Holan Eldaron karakterlapja

Külső leírás:

Egy elf vagyok, kit megtanulta azt mit rövid évei alatt eddig az élet tanított neki. Az ár mi cserébe kért érte magas volt. Talán túlontúl magas.
Ez az ár a következő volt. Megszülettem, felnőttem, miközben magamba szívtam a vadon, az erdő minden tudását és bölcsességét. Az Ősök által létrehozott iskolában elsajátítottam mindazt amit egy igazi elfnek tudni kell. Az elfek művészetét, mely a teremtés művészetének halvány képmása, de még így is a legtökéletesebb művészet ebben a világban. A mágia rejtelmei mindig is érdekeltek, ezért ezt is elszerettem volna sajátítani, de eddig ez irányú törekvéseim mind kudarcba fulladtak. A legjobbnak bizonyultam azonban az íj készítésben és a vadászatban. Ezek által megtanultam mit jelent az valójában élni és megismertem a természet igazi, nagyszerű harmóniáját, mely ettől kezdve a nehéz napokon adott és ad nekem erőt a túléléshez. Könnyű és jó életem volt az erdőben, ám egyszer beköszöntött a nagy változás, mely mind máig fájdalommal tölt el. ugyanolyan napnak indult, mint a többi. Reggel vadászni indultam, a megszokott ösvényen, ahogy évek óta tettem. Ugyanazok a fák, bokrok, cserjék, füvek, virágok és patak, minden teljes tökéletes harmóniában volt. A változások itt kezdtek kibontakozni. Egy szarvas tűnt fel előttem, egy olyan fenséges vad melyet eddig soha nem láttam. Valami különös érzés kerített hatalmába, és azt sugallta: Öld meg! . A kétség szikrája sem merült fel bennem. Futottam, űztem a szarvast, de mind hiába, eltűnt. Az előtt velem ilyen soha nem fordult elő. Így merengtem magamban amikor meghallottam a harci kürt erős, mély hangját, ellenségekre, betolakodókra, támadásra figyelmeztetett. Ekkor döbbentem rá, hogy a legmesszebb kerültem az otthonomtól. Az űzött szarvasnál is sebesebben futottam vissza, haza. Mire odaértem csupán üszkös romok maradtak ott, ahol néhány órája még az otthon állt. A házunkhoz szaladtam, de nem találtam ott senkit, se élőt, se holtat. Az egyetlen megmaradt tárgy egy a tűztől megrongálódott zöld amulett volt, melyet anyám viselt. Ezzel a fogadalommal indulva hagytam ott az otthonomat:
Otthonomtól bárhová is vezessen utam,
drága és felbecsülhetetlen szüleim,
megkereslek titeket,
s visszaveszem azt mi tőlem elvétetett!
Ezzel a fogadalommal hagytam el az első és utolsó otthonomat immáron 7 kerek esztendeje.
A vándorlások újra formálták külsőmet. Magasságom ugyan nem változott, ám szinte minden más igen. Hajam sötétbarna lett majdnem fekete. Bőröm a halvány fény színből az erdő zöldjeire váltott, mint ahogy ez már gyermekkoromban megkezdődött. Izomzatom fokozatosan jobb, ruganyosabb, erősebb lett. Az emlékektől szabadulni akarván, vándorlásom kezdetén, minden addigi felszerelésem eldobtam, ezt azóta keservesen bánom. Most már a magam készítette ruhákat, vérteket és fegyvereket viselem, melyeket az erdőről gyűjtött tapasztalataim alapján készítettem. Fogadalmamat eddig semmi sem ingatta meg. Néha tudatosul bennem ügyem lehetetlensége, de ekkor múltamból és emlékeimből merítek erőt a folytatáshoz...