//A főnök első lépései//
*Minden egyéb megnyilvánulás nélkül azért érzi, hogy a férfi még kicsit hebrencs ehhez a feladathoz, de majd felnő hozzá idővel, ebben nem kételkedik. Kettejük közül nyilván ő az idősebb, persze erre nem igazán szereti, ha emlékeztetik, mint a legtöbb nő sem.*
-Semmi baj, ne szabadkozz, inkább legyél határozott. Örülök, hogy ilyen baráti a kapcsolatunk, és nem félsz megszólítani. A kezét csókolomra viszont harapok. *Mondja hirtelen komolyra váltva a hangnemet. Mindig is olyan öregesnek vagy fennhéjázásnak tartotta azt a megszólítást. Aztán érkezik a kérés, hogy a kulcsot ne a többi között tárolja, nehogy valaki leemelje. Először valóban kicsit furcsán néz, de végül is neki mindegy, leemeli a két pótkulcsot és beteszi egy lezárható üvegbe a pult alá.*
-Akkor így. Persze, minden megoldható. *Nyugtatja meg a férfit, hogy a kulcsok nála bizony jó kezekben lesznek.*
-Nincs. *Biccent a férfinak, hogy nyugtázza, aztán nézi, ahogy az alkimista pulthoz sétál és beveszi magát mögé. Néhány órával ez után ismét nyílik a vendéglő ajtaja, mint, ahogy már nem először, ő pedig megy, hogy felvegye a rendelést. Mikor kiér az asztalhoz, akkor látja, hogy Milhen jött vissza.*
-Már ilyen sok idő eltelt? *Billenti félre a fejét, itt valahogy olyan lassan telik az idő neki, észre se vette, hogy elsuhant három nap is.*
-Persze. Azonnal szólok is neki. *Majd távozik és míg távol van odaszól a másik pultosnak, hogy figyelje az ő részét is. Besétál hátra, az alkimista részlegbe, mert hirtelen Wrexant nem látja odakinn, de tudja, hogy az imént még itt kóborolt. Ha megpillantja odasiet hozzá, hogy leszólítsa.*
-Milhen megérkezett, veled szeretne beszélni, ha ráérsz. Esetleg mondjam meg neki, hogy jöjjön vissza később? *Mert tudja mennyi dologgal jár egy ilyen hely vezetése.*