Elfek, a hosszúéletűek

Általános leírás

Az elfek gyönyörű, elegáns teremtmények. Általában feltűnő, hosszú, hegyes fülekkel rendelkeznek, de szépségükről is könnyen felismerhetőek. Ismertek költészetükről, énekükről, műveltségükről, mágikus tudásukról és halálos pontosságú íjaikról. Az egyszerű, természetes szépséget kedvelik, munkáikon gyakoriak a természettel kapcsolatos motívumok. A páncélokat, pajzsokat, sisakokat általában nem tartják sokra, ha harcra kerül a sor, inkább a mozgékonyságban hisznek.
Szabadon elkeverednek az emberek és más fajok által benépesített területeken, de sosem érzik magukat igazán otthon. Ők az erdő népe. Makacs, magukat sokkal többre tartó népség. Gyakran gőgös vagy kapzsi benyomást kelthetnek másokban, s bizalmatlanok mindazzal, mit nem ők maguk hoztak létre. A rosszindulat kevésbé jellemző rájuk, de nem egy ilyen elf született már, a fenti tulajdonságok fényében pedig akár veszélyesek is lehetnek.

Általában 200-250 esztendőt élnek. A gyermekkor 25, a serdülőkor 40, az ifjúkor kb. 60 éves korukig tart, 250 év fölött öregnek/aggastyánnak számítanak. A férfiak 6-7, míg a nők 5-6,5 láb magasak (190-220, illetve 160-205 cm).

Viszony más fajokkal

Barátságosak: emberek, tündérek, elfek
Barátságtalan: fél-elfek, sötételfek
Gyűlöli: orkok

A többi fajjal semleges a viszonyuk. Kiemelnénk, hogy ez csak a tipikus sztereotípia a világban, ettől merőben eltérő is lehetséges, nem egy ork-elf barátság született már, ahogy az emberekkel háló elfek is sokkal barátságosabbak a fél-elfekkel szemben. Szóval ez az általános, de ettől merőben el is lehet térni! Fontos még az is, hogy a fenti az lehet egyirányú barátságosság/ellenségesség, például a fél-elfek nem barátságtalanok az elfekkel szemben, de az elfek igen a fél-elfekkel szemben. Így a fenti az csak erre a fajra vonatkozó nézet, a vissza irányhoz lásd az adott másik faj leírását!

Tipikus kaszt

Az adott faj gondolkodásmódjának és képességeinek tipikusan az alábbi kasztok felelnek meg (ill. ezek kombinációi):
Íjász, alkimista, druida, mágus, vajákos, kereskedő, polgár, vándor.

Bónuszok

Intelligens, mozgékony faj, mely nem az erőt részesíti előnyben. Mind intelligenciára, állóképességre, ügyességre és karizmára +1 pont, míg gyorsaságra +2 pont jár nekik szintlépéskor. Ezáltal a hétfokú tulajdonságskálán gyorsaságból akár elérhetik a "kiváló" értéket, intelligenciájuk, állóképességük, ügyességük és karizmájuk akár "nagyon jó" is lehet, míg erejük csak a "jó" értéket érheti el.

Teremtésmítosz

Az idő halad, senki kedvéért nem áll meg, a legendákból mítosz lesz, a mítoszokat pedig mindenki elfelejti. A Figyelő a csillagos égen sem tudja megmondani, kik az elfek és honnan jöttek. Mert ők voltak Lanawinon régen is és most is. Történetüket senki nem őrzi, sem pediglen kutatja. A történetük ott kezdődik, ahol zöldell a rét, fúj a szellő és hegyekben kristálytiszta patakok csobognak lefelé. Íme halljátok az elfek történetét:

Hajdanán, mikor Lanawin földjét egy faj sem taposta lábával, csupán az érintetlen táj látványa végeláthatatlan képe terült el amerre egy szem elláthatott. Akkoriban az élőlények a saját törvényeik szerint cselekedtek, más nem számított, minden olyan egyszerű volt. A mágia édes szövete lefedte Lanawin egész világát mint egy pókháló, az ereje akkoriban hatalmasabb mint ez időkben. A mágia véletlen érintése nyomán hozzáért földhöz, ami hirtelen életre kelt, ő lett a Föld Védője. Másik érintése egy kecses nemes óriási tölgyet érintett meg, ő lett a Fák Őrzője. Mindketten magányosan járták a földeket, alakítva óvva fajukat, a táj alig változott kezük és lábuk nyomán.

Egy szép napsütötte reggelen, mikor Föld Őrzője dalolva mosakodott egy vízesésben, arra járt Fák Őrzője is, akit kíváncsivá tett az énekszó, ki dalol szebben a madaraknál? Megpillantotta a hang forrását, szíve dobbant a szépség láttán kinek alakja kellő nőiességgel megáldva. Mind azért örült, társaságra lelt, mind pedig azért, van kivel már beszélnie. Megvárta míg Föld őrzője végez a tisztálkodással csak utána ment őhozzá, akit meglepett az újdonsült társaság. Mindketten tartottak egymástól, az Idő viszont összehozta őket mert rajtuk kívül nem létezett más. Együtt jártak, beszélgettek és tették a dolgukat.

Egy szép napon, mikor a Figyelő rájuk kacsintott a csillagos égből, akkor történt meg első nászuk, minek termésének köszönhetően öt apró lény - legalábbis számukra kicsi - jött világra. A lények csúnyára sikerültek, az egyiknek nagy volt a szeme, másiknak a karja, harmadiknak a lába, negyediknek a teste és az ötödiknek a fogai. Akárhogy nézték őket semmiképpen nem voltak szépek, egyenesen csúnyák. Mivel közös alkotásaik nem tetszettek, ezért mind megfojtották őket a folyóban. Nehezen nyelték le tettüket jó ideig, úgy vélték jobb ha nem ismétlik meg, mert csak csúnya kis lények születnének. Nagy volt a kísértés mindkettejük számára, természetesen próbálkozni kezdtek. A második sorozat lények szebbre sikerült, viszont ugyanarra a sorsra lettek kárhoztatva mint az elsők. Még többször próbálkoztak, mindannyiszor nem sikerült a csalódásba belefáradtak. Egymást kezdték okolni, mire különváltak, külön utakat jártak, ha tehették még egymás művét pusztították. A háborúság miatt kénytelenek voltak találkozni egymással. Azonban mikor újra találkoztak, előtört a hiányérzetük, s elásva a fegyvereket szenvedélyesen egymásnak estek. Ebből a szenvedélyes nászból születtek meg végül az első elfek.

Gyönyörűek voltak, amire mindkét szülő büszke volt ezúttal. Csak a fülük sikeredett nagyobbra, de ezt a hibát szinte észre sem vették. Azonban sem írni és sem olvasni nem tudtak a csemeték, sem megvédeni magukat. A két szülő mindent megtett gyermekeik érdekében, tanítani kezdték őket beszélni és később olvasni. Az elfek szívták magukba a tudást, mindent megtanultak. Amikor Föld Védője és Fák Őrzője látták, hogy elfjeik meg tudják egymást védeni, akkor alkottak még elfeket, hogy többen legyenek. Tizenegy csoport elf látott napvilágot, mikor pihenésre adták fejüket, addig is teremtményeiket figyelték. Megfigyelték őket mindenhol, ahol csak lehetett, folytatták a tanításukat. Végzetes hibájuk azonban ott történt, nem tudtak ellenállni egymásnak s nem tudtak arról sem, hogy bele is halhatnak nászukba. Az utolsó együttlétük után amikor a tizenkettedik csoport elfet teremtették, mint egy villámcsapás olyan hirtelen szállt ki belőlük az élet szikrája. Miért haltak meg? Az akkor élő elfek sem tudják. A tizenkét elf csoport együttes erővel közösségben éltek, elkezdtek szaporodni szüleik nélkül. Létszámuk jelentősen megnövekedett, így nagyobb csoportok vándoroltak szét Lanawinban, elfoglalva elsősorban az erdőségeket.