//Az új rokon//
*Halkan felgöcög a férfi szavaira, ahogy a sátorra kúszik tekintete. Nagyjából képes összeilleszteni a fejében a miérteket.
A megszobrult Kagan dolgára nem nagyon lehet mit mondani. Megérti a férfit, s habár a sokat emlegetett utód még nem tért vissza, ő már várja a találkozást. Reméli, a lány méltó apja hagyatékára. Ő maga nem osztja azok véleményét, kik szerint csak férfiemberből lehet vezér. Jól emlékszik a látóasszonyra, ki a Rhagodarok előljárója volt még ifjúkorában, s azóta sem szült a világra senki rátermettebb vezért.
Értően bólint Waldran szavaira, miközben kissé feldobja az erszényt, érezvén annak súlyát.*
-Bőkezű vagy. Ráfogok szolgálni a bizalomra. *Komolyan is gondolja. Igyekszik hamar megtéríteni a kapott összeget, már ha módja van rá. Belső zsebébe tűri a súlyos szütyőt, mielőtt folytatná.*
-Vigyázz hát házadra, Thargodar uram. Meglátjuk, hová vezetnek az istenek. Hamarosan visszatérek, s remélem, hogy nem egyedül.
*Jobbját nyújtja Waldran felé, s ha amaz elfogadja, hát alkarjába csap.*
-Nők és arany, mi? Túl kevés van mindkettőből, hogy valaha is elég legyen.
*Szemét fedezve pillant a hétágra tűző napra, majd vissza Waldranra.*
-Indulok hát, mielőtt lehunyja szemét az ég. Sok a tennivaló, az élet pedig rövid. Főleg a magunkfajtáké. Persze nem zavarlak el, ha velem tartasz még egy darabon. Megnézem magamnak ezt az útszéli fogadót.
*Természetesen megvárja, ha Waldran kíván még szólni, vagy tanáccsal szolgálni, egyáltalán vele tartani. Amennyiben nem így lenne, úgy egy aprócska főhajtás kíséretében emeli homlokához kezét, hátrál két lépést, majd a sokat emlegetett Vaskorsó felé veszi az irányt.*