//Másnap//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
*Bár az új feladatra összpontosít, a konyhában maradt drágaságai gondjaira, hogy vajon ettek-e rendesen, megmosták-e a fülük, Ald persze biztos nem, de hát a fiúk már csak ilyenek, és vajon csomagoltak tízórait az útra? Mindezek mellett lelke egy része tovább aggódik Sydért, s halovány, de reményteljes terveket sző, miként lágyítja majd meg kiskedvence szívét. Mondjuk süt neki valami finomat, a kedvencét. De mi is lehet a kedvence? Furcsa, hogy ezt nem tudja. Tudnia kellene.
Toppan meg, erősen ráncolva homlokát, majd zavartan pillant körbe. Első reakciója a düh. Nem érti mi történt, nem érti, hogy történt, de vele egyetlen egy szemét, kikúrt halandó vagy halhatatlan se szórakozzon már ilyen módon!
Természetesen első körben, és sorban Syd arcát nyúzná meg, mi hirtelen igen kézközelbe kerül. Még mindig dühösen pillant előbb a kézre, mely karját fogja, majd a pasi arcába. Ha szemmel lehetne ölni gyorsan véget érne ezen alkalom.
Syd tekintete azonban nem sugall provokációt, se nem számon kérő, se nem vádló inkább csak értetlen, így lágyul némileg maga is.*
-Úgy viselkedtél, mint...
*Próbálna megfelelő hasonlatot találni, fortyogó érzelmektől fojtott hangon.*
-Egy durcás, akaratos, eszetlen, irányításmániás, meggondolatlan idióta.
*Sziszegne dühösen, fenyegetően, vádlón, de saját szavai veszik el haragjának élét, és adják a felismerést, egy kelletlen fintor kíséretében.*
-Mint én.
*És ez valóban ijesztő, tovább gondolva, realizálva, hogy maga miket művelt pedig egyenesen kétségbe ejtőnek tűnik a helyzet.*
-Én pedig pont olyan aggodalmaskodó, érzékeny lelkű, megértő, nyálas módon viselkedtem, mint te.
*Vesz lassan, igen lassan egy mély levegőt, majd mondja ki a konklúziót.*
-Szóval ha engem kérdezel, majdnem biztos, hogy valami mágia hatására személyiséget cseréltük. Pocsék volt. Utálnám magam így, és természetesen egy szó sem igaz abból amit mondtam, és bekaphatod Syd, és változatlanul tartom, hogy amíg egy hülye vagy én hozok döntéseket.
*Hadarja utóbbi mondatait lovalva magát újra a méregbe, mert még az is jobb, az is könnyebb, mint szembenézni azzal, hogy talán még sem volt minden hazugság, hogy talán a varázs nem változtatott érzésein, csak a saját maga által épített gátakat rombolta le.*