, mindettől még kicsit émelyegni is kezd* Ez valami penetráns...
*Miután úgy ítéli meg, hogy kellően sikerült kitisztítani a sebet, az egyik tégelyből pépes anyagot ken rá vékonyan. Vízi Ryshából készült kence ez, amibe Észak reményének őrleményét keverte. Ez csillapítja az esetleges vérzést, a kisebbet gyakorlatilag azonnal elállítja. Ezután egy vékony vászondarabot áztat be a másik edénykében lötyögő, sűrű folyadékba. Ez pedig Fehér Quartan kipréselt leve, ezt Napos Tymkol reszelékével javította fel. Így igen erős gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása van. Ezzel betakargatja a meggyötört herét, és a hosszú gyolcs maradékával helyre kis bandázst készít a nemes szervegyüttesre. Úgy természetesen, hogy napi szükségleteknél természetesen használható legyen. Ezután feláll, amitől ismét megszédül, és a legközelebbi székbe rogy le.*
- Holnap gyere vissza kötözésre! *int fáradtan, és kézfejével megtörli a homlokát* Ha szerencséd van, nem fogsz elsorvadni alul. És az istenek szerelmére: ne vakard!
*Tesz egy elbocsátó kézmozdulatot is, és valóban nagyon örülne neki, ha az elf magára hagyná. Egyre jobban szédül, és az ülve való pihegéshez nincs szüksége asszisztenciára.*
A hozzászólás írója (Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 16:17:27
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valamelyes feltűnést keltettek amíg átvágtak Amonon és elértek az ispotályig. Először is ott volt az általában jól öltözött kancellár, aki egy vérfoltos kendőt szorít az arcához, és mintha bizonytalan lenne a járása. Másodszor pedig ott lohol mellette az az elf, akit leggyakrabban a kapuban látni. Az ő öltözékét kevesebben jegyezték meg maguknak, de abban szinte mindenki bizonyos, hogy nem szoknyaszerű készségben szokott strázsálni. Néhány vászoncseléd, akik a szokottnál élénkebb érdeklődést mutatnak a hegyesfülűek iránt, kedvet éreznek belesni a derékra csavart szőttes alá. Valószínűleg sikoltva futnának ki a világból, ha ezt megtennék.
Az ispotályban aztán rögtön balra veszi az irány, a vizsgáló felé. Hallja ugyan, hogy a másik irányból mintha lelkes hangok érkeznének, de mindent csak sorjában.*
- Ülj le! *löki be maga mögött az ajtót, és egy székre mutat, aztán csak legyint egyet* Illetve... legalább ne vakarózz!
*Mert az könnyen kitalálható, hogy az ülés ebben az állapotában válogatott kínokat okozna a szerencsétlen elfnek. Közben pedig Hubi nekikészülődik az eljárásnak. Először is az egyik szekrényből egy üveget vesz elő, fogaival kirántja a dugóját, és Rh'onhan felé nyújtja.*
- Igyál! Pálinka. *aztán magyarázólag hozzáteszi* Fájni fog.
*Egy kisebb üveget is elővesz, ebben is alkohol van, de tiszta. Hosszasan keresgél még, de a végére az asztalon sorakoznak a rekvizítumok: kisebb üvegcsék, keverőtálkák, gyolcs, csipeszek, és egy apró, ám igen élesnek látszó penge. Az éppen doktorként egzisztáló kancellár először is néhány anyagot kever össze a két tálkában, majd alkohollal lemossa a pengét, alkoholban megtunkol egy gyolcsgombolyagot, amit csipeszbe fogott, aztán megáll az őr előtt.*
- Engedd le azt a vackot!
*Ha Rh'onhan lecsupaszította az alfelét, a jó kancellár olyat tesz, amit alul mezítelen férfi előtt még sohasem: letérdel. Őszintén reméli, hogy nem pont most fog beesni az ispotályba a fél Vashegy.*
- Szorítsd össze a fogad! *morogja, aztán aztán egyik kezével megtámasztja a rusnya testrészt, másikban tartott, csipeszbe fogott alkoholos anyaggal pedig alaposan körbetörli. Ezután a szikéért nyúl, és minimális hezitálás után, könnyű kézzel, apró vágást ejt a begyűlt és agyonvakart csípésnek látszó göbön. Az pedig kifejezetten Rh'onhan érdeke, hogy az eljárást fegyelmezetten, és ami még fontosabb, lehetőleg mozdulatlanul tűrje. Ugyanis ha fickándozni kezd, úgy a kancellár akaratán kívül is kiherélheti. Ezután nincs nagyon más hátra, mint a bent rekedt anyagot a kis seben át, két hüvelykujjai körmei között kinyomni. Ami ezután következik, arra nem igazán vannak szavak. A matéria mennyisége és távozásának sebessége is ijesztő, hogy a szagáról ne is tétessék említés, mert az egész egyszerűen gyalázatos.*
- Áááh... *fintorog tehát a jó kancellár, és ha a szédülés nem lenne neki elég, mindettől még kicsit émelyegni is kezd* Ez valami penetráns...
*Miután úgy ítéli meg, hogy kellően sikerült kitisztítani a sebet, az egyik tégelyből pépes anyagot ken rá vékonyan. Vízi Ryshából készült kence ez, amibe Észak reményének őrleményét keverte. Ez csillapítja az esetleges vérzést, a kisebbet gyakorlatilag azonnal elállítja. Ezután egy vékony vászondarabot áztat be a másik edénykében lötyögő, sűrű folyadékba. Ez pedig Fehér Quartan kipréselt leve, ezt Napos Tymkol reszelékével javította fel. Így igen erős gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása van. Ezzel betakargatja a meggyötört herét, és a hosszú gyolcs maradékával helyre kis bandázst készít a nemes szervegyüttesre. Úgy természetesen, hogy napi szükségleteknél természetesen használható legyen. Ezután feláll, amitől ismét megszédül, és a legközelebbi székbe rogy le.*
- Holnap gyere vissza kötözésre! *int fáradtan, és kézfejével megtörli a homlokát* Ha szerencséd van, nem fogsz elsorvadni alul. És az istenek szerelmére: ne vakard!
*Tesz egy elbocsátó kézmozdulatot is, és valóban nagyon örülne neki, ha az elf magára hagyná. Egyre jobban szédül, és az ülve való pihegéshez nincs szüksége asszisztenciára.*
A hozzászólás írója (Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.10 16:17:27
81. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-09 22:24:03
Üzenet elküldve: 2019-02-09 22:24:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//A pestis – Gyógymód//
– Én megadtam neked a lehetőséget, hogy Dora legyél, de te eldobtad magadtól. Csak aztán nehogy megbánd nekem! *Ereszt meg Dora egy halvány, gúnyos mosolyt a megjegyzésre. Csak ekkor veszi észre a növény fallikus voltát, és persze már nem tud gátat szabni nevetésének.* Köszönöm, megleszek segítség nélkül is. Eddig legalábbis sokszor jól megvoltam nélküle. *Kacsint, mielőtt Esti valami ártatlan szűzleánynak nézi, aki nem hált mindenféle elf bárdokkal unalmában. Hát pedig igenis de.*
– Higgy a szerelemről, amit akarsz, de az élet egyszer véget ér, és csak annak lesz értelme, te mit sajtoltál ki belőle. *Von vállat.* Soha nem tudtam magamat egy ilyen háziasszonyfélének elképzelni, aki csak úgy odaadja magát az első jó partinak, mindenestül. Szabad vagyok. *Gondolatai szépen elkalandoznak Amon felé, de visszatereli őket a rendes medrükbe.*
~ Nem gondolhatok mindig rá, meg is halhat. ~ *Emlékezteti magát a lehető legracionálisabb módon, de a lelke mélyén ő is érzi, hogy ez nem lehetséges, és a rokonszenv, amit érez, nem felülírható ilyesmivel. Sajnos vagy nem sajnos. Inkább Esti előadására figyel szőrösDorával, és forgatja a szemét.*
– A nyúl egy szapora állat, állandóan más nyulakkal van, ha tehet. Még te se tudnád felülmúlni az ilyen lelkesedését. ~ Bár ne lenne igazad, te mélységi némber! ~
– Persze, használd csak! *Mosolyog erőltetetten a bekezdés miatt. Tényleg ideje munkához látniuk, Dora csöndben elfoglalja magát a teendőivel, és közben tanúja lesz az egyik kísérleti nyúl halálának, méghozzá Fendorral együtt. A férfi kérdése olyan ártatlan és a butaság szintjén reménykedő, hogy teljesen elképed rajta, és ahelyett, hogy kioktatná a férfit, csak meghökkenve, szomorkásan annyit mond.*
– Igen, rossz. *Még a történtek hatása alatt áll, meg kiviszi a nyulat, hogy elkaparja, csak később veszi észre, vagy jut el az agyáig, hogy a férfi volt olyan kedves, és begyújtott nekik. Tényleg kezd igen hideg, szeles lenni az idő, ahogy a nap lemegy, Dorának is össze kell húznia a kabátját, ha már levegőzni készül.
Az utolsó, kétségbeesett kísérlet után a lány az irodában találja Fendort, aki ezúttal olvas valamit. Szerencsére van nála szíverősítő.*
– Erős? Az az igazi! *Feleli a lány. A lelke mélyén tudja, hogy nem kellene innia, sőt, Fendornak se kéne, sőt, mindenkinek az eszénél kéne maradnia, de ha egyszer ennyi pestises ember között még a leghiggadtabb boncmester elfnek is elmegy lassan az esze, akkor már mind hiába.* Csak egy kicsit. *Mondja magának, és be is tartja a mércét. Egy pohárkával gördít le, marja is a torkát rendesen, még a könnye is kicsordul. Most már nagyobb bátorsággal fog szembenézni azzal, mi történt Doranyúllal.*
– Drukkolj Dorának. *Mondja Fendornak sejtelmesen, aki valószínűleg ebből nem is ért semmit, vagyis már így is éppen túl sok Dorát ismer… A lány lassan, nehéz léptekkel visszasétál, és belép a labor ajtaján. Doranyuszi ha nem is vidáman, mert eléggé leharcolták a pestises napok, de szöszmötöl, és ahogy a lány közelebb megy, látja, hogy kifakadt az egyik kelése.*
– Ez hatásos. EZ HATÁSOS! *Kiáltja boldogan, és odébb, az asztaltól tisztes távban ugrándozni kezd, mintha ő maga is egy nyuszi lenne. Már az sem érdekli, Esti látja-e ezt a furcsa jelenetet. Ezután visszarohan Fendorhoz, és szinte berúgja az ajtót, hogy vele is közölje a hírt.*
– Azt hiszem, minden tünetre találtunk ellenszert. *Mosolyog, de már szalad is vissza megint.* Esti, add be Pengének is a szert, ott van a tégelyben! *Mutatja a lánynak. Szíve hevesen ver.* Szerintem minden megvan, az összes tünetre találtunk megoldást. *Magához húzza a poharakat, edénykéket az öt hasznos ellenszerről, és le is ül, hogy átgondolhassa a dolgot. Egy újabb edénybe a neki tetsző, logikusnak tűnő mennyiségben kezdi őket vegyíteni.*
– Reméljük, nem lesz tőle bajuk. Megpróbálom, jó lesz-e. *Mondja halkan. Egyre jobban nyomja a felelősség, azért egy ember nem nyúl. Az eredményt átviszi Fendornak, és megmutatja neki.*
– Ötféle kikísérletezett gyógyfű elegye. Abban reménykedünk, hogy minden tünetre jó lesz. Mikor próbálhatjuk ki a betegeken? Bár a gyerekeket jobban sajnálom, arra gondoltam, először a családfőnek adnék belőle. Ha fellépne valami komplikáció… *Dora elharapja a mondatot, de talán a férfi ennyiből is érti, hogy nem szeretné, ha először a gyerekek halnának meg, hogyha hibázott.*
~ A boncolás egészen más, mint a gyógyítás. Ott nem halhat meg senki… jobban. ~
*Ha előkerítik a beteget, be is adja az összekevert szert, és reménykedve, de a beteg előtt nyugodtságot tettetve várja a hatást.*
– Én megadtam neked a lehetőséget, hogy Dora legyél, de te eldobtad magadtól. Csak aztán nehogy megbánd nekem! *Ereszt meg Dora egy halvány, gúnyos mosolyt a megjegyzésre. Csak ekkor veszi észre a növény fallikus voltát, és persze már nem tud gátat szabni nevetésének.* Köszönöm, megleszek segítség nélkül is. Eddig legalábbis sokszor jól megvoltam nélküle. *Kacsint, mielőtt Esti valami ártatlan szűzleánynak nézi, aki nem hált mindenféle elf bárdokkal unalmában. Hát pedig igenis de.*
– Higgy a szerelemről, amit akarsz, de az élet egyszer véget ér, és csak annak lesz értelme, te mit sajtoltál ki belőle. *Von vállat.* Soha nem tudtam magamat egy ilyen háziasszonyfélének elképzelni, aki csak úgy odaadja magát az első jó partinak, mindenestül. Szabad vagyok. *Gondolatai szépen elkalandoznak Amon felé, de visszatereli őket a rendes medrükbe.*
~ Nem gondolhatok mindig rá, meg is halhat. ~ *Emlékezteti magát a lehető legracionálisabb módon, de a lelke mélyén ő is érzi, hogy ez nem lehetséges, és a rokonszenv, amit érez, nem felülírható ilyesmivel. Sajnos vagy nem sajnos. Inkább Esti előadására figyel szőrösDorával, és forgatja a szemét.*
– A nyúl egy szapora állat, állandóan más nyulakkal van, ha tehet. Még te se tudnád felülmúlni az ilyen lelkesedését. ~ Bár ne lenne igazad, te mélységi némber! ~
– Persze, használd csak! *Mosolyog erőltetetten a bekezdés miatt. Tényleg ideje munkához látniuk, Dora csöndben elfoglalja magát a teendőivel, és közben tanúja lesz az egyik kísérleti nyúl halálának, méghozzá Fendorral együtt. A férfi kérdése olyan ártatlan és a butaság szintjén reménykedő, hogy teljesen elképed rajta, és ahelyett, hogy kioktatná a férfit, csak meghökkenve, szomorkásan annyit mond.*
– Igen, rossz. *Még a történtek hatása alatt áll, meg kiviszi a nyulat, hogy elkaparja, csak később veszi észre, vagy jut el az agyáig, hogy a férfi volt olyan kedves, és begyújtott nekik. Tényleg kezd igen hideg, szeles lenni az idő, ahogy a nap lemegy, Dorának is össze kell húznia a kabátját, ha már levegőzni készül.
Az utolsó, kétségbeesett kísérlet után a lány az irodában találja Fendort, aki ezúttal olvas valamit. Szerencsére van nála szíverősítő.*
– Erős? Az az igazi! *Feleli a lány. A lelke mélyén tudja, hogy nem kellene innia, sőt, Fendornak se kéne, sőt, mindenkinek az eszénél kéne maradnia, de ha egyszer ennyi pestises ember között még a leghiggadtabb boncmester elfnek is elmegy lassan az esze, akkor már mind hiába.* Csak egy kicsit. *Mondja magának, és be is tartja a mércét. Egy pohárkával gördít le, marja is a torkát rendesen, még a könnye is kicsordul. Most már nagyobb bátorsággal fog szembenézni azzal, mi történt Doranyúllal.*
– Drukkolj Dorának. *Mondja Fendornak sejtelmesen, aki valószínűleg ebből nem is ért semmit, vagyis már így is éppen túl sok Dorát ismer… A lány lassan, nehéz léptekkel visszasétál, és belép a labor ajtaján. Doranyuszi ha nem is vidáman, mert eléggé leharcolták a pestises napok, de szöszmötöl, és ahogy a lány közelebb megy, látja, hogy kifakadt az egyik kelése.*
– Ez hatásos. EZ HATÁSOS! *Kiáltja boldogan, és odébb, az asztaltól tisztes távban ugrándozni kezd, mintha ő maga is egy nyuszi lenne. Már az sem érdekli, Esti látja-e ezt a furcsa jelenetet. Ezután visszarohan Fendorhoz, és szinte berúgja az ajtót, hogy vele is közölje a hírt.*
– Azt hiszem, minden tünetre találtunk ellenszert. *Mosolyog, de már szalad is vissza megint.* Esti, add be Pengének is a szert, ott van a tégelyben! *Mutatja a lánynak. Szíve hevesen ver.* Szerintem minden megvan, az összes tünetre találtunk megoldást. *Magához húzza a poharakat, edénykéket az öt hasznos ellenszerről, és le is ül, hogy átgondolhassa a dolgot. Egy újabb edénybe a neki tetsző, logikusnak tűnő mennyiségben kezdi őket vegyíteni.*
– Reméljük, nem lesz tőle bajuk. Megpróbálom, jó lesz-e. *Mondja halkan. Egyre jobban nyomja a felelősség, azért egy ember nem nyúl. Az eredményt átviszi Fendornak, és megmutatja neki.*
– Ötféle kikísérletezett gyógyfű elegye. Abban reménykedünk, hogy minden tünetre jó lesz. Mikor próbálhatjuk ki a betegeken? Bár a gyerekeket jobban sajnálom, arra gondoltam, először a családfőnek adnék belőle. Ha fellépne valami komplikáció… *Dora elharapja a mondatot, de talán a férfi ennyiből is érti, hogy nem szeretné, ha először a gyerekek halnának meg, hogyha hibázott.*
~ A boncolás egészen más, mint a gyógyítás. Ott nem halhat meg senki… jobban. ~
*Ha előkerítik a beteget, be is adja az összekevert szert, és reménykedve, de a beteg előtt nyugodtságot tettetve várja a hatást.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 173-192