//Artheniori beszerző körút//
*Már messziről érzi a lószagot, a patás jószágok eltéveszthetetlen kipárolgását. Sosem tartotta őket sem különösebben szép, sem okos állatoknak, bár nem egy véleményt hallott ennek ellenkezőjéről, de sosem volt meggyőzhető, sosem érdekelte eléggé a kérdés. Most, hogy lovat akar vásárolni, rájön, valójában milyen keveset tud róluk. Kissé bizonytalanul téblábol az épület körül. ~Meg kéne kérdezni valakit, hogy hol vannak az eladó lovak.~ Körülnéz, de a rutinos lókupec már hamarabb kiszúrta magának. Barátságosnak szánt mosollyal közelít a két sötét alakhoz.*
-Szép napot kívánok nektek, urak! Mi tetszik?
~A pofád, az például nem.~
*Gius visszafogott ellenszenvvel veszi tudomásul az üzletet szimatoló kalmár kedélyeskedését, de hát valóban azért jött, hogy pénzt költsön, miért is haragudna a kereskedőre?*
-Hasonló jókat. Lovat vennék.
~Most majd megkérdezi, milyet...~
*És valóban.*
-Abból bizony sok fajtát tartunk. Mire kell az a ló? Ekét húzzon, szekeret vagy hintót? Papírtekercsekkel lesz megpakolva, selyembálákkal vagy sótömbökkel? Finom hölgyet vigyen a hátán, erős férfit vagy vértes lovagot? *Gius meglepve hallgatja, milyen praktikusan osztályozza a portékát az árus.*
~Érti a dolgát. Még az is lehet, hogy nem akar átverni. Nagyon.~
-Nekem kell és a holmijaimnak. Az is jó lenne, ha nem szakadna össze, ha magam elé kapok valami nőt.
*A kereskedő mosolya szélesedik, nyilván szereti, ha nem kell órákig imádkozni a vevőnek, hogy kibökje, mi kell neki.*
-No, akkor követni légy szíves és megmutogatom, mivel szolgálhatok. *Egy sor beállóhoz vezeti őket, amiben, ki hinné, lovak láthatóak. Gius végigtekint rajtuk és megvakarja a fülét.
~Nem lesz ez így jó, mire én ezek közül választok, a többiek már Vadvédben lesznek.~
A lelkes kupec már magyaráz is, egy szürke lovon mutogatva.*
-Ez itt egy kiváló vérvonal sarja. Kezes, nyereghez szoktatott, kezdő lovasoknak csak ajánlani tudom. Érdemes megnézni ott a combját, látszik, milyen szálkás izomzata van. *Lépnek tovább a következőhöz, egy sárgás állathoz.*
-Ez itt egy büszke fajta, ajánlom figyelmedbe, milyen szép ívben tartja a nyakát. Tüzes is, mint a jó bor vagy a jó szerető. Vágtában nincs párja, de férfi kell a hátára, mert a bizonytalant leveti.
*Gius most először gondolkozik el azon, hogy addig rendben, hogy lova lesz, de hogy tanul meg lovagolni? A sárgára néz, amelyik érzése szerint határozott ellenszenvvel és rosszindulattal mered rájuk.*
~Nem Te leszel az én barátom.~
*A kupec nem csökkenő lendülettel magyaráz tovább. Egy kisebb termetű, bozontos lovacska kerül terítékre.*
-Ez elsőre nem tűnhet jó vételnek, de a látszat csal. Ha értő szemmel nézitek a csüdét, a combjait, a nyakát, hátát, láthatjátok, hogy elnyűhetetlen, kitartó jószágról van szó. Elmegy ez mindenhol, a hegyen, ahol csak a kecske jár, a mocsárban, amíg az orra hegye kilátszik, de kis teherrel még a nagy sodrást is átússza. Igénytelen, hűséges állat.
*És ez így megy tovább hosszú perceken keresztül, lovak tucatjainak beállója előtt. Giusnak már zúg a füle.*
-Ez a fekete... ez a pej... ez a barna foltos... a marja... a nyaka... hidegvérű... páratlan jószág...
*Végre a sor végére érnek és a kereskedő felteszi azt a kérdést, amire Gius jelenleg a legkevésbé tud válaszolni.*
-Nos, melyik tetszik?
*A férfi erős fejvakarásba kezd, de nem sikerül szikrát csiholnia az agyába. Jobb híján, hogy időt nyerjen, Trayakhoz fordul.*
-Te mit gondolsz?