Tekintsd meg alább ezt a remek alkotást, vagy kattints ide, hogy visszatérj a fórumba, avagy kattints ide, hogy újabb művek közül választhass!
Cím: Fény és Sötétség ; Író: Elwyrien Shadowmourne (#69)
Elwyrien könnyes szemmel botladozott végig a romok között. Mindenhol hullák, meggyilkolt családtagok, barátok. Amerre csak nézett, mindenhol pusztulást talált. A Baen re család nem siette el a dolgot: minden egyes Everhatet megöltek. Volt, akiknek megadatott a kegyes, gyors halál, ők átvágott torokkal feküdtek saját vérükben. Másokat szabályosan felkoncoltak, s bár Elwyrien látott már durva dolgokat, ezt ő sem tudta feldolgozni. Csak arra tudott gondolni, hogy ez nem lehet a valóság Nem létezhet olyan felsőbb hatalom, amely hagyta hogy ez megtörténjen A legrosszabb az volt az egészben, hogy tudta: a drow elfek saját törvényei szerint ő nem maradhat életben. Mint az utolsó élő Everhate veszélyt jelenthet a Baen re házra, létrehozhat egy Haragszellemet, amit persze nem akart megtenni. Csak arra tudott gondolni: menekülnie kell!
Elfordult a romoktól, és rohanva indult el az egyik barlang felé, amelyről tudta, hogy kifelé vezet. Egész életét a Mélysötétben élte le, fogalma sem volt róla, hogy mihez kezdjen ha eléri a felszínt. Hallott már mendemondákat a felszínlakókról, de még soha életében nem látott egyet sem. Az orkokat és törpéket persze ismerte, ők a Mélysötétben is jelen voltak, de sosem látott még felszíni elfeket és óriásokat. Embereket persze látott, hiszen többet elkaptak már, és voltak emberi rabszolgáik is.
A szíve rettegéssel volt teli. Tudta: Lloth nem tűri a gyengeséget. Bár kegyvesztett lett, nem bírta lelkéből kiölni a Lloth iránt érzett imádatot. Ez olyan dolog volt, amit a drow elfekbe mélyen beleégettek az évszázadok. Olyan csendben amennyire csak tudott végiglopakodott a számára ismert járatokon. Hatalmas szerencséje volt, nem találkozott senkivel, bár tudta: a Baen re ház csapatokat küld ki a barlangokba, hogy a túlélőket levadássza. Ugyanez történt a Hun ett, majd a Do Urden házak kiirtásakor is.
Hirtelen feltolultak benne az emlékek: mennyire büszkék voltak anyjával, mikor nővérét Erazzielt beválasztották Lloth papnői közé. Vagy mikor bekerült a mélységi csapatba, és megkapta a pengéit.
Ismét könnyek szöktek a szemébe, de gyorsan megtörölte arcát, most nem volt szabad elgyengülnie. Hirtelen halk beszédet hallott az egyik járatból:
-Meg kell találnunk a lányt! Ha elmenekül Khyterea mindannyiunkat lemészároltat!
-Tudom! De négy csapat keresi. Nem menekülhet el
Elwyrient hirtelen düh ragadta magával, mikor meghallotta, hogy a Baen re ház vezetőjét, Khyterea-t elmegetik. Csendben előhúzta pengéit, és lebukva benézett a járatba. A két Baen re távolodott tőle, és sajnos kifejezetten ébernek tűnt.
Nem számít -gondolta- ha belehalok is magammal viszek egyet
Utánuk lopakodott, tökéletes csendben. Mikor már csak két méter választotta el őket, hirtelen Rájuk ugrott hátulról, és egy jól irányzott mozdulattal az egyikük tarkójába vágta a pengéit. A másik azonnal megfordult, és villámgyorsan reagált: Olyan erővel vágta gyomorszájon a lányt kardja markolatával, hogy kis híján feljajdult. Egymással szemben álltak. Két gyakorlott harcos, aki a másik minden mozdulatát ismeri. A férfi mozdult elsőnek. Pengéjének villanása olyan gyors volt, hogy Elwyrien alig tudott elhajolni. Ösztönből hárított, és elhajlás közben hátulról lendítette a pengéjét a másik hasfala felé. Valamilyen különös oknál fogva a férfi későn reagált: Elwyrien pengéje egyenesen a hasába fúrófott, és a hátán jött ki. Elwyrien lelökte magáról, és gyorsan elvágta a torkát. Nem hagyhatott neki esélyt. A férfi arcára ráfagyott a döbbenet, és a hasán lévő sebet markolászta, míg szeme lassan elhomályosult és nem mozdult többé.
Elwyrien eltette pengéit, és elrohant. Olyan sokáig futott, hogy szinte már nem is tudta merre jár. A felszín valószínűleg több napi járásra van - gondolta. Se élelem, se víz nem volt nála, így esélyei egyre fogyatkoztak. Csak ment, ment a számára ismeretlen balangokban, míg egy tóhoz ért. Körülnézett, és elámulva szerencséjén odalépett a vízhez. Tisztának tűnt, de sietnie kellett: az orkoknál sokkal undorítóbb lények is élnek a Mélysötétben, főleg annak vizeiben. Ősi, nyálkás lények, melyek az óvatlan vándort örökre a mélybe rántják. Olyan gyorsan ivott, amennyire csak tudott, majd tovább indult. Az ilyen tavak általában a felszín közelében voltak. A közel azonban a Mélysötétben jelenthetett kétnapi járást is. Csak egy járat indult tovább a tó felől, azon indult hát tovább. Mindenesetre az élőlények hiánya jó jel: a felszín közelében nem élnek állatok, csak a lenti régiókban.
Fél napi barlangokban való bolyongás után Elwyrien már kezdett elcsüggedni.
-Talán eleve rossz irányba jöttem -gondolta. Ekkor azonban különös beszédre figyelt fel. Nem ismerte a nyelvet, de hallotta eleget a rabszolgáktól, így tudta milyen beszéd: emberek voltak. Durva, reszelős hangon beszéltek. Fogalma sem volt róla mit kereshetnek itt, de szíve hevesen kezdett dobogni.
- Ha ezek emberek akkor közel lehet e kijárat.-gondolta, így belesett a járatba, ahonnan a hangokat hallotta. Emberek ültek egy körben a tűz körül, melynek füstje az egész barlangot betöltötte, hiszen nem volt hol távoznia.
-Ha elindulnak követem őket hátha szerencsém lesz. -gondolta, így letelepedett a barlangon kívül, és figyelemmel kísérte az embereket. Sokáig nem történt semmi, lefeküdtek, majd őrt sem hagyva egymás után elaludtak. Elwyrien ekkor mozgásba lendült: halálos csöndben odalopakodott a táborukhoz, és elvett annyi vizet és élelmet amennyire szüksége lehetett. Talált azonban mást is: a Mélysötét felső régióiról készült térképet. Felcsillant a szeme mikor meglátta, és majdnem felkiáltott megkönnyebbülésében, de időben feleszmélt. Ránézett a térképre, és tudta merre kell induljon. A felszín ott volt, pár óra járásra, de a térkép nélkül valószínűleg sosem találta volna meg. Az, hogy az emberek esetleg benn ekednek cseppet sem érdekelte. Megérdemlik - gondolta - minek jöttek ide, ahol semmi jóra nem számíthatnak?
Órákkal később Elwyrien megállt egy barlangál, ahonnan vakító fény áradt. Különös hangokat hallott: akkor még nem tudta, de madárcsiripelés, és az erdő neszei voltak. Képtelen volt elviselni a fényt, be kellett csuknia a szemét. Botladozva indult a fény felé, nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz. Mélyen szemébe húzta a csuklyáját, de még így is hasogatott, dübörgött a feje a fénytől. Hátranézett a Mélysötét felé. Tudta, ha most kilép, már nincs visszatérés. Azonban visszafelé sem mehet, az biztos halált jelent. Nem volt választása.
Vett egy mély levegőt és kilépett a fénybe.
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba
Cím: Fény és Sötétség ; Író: Elwyrien Shadowmourne (#69)
Elwyrien könnyes szemmel botladozott végig a romok között. Mindenhol hullák, meggyilkolt családtagok, barátok. Amerre csak nézett, mindenhol pusztulást talált. A Baen re család nem siette el a dolgot: minden egyes Everhatet megöltek. Volt, akiknek megadatott a kegyes, gyors halál, ők átvágott torokkal feküdtek saját vérükben. Másokat szabályosan felkoncoltak, s bár Elwyrien látott már durva dolgokat, ezt ő sem tudta feldolgozni. Csak arra tudott gondolni, hogy ez nem lehet a valóság Nem létezhet olyan felsőbb hatalom, amely hagyta hogy ez megtörténjen A legrosszabb az volt az egészben, hogy tudta: a drow elfek saját törvényei szerint ő nem maradhat életben. Mint az utolsó élő Everhate veszélyt jelenthet a Baen re házra, létrehozhat egy Haragszellemet, amit persze nem akart megtenni. Csak arra tudott gondolni: menekülnie kell!
Elfordult a romoktól, és rohanva indult el az egyik barlang felé, amelyről tudta, hogy kifelé vezet. Egész életét a Mélysötétben élte le, fogalma sem volt róla, hogy mihez kezdjen ha eléri a felszínt. Hallott már mendemondákat a felszínlakókról, de még soha életében nem látott egyet sem. Az orkokat és törpéket persze ismerte, ők a Mélysötétben is jelen voltak, de sosem látott még felszíni elfeket és óriásokat. Embereket persze látott, hiszen többet elkaptak már, és voltak emberi rabszolgáik is.
A szíve rettegéssel volt teli. Tudta: Lloth nem tűri a gyengeséget. Bár kegyvesztett lett, nem bírta lelkéből kiölni a Lloth iránt érzett imádatot. Ez olyan dolog volt, amit a drow elfekbe mélyen beleégettek az évszázadok. Olyan csendben amennyire csak tudott végiglopakodott a számára ismert járatokon. Hatalmas szerencséje volt, nem találkozott senkivel, bár tudta: a Baen re ház csapatokat küld ki a barlangokba, hogy a túlélőket levadássza. Ugyanez történt a Hun ett, majd a Do Urden házak kiirtásakor is.
Hirtelen feltolultak benne az emlékek: mennyire büszkék voltak anyjával, mikor nővérét Erazzielt beválasztották Lloth papnői közé. Vagy mikor bekerült a mélységi csapatba, és megkapta a pengéit.
Ismét könnyek szöktek a szemébe, de gyorsan megtörölte arcát, most nem volt szabad elgyengülnie. Hirtelen halk beszédet hallott az egyik járatból:
-Meg kell találnunk a lányt! Ha elmenekül Khyterea mindannyiunkat lemészároltat!
-Tudom! De négy csapat keresi. Nem menekülhet el
Elwyrient hirtelen düh ragadta magával, mikor meghallotta, hogy a Baen re ház vezetőjét, Khyterea-t elmegetik. Csendben előhúzta pengéit, és lebukva benézett a járatba. A két Baen re távolodott tőle, és sajnos kifejezetten ébernek tűnt.
Nem számít -gondolta- ha belehalok is magammal viszek egyet
Utánuk lopakodott, tökéletes csendben. Mikor már csak két méter választotta el őket, hirtelen Rájuk ugrott hátulról, és egy jól irányzott mozdulattal az egyikük tarkójába vágta a pengéit. A másik azonnal megfordult, és villámgyorsan reagált: Olyan erővel vágta gyomorszájon a lányt kardja markolatával, hogy kis híján feljajdult. Egymással szemben álltak. Két gyakorlott harcos, aki a másik minden mozdulatát ismeri. A férfi mozdult elsőnek. Pengéjének villanása olyan gyors volt, hogy Elwyrien alig tudott elhajolni. Ösztönből hárított, és elhajlás közben hátulról lendítette a pengéjét a másik hasfala felé. Valamilyen különös oknál fogva a férfi későn reagált: Elwyrien pengéje egyenesen a hasába fúrófott, és a hátán jött ki. Elwyrien lelökte magáról, és gyorsan elvágta a torkát. Nem hagyhatott neki esélyt. A férfi arcára ráfagyott a döbbenet, és a hasán lévő sebet markolászta, míg szeme lassan elhomályosult és nem mozdult többé.
Elwyrien eltette pengéit, és elrohant. Olyan sokáig futott, hogy szinte már nem is tudta merre jár. A felszín valószínűleg több napi járásra van - gondolta. Se élelem, se víz nem volt nála, így esélyei egyre fogyatkoztak. Csak ment, ment a számára ismeretlen balangokban, míg egy tóhoz ért. Körülnézett, és elámulva szerencséjén odalépett a vízhez. Tisztának tűnt, de sietnie kellett: az orkoknál sokkal undorítóbb lények is élnek a Mélysötétben, főleg annak vizeiben. Ősi, nyálkás lények, melyek az óvatlan vándort örökre a mélybe rántják. Olyan gyorsan ivott, amennyire csak tudott, majd tovább indult. Az ilyen tavak általában a felszín közelében voltak. A közel azonban a Mélysötétben jelenthetett kétnapi járást is. Csak egy járat indult tovább a tó felől, azon indult hát tovább. Mindenesetre az élőlények hiánya jó jel: a felszín közelében nem élnek állatok, csak a lenti régiókban.
Fél napi barlangokban való bolyongás után Elwyrien már kezdett elcsüggedni.
-Talán eleve rossz irányba jöttem -gondolta. Ekkor azonban különös beszédre figyelt fel. Nem ismerte a nyelvet, de hallotta eleget a rabszolgáktól, így tudta milyen beszéd: emberek voltak. Durva, reszelős hangon beszéltek. Fogalma sem volt róla mit kereshetnek itt, de szíve hevesen kezdett dobogni.
- Ha ezek emberek akkor közel lehet e kijárat.-gondolta, így belesett a járatba, ahonnan a hangokat hallotta. Emberek ültek egy körben a tűz körül, melynek füstje az egész barlangot betöltötte, hiszen nem volt hol távoznia.
-Ha elindulnak követem őket hátha szerencsém lesz. -gondolta, így letelepedett a barlangon kívül, és figyelemmel kísérte az embereket. Sokáig nem történt semmi, lefeküdtek, majd őrt sem hagyva egymás után elaludtak. Elwyrien ekkor mozgásba lendült: halálos csöndben odalopakodott a táborukhoz, és elvett annyi vizet és élelmet amennyire szüksége lehetett. Talált azonban mást is: a Mélysötét felső régióiról készült térképet. Felcsillant a szeme mikor meglátta, és majdnem felkiáltott megkönnyebbülésében, de időben feleszmélt. Ránézett a térképre, és tudta merre kell induljon. A felszín ott volt, pár óra járásra, de a térkép nélkül valószínűleg sosem találta volna meg. Az, hogy az emberek esetleg benn ekednek cseppet sem érdekelte. Megérdemlik - gondolta - minek jöttek ide, ahol semmi jóra nem számíthatnak?
Órákkal később Elwyrien megállt egy barlangál, ahonnan vakító fény áradt. Különös hangokat hallott: akkor még nem tudta, de madárcsiripelés, és az erdő neszei voltak. Képtelen volt elviselni a fényt, be kellett csuknia a szemét. Botladozva indult a fény felé, nem gondolta, hogy ilyen nehéz lesz. Mélyen szemébe húzta a csuklyáját, de még így is hasogatott, dübörgött a feje a fénytől. Hátranézett a Mélysötét felé. Tudta, ha most kilép, már nincs visszatérés. Azonban visszafelé sem mehet, az biztos halált jelent. Nem volt választása.
Vett egy mély levegőt és kilépett a fénybe.
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba