Tekintsd meg alább ezt a remek alkotást, vagy kattints ide, hogy visszatérj a fórumba, avagy kattints ide, hogy újabb művek közül választhass!
Cím: Álom vagy Valóság ; Író: Ariana Sineas (#57)
Az éjszaka sötétje már jó ideje teret hódított magának, csak a hold fénye világította meg az út menti fogadót. A tücskök csiripelése törte meg a néma csendet. A Fogadó a vándorló szekérhez tulajdonosa kiváló helyet talált, hisz egy forgalmas kereskedelmi kereszteződésnél telepedett le. Az év legnagyobb részében gyakorta van telt ház, bár így a téli időszakban némi kép megcsappan a kereskedelem, de még így is többször ki kellet bővíteni az évek alatt. A fogadó alsó szintjéről fény szűrődött ki, hisz néhány kereskedő család még most is úton volt, igyekeznek a kemény tél beállta előtt még némi haszonra szert tenni, hogy később hosszabb időre megpihenhessenek. Odabent a kandalló mellett egy idős ember üldögélt. Fehér köntösét aranyszínűre festették a lángok , hosszú ősz hajába hirtelen belekap a szél.
- Brr, hideg van odakinn! *mondja egy középkorú férfi, aki épp most lépett be egy halom tűzifával a kezében. Az öreg előtt üldögélő gyerekek, ismét az idős emberre emelik kíváncsi tekintetüket.*
-Kérlek, kérlek mond még egy mesét! *mondja az egyik kócos fiatal csillogó szemekkel.*
- Jaj, hagyjátok már szegény Swertarion bácsit, épp elég volt az előző történet. *Szól oda, valószínűleg a gyerek anyja.*
- Semmi gond asszonyom, van épp elég történet a tarsolyomban, azt hiszem egy rövid mese még belefér. *az anya mosolyogva belenyugszik*
- Jól van, de ez az utolsó, aztán sipirc aludni! *a gyerekek boldogan fordultak ismét a kandalló felé, hogy meghallgasson egy újabb kalandos történetet*
- Sötét éjszaka volt! A levegő fagyos a hideg széltől, de a tisztáson felsorakozott sokaság még is másvalami miatt reszketett. *meséli az öreg, miközben sokat megélt tekintettel körbenéz a hallgatóságán.* Kevin az erdőnél egy fa mellett álldogált, igyekezett úgy helyezkedni, hogy takarásban legyen az olykor előkerülő fagyos széltől. Azon elmélkedik vajon mit kereshet itt, hogyan fajulhattak idáig a dolgok? Egy kis faluból származott boldog családi légkörben nevelkedett. *ekkora már a fogadóban mindenki a mesére figyelt és hirtelen a tűz narancssárga fényét kékes derengés váltotta fel. Az idő megszűnt létezni, mindenki egy tisztást látott, melyen számtalan apró tábortűz próbált küzdeni a sűrű köddel. Látták az embereket, ahogy sorokban, állig felfegyverezve, s reszketve várnak valamit. Valamit amitől a levegőben is lehetett érezni a feszültséget. Látták Kevint, ahogy íjjal a kezében didereg az egyik fa mellett és az egyik szintén fiatal bajtársával beszélget.
- Szerinted hányan lesznek? *kérdezi Kevintől, hogy elterelje gondolatait a hidegről.*
- Nem tudom és azt sem, vajon sikerül-e őket megállítani. *Érzi, hogy legszívesebben megfordulna és rohanna az erdő mélyére, amíg csak a lábai bírják. De nem tehette, nem hagyhatja cserben a bajtársait és a családját. Miután apját besorozták és vélhetően el is esett a harcmezőn ő következett. Épphogy betöltötte a tízen hatot, mikor eljöttek érte is a katonák. Egy pár hónapos kiképzés után már itt áll a csatamezőn. Érzi, nincs semmi esélye, hogy megélje a következő születésnapját, de reménykedik benne, hogy legalább egy-kettőt pokolra küld az ellenség közül*
- Farkasordító hideg van! *vacogja némi szünet után újra a fiú.*
- Igen, lehetetlen időpontot választottak a támadásra, ez a köd is eléggé fullasztó. *Válaszolja, majd valami különös és idegen szag csapja meg az orrát.* Érzed ezt a bűzt, egyre erősebb. *A táboron morajlás futott végig, mindenki érezte a szagot. Az idősebb katonák, már jól ismerték, tudták minek a szaga.*
- Itt vannak! *fordul hozzájuk egy elf* Én már hallom is őket! *Kevin érzi, hogy gyomra óriási csomóvá alakul, szája kiszárad, térdei megremegnek, mikor hirtelen ő is meghallja a harci dobokat. Mindenki feszülten figyelte a sűrű ködöt, miközben a parancsnokok utasításokat kiabáltak mindenhol. Hirtelen megremeg a föld, óriási üvöltés jelzi, hogy az ellenség megérkezett és nem áll szándékában megállni.*
- Íjászok! Felkészülni Tűz! *Kiáltja el magát az elf parancsnok, mire több száz nyílvessző suhogása nyomja el az üvöltést. Nem tudják milyen messze vannak, de reménykednek benne, hogy ritkítják egy kicsit a támadó horda sorait. Az üvöltés elcsendesült, de csak azért, hogy hamarosan újult erővel törjön fel, megmutatva az ellenség többszörös létszámát és harci kedvét.*
- Felkészülni! *ekkor tűnt elő az első, akit több száz másik követett. Tényleg ocsmányak voltak és puszta megjelenésükkel félelmet ébresztettek Kevinben és a többi harcosban egyaránt.* Tűz! *Hallatszott a parancs, mire újra számtalan nyílvessző borította el a tisztást. Sokan elestek az ellenség közül, de létszámuk mintha nem is csökkent volna, sőt egyre több kard csillant meg a hold fénye alatt. Már ők is tudták merre vannak az íjászok, ezért a támadók egy része az erdő felé kezdett rohamozni. Kevin ereiben meg fagyott a vér, ahogy látta a vérben úszó szemeket, a félelmetes agyarakat felé rohanni. Egy lövésre még volt idejük, majd a zajt túlkiabálva hallatszott az újabb parancs.*
- Kardokat! *Kevin eldobta az íját, majd felcsatolta pajzsát és előhúzta a kardját. Felkészülten várta a halált, nem bízott benne, hogy akár egyetlen csapást is ki tudna védeni. Leblokkolt félelmében, ám szerencséje volt, őt senki sem támadta elsőként. Hátrálni kezdett, reménykedett benne, hogy a sűrűbb részeken, talán nehezebben találják el. Körbenézett. Bajtársai sorra hullottak el a hatalmas fegyverek ereje által. Ekkor vette csak észre mikor az egyik penge magasba emelkedik az orra előtt és készül lecsapni. Kevin ijedtében hátralépet és lába beleakadt egy gyökérbe. Elesett. Ez a szerencsétlen lépés mentette meg az életét, ha egy másodpercre is. A kard éle csak centikre kerülte el a fejét. Érezte ahogy a kardról lehulló vérpermet borítja be egész testét. Az ellenfele mérgesen felüvöltött, majd újra támadott. Kevin reflex szerűen arrébb gurult, de túl lassan és a penge mélyen a kardjába fúródott. Szerencséjére a seb csúnyább volt mint amilyen veszélyes, bár Kevint ez nem igazán vigasztalta. Érezte tennie kell valamit, ezért esetlenül előre szúrt. Érezte ahogy kardja megakad valamiben, majd látta ahogy ellenfele arca eltorzul fájdalmában. Ez sem volt halálos seb,ettől csak még dühösebb lett támadója. Fegyvertelen kezével megragadja Kevin kardját és kitépi saját vállából, majd a fiú kezéből is. Mérgesen rávicsorog, majd újra készül lecsapni, hogy véget vessen ennek a nevetséges küzdelemnek. Kevin tudta, hogy itt a vég, lelki szemei előtt látta szerető családját és az együtt töltött boldog éveket. Ekkor a támadás megakadt. Ellenfele csodálkozva nézi, ahogy egy tör belefúródott a combjába. A földön fekvő elf parancsnok utolsó erejével vágta bele tőrét.*
- Fuss Kevin! Menekülj! *A fiúnak nem kellett több, azonnal felpattant, nem törődve fájós karjával és futásnak eredt az erdőbe mélyébe. Hallotta, az újabb csapás hangját, lelki szemei előtt látta, ahogy parancsnoka holtan fekszik a véráztatta földön. Hallotta azt is mikor az ork felüvölt fájdalmában és mindenen keresztültörve elindul utána
Leile vidáman futkározott a sűrű fák hűsítő árnyékában, könnyed léptei nyomán még egy fűszál sem rezdült a harmatos talajon. Az erdőben nyoma sem volt a hónak, a fagynak és egyáltalán a télnek. Hirtelen megtorpan mikor zajokat hall az egyik irányból. Hosszú szőke haja fátyolként omlik arcába ahogy megfordul. Egy gyors mozdulattal kisöpri ragyogó kék szeméből az elkószált hajtincseket és elindul az idegen hangok irányába. Egy idő után a hangok elcsendesednek, ezért megáll. Feszülten fülel, hátha ismét meghallja a szokatlan zajokat. Még a madarak, sőt még a szél is elcsendesül, mintha tudnák, hogy a lány szeretne valamit meghallani. Pár pillanat múlva halk nyögésre lesz figyelmes és azonnal el is indul. Félrehajt néhány lapulevelet, majd egy különös emberakla lesz figyelmes ami a földön fekszik. A fiú felnéz rá, amitől egy pillanatig meg is szeppen, majd szörnyülködve nézi a ahogy a vér vörösre színezi a földet. Mikor lehajol hozzá az idegen tekintete elhomályosodik, majd ájultan hajtja fejét a puha aljnövényzetre. Leile könnyedén veszi karjába a tehetetlen fiút, majd ahogyan érkezett, könnyed léptekkel szalad visszafele. Mikor egy patakhoz ér megáll és egy hatalmas, de sima felületű kőre helyezi a mozdulatlan testet. Két kezét összezárva vizet merít a kristálytiszta, hűs patakból és elkezdi kitisztítani a sebet. Miután végzett növényeket kezd gyűjteni, amit tenyerével összemorzsol, majd belekeni a sebbe. A test megrándul, ahogy ájultan is megérzi a csípős, fertőtlenítő gyógynövényeket. Egy nagyobb levéllel körbetekeri a karját, amit egy vékony fahánccsal rögzít. Végezetül nedves mohával kezdi lemosni a fiú arcát. Merengve nézi a fiatal arcot. arra gondol mennyire magányos is, milyen hosszú ideje él egyedül az erdőben. Persze nincs teljesen egyedül, de az állatok nem minden esetben a legjobb beszélgetőpartnerek. Újabb, erőteljesebb zaj szakítja félbe a merengését. Felpattan és feszülten figyeli a közeledő csörtető zajt. Érzi, hogy egyre jobban haragszik, amiért megzavarják az erdeje nyugalmát. Ekkor hirtelen egy hatalmas alak tűnik fel előtte. Vörös szemei vérben forognak, félelmetes agyarai csillogtak a déli napsütésben. Zöld bőrén különböző ragyák éktelenkedtek. Arcáról düh volt leolvasható, ami bugyuta mosollyá változott, ahogy észrevette az előtte álló lány. *
- Egy ork! *kiált fel a lány! Hangjában egy csepp félelem sem volt, inkább gyűlöletet és undort sugallt.* Mit keresel itt te undormány? Jobban teszed, ha elhordod innét az irhád, különben sosem hagyod el ezt az erdőt!
- Nyugalom kicsikém! *mondja alig érthető közös nyelven a fegyvertelen lánynak.* Jönni fiú, találni egy elfet is. Jó nap lenni! *a lány arcáról leolvasható a mérhetetlen harag és rohanva indul a nála jóval erősebb ellensége felé. Az ork nem különösebben izgatja magát az események ilyen fordulatot vettek. Legalább annyira utálta az elfeket, mint ők az orkokat. Könnyed mozdulattal emelte fel hatalmas, véres kardját és a felé rohamozó, nekiugró lány gyomrába szúrta. Szinte meg sem érezte, ahogy a lányt saját lendületénél fogva átszúrja a széles penge, miközben gúnyosan vigyorgott. Ám arcvonásai hirtelen megváltoznak. A vigyort groteszk, fájdalommal vegyes döbbenet ült ki arcára. Farkasszemet nézet a lánnyal, kinek tekintete még mindig dühös volt és rendkívül fegyelmezett. Megfagyott körülöttük a levegő, mintha évek telnének el így. Az ork lassan lenéz a lány hasára. Döbbenten nézi, hogy a penge valami anyagtalan testbe hatolt volna. A lány teste szilárdnak tűnt, bár a fegyver körül mintha csak levegő lenne. ekkor vette észre hogy spriccelő vér hullik a lányon keresztül a földre.*
- D de ez a vér az ennyim! * hörögi elcsukló hangon, majd látja, hogy az elf újai hegyes tüskékké alakultak, amik szép lassan ismét emberi kézzé alakulnak. Az ork leejti kardját, érzi ahogy lábai megremegnek. Érthetetlen hörgés közepette borul térdre az előtte álló lány előtt. Lassan minden ereje elillan és tehetetlenül zuhan a földre. Tudja, lebecsülte ellenfelét és még mindig értetlenül fekszik a földön, ahogy az élet utolsó szikrája is elillan testéből. Utoljára azt érzi mintha, valami mászni kezdene rajta, majd végleg elsötétül minden. Leile, hideg tekintettel nézi, ahogy gyökerek kúsznak a halott ork testére, amíg teljesen be nem hálózzák. Pár pillanat múlva, semmi nyoma nem marad az iménti küzdelemnek, mintha semmi sem történt volna. Csak a lány állt ott és némi merengés után újra a fiú mellé térdel és letörli homlokáról az izzadtságot.*
- Ne aggódj, most már nem lesz semmi baj. Biztonságban vagy. *A fiú motyog valamit álmában, majd újra elcsendesül *
*Kevin lassan kinyitotta szemét, majd hirtelen be is csukja az erős fény miatt. Hallja a tábortűz pattogó hangját és valami emberi beszélgetést is. Még kicsit kábán de lassan felül.*
- Na végre, magadhoz tértél! *mondja egy mogorva törpe, de hangja még is melegséget áraszt.* Itt van egy kis leves, ez majd felmelegít és új erőt ad. *nyújt oda neki egy gőzölgő tányért és egy szelet kenyeret. *
- Mi történt, hogy kerültem ide? *kérdezi Kevin rekedtes hangon*
- Valószínűleg megsebesültél a csatában és elájultál. Az erdő szélénél találtunk rád egy napja. Aggódtunk, hogy egyáltalán túl éled, egész végig valami lányról beszéltél. De most egyél, hamarosan tovább indulunk. Az orkok tovább haladtak Athenior fele, meg kéne őket előznünk. * megveregeti a fiú vállát, majd egy másik fekvő alakhoz indul. Kevin még mindig nem igazán érti mi történhetett. "Csak álmodtam volna az egészet? Pedig olyan valóságos volt minden." Beletörődve lát hozzá a vacsorához, majd egy hirtelen mozdulattal fájós karjához nyúl. Érzi, majd látja is, a fura kötést, egy nagyobb levelet fahánccsal körbetekerve
*...A fogadóban néma csönd van, még a kékes fény megszűnése után is. Percekig csak a tűz ropogása és a kinti szél zúgása töri meg a csendet...*
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba
Cím: Álom vagy Valóság ; Író: Ariana Sineas (#57)
Az éjszaka sötétje már jó ideje teret hódított magának, csak a hold fénye világította meg az út menti fogadót. A tücskök csiripelése törte meg a néma csendet. A Fogadó a vándorló szekérhez tulajdonosa kiváló helyet talált, hisz egy forgalmas kereskedelmi kereszteződésnél telepedett le. Az év legnagyobb részében gyakorta van telt ház, bár így a téli időszakban némi kép megcsappan a kereskedelem, de még így is többször ki kellet bővíteni az évek alatt. A fogadó alsó szintjéről fény szűrődött ki, hisz néhány kereskedő család még most is úton volt, igyekeznek a kemény tél beállta előtt még némi haszonra szert tenni, hogy később hosszabb időre megpihenhessenek. Odabent a kandalló mellett egy idős ember üldögélt. Fehér köntösét aranyszínűre festették a lángok , hosszú ősz hajába hirtelen belekap a szél.
- Brr, hideg van odakinn! *mondja egy középkorú férfi, aki épp most lépett be egy halom tűzifával a kezében. Az öreg előtt üldögélő gyerekek, ismét az idős emberre emelik kíváncsi tekintetüket.*
-Kérlek, kérlek mond még egy mesét! *mondja az egyik kócos fiatal csillogó szemekkel.*
- Jaj, hagyjátok már szegény Swertarion bácsit, épp elég volt az előző történet. *Szól oda, valószínűleg a gyerek anyja.*
- Semmi gond asszonyom, van épp elég történet a tarsolyomban, azt hiszem egy rövid mese még belefér. *az anya mosolyogva belenyugszik*
- Jól van, de ez az utolsó, aztán sipirc aludni! *a gyerekek boldogan fordultak ismét a kandalló felé, hogy meghallgasson egy újabb kalandos történetet*
- Sötét éjszaka volt! A levegő fagyos a hideg széltől, de a tisztáson felsorakozott sokaság még is másvalami miatt reszketett. *meséli az öreg, miközben sokat megélt tekintettel körbenéz a hallgatóságán.* Kevin az erdőnél egy fa mellett álldogált, igyekezett úgy helyezkedni, hogy takarásban legyen az olykor előkerülő fagyos széltől. Azon elmélkedik vajon mit kereshet itt, hogyan fajulhattak idáig a dolgok? Egy kis faluból származott boldog családi légkörben nevelkedett. *ekkora már a fogadóban mindenki a mesére figyelt és hirtelen a tűz narancssárga fényét kékes derengés váltotta fel. Az idő megszűnt létezni, mindenki egy tisztást látott, melyen számtalan apró tábortűz próbált küzdeni a sűrű köddel. Látták az embereket, ahogy sorokban, állig felfegyverezve, s reszketve várnak valamit. Valamit amitől a levegőben is lehetett érezni a feszültséget. Látták Kevint, ahogy íjjal a kezében didereg az egyik fa mellett és az egyik szintén fiatal bajtársával beszélget.
- Szerinted hányan lesznek? *kérdezi Kevintől, hogy elterelje gondolatait a hidegről.*
- Nem tudom és azt sem, vajon sikerül-e őket megállítani. *Érzi, hogy legszívesebben megfordulna és rohanna az erdő mélyére, amíg csak a lábai bírják. De nem tehette, nem hagyhatja cserben a bajtársait és a családját. Miután apját besorozták és vélhetően el is esett a harcmezőn ő következett. Épphogy betöltötte a tízen hatot, mikor eljöttek érte is a katonák. Egy pár hónapos kiképzés után már itt áll a csatamezőn. Érzi, nincs semmi esélye, hogy megélje a következő születésnapját, de reménykedik benne, hogy legalább egy-kettőt pokolra küld az ellenség közül*
- Farkasordító hideg van! *vacogja némi szünet után újra a fiú.*
- Igen, lehetetlen időpontot választottak a támadásra, ez a köd is eléggé fullasztó. *Válaszolja, majd valami különös és idegen szag csapja meg az orrát.* Érzed ezt a bűzt, egyre erősebb. *A táboron morajlás futott végig, mindenki érezte a szagot. Az idősebb katonák, már jól ismerték, tudták minek a szaga.*
- Itt vannak! *fordul hozzájuk egy elf* Én már hallom is őket! *Kevin érzi, hogy gyomra óriási csomóvá alakul, szája kiszárad, térdei megremegnek, mikor hirtelen ő is meghallja a harci dobokat. Mindenki feszülten figyelte a sűrű ködöt, miközben a parancsnokok utasításokat kiabáltak mindenhol. Hirtelen megremeg a föld, óriási üvöltés jelzi, hogy az ellenség megérkezett és nem áll szándékában megállni.*
- Íjászok! Felkészülni Tűz! *Kiáltja el magát az elf parancsnok, mire több száz nyílvessző suhogása nyomja el az üvöltést. Nem tudják milyen messze vannak, de reménykednek benne, hogy ritkítják egy kicsit a támadó horda sorait. Az üvöltés elcsendesült, de csak azért, hogy hamarosan újult erővel törjön fel, megmutatva az ellenség többszörös létszámát és harci kedvét.*
- Felkészülni! *ekkor tűnt elő az első, akit több száz másik követett. Tényleg ocsmányak voltak és puszta megjelenésükkel félelmet ébresztettek Kevinben és a többi harcosban egyaránt.* Tűz! *Hallatszott a parancs, mire újra számtalan nyílvessző borította el a tisztást. Sokan elestek az ellenség közül, de létszámuk mintha nem is csökkent volna, sőt egyre több kard csillant meg a hold fénye alatt. Már ők is tudták merre vannak az íjászok, ezért a támadók egy része az erdő felé kezdett rohamozni. Kevin ereiben meg fagyott a vér, ahogy látta a vérben úszó szemeket, a félelmetes agyarakat felé rohanni. Egy lövésre még volt idejük, majd a zajt túlkiabálva hallatszott az újabb parancs.*
- Kardokat! *Kevin eldobta az íját, majd felcsatolta pajzsát és előhúzta a kardját. Felkészülten várta a halált, nem bízott benne, hogy akár egyetlen csapást is ki tudna védeni. Leblokkolt félelmében, ám szerencséje volt, őt senki sem támadta elsőként. Hátrálni kezdett, reménykedett benne, hogy a sűrűbb részeken, talán nehezebben találják el. Körbenézett. Bajtársai sorra hullottak el a hatalmas fegyverek ereje által. Ekkor vette csak észre mikor az egyik penge magasba emelkedik az orra előtt és készül lecsapni. Kevin ijedtében hátralépet és lába beleakadt egy gyökérbe. Elesett. Ez a szerencsétlen lépés mentette meg az életét, ha egy másodpercre is. A kard éle csak centikre kerülte el a fejét. Érezte ahogy a kardról lehulló vérpermet borítja be egész testét. Az ellenfele mérgesen felüvöltött, majd újra támadott. Kevin reflex szerűen arrébb gurult, de túl lassan és a penge mélyen a kardjába fúródott. Szerencséjére a seb csúnyább volt mint amilyen veszélyes, bár Kevint ez nem igazán vigasztalta. Érezte tennie kell valamit, ezért esetlenül előre szúrt. Érezte ahogy kardja megakad valamiben, majd látta ahogy ellenfele arca eltorzul fájdalmában. Ez sem volt halálos seb,ettől csak még dühösebb lett támadója. Fegyvertelen kezével megragadja Kevin kardját és kitépi saját vállából, majd a fiú kezéből is. Mérgesen rávicsorog, majd újra készül lecsapni, hogy véget vessen ennek a nevetséges küzdelemnek. Kevin tudta, hogy itt a vég, lelki szemei előtt látta szerető családját és az együtt töltött boldog éveket. Ekkor a támadás megakadt. Ellenfele csodálkozva nézi, ahogy egy tör belefúródott a combjába. A földön fekvő elf parancsnok utolsó erejével vágta bele tőrét.*
- Fuss Kevin! Menekülj! *A fiúnak nem kellett több, azonnal felpattant, nem törődve fájós karjával és futásnak eredt az erdőbe mélyébe. Hallotta, az újabb csapás hangját, lelki szemei előtt látta, ahogy parancsnoka holtan fekszik a véráztatta földön. Hallotta azt is mikor az ork felüvölt fájdalmában és mindenen keresztültörve elindul utána
Leile vidáman futkározott a sűrű fák hűsítő árnyékában, könnyed léptei nyomán még egy fűszál sem rezdült a harmatos talajon. Az erdőben nyoma sem volt a hónak, a fagynak és egyáltalán a télnek. Hirtelen megtorpan mikor zajokat hall az egyik irányból. Hosszú szőke haja fátyolként omlik arcába ahogy megfordul. Egy gyors mozdulattal kisöpri ragyogó kék szeméből az elkószált hajtincseket és elindul az idegen hangok irányába. Egy idő után a hangok elcsendesednek, ezért megáll. Feszülten fülel, hátha ismét meghallja a szokatlan zajokat. Még a madarak, sőt még a szél is elcsendesül, mintha tudnák, hogy a lány szeretne valamit meghallani. Pár pillanat múlva halk nyögésre lesz figyelmes és azonnal el is indul. Félrehajt néhány lapulevelet, majd egy különös emberakla lesz figyelmes ami a földön fekszik. A fiú felnéz rá, amitől egy pillanatig meg is szeppen, majd szörnyülködve nézi a ahogy a vér vörösre színezi a földet. Mikor lehajol hozzá az idegen tekintete elhomályosodik, majd ájultan hajtja fejét a puha aljnövényzetre. Leile könnyedén veszi karjába a tehetetlen fiút, majd ahogyan érkezett, könnyed léptekkel szalad visszafele. Mikor egy patakhoz ér megáll és egy hatalmas, de sima felületű kőre helyezi a mozdulatlan testet. Két kezét összezárva vizet merít a kristálytiszta, hűs patakból és elkezdi kitisztítani a sebet. Miután végzett növényeket kezd gyűjteni, amit tenyerével összemorzsol, majd belekeni a sebbe. A test megrándul, ahogy ájultan is megérzi a csípős, fertőtlenítő gyógynövényeket. Egy nagyobb levéllel körbetekeri a karját, amit egy vékony fahánccsal rögzít. Végezetül nedves mohával kezdi lemosni a fiú arcát. Merengve nézi a fiatal arcot. arra gondol mennyire magányos is, milyen hosszú ideje él egyedül az erdőben. Persze nincs teljesen egyedül, de az állatok nem minden esetben a legjobb beszélgetőpartnerek. Újabb, erőteljesebb zaj szakítja félbe a merengését. Felpattan és feszülten figyeli a közeledő csörtető zajt. Érzi, hogy egyre jobban haragszik, amiért megzavarják az erdeje nyugalmát. Ekkor hirtelen egy hatalmas alak tűnik fel előtte. Vörös szemei vérben forognak, félelmetes agyarai csillogtak a déli napsütésben. Zöld bőrén különböző ragyák éktelenkedtek. Arcáról düh volt leolvasható, ami bugyuta mosollyá változott, ahogy észrevette az előtte álló lány. *
- Egy ork! *kiált fel a lány! Hangjában egy csepp félelem sem volt, inkább gyűlöletet és undort sugallt.* Mit keresel itt te undormány? Jobban teszed, ha elhordod innét az irhád, különben sosem hagyod el ezt az erdőt!
- Nyugalom kicsikém! *mondja alig érthető közös nyelven a fegyvertelen lánynak.* Jönni fiú, találni egy elfet is. Jó nap lenni! *a lány arcáról leolvasható a mérhetetlen harag és rohanva indul a nála jóval erősebb ellensége felé. Az ork nem különösebben izgatja magát az események ilyen fordulatot vettek. Legalább annyira utálta az elfeket, mint ők az orkokat. Könnyed mozdulattal emelte fel hatalmas, véres kardját és a felé rohamozó, nekiugró lány gyomrába szúrta. Szinte meg sem érezte, ahogy a lányt saját lendületénél fogva átszúrja a széles penge, miközben gúnyosan vigyorgott. Ám arcvonásai hirtelen megváltoznak. A vigyort groteszk, fájdalommal vegyes döbbenet ült ki arcára. Farkasszemet nézet a lánnyal, kinek tekintete még mindig dühös volt és rendkívül fegyelmezett. Megfagyott körülöttük a levegő, mintha évek telnének el így. Az ork lassan lenéz a lány hasára. Döbbenten nézi, hogy a penge valami anyagtalan testbe hatolt volna. A lány teste szilárdnak tűnt, bár a fegyver körül mintha csak levegő lenne. ekkor vette észre hogy spriccelő vér hullik a lányon keresztül a földre.*
- D de ez a vér az ennyim! * hörögi elcsukló hangon, majd látja, hogy az elf újai hegyes tüskékké alakultak, amik szép lassan ismét emberi kézzé alakulnak. Az ork leejti kardját, érzi ahogy lábai megremegnek. Érthetetlen hörgés közepette borul térdre az előtte álló lány előtt. Lassan minden ereje elillan és tehetetlenül zuhan a földre. Tudja, lebecsülte ellenfelét és még mindig értetlenül fekszik a földön, ahogy az élet utolsó szikrája is elillan testéből. Utoljára azt érzi mintha, valami mászni kezdene rajta, majd végleg elsötétül minden. Leile, hideg tekintettel nézi, ahogy gyökerek kúsznak a halott ork testére, amíg teljesen be nem hálózzák. Pár pillanat múlva, semmi nyoma nem marad az iménti küzdelemnek, mintha semmi sem történt volna. Csak a lány állt ott és némi merengés után újra a fiú mellé térdel és letörli homlokáról az izzadtságot.*
- Ne aggódj, most már nem lesz semmi baj. Biztonságban vagy. *A fiú motyog valamit álmában, majd újra elcsendesül *
*Kevin lassan kinyitotta szemét, majd hirtelen be is csukja az erős fény miatt. Hallja a tábortűz pattogó hangját és valami emberi beszélgetést is. Még kicsit kábán de lassan felül.*
- Na végre, magadhoz tértél! *mondja egy mogorva törpe, de hangja még is melegséget áraszt.* Itt van egy kis leves, ez majd felmelegít és új erőt ad. *nyújt oda neki egy gőzölgő tányért és egy szelet kenyeret. *
- Mi történt, hogy kerültem ide? *kérdezi Kevin rekedtes hangon*
- Valószínűleg megsebesültél a csatában és elájultál. Az erdő szélénél találtunk rád egy napja. Aggódtunk, hogy egyáltalán túl éled, egész végig valami lányról beszéltél. De most egyél, hamarosan tovább indulunk. Az orkok tovább haladtak Athenior fele, meg kéne őket előznünk. * megveregeti a fiú vállát, majd egy másik fekvő alakhoz indul. Kevin még mindig nem igazán érti mi történhetett. "Csak álmodtam volna az egészet? Pedig olyan valóságos volt minden." Beletörődve lát hozzá a vacsorához, majd egy hirtelen mozdulattal fájós karjához nyúl. Érzi, majd látja is, a fura kötést, egy nagyobb levelet fahánccsal körbetekerve
*...A fogadóban néma csönd van, még a kékes fény megszűnése után is. Percekig csak a tűz ropogása és a kinti szél zúgása töri meg a csendet...*
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba