Amon Ruadh - Ispotály és Alkimistaműhely
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Tharg birtokok (új)
Ispotály és AlkimistaműhelyNincs "kisebb" helyszín
Ezen a helyszínen lehetőséged van vásárolni! Kattints ide, hogy vásárolhass!


<< Előző oldal - Mostani oldal: 4 (61. - 80. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

80. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-07 19:19:18
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 827
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//A pestis - Gyógymód//

*Hűvös szél támad fel, s az este is egyre közeledik. A lenyugvó nap ereje már nem ad elég meleget ahhoz, hogy a menekültek és gyermekeik a szabadban tartózkodjanak. Így hát hamarosan halk és csendes készülődés veszi kezdetét, s sorban mindenki fegyelmezetten vonul be a helyére, hogy friss szénával megrakott ágyába fekhessen. Néhol felcsendül egy kis méltatlankodó sírás, van olyan gyermek ki még nem akar lefeküdni, aztán persze hamarosan elcsendesednek, s van, hol békés szuszogás, van, hol rekedt köhögéssel vegyített sóhajok közepette a tábor lassan elalszik. Fendor akkor jelenik meg az ispotályi labor ajtajában, amikor Dora fáradtan dörgöli meg halántékát.*
- Meghalt. *Mondja csendesen.* Ez rossz hír, ugye? *Kérdezi meg a lánytól, miközben lassan közelebb sétál.*
- Elgyújtom a tüzet. Megfáznak. *Mondja hirtelen, aztán homlokára csapva rekedten és fáradtan felnevet.* Ez legyen a legkevesebb, igaz? *De azért felpiszkálja a nemrég kialudt tüzet. Miután végez, lakhelyére távozik, mielőtt Dora utánaindul az ismételt kísérlet után. Esti sem nyugszik, s úegy újabb fejezet fogy el a nemrég talált gyógynövényes jegyzetkötetben. Fáradhatatlanul próbálkozik, kitesz magáért, s kedvenc állatkája tappancsait bőséggel lekezeli. Dora eközben a férfi után indul, s Fendor ott van, ahol Dora gondolja, kíváncsian tekint fel, a mellette asztalon álló gyertya halvány fénye mellől. Nem tudni mit olvas, az is meglepő lehet, hogy egyáltalán olvasni tud.*
- Természetesen. *Mosolyog a lányra kedvesen, majd nem is kell messzire nyúlnia, mert az asztalfiókból egy üveg áttetsző töményt húz elő. Halk pukkanás, ahogy a dugó távozik, s az asztalra helyezett cseréppoharak összeverődésének hangja.*
- Erős. A poharak tiszták. *Mondja csendesen, majd miután tölt, a lánynak nyújtja az italt.*
- Egészségére. *Aztán lehajtja. A szemeiből ítélve, ma már a sokadikat. Ha Dora visszatér, vélhetően Estannelaria öröme alapján, a vörhenyes keléseket szemügyre véve, az immár csak két, Dora és Penge nevezetű nyulakon, hamarosan változásra figyelhet fel. Bár esti gyógyszere hatástalan maradt, Doráé viszont sikerrel jár. A duzzanatok természetesen nem tűnnek el, azonban az egyik kelés lassan kifakad. Ha a másik nyúlon is alkalmazza, hamarosan hasonló hatást érhet el, így öröm az ürömben, hogy a két kis kedvenc immár életben marad, a kísérletező lányok házi kedvenceként, esetleg kísérleti alanyként, ezt eldönthetik, de nem az adagok kitalálásához, ahhoz immár emberi "áldozatokra" van szükség.*


79. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-06 16:42:11
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 191
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//

- Hívhatsz, de attól még nem fogok hallgatni rá. *feleli oda sem figyelve a lány sértegetésére* Hívtak már rosszabbnak is... *vonja meg a vállát, miközben egy pillanatra a múlt emlékein mereng, és csak akkor fordul újra a lány felé, mikor a virággal hadonászik*
- Kár, hogy a nyelved nem tartozik közéjük! *jegyzi meg lekicsinylően, hiszen ha tényleg az a célja, hogy megbántsa vagy megsértse, ahhoz még nagyon sokat kell tanulnia Dorának* Azzal pedig csak óvatosan! A megfelelő kezekben veszélyes fegyver lehet! *figyelmezteti, egyszerre gondolva a virágból készült italra, és arra, amire a növény alakja emlékeztet.* Ha gondolod, erről szívesen mesélek bővebben! *kacsint a lányra, hiszen ha a növények terén nem is olyan járatos, más témában biztos benne, hogy igen sokat tudna mesélni a lánynak*
- Érdekes felvetés. Sőt! Úgy érzem, átvertek... Nekem eddig mindig azt mondták, a szerelem lényege az önzetlenség, az önfeláldozás, az odaadás és hasonló giccses ostobaságok, amikkel a kisgyerekeket ámítják. Nagyot csalódtam a világban. *biggyeszti le ajkait, jócskán rájátszva a csalódottságára. Magában azonban sajnálattal kell beismernie, több igazság van Dora szavaiban, mint azt várta tőle. ~Talán mégse olyan ostoba, mint amilyennek kinéz~ méri végig tetőtől-talpig a lányt, fel se véve az újabb sértéskezdeményt. A következő szavak azonban rácáfolnak kialakuló jó véleményére. ~De, tévedtem!~ forgatja gondolatban a szemeit a szerelmes sóhajtozás hallatán*
- Figyelj csak, Dora! *sétál oda a ketrecben lévő nyúlhoz, mintha csak hozzá beszélne* Szerinted mit jelent, ha valaki szerelmet vall a másiknak, az pedig utána bujkál előle? *teszi fel a kérdést, majd kissé közelebb hajol a ketrechez* Mi az? Mit mondtál? Igen, szerintem is! *bólogat a nyöszörgés hallatán, mintha csak értené a kisállatot.* Azt hiszem, ez mindent elmond. Még egy nyúl is látja, milyen a leányzó fekvése... *húzza gonosz mosolyra a száját, ahogy visszafordul Dora felé. ~Vagyis hát, éppen hogy az a baj, hogy nincs fekvése...~ vigyorog továbbra is Dorára. A kellemes csevej azonban hamar véget ér, és újra csak a munkára kerül a sor. Örömmel látja, hogy Penge és Dora a gyógyulás útjára léptek, azonban sajnálja, mikor kiderül, már csak ők ketten vannak versenyben a gyógymód megtalálására. ~Még egy oda... vajon a betegekből mennyi hullott el közben?~ töpreng, míg Dorához hasonlóan ő is a jegyzeteibe merül, hátha talál még valami használhatót*
- Erről mit gondolsz? *mutat egy érdekesnek tűnő bekezdést a lánynak, majd hozzá is lát, hogy előkészítse a keveréket, mellyel a szőrtelen végtagokat tervezi bekenni. Ügyködése közben észre sem veszi, hogy Dora egyszer csak már nincs is mellette. ~Ez meg hová lett?~ töpreng magában, miközben a kis nyuszitappancsokat vizsgálgatja.*


78. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-06 00:10:20
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 89

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//

– Honnan tudod, hogy nem fognak Dorának hívni, Dora? *Kérdezi az igazi és egyben megismételhetetlen Dora rebegtetett pillákkal. Ha már szenved, legalább mást leDorázhat, így osztozhatnak a fájdalmában. Esti felvetésétől azonban teljesen megkukul, mert a nő megint felhánytorgatja a kancellárral közös viszonyát. A tudós felkap az asztalról egy Elija csókját, amelynek hosszúkás, félreérthetően merev, már-már fallikus kalászát a mélységi felé lengeti fenyegetően.* Erről pedig ne halljak még egyszer egy olyan helyiségben, ahol ennyi a vágóeszköz!
– Mások szeretete mindig önimádat valahol. *Von vállat.* Különben mi másért menne bele az ember, elf vagy bármi *mutat Estire a növénnyel „bármi” címszóval*, ha nem lenne belőle valami személyes haszna?
– A kancellárnak nincs oka bujkálni előlem, én csak meg akarom gyógyítani. *Sóhajt egy szerelmesebbet. Végre leteszi a növényt, és máson kezd töprengeni. Megint a lángokba bámul, meg se hallja Esti problémáját velük kapcsolatban, gyakran csak úgy eszébe jut főzni, kotyvasztani valamit, és ahhoz kell a tűz. Ha már ennyi rajta a nyomás, és különben sem az ő kontójára gyógyulnak a népek, hanem a Kancellária fizeti a dolgot, a gazdaságosságra nem tud, nem is kell külön odafigyelni. A könyökére támaszkodik, és unottan nézegeti jegyzeteit, néha pedig a nyúlra pillant. Csak elmormogja a választ Esti kérdésére. Csendben várakozik, írogat, töpreng. Sok mindent kell átgondolnia, sok kérdésre választ kapnia. Estanellaria gyógynövényében erős a bizalma, elvégre nagyon hasznosnak szokott bizonyulni, legalább is az ő tapasztalata szerint, de ez még nem elég. Annyi kérdés megválaszolatlan. Sorra veszi a már bevált gyógymódokat, a tökéletes ellenszer mennyiségén, arányán töpreng. Az idő eközben egyre csak telik, a tűz lassan kialszik, ő pedig orrnyergét simogatva ugyanazokon a dolgokon töpreng. Mindent egybevet, amit az árus mondott, amit valaha olvasott a könyvekben erről… A baj az, hogy mikor utánanézett, nem gondolta volna, hogy ekkora slamasztikába kerül majd. Az egyetlen remény, hogy a bogyó hatásos lesz. Egyszerre valami furcsára lesz figyelmes. Dora – a nyúl – eddig mindig kaparászott, sipákolt, Penge pedig tüsszögött, a harmadik állat egyfolytában motoszkált. Most csönd van.
A lány rémülten pillant fel, attól tart, hogy mind megdöglöttek, de két esetben csak az idegessége tévesztette meg: Penge már rég csöndben van, nem prüszkölt már az imént sem, Dora – a nyúl – pedig határozott javulást mutat, még mindig. A harmadik, eddig eleven nyuszi azonban mozdulatlan.*
– Neked meg mi bajod? *Suttogja Dora – az elf –, és közelebb lép, hogy alaposan megvizsgálja az állatot, amin… Már nincs mit megvizsgálni.*
– A francba! *A lányra olyan idegesség jön rá, hogy már magának is legszívesebben nyugtatót adna.* ~ Kifutunk az időből! ~ *Néhány eszközzel eltávolítja a hullát, hogy eltüntesse a föld színéről.* ~ Lassan össze kell barátkoznom a patkányokkal. ~ *Gondolkodik, magában, bár gyerekkorában jól összeharapdálták, mikor kísérletezett velük. Azóta már nem akkora idióta, hogy óvatlanul menjen a közelükbe, de akkor is. Az utolsó reménye a kis Dora – a nyúl –: fölé tornyosulva úgy dönt, kétségbeesett lépésekre szánja magát, és egy újabb növényből készült szérumot ad be neki.*
– Gyerünk, kislány, ne hozz rám szégyent! *Mondja neki, és most először mintha szimpátiával kezelné az állatot. Ennek örömére, hacsak nem történik valami hirtelen változás a nyúl állapotával kapcsolatban, tesz is egy sétát. Ezúttal nem fogja váratlanul érni Dora – nyúl – halála, nem, Fendorhoz indul, és bekopog hozzá.*
– Esetleg nincs valami alkoholod, barátom? *Kérdezi a fejtöréstől teljesen megtörve, kimerülten, a sok ücsörgéstől sajgó háttal.* Nem a kísérlethez kell – belsőleg alkalmaznám. Magamra. *Kacsint.*

A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.06 00:12:38


77. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-05 14:41:21
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 827
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//A pestis - Gyógymód//

*A feladat nem egyszerű. Kitalálni egy félig-meddig ismeretlen betegségre egy gyógyszert, úgy, hogy gyakorlatilag csak fejtegetésekre és elméletekre támaszkodhatnak, mondhatni szinte lehetetlenség, azonban a két lány, csipkelődései ellenére nagyon jól halad. Talán ez a vidám virtus, ami igazán hozzájárul ahhoz, hogy munkájuk eredményes és hatékony legyen. Estanellária sem adja fel, függetlenül attól, hogy sem képzettségben, sem szakmabeliségben sem áll hozzá a munkafolyamat, azonban minden tőle telhetőt megtesz, ahogy Dora is. Az elf lány ezúttal a betegség egyik igen meghatározó tünetét veszi célba. A rángatózó nyúl, akkor sem nyugszik meg, ha éppen szépen szólnak hozzá, vagy salátalevéllel kínálják. Hasonló tüneteket már a menekülteken is észleltek, sokan a hideg ellenére szinte meztelenül, önkívületi állapotban ténferegnek, van, ki saját magába mar minden előzmény nélkül. Ezt teszi ez a szerencsétlen állat is, akinek már mellső lábán szinte nincs is szőr a harapásoktól. Dora főzetet készít, s óvatosan adagolja az azonos elnevezésű nyúlnak, akin először különösebb hatást nem észlel. Azonban néhány órával később csodával határos módon, ha ellenőrzi, tapasztalhatja, hogy az állat békésen, korábbi önkívületi állapotától függetlenül, pihegve alszik a sarokban, a korábbi tünetek rajta már nem észlelhetők. Dora ismét egy újabb alkotóelemet tudhat magáénak, így a közös munkájuk eredményeként, már négy tünetet ismernek és gyógyítanak is: a lázat, a tüdőkórságot, a tombolást, sőt, a gyógyulást gyorsítani is tudják. Egyetlen tünet van még, mely belülről rágja a szerveket, sőt, külső visszataszító vörhenyként is megjelenik, hogy aztán gennyedző csomókban nyilvánuljon meg. A gyulladás tünetére még nem siekrült gyógymódot találni, s a megmaradt nyuszik mindegyikét rendesen kínozzák. Estannelária sem rest próbálkozni, s a korábban megtalált könyvből okosodva teszi próbára magát, azonban a nyulaknál nem jár sikerrel. Penge ugyan túléli, azonban egy újabb állatot temethetnek. Az idő sürget, de már nincs sok hátra, hogy egy utolsó növény kikísérletezése után az alkotóelemeket megfelelő adagokban összegyúrják, s végre meglegyen az ellenszer.*


76. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-03 21:24:11
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 191
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//

- Megnyugtathatlak, engem soha nem fognak Dorának hívni! *kommentálja a lány megjegyzését, mintha el se tudna képzelni kellemetlenebb és lealacsonyítóbb dolgot, mint hogy Dorának nevezzék*
- Bár azt hiszem, ha a drága jó kancellárt is Dorának hívnák, az okot adna pár félreértésre. Teljesen új értelmet nyerne, ha azt mondanám, Dorával töltöttem az éjszakát. *folytatja cseverésző hangnemben, az eredeti Dora bosszantására. A gyógymód keresése közben előfordult már, hogy éjszakába nyúlóan dolgoztak, ha azonban a kancellárról lenne szó, vele egészen másfajta elfoglaltságokat űzne az éj leple alatt*
- Tényleg, vajon akkor azt is mondhatnánk, amit iránta érzel, az önimádat? *csacsog tovább, túlságosan is élvezve a helyzetet. Egy pillanatra azonban kíváncsian fülelve hallgat el, mikor végre úgy tűnik, Dora fontos híreket is közöl, azonban megint kiderül, semmi ilyesmiről nincs szó.*
- Ja, vagy úgy! Már azt hittem, meghalt... *válaszol színtelen hangon* Hát, ha választani kell, akkor inkább a második, szerintem bujkál előled! *jegyzi meg a kancellárral kapcsolatban. Nem mintha nem akarna vele újra találkozni, jelen pillanatban azonban a betegség személyes elkerülése minden mással szemben prioritást élvez nála, így nem sok figyelmet szentel a kancellár hollétének, míg az egészségügyi állapota felől többé-kevésbé kielégítő híreket kap.*
- Köszönöm kérdésed, igazán jól érzem magam! Még jobban érezném, ha nem szítanád állandóan azt a vackot! *tekint a tűzhely felé, ahova épp most dobott pár égni való darabkát a lány. A melegtől kezd egyre göndörebbé és csapzottabbá válni a haja, ezt pedig kissé nehezen viseli. ~Miért is kellett bejönnöm? Ezért szeretek inkább a szabadban olvasni!~ sóhajt magában, miközben nekilát, hogy elmagyarázza Dorának ittléte okát, vagyis a javaslatát a gyógymóddal kapcsolatban. A sikertelen kísérletet nem kommentálja, volt már belőle pár, nem újdonság, a dicséret azonban őszintén meglepi, és bár hangosan nem vallaná be, de jól is esik neki, és lendületet is ad további kutakodásához. Örömmel látja közben, hogy a keverék hatására a kicsi Penge egyre jobb állapotban van.*
- Jól van, ügyes fiú! Csak így tovább! Neked kell meggyógyulnod legelőször, nem hagyhatod, hogy Dora nyuszi beelőzzön! *biztatja suttogva az állatot, miközben további lehetséges megoldásokon töri a fejét, mely gyógynövényeknek vehetnék hasznát a betegség kezelésében.*
- Mi is volt az a bogyó, amit a múltkor említettél? Tudod, ilyen szép virága van, meg minden. Talán az is megérne egy próbát... *tekint még a ketrecben lévő beteg nyulak felé, akik panaszos vinnyogása már lassan akkor is kísérteni kezdi, mikor nem is tartózkodik a műhelyben. Akár válaszol neki Dora, akár nem, ő közben hozzálát, hogy megkeresse az említett növényt és előkészítse a beadásra.*


75. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-02-02 23:31:46
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 89

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//

*Dora nem valami elégedett a Fendortól kapott hírek miatt, ezért nem is szól semmit, csak szomorúan bólint.*
– Azért köszönöm.
*Nem telik sok időbe, és felbukkan a mostanában mindig könyveket tanulmányozó Esti, és valahogy szembetalálkoznak Dora majdnem-munkahelyén. A lány a hosszú kiáltásra csak forgatja a szemét. Leroskad a jegyzetei mellé, és onnan nézi, meglehetősen kritikusan, amit Esti csinál.*
– Egyik nap arra fogok kelni, hogy már mindenkit Dorának fognak hívni a házban. Még Habrertust is. *Sóhajt. Látszik rajta, hogy nagyon nyúzott, de még kitart. Végre nem fel-le kell szaladgálnia a városban, hanem a munkájába ölheti minden energiáját, ez azért valami.* A kancellárunk elment. *Teszi hozzá mogorva legyintéssel.* Úgy döntött, végnapjait a munkájával tölti. Vagy csak bujkál előlem. *Két szem fölösleges száraz növénydarabkát talál az asztalon, és egyesével belehajítja őket a tűzhelybe, csak hogy ne kelljen a mélységi lány szemébe néznie, és kifejeznie aggodalmát és szomorúságát az üggyel kapcsolatban.* Lehet, hogy mi is itt végezzük, szóval remélem, jól érzed magad. Adtam vérfüvet a betegeknek, hogy ne vérezzen az orruk, de nem vált be a dolog.
*Csalódottságában a táncoló lángokat nézi, a szebb napokra gondol, és csak a Whula említésére kapja fel a fejét érdeklődve.*
– Nem rossz ötlet! *Bukik ki belőle a dicséret, és érdeklődve figyeli, ahogy Esti a tettek mezejére lép. A beadott szer utáni hatást várva a ketrec közelébe áll, és várja, hogy a nyuszival kapcsolatban bármi változás történjen. Mikor így lesz, ad nekik még egy kis répát.*
– A könyved bevált. *Mosolyog megkönnyebbülve a mélységire.* Bújd még egy kicsit, hátha találsz benne valami ilyesmit. Én is megpróbálkozom valamivel. *Az egyik nagyon furcsán, rángón mozgó nyuszira mutat, éppen az az, akit Dorának neveztek el. Ha sikerül, egy nagyon kis adag, korábban már előkészített növényt ad be neki, és reménykedik, hogy beválik majd.*


74. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-29 17:37:45
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 827
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//A pestis - gyógymód//

*Szépen berendezkedtek annyi bizonyos. Lassan már egy irodára hajazó munkahelynek tűnik a kis labor, amit a két hölgy belakott. Lombikok, kis edények, fecskendők, plafonról lógó szárított füvek, s ketrecben reszkető beteg nyulak, minden, mi csak egy gyógyszer kifejlesztéséhez kell. Az állandóan bugyogó víz, s a hideg ellen Fendorék által naponta megrakott kályha kéményéből szivárgó füst, már-már boszorkánykonyhára emlékezteti az oda-oda néző menekülteket. Az idő gyorsan telik, s a nyulak is gyorsan lesznek egyre betegebbek, az idő szorít, de Dora és Esti kitartanak. Fendor bólintva veszi át a vérfüves főzetet, majd nem telik bele néhány óra is jelentkezik.*
- Lehet, hogy kell még egy kis idő de... *Szomorúan csóválja meg a fejét.* általában ez a fajta főzet azonnal csillapítja a külső sérülések vérzését, azonban úgy látszik a belsőt nem. A vérzés nem állt el, de nem is csökkent. *Sóhajt egyet, majd ismét egy rövid biccentés és távozik. Estanellaria sem rest, bár nem képzettsége a gyógyírfejlesztés, mégsem csügged, s tanulni kezd. A felajánlott Talpas Whulát el tudják készíteni, s az egyik igencsak krahácsoló nyúlnak némi kényszerrel ugyan, de beadhatják. A hatás ugyan nem azonnali, azonban hosszúnak sem mondható idő után máris kifejti hatását. A nyúl apró tüsszentései, köhintései csökkennek, ami azért is furcsa, mert korábban valószínűleg üregi nyulat nem hallottak még hasonló tüneteket produkálni. Nos, ezek után sem fognak, mert a tünetek egész egyszerűen elmúlnak.*


73. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-27 19:12:42
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 191
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//
//Napváltás//

*Miután a nyulak sikeresen megkapták a bűzös gennyet, viszonylag unalmasan és egyhangúan telnek a napjai. Bármennyire nem érdeklik a betegek, furcsamód Dorát nincs szíve itt hagyni egyedül köztük, hiszen biztos benne, akkor a lányt előbb-utóbb maga alá temetné a feladat súlya, vagy ami rosszabb, ő maga is elkapná a betegséget. Jelen pillanatban amúgy sincsen sokkal jobb dolga, így hát marad az ispotály körül, hogy segédkezzen, amiben csak tud. Bár ez nagyrészt azt jelenti, hogy tudását igyekszik gyarapítani a gyógynövények terén, hogy ne csak a lány idegein táncoljon, de alkalomadtán esetleg egy-két tényleg hasznos ötlettel is szolgáljon. Miután sikerül pár hasznosnak ígérkező könyvet találnia, ami segítheti a munkájukat, főleg olvasással tölti a idejét, ám ezt legtöbbször a kertben teszi, így előfordult már párszor, hogy Dora hiába kiabált neki, meg se hallotta. Ha azonban valami érdekesre bukkan, akkor azt mindig siet megosztani a lánnyal, nem törődve vele, hogy az esetleg csak számára újdonság, és Dora már hallott róla. Így történik ez most is, mikor elgémberedett tagjai kinyújtóztatása végett visszaindul a műhelybe, hogy megnézze, hogy áll a tudósok gyöngye és önkéntesnek épp nem mondható segédjei. A segédek száma sajnos drasztikusan lecsökkent az első pár nap során, és a többin is látszik, hogy már egyre nehezebben bírják*
- Nyugalom, fiúk-lányok, már nem sok van hátra! *suttogja a nyulaknak, ahogy elsétál a ketrec mellett, de hogy a gyógyulásra vagy a pusztulásra érti szavait, azt maga se tudja. ~Mindkettő megváltás lenne!~ gondolja magában, míg Dorára vár, hogy visszatérjen. ~Remélem, nem csinál valami butaságot!~ fohászkodik, hiszen biztos benne, nem lehet könnyű a lánynak, hogy ilyen közel dolgozzon szeretett kancellárjához, ráadásul ilyen veszélyes körülmények között. ~Végzetes hiba lenne, ha az érzelmeire hallgatna...~ vélekedik, ironikus kis nevetést produkálva saját viccén, hiszen ez esetben a végzetes kifejezés talán szó szerint is igaz lehet*
- Doraaaaaaaaaaaaaaaaaaa! *kiáltja el magát csak a lány bosszantására, majd amikor tényleg meghallja a folyosón a lépteket, gyorsan elkezd újra a nyulakhoz beszélni*
- Ó, hát itt vagy? Észre se vettelek! *mosolyog a kis szőrös Dorára, majd unott képpel fordul hátra, mikor a név igazi gazdája is beesik*
- Te is itt vagy? *méri végig a lányt, majd újra a kis állatkák vizsgálatának szenteli figyelmét* Remélem, nem megint a kancellár körül sündörögtél... *jegyzi meg mellékesen, majd a nyulaktól elfordulva, komolyabb hangnemben folytatja tovább*
- Hogy hatnak eddig a növények? *érdeklődik, ahogy új ötlete felvezetésére készül* Úgy látom, az Ulsga talán valóban javít kicsit az állapotukon... mit szólnál, ha összekevernénk a Talpas Whula nektárjával? Az egyik könyvben azt olvastam, valami tüdőnyavalya kezelésében különösen hasznos volt ez a kombináció. *osztja meg ötletét a lánnyal, érdeklődve várva a véleményét a különféle gyógynövények közös alkalmazása kapcsán, és ha csak a lány nem tiltakozik nagyon és nem áll az útjába, akkor hozzá is lát a keverék elkészítéséhez, hogy majd az egyik kísérleti nyúlon kipróbálhassák.*


72. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-26 02:30:10
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 89

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//

*Esti néhány csípős megjegyzését Dora kénytelen elengedni a füle mellett, bár szíve szerint jól megmondaná neki a magáét. Valamiért az bántja a legjobban, hogy csontos mellkasúnak nevezte, mikor két adottsága elég bőven dagadozik, van rajta mit nézni. Gyerekes vitájuknak a precíz tűszúrás veszi elejét, ahol is Dora mindent megtesz, hogy ne szúrja meg a mélységi lány kezét, még direkt úgy is helyezkedik, hogy inkább szinte egy irányból közelítsék meg az állatot, semmint hogy az ellenkező irányba meginduló tű Esti kesztyűs kezét kapja el. Az végzetes lenne. Ezután a lány enyhén megizzadva a fekete halál felett érzett idegességtől végez, Esti javaslatának megfelelően tűzre veti a felszerelést, csak magát a félelmetes anyagot tartja meg – később még jó hasznát vehetik.*

//Napváltás//

*Egy újabb nap virradt, és Dora soha nem volt még ennyire elfoglalt és fáradt, valamint ennyire izgatott. Végre úgy érzi, hogy valami nagyon tanulságos és hasznos feladatot kell elvégeznie, és egyelőre még jobban is halad, mint hinné. Mint mindig, most is az alkimistalaborban lát neki a munkának, bár mintha az egy örökkévalóság volna, egy végpontok nélküli folyamat. A lány egy kis friss levegő után újra belép a gyógyfüvektől illatos, pestistől büdös helyiségbe, és kalapját egy székre helyezi, majd eltöprengve kiterített jegyzetei fölé hajol – a hosszú asztal egy részét ezek foglalják el, a kísérlet csak a másik helyen zajlik. A lapokon kacskaringós számításokat, eléggé igényes rajzokat láthat, aki betoppan, üres üvegek és tintatartók óvják őket a huzattól. A lánynak egyből megakad a szeme a még felderítetlen problémán, de mindenekelőtt előkészít jó pár ellenszert, amelyeken kísérletezhet. Az biztos, hogy az Ulsga és a Sárkányfog hasznosnak bizonyult, de most olyan gyógyszereken töpreng, amelyek szintén hasznosak lehetnek a pestis ellen. Elővesz egy pennát, és a tollait simogatja tenyerével, miközben elmélyülten töpreng.
Mint minden tudós, Dora is hajlamos rettenetesen bonyolult megoldásokra törekedni, és tudja is magáról. Először eszébe se jutna a vérfű, annyira egyszerű növényfajta, de drága kancellárja ébreszti rá erre az eshetőségre. Úgy tudja, vérzik az orra, és nem ő lenne az első hasonló panaszokkal. Feláll, és bár nem túl vidám a kialakult helyzet, azért megenged magának egy mosolyt.*
~ De jó lenne segíteni neki. ~
*Begyújtja a kandallót, és feltesz egy adag vérfű-virágot, hogy sűrű főzetet készítsen a vérzés ellen. Nem használ el sokat, de tudja, hogy elkelhet az árus kisebb gyerekeinek, meg Dorának is. Mármint a másik… A harmadik Dorának. Hátrapillant a ketrecben szöszmögő nyúlra, aki már nem szöszmög annyit, mint újkorában. Dob nekik egy kis répát a közeli edényből, de semmi empátia vagy szeretet nem tükröződik az arcán, ahogy elnézi kínlódó kísérleteiket az életben maradásra. Bármennyire is fáj a gondolat, kéne neki Esti társasága, valahogy ő jó irányba idegesíti, még jut is tőle valamire. És remek ötletei is vannak. Dora egy nagy nyújtózás után úgy dönt, meglátogatja boldog kis családját az Ispotályban.*
– Estiiiiii! *Kiáltja a folyosón.* Habrertuuuus! *Mondja, de semmi válasz. És bármerre is néz, bárhol keresi, csak patkányokat lát.*
~ Hova kerültem? ~ *Gondolkodik el naponta tízszer, egyben most is. Valahogy előtör belőle a tyúkanyó, hogy a kancellár felszívódott, ezért visszatérve a munkahelyére kiterít egy üres papírt, és írni kezd: „Kedves Habrertus!
Értem én, hogy a hivatásod a mindened – én ne érteném? De az _én_ hivatásom miatt közölnöm kell: aki nem érzi jól magát, annak pihennie kell, kérlek, iktasd be a napirendedbe azt is.
Dora”
Ezután viaszt csepegtet a levélre, és az elkészült vérfüves gyógyszerrel együtt az ispotályba viszi. A gyógyszert átadja Fendoréknak, kifejezetten az orrvérzéseseket célozva, és várja a fejleményeket. Abban nem biztos, hogy ez ellen is jó-e a szer, ő mindenesetre még nem találkozott kóros orrvérzssel, amire gyógyszert kellett szedni.*
– Viszont az esetleges belső vérzések ellen is nagyon jó lehet. Azért a kancellár úrnak is tegyetek félre belőle! *Ha nincsen kérdésük, visszafelé a Habrertusnak címzett üzenetét egy Amonra tartó csapatnak adja, kikötve, hogy ne közelítsék meg túl közelre a jó kancellárt. Nyilván kancellárjuk nem ment messzire ilyen állapotban, de az még biztosabb, hogy a városba szólítja a kötelesség. Nők után ugyan most nem kujtoroghat, de az ostoba papírjai továbbra is elszólítják. A lány morcosan tér vissza teendőihez, és észre sem veszi, hogy éppen kedves volt valakivel.*
~ Férfiak! ~ *Hőbörög nagyot sóhajtva, és újból a papírjaival foglalja el magát.*


71. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-24 09:21:18
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 827
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//A pestis – Gyógymód//

*Az árus lassan sétál Dora mellett, s kifejezéstelen arccal hallgatja annak mondandóját. Mintha már beletörődött volna sorsába, csak tekintetét futtatja olykor végig a táboron, abba az irányba néz, amerre gyermekeit sejti, persze immár már nem látja őket.*
- Értem. *Jegyzi meg halkan, míg felkészül, s ingét levéve félmeztelen ül le a vizsgálószékre. A felé nyújtott edény az ölébe veszi, majd a szikét is mélán forgatja meg kezében. A kendőt engedelmesen felköti, bár a szagát bizonyára megszokta már magának, mégis sóhajtva készül fel a legrosszabbra.*
- Én... vágjam fel... magam? *Kérdezi elkerekedő szemekkel ijedten Dorára nézve, aztán csak vállát vonja meg.* Ettől úgysem lehet rosszabb. *Persze de, lehet, de az árus ezzel most láthatóan nem akar foglalkozni.*
- Akkor kezdjük. *Mondja hirtelen, s a kést határozott mozdulattal, összeszorított foggal vágja bele, a kezével kitapintott legnagyobb fekete, feszülő gubóba a nyakán. A hatás leírhatatlan, szinte azonnal freccsen, s a tálat öklendezve a nyakához tartja. A z ájulás szélén áll, de nem a fájdalomtól, sokkal inkább a mozdulat és a hatás, mi kiváltja, azonban kellően elegendő anyag gyűlik össze, így Dora boldog lehet. Amint a célt teljesíti, s sebét ellátják, csak hidegen bólint, felöltözik.*
- Köszönöm. Sok sikert. *Pillant a hölgyekre, aztán távozik.*

*A nyulakkal való birkózás ezek után, már leányálomnak tűnik, bár a kezdetleges eszközök miatti visítás olykor elviselhetetlen. Többen megállnak a sétájukban, s a vizsgáló felé néznek ijedt tekintettel, mert mészárszék hangja hallik. A művelet sikeres, Estanellária keze biztos és határozott, Dora pedig nem téved. Együtt ítélik halálra a jószágokat, de a cél nemes. A cél pedig szentesíti az eszközt.*

//Napváltás//
//Az ispotály napjainkban//

*A várakozás idegőrlő lehet, főleg a ketrec folytonos ellenőrzése. A betegek időközben rendszeres fürdőzésen esnek át, ahogy Habrertusnak, úgy a hölgyeknek is segít Fendor. Az árus és családja beilleszkedett, a megelőző intézkedéseknek köszönhetően az olykor felszökő lázuk csitult, s a foltok szaporodása csökkent. Annyi bizonyos, hogy Dora hamar rájön, hogy a felgyógyulást serkentheti a Sárkányfog, melyből bőséggel rendelkezésre áll. Csak az adag lesz majd kérdéses. Ahogyan Estanellária sem hagyta magát pusztán segítőnek. Foyltonos piszkálódása és kérdései szöget ütöttek Dora fejébe, így a fürdő helyett immár belsőleg kezdték a Keresztes Ulsgat alkalmazni. A betegeken csökkent a láz, persze a gyógyulás még jócskán várat magára. Az összes tünetet pedig még mindig nem sikerült elmulasztani.

A nyulak hamarosan már nem mozogtak annyit. Csak betegen szuszogtak a ketrecben, csökkent a játék, csökkent a kedv, s az evés sem volt elsődleges, miképp szomjukat sem oltották. Az oltásba kettő szinte az azt követő napokban rögtön elpusztult. Maradt immár három, mi a további növények felderítésében segédkezhet.*


70. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-23 21:03:55
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 191
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//

*~Nem, csak hagyjuk, hogy szépen itt pusztuljatok, miközben mi a laborban játszadozunk a nyulakkal~ gondolja a kisgyerek kérdése nyomán, azonban van egy olyan érzése, Dora nem díjazná ezt a megjegyzést, így inkább megtartja magának, és amíg feladatait meg nem kapja, addig némán szemléli a más körülmények között akár idillinek is mondható képet a boldog családról. Szerencsére azonban hamar felmentést kap a további nyavalygás hallgatása alól, és a műhelybe visszatérve szőrös kis barátaival együtt folytathatja az előkészületeket Dora kísérleteihez. Egészen addig, míg a lány vissza nem érkezik, orrfacsaró bűzt hozva magával.*
- Egek! Mi ez a fertelmes szag? *fintorog, ahogy Dora besétál a szobába* Akartam már mondani korábban, hogy talán tisztálkodhatnál gyakrabban, de ez a penetráns buké még tőled is sok! Hidd el, addig még mindenki életben bír maradni, amíg veszel egy forró fürdőt! *túlozza el a helyzetet, mintha csak Dora lenne ilyen igazán illatos. Szavai ellenére azért közelebb sétál, és óvatosan beleles az edénybe*
- Ó, szóval ez lenne a halál? Lehangoló. Azt hittem, ennél kifinomultabb lesz. *jegyzi meg a genny láttán, majd lesajnáló pillantást vet a lányra, amiért az továbbra is parfümös kendőcskéjét legyezgeti, mint holmi úri kisasszony. ~Látszik, hogy burokban nevelkedtél eddig! Nőj fel, nem lehet minden rózsaillatú!~ gondolja magában, közel se csinálva akkor cécót a szag-kérdésből, mint Dora. ~Jó, tényleg borzasztó, de ha ezt kell elviselni, hát ezt kell elviselni, és kész~ vélekedik, továbbra is az edényt nézegetve*
- Szegénykék! *jegyzi meg ismét csak közömbösen a nyulak kapcsán, bár valahol talán tényleg sajnálja őket, hogy ezt az undorító anyagot kell megkapniuk, ám elhiszi Dorának, hogy így lehet a legjobban kikísérletezni az ellenszert, ezért nem akadékoskodik. A lány kérései azonban meglepik. Miután előkészítette a fecskendőt, somolyogva lép közelebb Dorához.*
- Ó, nem gondoltam, hogy a barátságunk már itt tart, de ha szeretnéd... Legközelebb kérned sem kell! *vigyorog a lányra, ahogy lassú, megfontolt mozdulattal benyúl a zsebébe, hogy kihúzza a kulcsot, majd megrázza szerzeményét Dora előtt, hogy lássa, bizony, erre mind szükség volt, hogy megszerezze a nyúlketrec nyitját. Az utasításoknak megfelelően ki is veszik az egyik megszeppent jószágot, történetesen éppen azt, amelyiket Dorának keresztelt el. Párszor végigsimít rajta, hogy megnyugtassa, ám a nyuszi, mintha csak érezné vesztét, folyamatosan remeg és kapálódzik.*
- Maradj nyugton! *szólj rá erélyesen, mintha ezzel bármiféle hatást elérhetne nála, majd szorosan fogva az állatot, Dora felé tartja a nyulat*
- Ha mégis belém szúrnád azt az izét, én is beléd szúrok valamit. Mondjuk az egyik tőrömet. Épp a csontos kis mellkasod közepébe. *cseverészik tovább, kissé felvonva egyik szemöldökét. ~Ugye értjük egymást?~ igyekszik üzenni a pillantással, ahogy az egyre jobban rúgkapáló állattal küzd. Szerencsére Dora tényleg ért valamihez, és viszonylag gyorsan képes telenyomni a nyulakat a cseppet sem bizalomgerjesztő anyaggal, ő pedig egyiket a másik után szállítja, hogy végül mind az öt állat megkapja a magáét.*
- És most várjuk, hogy elkezdjetek haldokolni! *gügyög a nyuszikhoz, ezt követően pedig visszafordul a lány felé. Dora megjegyzése kapcsán a tűzhely felé pillant, ahol még mindig égnek a lángok. ~Szolgáld ki magad!~ gondolja, remélve, hogy értik egymást Dorával, miszerint a legkevesebb kockázatot jelen esetben a koszos holmik elégetése jelenti.*


69. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-22 23:08:58
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 89

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//

*Ha valaki, hát Dora nem lenne valami alkalmas a gyerekgondozásra, de nem is véletlen, hogy jó férj, négy gyerek meg kellemes vidéki élet helyett a tudományt választotta hivatásaként. A kicsik rémületére inkább azt kell leküzdenie, hogy megharagudjon, hiszen egészen azon igyekszik, hogy ne rémítse őket halálra, de a szemükből úgy látszik, valahogy mégis sikerült. Csak annyival tud segíteni a helyzeten, hogy egyszerűen nem is veszi tudomásul, közömbösségétől és ridegségétől – talán – nem tűnik akkorának a baj sem. Csak biccent feléjük apjuk nyugtatására, és Fendorra figyel.
Amit hall, az nagyon nem tetszik neki, de sajnos előrevetíti a borzalmakat, amikkel a pestis jár. Valahogy így jelent meg a lelki szemei előtt is, mikor Habrertus levonta a következtetést, de most sem tud kapcsolatot teremteni valóság és egy könyv lapjai között. Mintha csak kilométerekről nézné a jelenetet, mintha nem is létezne a probléma, csak elképzelné az egészet. Úgy kell visszarántania magát a valóságba, legalább Habrertus említésére.*
– Ha az első lázgörcsök megvannak, a második gyakran halálos is lehet. *Jegyzi meg a lány. Először észre se veszi, milyen hangos, de a mondat felénél gyorsan lehalkítja a hangját.* De még van rá esély, hogy lesznek túlélők is közöttük, ha gyorsan cselekszünk. *Teszi hozzá.* Nagyon szeretném megtalálni az ellenszert, de minden lehetséges eszközre szükségem van hozzá, és szeretném, ha tudnátok, hogy akkor sem feltétlenül lehetséges. *Az árusra pillant, aki ezt a reménytelenséget már a saját bőrén is megtapasztalta. De legfőképpen Fendornak intézi szavait, nem tetszik neki a férfi sajnálkozása.* Lehet, hogy szinte minden gyermek meghal, és nekünk azért is meg kell próbálkoznunk a gyógyításukkal, hogy a megmaradt néhány meggyógyuljon. Erre kell gondolnunk, szomorkodásra most nincs idő!
*Amikor az árus arról beszél, Dora szemöldöke a köhögés hallatára felszalad.*
– Az nem jó hír. *Bukik ki belőle, de aztán gyorsan visszakozik.* De hát mi jó egyáltalán? *Vállat von, bár legszívesebben hanyatt-homlok szaladna el a tüdőpestis lehetőségétől. Még akár a családjához is visszamenne, pedig ha valaki, ő soha nem gondolt még erre. Fendorra néz, álmodozva hallgatja.*
~ Talán nekem is meg kéne békélnem a gondolattal, hogy meg fogunk halni. Habrertusnak is sikerült valahogy. ~ *A kancellárból az utóbbi időben igazi mártír lett, Dorának el kell ismernie.* ~ Van annak az embernek szíve. Különben nem vállalná a saját halálát azért, mert mások haláláért teszi magát felelőssé. ~
– Beteg, sejtettem, hogy így van. *Mondja szomorúan.* Hozott néhány rossz döntést. Itt az ideje, hogy helyette mi hozzunk néhány jót. Ha meg is hal, akkor sem hagyom majd, hogy értelmetlenül tegye. *Közli ridegen, de azért a szemeibe könnyek gyűlnek. Nem nyúl oda, inkább a kesztyűjét igazgatja a folytatáshoz, ahogy elkíséri az ajtó felé páciensét.*
– Nem, a gyerekeknél erre nincsen szükség. Ez tulajdonképpen olyasmi, mint egy hólyag, csak a betegséggel telve. *Mutatja Dora a tenyerén, ott szokott lenni, ha valaki vív vagy kapanyelet fog.* Idővel kifakad, és nyilván fájdalmas, ahogy a hólyag is – és nyilván erősebb fájdalom, mint az. Ha a nagyobbakkal próbálkoznánk, több lenne az anyag, és hamar túlesnél rajta, kezelni is könnyebb lenne. Vérzést is okoz majd, de erre van a kötés. *Ki is keres sok gézt, amit rá lehet tapasztani a sebre. Odateszi a férfi közelébe, ahogy a kést is odatolja neki, az edényt pedig ujjával odalökdösi, hogy a karjához közel legyen, és elég legyen belecsorgatni. Zsebkendőjét egy kis üvegcsével locsolja meg, majd a szája elé köti, majd egy gézt is odatesz a férfinak szintén parfümmel illatosítva.*
– Vedd fel. Büdös lesz. *Tájékoztatja.* Nem ér belehányni az edénybe. Szúrd meg és maradj veszteg, bármennyire is fáj. Ezt a gyerekekért teszed. És nem szabad nagyon kiabálni sem, még meghallanák! *Teszi hozzá, igyekezve az apaságáról hatni a férfira.
Ha sikerül a művelet, és nincs szüksége további segítségre, Dora megköszöni a részvételt, és bocsánatot kérve a hirtelenségéért rábízza a beteget az ispotály vezetőjére. Ha megszerezte a gennyet, kapja is az edényt, hogy folytassa a Habrertus, valamint az amoni nép megmentésére tett kísérletét. Siet vele, mert a genny borzalmasan büdös, úgyhogy feltételezhetően Esti se díjazza, mikor ajtóstul beront a főzőcskéző mélységihez, és lecsapja a gusztustalan, földöntúli állagú és szagú matériát az asztalra. A zsebkendőjéből készült arcmaszk még mindig rajta van, és enyhe pacsuliillattal legyezgeti a szobát – hiába, mert aki a zsebkendőn túl van, annak a szag minden bizonnyal rettentő lehet. Megáll a szoba közepén, jó messze a társától.*
– A helyzet az, hogy ez itt maga a halál. *Kezdi a magyarázatot, az üvegre mutatva.* Valószínű, hogy a kesztyűm is olyan. Nem szabad vele érintkeznünk, mert ha a véráramunkba kerül, úgy járunk, mint a többiek. *Körülnéz a terepen, és úgy látja, Esti tökéletesen ellátta a feladatokat, amikre kérte, ezért van reménye, hogy a továbbiakban is segíteni fog.* Nem tudom, hogy állsz a nyulakkal, de meg kell őket szúrnunk. Ha a kártevőkön át terjed, akkor szerintem elég, ha a bőrük alá beszúrjuk az anyagot a nyakuknál. *Dora nagyon belejött az utasítgatásba.* Kérlek, keress nekem egy fecskendőt a szekrényben, és tedd ide az asztalra. *Ha ez megtörtént, akkor folytatja.* Kérlek, nyisd ki a ketrecet is! A kulcs a bal zsebemben van. *Jó messzire feltartja a kezét, hogy Esti elvehesse a lakathoz tartozó kulcsot, amivel bezárta az áldozatokat.* Vegyél ki egy nyuszit.
– Az rendben lenne neked, ha te fognád le? *Kérdezi.* Tudom, hogy remeg egy kicsit a kezem, de te erősebb vagy. *Ha van nála nyuszi, meg is mutatja Estinek, hogyan tervezi megfogni két irányból is, nehogy meglépjen. Persze ezt az állat se díjazza, már most vergődik rendesen, és megint sipákoló hangokat ad ki.* Majd úgy szúrom meg, hogy véletlenül se a te kezedet találjam el vele.
*Ha úgy tűnik, mindketten elhelyezkedtek, Dora felszív egy adagot a fecskendővel, és felhúzza kicsit a hisztis nyúl nyakán a bőrt, majd belefecskendezi az anyagot. Ha végeztek, ezt még a többi nyúlnál is megismételhetik, szépen, precízen.*
– Ezután majd félretesszük a kesztyűket, és eldobjuk a fecskendőt. *Mondja Estinek.* Félek elmosni, nem merek kockáztatni.

A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.01.22 23:15:06


68. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-22 14:20:08
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 827
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//A pestis – Gyógymód//

*Az áru a helyén. Immár biztonságban és rendben, Estanellária gondoskodott róla. A bemutatkozás is kedvesen zajlik, bár a család szemében némi félelem azért villan, amikor a lány kezében lévő szikére és üvegcsére pillantanak. A gyerekek apjuk mögé húzódnak, a legkisebb egészen a lábai közül leskelődik reszkető, könnybe lábadt szemekkel:*
- Apa... bántani fognak bennünket a nénik? *Kérdezi halk, cincogó hangon, persze azért mindenki hallja, s ártatlan, félős szemekkel tekint felfelé. Az árus megsimogatja a fejét, majd kedvesen, dörmögő hangon válaszol.*
- Ugyan, dehogy, azért vannak itt, hogy segítsenek rajtunk Kicsim. *Bólint mosolyogva, majd feleségére néz.*
- Kedvesem, vidd őket kicsit, hadd játszanak. *Időközben Fendor is megszólal.*
- A fürdőt előkészítjük. *Biccent.* Jóformán mindenki beteg valamilyen módon. Habrertus kancellár előkészületei a folyamat terjedését megelőzték és talán némiképp lassult is. Azonban a csoport egyharmada az első lázgörcsökön már átesett. Szinte mindenkin van kelés, de egyiküké sem fakadt ki. Naponta viszünk halottat, a gyerekek... a gyerekek mennek el a leghamarabb. *Szerencsére ezt már az árus gyermekei nem hallhatják, hisz elküldte őket, így Dora nélkülük kénytelen a beszélgetést folytatni. Az árus elkerekedett szemekkel hallgatja a beszélgetést, aztán megszólal:*
- Rajtam és a középső gyermekemen vannak ilyen... bubók, ahogy mondtad. A kisebbeken és az asszonyon nem vettük észre. Nekik gyakran felszökök a lázuk, az orruk is vérzett már és köhögnek. *Fendor az orrvérzésre felteszi a kezét, s halkan megszólal.*
- Erről jut eszembe. Szerintem Habrertus kancellár is beteg. Nem vallja be, de túl sokat van köztünk, szinte minden idejét itt tölti. *Ahogy befejezte, bólint.* Előkészítem a dézsákat és a fürdőt. *Mondja, majd köszönés után távozik.*
- Menjünk. *Jelez az árus, majd ingét levéve, félmeztelenül indul a vizsgáló felé.* Essünk túl rajta. *Mondja elszánt szemekkel, s hónalja környékén, nyakán telis-tele fekete, kékes-zöldes, láthatóan váladékkal telt göbökkel. Méretük változatos, van, mi épp csak kiemelkedik, de van, mi már szinte három ujjnyira csúcsosodik el a férfitól. Nehéz művelet lesz, bírni kell gyomorral.*
- Nagyon fog fájni. *Kérdezi kissé ijedt tekintettel, mikor helyet foglal.* A gyerekeimet... őket ugye nem kell megvágni? *Értelemszerűen bizonytalan és hitetlen kissé, láthatóan nagyon ideges, kezének remegése elárulja. Ezen nem segít az sem, hogy Dora keze is remeg.*


67. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-20 23:32:05
 ÚJ
>Estanellaria Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 191
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Megfontolt

//A pestis – Gyógymód//

- Ott jó lesz! *biccent egyet az árus felé, amikor a férfi felajánlja a segítségét, ketten együtt pedig hamar lepakolják a gyógynövényeket a műhelyben. Ezután viszont magára hagyja a családot, ismerkedjenek csak új szálláshelyükkel, ő maga pedig Dora érkezését várja, ami reményeinek megfelelően igen hamar be is következik.*
- Bocs, nem gondoltam, hogy neked is feltűnik majd, milyen jól áll rajtam a kalapod! *jegyzi meg kissé csípősen, mintha csak a lány stílusérzékében kételkedne, valójában azonban örül, hogy újra látja. Olyannyira, hogy még a kalapját is minden különösebb ugratás nélkül visszaadja neki.*
- Szomorú! *jegyzi meg a nyulak kapcsán tökéletesen érzelemmentes hangon* Pedig már kezdtem egészen megkedvelni Dorát. Mármint a névrokonod... *fűzi hozzá a kiegészítést, hogy a lánynak is egyértelmű legyen, nem róla beszél, hanem a nyúlról, akit szintén így nevezett el.*
- Ezt örömmel hallom! *villantja legelbűvölőbb mosolyát a lányra, amit olyan esetekre tartogat, mikor egy szót se hisz el abból, amit épp hallott. ~Még hogy nem félsz!~ gondolja magában lekicsinylőn, hangosan azonban nem mondja ki, hisz végső soron neki tényleg az a jó, ha Dora képes összeszedetten gondolkodni a megoldáson, vagy legalábbis elhiszi magáról, hogy képes rá, ez pedig megvalósulni látszik.*
- Rendben! *követi engedelmesen, remélve, ha lelkesen játssza a segítő szerepét, az talán dob valamit a lány önbizalmán. A bemutatkozás láttán azonban legszívesebben a szemét forgatná. ~Egek, milyen felvágós!~ gondolja magában a meghajlás láttán, míg ő maga csak egy rövid fejbiccentéssel üdvözli Fendort.*
- Estanellaria. *zárja rövidre az ismerkedést, majd el is hallgat, ahogy a fontosabb dolgok kerülnek szóba, nem igazítva ki a férfit, hogy kettejük közül valójában csak Dora a gyógyító, ő pedig csak a bosszantó adalék, aki megfűszerezi a lány napjait, hogy könnyebben viselje a terhet, ami a vállára nehezedik. Meg persze segít, amiben tud, jelen esetben például a főzetkészítésben. A becenév hallatán csak nemtörődöm módon legyint egyet, legyen, ahogy Dora szeretné, annyi mindennek hívták már, ez zavarja a legkevésbé, amikor pedig a lány befejezi a neki szóló utasításokat, indul is vissza az alkimistaműhely felé, hiszen a betegek siránkozása cseppet sem érdekli, ott van nekik Dora, hogy a lelküket pátyolgassa. Arra azért még van ideje, hogy indulás előtt most már tényleg forgassa a szemeit az alaptalan feltételezés hallatán, hogy ő megsütné a nyulakat. ~Ha van időnk, azt hiszem, muszáj lesz beszélgetnünk kicsit erről! Amúgy meg, kár, hogy nem kérdezted meg, egy forró fürdő nekem is jól jött volna!~ gondolja magában csalódottan, ahogy visszafelé sétál. A műhelybe érve azonban rögtön hozzá is lát a vízforralásnak, ahogy Dora kérte. Bár néha odapillant a nyulakra, megvannak-e még, az utasításoknak megfelelően nem ér hozzájuk többet. Míg a víz melegszik, előkeresi a harmatkát is, és egy jó marékkal beledob a fazékba.*
- Nyugi, ti nem fogjátok itt végezni! *szól hátra a nyulaknak, mikor kissé nagyobb mocorgást vél hallani a ketrec felől. ~Rátok valami sokkal rosszabb vár!~ folytatja csak gondolatban, félve, hogy az állatok esetleg megértik, ha hangosan is kimondja a szavakat. Mikor már úgy érzi, eleget melegedett a harmatka a tűzhelyen, óvatosan egy rongy segítségével arrébb teszi a fazekat az asztal egy félreeső részére, ahol nem lesz útban senkinek, ő maga pedig a fehér bogyók préselésével foglalja el magát, a dühödt csőcselék tagjait képzelve a bogyók helyére, miközben összenyomja őket. ~Ezt a Kúriáért kapjátok!~ ereszti ki a gőzt, szinte szó szerint is érezve, ahogy a düh elszáll belőle. Az erős motiváló tényezőnek hála, viszonylag hamar végez ezzel a tevékenységgel is. Kis vízzel hígítja a kipréselt folyadékot, majd nekilát a mosogatásnak is. Ez a tevékenység sosem volt a kedvence, így most is igyekszik a minimumon tartani az erre fordított energiát, csak annyi edényt mosogatva el, amennyire biztosan szükségük lesz. Munka közben halkan dúdol magában, hogy gyorsabban teljen az idő. Ha végez a mosogatással, mielőtt Dora visszatérne, akkor folytatja tovább a műhely szemrevételezését és az itt található dolgok alaposabb megvizsgálását.*


66. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-20 21:51:59
 ÚJ
>Dorawyna Olaphine avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 345
OOC üzenetek: 89

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis – Gyógymód//

– Mármint hogy te állsz jól a kalapomon, vagy a kalap-e rajtad? *Nevet fel.* Most az egyszer téged dicsértelek meg, és nem is értékeled. Ez a hajó elúszott.
*Egy darabig nézi a levegőben pörgetett kalapot, majd elcsaklizza Esti kezéből, és a fejére pottyantja. Ezzel megvolnának. Ahogy pakol, a mélységi lány egyből kedvet kap a nyulakhoz, és Dora várakozásával ellentétben nem megenni akarja őket. Csak annyira pillant oda, hogy megnézze, nem nyuvasztja-e ki őket éppen, de úgy tűnik, nem.*
– El kell búcsúznod a nyusziktól, mivel pestisessé fogjuk tenni őket, aztán beléjük nyomjuk a gyógyszereket. *Mondja közömbösen.* Valószínűleg mind feldobják a nyúllábat. *Csak az zavarja meg egy kissé, hogy a lány még a nyulat is Dorának hívná. Egy pillanatra most odanéz, de csak hogy pont elkapja a fehér jószág rémült pillantását, és egyből magára is ismer. Krákog egyet.*
– Már megbocsáss, de most éppen a feladatomra koncentrálok, amivel együtt jár, hogy nem félek többé. *Mondja, és csak hogy ellenpontozza ezt, a kezében lévő kis üveg a szikével csörömpölni kezd. Dora minden lelkierejével megállítja a remegését. A feje egészen piros.* Na, gyerünk, menjünk!
*Dora nem fejtegeti külön Estinek, mi a következő lépés, mert úgy gondolja, majd a többieknek együtt érdemes hallania. A helyzethez mérten illőn üdvözli Fendort, meghajol felé, mint valami elegáns úrihölgy.*
– Dora vagyok. *Enged meg egy halvány mosolyt, de csak annak örömére, mivel a férfi mintha csak a megmentőit látná előttük, és Dora szeret ebben a szerepben tetszelegni.* Azon leszek, hogy meggyógyítsuk a betegeket. Viszont semmi jó hírrel nem szolgálhatok: a gyógyszer egyelőre nem készült el. Ahhoz, hogy sikerüljön, kísérleteznünk kell, és legfőképpen időt nyernünk. *Biccent a többiek felé, de legfőképpen Ftittin játszik a tekintete. A gyerek tényleg nagyon betegnek látszik.* Addig annyit tudunk megtenni, hogy gyógyszerezzük a családot, csillapítjuk a lázukat, és sok folyadékot és táplálékot adunk nekik. Rengeteg gyógynövényt hoztunk, elégnek kell lennie.
*Dora elgondolkodik, hogyan folytassa a történetet, szeme betegről betegre rebben. Ki így van, ki úgy, de a jelenlétük még ilyen távolságból is veszélyes lehet. Csak nehogy úgy járjon, mint a nyuszi. Fog. Ezután Estire pillant.*
– Először is egy gyógyfürdőre lenne szükségetek, Unkaeres vízben. *Reménykedve pillant Fendorra, hogy érti-e a szavát.* És ha már ott tartunk, szeretném felmérni a helyzetet, hogy mennyire súlyos. Át kellene beszélnünk, kinek mik a tünetei pontosan. És majd szeretnék egy szívességet is kérni. *Szeme itt a családapán állapodik meg, mert ő már bizonyította rátermettségét a gyógynövények és az önfeláldozás terén.* Erre lenne lehetőség, Fendor? Amíg ez folyamatban van, Esti, ha nem bánod, hogy így hívlak ~ kiérdemelted a nyuladdal ~, légy oly kedves, és gyújts be a laborban, de ne süsd meg a nyulakat! *Böki az égbe az ujját.* Tegyél fel egy kisebb edény vizet forrni. Szükség lesz rá a harmatka főzetéhez. Jellegzetes, ötágú csillag alakja van. *Teszi hozzá, ha esetleg nem tudná a lány.* Tegyél bele egy bő marokkal, és hagyd forrni. Egy pár perc múlva tedd félre. Fehér bogyókat is hoztunk, ezeknek ki kéne préselni a levét egy edénybe, és felönteni vízzel. Edényeket is moshatnál, amiben tárolhatjuk a főzeteket, de a lényeg az, hogy semmit ne taperolj össze nyulas kézzel. Köszönöm. *Biccent a lány felé, mint aki elvégezte dolgát. A többiekhez fordul, még le is ül, a szék háttámlája felől, hogy nagyjából egy szinten legyen velük, bár persze a távolságot kénytelen tartani.*
– Nos, útközben nem volt alkalmunk beszélgetni róla. Hogy érzitek magatokat? Mindenkin megjelentek a bubók? Lázasok vagytok? *Kérdezgeti, és kíváncsian hallgatja a betegek válaszát, gondoskodása akár megnyugtató is lehet – ő tényleg annak szánja. A gyerekekre még rá is mosolyog.* Valamilyen egyéb tünet, köhögés, hasi panaszok? Mindenről tudni szeretnék, csak így tudok segíteni.
*Végül az apához fordul.*
– A gyógyszerrel kapcsolatban szeretnék állatokon is kísérletezni, de ehhez arra lenne szükség, hogy a betegséget beléjük vihessem. Szükségem lenne a váladékra, ami a bubókban van, mert ez a betegség forrása. *Mutat saját nyakára, ahogy emlékszik rá, hol mutatta a férfi a sajátjait.* Ez minden bizonnyal nagyon fájdalmas, és megvan a maga rizikója, de egy kis folyadékra feltétlenül szükségem lenne. Viszont nem jöhetek közel. Azt mondtad, próbálkoztál a gyógyítással, vállalnád, hogy segítesz? *Kérdezi, és a vizsgáló felé mutat, ahol az edényt hagyta.* Egy kevéssel is nagyon sokat érnénk.
*Nagy levegőt vesz, talán az utolsót, ami nem lesz tele a rothadás bűzével. Ha egy ilyet megvágnak, olyan büdös lesz, hogy még a varjak is lefordulnak a tetőről.*


65. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-19 12:02:02
 ÚJ
>Taitos, a Zöldfülű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1801
OOC üzenetek: 351

Játékstílus: Vakmerő

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

*Taitos talán kicsit többet beszélt, mint amennyit kellett volna, vagy csak túl messzire ment a varázslat fejtegetésében, mert úgy tűnik Tina érdeklődését sikerült annyira feltüzelnie, amennyire nem is sejtette, hogy sikerül majd.*
-Nem, ez nem az. Ennél a varázslatnál kicsit más dologról van szó. A fény itt mindent kitölt. Ez a varázslat fókusza, itt jön létre a fény, ami szétárad harminc lépésen belül, de úgy, hogy még a zárt ládákba is behatol, a sarkokon elkanyarodik. Ezért nincs árnyék.
*Magyaráz tanítványának kicsit a fénygömb természetéről.*
-De például a Napvirág ilyen. Ahhoz viszont egy kicsit még tanulnod kell.
*Inti egy kis türelemre a lányt kedvesen.*
-A tűzhöz pedig közel áll a nap mágiája, nagyon igazad van.
*Örül meg, hogy a lány magától is rájön.*
-Egyesek abból származtatják az erejét. A különbség pont annyi, hogy a fény a tűznek egy kisebb hatása. Gyors, szétszalad, de kevésbé erős.
*Ez így talán tudományosan nem állja meg a helyét, de egy mágus szemében ez is bőségesen elegendő tudás.
A kiszívás gondolatára felcsillan Taitos szeme.*
-Mennyire jó ötlet!
*Örül meg hirtelen.*
-Tartsd meg magadnak, kutakodhatsz ezen a téren. Nekem is csak ötleteim vannak, de a hold mágiája hasonló dolgokat csinál, noha hűteni így nem tud. Lehet nem is lehetséges. Meg kell próbálni.
*Ad egy ötletet pár évvel későbbre a lánynak. A kutakodás nem egyszerű, ám Taitosnak volt már lehetősége beleszagolni ezekbe.*
-Ezért is kérdezek annyi megválaszolhatatlant a válaszok helyett. Az élet tele van ilyenekkel, és ezekre csak te adhatsz majd választ.
*Igen, ez Taitos oktatásának alapja. Nem olyan akadályokra készít fel, amilyeneket nagyon gyakran egy tekercs elolvasása és néhány óra gyakorlás le is rombol. Nem, azokra, amelyeknek se az alakját, se a helyét, se a mivoltát nem ismerik, mégis meg kell ugrani őket.*
-Mesélek még a víztükörről, aztán térjünk a forma kérdésére.
*A lányra sandít.*
~Formákra?~
*Egy sanda pillantásnál talán kicsit többet tölt a formák szigorúan tudományos tanulmányozásával.*
~Tudnám bámulni egy napig...~
*Megrázza magát odabent, nem engedheti meg magának az elkalandozást. Szüksége van jó mágusokra, mint Krestvir.*
-Szóval az egésznek a színekhez és az anyagokhoz van köze. Bizonyos anyagok és színek visszaverik a fényt, mások nem. Sőt, az sem mindegy, hogy mennyire fényesre van munkálva. Például a rozsdás vas nem csillog, a kard már fényt ver vissza, egy nagyon finom acéllap pedig tükör.
*Hoz egy példát.*
-A víz is ilyen, de a víz érdekesebb, mint egy kristálykő, olyan, tükröz is, de a túl oldalról át is látni rajta. Bonyolult. Kicsit olyan, mintha a fény három részre esne. Egy kis része átmegy, egy kis része belemegy és elnyelődik, a víznél egy másik része meg visszapattan.
~Mert ugyebár a nap melegíti a vizet is nyáron, azért olyan jó a tó.~
*Teszi hozzá magában.*
-Ez pedig minden anyagnál másképp megy.
*Eddig meg is volnának. Arra, hogy mi értelme annak, hogy a fény pont úgy pattan vissza nem tud nagyon mit mondani.*
-Semmi.
*Bukik ki a fiúból.*
-Egyszerűen ilyen.
*És akkor végre hazaérnek, oda, ahol Taitos is szeret mozogni, már persze képletesen, Synmirába még csak tartanak. Noha eddigre tényleg elkezd összezsugorodni az új épület hátuk mögött.*
-Térjünk rá a varázslatra.
*Kifújja a levegőt.*
-A fény alakja az, amilyen formába a világot létrehozó energiát kell rendezni, hogy fénnyé változzon.
*Értelmezi Taitos a mondottakat botjával a levegőbe rajzolva azt a nyolcágú valamit, amit ő az előbb ennek titulált. A válaszokat igyekszik most a lehető leglogikusabb sorrendben megadni.*
-Ebbe a formába kényszeríteni a világot energia, igen, ezért vesz ki belőlünk a varázslat annyi energiát.
Az élet, a tudat, az értelem magához vonzza a manát, ez van bennünk ugyebár.
*A lányra sandít, hogy mondja-e tovább, hiszen ezt elvileg már ő is tudja, ha a varázslat alapjait igen.*
-Az, hogy mennyit teszünk bele, vagy mekkora sodrát akarjuk uralni a varázslatnak, az mondja meg, hogy mennyi fényt teremtünk. Gondolj csak a napkelte, vagy a tűz közepe közti különbségre, vagy arra, hogy a csillagok milyen fényesek lehetnek, ha az égről idáig is látszódnak. Mindegyik teljesen világos, a kérdés csak az, hogy mennyire.
*Kicsit elkalandozik messzebbre gondolatban, a csillagokkal táncol egy pillanatig gondolatban, aztán kissé sután landol fejben, ez meg is látszik következő mondatán.*
-Ezt össze is lehet törni, már a formáló manát. Erről nem ma fogok mesélni. Ezt majd akkor, ha már begyakoroltál mindent.
*Mosolyodik el bátorítóan. Ha a lány feje estére nem fájdul meg, akkor soha semmije nem fog, Taitos ebben már most biztos.*
-De a fényt nem lehet, csak felfogni, visszaverni és beengedni.
*Mutatja három ujját.*
-Na de akkor a varázslat.
*Kezd bele, és előre nyújtja a kezét.*
-Érezd, ahogy a tenyereden megformálódik a fény, és ahogyan hagyod, hogy a világ környező energiája átfolyik rajta. Valószínűleg bizsereg is majd egy kicsit, hozzá fogsz szokni.
*Mondja, miközben megáll a lánnyal a Tharg birtokok határán.*
-Csukd be a szemedet, úgy könnyebben megy, foglak.
*Ad még egy kis útmutatást, és tényleg tartja a lányt, ha netán szédelegne.*
-Aztán nyújtsd előre a tenyeredet és egy kis fénypászmát engedj át rajta.
*A helyzethez mérten talán túl flegmán nyúl oldalra, aztán előttük nagyjából négy lépésre, ha varázslata sikeres, megjelenik egy fényesebb kis foltocska.*
-Rajta!
*Biztatja Tinát.*


A varázsló előretartja tenyerét, melynek hatására abból vékony fénysugár lövell ki. Hatása addig tart, míg a varázsló vissza nem húzza a kezét vagy ökölbe nem zárja tenyerét.

64. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-18 20:09:50
 ÚJ
>Navarentine Solichastra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 377
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

- Varázsburokba? Ez is az? *kérdez vissza izgatottan, ahogy a fiú kezében lévő gömböt nézi. Eddig nem is igazán gondolt bele, mennyire különleges dolognak lehet is a szemtanúja, annyira természetesnek tűnt neki, hogy a másik képes ilyesmire.*
- Melegszik? Akkor mégis miben más, mint a tűz? *elmélkedik hangosan a hallottakon, ahogy jobban belegondol, hogy mindkét dolog képes világosságot és meleget létrehozni. ~Bár talán nem is lehet teljesen szétválasztani őket...~ jut valamiféle következtetésre magában, ám azért kíváncsian várja a választ. Közben már egy újabb kérdést fontolgat magában, azonban végül leesik neki, nem a fény elolvadásáról vagy összetöréséről van szó, hanem a tárolóedényéről.*
- Lehetséges visszafordítani? Mármint kiszívni a fényt valamiből, amit felmelegített? *kíváncsiskodik tovább, ahogy képzelete egyre jobban kezd belendülni az új információk hallatán. Igyekszik azonban koncentrálni és nem túlságosan elkalandozni, ugyanis az alapok elsajátítását tartja a legfontosabbnak.*
- A fény alakja? Ezt hogy érted pontosan? *kérdez vissza összevont szemöldökkel, mikor nem bírja követni a fiút. A nyolcágú csillagot még el tudja képzelni, de hogy hogy lehetne ez a fény alakja, az már nem áll össze neki. ~Ezt kéne elképzelni varázslás közben?~ próbálja megérteni, mit jelenthet a kettős-négyzet használata pontosan.*
- Á, értem! *bólint az egyensúly kérdésére* És milyen magasra lehet feldobni a követ? *viszi tovább a hasonlatot* Létezik teljes világosság? Amikor sehol sincs sötét? Ha igen, lehet azt fokozni? *érdeklődik tovább, mennyire is lehet megbolygatni az egyensúlyt. Elmélkedése közben a fénygömböt kezdi újra keresi, ám csak hűlt helyét találja.*
- Remélem is! Ha már te nem tudsz vigyázni rá! *vigyorodik el a fénygömb összetörésén, miközben feltápászkodik a földről, és belekarol a felkínált kézbe* Egyébként lehetséges? Összetörni a fényt? *mereng tovább, gondolatban valami jéghez hasonló állapotban képzelve el a fényt.*
- És mitől nem megy át a vízen? Miért van sötét a víz alatt? *folytatja a kérdezősködést, ahogy Synmira felé haladnak* Ha szemből, akkor szembe... szóval ugyanott megy vissza, ahol jött? Ennek meg mi értelme? *nem bír elszakadni továbbra se a vizes példától, ám hamarosan mégis kénytelen lesz, ahogy gyakorlatiasabb dolgokra terelődik a szó.*
- Bármilyen formát lehet neki adni? Nem kell közben attól tartani, hogy egyszer csak elfogy a mana? Ha pedig a mágus hozza létre a tartalmat is, akkor azt miből teszi? Honnan keletkezik? *záporozik belőle egyik kérdés a másik után, észre se véve, hogy beszéd közben egyre szorosabban karol a fiúba, nehogy lemaradjon valamiről.*
- Azt hiszem, ez a rész megvan! *bólogat lelkesen, izgatottan várva, hogy minél hamarabb megtudja, mi következik ezután.*


63. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-18 17:34:48
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (Nyíl)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 827
OOC üzenetek: 82

Játékstílus: Szelíd

//A pestis//

*Fendor csendesen bólint, ő nem fog a kancellárral vitatkozni. Jóváhagyja, amit mond, hisz biztos benne, hogy a kancellár tudja miről beszél.*
- Ahogy gondolja, uram. *Majd legfeljebb pihen máskor.* Igen... addig. *Sóhajt fel, majd szórakozottan kezd rendet rakni az egyik asztalon.* A játékok jó ötlet, az asszonyok már kukoricaszárból készítettek babát a kisebb lányoknak. De van faanyag a karikához és az építőkockákhoz? Faragunk mi nekik, annyit, amennyi kell. Meg a fát el lehet tüzelni... ha már nem lesz rá szükség, vagy a gazdája meghal. *Fűzi hozzá még halkabban. Csendesen a háttérbe vonul, mikor a katona megérkezik, láthatóan neki semmi keresnivalója ott, hisz Amon sorsáról, vagy legalábbis olyan ügyekről beszélgetnek, a felét vélhetően nem is érti. Mikor a kancellár visszatér, csak szomorúan elmosolyodik, s bólint:*
- Reméljük, hogy így lesz uram... reméljük. Ég veled. *Fendor mostanában rászokott erre a köszönésre, hisz soha sem tudhatja, mikor lesz az utolsó.*

//A pestis - Gyógymód//

*Mielőtt a szekér megáll a két gyógyító elköszön egymástól, s ki-ki megy a maga dolgára. Dora további alanyok beszerzésére indul, Estanellaria pedig a családdal együtt az ispotály felé indul. Csendesen haladnak, nem zavarja meg őket semmi, csak néha bámulja meg őket egy-egy paraszt ásójára, vagy kapájára támaszkodva. A gyerekek gyakran integetnek is, mire méla, vagy kósza és bágyatag visszaintés a válasz. Hogy a parasztok ilyenkor ugyan mit csinálnak a szerszámokkal, nem lehet tudni, hisz fagyos a föld. Valószínűleg csak unaloműző, vagy figyelemelterelő a járvány mellett, mert Habrertus mindenkinek elrendelte, hogy ne mozogjon sokat közösségben. Ez járul hozzá ahhoz is, hogy a rengeteg külön zsákba és kosárba halmozott gyógyszert és mérget ne lopkodják le a kocsiról, hisz érték az, legalábbis értő kezek között. Amint megérkeznek, Estanellaria megmutatja a család lakhelyét, mely az elkerített ispotály egyik hosszú színe alatti öt ágyból áll.*
- Köszönjük. *Mondja az árus, ki immár megszűnt piaci árusnak lenni.* De előbb segítek lepakolni, oda mehet? *Kérdezi, majd igazából választ sem várva az alkimistaműhelybe pakol a még eléggé üres polcokra, Estanellaria irányításával. Mikor végeznek, egy utolsó köszönés, majd mind az öten az ispotályba távoznak, hogy holmijukat lepakolják.
Nem telik el sok idő, s Dora is megérkezik, ketreccel és nyulakkal felszerelkezve, hamar meg is találja társát, hogy aztán felszerelkezve keressék meg saját, külön bejáratú betegeiket. Nem kell messzire menniük, talán az alkimistaműhelyhez legközelebbi ágyakon kaptak helyet. Mikor Dora és Estanellaria odaér, éppen az aktuális vezetővel, Fendorral beszélgetnek.*
- Hát megjöttetek. *Mosolyodik el az árus.* Ő itt Fendor. Habrertus kancellár megbízottja. *Fendor, a nők felé fordul, aztán lassan meghajol. Kezet nem nyújt, megszokta már az érintés tilalmát.*
- Üdvözöllek benneteket, hölgyeim. Fendor vagyok, a kijelölt vezető itt az ispotályban. Hát ti vagytok a gyógyítók. *Mosolyodik el egy kissé megkönnyebbült és boldog mosollyal.*
- Először Ftittin segítsetek... kérlek! Nagyon rosszul van. Hol van a gyógyszer? Beadhatjuk már neki? Pici gyermek, már beszélni sem tud. *Szemeiben könnyek csillannak, s végre a remény egy apró szikrája, ahogyan Dorára és Estanellariára tekint, kezét összefűzve maga előtt.*


62. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-17 20:51:41
 ÚJ
>Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 652
OOC üzenetek: 20

Játékstílus: Vakmerő

//A pestis//
//Papírok//

*Csak legyint egyet arra kérdésre, hogy miért nem pihen még. Ha jobban belegondol, talán úgy helyes, ha mostantól a lehető legkevesebb időt tölt alvással. Szükség is van rá, és a vérző orr arra enged következtetni, hogy kezd elhatalmasodni rajta a betegség. Egy tudós pedig sohasem fecsérli az időt. Főleg ha kevés van belőle-*
- Bőven lesz időm pihenni a máglyán. *enged meg egy kis fekete humort* Addig viszont bőven van még mit tenni.
*Érzi ő is a helyzet abszurditását, elvégre őt tartják nagy gyógyítónak, neki kéne tartani a lelket a többiekben. És most pont az ellenkezője történik. Talán Fendor észrevette rajta azt a lehangoltságot, ami a reggeli felismerés következménye. Szeme sarkából sandít a vállára nehezedő kézre, aztán tekintete visszatér a férfira. Azután a helyzethez talán nem éppen illően elneveti magát.*
- Igazad lehet. Hiszen amíg élünk, remélünk, nemde? ~De csak addig.~
- Talán... talán legalább a gyerekek figyelmét helyes lenne elterelni. Vannak köztetek ügyes kezűek? Amolyan ezermesterek. Lehetne készíteni a kicsiknek játékokat. Karikát, amit lehet hajtani, fából faragott lovacskákat, szalmából babákat...
*Kicsit megvonja a vállát, nem igazán tudja, hogy miféle játékokat lehetne készíteni. Rég volt, hogy neki ilyesmire volt szüksége. És ha jobban visszagondol, nem is nagyon emlékszik rá, hogy volt-e játéka? Persze biztosan volt. Sóhajt egy kicsit, és inkább a jelenre koncentrál.*
- Azokat az orvosságokat, amiket már ismerünk és tudjuk, hogy mire és hogyan hatnak, megkapják azonnal a betegek. Ezek persze csak a tünetek kezelésére lehetnek jók. Magára a pestisre új gyógymódot kell kitalálnunk. Hiszen ilyesmire még nem volt példa.
*Érzi, hogy ez egy kicsit lelombozó, úgyhogy mosolyt erőltet az arcára.*
- De most lesz. Ezt előbb ki kell majd próbálni. Hiszen gyakran egészen apró a differencia a gyógyszer és a méreg között. Többek között ezért is fogattam be patkányokat. Azok mind fertőzöttek, rajtuk próbáljuk majd ki. Ha egy szer sikertelen és elhullik tőle egy-két nyavalyás, nem probléma. Ebből is le lehet vonni megfelelő következtetéseket, és módosítani az összetevőket. Ha pedig, remélhetően minél hamarabb, azt tapasztaljuk, hogy egy szer hatására javulás áll be valamelyik patkány állapotában, csak akkor próbáljuk ki a betegeken is.
*Idáig jut, mire felismeri, hogy Fendor esetleg nem pontosan erre gondolt. Úgy folytatja, mintha nem tévesztés lett volna ez, hanem logikusan felépített gondolatmenet.*
- Azt pedig, hogy a reménybeli gyógyír milyen összetevőkből álljon - ahogy helyesen feltételezed - arra alapozzuk, amit látunk, amit tapasztalunk, amit tudunk. Részben azokra a tünetekre, amiket a betegeken észlelünk. A lázra is, a gennyedzésre is, és a többire is ismer a tudomány ellenszert. Az első lépés ezek ötvözése lehet. Véleményem szerint ha minden bajt, amit a pestis okoz, egyszerre kezelünk, mindet elfojtjuk egyben, és nem külön-külön, az a betegség egészére is hatással lesz.
*Talán folytatná még az okfejtést, de megérkezik Frandr, és ahogy sejtette, valóban nem a legjobb pillanatban. Ennek Hubi ezúttal nem adja jelét, és amikor a harcos előadja jövetele okát, bólint egyet.*
- Radkraal. Igazad van, ezzel még adósod vagyok.
*Tulajdonképpen rokonszenves is neki a harcosban az a vonás, hogy nem felejtette el a papírokat, és nem neki kell utána járkálnia. A legtöbb fegyverforgató semmi jelentőséget nem tulajdonít az ilyesminek. Így aztán egy nyájas mosollyal is megajándékozza.*
- Menjünk is, pestis ide, pestis oda, az élet nem állhat meg.
*Mielőtt elindulna, visszafordul Fendorhoz.*
- A Vashegy népe nincs jó véleménnyel Artheniorról és az ottaniakról. Ha titeket, azokat akik a kór és a káosz elől menekültetek ide, megismernek jobban, alighanem ez változni fog. Örömömre szolgál, hogy a legjobbak érkeztek hozzánk.
*Most rajta a sor, hogy barátian megszorítsa a férfi karját.*
- Nemsokára visszatérek.
*Talán a betegség okozza, hogy a mondat kiejtése után mintha hallucinálna. Esküdni merne rá, hogy egy baltával faragott arcú férfit lát maga előtt, sötét lencséjű, fura cvikkerrel, amint bőrkabátosan, vállán valami furcsa, sohasem látott fegyverrel félmosolyra húzza a száját. És ami a legkülönösebb: sebekkel tarkított arcán, a sebhelyek mélyén, mintha fém csillanna fényesen. Picit megrázza a fejét. Micsoda ostobaság! Inkább csak int a harcosnak.*
- Menjünk!


61. hozzászólás ezen a helyszínen: Ispotály és Alkimistaműhely
Üzenet elküldve: 2019-01-17 14:30:24
 ÚJ
>Taitos, a Zöldfülű avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1801
OOC üzenetek: 351

Játékstílus: Vakmerő

//Hajnalfény//
//Az ispotály előtt//

-Be.
*Biccent.*
-Például, ha tükrök közé szorítanánk. Csak bele nem látnánk. De egyszerűbb varázsburokba zárni.
*Gondol itt a Napvirágra.*
-Az meg, hogy mikor van tele, jó kérdés. De ami tele van fénnyel, az általában melegszik. Szerintem ennek ellenére mindig fér bele még egy kicsi, míg el nem olvad, vagy törik.
*Elmélkedik, hiszen erre a kérdésre okos választ ő sem tud adni, csak sejtései vannak.*
-Hogy miért szalad? *Ismétli meg a kérdést.*
-Ennek egy oka van, de nem túl szemléletes. A fény ilyen. Egyszerűen eleven, folyton haladnia kell, onnantól hogy létrejön egészen addig, hogy elenyészik. Amikor pedig valami magába szippantja, azt felmelegíti kicsit. Ezért olvad el a jég a delelő napon.
*Magyarázza tovább a nap tulajdonságait. Taitos már éppen feláll, mikor egy igazán váratlan kérdéssel találhatja szembe magát.*
~Nagyon jó!~
*Örül meg, hiszen a lány nagyon is gondolkodik, ha ilyet kérdez. Pontosan ezzel akarta folytatni.*
-Nos erre csak igen okkult magyarázatok léteznek. Mikor valami nagy energiákkal dolgozik, akkor biztosan keletkezik fény, gondolj csak a villámlásra, vagy a forró tűzre. Továbbá vannak finomabb módjai is ennek, például vannak gombák, vagy éppen fénybogarak, amik derengenek. Nos ők vagy aprócska lángot égetnek, ahogyan az alkimisták szerint az ember gyomrában is a tűz elem lobog, vagy a valóságot alakítják oly módon, ahogyan azt mi is fogjuk majd. Akarattal.
*Kis szünetet tart, majd összegzi.*
-Szóval a fény az energia egy formája, akár csak a delej, vagy a szél. Egyszerűem csak a forma más. Ahogyan a kő és a kristály, úgy hasonlítanak egymásra.
*Itt konkrétumokba kezd.*
-Azt mondják a fény alakja kettős-négyzet, melyek így egy nyolc ágú csillaggá állnak össze. Ez jelenti a mágus számára a fókuszt. Ezt fogjuk varázslás közben alkalmazni.
*Utal előre ismét. Aztán inkább csak próbál egyszerű választ adni a lánynak.*
-Igazad van.
*Biccent az egyensúlyra való rákérdezésnél.*
-Rosszul fogalmaztam. Ez nem olyan fajta egyensúly, mint ami a mérleg két nyelve között van. Inkább, mint egy nyugvó pont. Mint mikor a feldobott kavics végre újra a földre ér. Ugyanígy az ősállapot a sötétség, amelyet csak mi tölthetünk meg fénnyel.
*Kacsint a lányra. Közben az kezét kezdi matatni, így lehajol hozzá, hogy kinyithassa markát, ami üres.*
-Sajnálom, összetörtem. Legközelebb a te kezedben lesz.
*Toldja meg vidáman, és most inkább ő fog a lány kezére, hogy felsegítse, onnan pedig jobbját kissé behajlítva tartja neki, hogy bele karolhasson, ha akar.*
-Akkor irány Synmira!
*Adja ki az útirányt, majd visszatér az okításhoz.*
-Egyszerűen ahol nem megy át, és el sem nyelődik, onnan visszapattan, mint egy labda.
*Magyarázza.*
-Így ha ferdén jön kicsit ferdén megy tovább, ha szemből, akkor szembe.
*Hoz fel egy példát.*
-Na de térjünk a lényegre, mert elveszünk a gondolatok mélyén.
*Elég volt az alapozás, jöhetnek a varázslatok. Taitos elérkezettnek látja az időt, hogy a gyakorlatban is beavassa Tinát a dolgok rendjébe.*
-Mikor varázsolunk két módon érünk a Manához. Az első a forma, a másik pedig tartalom. Az a mana, ami a formát adja mindig kevés, könnyű uralni, de finoman kell tenni. Míg a tartalom lehet igazán sok is a valóság szövedékéből. A mágus leggyakrabban csak formál, ritkán tartalmat is ad, de mivel az egész világunkat áthatja a mana, elég csak formába önteni. Úgy tesszük ezt, mint mikor egy öl gallyat egy másikkal kötnek guzsalyba.
*Hoz fel egy hétköznapi példát a mana önmagával való formázására.*
-Ezt magunkból kell nyernünk, de azt hiszem ezt nem is kell részleteznem, ugye?
*Kérdez rá a lánynál, még mielőtt a konkrét varázslásba kezdenének.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 129-148