Óriások, az égimeszelők

Általános leírás

Nagydarab, hallgatag, nem túl eszes népek, az egyszerűség hívei. A mágiát megvetik (lásd teremtésmítosz), ahogy a tudományokat sem tartják sokra. Az ő világukban az erő diktál. Meglepő lehet, de kimondottan barátságos egyedek is akadnak közöttük, már ha a delikvens képes elviselni sajátos habitusuk. Akadnak azonban közöttük kimondottan veszélyes, már-már állatias egyedek is, kik olykor a kannibalizmustól sem riadnak vissza.

Általában 80-150 esztendőt élnek. A gyermekkor 15, a serdülőkor 20, az ifjúkor kb. 30 éves korukig tart, 150 év fölött öregnek/aggastyánnak számítanak. A férfiak 7-11, míg a nők 7-9 láb magasak (220-350 és 220-280 cm).

Viszony más fajokkal

Barátságosak: barátságosak, nyíltak minden fajjal szemben
Barátságtalan: nincs

A többi fajjal semleges a viszonyuk. Kiemelnénk, hogy ez csak a tipikus sztereotípia a világban, ettől merőben eltérő is lehetséges, nem egy ork-elf barátság született már, ahogy az emberekkel háló elfek is sokkal barátságosabbak a fél-elfekkel szemben. Szóval ez az általános, de ettől merőben el is lehet térni! Fontos még az is, hogy a fenti az lehet egyirányú barátságosság/ellenségesség, például a fél-elfek nem barátságtalanok az elfekkel szemben, de az elfek igen a fél-elfekkel szemben. Így a fenti az csak erre a fajra vonatkozó nézet, a vissza irányhoz lásd az adott másik faj leírását!

Tipikus kaszt

Az adott faj gondolkodásmódjának és képességeinek tipikusan az alábbi kasztok felelnek meg (ill. ezek kombinációi):
Kardforgató, szerzetes, földműves, kereskedő, polgár.

Bónuszok

Az óriásoknak nagy testi erejük és zömök felépítésük miatt csak két tulajdonságra van bónuszuk. Mind erőre, mind állóképességre +3 pontot kapnak szintlépéskor. Ezáltal a hétfokú tulajdonságskálán mind erőből, mind állóképességből elérhetik a "legendás" értéket, minden másból csak a "jó"-t.

Teremtésmítosz

Mivel az óriások nem éppen bőbeszédűek, teremtésüket csak a törpék (sok-sok kupa sör elfogyasztása után történő) dalaiból ismerjük, melyeket még azokban az időkben hallottak, amikor közelebbi kapcsolatban voltak az óriásokkal. Ez lenne tehát az óriások legendája:

Az óriások őseit a Sziklák Ura, Gurgothaar és a Barlangok Asszonya, Barmadhúr nemzette. Hegységek áthatolhatatlan bércei között tanyáztak, ahol szülő isteneik vigyázták első bizonytalan lépteiket gyönyörű kis ligetekben, ahol az étel-ital szinte a szájukba hullott. Hosszú-hosszú évek teltek el a nagy semmittevésben, amikor is egy szép napon arra kérték Barmadhúrt, hogy mutassa meg nekik, micsoda hatalommal rendelkezik. A Barlangok Asszonya megmutatta gyermekeinek varázstudományát, akik nemsokára rávették, tanítsa meg őket is némi mágiára. Gurgothaar nem tartotta ezt jó ötletnek, de Barmadhúr (néhány forró csók és ölelés után) meggyőzte az istent, hogy nem kell semmitől tartania.

Az óriások tehát lassanként megtanultak néhány alapvető varázslatot, amit csak a saját szórakoztatásukra és szüleik lenyűgözésére használtak olykor-olykor. Hanem egy szép napon a játék kegyetlen mészárlásba torkollt: két óriásfiú pajkoskodott egymással, de mikor az egyikük súlyosan megsérült, a szülei rátámadtak a másik gyermekre. Persze amaz szülei is belevetették magukat a csatába és rövidesen a kis település minden lakója ádáz harcban állt egymással. Mire Barmadhúr visszatért közéjük, már csak páran lézengtek a ligetesben a többiek megcsonkított tetemei között. A Barlangok Asszonya fájdalmában ekkor megátkozta a túlélőket, rút, ijesztő külsővel és az örök vándorlás szégyenével bélyegezte meg őket, hogy amint elhagyják e helyet, örök életükben vándorlás legyen a soruk, a többi nép megvetésének, félelmének és gyűlöletének céltáblájaként. A megmaradtak elmenekültek a bércek közül és átjárhatatlan, megközelíthetetlen helyekre rejtőztek, mert még mindig félték szülőik bosszúját. Barmadhúr aztán persze megbánta tettét, de szégyenében és fájdalmában egy barlangba rejtőzött.

De azon a rettenetes napon, amikor a mészárlás történt, öt ifjú óriás nem tartózkodott otthon. Két fiú és három lány egy távoli hegyormon éppen szüleik részére készített kezdetleges szentélyt, amit meglepetésnek szántak. Útjukra magukkal vitték azt a bőrkötéses könyvet, ami a varázslatok leírását tartalmazta, és amiből szüleik életnagyságú szobrait akarták kifaragni a kemény kövekből, mágia felhasználásával. Őket tehát nem sújtotta az átok, és amikor (néhány nap múlva) visszatértek a ligetesbe, már senkit nem találtak ott. Gurgothaar megpillantotta őket, és leszállt közéjük, de azt tanácsolta nekik, meneküljenek és rejtőzzenek el, amíg anyjuk meg nem bánja tettét és vissza nem tér hozzájuk. Az öt fiatal a szentélybe menekült, és senki nem hallott többet felőlük.

Néha-néha felreppen a híre, hogy vándorok, törpék, elfek olyan óriással találkoztak, aki meglepően művelt volt és járatos a mágiában, de mivel ezek az utazók csak saját szavukat tudták szembeállítani az általánosan elfogadott óriás ismerettel, örülhettek, ha nem nézték őket bolondnak.