//Emelet//
*Alapos felderítésének hála, szappant, törölközőt oroz egy emeleti fürdőhelyiségből, még mielőtt azt bárki használatba venné, és tovább kutakodva rálel az igazira is! Legalábbis a látvány elsőre igen kecsegtető. Hasonló méretű szobácska ez is, mint a többi, különlegessége egyszerűségében rejlik, mintha előző lakója mellőzött volna mindenféle szépérzéket, kizárólag a praktikumra fektetve hangsúlyt. Akár egy aszkéta is lehetett, egy szerzetes, vagy egy katona. Persze valószínűbb, hogy a hajléknak sosem volt lakója, berendezése pedig alig félkész. Akárhogy is Zia számára oly tökéletes, mint egy süket-néma, engedelmes, izmos félvér. Sőt! Ez akár több éjszakára is megteszi. Már ha átmegy a legfőbb próbán. Feledve minden sürgető gondját huppan le a keskeny ágy szélére, picit próbálgatja a rugózást, de végül is nem ez az ami döntő érv lesz. Pakolja le maga mellé a holmikat, térdeit felhúzva dől hátra, és enged pár percet emlékeknek, gondolatoknak, aggodalmaknak.
Volt idő mikor ágya sem volt, szobája sem, és jó volt úgy, nagyon jó. Aztán volt idő, mikor szürke sátorponyva helyettesítette a falakat, egy vékonyka derékalj a fekhelyet, és az sem volt rossz. Az artheniori szobája igen hasonlatos volt ehhez, az pedig igazán luxusszámba ment. Csak az a baj ezzel a fene nagy jómóddal, hogy minél többet birtokol az ember, annál többet veszíthet, és dolgok állása szerint, fog is veszíteni. Épp ezért szükségtelen hát ragaszkodni, helyekhez, tárgyakhoz, emberekhez, rangokhoz. Félvérekhez, szeretőkhöz. Sydhez.
Utóbbi gondolatra nagy sóhajjal mered a plafonra, és rázza meg fejét, őrület, hogy mindig ugyanoda tér vissza, lyukad ki. Bosszantó, érthetetlen, idegesítő. Felháborító!
Szóval most illő lenne háborognia, de valahogy ahhoz is túl fáradt. A szobával viszont elégedett, még sem fog szénrudat ragadni, és nevét pingálni az ajtóra. Azt biztos nem. Mert végül is szoba nélkül, ágy nélkül is jó. És ragaszkodás nélkül a legjobb. Simít végig az ágyterítő szövetén, halovány mosoly kíséretében jut eszébe kedvenc közlegénye, Ult is értékelne egy ilyen zugot. Sajnálatos, hogy nem maradhat.
Pattan fel, és kerít mégis egy darabka, sötéten fogó rudacskát, az ajtót hajtva be kanyarítja rá gyöngybetűkkel tulajdonosa nevét: "Ult" és távozik, felpakolva textilekkel.*
//Konyha//
*Sokáig időzött, a konyhában már csak a kihűlt vizet, a hullát, és a vénlányt találja. Odakintről beszűrődik valami szolid mulatozás nesze, azzal neki most nincs dolga.*
-Üdv öreganyám!
*Köszön illendően, megelőlegezve némi jószerencsét, miközben pakolja le a lepedőket, takarókat mi egyebeket.*
-Felteszem a feladat nem ismeretlen, előkészítjük a testet a végső szertartásra.
*Elvégre az ilyen vén tyúkok láthattak már sok halált, bőségesen lehet tapasztalatuk a holtak körüli teendőkben.
Zia nem nagyon vár feleletre, kérdésre, nyomban lát neki a munkának, a szigorúan fürdéshez előkészített dézsa vízből épp csak egy tálkányit kimerve.*