// Újra úton //
*Dalaf persze tudja, hogy lefejelték, lelkileg és fizikailag is lefárasztották, de azért nem gondolt arra, hogy olyan szörnyen nézne ki. Mikor a másik nem először említi akkor esik le neki, hogy valószínűleg nem csak úgy mondják. Az ezt követő reakciójával nagyon megfogja lepni a másikat, de szélesen elmosolyodik*
- Szóval végre nem valami finom árunak nézek ki. *végig is simít a kontyba fogott haján és lehunyja szemeit*
- Szinte... nosztalgikus. *ekkor veszi csak észre, hogy elé raktak egy olyan kitudja mire való italt. ~Valószínűleg gyógyító hatású~ Egész életében kerülte az ilyesmit, de a mai nap az őrült döntéseiről szól, úgyhogy miért is ne? Lehúzza azt a cuccot*
- Köszönöm. A hajam is nagyra értékeli a szavait, maga a második legnagyobb rajongója. És nem is én vagyok az első *Még nem is ivott a borból, de már megint csicsereg a szája, természetesen csak a férfias formában vagy inkább Dalaf büszkeségével, ami biztosan különbözik a nőétől és a többi férfiétől jó pár pontban*
- Arra, hogy még élek! *koccint a nővel és igazán hálás azért, hogy némileg hasonló bort szeretnék, édeset. Az övé, noha még késik, de az fehér lesz vagy ha akarjuk akkor inkább szőke. Legtöbbször csak ízlelgeti az italokat, volt munkája végett nagyon nem is tehetett mást, de mivel most nem voltak a legjobb napjai és azért elég nagy ahhoz, hogy még a hatásoktól félnie kelljen iszik hát a borból rendesen, kicsit kevesebb, mint a fele marad benne, talán pont, hogy egy korttyal. A másik azonban lehet, hogy rosszabbul bírja a piát, vagy csak tényleg megszállta valami az egykori kertben, mert egyáltalán nem rávalló kérdésekkel támad a Vörösnek, természetesen a semmiből*
- Szereti találgatni milyen vagyok. *~Az ágyban, a munkában, a természetemben~ az emberrel ellentétben ő közelebb hajol míg beszél. Pont annyira, hogy ne sértse a másik magán szféráját, de mégis más hatást adjon a szavainak*
- Nem gyűlölöm, bár időnként elgondolkozom rajta, hogy könnyebb lenne. Amúgy sem ön lenne az első. Lehet ez meg is lepi. *Végsősoron úgysem ez a lényeg *
- Igen, sajnálom magát. Talán pont azért, mert csak két opcióban hisz, valami fekete-fehérben. Ám ez még mindig, csak a jéghegy csúcsa. Nem tudom milyen múltja volt, de azért még egy pillanatig sem sajnáltam, elég erős, hogy ne kelljen. Azért azonban sajnálom, hogy mit tesz magával, hogy ezt a fajta erőt ezen a fokon tartsa. Semmi gyengédség, bizalom, szeretet, remény, csak düh. Ezt tartja elől. Ezt mutatja és azt akarja, hogy az ön körül lévők, így jellemezzék. Gyűlölettel teli, hűvös, dühös, nem megértett, valaki, akit gyűlölni és sajnálni kell, de más is van önben és olyan ritkán engedi a felszínre. Ha az én világnézetem érdekli minden intelligens lényben megvan az összes adható jelző, csak némelyik több helyet kap és van az az élethelyzet, ami örökre megváltoztathatja az arányokat. Maga azonban még nem, olyan rossz, mint hiszi. Egy része előakar törni és maga... visszatartja. Nem teljesen értem magamat, de azt hiszem látni akarom azt a részét. Tudni még róla, de ez nem jelenti azt, hogy nem szokott dühíteni. Azonban lenyűgöző lehetne. Maga egy összezavaró jelenség és még tudom, hogy várok valamire. Aztán nem tudom mi lesz, de valami... még nem kerek. Úgy érzem kimaradtak fontos dolgok az életemből és maga szinte csak új dolgokat adott eddig. Ez is itt tart. Nem biztos, hogy tudom. Összezavar. Ki is hoz belőlem dolgokat. Még tisztelem is a magam módján. *Végül hátradől a székén és várja a másik reakcióját, hogy aztán ő is kérdezhessen*
- Maga miért akarta tudni? Miért vagyok itt? Ön is tehet róla.
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.