// Kis csöves, nagy utazáson //
// Zárás //
* Úgy tűnik, hogy mára vége a tanulásnak. Ezt igazából nem is sajnálja, mert az utazásban eléggé elfáradt.*
- Értem mester.* Feleli, de azért kicsit csalódott, hogy nem varázsolhat most. Később a szobájában majd fog rá sort keríteni. Kap még tanulnivalót is, aminek örömmel esik neki, legalábbis, amint majd lehetősége nyílik rá.*
~ Húhú! Ez ám a remek anyag. ~* Pillant bele. Holnap majd biztosan beszerzi még a többit is.*
- Akkor, ha tényleg nem tart tovább igényt a szolgálatimra, akkor én megyek lepihenni. Még egyszer köszönök mindent Mester!* Azzal távozóra fogja. Boldogan ront be szobájába, ahol macskája békésen szunyál az ágyán.*
- Áhhháháhá! Aldeis, most aztán ránk kacsintott a szerencse.* Kapja fel és perdül vele, szinte táncra. Szegény állat meg csak nagy álmos szemeket mereszt rá.*
- Most pedig varázsoljunk!* Az asztalt veszi célba lelkesen és, addig próbálgatja a varázslatot elsütni, amíg nem sikerül az. Nagyon jól felismerheti, hogy az aszaltban fa meg minimális fém is található.*
- Hú! Ez ám a páratlan hatalom.* Lelkendezik ennek az egyszerű varázslatnak. Bele lapoz még a jegyzetekbe is, de gyomra elkezd háborogni, így aztán kénytelen azt a raktárat meglátogatni. Nem feltétlen szeretné, ha a mester meglátná, szóval, amint összeszed egy kis kaját, máris visszahúzódik a szobába, hogy azt ott fogyassza el a macsekkal. A kolbász meg a kenyér igazán jól esik a hosszú nélkülözések után.*
- Végre rendes étel.* Még a könnye is kicsordul. Mondjuk az utóbbi napokban már sikerült rendesen táplálkoznia, de ez, hogy itt ehet sokat jelent neki. Evés után lustán elnyúlik az ágyon, és hamar álomba is szenderedik. Végre igazán jóízűet alhat egy rendes ágyban, teli hassal. Végre egyenesbe került az élete.*
* Az idő telik és ő közben tanul. Ha nem tanul, akkor pedig a kertet műveli, amire rá is fért már egy gondos kéz. Emelet még vagyonát is igyekszik gyarapítani. Az italok, elég jövedelmezőek tudnak lenni. A közeli szántókon pedig mindig van munka egy maga fajta orvos tanoncnak. Mondjuk az esetek túlnyomó részében italokkal kénytelen gyógyítani, mivel azok gyorsan fejtik ki hatásaikat. Viszont nem sajnálja az időt az idősebb javasasszonyokra sem. Náluk igazi tudás van elrejtve, így aztán igyekszik tanulni tőlük. Elvégre ezek az italok nem állnak mindig a rendelkezésükre. A növények meg nőnek vadon is. Az itt eltöltött idő, így aztán igazán jövedelmező minden tekintettben. Sikerül is felhalmoznia egy viszonylag szép kis összeget, de az igazi érték inkább a tudás. Nestartól is igyekszik tanulni, aki kicsit furcsa jellem, de a tudása az igazán lenyűgöző. Az idő pedig telik, de olyannyira, hogy néhány hónap múlva már úgy érzi, hogy képes most már megállni a saját lábán is. Ha más nem, hát a köveket legalább meg tudja enni. Tanulni, már nem túlságosan tudna többet. Ezért hát az egyik nap felkeresi a folyton szorgoskodó Nestart.*
- Mester! Beszélnünk kell! Úgy érzem tovább már nincs értelme, hogy maradjak. Azt hiszem, hogy mindent megtanultam, amit csak tanulhattam. Most már a magam útját kell járnom. Őszintén hálás vagyok, amiért adott nekem egy lehetőséget. Ha bármikor szüksége van a segítségemre, akkor csak kérnie kell. Reggel elindulok a vissza a városba. Felkeresem a Szarvasligetet, ahol megtalál, ha keresne. Még egyszer köszönök mindent!* Kicsit meg is hatódik, de nem maradhat tovább. Másnap útra is kell hajnalban. Ha van módja még egyszer elköszön, mielőtt elmenne. A kertre is vett egy szerető pillantást, mert szépen rendbe rakta. Ezután táskáját felmarkolva elindul a nagyvilágba. Egy szekér várja, ami el fogja vinni a városig. A hajtót ismeri már, akik szintén sajnálják, hogy elhagyja őket. Váltott pár levet Lauretititával az elmúlt időszakban. Így aztán nem fog bejelentés nélkül érkezni a ligetbe. Még egyszer utoljára hátra pillant az ispotály épületére és még egy könnycseppet is elmorzsol.*
~ Viszlát és köszönöm! ~* A szekér pedig lassan megindul a város felé.*