Sellőház
A lakónegyedtől néhány utcányira, mikor már a hevenyészetten összetákolt, majd a sárveretes kalyibák és vályogházak száma csökken, a kanyargós kis utcácskákat rendezett, fehér, láb alatt kedvesen ropogó, tengeri kaviccsal borított ösvény váltja fel, mely egy idő után két lónyi szélességre, aztán egy terjedelmes előtérré terebélyesedik. Az ösvény végén, kissé talán a szemnek kieső helyen húzódik meg a Sellőház impozáns és terjedelmes, kétszintes, hosszúkás, téglalap alakú épülete, melynek nagysága belső udvart sejtet. A hófehérre meszelt, vakolatlan kőfalak tisztasága azonnal szembeötlő, bár a körülbelül embernyi mellmagasságig futtatott, sejtelmes borostyán kontrasztot képez rajta. Több ablak is megszakítja fehérségét, a belátást mindenhol vastag függöny akadályozza. Egyrészt a kéretlen kukkolók megakadályozására, az ingyenélők kizárására, másrészt a belső sejtelmes légkör megteremtésére. A bejárat középütt helyezkedik el, boltíves, magas, cirádás faajtó, mely előtt általában őr áll, úgy kint, mint ahogyan bent is. Az tenger felé néző ablakok az emeleten tökéletes kilátást nyújtanak, s a második szintiek pont a földszintiek felett helyezkednek el. Az épület impozáns ugyan, mégis kívülről egyszerűnek mondható, a borostyán miatt csupán inkább egyfajta titokzatos báj lengi be. Ismertetőjele a gondosan rakott, barna cserepes tetőn magasló, Sellő alakú szélforgó, kinek féloldalasan fekvő testéből kunkori halfarok nyúlik el, s bájosan lejti szelíd, vagy éppen vad táncát a szélben, a bejárat mellett pedig hasonló képpel díszített cégér lengedez. Az épület mellett tovavezető hófehér kavicsösvény az istállóhoz indul tovább, hol a megfáradt lovak pihenéséről gondoskodnak.A Sellőház a minőségi szórakozás és a luxus otthona. Lámpások lágy fénye, színes, surrogó kelmék, bódító füst és ínycsiklandó illatok, andalító muzsika és szemrevaló személyzet fogadja az igényes vendégek minden óhaját a Kikötő régről híres mulatójában. Messzi vidékekről származó italok, egzotikus állatok és növények várnak ízletesen elkészítve a kóstolásra, az erősebb bódulatra vágyók számára pedig különféle tudatmódosító- és kábítószerek állnak rendelkezésre. Kényelmes szoba, fürdő és masszázs is igényelhető, nem beszélve a mulató legbecsesebb portékáiról, a test kényeztetésében jártas Sellőkről.
//Földszint//
A bordó lepleken átszűrődő fények tompán világítják be a termet, így sejtelmes, buja légkört kölcsönözve neki. Kellemes zene szól, olykor rázókendős, lengén öltözött lányok mutatnak be izgalmas táncelőadást. A bejárattól balra hosszú pult húzódik, a terem többi részén pedig kényelmes bársonyszékek és karcsú lábú, lakkozott asztalok fogadják a betérőt apró asztaldíszekkel. A falakon képek lógnak, melyek közül néhány talán az emeleten megtörtént pillanatokat örökíti meg, de akadnak csodás látképek Arthenior, Lihanech és Wegtoren városkáiról is. Ez utóbbin kaftános és fátyolos leányzók hirdetik bájaikat, slendrián módon égbe dobott kezekkel. A falak mellett néhány könnyű, díszes paraván áll, amiket kérésre azonnal elrendez a személyzet az asztal köré a nagyobb diszkrécióra vágyók számára. Jobboldalt lépcső indul az emeletre, hátul pedig ki lehet jutni a belső kertbe. A pult mögött is van egy kijárat a teremből, ami egy privát teremhez vezet, mely zártkörű rendezvényekhez vagy bizalmas megbeszélésekhez igényelhető, és szintén itt lehet eljutni a szolgálati területre.
//Emelet//
A lépcső vörös szőnyeggel takart folyosóra vezet, melynek két oldalán tiszta és kényelmes szobák várnak azokra, akik itt töltenék az éjszakát, vagy szeretnének elvonulni a mulató Sellőivel. A berendezés része egy tágas, izgalmas színekkel és díszpárnákkal megvetett ágy, melyet a plafonról függő, áttetsző kelmékkel akár körbe lehet vonni. A szobákban a földszintiekhez hasonló lakkozott asztal áll két bársonyszékkel, az asztalon váza virággal, mellette egy kancsó friss víz két kristálypohárral. Minden szobához tartozik egy komód díszes mosdótállal, mellette egy kancsó tiszta víz, illatos szappan, puha törölközők szépen hajtogatva, a falon pedig tükör. Az ablakok függönnyel díszítettek, a szobák egy részében a tengerre néznek.
//Hátsó épület és belső udvar//
A falakkal körbezárt belső udvar maga a megtestesült nyugalom. Apró mesterséges tóval, keskeny csobogóval, dús növényzettel hívogat. Középen alacsony sziklakert magasodik, körben padok várják a megpihenni vágyót. A talajt járókövek fedik, így esős időben sem kell sárban járni. A vendégek bármikor kivonulhatnak ide levegőzni, csillagokat nézni, megpihenni csendjében a mulató zaja után. Alkalmas arra is, hogy valaki a saját lelkében járjon egyet. Ezen a területen kéretik mellőzni a hangoskodást, erre tábla is kéri a vendégeket, illetve őrök csitítják az esetleges rendetlenkedőket.
Az udvar túloldalán magasodó épületben található a fürdőterem nagy tűztérrel, mely alaposan befűti a helyet. A levegő itt mindig párás, több dézsa is rendelkezésre áll, miket színes paravánok választanak el egymástól, illetve a testet kényeztető masszázs kellékeitől. Mesteremberek aprólékos munkájának csodás gyümölcse a néhány fő befogadására alkalmas medence, melynek vize mindig tiszta, forró és kellemes.
A Sellő alkalmazottainak minden vágya, hogy vendégeik kedvében járjanak. Ezért, ha a kínálatban nem találja, bátran kérje, némi felárért megszerezzük, elintézzük, megcsináljuk!
JK-k a helyszínen (elmúlt 7 napban belépett):
Nalaeä Phyrra (#11698)JK-k a helyszínen (elmúlt 7-30 napban lépett be):
Ambroggio Duarrte (#4020)Rendor Froksz (#11979)
JK-k a helyszínen (több mint 30 napja lépett be):
Aashryn Mereethyel (#12668)D'or Gaiffar (#12084)
Amaziana Urstik (#11907)
Sószív Norwon (#12725)
Darelld Oryw [KKK] (#11469)
Yzoldinea T'wetryl (#12158)
Komblard Silkton (#11635)
Limmen'or Ilri (#12497)
Waldran Thargodar [halott] (#5876)
Philadeus Haldehor (#12809)
Sószív Leywulf (#12723)
Yathlanae Vyserra (#11630)
Tizio d'Aquista (#11083)
Carlotteia Oryw [KKK] [halott] (#11685)
Ilhyssa Ethin'dar (#11407)
Karoran Dor (#12073)
Árva Lazyar (#9601)
Veringol Théor (#12452)
Retorein Arzatrai (#11657)
Clud Crarde (#11766)
Kotyvasztó Hagarr (#11926)
Delyas Kruspent (#11420)
Eldaran Y'therion (#11747)
Ingrtan Moer (#5160)
Camotte Scyphe (#11530)
Isaldren Hifeti (#11435)
No'ära Thoa'n (#11034)