Nerilil Anywor karakterlapja

Külső leírás:

Fajának mértékeinek mérve betöltötte a 24-et, emberek között 20-nak mondató. 170 cm magas, vékony testalkatú fiatal lány. Ovális arcát közép barna hosszú dós hajkorona keretezi, melyben fellehető egy-egy világosabb tincs is. Mely alól kikandikálnak apró hegyes fülei. Bár ez csak akkor látható, ha leveszi fejéről a csuklyát. Hibátlan, alabástrom fehér bőr, íves szemöldök, macskavágású szemek, melybe két borostyán színű kő ékelődött. Melyek kíváncsian fürkészik a körülötte feltáruló ismerős ismeretlen világot. Az apró fitos orr, a halvány rózsaszín kicsi, de telt ajkak, melyet zavarában vagy gondolataiba révedve önkéntelenül is harapdál, teszik teljesé a képet.
Testalkata vékony, bár nem az a törékeny fajta, inkább szikárabb. Felső ruházata egy fekete len kissé bő felső. V kivágása szegycsontjáig húzódik, melyet egy vékony zsinórral tud összébb húzni. Domborulatai átlagosak, bár dekoltázsa vonzhatja a tekinteteket. És akkor meg is akadt a tekintet a nyakában lógó macskafejes amuletten. Az ing szabása látni enged egy keveset lapos hasából. Efelé szokott bőrvértet ölteni. Dereka karcsú, csípője kissé széles, combjai hosszúak, melyet kiemel a fekete bőr nadrág, mely kényelmes lovagló csizmába fut bele. Fekete köpenyt is visel, melyhez tartozik egy csuklya is és egy arc kendő, melyet akkor ölt fel, ha szükségét érzi. Elsődleges ruházata ez. Ehhez hasonló ruhákba érzi magát kényelmesen, de ha szükség úgy hozza vagy esetleg kedve bármikor felölt magára úriasabb, nőiesebb ruhakölteményeket is. S mint, minden jóra való nőnek, akad ilyen is a hátizsákjában.
Köpeny és csuklya alatt lapul meg két hosszú tőre. Csizmájának szárában, pedig két dobó tőr. S kettő még lapul alkarvédőiben is.
Mozgása kecses, ruganyos, hangtalan akár a macskáké. Kisugárzásában, fellépésében semmi baljós sincs, hisz kitartana egy fiatal, bájos nőtől. Első benyomásra barátságos, szelíd teremtés, ami többnyire igaz is.

Barna hajával játszik a szél, borostyán szemében ott ég a szenvedély, mely mindent elemészt,
Méz ajkak átkos szavakkal fájó igazsággal dalolnak,
S tőrként vág a mosoly mely oly magával ragadó és hívogató.
Nem érdekli a ruha, mindig más a szövet és a szabása,
Hisz kit az ragad meg, hát mélyedjen el a borítás, szépségébe és hagyja,
hogy a belső eméssze föl, perzselje meg s tegye rabbá, ha már őt is megpróbálták.
Hisz láncra verték a szabad lelket, melybe mély sebeket vágott a hideg fém,
Hisz megt9rni nem tudták, hát rabságba dobták…
Mert ő még tudja mi az igaz szabadság, mert még érti a szél szavát,
S hagyja, hogy meséljenek neki a fák, még látja az állatok lábnyomát,
És két napkelte közt a remény sugarát…