//A pestis – Gyógymód//
*Mikor mindennel elkészültek, kíváncsian és kissé türelmetlenül vár Dorára, miért nem indulnak már. A lány felvetése azonban, bár meglepi, nem éri teljesen váratlanul. ~Valóban, jó lenne valami, amin kísérletezni fogunk...~ ismeri el magában, ám a terv azon része miatt, hogy egyedül vigye el a haldoklókat az ispotályba, erősen húzza a száját. ~Hosszú és unalmas utunk lesz!~ sóhajt magában, lévén a család egyik tagjából se nézi ki, hogy társalgásra alkalmas lenne, és nem untatná öt perc után azzal, milyen idén a termés, vagy mikor a legjobb leszedni a növényeket. Egyik se érdekli túlságosan, arra pedig pláne nem kíváncsi, ki hogyan viseli a betegséget. Ha Dora vele tartott volna, ő biztos le tudta volna szerelni a beszédes kedvűeket, így viszont neki kell felkészülni a bájcsevejre, ami sose volt az erőssége.*
- Jössz nekem eggyel! *morogja a fogai közt, ahogy beleegyezik a lány javaslatába. A kalapot, bár vonakodva veszi el, mégiscsak afféle megtiszteltetésnek érzi, ugyanis tudja, milyen sokat jelent Dorának. Talán ennek is köszönhető, hogy nem teszi rögtön a fejére, ahogy normális esetben tenné, hanem csak óvatosan elhelyezi maga mellett a bakon.*
- Nem lesz baja! *biztosítja egy mosollyal a lányt, majd csak nézi, ahogy távolodik tőle*
- Várj! Vegyél nekem is egyet! *kiált utána, bár jó esély van rá, hogy a lány már túl messze van tőle és túl nagy a hangzavar a piacon ahhoz, hogy bármit is halljon a mondandójából. ~Na mindegy, akármennyit vesz is, már tudom, hogy fogom nevezni őket: Dora, Első ezen a néven, Dora, Második ezen a néven, és így tovább!~ gondolja magában, már előre nevetve, hogy ki fog akadni a lány azon, hogy már a kísérleti állatokat is Dorának hívnak. ~Szaporodnak a Dorák, mint a nyulak!~ kacag magában továbbra is, elhatározva, hogy ezen elmés megállapítását megosztja majd a név egyetlen és igazi birtokosával is.*
- Na jó, akkor induljunk! *szól hátra, hogy senkit ne érjen meglepetésként a kocsi hirtelen mozgása, majd elindul visszafelé azon az úton, amelyiken nem sokkal ezelőtt jöttek. Magában azért fohászkodik, hogy ne kelljen megszólalni, így igyekszik úgy tenni, mint aki minden erejével a szekér irányítására koncentrál, bár ez a művelet közel sem igényel ekkora energiaráfordítást a részéről. Az viszont már annál bonyolultabb, hogy Dora utasításait az Ispotály hollétét illetően követni tudja, ugyanis nem szeretne eltévedni menet közben. A szerencse azonban vele van, és viszonylag zökkenőmentesen oda is ér az árussal és családjával a mondott épülethez. Útközben néha hátrapillant a betegekre, nem viseli-e meg őket túlságosan az utazás, szükség esetén kis szüneteket tartva, ám azért viszonylag gyors tempót diktálva. Mikor megérkeznek, akkor is ellenőrzi, túlélte-e mindenki az utat, hisz sose mosná le magáról, ha valamelyikük az út során pusztult volna el. Leugrik a bakról és a szekér hátuljához sétál, ott várja meg, míg mindenki lekászálódik a járműről.*
- Ott találjátok az Ispotályt! *int fejével az épület felé, bár biztos benne, még a gyerekeknek is leesett már, hogy oda kell menniük* Helyezzétek kényelembe magatokat odabent! Amint Dora megérkezik, hozzálátunk az ellenszer kikísérletezéséhez! *ad egy-két útmutatást nekik, bár mivel maga sem biztos benne, mi vár rájuk az épület belsejében, így nem is mond többet. Amennyiben nincs hozzá több óhaj-sóhaj, a maga részéről egy időre szabad foglalkozást enged a betegnek, míg a hozott gyógynövényeket az alkimista műhely megfelelő részébe cipeli, ha pedig továbbra sem találja meg senki semmilyen panasszal, akkor a belső kertben sétálgatva tölti el az időt, amíg Dora és a nyulak meg nem érkeznek, ezúttal azonban már teljes lelki nyugalommal egészíti ki öltözékét a lány fejfedőjével.*