//A pestis//
*Hubi nosztalgikus mosollyal bólogat. Rendszerint barátjának nevezi Achimot, és tulajdonképpen ezzel nincs is semmi baj. Való igaz, hogy az idő megszépít minden régi emléket, és az apróbb torzsalkodásokra jótékonyan borul a feledés homálya, de az is tény, hogy ők ketten talán két vagy három alkalommal akarták csak meggyilkolni egymást, tehát komolyabb ellenségeskedésről igazán nem lehetett szó. Pirtianes amúgy sem pezsgő tudományos életéről híres, így érthető, hogy két lángelme nehezebben fért meg a városban. No de ez már régen volt. Kis visszaemlékezéséből újabb kérdés rángatja vissza a jelenbe. Úgy látszik, hogy Aenae számára ismeretlen kifejezést használt. Ó, az ártatlan gyermek! A jó kanceller viszont mindig is rendkívül fontosnak tartotta, hogy az eszes ifjak a lehető legtöbb tudást szívják magukba, így nem késlekedik a magyarázattal.*
- Önfertőzés. Nos... Alkalmasint előfordul, hogy férfiak, avagy nők magányosnak érzik magukat, és bár kedvet éreznek némi intim együttléthez, partner híján, maguknak kell örömet okozzanak.
*Mindezt olyan álságos képpel adja elő, mintha rém kellemetlen lenne ilyesmiről beszélnie, ráadásul egy fiatal nő előtt. Éppen csak a szeme sarkából sandít Aenae-re, hogy érti-e, miről beszél?*
- És bizony vannak olyanok, akiknek ez még nem elég. Egyesek különböző, egyébként egyáltalán nem odaillő tárgyakat dugdosnak testnyílásaikba, míg mások selyemsállal, vagy más alkalmas eszközzel fojtogatják maguk. Azt mondják, így fokozható a kéjérzet. Nos, Quer várnagy ez utóbbit vitte valahogy túlzásba. Igazság szerint nem nagyon szeretném elképzelni, hogy miképpen.
*És még a városi népek dekadensek, elpuhultak és fura ízlésűek. Itt van elődjének az elődje, de hallott is, olvasott is arról a meglehetősen fura viselkedésű tündérről. Hogy Alyoról már meg se emlékezzék, mert az ő viselkedését kizárólag akkor kifogásolná - de akkor nagyon - ha nem vele tenné azt, amit. Ha a tudásszomjas Aenae különösebb megrázkódtatás nélkül fel tudta dolgozni az új ismereteket, Hubi már csak mosolyog a bajsza alatt.*
- Engem, gyer... elnézést, szóval engem a pletykák alig érdekelnek.
*Ez persze hazugság. Imádja a pletykákat.*
- Hogy a Kalapos, mert ez volt Svir úr gúnyneve, kit szöktetett meg, és ez milyen felfordulást okozott a pórok között, az nem érdekel. Egészen addig, míg a napi ügymenetemben ez fennakadást nem okoz.
*Aenae pedig jól gondolja. A kancellár kedveli ha nagyságát elismerik. Hiú és kevély szerzet. Kis meghajlással fogadja az elismerést. Lám, ennek a fiatal lánynak mennyivel több érzéke van az ilyesmihez, mint annak a mosdatlan barbárnak, akivel Kagan Thargodar trónját örökölte. Meggyőződése, hogy mindenkinek hasznára válna, ha Waldran eltűnne a képből. A Vashegynek mindenképpen, és persze a kancellárnak is. De hát miért ne gondolhatna magára is, ha nem is az elsők között?*
- Amikor csak szükségetek van rám, és azon túl is.
*Ennek persze nem sok értelme van, de legalább jól hangzik. Hubi szereti a hatásvadász fordulatokat. Is.*
- Abban pedig ne légy biztos, hogy a Vashegy csak férfit fogad el urának. A Hadúrral már korábban is történt hasonló sajnálatosság, mint most. Így jó reményünk lehet rá, hogy a mostani alkalom sem tart majd sokáig.
*Aenae valamiért fájlalta, hogy Kaganról múltidőben beszélt, hát biztos értékelni fogja, ha Hubi sem szeretné sokáig borostyánba zárva látni.*
- Ám ez idő alatt a hitvese vette át a helyét... mármint az előző hitvese... aki akkor még nem is volt az.
*Elmosolyodik, kicsit széttárja a karjait.*
- Bizony, a szerelmi szálak a Vashegyen is épp olyan kuszák lehetnek, mint nagyobb városokban. Tehát Leandana nagyasszony vezette ez időtájt a thargokat, és szavamra, sok férfinek dicsőségére vált volna az a határozottság, céltudatosság és kemény kéz, ahogy ezt tette.
*Arra most nem tér ki, hogy Leát éppenséggel nem szívlelte, sőt, félt tőle, és a halotti máglyánál nem annyira a megrendültségét, mint inkább megkönnyebbülését kellett palástolnia. A végére tartogat a lány még egy megjegyzést, amire Hubi enyhén gyanakodva pillant fel. Vajon miket hallhatott róla? És kitől?*
- Megnyugtathatlak, hogy semmi olyasmi szokásnak nem hódolok, ami furcsa vagy veszélyes lenne. Én a munkámnak élek.
*A plafon még mindig nem szakadt le.*
- Való igaz, hogy ifjabb éveimben nem vetettem meg a jó bort, és bizony az is előfordult, hogy többet ittam belőle a kelleténél, de ma már csak orvosságként veszem magamhoz.
*Hátradől, kicsit elmosolyodik. Mint akit épp csak kicsit izgat az, amit kérdezni fog. Pedig frászt!*
- Nocsak, esetleg pletykálnak rólam a népek? Ez megtisztelő.
~Hitvány senkiháziak! Ha megtudom, hogy melyik az, kitépetem a nyelvét!~
Kérlek, oszd meg velem, hogy mit hallottál! Kíváncsivá tettél.