Tharg birtokok
Amon Ruadhtól keletre, a Nagy Erdőkerülő folyó két partján húzódnak a Vérszövetség saját földjei. Közel ezer hektárnyi terület, hol a termőterületek ligetes erdőségekkel, zsombékos nádasokkal, dombos szőlősökkel váltakoznak. Keleti végét a Szántóföldek és Kalácsfalva, nyugati szélét a Tharg- és az Erdei ösvény jelenti, északon a Gázló határolja. A földeken tanyák, az erdőben vadászházak, a folyóparton halászkunyhó jelzi az északról jött nomád törzs és a helyi őslakók békés együttélését. A rajta átvezető ösvény Amon Ruadhnál a Tharg-ösvénybe, a Révnél Kalácsfalvába és a Szántóföldekre vezető útba torkollik.A Gázló
Az év nagyobb részében jól járható, ám igen nehezen hajózható szakasza a Nagy Erdőkerülő Folyónak. A szélesedő folyam itt igen sekély, ám ezzel lehetőséget biztosít a kereskedőknek, hogy szárazföldön juttassák el áruikat a Kikötőből Amon Ruadhra és Artheniorba, majd vissza.
A Rév
Öt-hat kilométerrel délkeletre a folyó már egészen más arcát mutatja: szélesebb, mélyebb, de lassabb sodrású. Ezen a szakaszon a thargok egyszerű kompot állítottak fel, mellyel Kalácsfalvát kötik össze a Birtokok többi részével. A Rév közelében a révész kunyhója, illetve az első thargok által emelt állandó épület, a Régi Halászház fekszik.
Kalácsfalva
A Szántóföldek legnagyobb állandó települése, a korábban Arthenior és a helyi gazdák, manapság pedig Kagan Thargodar nemesúr uralma alatt álló Kalácsfalva mintegy 40 házzal, és nagyjából kétszáz lakossal büszkélkedhet. A falu a Nagy Erdőkerülő folyó keleti partján, mintegy 200 hektár termőterülettel a Tharg Birtokok gyűrűjében helyezkedik el; a Tharg ösvénnyel és a nyugati Tharg Birtokokkal széles földút és erős komppal felszerelt rév köti össze. Kelet felé a faluhoz tartozó malom épülete mögött a Szántóföldek irányába szintén út vezet. A település saját, újjáépülő malommal, piaccal, faluházával és kúttal rendelkezik, védelmét a kapára-kaszára kapott nép és Amon Ruadh jól felszerelt őrjáratai biztosítják.
A múltbeli eseményeinek köszönhetően a falu lakossága a folyó nyugati partjára költözött, Kalácsfalván csak a Vashegy harcosai és önkéntesek tartózkodtak sok ideig, azonban mára újra életre kapott a kis falu.
Belső Birtokok
Ez a terület, melyet Amon Ruadh, Synmira, valamint a Nagy Erdőkerülő Folyó Gázló és a Rév közötti szakasza határol, a Tharg Belső Birtokok, a Thargodar Ház saját földje. Itt fekszik a Pitypangos Majorság, a Kelardo-birtok, a Derin és Molound-birtokok, valamint a régi lovagi birtokok és törpaknák. A terület kelet felé lejt, jól termő lankáink főleg tharg jobbágyok és mezőgazdasággal, állattartással foglalkozó kliensek, valamint szövetségesek élnek.
Amon Ruadh hegye
Ott, ahol a Tharg ösvény észak felől átlépi a Nagy Erdőkerülő Folyót, a domborzat lassan megváltozik: míg a folyó keleti oldala lapos alföldként olvad bele a Tharg Birtokok, a Szántóföldek és a Füves Puszta világába, addig a nyugati oldalon dimbes-dombos vidék és a Krenkataur-barlangok sziklái uralják a vidéket egészen a Világfal-hegyláncig. Ezen dombok között az első Amon Roodh, vagy másik nevén Amon Ruadh. A név érthető: egyrészt a domb anyaga igen sok vasércet tartalmaz, mely meghatározza anyagát és színét is, másrészt míg a lába és oldala sűrű aljnövényzettel és erdővel borított, addig a teteje - eltekintve némi fűfélétől és talajszinti aljnövényzettől - teljesen kopár. Maga a domb mintegy 50 méterrel emelkedik az út és a folyó szintje fölé. Első pillantásra természetes képződménynek tűnik; felső, kopár teteje mintegy 4-5 hektár vízszintes területet ölel fel, majd lassan lejteni kezd a folyó felé. A domb „út felőli” (északi, nyugati és déli) oldalai meredek, kemény anyagú, kevés kapaszkodót kínáló sziklafalak, míg a keleti-délkeleti oldala löszös talajú, víz által erodált horhosként szegélyezi a folyót. Az Erdei ösvényről keskeny, szerpentinszerű, ám kövezett út indul a tetőre, mely hosszú kerülő után éri el a fennsíkot. A domb tetején és oldalán több nagyobb forrás fakad, mely alapján feltételezhető, hogy a Krenkataur-barlangokhoz hasonló víznyelőkkel és más, földalatti képződményekkel rendelkezhet, tovább legalább egy nagyobb barlangtó is rejtőzik a mélyén. A hegy tetején épült Amon Ruadh városa és ThargArod erődje, melyet szerpentin köt össze a hegy lábánál épült Tavernával.
A Piac
A Vashegy árnyékában a Tharg Ösvényt Kalácsfalvával, illetve a majorságokat a folyóval összekötő utak találkozásánál terül el a Tharg Piactér. Állandó létesítménye kevés, árusa annál több van. A Kikötő és Arthenior áruin túl beszerezhető itt a Tharg Birtokok megannyi terméke: bőrök, nyersanyagok, fegyverek. A piacon varázsitalokra is szert lehet tenni. Két kőből épült létesítménye a piacfelügyelőségi épület és az alkimistaműhely.
Senki Földje
Takaros kis négyemeletes épület áll a folyó partján. Már első ránézésre is látszik, hogy gondos kezek építették: mind az építéshez használt anyagok, mind a kivitelezés komoly odafigyelésről és szakmai tehetségről árulkodik. A ház alapja és a földszint a környezet viszontagságainak is ellenálló terméskőből készült. A további emeletek pedig masszív fagerendázatból és a közéjük felhúzott és lemeszelt paticsból állnak. Az utcafront felől nézve minden emelet egy kicsit kilóg, pár lépésnyit az utca felé nyúlik. Az egykor izzó vörös tetőzsindelyeket az állandó napsütés és vízpermet már eléggé megkoptatta ahhoz, hogy az épület idősebbnek tűnjön valódi koránál.
A bejárati ajtóval szemben, az odavezető út túloldalán, fém állványzatot állítottak fel, mely kiválóan alkalmas testedzésre. Ezt a kis gyakorlóteret nem zárják kerítéssel, így az arra járók is belekóstolhatnak a testedzés szépségeibe.
Amire a hétköznapi járókelő nem feltétlenül lesz figyelmes, az az utcafront túloldalán található. A víz szintje jó kilenc-tízlábnyival mélyebben húzódik és egy mesterséges öblöcskét alkot. A lagúna vize nem túl mély: egy átlagos magasságú embernek nagyjából a derekáig ér. A víz színén csónakok ringanak. Továbbá itt bújik meg a hátsó kijárat is. A terméskőbe épített boltívet masszív rácsos acél ajtó zárja el. A pár lépcsőfok, ami pedig felfelé vezet pont elég ahhoz, hogy egy esetleges dagály vagy áradás se áraszthassa el a pinceszintet. Az alapot megásásakor vízzáró agyagréteggel szigetelték, így mind az épület fundamentuma, mint a pinceszint ellenáll a talajvíznek is.
A házba belépve kicsiny előszoba fogad. A fogasról kabátok és felöltők lógnak, a fal tövében csizmák és lábbelik sorakoznak. Az előszobából induló folyosóról három helyiségbe nyílik ajtó. Az első bal kéz felől a pincébe vezet. Vele szemben, vagyis jobb kéz felőli oldalon egy kicsiny dolgozószobába nyithatunk be. Berendezése a helyszűkének köszönhetően egy íróasztalra, egy karosszékre és egy polcos szekrényre korlátozódik. A folyosó végén található a konyha és a hozzá csatolt spájz, meg a fürdőhelyiségként is funkcionáló mosókonyha.
Az első emeleten egy tágas tárgyalóhelyiség és egy kisebb raktárszoba található. A tárgyalóban masszív tölgyfából ácsolt asztal áll, körülötte székek, szám szerint 10 darab. Szekrények és polcok, egy fogas a sarokban, a berendezés mindent összevetve elég puritán. A tároló helyiségben, fegyverek, vértek, szerszámok és egyéb hasznos holmik pihennek.
Az épület második emelete egyfajta rekreációs központként szolgál. Az ide megtérők kényelmes karosszékekben pihenhetnek, kártya- és kocka partikban játszhatják el csilingelő aranyaikat, vagy akár a garatra is felönthetnek, ha úgy döntenek, hogy az emelet kocsmák belső terét megidéző pultjához vonulnak. Kerek asztalok és karcsú székek várják a pihenni és szórakozni vágyókat. Tulajdonképpen ez az emelet szolgál közösségi térként.
Ezen felül a harmadik és negyedik emeleten kisebb-nagyobb hálószobák sorakoznak. Ezek berendezése akár még kielégítőnek is nevezhető. Egy-egy ágy (lehet az egyszemélyes vagy dupla is), ruhásszekrény, egy kisebb láda a személyes holmiknak, egy kis asztal, egyetlen árva szék és az ablak alatti állványon egy mosdótál. Minden szoba külön riglivel zárható, a szoba kulcsát aktuális gazdája őrzi.
Synmira
Az Amon Ruadhtól délre húzódó vadregényes erdősáv mélyén terül el Synmira földje. Nevét a Thargok ősi nyelvéből eredeztetjük, pontos fordítása nincs, de megközelítőleg világon túli mezőt jelent. Az Erdei ösvényről, mely a Kikötőt és Artheniort köti össze, könnyen meglelhető, fehér kaviccsal felszórt út vezet a tisztás széléhez, melyet az enyhén íves központi épület ural – körben pedig szinte teljesen áthatolhatatlan lanawini őserdő véd. Egészen olyan, mint egy félhold, vagy egy kifli!
A homlokzat domború oldala szinte áttörhetetlen, masszív kőfal, ám a liget szíve felé nyíló homorú falon elhelyezkedő tágas ablakok és az abból nyíló teraszos kert rész végett mégis világos van odabent, természetes fény bőségesen jut a földszinten található közösségi termekbe és konyhába, valamint a folyamatosan bővülő könyvtárba. Az Intéző szobája a balszárnyon a tanulósarokból, fogadószobából nyílik, míg a konyha és kamra a jobb szélen kap helyet.
Az emeleten találhatóak a szobák, ezekhez csigalépcső vezet fel a lenti tágas tér közepétől. A lakrész jelenleg tíz fő számára tud szállást nyújtani egyszerű, de nem teljesen aszketikus szobáival, melyeket helyi alapanyagokkal rendeztek be. Fél emelettel feljebb a vezetőségi szárny bal kéz felől, így egy finom kis toronyba csúcsosodik az épület. Szemben Amon Ruadhdal, a helyiek már városi módon oldották meg latrina kérdését, az épülethez csatolt mellékhelyiségek jóval civilizáltabb körülményeket biztosítanak, de a központ még meglehetősen rusztikus hatást kelt egy városi szemében.
Az építmény hátsó kertbe nyílik homorú oldalával, itt egy kisebb fedett terasz kap helyet, hogy akár esős időben is lehessen odakint időzni. Így válik teljessé a félhold alakú központ, illetve innen indul egy kevésbé feltűnő, növényekkel szegélyezett kis ösvény a hátsó területhez. Ezen jelenleg egy óriás méretű dolmen áll, amit különös, misztikus aura leng körül. Mögötte egy nagyobbacska jurta tornyosul, melyet a szertartások és közös ünneplések megülésére rendeztek be. Odabent tűzrakóhely, és meleg anyagok találhatóak, melyek a kényelmet szolgálják.
Innen szinte már alig észrevehető csapások vezetnek később az ágak saját ligeteihez, ám ezek jelenleg kiépítés alatt állnak. Egyedül a vízkert érhető el ahol feltör a helyieket friss vízzel ellátó forrás is és kisebb természetes medencében biztosít fürdőzési lehetőséget is.
JK-k a helyszínen (elmúlt 7 napban belépett):
JK-k a helyszínen (elmúlt 7-30 napban lépett be):
Freda Liir (#13091)Edyrm Omaran (#9376)
Reix Larmelei (#8129)
JK-k a helyszínen (több mint 30 napja lépett be):
Shaiyama Namdey (#10920)Hegyvidéki Tharasy (#12890)
Eldac Yllithor (#9859)
Ald'as Cotys (#9056)
Trodd Molound (#5671)
Navarentine Solichastra (#10908)
Alarikson Akarp (#10811)
Fäenro Knirin (#11620)
Nanaryein Beilahr (#10924)
Villámkardú Zaras (#8210)
Nievesha del Ventus (#11645)
Draenon Argien (#7849)
Pycta del Ventus (#9200)
Therrad Gortus (#11740)
Paraszt Grotg (#11132)
Melton Zygendar (#9291)
Lillyss Mirrenna'or Ilri (#12498)
Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr (#10152)
Dhararen Lhalvarvendu (#12734)
Vic Shabaron (#10319)
Ephemia d'Aquista (#9483)
Lachatoss Ka'roi (#11518)
Lewonor Rak (#9289)
Briwal d'Aquista (#11080)
Wymnter Sayqueves (#11150)
Latlie, az Alázatos (#10996)
Erelias Nahodaan (#9735)
Yzzgthi Orkuglu (#12550)
Harlien Bahtor (#9884)
O'deran Dralthurin (#10926)
Zakt'ar Zygendar (#9298)
Vildanae Niviamos (#10990)
Prexiar Beldion (#10977)
Ziltan Ashivay (#11662)
Zhera Kelnala (#10382)
Atehaner Nemarek [halott] (#9431)
Akheel Rhyanon (#5862)
U'sernys En'ard (#11365)
Syv Co'rax (#11165)
Kittëra Razuel (#11226)
Othaly Dralthurin (#10927)
Moglur Grukmalog [halott] (#10883)
Rasatiel Ralcaroe (#11112)
Loyenara Moreeth (#2666)
Myna Foks [halott] (#1988)
Sorakeya Nurenin (#10877)
Mírienn Yeladra (#10118)
Szomorú Khrosas (#9966)
Vitrknril Ithranlas (#10250)
Anuraya Srowe (#9784)
Agarea Cyrameo (#9961)
Zekd Szindama (#9704)