// Újra úton //
- Hanem olyannak, mint amit most ejtettek le a szekérről.* Rontja el a pillanatot a szemétkedésével.*
- Ha ilyen nosztalgikus, akkor összeverlek még párszor.* Tolja oda a zöld italt a vörös férfi elé. Amint lehúzza a sebei be is forrnak, mind, amit a mai napon szerzet. A lány meg csak nézi, hogy dolgozik az ital.*
- Egyes vad, barbár törzsek a legyőzött ellenfeleik skalpját trófeaként begyűjtik. Lehet nekem is ezt kéne tennem, ha már ilyen nagy rajongó vagyok. Egy szép kis kabala, ami mindig eszembe juttatná a kikötői kirándulást. Mit szólsz?* Húz elő egy kést mosolyogva, amit később vissza is dug a hüvelyébe, mivel tósztot készül mondani. Az ital csak egy dolog, a másik, hogy még most is eléggé tudja foglalkoztatni Dalaf, így megint csak ő kezdeményez.*
- Találgatni nem kell, nyitott könyv vagy.* Ezt is gúnyosan mondja, mintha mindent tudna a férfiról.*
- Valóban?* Emeli meg a szemöldökét, de nem vág bele jobban a Dalaf szavaiba. Mintha meg lehetne állítani, hogy beszéljen. Beszél és beszél, ahogy azt már megszokhatta a lány. Most is, mint mindig megpróbál hatni rá a lélekbe mászó szavaival. Valami ilyesmit várt tőle, hogy a két opció közül, amit felkínált neki, valami kínmerítően hosszú és ködös harmadikkal rukkol elő.*
- Nem is vártam tőled más választ. A nyakamat tettem volna rá, hogy valami ilyesmivel fogsz fárasztani. Gyengédség, bizalom, szeretet, remény. Ez mind a gyengéknek való. Csak az reménykedik, aki lusta tenni. A bizalom balgaság, az ilyesmi miatt kerül tőr a bordáid közé a legváratlanabb pillanatban. Szeretett és gyengédség, ezek teszik a nagy harcosokat puha húsdarabokká. Egyedül a lovam érdemli meg. Féljenek, gyűlöljenek, irigyeljenek és csodáljanak, nekem ez elég. Pont ezért vagy te is itt. Bennem minden megvan, ami benned nincs, amire felnézhetsz. A magadfajtának erre van szüksége. Egyedül soha nem merészkedtél volna be a Vérkertbe, de jó volt, ugye? Az érzés ott lüktet az ereidben. A fegyver súlya a kezedben, erő, hatalom. A kezedbe vetted a hideg acélt, ami önmagában is pusztításra késztet. Neked arra lett volna szükséged, hogy ott bezúzd valaminek a koponyáját. Élő vagy holt, egyre megy. Egy kalandra, amiről mesélhetsz, egy trófea, amivel dicsekedhetsz, amiért megdolgoztál. Ez kell neked. Én nem kényszerítettelek, hogy itt légy, a lábad hozott ide, a tudat, amit nem irányíthatsz. Én nem tartottalak itt soha erőszakkal. Én egy igazi erős nő vagyok, nem olyan, mint azok akikkel eddig hetyegtél.* Az étel időközben megérkezik, aminek rögvest neki is esik. Hús kell neki, amit befalhat, meg persze bor. A poharát gyorsan le is üríti, de tölti is újra, mert a hús kívánja a bort.*