Nincs játékban - Senki Földje
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Senki Földje | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 11 (201. - 220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 226-245
220. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-08-09 12:50:09
Üzenet elküldve: 2019-08-09 12:50:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
-A Thargok földjén? *Kérdez vissza szemöldökét ráncolva, a távolt kémlelve, mintha csak halvány sejtelme is lenne arról, merre lehet az.* - Arra inkább ne menjünk. *Nem mintha bármi félnivalója lenne azon a helyen, de ehhez a névhez nem túl sok pozitív dolog kapcsolódik számára. *
- A kikötő messze van? Kerülőt kell tennünk, ha onnan indulunk tovább… Synmirára? *Pillant Zaxdor felé komoly tekintettel. * - Jól esne egy kiadós vacsora… le is vakarnám már magamról azt a mocskot, ami ki tudja, mióta gyűlik rajtam… aludnék ágyban, párnák között… *ábrándozik* - De ez mind ráér. *Zárja végül rövidre kívánalmainak sorolását ellentmondást nem tűrően. * - Nem akarom ilyesmikre vesztegetni az időt… mihamarabb oda kell érnünk, és meg kell találnunk azt a Taitost, vagy kit. *~Na és ha ő sem tud semmit? ~ Üti szíven a gondolat, de egyelőre több-kevesebb sikerrel elhessegeti magától. Révén más lehetősége nincs, bíznia kell a legjobbakban.*
- Menjünk a legrövidebb úton. *Aprót bólint, mint aki biztos a döntésben, és nem kíván visszakozni. Arra indul, amerre az óriás léptei vezetnek, s igyekszik tartani a tempót. Most még nem jelent túl nagy kihívást, hisz nincsenek komolyabb sérülései, inkább olyan, mintha valami komoly betegségből lábadozna. Így ébredés után, a lombok közt áttörő fénypászmák között szinte még jól is esik a séta.*
- Csak karcolások. *Vágja rá nemtörődöm módon. Igaz akad köztük mélyebb vágás is, de mindet a susnyáson keresztüli eszeveszett menekülés közben szerezte. Ágak, tövisek és a nád éles levelei sebezték meg, nem gondolja, hogy az időn kívül bármire is szükség lenne a gyógyulásukhoz.*
- Csak ott, ahol nem védett meg a ruha. *Fűzi még hozzá, hogy Zaxdor még véletlenül se aggodalmaskodjon miatta. ~Bár ahogy kinézhetek… ez valószínűleg elkerülhetetlen.~*
- Pihenni… *Mosolyodik el szomorkásan* - Legközelebb talán akkor fogok igazán, ha ez a rohadt fekete pötty eltűnik a homlokom közepéről. Az alvás mostanában… nem sokat segít. *Nem nagyon hagy időt a válaszra, szavait rögtön tovább fűzi egy kérdéssel. Nincs kedve igazán a saját nyomoráról értekezni.*
- Miért kellett elhagynod a törzsedet? *Pillant a férfi felé* - Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod.
-A Thargok földjén? *Kérdez vissza szemöldökét ráncolva, a távolt kémlelve, mintha csak halvány sejtelme is lenne arról, merre lehet az.* - Arra inkább ne menjünk. *Nem mintha bármi félnivalója lenne azon a helyen, de ehhez a névhez nem túl sok pozitív dolog kapcsolódik számára. *
- A kikötő messze van? Kerülőt kell tennünk, ha onnan indulunk tovább… Synmirára? *Pillant Zaxdor felé komoly tekintettel. * - Jól esne egy kiadós vacsora… le is vakarnám már magamról azt a mocskot, ami ki tudja, mióta gyűlik rajtam… aludnék ágyban, párnák között… *ábrándozik* - De ez mind ráér. *Zárja végül rövidre kívánalmainak sorolását ellentmondást nem tűrően. * - Nem akarom ilyesmikre vesztegetni az időt… mihamarabb oda kell érnünk, és meg kell találnunk azt a Taitost, vagy kit. *~Na és ha ő sem tud semmit? ~ Üti szíven a gondolat, de egyelőre több-kevesebb sikerrel elhessegeti magától. Révén más lehetősége nincs, bíznia kell a legjobbakban.*
- Menjünk a legrövidebb úton. *Aprót bólint, mint aki biztos a döntésben, és nem kíván visszakozni. Arra indul, amerre az óriás léptei vezetnek, s igyekszik tartani a tempót. Most még nem jelent túl nagy kihívást, hisz nincsenek komolyabb sérülései, inkább olyan, mintha valami komoly betegségből lábadozna. Így ébredés után, a lombok közt áttörő fénypászmák között szinte még jól is esik a séta.*
- Csak karcolások. *Vágja rá nemtörődöm módon. Igaz akad köztük mélyebb vágás is, de mindet a susnyáson keresztüli eszeveszett menekülés közben szerezte. Ágak, tövisek és a nád éles levelei sebezték meg, nem gondolja, hogy az időn kívül bármire is szükség lenne a gyógyulásukhoz.*
- Csak ott, ahol nem védett meg a ruha. *Fűzi még hozzá, hogy Zaxdor még véletlenül se aggodalmaskodjon miatta. ~Bár ahogy kinézhetek… ez valószínűleg elkerülhetetlen.~*
- Pihenni… *Mosolyodik el szomorkásan* - Legközelebb talán akkor fogok igazán, ha ez a rohadt fekete pötty eltűnik a homlokom közepéről. Az alvás mostanában… nem sokat segít. *Nem nagyon hagy időt a válaszra, szavait rögtön tovább fűzi egy kérdéssel. Nincs kedve igazán a saját nyomoráról értekezni.*
- Miért kellett elhagynod a törzsedet? *Pillant a férfi felé* - Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod.
219. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-08-07 12:37:13
Üzenet elküldve: 2019-08-07 12:37:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Hátát a fának döntve gondolataiba mélyedve várja meg míg a lány elalszik, s aztán összevont szemöldökkel figyeli álmát. Nem ébreszti fel, úgy tartja sokak, álmukban vívják meg harcukat, talán a lánynak erre van szüksége. Úgy is tartják, hogy ilyenkor az ébresztőre zúdul minden, bár nem tart Shaitól, igyekszik elkerülni. Az este jó volt, nem fogja ilyesmivel elrontani, persze feszülten figyel, amennyiben a lány már önmaga ellen fordulna rémálmában, közbeléphessen. Egy idő múlva csendesen feltápászkodik és odalép Shai mellé, majd leül. Nem tesz semmit, csupán sóhajtva próbál legalább lelkileg támaszt nyújtani, ökle lassan összeszorul.*
//Napváltás//
*Visszamosolyog a lányra, s a feltett kérdések megülnek a levegőben. Mindenféle előzményes gondolatok nélkül tette fel őket, most azonban visszagondolva az előző éjszaka nyilvánvaló gyötrelmére, sokkal inkább elszégyelli magát.*
- Van fogadó... a thargok földjén, de ha halra vágysz, akkor célszerűbb a kikötőbe menni. *Nevet fel, bár ami azt illeti nincs is messze, de eddig még soha nem járt arrafelé. Megvonja a vállát.*
- Rád bízom a döntést. Pusztaság, dombok, lankák és síkság, vagy sós levegő, nyugati szél és tenger. *Mosolyodik el, majd azonnal legyint is.* Igazából erre gondoltam, ne csak én tervezzek. *Kuncog zavartan elterelve a korábbi félreérthető témát, azonban a lány sérülései kapcsán már azért akadnak kérdései.*
- Azokat... *Bök a lány sebei felé.* Nem kellene ellátni? Csak ott vannak, vagy máshol is? *Kérdezi, de immár előrefordulva indul el, hátára csapva mindkét tekintélyes méretű hosszú kardját és batyuját. Akinek hasonló álmai vannak, annak nem csak testén, szívében is sérülés leledzik, melynek keletjét olykor fel kell tárni, hogy gyógyulhasson. Az óriás nem ért ezekhez a dolgokhoz, ő inkább kérdez, olykor faragatlanul, de jó szándékkal.*
- Ha fáradsz, megpihenünk, nem sietünk. *Mondja szűkszavúan menet közben.* Engem ne félts, ha kell a hátamon viszlek el bárhová. *Göcög egyet magában, persze annyira azért nem tartja jó viccnek, de megpróbálja oldani a feszültséget. Az erdőség még egy jó darabig eltart, addig talán akad idő néhány dolog megbeszélésére.*
*Hátát a fának döntve gondolataiba mélyedve várja meg míg a lány elalszik, s aztán összevont szemöldökkel figyeli álmát. Nem ébreszti fel, úgy tartja sokak, álmukban vívják meg harcukat, talán a lánynak erre van szüksége. Úgy is tartják, hogy ilyenkor az ébresztőre zúdul minden, bár nem tart Shaitól, igyekszik elkerülni. Az este jó volt, nem fogja ilyesmivel elrontani, persze feszülten figyel, amennyiben a lány már önmaga ellen fordulna rémálmában, közbeléphessen. Egy idő múlva csendesen feltápászkodik és odalép Shai mellé, majd leül. Nem tesz semmit, csupán sóhajtva próbál legalább lelkileg támaszt nyújtani, ökle lassan összeszorul.*
//Napváltás//
*Visszamosolyog a lányra, s a feltett kérdések megülnek a levegőben. Mindenféle előzményes gondolatok nélkül tette fel őket, most azonban visszagondolva az előző éjszaka nyilvánvaló gyötrelmére, sokkal inkább elszégyelli magát.*
- Van fogadó... a thargok földjén, de ha halra vágysz, akkor célszerűbb a kikötőbe menni. *Nevet fel, bár ami azt illeti nincs is messze, de eddig még soha nem járt arrafelé. Megvonja a vállát.*
- Rád bízom a döntést. Pusztaság, dombok, lankák és síkság, vagy sós levegő, nyugati szél és tenger. *Mosolyodik el, majd azonnal legyint is.* Igazából erre gondoltam, ne csak én tervezzek. *Kuncog zavartan elterelve a korábbi félreérthető témát, azonban a lány sérülései kapcsán már azért akadnak kérdései.*
- Azokat... *Bök a lány sebei felé.* Nem kellene ellátni? Csak ott vannak, vagy máshol is? *Kérdezi, de immár előrefordulva indul el, hátára csapva mindkét tekintélyes méretű hosszú kardját és batyuját. Akinek hasonló álmai vannak, annak nem csak testén, szívében is sérülés leledzik, melynek keletjét olykor fel kell tárni, hogy gyógyulhasson. Az óriás nem ért ezekhez a dolgokhoz, ő inkább kérdez, olykor faragatlanul, de jó szándékkal.*
- Ha fáradsz, megpihenünk, nem sietünk. *Mondja szűkszavúan menet közben.* Engem ne félts, ha kell a hátamon viszlek el bárhová. *Göcög egyet magában, persze annyira azért nem tartja jó viccnek, de megpróbálja oldani a feszültséget. Az erdőség még egy jó darabig eltart, addig talán akad idő néhány dolog megbeszélésére.*
218. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-08-02 20:40:26
Üzenet elküldve: 2019-08-02 20:40:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Mivel Zaxdor ébren tölti az éjszakát, tanúja lehet annak, mit is művel Shaiyama alvás címszó alatt. Eleinte még úgy tűnik, minden annak rendje és módja szerint alakul; légzése szabályossá válik, tagjai ernyedten nyugszanak teste mellett, s nem is moccan, de az idő előrehaladtával egyre furcsább dolgokat kezd művelni. Nyöszörög, félve grimaszol, és egészen apróra összehúzza magát, majd először érhetetlenül motyogni, végül beszélni kezd.*
- Ne… nem… nem lehet! Tűnj el… tűnj el innét… gyü-gyűlöllek… ne… ne… ne… *Valószínűleg igen élénk álmok gyötrik, arca is mélységes fájdalmat, félelmet tükröz. Ha az óriás megpróbálja felébreszteni, igen nehéz dolga lesz, s ha sikerül is, néhány perccel később, ahogy a lány újból álomba szenderedik, minden kezdődik elölről. Egész éjszaka kínlódik, mintha elméje nem hagyna neki egy perc nyugtot sem. A hajnal közeledtével talán egy-két órát békességben, mozdulatlanul tölt, mielőtt a nap első sugaraira kinyitná szemeit.*
//Napváltás//
*Ahhoz képest, milyen éjszakát tudhat maga mögött, szemmel láthatóan egészségesebbnek tűnik, mint tegnap, amikor az alkonyati erdőben egymásba botlottak. Arcán mintha lenne egy kis szín, és sebei is inkább gyógyulófélben lévőnek tűnnek, mint elfertőződő, gyötrő sérüléseknek. Felül, majd nyújtózik egy nagyot, tekintetével Zaxdorét keresve. Bár valami rossz érzés bujkál még benne az éjszaka látott álmok után, de nincs kedve ilyen negatív témával indítani a napot.*
- Szép jó reggelt! *Köszönti inkább mosolyogva a férfit, aki a szemei alatt húzódó sötét karikák alapján valóban nem nagyon hunyta le a szemét az éjjel. Ő maga igyekszik átmozgatni elgémberedett tagjait, néhány perc elteltével még a vászonból is kibújik. Igaz, alatta még mindig ott a köpeny.*
- Ilyen szép időben az erdőben sétálni… ki nem hagynám! *Követve az óriás jó példáját ő is megpróbálkozik a felállással, ami kisebb szerencsétlenkedés árán sikerül is. Sokkalta több erő van tagjaiban, mint tegnap, de azért ez még mindig messze van az igazitól.*
- Induljunk el, aztán meglátjuk, meddig jutunk. Nem biztos, hogy a lábaim elvisznek addig, ameddig én szeretném. Na meg valamikor neked is pihenned kell. *Néhány pillanatig gondterhelten tekint a távolba, de aztán mintha csak rajta kapná magát, inkább nekilát ő is összepakolni. A vásznat összehajtja és visszaadja tulajdonosának, majd a tűz mellé száradni kitett holmikat is felszedi. Utazóruhája még nyirkos, de jobb híján így is elteszi batyujába. Iszik még egy kortyot kulacsából, majd útra készen sorakozik fel Zaxdor mellett.*
- Egy darabig még kibírom, kösz. De… miféle eleségre gondoltál? Nincs valahol egy… fogadó? *Szinte szégyelli feltenni a kérdést, de olyan rég evett már konyhán készült ételt, hogy alig emlékszik a fűszerek ízére.*
- Mondani valamit? *Kérdez vissza kissé meglepetten, mert más szituációban ez a kérdés könnyedén lehetne kellemetlen… nem úgy, mint most.*
- Nem is tudom… Sajtot akarok enni és gyümölcsöket. Talán egy kis halat, de kizárólag tengerit. Te mit választanál, ha bármit lehetne?
*Mivel Zaxdor ébren tölti az éjszakát, tanúja lehet annak, mit is művel Shaiyama alvás címszó alatt. Eleinte még úgy tűnik, minden annak rendje és módja szerint alakul; légzése szabályossá válik, tagjai ernyedten nyugszanak teste mellett, s nem is moccan, de az idő előrehaladtával egyre furcsább dolgokat kezd művelni. Nyöszörög, félve grimaszol, és egészen apróra összehúzza magát, majd először érhetetlenül motyogni, végül beszélni kezd.*
- Ne… nem… nem lehet! Tűnj el… tűnj el innét… gyü-gyűlöllek… ne… ne… ne… *Valószínűleg igen élénk álmok gyötrik, arca is mélységes fájdalmat, félelmet tükröz. Ha az óriás megpróbálja felébreszteni, igen nehéz dolga lesz, s ha sikerül is, néhány perccel később, ahogy a lány újból álomba szenderedik, minden kezdődik elölről. Egész éjszaka kínlódik, mintha elméje nem hagyna neki egy perc nyugtot sem. A hajnal közeledtével talán egy-két órát békességben, mozdulatlanul tölt, mielőtt a nap első sugaraira kinyitná szemeit.*
//Napváltás//
*Ahhoz képest, milyen éjszakát tudhat maga mögött, szemmel láthatóan egészségesebbnek tűnik, mint tegnap, amikor az alkonyati erdőben egymásba botlottak. Arcán mintha lenne egy kis szín, és sebei is inkább gyógyulófélben lévőnek tűnnek, mint elfertőződő, gyötrő sérüléseknek. Felül, majd nyújtózik egy nagyot, tekintetével Zaxdorét keresve. Bár valami rossz érzés bujkál még benne az éjszaka látott álmok után, de nincs kedve ilyen negatív témával indítani a napot.*
- Szép jó reggelt! *Köszönti inkább mosolyogva a férfit, aki a szemei alatt húzódó sötét karikák alapján valóban nem nagyon hunyta le a szemét az éjjel. Ő maga igyekszik átmozgatni elgémberedett tagjait, néhány perc elteltével még a vászonból is kibújik. Igaz, alatta még mindig ott a köpeny.*
- Ilyen szép időben az erdőben sétálni… ki nem hagynám! *Követve az óriás jó példáját ő is megpróbálkozik a felállással, ami kisebb szerencsétlenkedés árán sikerül is. Sokkalta több erő van tagjaiban, mint tegnap, de azért ez még mindig messze van az igazitól.*
- Induljunk el, aztán meglátjuk, meddig jutunk. Nem biztos, hogy a lábaim elvisznek addig, ameddig én szeretném. Na meg valamikor neked is pihenned kell. *Néhány pillanatig gondterhelten tekint a távolba, de aztán mintha csak rajta kapná magát, inkább nekilát ő is összepakolni. A vásznat összehajtja és visszaadja tulajdonosának, majd a tűz mellé száradni kitett holmikat is felszedi. Utazóruhája még nyirkos, de jobb híján így is elteszi batyujába. Iszik még egy kortyot kulacsából, majd útra készen sorakozik fel Zaxdor mellett.*
- Egy darabig még kibírom, kösz. De… miféle eleségre gondoltál? Nincs valahol egy… fogadó? *Szinte szégyelli feltenni a kérdést, de olyan rég evett már konyhán készült ételt, hogy alig emlékszik a fűszerek ízére.*
- Mondani valamit? *Kérdez vissza kissé meglepetten, mert más szituációban ez a kérdés könnyedén lehetne kellemetlen… nem úgy, mint most.*
- Nem is tudom… Sajtot akarok enni és gyümölcsöket. Talán egy kis halat, de kizárólag tengerit. Te mit választanál, ha bármit lehetne?
217. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-07-29 15:55:03
Üzenet elküldve: 2019-07-29 15:55:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
- Szép. *Zárja rövidre tömören, majd maga is falatozik tovább, ha a lány kiszolgálta magát. Csendes az este, a madarak is elcsendesedtek, lassan minden nyugovóra tér, csak egy állandó, az olykor-olykor fák között végigszaladó hűvös, éjszakai szél. De talán a tűz kellő enyhet nyújt majd ellene. Csak legyint. Túl van már rajta, régen volt, s azóta száműzetése alatt bőven volt ideje elmélkedni. Nem is tudja mit gondolt, egy ember és egy óriás? A mesékben általában az ilyen kapcsolatok egyébként is kudarcra vannak ítélve.*
- Ne sajnáld. *Mosolyodik el.* Tanultam belőle. *Sóhajt fel, s ha mindketten befejezték, hát összeszedi az esetleges maradványokat és kicsit arrébb lépve, mélyen elássa, hogy nehogy ragadozó zavarja meg őket... bár, akkor legalább meglenne a következő napi eleség is. Közben Shai elfogadja a felkínált vásznat, s kényelembe helyezi magát, már amennyire ez megoldható a hideg földön, de Zaxdor elégedetten látja, hogy talán szokta már a környezetet korában is.*
- De, gondoltam. De letettem róla. S időközben azt hiszem az aggodalmon kívül más érzések már nincsenek bennem. *Mosolyodik el, s miután befejezte a nyúl eltüntetését, közelebb húzódva, vaskos hátát egy fának támasztva veszi ölébe egyik méretes kardját.*
- Aludj csak, holnap indulunk! *Hogy még pontosan merre, azt nem tudja, de egyelőre ki az erdőből, aztán majd meglátják. Talán hosszú vándorút vár mindkettejükre. Talán rövid. Az élet majd eldönti. A lányon segíteni fog, az már biztos, e rövid beszélgetés során hasonlóságot vélt felfedezni kettejük között, a hasonlóság pedig jó, mindig jó.*
//Napváltás//
*A reggel hamarabb jön, mint gondolta volna. A maga részéről nem aludt egy szemhunyásnyit sem, ez bizony kiül az arcára, s szemei alatt jótékony sötétlő karikák gyűrűznek. Alvás közben elnézte a csendesen szuszogó lányt, akivel talán több minden történt, mint, amit egy átlagos halandó képes lenne elviselni.*
- Jó reggelt. *Köszönti csendesen, ha megébred.* Készen állsz? Synmira vár ránk. *Mosolyodik el halványan, aztán kissé elmacskásodott tagjait kinyújtóztatva egyenesedik fel, ágreccsenésnek is beillő csontropogtatással. Kardját egy mozdulattal csúsztatja hátán lévő keresztezett hüvelyébe, majd eltapossa a tűz maradványait.*
- Útközben szerzünk magunknak eleséget. *Mondja.* Ha éhes lennél, akad még egy kis maradék a tegnap estiből. *Pillant a hátizsák mélyére.* Vizem van, de egy pataknál majd azt is veszünk magunkhoz. Szeretnél még valamit mondani, mielőtt belevágunk? *Kérdezi mindenféle él nélkül hangjában, pusztán kíváncsiságból.*
- Szép. *Zárja rövidre tömören, majd maga is falatozik tovább, ha a lány kiszolgálta magát. Csendes az este, a madarak is elcsendesedtek, lassan minden nyugovóra tér, csak egy állandó, az olykor-olykor fák között végigszaladó hűvös, éjszakai szél. De talán a tűz kellő enyhet nyújt majd ellene. Csak legyint. Túl van már rajta, régen volt, s azóta száműzetése alatt bőven volt ideje elmélkedni. Nem is tudja mit gondolt, egy ember és egy óriás? A mesékben általában az ilyen kapcsolatok egyébként is kudarcra vannak ítélve.*
- Ne sajnáld. *Mosolyodik el.* Tanultam belőle. *Sóhajt fel, s ha mindketten befejezték, hát összeszedi az esetleges maradványokat és kicsit arrébb lépve, mélyen elássa, hogy nehogy ragadozó zavarja meg őket... bár, akkor legalább meglenne a következő napi eleség is. Közben Shai elfogadja a felkínált vásznat, s kényelembe helyezi magát, már amennyire ez megoldható a hideg földön, de Zaxdor elégedetten látja, hogy talán szokta már a környezetet korában is.*
- De, gondoltam. De letettem róla. S időközben azt hiszem az aggodalmon kívül más érzések már nincsenek bennem. *Mosolyodik el, s miután befejezte a nyúl eltüntetését, közelebb húzódva, vaskos hátát egy fának támasztva veszi ölébe egyik méretes kardját.*
- Aludj csak, holnap indulunk! *Hogy még pontosan merre, azt nem tudja, de egyelőre ki az erdőből, aztán majd meglátják. Talán hosszú vándorút vár mindkettejükre. Talán rövid. Az élet majd eldönti. A lányon segíteni fog, az már biztos, e rövid beszélgetés során hasonlóságot vélt felfedezni kettejük között, a hasonlóság pedig jó, mindig jó.*
//Napváltás//
*A reggel hamarabb jön, mint gondolta volna. A maga részéről nem aludt egy szemhunyásnyit sem, ez bizony kiül az arcára, s szemei alatt jótékony sötétlő karikák gyűrűznek. Alvás közben elnézte a csendesen szuszogó lányt, akivel talán több minden történt, mint, amit egy átlagos halandó képes lenne elviselni.*
- Jó reggelt. *Köszönti csendesen, ha megébred.* Készen állsz? Synmira vár ránk. *Mosolyodik el halványan, aztán kissé elmacskásodott tagjait kinyújtóztatva egyenesedik fel, ágreccsenésnek is beillő csontropogtatással. Kardját egy mozdulattal csúsztatja hátán lévő keresztezett hüvelyébe, majd eltapossa a tűz maradványait.*
- Útközben szerzünk magunknak eleséget. *Mondja.* Ha éhes lennél, akad még egy kis maradék a tegnap estiből. *Pillant a hátizsák mélyére.* Vizem van, de egy pataknál majd azt is veszünk magunkhoz. Szeretnél még valamit mondani, mielőtt belevágunk? *Kérdezi mindenféle él nélkül hangjában, pusztán kíváncsiságból.*
216. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-07-21 20:43:52
Üzenet elküldve: 2019-07-21 20:43:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*A hús ugyan eléggé elvonja a figyelmét, de azért nem mulasztja el észrevenni a válaszul kapott vállrándítást. Biztos benne, hogy az óriásnak igen erős hite lehet, legyen az bármiféle is. Kicsit irigyli is miatta, hisz látható biztonságot nyújt neki mindennapjai során, ami az ő életéből elég fájóan hiányzik. El is engedi inkább a véletlen vagy sorsszerűség örök kérdését, s megelégszik annyival, hogy bárhogy is történt, jó, hogy egymásba botlottak. Ilyen finom nyúlhúst például még egészen biztosan nem evett egész életében, mivel ki nem állhatja a nyúlhúst. Most azonban mennyei mannához hasonlatosnak érződik mindent falat.*
- Szép hely? *Kérdez még vissza az utolsó előtti és az utolsó falat között, majd a tűzbe veti az alaposan megtisztított csontot. Egy darabig figyeli, mi is történik vele a lángok között, majd Zaxdorra emeli kék szemeit, ahogyan az mesélni kezd; egy olyan életről, ami talán még a sajátjánál is kegyetlenebbül bánt a főszereplőjével.*
- Igazán sajnálom. *Mondja halkan, részvevő ábrázattal, de csakhamar folytatja mondanivalóját.*
- De azt hiszem... velem legalábbis eddig mindig így történt... hogy a kemény munka és a kitartás elvezet valahová, ahol jobb. Talán csak egy egészen kicsivel jobb, mint az előző helyen, de jobb... van idő épülni... aztán továbblépni megint... ha kell. Közben pedig... felejt az ember. *Látszik, hogy alaposan elgondolkodik saját szavain, de megint csak rá kell döbbennie, hogy sokkal fáradtabb annál, mintsem hogy ilyesmiken törje a fejét.
Vet még egy pillantást a nyúl maradékára, hátha akad egy-két jó falat, amit megmenthet magának. Igaz, már egészen megtelt apróra szűkült gyomra, de a szeme még mindig kívánja az ételt.
A vásznat kicsit ügyetlenül fogadja, de igen hamar belecsavarja magát. Kicsit kényelmesebb pozícióba is helyezkedik, saját batyuját feje alá tolja, majd így hallgatja tovább a férfi szavait.*
- Talán meg kellene keresned, nem gondoltál még rá? Megnyugodhatna a lelked, ha tudnál róla valamit... vagy ha látnád őt. *Egyre lassabban követik egymást a lány szavai, szemei is le-le csukódnak, de azért az óriás válaszát még mindenképp megvárja, mielőtt elaludna.*
- Ha mégis aludnál... ébressz fel... és én majd... őrködöm. *Húzódik még egy kicsit közelebb a tűzhöz, majd pillanatok alatt elnyomja az álom.*
*A hús ugyan eléggé elvonja a figyelmét, de azért nem mulasztja el észrevenni a válaszul kapott vállrándítást. Biztos benne, hogy az óriásnak igen erős hite lehet, legyen az bármiféle is. Kicsit irigyli is miatta, hisz látható biztonságot nyújt neki mindennapjai során, ami az ő életéből elég fájóan hiányzik. El is engedi inkább a véletlen vagy sorsszerűség örök kérdését, s megelégszik annyival, hogy bárhogy is történt, jó, hogy egymásba botlottak. Ilyen finom nyúlhúst például még egészen biztosan nem evett egész életében, mivel ki nem állhatja a nyúlhúst. Most azonban mennyei mannához hasonlatosnak érződik mindent falat.*
- Szép hely? *Kérdez még vissza az utolsó előtti és az utolsó falat között, majd a tűzbe veti az alaposan megtisztított csontot. Egy darabig figyeli, mi is történik vele a lángok között, majd Zaxdorra emeli kék szemeit, ahogyan az mesélni kezd; egy olyan életről, ami talán még a sajátjánál is kegyetlenebbül bánt a főszereplőjével.*
- Igazán sajnálom. *Mondja halkan, részvevő ábrázattal, de csakhamar folytatja mondanivalóját.*
- De azt hiszem... velem legalábbis eddig mindig így történt... hogy a kemény munka és a kitartás elvezet valahová, ahol jobb. Talán csak egy egészen kicsivel jobb, mint az előző helyen, de jobb... van idő épülni... aztán továbblépni megint... ha kell. Közben pedig... felejt az ember. *Látszik, hogy alaposan elgondolkodik saját szavain, de megint csak rá kell döbbennie, hogy sokkal fáradtabb annál, mintsem hogy ilyesmiken törje a fejét.
Vet még egy pillantást a nyúl maradékára, hátha akad egy-két jó falat, amit megmenthet magának. Igaz, már egészen megtelt apróra szűkült gyomra, de a szeme még mindig kívánja az ételt.
A vásznat kicsit ügyetlenül fogadja, de igen hamar belecsavarja magát. Kicsit kényelmesebb pozícióba is helyezkedik, saját batyuját feje alá tolja, majd így hallgatja tovább a férfi szavait.*
- Talán meg kellene keresned, nem gondoltál még rá? Megnyugodhatna a lelked, ha tudnál róla valamit... vagy ha látnád őt. *Egyre lassabban követik egymást a lány szavai, szemei is le-le csukódnak, de azért az óriás válaszát még mindenképp megvárja, mielőtt elaludna.*
- Ha mégis aludnál... ébressz fel... és én majd... őrködöm. *Húzódik még egy kicsit közelebb a tűzhöz, majd pillanatok alatt elnyomja az álom.*
215. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-06-28 20:52:28
Üzenet elküldve: 2019-06-28 20:52:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Halkan göcög fel, persze csak árnyaltan, mert a tűz fényében a lány állapota hatványozottan látszik. Mint, akit nem csak a sors vert meg, hanem rendszeresen, talán mindenki. Lassan csóválja meg fejét, aztán némán sóhajt fel, az éjszakai levegőt szívja tüdejébe, kezd hűvösödni már. Óvatosan pillant a lányra, nem tudja, vajon nem fázik-e. A tűzben pattogó fahasábok hangjába vegyülve hallgatja a lány kellemesen duruzsoló hangját, s mosolyogva tekint a lángokba.*
- Talán, nem is véletlen. *Vonja meg a vállát, bár az ő vallását a lány vélhetően nem is ismeri. Amint átadta a húst, maga is falatozni kezd, apró falatokat, de annál nagyobb vehemenciával, nem bánja a forróságot.*
- Igen... *Motyogja kissé tele szájjal.* Syn...mira... *Nyeli le a falatot, aztán csak ismét felgöcög.*
- Ó, sok mindenben, nagyon sok mindenben. Gurgothaar és Barmadhúr kegyeiből itt kötöttem ki, a törzsemből elűztek. *Vonja meg a vállát.* Meg kellett volna halnom, de mégsem tettem. Asszonyom, születendő gyermekem, nem láthatom már sohasem, ahogyan a helyem sem találom a világban... de... de talán most, tudod? Most úgy érzem tartozhatok valahová... csak, tennem kell egy kis jót, annyi harc után. *Ismét harap egyet, még mielőtt válaszolna, a kérdés kissé váratlanul is éri, nagyon rég volt már, hogy Krestvirre gondolt.*
- Ő egy lány. Bár gondolom ezt tudtad. *Nevet fel, majd jóllakottan heveredik el a tűz mellett, felkönyökölve nézve a lányt. Kisebb gondolkodás után, hátizsákjába túrva, egy kisebb, szakadtabb vásznat vesz elő, majd összegyűrve hajítja át.*
- De most már pihenj közben! *Mosolyodik el, aztán rövid sóhajtás után folytatja.* Szóval Krestvir, Synmira egy mágusa és nagyon kedves lány, azt hiszen szerettem, a magam módján, bár ő ezt nem tudta. *Néz a tűzbe.* Megbocsátott... Krestvir mindig megbocsát, nagyon okos lány, de fiatal még... igaz... azt sem tudom mikor találkoztam vele már olyan régen volt. Mindegy, elmúlt. *Leteszi fejét kinyújtott kezére, de szemei a sötétet fürkészik.*
- Őrzöm az álmod... nem alszom valami jól... szakmai ártalom. *Szúrja ismét közbe.* Krestvir, mikor legutoljára találkoztam vele, hosszú útra indult, küldetésre, azt mondta. Tudod, most, hogy beszélünk róla, aggódom is érte. *Szalad össze szemöldöke*
*Halkan göcög fel, persze csak árnyaltan, mert a tűz fényében a lány állapota hatványozottan látszik. Mint, akit nem csak a sors vert meg, hanem rendszeresen, talán mindenki. Lassan csóválja meg fejét, aztán némán sóhajt fel, az éjszakai levegőt szívja tüdejébe, kezd hűvösödni már. Óvatosan pillant a lányra, nem tudja, vajon nem fázik-e. A tűzben pattogó fahasábok hangjába vegyülve hallgatja a lány kellemesen duruzsoló hangját, s mosolyogva tekint a lángokba.*
- Talán, nem is véletlen. *Vonja meg a vállát, bár az ő vallását a lány vélhetően nem is ismeri. Amint átadta a húst, maga is falatozni kezd, apró falatokat, de annál nagyobb vehemenciával, nem bánja a forróságot.*
- Igen... *Motyogja kissé tele szájjal.* Syn...mira... *Nyeli le a falatot, aztán csak ismét felgöcög.*
- Ó, sok mindenben, nagyon sok mindenben. Gurgothaar és Barmadhúr kegyeiből itt kötöttem ki, a törzsemből elűztek. *Vonja meg a vállát.* Meg kellett volna halnom, de mégsem tettem. Asszonyom, születendő gyermekem, nem láthatom már sohasem, ahogyan a helyem sem találom a világban... de... de talán most, tudod? Most úgy érzem tartozhatok valahová... csak, tennem kell egy kis jót, annyi harc után. *Ismét harap egyet, még mielőtt válaszolna, a kérdés kissé váratlanul is éri, nagyon rég volt már, hogy Krestvirre gondolt.*
- Ő egy lány. Bár gondolom ezt tudtad. *Nevet fel, majd jóllakottan heveredik el a tűz mellett, felkönyökölve nézve a lányt. Kisebb gondolkodás után, hátizsákjába túrva, egy kisebb, szakadtabb vásznat vesz elő, majd összegyűrve hajítja át.*
- De most már pihenj közben! *Mosolyodik el, aztán rövid sóhajtás után folytatja.* Szóval Krestvir, Synmira egy mágusa és nagyon kedves lány, azt hiszen szerettem, a magam módján, bár ő ezt nem tudta. *Néz a tűzbe.* Megbocsátott... Krestvir mindig megbocsát, nagyon okos lány, de fiatal még... igaz... azt sem tudom mikor találkoztam vele már olyan régen volt. Mindegy, elmúlt. *Leteszi fejét kinyújtott kezére, de szemei a sötétet fürkészik.*
- Őrzöm az álmod... nem alszom valami jól... szakmai ártalom. *Szúrja ismét közbe.* Krestvir, mikor legutoljára találkoztam vele, hosszú útra indult, küldetésre, azt mondta. Tudod, most, hogy beszélünk róla, aggódom is érte. *Szalad össze szemöldöke*
214. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-06-27 22:38:10
Üzenet elküldve: 2019-06-27 22:38:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
- Kacsintás... vagyis... az akart volna lenni. *Épp csak átfut egy mosoly ajkain, ahogy az óriás felé pillant. Arca valóban jól látszik most a tűz fényében; karikás, betegesen fáradtnak tűnő szemek, beesett orcák, karcolásokkal és horzsolásokkal tarkított bőr, szénaboglyát idéző, piszkos szőke tincsekkel keretezve. Összességében egészen elgyötört, de a kék szemek csillogása akkor sem változik, amikor az őt ért erőszakot említi. Talán magát is meglepi vele egy kicsit, milyen könnyedén szalad ki a száján, de nem gondolja túl a dolgot. Szerencsére Zaxdor sem igyekszik részletesebben megismerni a történetet, így rögtön túl is léphetnek rajta. Persze az éjszakai neszei közé ékelődő reccsenés, és a halk, összeszorított fogak közül érkező válasz sem kerülik el a lány figyelmét, de csak egy értő pillantással reagál.*
- Tudod... én nem hiszek a sorsban. Vagyis eddig nem hittem... Mindig is úgy gondoltam, hogy a világmindenséget milliónyi véletlen alakítja pillanatról pillanatra... De ennyi véletlen... hogy Taitost is ismered... nem létezhet! *Most sokkalta élénkebbnek tűnik, mint pár perccel korábban, arckifejezése is inkább értetlenséget sugall mélységes fáradtság helyett.*
- Mennyi lehet az esélye annak... *mosolyodik el lágyan* ...hogy a senki földjén... talán a halál mezsgyéjén járva... találkozom valakivel, aki... aki minden bajomra ismeri a gyógyírt? *Kutató pillantása az óriást fürkészi, bár nem vár igazán választ a kérdésre. Talán tényleg az esélyeket latolgatja.
A neki nyújtott húst késlekedés nélkül átveszi, hisz a kukacokkal nem igazán lakott jól. Az illat és a látvány együttese kissé türelmetlenné teszi; némi erőtlen fújogatás után már harap is. Persze meg is égeti a nyelvét, de ez most valahogy nem tudja érdekelni.*
- Akkor... holnap reggel irány Synmira... érdekes név... *Tovább tépi a húst a csontról, úgy tűnik, egyetlen ehető falatot sem hagy kárba veszni.*
- Hogy én segítek rajtad? * kérdez vissza újból elmosolyodva, hisz nehezen tudja elképzelni, miként is lehetne valóban az óriás segítségére.*
- Krestvir? *Kérdez tovább rögtön, hisz észrevette, miféle hatást gyakrolt Zaxdorra már csak az említése is.*- Mesélj róla! Ki ő?
- Kacsintás... vagyis... az akart volna lenni. *Épp csak átfut egy mosoly ajkain, ahogy az óriás felé pillant. Arca valóban jól látszik most a tűz fényében; karikás, betegesen fáradtnak tűnő szemek, beesett orcák, karcolásokkal és horzsolásokkal tarkított bőr, szénaboglyát idéző, piszkos szőke tincsekkel keretezve. Összességében egészen elgyötört, de a kék szemek csillogása akkor sem változik, amikor az őt ért erőszakot említi. Talán magát is meglepi vele egy kicsit, milyen könnyedén szalad ki a száján, de nem gondolja túl a dolgot. Szerencsére Zaxdor sem igyekszik részletesebben megismerni a történetet, így rögtön túl is léphetnek rajta. Persze az éjszakai neszei közé ékelődő reccsenés, és a halk, összeszorított fogak közül érkező válasz sem kerülik el a lány figyelmét, de csak egy értő pillantással reagál.*
- Tudod... én nem hiszek a sorsban. Vagyis eddig nem hittem... Mindig is úgy gondoltam, hogy a világmindenséget milliónyi véletlen alakítja pillanatról pillanatra... De ennyi véletlen... hogy Taitost is ismered... nem létezhet! *Most sokkalta élénkebbnek tűnik, mint pár perccel korábban, arckifejezése is inkább értetlenséget sugall mélységes fáradtság helyett.*
- Mennyi lehet az esélye annak... *mosolyodik el lágyan* ...hogy a senki földjén... talán a halál mezsgyéjén járva... találkozom valakivel, aki... aki minden bajomra ismeri a gyógyírt? *Kutató pillantása az óriást fürkészi, bár nem vár igazán választ a kérdésre. Talán tényleg az esélyeket latolgatja.
A neki nyújtott húst késlekedés nélkül átveszi, hisz a kukacokkal nem igazán lakott jól. Az illat és a látvány együttese kissé türelmetlenné teszi; némi erőtlen fújogatás után már harap is. Persze meg is égeti a nyelvét, de ez most valahogy nem tudja érdekelni.*
- Akkor... holnap reggel irány Synmira... érdekes név... *Tovább tépi a húst a csontról, úgy tűnik, egyetlen ehető falatot sem hagy kárba veszni.*
- Hogy én segítek rajtad? * kérdez vissza újból elmosolyodva, hisz nehezen tudja elképzelni, miként is lehetne valóban az óriás segítségére.*
- Krestvir? *Kérdez tovább rögtön, hisz észrevette, miféle hatást gyakrolt Zaxdorra már csak az említése is.*- Mesélj róla! Ki ő?
213. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-06-14 20:18:04
Üzenet elküldve: 2019-06-14 20:18:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Hiába hatalmas Lanawin világa, hiába hatalmas Arthenior, úgy látszik a sorsok olykor eggyé kovácsolódnak, s lelkek azonos útvesztőben találkoznak. ~ A lány is ott volt. ~ Zaxdor merev arcán ezúttal a mosolygás helyét őszinte érdeklődés veszi át, jóllehet eddig is kíváncsi volt a lányra, azonban most elveszett életének egy szelete köszön vissza, ahogy ránéz.*
- Az élénk fantázia... az jó... *Motyogja csendesen, majd felkuncog a folytatásra. Ha akarna sem tudna mást csinálni szívesebben, legalább akad társasága, aki, így is tökéletes, nemhogy, ha esetleg összeszedi magát.*
- Nos... *Vonja meg vállát vidoran.* Jobb dolgom nem lévén... *Keze persze nem áll meg, s a megnyúzott kizsigerelt nyulat, immár parázsló tábortűz fölé tűzi, s hamarosan sistergő, sülő hús pattogó hangja és ínycsiklandó illat kezd terjengeni, az erdő kezdődő sötétjében. Világosan látszik a lány arca, a néhol fel-fellobbanó lángok aranyba takarják, így a kacsintás próbálkozása mellett sem tud elmenni egy szélesebb mosoly nélkül.*
- Ez most kacsintás volt? Vagy valami belement a szemedbe? *Kérdezi, s maga is visszakacsint, majd ismét felkuncog kissé, míg fordít egyet a nyúlon. Bár tudna még kukacot szerezni, bármennyire is kedve szottyanna hozzá Shainak, nem biztos, hogy a nyúl mellett azt választaná, mindenesetre becsüli a lány gyomrát és bátorságát, erre nem sokan vetemednnek. Ekkor harcolta ki magának Zaxdor első tiszteletét. ~ Kalandozó. ~ Aztán meggondolja magát, mert az azt követő gondolatok megrohanják elméjét és képzeteket is társítanak hozzá. Törékeny test, áldozattípus, elméje terhelt és elveszett. Erőszak. A bot megroppan kezében, bár nem retten meg sem a vértől, sem a harctól, a felesleges, ok nélküli erőszakot elítéli. Nem tud rá mit mondani... feleslegesnek is érzi... soha nem értheti meg, akkor a lány mit érezhetett, így nem is próbálja.*
- Utoléri majd a sors. *Fűzi hozzá csendesen összeszorított szájjal, szerencsére a lány témát vált, amire meglepetten kapja fel a fejét.*
- Taitos? Őt nem Arthban kell keresd! *Élénkül fel hirtelen most, hogy végre közös nevezőt hall.* Krestvir... gyönyörű Krestvir... *Kerekedik el szeme a sötétben, s hidegen csillan meg az acélkék.*
- Krestvir mestere, Taitos... Synmirán kell keressük, tudom, hogy hol van, holnap, ha felébredtünk elviszlek oda! *Mondja, bár nem bizonyos benne, hogy a mágusmester ott van, talán kérhetnek mástól segítséget.*
- Most egyél, de óvatosan, még forró. *Bólintva tép le egy jókora darab húst.* Sajnos nincs sóm, sem borsom. De így is finom. *Vesz magának is egyet.*
- Ha Synmirán nem járunk sikerrel, elkísérlek a városba, s érdeklődünk, bizonyosan van, ki látta. *Mondja immár félig teli szájjal.*
- Segítünk rajtad... közben te pedig rajtam. *Mosolyodik el halványan.* Rég volt már társaságom... ilyen pedig talán csak egy, mióta itt vagyok. *Biccent a lány felé.*
*Hiába hatalmas Lanawin világa, hiába hatalmas Arthenior, úgy látszik a sorsok olykor eggyé kovácsolódnak, s lelkek azonos útvesztőben találkoznak. ~ A lány is ott volt. ~ Zaxdor merev arcán ezúttal a mosolygás helyét őszinte érdeklődés veszi át, jóllehet eddig is kíváncsi volt a lányra, azonban most elveszett életének egy szelete köszön vissza, ahogy ránéz.*
- Az élénk fantázia... az jó... *Motyogja csendesen, majd felkuncog a folytatásra. Ha akarna sem tudna mást csinálni szívesebben, legalább akad társasága, aki, így is tökéletes, nemhogy, ha esetleg összeszedi magát.*
- Nos... *Vonja meg vállát vidoran.* Jobb dolgom nem lévén... *Keze persze nem áll meg, s a megnyúzott kizsigerelt nyulat, immár parázsló tábortűz fölé tűzi, s hamarosan sistergő, sülő hús pattogó hangja és ínycsiklandó illat kezd terjengeni, az erdő kezdődő sötétjében. Világosan látszik a lány arca, a néhol fel-fellobbanó lángok aranyba takarják, így a kacsintás próbálkozása mellett sem tud elmenni egy szélesebb mosoly nélkül.*
- Ez most kacsintás volt? Vagy valami belement a szemedbe? *Kérdezi, s maga is visszakacsint, majd ismét felkuncog kissé, míg fordít egyet a nyúlon. Bár tudna még kukacot szerezni, bármennyire is kedve szottyanna hozzá Shainak, nem biztos, hogy a nyúl mellett azt választaná, mindenesetre becsüli a lány gyomrát és bátorságát, erre nem sokan vetemednnek. Ekkor harcolta ki magának Zaxdor első tiszteletét. ~ Kalandozó. ~ Aztán meggondolja magát, mert az azt követő gondolatok megrohanják elméjét és képzeteket is társítanak hozzá. Törékeny test, áldozattípus, elméje terhelt és elveszett. Erőszak. A bot megroppan kezében, bár nem retten meg sem a vértől, sem a harctól, a felesleges, ok nélküli erőszakot elítéli. Nem tud rá mit mondani... feleslegesnek is érzi... soha nem értheti meg, akkor a lány mit érezhetett, így nem is próbálja.*
- Utoléri majd a sors. *Fűzi hozzá csendesen összeszorított szájjal, szerencsére a lány témát vált, amire meglepetten kapja fel a fejét.*
- Taitos? Őt nem Arthban kell keresd! *Élénkül fel hirtelen most, hogy végre közös nevezőt hall.* Krestvir... gyönyörű Krestvir... *Kerekedik el szeme a sötétben, s hidegen csillan meg az acélkék.*
- Krestvir mestere, Taitos... Synmirán kell keressük, tudom, hogy hol van, holnap, ha felébredtünk elviszlek oda! *Mondja, bár nem bizonyos benne, hogy a mágusmester ott van, talán kérhetnek mástól segítséget.*
- Most egyél, de óvatosan, még forró. *Bólintva tép le egy jókora darab húst.* Sajnos nincs sóm, sem borsom. De így is finom. *Vesz magának is egyet.*
- Ha Synmirán nem járunk sikerrel, elkísérlek a városba, s érdeklődünk, bizonyosan van, ki látta. *Mondja immár félig teli szájjal.*
- Segítünk rajtad... közben te pedig rajtam. *Mosolyodik el halványan.* Rég volt már társaságom... ilyen pedig talán csak egy, mióta itt vagyok. *Biccent a lány felé.*
212. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-06-14 18:03:19
Üzenet elküldve: 2019-06-14 18:03:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
- Láttam őt meghalni... Harath feladata lett volna, hogy megvédje... de esélye sem volt... Én is csak azért élek, mert mellém szegődött a szerencse... Aznap... sok embert láttam meghalni... *Kínzó részletességgel törnek rá az aznapról őrzött emlékek. Fejét kezébe támasztja, és úgy lesi az előtte táncoló lángokat, egészen komor tekintettel. Akkor romlott el minden, amikor betette a lábát a Pintybe. Egyetlen rossz döntés indította el a lavinát, amit előjelek híján még csak esélye sem volt elkerülni. Ha egy másik fogadó ajtaján nyit be, szinte bizonyos, hogy most valahol egészen máshol lenne.
Az óriás által felsorolt nevekre csak erőtlenül nemet int, hisz egyiküket sem ismeri. Tulajdonképp egy kezén meg tudná számolni, hány embert vagy egyéb értelmes szerzetet ismer név szerint a városból. Hogy közülük hány él, és merre vitte őket az útjuk... az már egy egészen más történet.
A következő kérdésre alig észrevehetően és szomorkásan, de újból elmosolyodik. Hiába a rémesebbnél rémesebb gondolatok, úgy tűnik Zaxdornak érzéke van a lány felvidításához.*
- Elég élénk a fantáziám.*Pillant az óriásra, majd kezét leeresztve visszadől az eddig támasztott fának.* - Ha ennyire meg akarod menteni az életem, nem fogok ellenkezni. *Mosolya szélesedik, s mintha szívébe is visszaköltözne a remény, amit a folyóparton vesztett el. Ha Zaxdor komolyan beszél - márpedig nem úgy tűnik, mint akinek szokása csak úgy dobálózni az ígéretekkel - talán tényleg meggyógyulhat. Mindenesetre egy ilyen társ mellett bizonyosan több esélye van valamire is jutni, mint egyedül.
Míg a másik élelmet szerez, Shaiyama lehunyt szemmel hallgatja az erdő neszeit. Igyekszik száműzni fejéből a fájdalmas emlékeket és örülni annak, aminek lehet is; néhány órával ezelőtti állapotához képest a mostani már elég nagy előrelépésnek tekinthető. Az elfogyasztott kukacoknak köszönhetően gyomra már nem önmagát emészti, tagjai is kezdenek átmelegedni a tűz mellett, arról nem is beszélve, milyen ajánlatot kapott az imént az óriástól.*
- Előételnek tökéletes volt. Ínyenc falatok... *Kacsintana is, de csak valami furcsa pislogás lesz a dologból. A nyúl felvágását szótlanul figyeli; ha nem muszáj, vagy érdemes nem töri meg a csendet, ami kettejük között eddig sem tűnt kínosnak.*
- Harath mutatta be... miután megerőszakolt. *Nem tervezte megosztani ezt a részletet, de most valahogy kicsúszik a száján. Talán így kerek a történet.*
- Alig pár szót váltottam vele, nem mondanám, hogy ismertem... *Mondja tűnődve, még mindig az óriás munkáját figyelve.*
- Aznap egy darabig velünk volt egy fiatal mágus... Taitos a neve. Azt hiszem, őt kellene megtalálnom... de hogy hol keressük, fogalmam sincs. Nem ismerem Artheniort. Nem is akarom... de azt hiszem, nincs nagyon más választásom.
- Láttam őt meghalni... Harath feladata lett volna, hogy megvédje... de esélye sem volt... Én is csak azért élek, mert mellém szegődött a szerencse... Aznap... sok embert láttam meghalni... *Kínzó részletességgel törnek rá az aznapról őrzött emlékek. Fejét kezébe támasztja, és úgy lesi az előtte táncoló lángokat, egészen komor tekintettel. Akkor romlott el minden, amikor betette a lábát a Pintybe. Egyetlen rossz döntés indította el a lavinát, amit előjelek híján még csak esélye sem volt elkerülni. Ha egy másik fogadó ajtaján nyit be, szinte bizonyos, hogy most valahol egészen máshol lenne.
Az óriás által felsorolt nevekre csak erőtlenül nemet int, hisz egyiküket sem ismeri. Tulajdonképp egy kezén meg tudná számolni, hány embert vagy egyéb értelmes szerzetet ismer név szerint a városból. Hogy közülük hány él, és merre vitte őket az útjuk... az már egy egészen más történet.
A következő kérdésre alig észrevehetően és szomorkásan, de újból elmosolyodik. Hiába a rémesebbnél rémesebb gondolatok, úgy tűnik Zaxdornak érzéke van a lány felvidításához.*
- Elég élénk a fantáziám.*Pillant az óriásra, majd kezét leeresztve visszadől az eddig támasztott fának.* - Ha ennyire meg akarod menteni az életem, nem fogok ellenkezni. *Mosolya szélesedik, s mintha szívébe is visszaköltözne a remény, amit a folyóparton vesztett el. Ha Zaxdor komolyan beszél - márpedig nem úgy tűnik, mint akinek szokása csak úgy dobálózni az ígéretekkel - talán tényleg meggyógyulhat. Mindenesetre egy ilyen társ mellett bizonyosan több esélye van valamire is jutni, mint egyedül.
Míg a másik élelmet szerez, Shaiyama lehunyt szemmel hallgatja az erdő neszeit. Igyekszik száműzni fejéből a fájdalmas emlékeket és örülni annak, aminek lehet is; néhány órával ezelőtti állapotához képest a mostani már elég nagy előrelépésnek tekinthető. Az elfogyasztott kukacoknak köszönhetően gyomra már nem önmagát emészti, tagjai is kezdenek átmelegedni a tűz mellett, arról nem is beszélve, milyen ajánlatot kapott az imént az óriástól.*
- Előételnek tökéletes volt. Ínyenc falatok... *Kacsintana is, de csak valami furcsa pislogás lesz a dologból. A nyúl felvágását szótlanul figyeli; ha nem muszáj, vagy érdemes nem töri meg a csendet, ami kettejük között eddig sem tűnt kínosnak.*
- Harath mutatta be... miután megerőszakolt. *Nem tervezte megosztani ezt a részletet, de most valahogy kicsúszik a száján. Talán így kerek a történet.*
- Alig pár szót váltottam vele, nem mondanám, hogy ismertem... *Mondja tűnődve, még mindig az óriás munkáját figyelve.*
- Aznap egy darabig velünk volt egy fiatal mágus... Taitos a neve. Azt hiszem, őt kellene megtalálnom... de hogy hol keressük, fogalmam sincs. Nem ismerem Artheniort. Nem is akarom... de azt hiszem, nincs nagyon más választásom.
211. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-05-15 15:32:03
Üzenet elküldve: 2019-05-15 15:32:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Nem kerüli el figyelmét Shai fáradt és szomorú tekintete, némiképp akár magára is ismerhetne, bár az óriás sokkal inkább beletörődött és kedvtelen. Furcsa dolgok történnek mostanság, melyre Zaxdor nem ismeri a válaszokat, sokszor eszébe jut a csendes üldögélés egy hasadék szélén, miközben törzsére vigyázva volt őr. Az átvirrasztott éjszakák, s a kínzó magány érzete bizony nehézzé teszi az óriáslelket, de a megmagyarázhatatlan ismeretlen miatti tétovaság még inkább. Valami hasonlót vél felfedezni a lányban is, bár tudja, hogy szánalmára Shai nem szorul. Főként, hogy a további magyarázatba már ismerős név is vegyül, még, ha nem is mindkettőt, bár utóbbi kapcsán bizonytalan.*
- Leandana... a thargok szellemjárója... ott voltam a halotti toron, Kagan mellett. *Sóhajt fel, s emlékeiben kutat. Annyi bizonyos, hogy a rég kialudt máglya mellett ébredt, hátán fekve néhány öblös boroshordó mellett, hasogató fejfájással.* A kúriai csatában veszítettük el, őt akartuk megmenteni. *Foglalja össze röviden.* De a felkelők elkapták és földbe tiporták. *Ingatja meg fejét.* Nem értünk oda időben. Hrothgaar, Kagan, Daewe, Krestvir és még sokan mások. *Sorolja hirtelen a neveket, melyek eszébe jutnak.*
- Gondolod, hogy egy ekkora melák elférne a fejedben? *Kocogtatja meg saját halántékát ismét halkan felkuncogva.* Segítek. De előbb a vacsora. *Áll fel hirtelen, majd csak biccent, hogy hamarosan jön. Csapdái nincsenek messze, legalább az egyikben csak van valami, régen kihelyezte már a hurkokat. Betér a sűrűbe, gyors léptekkel, most nem akar lopakodni, s bár az elsőben semmit, a másodikban egy közepes méretű nyulat talál. A harmadikban megint csak semmi, de ez már kettejüknek elég lesz, majd ő nem eszik annyit, amennyit szokott. A lány rosszabb állapotban van. Visszatérő léptei hasonló sebességűek, s mosolyogva mutatja lábánál lefelé lógatva zsákmányát.*
- Mielőtt megkérdeznéd, hogy akkor miért etettem veled kukacokat, nem számítottam rá, hogy találok vadat. *Húzódik mosolyra a száj, majd kissé már közelebb a lányhoz ismét helyet foglal, s tőrével hasítja végig, majd nyúzza meg az állatot.*
- Honnan ismerted Leandanát? *Kérdezi fel sem nézve, a lány nem tűnik barbárnak, de olyannak sem, aki annak készül.* Reggel a város felé vezesselek? Vagy más a cél? Arra... *Mutat a homloka közepére a lánynak.* hol kezdjünk magyarázatot keresni? *Kérdezi visszafordulva a nyúl felé, melynek kizsigerelésénél tart immár.*
*Nem kerüli el figyelmét Shai fáradt és szomorú tekintete, némiképp akár magára is ismerhetne, bár az óriás sokkal inkább beletörődött és kedvtelen. Furcsa dolgok történnek mostanság, melyre Zaxdor nem ismeri a válaszokat, sokszor eszébe jut a csendes üldögélés egy hasadék szélén, miközben törzsére vigyázva volt őr. Az átvirrasztott éjszakák, s a kínzó magány érzete bizony nehézzé teszi az óriáslelket, de a megmagyarázhatatlan ismeretlen miatti tétovaság még inkább. Valami hasonlót vél felfedezni a lányban is, bár tudja, hogy szánalmára Shai nem szorul. Főként, hogy a további magyarázatba már ismerős név is vegyül, még, ha nem is mindkettőt, bár utóbbi kapcsán bizonytalan.*
- Leandana... a thargok szellemjárója... ott voltam a halotti toron, Kagan mellett. *Sóhajt fel, s emlékeiben kutat. Annyi bizonyos, hogy a rég kialudt máglya mellett ébredt, hátán fekve néhány öblös boroshordó mellett, hasogató fejfájással.* A kúriai csatában veszítettük el, őt akartuk megmenteni. *Foglalja össze röviden.* De a felkelők elkapták és földbe tiporták. *Ingatja meg fejét.* Nem értünk oda időben. Hrothgaar, Kagan, Daewe, Krestvir és még sokan mások. *Sorolja hirtelen a neveket, melyek eszébe jutnak.*
- Gondolod, hogy egy ekkora melák elférne a fejedben? *Kocogtatja meg saját halántékát ismét halkan felkuncogva.* Segítek. De előbb a vacsora. *Áll fel hirtelen, majd csak biccent, hogy hamarosan jön. Csapdái nincsenek messze, legalább az egyikben csak van valami, régen kihelyezte már a hurkokat. Betér a sűrűbe, gyors léptekkel, most nem akar lopakodni, s bár az elsőben semmit, a másodikban egy közepes méretű nyulat talál. A harmadikban megint csak semmi, de ez már kettejüknek elég lesz, majd ő nem eszik annyit, amennyit szokott. A lány rosszabb állapotban van. Visszatérő léptei hasonló sebességűek, s mosolyogva mutatja lábánál lefelé lógatva zsákmányát.*
- Mielőtt megkérdeznéd, hogy akkor miért etettem veled kukacokat, nem számítottam rá, hogy találok vadat. *Húzódik mosolyra a száj, majd kissé már közelebb a lányhoz ismét helyet foglal, s tőrével hasítja végig, majd nyúzza meg az állatot.*
- Honnan ismerted Leandanát? *Kérdezi fel sem nézve, a lány nem tűnik barbárnak, de olyannak sem, aki annak készül.* Reggel a város felé vezesselek? Vagy más a cél? Arra... *Mutat a homloka közepére a lánynak.* hol kezdjünk magyarázatot keresni? *Kérdezi visszafordulva a nyúl felé, melynek kizsigerelésénél tart immár.*
210. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-05-14 20:56:37
Üzenet elküldve: 2019-05-14 20:56:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Ahogy az óriás visszakérdez, csak fáradtan és szomorúan bólint. Az átok elég tág fogalom ahhoz, hogy az ő baja is beleférjen. Egyáltalán nem ért a mágiához, de abban is biztos, hogy ami aznap elhagyta annak az embernek – vagy annak tűnő valaminek – a testét, és fekete pontot égetett a közelben tartózkodók homlokára, nem e világi teremtmény volt. Elkeseredett szavaira azonban újból olyan válasz érkezik, amit nem állhat meg egy mosoly nélkül. A férfi jó érzékkel mutat rá a helyzet kritikusabb értelmezésére, amire Shaiyama még leharcolt állapota ellenére is vevő. A nehéz helyzeteket legjobb egy kis sötét humorral elütni.*
- És mennyire igazad van... ezek a fogadók... teljesen kiszámíthatatlanok. *Nevet fel kissé keserűen, de őszintén, ugyanis nem ez az egyedüli kellemetlenség, ami Arthenior kocsmáiban érte őt. Az idő sokat tompított a Harath-tal való első találkozás emlékén; még mindig borzalmas, de legalább már nem jut mindennap eszébe.*
- Ha ez nem lenne *mutat a fekete pöttyre, kezét épp csak megemelve* - eszem ágában sem lenne visszamenni oda. *Fűzi még hozzá jelentőségteljes hanghordozással, majd útjára engedi a másikat, hogy hamarosan takaros kis tűz mellett folytathassák a beszélgetést.
Egy órával korábban álmodni sem mert volna arról, hogy lesz lehetősége megmelegedni, így a lehető legközelebb próbál húzódni a tűzhöz. Elgémberedett kezeit a lángokhoz emeli, de annyira remegnek, hogy inkább visszaejti őket ölébe. *
- A Pegazusban kaptam az átkot. Leandanával és Harath-tal mentünk oda... ők is thargok voltak. *Most nem nevet, tekintete megélénkül, hangja pedig arról tanúskodik, hogy nagyon ő se hiszi el azt, amit mond. Vajon mennyi esély van arra, hogy az óriás, akivel egy erdő közepén összefut, pont azokról a thargokról kezd el beszélni, akik közé rövid ideg, de maga is tartozott?*
- Ismerted őket? *Kérdi erejéhez mérten izgatottan, Zaxdor tekintetét fürkészve.
A következő kérdésre nagyot sóhajt. Jól jönne a segítség, ez nem is kérdés, de ki tudja, mikor kezd el újból hallucinálni... mielőtt elfogadja, talán tisztáznia kellene a kellemetlenebb részleteket is.*
- Mindennél jobban akarom tudni az igazságot... de azt hiszem, nagyon nehéz út vezet oda. Rémeket látok, sok mindenre nem emlékszem... rólad is azt hittem, hogy csak a fejemben létezel... míg el nem tetted a kardjaidat. *Tekintete eddig a távolba révedt, de most újból Zaxdorra pillant.*
- Ha így is segíteni akarsz, bolond lennék visszautasítani. *Egy árnyalatnyi mosoly azért megjelenik ajkai szegletében.*
*Ahogy az óriás visszakérdez, csak fáradtan és szomorúan bólint. Az átok elég tág fogalom ahhoz, hogy az ő baja is beleférjen. Egyáltalán nem ért a mágiához, de abban is biztos, hogy ami aznap elhagyta annak az embernek – vagy annak tűnő valaminek – a testét, és fekete pontot égetett a közelben tartózkodók homlokára, nem e világi teremtmény volt. Elkeseredett szavaira azonban újból olyan válasz érkezik, amit nem állhat meg egy mosoly nélkül. A férfi jó érzékkel mutat rá a helyzet kritikusabb értelmezésére, amire Shaiyama még leharcolt állapota ellenére is vevő. A nehéz helyzeteket legjobb egy kis sötét humorral elütni.*
- És mennyire igazad van... ezek a fogadók... teljesen kiszámíthatatlanok. *Nevet fel kissé keserűen, de őszintén, ugyanis nem ez az egyedüli kellemetlenség, ami Arthenior kocsmáiban érte őt. Az idő sokat tompított a Harath-tal való első találkozás emlékén; még mindig borzalmas, de legalább már nem jut mindennap eszébe.*
- Ha ez nem lenne *mutat a fekete pöttyre, kezét épp csak megemelve* - eszem ágában sem lenne visszamenni oda. *Fűzi még hozzá jelentőségteljes hanghordozással, majd útjára engedi a másikat, hogy hamarosan takaros kis tűz mellett folytathassák a beszélgetést.
Egy órával korábban álmodni sem mert volna arról, hogy lesz lehetősége megmelegedni, így a lehető legközelebb próbál húzódni a tűzhöz. Elgémberedett kezeit a lángokhoz emeli, de annyira remegnek, hogy inkább visszaejti őket ölébe. *
- A Pegazusban kaptam az átkot. Leandanával és Harath-tal mentünk oda... ők is thargok voltak. *Most nem nevet, tekintete megélénkül, hangja pedig arról tanúskodik, hogy nagyon ő se hiszi el azt, amit mond. Vajon mennyi esély van arra, hogy az óriás, akivel egy erdő közepén összefut, pont azokról a thargokról kezd el beszélni, akik közé rövid ideg, de maga is tartozott?*
- Ismerted őket? *Kérdi erejéhez mérten izgatottan, Zaxdor tekintetét fürkészve.
A következő kérdésre nagyot sóhajt. Jól jönne a segítség, ez nem is kérdés, de ki tudja, mikor kezd el újból hallucinálni... mielőtt elfogadja, talán tisztáznia kellene a kellemetlenebb részleteket is.*
- Mindennél jobban akarom tudni az igazságot... de azt hiszem, nagyon nehéz út vezet oda. Rémeket látok, sok mindenre nem emlékszem... rólad is azt hittem, hogy csak a fejemben létezel... míg el nem tetted a kardjaidat. *Tekintete eddig a távolba révedt, de most újból Zaxdorra pillant.*
- Ha így is segíteni akarsz, bolond lennék visszautasítani. *Egy árnyalatnyi mosoly azért megjelenik ajkai szegletében.*
209. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-05-06 20:07:37
Üzenet elküldve: 2019-05-06 20:07:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Akad még egy kis idő, mielőtt elindulna, ez pont elég, hogy tisztázzanak néhány részletet életükből. A különös pontra Zaxdor korábban nem figyel fel, talán különleges ismertetőjegynek tartja, ami a lány sajátja, az meg sem fordul fejében, hogy idegen és nem odaillő, bár tény, hogy soha hasonlót sem látott.*
- Átok? *Húzza fel szemöldökét, de nem látszik rajta, hogy különösebben megbotránkozna. A félhomályban kissé előrébb hajol, hogy közelebbről vehesse szemügyre, majd csak megcsóválja a fejét.*
- Ebben a világban már nem csodálkozom semmin. *Szemei kissé huncutabbra váltanak, mielőtt szája is mosolyra húzódna.* Ha már egy fogadóban is ennyi mindent összeszedhet az ember, magam az erdőre szavazok. *Buggyan ki belőle egy apró nevetésmorzsa, hogy aztán csak kezét feltéve kérjen elnézést és komolyodjon el. Lesz még kérdése persze, de első a tűz, kezd hűvös lenni már az este. Így nem teketóriázik, ha már felvállalta a lány sorsát nem komótosan dolgozik. Hamar megfordul, s egy jó nyaláb fát átölelve érkezik, s ha semmi nem akadályozza meg, hamarosan pattogó tűz mellett ülhetnek, immár talán kissé közelebb egymáshoz, a tűz mellett.*
- Arthenior... *Mondja merengve a tűz lángjaiba figyelve.* Amikor legutóbb ott jártam éppen a Pegazust igyekeztek felgyújtani, szerencsére nem történt ilyen. Lázadás zajlott, nem is kicsit. *Vonja meg a vállát.*
- A thargokkal jöttem, de Kagan eltűnése után nekem sem volt maradásom. Nem illek közéjük, bár van, ki számomra kedves. *Gondol hirtelen Kagaenaere, s a varászlók közül Krestvirre.* Mindegy. *Vaskos mutatóujjával a lány homloka felé bök.*
- Meg akarod tudni az igazságot? Ami azt illeti éppenséggel semmi dolgom. *Ismét vállat von.* A végére járhatunk, ha szeretnéd. *Mondja csendesen.*
- De elébb a nyulak. *Kuncog fel.* Farkaséhes vagyok. *Induláshoz készülődik ismét, a tűz már nagy lánggal ég, persze előtte megvárja még, mit szól a lány mondandójához.*
*Akad még egy kis idő, mielőtt elindulna, ez pont elég, hogy tisztázzanak néhány részletet életükből. A különös pontra Zaxdor korábban nem figyel fel, talán különleges ismertetőjegynek tartja, ami a lány sajátja, az meg sem fordul fejében, hogy idegen és nem odaillő, bár tény, hogy soha hasonlót sem látott.*
- Átok? *Húzza fel szemöldökét, de nem látszik rajta, hogy különösebben megbotránkozna. A félhomályban kissé előrébb hajol, hogy közelebbről vehesse szemügyre, majd csak megcsóválja a fejét.*
- Ebben a világban már nem csodálkozom semmin. *Szemei kissé huncutabbra váltanak, mielőtt szája is mosolyra húzódna.* Ha már egy fogadóban is ennyi mindent összeszedhet az ember, magam az erdőre szavazok. *Buggyan ki belőle egy apró nevetésmorzsa, hogy aztán csak kezét feltéve kérjen elnézést és komolyodjon el. Lesz még kérdése persze, de első a tűz, kezd hűvös lenni már az este. Így nem teketóriázik, ha már felvállalta a lány sorsát nem komótosan dolgozik. Hamar megfordul, s egy jó nyaláb fát átölelve érkezik, s ha semmi nem akadályozza meg, hamarosan pattogó tűz mellett ülhetnek, immár talán kissé közelebb egymáshoz, a tűz mellett.*
- Arthenior... *Mondja merengve a tűz lángjaiba figyelve.* Amikor legutóbb ott jártam éppen a Pegazust igyekeztek felgyújtani, szerencsére nem történt ilyen. Lázadás zajlott, nem is kicsit. *Vonja meg a vállát.*
- A thargokkal jöttem, de Kagan eltűnése után nekem sem volt maradásom. Nem illek közéjük, bár van, ki számomra kedves. *Gondol hirtelen Kagaenaere, s a varászlók közül Krestvirre.* Mindegy. *Vaskos mutatóujjával a lány homloka felé bök.*
- Meg akarod tudni az igazságot? Ami azt illeti éppenséggel semmi dolgom. *Ismét vállat von.* A végére járhatunk, ha szeretnéd. *Mondja csendesen.*
- De elébb a nyulak. *Kuncog fel.* Farkaséhes vagyok. *Induláshoz készülődik ismét, a tűz már nagy lánggal ég, persze előtte megvárja még, mit szól a lány mondandójához.*
208. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-05-04 18:18:26
Üzenet elküldve: 2019-05-04 18:18:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Talán magát is meglepi azzal, mennyire felszabadultan képes viselkedni az óriás társaságában, félretéve mindazt, amin az utóbbi pár órában (napban?) keresztül ment. Mosolyog, erőtlenül nevetgél a másikkal együtt, és egy pillanatig sem játssza meg magát szavainak következményeitől tartva. Nem érzi szükségét.
Mindaddig ki is tart ez a viszonylagos jó kedv, míg Zaxdor rá nem kérdez állapotának okára. Pár pillanatig komoly tekintettel réved a távolba - azon merengve, vajon mit is válaszolhatna erre a kérdésre - majd mutatóujját lassan a homlokán lévő fekete pontra helyezve újból a férfira néz. Most nyoma sincs arcán mosolynak.*
- Azt hiszem... itt. Valamiféle átok... *Mondana ő többet is, ha tudna... de nem tud. "Sérülése" látszólag csak egy apró bőrelváltozás, a vele járó extrákat csak ő tapasztalta... azokról viszont nem igazán akaródzik beszélni. Nem akar őrültnek tűnni.*
- A városban szereztem... egy fogadóban. *Felsejlik előtte az a régi nap; igen tisztán emlékszik rá, de ez mégis kevés ahhoz, hogy elindulhasson a megoldás felé. Nem tudja, merre keresse, kihez forduljon, csak abban biztos, hogy meg kell szabadulnia attól a pöttytől. Ha most épp nem is lát rémeket, nem nyugodhat meg, hisz ki tudja, mikor "vicceli meg" újra az elméje. Épp csak az a bökkenő, hogy azok közül, akik aznap ott voltak vele, az egyik halott, a másik meg olyan útra indult, ahonnan szintén nem tér vissza. Volt egy harmadik is... ~Taitos~... Talán őt kellene megkeresnie.*
- Rendben. *Bólint rá az óriás szavaira, de amíg az fát gyűjt, a lány csendben marad. Szemét lehunyva hallgatja a közeli motoszkálást, miközben azon gondolkodik, mihez kezd majd, ha valóban erőre kap... hogyan találja meg a mágust, akiről a nevén kívül semmi egyebet nem tud. Egy darabig elrágódik a lehetséges opciókon, aztán viszont fáradtan engedi el az egész gondolatmenetet. Ez most nem tervezgetésre alkalmas időszak.
Mikor a férfi visszatér, azért kinyitja szemeit, jelezve, hogy még életben van. Kicsit feljebb tornássza magát ültében, hogy ne akadályozza a tűzrakást, ha már segíteni nem tud. Csendesen nézi a másik ténykedését, majd szinte megbabonázva figyeli a felcsapó lángokat. Közelebb is húzódik, amennyire tud, hisz valóban kezd hűvösödni az éjszaka közeledtével.*
- Nagy reményekkel érkeztem Artheniorba... menekülnöm kellett, és azt hittem, itt majd új életet kezdhetek. De azt hiszem, a szerencse nem pártolt mellém... *Keserédes mosoly jelenik meg ajkai szegletében, pillantását még mindig a lángok között nyugtatja.*
- Itt is többnyire csak halállal és szenvedéssel találkoztam... az emberek vadak módjára gyilkolták egymást...*Hangjában mély megvetés csendül, nem is folytatja, mert már az is felforgatja a gyomrát, ha ideérkezésének napjára gondol.*
*Talán magát is meglepi azzal, mennyire felszabadultan képes viselkedni az óriás társaságában, félretéve mindazt, amin az utóbbi pár órában (napban?) keresztül ment. Mosolyog, erőtlenül nevetgél a másikkal együtt, és egy pillanatig sem játssza meg magát szavainak következményeitől tartva. Nem érzi szükségét.
Mindaddig ki is tart ez a viszonylagos jó kedv, míg Zaxdor rá nem kérdez állapotának okára. Pár pillanatig komoly tekintettel réved a távolba - azon merengve, vajon mit is válaszolhatna erre a kérdésre - majd mutatóujját lassan a homlokán lévő fekete pontra helyezve újból a férfira néz. Most nyoma sincs arcán mosolynak.*
- Azt hiszem... itt. Valamiféle átok... *Mondana ő többet is, ha tudna... de nem tud. "Sérülése" látszólag csak egy apró bőrelváltozás, a vele járó extrákat csak ő tapasztalta... azokról viszont nem igazán akaródzik beszélni. Nem akar őrültnek tűnni.*
- A városban szereztem... egy fogadóban. *Felsejlik előtte az a régi nap; igen tisztán emlékszik rá, de ez mégis kevés ahhoz, hogy elindulhasson a megoldás felé. Nem tudja, merre keresse, kihez forduljon, csak abban biztos, hogy meg kell szabadulnia attól a pöttytől. Ha most épp nem is lát rémeket, nem nyugodhat meg, hisz ki tudja, mikor "vicceli meg" újra az elméje. Épp csak az a bökkenő, hogy azok közül, akik aznap ott voltak vele, az egyik halott, a másik meg olyan útra indult, ahonnan szintén nem tér vissza. Volt egy harmadik is... ~Taitos~... Talán őt kellene megkeresnie.*
- Rendben. *Bólint rá az óriás szavaira, de amíg az fát gyűjt, a lány csendben marad. Szemét lehunyva hallgatja a közeli motoszkálást, miközben azon gondolkodik, mihez kezd majd, ha valóban erőre kap... hogyan találja meg a mágust, akiről a nevén kívül semmi egyebet nem tud. Egy darabig elrágódik a lehetséges opciókon, aztán viszont fáradtan engedi el az egész gondolatmenetet. Ez most nem tervezgetésre alkalmas időszak.
Mikor a férfi visszatér, azért kinyitja szemeit, jelezve, hogy még életben van. Kicsit feljebb tornássza magát ültében, hogy ne akadályozza a tűzrakást, ha már segíteni nem tud. Csendesen nézi a másik ténykedését, majd szinte megbabonázva figyeli a felcsapó lángokat. Közelebb is húzódik, amennyire tud, hisz valóban kezd hűvösödni az éjszaka közeledtével.*
- Nagy reményekkel érkeztem Artheniorba... menekülnöm kellett, és azt hittem, itt majd új életet kezdhetek. De azt hiszem, a szerencse nem pártolt mellém... *Keserédes mosoly jelenik meg ajkai szegletében, pillantását még mindig a lángok között nyugtatja.*
- Itt is többnyire csak halállal és szenvedéssel találkoztam... az emberek vadak módjára gyilkolták egymást...*Hangjában mély megvetés csendül, nem is folytatja, mert már az is felforgatja a gyomrát, ha ideérkezésének napjára gondol.*
207. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-04-28 09:04:13
Üzenet elküldve: 2019-04-28 09:04:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Furcsa módon megkönnyebbül, talán a régen benntartott szavak és azok jelentése szakadnak így ki belőle. A csend kínzóan hosszúra nyúlt, s a lány tökéletesen alkalmasnak tűnik arra, hogy megossza vele ezt. Külsőleg nem hasonlítanak, de belsőleg mégis, érdekes módon sok bennük a közös. Talán az élet hozta így, vagy egyszerűen hasonló helyzetbe kerültek, nem lehet tudni, mindenesetre, hosszú idők óta először kuncog, majd nevet őszintén.*
- Jogos! *Mutat a lányra bumszli mutatóujjával. Igazából semmi keresnivalója Artheniorban, meg úgy általában sehol sem, ha tehetné más városba menne, de nem teheti, arra még kevésbé ismerős.*
- De egyelőre jó lesz. *Jegyzi meg csendesen, s ölébe ejti kezeit. Aztán persze a bemutatkozásra már előrébb dől, a lány apró kezét óvatosan fogja meg, vigyázva arra, erre is feltör belőle egy apró kuncogás, a szituáció groteszksága megkérdőjelezhetetlen, de nem bánja, egyáltalán nem bánja.*
- Shai. *Ejti ki a dallamos nevet, kedvére való, miképp a lány kisugárzása is és humora.* Hol sérültél meg? *Kérdezi, miközben lassan feltápászkodik és csak kuncog a megjegyzésen. Látja, hogy sérült a lány, ami szomorú, ellenben egyáltalán nem látszik rajta, hogy elhagyná magát, ha korábban így is volt, hát mostanra lelkének összeszedte. Kutatóan néz végig a lány testén, majd bólint.*
- Hűvösödik, hallani fogom, amit mondasz, de hozok fát. *Mondja csendesen, majd egy kissé belép a sűrűbe, igyekszik hangot is kelteni, hogy Shai hallhassa, nem hagyja magára. A környék teli van gyújtóssal és nagyobb szárazabb ágakkal is, így hamar megtalálja, amit keres. A bozót ugyan sűrű, néhány karcolást is beszerez, de rövidesen visszatér, így, ha a lány inkább megvárná, míg látja is maga előtt a férfit, az sem jelent problémát, az egész nem tart tovább egy fertályóránál.*
- Itt is vagyok. *Mondja, majd a faágakat összekészítve rendezi el, hogy aztán kovakővel szikrát csiholjon, s néhány apró fújás után már barátságos kis tűz lobogjon előttük.*
- Hamarosan elmegyek a csapdákat is megnézem. Akkor lesz mit kisütnünk... akkor rendes ételt is adok neked. *Ül vissza a fa tövébe és acélkék tekintetét ismét a lányra emeli.*
- Mi a múltad, Shai? *Kérdezi, közben szemei a távoli tájat is fürkészik, de minduntalan a lány esőfelhő tekintetére tér vissza. Talán már oldódik korábbi borongósabb hangulata mindkettejüknek.*
*Furcsa módon megkönnyebbül, talán a régen benntartott szavak és azok jelentése szakadnak így ki belőle. A csend kínzóan hosszúra nyúlt, s a lány tökéletesen alkalmasnak tűnik arra, hogy megossza vele ezt. Külsőleg nem hasonlítanak, de belsőleg mégis, érdekes módon sok bennük a közös. Talán az élet hozta így, vagy egyszerűen hasonló helyzetbe kerültek, nem lehet tudni, mindenesetre, hosszú idők óta először kuncog, majd nevet őszintén.*
- Jogos! *Mutat a lányra bumszli mutatóujjával. Igazából semmi keresnivalója Artheniorban, meg úgy általában sehol sem, ha tehetné más városba menne, de nem teheti, arra még kevésbé ismerős.*
- De egyelőre jó lesz. *Jegyzi meg csendesen, s ölébe ejti kezeit. Aztán persze a bemutatkozásra már előrébb dől, a lány apró kezét óvatosan fogja meg, vigyázva arra, erre is feltör belőle egy apró kuncogás, a szituáció groteszksága megkérdőjelezhetetlen, de nem bánja, egyáltalán nem bánja.*
- Shai. *Ejti ki a dallamos nevet, kedvére való, miképp a lány kisugárzása is és humora.* Hol sérültél meg? *Kérdezi, miközben lassan feltápászkodik és csak kuncog a megjegyzésen. Látja, hogy sérült a lány, ami szomorú, ellenben egyáltalán nem látszik rajta, hogy elhagyná magát, ha korábban így is volt, hát mostanra lelkének összeszedte. Kutatóan néz végig a lány testén, majd bólint.*
- Hűvösödik, hallani fogom, amit mondasz, de hozok fát. *Mondja csendesen, majd egy kissé belép a sűrűbe, igyekszik hangot is kelteni, hogy Shai hallhassa, nem hagyja magára. A környék teli van gyújtóssal és nagyobb szárazabb ágakkal is, így hamar megtalálja, amit keres. A bozót ugyan sűrű, néhány karcolást is beszerez, de rövidesen visszatér, így, ha a lány inkább megvárná, míg látja is maga előtt a férfit, az sem jelent problémát, az egész nem tart tovább egy fertályóránál.*
- Itt is vagyok. *Mondja, majd a faágakat összekészítve rendezi el, hogy aztán kovakővel szikrát csiholjon, s néhány apró fújás után már barátságos kis tűz lobogjon előttük.*
- Hamarosan elmegyek a csapdákat is megnézem. Akkor lesz mit kisütnünk... akkor rendes ételt is adok neked. *Ül vissza a fa tövébe és acélkék tekintetét ismét a lányra emeli.*
- Mi a múltad, Shai? *Kérdezi, közben szemei a távoli tájat is fürkészik, de minduntalan a lány esőfelhő tekintetére tér vissza. Talán már oldódik korábbi borongósabb hangulata mindkettejüknek.*
206. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-04-27 20:04:34
Üzenet elküldve: 2019-04-27 20:04:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Egyetértően pislog egyet, amint az óriás visszautasítja a felajánlott segítséget. Valóban nincs abban az állapotban, hogy érdemben lehessen rá számítani, de ez idővel bizonyosan változni fog. Ugyan a lárvákból egyelőre nem merített túl sok erőt, de az említett normális élelem és a tűz, ami mellett utazóruháját is lenne módja megszárítani, sokat lendíthet a helyzetén. Most el kell fogadnia, hogy Zaxdor jóindulatán múlik tulajdonképp minden. Más szituációban ez bizonyosan nehezére esne, de jelenleg kicsit sem zavarja a dolog. Egyrészt, mert más választása nagyon nincs, másrészt tényleg van valami bizalomgerjesztő az óriásban.
Kilátástalan jövőjére gondolva elkomorul, de amint meghallja és észreveszi, hogy a másik hogyan reagál a keserű szavakra, neki is mosolyognia kell.*
- A fenéket a legjobb... *Hangja lemondó, de szemei nevetnek* - De más ötletem nincs.
*Ha több ereje lenne, talán kifejtené bővebben is a véleményét, most azonban nem fogja magát a város ócsárolásával fárasztani. Ennyiből is egyértelmű, hogy egyikük sem vágyik oda igazán. Az eddigiek alapján úgy tűnik, több közös vonásuk van, mint azt bárki gondolná elsőre; talán ezért is értik meg egymást szinte szavak nélkül.
Ahogy Zaxador felé nyújtja a kezét, kicsit előrébb hajolva belehelyezi sajátját, ami nevetségesen kicsinek tűnik az óriás tenyerében.*
- Shaiyama Namdey. Shai. *Mosolyodik el újból, majd kezet ráz a másikkal, remélve, hogy megússza ujjtörés nélkül. Utána visszadől az eddig támasztott fának, a férfi további terveire pedig csak bólogat. Most, hogy viszonylagos nyugalomban érzi magát, és már nem viszi őt előre a túlélés ösztöne, eléggé erőt vesz rajta a fáradtság. *
- Nagyszerűen hangzik... én pedig... ígérem, addig nem megyek sehová. *Próbál viccet űzni saját magából, ha már hasznos nem tud lenni. A halk megjegyzésre Zaxdor felé pillant fürkészőn; kíváncsi lenne, mi mondatja ezt az óriással, de úgy érzi, még korai lenne rákérdezni. Talán majd a tűz mellett.*
*Egyetértően pislog egyet, amint az óriás visszautasítja a felajánlott segítséget. Valóban nincs abban az állapotban, hogy érdemben lehessen rá számítani, de ez idővel bizonyosan változni fog. Ugyan a lárvákból egyelőre nem merített túl sok erőt, de az említett normális élelem és a tűz, ami mellett utazóruháját is lenne módja megszárítani, sokat lendíthet a helyzetén. Most el kell fogadnia, hogy Zaxdor jóindulatán múlik tulajdonképp minden. Más szituációban ez bizonyosan nehezére esne, de jelenleg kicsit sem zavarja a dolog. Egyrészt, mert más választása nagyon nincs, másrészt tényleg van valami bizalomgerjesztő az óriásban.
Kilátástalan jövőjére gondolva elkomorul, de amint meghallja és észreveszi, hogy a másik hogyan reagál a keserű szavakra, neki is mosolyognia kell.*
- A fenéket a legjobb... *Hangja lemondó, de szemei nevetnek* - De más ötletem nincs.
*Ha több ereje lenne, talán kifejtené bővebben is a véleményét, most azonban nem fogja magát a város ócsárolásával fárasztani. Ennyiből is egyértelmű, hogy egyikük sem vágyik oda igazán. Az eddigiek alapján úgy tűnik, több közös vonásuk van, mint azt bárki gondolná elsőre; talán ezért is értik meg egymást szinte szavak nélkül.
Ahogy Zaxador felé nyújtja a kezét, kicsit előrébb hajolva belehelyezi sajátját, ami nevetségesen kicsinek tűnik az óriás tenyerében.*
- Shaiyama Namdey. Shai. *Mosolyodik el újból, majd kezet ráz a másikkal, remélve, hogy megússza ujjtörés nélkül. Utána visszadől az eddig támasztott fának, a férfi további terveire pedig csak bólogat. Most, hogy viszonylagos nyugalomban érzi magát, és már nem viszi őt előre a túlélés ösztöne, eléggé erőt vesz rajta a fáradtság. *
- Nagyszerűen hangzik... én pedig... ígérem, addig nem megyek sehová. *Próbál viccet űzni saját magából, ha már hasznos nem tud lenni. A halk megjegyzésre Zaxdor felé pillant fürkészőn; kíváncsi lenne, mi mondatja ezt az óriással, de úgy érzi, még korai lenne rákérdezni. Talán majd a tűz mellett.*
205. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-04-25 20:12:02
Üzenet elküldve: 2019-04-25 20:12:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Aprót szélesedik a mosoly mosolyra, valóban elég meglepő találka ez, itt az erdő közepén. A lánynak szerencséje volt Zaxdorral. Valójában már maga sem emberevők közül származik, csupán egy hegyi törzsből, de bizonyára ez még odébb lesz, hogy elmesélje. Egy darabig az idő a csendes mosolygásé és a lágyan fák lombja közé bekúszó szellőé, valamint a lemenő nap sugarainak aranyszínné válásának ideje.*
- Nem kell. Megcsinálom. *Legyint az óriás, miközben hátát egy fának támasztja kényelmesen, s valahová a lány háta mögé néz merengve, mintha itt sem járna, gondolataiba temetkezik, csak a szelíd mosoly marad ajka szegletében. Rég volt már, hogy társasága akadt, s azok is inkább a harsányak közül valók. A cinizmusra visszapillant, s érdeklődés csillan tekintetében, a lány mintha hasonlóan vélekedne a jelenlegi életéről, mint maga. Mielőtt kiegészítené a saját maga által visszakérdezést, közbevág egy mondattal.*
- Akkor... ugyanoda tartunk... *Kezdi egy pillanatnyi csend után az elébb csak lágyan rázkódó néma, majd halkan erősödő, mélyről jövő kuncogást, mi lassan jóízű nevetéssé válik. Még szemeit is törölgeti, mire lassan abbahagyja, vidám és huncut tekintettel figyeli a lányt, akivel az imént kukacot faltak, egy esteledő, csendes erdei világban.*
- Artheniorba... *Megvonja a vállát.* Tőlem! *Még egyszer megvonja, majd egy halkat ismét felnevet.* Az lesz a legjobb nekünk... *Vigyorodik el, hogy agyarnak is beillő fogazata kivillan ajkai között. Aztán hirtelen előredől és hatalmas, lapát kezét nyújtja a lány felé.*
- Zaxdor Karag. Zax. *Biccent, majd kérdőn húzza fel szemöldökét.* Hát neked, elveszett lány? *Lágyan mosolyodik el, majd ismét kényelmesen hátradől.*
- Lassan elmegyek fáért és tüzet rakunk. Az éjszakát itt töltjük, reggel indulhatunk, ha akkor is úgy gondolod. Segítek. *Néz ki oldalra a fák közé ismét réveteg tekintettel.*
- Nekem pont annyira számít, amennyire láthatóan neked. *Jegyzi meg csendesen.*
*Aprót szélesedik a mosoly mosolyra, valóban elég meglepő találka ez, itt az erdő közepén. A lánynak szerencséje volt Zaxdorral. Valójában már maga sem emberevők közül származik, csupán egy hegyi törzsből, de bizonyára ez még odébb lesz, hogy elmesélje. Egy darabig az idő a csendes mosolygásé és a lágyan fák lombja közé bekúszó szellőé, valamint a lemenő nap sugarainak aranyszínné válásának ideje.*
- Nem kell. Megcsinálom. *Legyint az óriás, miközben hátát egy fának támasztja kényelmesen, s valahová a lány háta mögé néz merengve, mintha itt sem járna, gondolataiba temetkezik, csak a szelíd mosoly marad ajka szegletében. Rég volt már, hogy társasága akadt, s azok is inkább a harsányak közül valók. A cinizmusra visszapillant, s érdeklődés csillan tekintetében, a lány mintha hasonlóan vélekedne a jelenlegi életéről, mint maga. Mielőtt kiegészítené a saját maga által visszakérdezést, közbevág egy mondattal.*
- Akkor... ugyanoda tartunk... *Kezdi egy pillanatnyi csend után az elébb csak lágyan rázkódó néma, majd halkan erősödő, mélyről jövő kuncogást, mi lassan jóízű nevetéssé válik. Még szemeit is törölgeti, mire lassan abbahagyja, vidám és huncut tekintettel figyeli a lányt, akivel az imént kukacot faltak, egy esteledő, csendes erdei világban.*
- Artheniorba... *Megvonja a vállát.* Tőlem! *Még egyszer megvonja, majd egy halkat ismét felnevet.* Az lesz a legjobb nekünk... *Vigyorodik el, hogy agyarnak is beillő fogazata kivillan ajkai között. Aztán hirtelen előredől és hatalmas, lapát kezét nyújtja a lány felé.*
- Zaxdor Karag. Zax. *Biccent, majd kérdőn húzza fel szemöldökét.* Hát neked, elveszett lány? *Lágyan mosolyodik el, majd ismét kényelmesen hátradől.*
- Lassan elmegyek fáért és tüzet rakunk. Az éjszakát itt töltjük, reggel indulhatunk, ha akkor is úgy gondolod. Segítek. *Néz ki oldalra a fák közé ismét réveteg tekintettel.*
- Nekem pont annyira számít, amennyire láthatóan neked. *Jegyzi meg csendesen.*
204. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-04-24 21:05:17
Üzenet elküldve: 2019-04-24 21:05:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Az óriás elismerő pillantása őszintén megmosolyogtatja. Fel is kuncog halkan, teli szájjal, hisz tökéletesen tisztában van a helyzet abszurditásával. Aztán csak csendesen folytatják az evést, aminél megnyugtatóbb és harmonikusabb pillanatokat most nem is kíván magának a lány. Ennyi megpróbáltatás, és halálközeli élményekkel tűzdelt szenvedés után nincs is jobb, mint egy vadidegen óriással osztozkodni egy kupac lárván és kukacon.
Miután befejezték a lakomát, mivel az elfogyott vagy elmászott, ő is leöblíti a kellemetlen utóízt; ezúttal saját kulacsából iszik, amit aztán vissza is tesz a batyujába. A tábor és a normális élelem említése láthatóan felkelti figyelmét. Enyhén csodálkozón néz a férfira, és hirtelen nem is tudja mit mondjon. Korábban hallott már arról, hogy az óriások népe alapvetően barátságos, de azt nem gondolta, hogy ez a gyakorlatban is ilyen szépen beigazolódik. Lehet, hogy túlontúl naiv ehhez a világhoz, de nem tudja elképzelni, hogy jótevőjét hátsó szándék vezérelné, nem... Shaiyama szemében Zaxdor igazi jóságos óriássá avanzsál. El is határozza, hogy egyszer még valahogy meghálálja neki, amit érte tesz.*
- Nem tudok túl sok mindenben segíteni... de amiben igen, abban fogok is. *Válaszolja halkan, erőtlenül viszonozva a mosolyt.*
- Hogy hová tartok? *Ismétli meg a kérdést enyhén gúnyos felhanggal, de ez a gúny egyértelműen saját magának szól. Fogalma sincs, hogy hogyan tovább. A városba csak azért akart eljutni, hogy kevéske megmaradt pénzéből túléljen valahogy... hogy legyen ideje kitalálni, mihez is fogjon. Mit kezdjen azzal a talán szó szerint átkozott fekete pöttyel a homlokán, ami kis híján megölte.*
- Azt hiszem, Artheniorba... *Hangjában érződik a bizonytalanság, s valamiféle nemtörődömség is. Mintha mindegy lenne...*
- Mi a neved?
*Az óriás elismerő pillantása őszintén megmosolyogtatja. Fel is kuncog halkan, teli szájjal, hisz tökéletesen tisztában van a helyzet abszurditásával. Aztán csak csendesen folytatják az evést, aminél megnyugtatóbb és harmonikusabb pillanatokat most nem is kíván magának a lány. Ennyi megpróbáltatás, és halálközeli élményekkel tűzdelt szenvedés után nincs is jobb, mint egy vadidegen óriással osztozkodni egy kupac lárván és kukacon.
Miután befejezték a lakomát, mivel az elfogyott vagy elmászott, ő is leöblíti a kellemetlen utóízt; ezúttal saját kulacsából iszik, amit aztán vissza is tesz a batyujába. A tábor és a normális élelem említése láthatóan felkelti figyelmét. Enyhén csodálkozón néz a férfira, és hirtelen nem is tudja mit mondjon. Korábban hallott már arról, hogy az óriások népe alapvetően barátságos, de azt nem gondolta, hogy ez a gyakorlatban is ilyen szépen beigazolódik. Lehet, hogy túlontúl naiv ehhez a világhoz, de nem tudja elképzelni, hogy jótevőjét hátsó szándék vezérelné, nem... Shaiyama szemében Zaxdor igazi jóságos óriássá avanzsál. El is határozza, hogy egyszer még valahogy meghálálja neki, amit érte tesz.*
- Nem tudok túl sok mindenben segíteni... de amiben igen, abban fogok is. *Válaszolja halkan, erőtlenül viszonozva a mosolyt.*
- Hogy hová tartok? *Ismétli meg a kérdést enyhén gúnyos felhanggal, de ez a gúny egyértelműen saját magának szól. Fogalma sincs, hogy hogyan tovább. A városba csak azért akart eljutni, hogy kevéske megmaradt pénzéből túléljen valahogy... hogy legyen ideje kitalálni, mihez is fogjon. Mit kezdjen azzal a talán szó szerint átkozott fekete pöttyel a homlokán, ami kis híján megölte.*
- Azt hiszem, Artheniorba... *Hangjában érződik a bizonytalanság, s valamiféle nemtörődömség is. Mintha mindegy lenne...*
- Mi a neved?
203. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-04-23 17:08:37
Üzenet elküldve: 2019-04-23 17:08:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Maga is komoran leül, csak a korhadt kéreg felé mutat újból, sokkal inkább azt gondolja, hogy úgy kell majd beleplántálnia a nőbe az egyébként nem túl bizalomgerjesztő falatokat. Más történik. A lány, ha evés közben feltekint a közvetlen előtte összefűzött lábbal helyet foglaló óriásra, arcán átsuhanó elismerő tekintetet tapasztalhat, talán még egy apró félmosoly árnyéka is megjelenhet, azonban ez hamar elenyészik. Nincs túl sok kedve beszélni, de ahogy elnézi a lánynak meg ereje nincs hozzá. Nem baj. Vándornak tűnik, rutinos vándornak. Hogy eltévedt? Az mindenkivel előfordul. Aprót biccent a köszönetre, s maga is a kéreg felé nyúl, hogy egy kisebbet kiválasszon, majd eltüntessen. Korábban vadászott, de miért ne venne részt ezen a különös étkezésen.*
- Senki földje. *Mondja csendesen, majd karba fonott kézzel nézi a lányt.* Itt könnyű elveszni. *Suhan át egy mosoly ismét.* Estére jobb, ha tábort verünk. Hozok normális élelmet. Raktam ki korábban néhány csapdát. *Máris többet beszélt, mint az elmúlt hatokban. Valóban készült, céltalan vándorlása során többször kerengett ő is, jóllehet szándékosan, mert fogalma sem volt, hogy hová akar tartani. Időközben megismerve a helyet, néhány vadcsapás mentén hurkokat is kihelyezett, talán az egyikben akad egy nyúl.*
- Hová tartasz? *Kérdezi egy leheletnyi szünet után, s tekintve, hogy a lány a vizes tömlőre igényt nem tart, így inkább átveszi, s maga öblíti le a kukacot, ami azért nem tartozik a kedvenc eleségei közé.*
*Maga is komoran leül, csak a korhadt kéreg felé mutat újból, sokkal inkább azt gondolja, hogy úgy kell majd beleplántálnia a nőbe az egyébként nem túl bizalomgerjesztő falatokat. Más történik. A lány, ha evés közben feltekint a közvetlen előtte összefűzött lábbal helyet foglaló óriásra, arcán átsuhanó elismerő tekintetet tapasztalhat, talán még egy apró félmosoly árnyéka is megjelenhet, azonban ez hamar elenyészik. Nincs túl sok kedve beszélni, de ahogy elnézi a lánynak meg ereje nincs hozzá. Nem baj. Vándornak tűnik, rutinos vándornak. Hogy eltévedt? Az mindenkivel előfordul. Aprót biccent a köszönetre, s maga is a kéreg felé nyúl, hogy egy kisebbet kiválasszon, majd eltüntessen. Korábban vadászott, de miért ne venne részt ezen a különös étkezésen.*
- Senki földje. *Mondja csendesen, majd karba fonott kézzel nézi a lányt.* Itt könnyű elveszni. *Suhan át egy mosoly ismét.* Estére jobb, ha tábort verünk. Hozok normális élelmet. Raktam ki korábban néhány csapdát. *Máris többet beszélt, mint az elmúlt hatokban. Valóban készült, céltalan vándorlása során többször kerengett ő is, jóllehet szándékosan, mert fogalma sem volt, hogy hová akar tartani. Időközben megismerve a helyet, néhány vadcsapás mentén hurkokat is kihelyezett, talán az egyikben akad egy nyúl.*
- Hová tartasz? *Kérdezi egy leheletnyi szünet után, s tekintve, hogy a lány a vizes tömlőre igényt nem tart, így inkább átveszi, s maga öblíti le a kukacot, ami azért nem tartozik a kedvenc eleségei közé.*
202. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-04-22 19:58:01
Üzenet elküldve: 2019-04-22 19:58:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Jó ideig elálldogálnak hát némán, egymást méregetve, amiben tulajdonképp semmi meglepő nincsen. Ezen a vidéken valóban nem nagyon jár a vadakon kívül más, így ennek a találkozónak a létrejöttéhez biztosan rengeteg csillagnak és bolygónak kellett együtt állnia. Nem mintha hinne a hasonló jövendölésekben és igazságosztásban; olykor a véletlen is lehet kegyes.
Ahogy az óriás elteszi fegyvereit, majdhogynem hangosan felsóhajt, akkora kő esik le a szívéről. Most már biztos lehet abban, hogy a másik nem csak élénk fantáziájának szülöttje, hisz akkor már régen feldarabolta volna őt a két karddal, vagy valami hasonló. A felszólításra, és a remélhetőleg viccnek szánt folytatásra azonnal kiejti kezéből a tőrt, minta soha nem is lett volna vele dolga.*
- Én csak...*Kezd bele alig hallhatóan valamiféle magyarázatba, de szomorúan kell tapasztalnia, hogy még a beszéd is lehet megerőltető. Újrakezdené, azonban a férfit elnézve rá kell, hogy jöjjön; ő nem vár indoklást.
Vet egy pillantást a lábához dobott vizes tömlőre, és már szólna is, hogy „köszönöm szépen, vizem nekem is van, inkább éhen halni készülök” de jótevője már kicsit távolabb kutat valami után. Végig követi őt tekintetével, és próbálja kitalálni, mire megy ki a játék, miközben azért húz pár kortyot a vízből. Persze csak azután, hogy megszagolta, nem-e valami más rejtezik a tömlőben; régi berögződés.
A első ütés hangjára úgy rezzen össze, mint a nyárfalevél, de legalább megérti, mit keresgélt eddig a férfi. Neki is eszébe juthatott volna, hisz annak idején már fanyalodott ilyesmi élelemre, csak ő éppen kidőlt, régen korhadó fák törzséből szedegette ki a lárvákat. Még azt is tudta, melyik az, amelyiknek csirkére emlékeztet az íze. Nem éppen a legszebb emlékek, s merte remélni, hogy ezt tudást már nem kell használnia élete során, de legalább már tudja, mire számíthat.
Az újabb utasításnak is szót fogad, leül szépen a batyuja mellé, majd figyeli, mit csinál a másik. Ahogy elé tárul a nyüzsgő sokaság, arca még csak meg sem rezdül; azt a zöldes fejű, fehér lárvát keresi, ami emlékei szerint nem olyan borzalmas, mint a többi. Mivel olyan persze nincs, találomra választ egyet, majd habozás nélkül bekapja. Még hallani is, ahogyan roppan a fogai alatt. Nem a legjobb, amit életében evett, de a célnak tökéletesen megfelel. Eszik még néhányat, miközben egy halovány mosolyt megejt a férfi felé hálája jeléül.*
- Köszönöm. *Mondja, miután lenyelte az aktuális falatot. Mielőtt a kérdésre is válaszolna, elcsíp még néhány kövér kukacot a vesztüket megérző menekülők közül.*
- Nem tudom, hogy kerültem ide. *Vallja be töredelmesen.* - Vissza akarok jutni a városba, de még csak egy rohadt utat sem találok... *Látszik, hogy ez az egész helyzet meglehetősen bosszantja, hiszen még ilyen erőtlen állapotában is kipirul a dühtől.*
- Itt se kéne lennem... azt sem tudom, hol van az az itt.
*Jó ideig elálldogálnak hát némán, egymást méregetve, amiben tulajdonképp semmi meglepő nincsen. Ezen a vidéken valóban nem nagyon jár a vadakon kívül más, így ennek a találkozónak a létrejöttéhez biztosan rengeteg csillagnak és bolygónak kellett együtt állnia. Nem mintha hinne a hasonló jövendölésekben és igazságosztásban; olykor a véletlen is lehet kegyes.
Ahogy az óriás elteszi fegyvereit, majdhogynem hangosan felsóhajt, akkora kő esik le a szívéről. Most már biztos lehet abban, hogy a másik nem csak élénk fantáziájának szülöttje, hisz akkor már régen feldarabolta volna őt a két karddal, vagy valami hasonló. A felszólításra, és a remélhetőleg viccnek szánt folytatásra azonnal kiejti kezéből a tőrt, minta soha nem is lett volna vele dolga.*
- Én csak...*Kezd bele alig hallhatóan valamiféle magyarázatba, de szomorúan kell tapasztalnia, hogy még a beszéd is lehet megerőltető. Újrakezdené, azonban a férfit elnézve rá kell, hogy jöjjön; ő nem vár indoklást.
Vet egy pillantást a lábához dobott vizes tömlőre, és már szólna is, hogy „köszönöm szépen, vizem nekem is van, inkább éhen halni készülök” de jótevője már kicsit távolabb kutat valami után. Végig követi őt tekintetével, és próbálja kitalálni, mire megy ki a játék, miközben azért húz pár kortyot a vízből. Persze csak azután, hogy megszagolta, nem-e valami más rejtezik a tömlőben; régi berögződés.
A első ütés hangjára úgy rezzen össze, mint a nyárfalevél, de legalább megérti, mit keresgélt eddig a férfi. Neki is eszébe juthatott volna, hisz annak idején már fanyalodott ilyesmi élelemre, csak ő éppen kidőlt, régen korhadó fák törzséből szedegette ki a lárvákat. Még azt is tudta, melyik az, amelyiknek csirkére emlékeztet az íze. Nem éppen a legszebb emlékek, s merte remélni, hogy ezt tudást már nem kell használnia élete során, de legalább már tudja, mire számíthat.
Az újabb utasításnak is szót fogad, leül szépen a batyuja mellé, majd figyeli, mit csinál a másik. Ahogy elé tárul a nyüzsgő sokaság, arca még csak meg sem rezdül; azt a zöldes fejű, fehér lárvát keresi, ami emlékei szerint nem olyan borzalmas, mint a többi. Mivel olyan persze nincs, találomra választ egyet, majd habozás nélkül bekapja. Még hallani is, ahogyan roppan a fogai alatt. Nem a legjobb, amit életében evett, de a célnak tökéletesen megfelel. Eszik még néhányat, miközben egy halovány mosolyt megejt a férfi felé hálája jeléül.*
- Köszönöm. *Mondja, miután lenyelte az aktuális falatot. Mielőtt a kérdésre is válaszolna, elcsíp még néhány kövér kukacot a vesztüket megérző menekülők közül.*
- Nem tudom, hogy kerültem ide. *Vallja be töredelmesen.* - Vissza akarok jutni a városba, de még csak egy rohadt utat sem találok... *Látszik, hogy ez az egész helyzet meglehetősen bosszantja, hiszen még ilyen erőtlen állapotában is kipirul a dühtől.*
- Itt se kéne lennem... azt sem tudom, hol van az az itt.
201. hozzászólás ezen a helyszínen: Senki Földje
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:26:47
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:26:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
*Feszesen áll, s mered lefelé az előtte álló láthatóan megtört és elveszett lányra. Ha a lány nem mozdul, hát hosszú ideig nem történik semmi, ugyanis néma csendben figyel, felméri őt. Régen találkozott élő teremtménnyel, hacsak a múlt haton elejtett nyúl nem számít annak. Fejét félrefordítva fürkészi, de semmi ellenségeset nem lát rajta, talán az a kezében lévő fogpiszkáló méretű csonttőr, melyet vékony csuklójával tart. Hangosan fújtat egyet, hát ismét megtörténik, mint már annyiszor korábbi vándorútjai során. Előbb Lesha, aztán Krestvir, igaz, Krestvir sérüléseit maga okozta, aztán Aenae, az elveszett, ki ki tudja merre jár már. Most egy újabb. Lemondóan ereszkedik meg válla, majd lassan csóválja meg fejét. Két határozott mozdulattal tűzi vissza előbb az egyik, majd a másik kardját hátára a hüvelyekbe, majd a tőrre mutat.*
- Tedd el... ma már ettem embert. *Vonja meg a vállát még mindig fejét csóválva, nem tudni viccel-e, vagy csak gúnyolódik, majd oldalához nyúl, hogy vizes tömlőjét vegye elő, s a lány lábához dobja.*
- Igyál! *Folytatja egyszerűen, majd immár a fák törzsét kezdi fürkészni. Nincs nála élelem, a lány sebesült, fázik és talán éhes is, vízzel egyszerűbb szolgálni, élelemmel már kevésbé. Nem foglalkozik azzal, hogy a nő mit csinál, nem megy messzire, csak korhadt fatörzset keres. Amint megtalálja, határozott mozdulattal vág rá ököllel mindaddig míg le nem válik egy jókora kéregdarab. Kezét lerázva veszi fel, majd, ha a lány ivott, megint csak megszólal.*
- Ülj le! *A hatalmas kéregdarabról lehántja a felső részt, hogy feltáruljon a maga nyüzsgő természetes valósága. Kukacok. Vastagok, fehérek, nyúlósak, izgő-mozgó egymásba tekeredett kuszasága.*
- Nyüh. Pajor, lárva, féreg. Mindegy hogy hívod. Fehérje. Hús. Egyél! *Morran rá a lányra orra alá tolva a kérget ellentmondást nem tűrően.*
- Na! Nincs jobb. Egyél! Mit keresel erre, ahol veszélyes vadállatok járják az erdőt? *Hideg acélkék tekintet és morcos ábrázat, egy mosoly annyi nem sok sem olvasható le róla. Akárha egy magányos óriás, szakálla vastagon serken, régen beszélt már.*
*Feszesen áll, s mered lefelé az előtte álló láthatóan megtört és elveszett lányra. Ha a lány nem mozdul, hát hosszú ideig nem történik semmi, ugyanis néma csendben figyel, felméri őt. Régen találkozott élő teremtménnyel, hacsak a múlt haton elejtett nyúl nem számít annak. Fejét félrefordítva fürkészi, de semmi ellenségeset nem lát rajta, talán az a kezében lévő fogpiszkáló méretű csonttőr, melyet vékony csuklójával tart. Hangosan fújtat egyet, hát ismét megtörténik, mint már annyiszor korábbi vándorútjai során. Előbb Lesha, aztán Krestvir, igaz, Krestvir sérüléseit maga okozta, aztán Aenae, az elveszett, ki ki tudja merre jár már. Most egy újabb. Lemondóan ereszkedik meg válla, majd lassan csóválja meg fejét. Két határozott mozdulattal tűzi vissza előbb az egyik, majd a másik kardját hátára a hüvelyekbe, majd a tőrre mutat.*
- Tedd el... ma már ettem embert. *Vonja meg a vállát még mindig fejét csóválva, nem tudni viccel-e, vagy csak gúnyolódik, majd oldalához nyúl, hogy vizes tömlőjét vegye elő, s a lány lábához dobja.*
- Igyál! *Folytatja egyszerűen, majd immár a fák törzsét kezdi fürkészni. Nincs nála élelem, a lány sebesült, fázik és talán éhes is, vízzel egyszerűbb szolgálni, élelemmel már kevésbé. Nem foglalkozik azzal, hogy a nő mit csinál, nem megy messzire, csak korhadt fatörzset keres. Amint megtalálja, határozott mozdulattal vág rá ököllel mindaddig míg le nem válik egy jókora kéregdarab. Kezét lerázva veszi fel, majd, ha a lány ivott, megint csak megszólal.*
- Ülj le! *A hatalmas kéregdarabról lehántja a felső részt, hogy feltáruljon a maga nyüzsgő természetes valósága. Kukacok. Vastagok, fehérek, nyúlósak, izgő-mozgó egymásba tekeredett kuszasága.*
- Nyüh. Pajor, lárva, féreg. Mindegy hogy hívod. Fehérje. Hús. Egyél! *Morran rá a lányra orra alá tolva a kérget ellentmondást nem tűrően.*
- Na! Nincs jobb. Egyél! Mit keresel erre, ahol veszélyes vadállatok járják az erdőt? *Hideg acélkék tekintet és morcos ábrázat, egy mosoly annyi nem sok sem olvasható le róla. Akárha egy magányos óriás, szakálla vastagon serken, régen beszélt már.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 226-245