Tekintsd meg alább ezt a remek alkotást, vagy kattints ide, hogy visszatérj a fórumba, avagy kattints ide, hogy újabb művek közül választhass!
Cím: A Kulcs 2 ; Író: Harklet GareNar (#176)
Két órányi szakadatlan menetelés után elérte a gyűlölt város, Usstanekh kapuját. Feltekintett a gyűlölt tornyokra, a körvonaltalan árnyakra, amik az egész várost belengték. Az ármány és a halál szinte megfogható tényezőkké váltak e város történelmében. A város már sokszor végigjárta a sötét mágia rögös útját, erről a házak nagy részén látható fekete nyomok árulkodnak. Ceramon határozottan belépett a rozzant kapun, és pengéjét óvatosan kihúzta hüvelyéből, és a legnagyobb ház felé indult. Nem nevezhetjük palotának, a ház jelző viszont kicsit lekicsinyíti a jelentését. Egy hatalmas zölden fénylő épületről beszélek, aminek közel ötven ablaka közül öt alkalmas arra, hogy kinézzen rajta a szoba lakója, mivel a többit egy olyan vastag, és valószínűleg mágikus moha nőtte be, amit nem lehet levakarni. Lassan oda is ért a kapujához, ami semmivel sem volt jobb állapotban, mint a város kapuja, csak ezt két őr is vigyázta, bár elég rozoga öltözékben. Ceramont már ismerték a főházban, de elég furcsa hangulatára az őrök is felfigyeltek, bár ezt nem tették szóvá. Belépett a főterembe, ahol maga az főbíró ült.
- Üdvözöllek, ifjú Ceramon. Miért jöttél ide? Talán az apád miatt? Igen, hallottam róla, hogy meggyilkolták, őszinte részvétem.
Ceramon gyorsan átpörgette fejében azt a tervet, amit idefele agyalt ki, az őrület határán. Válasz helyett, inkább közelebb lépett a bíró székéhez, és kezet fogott vele. Az viszonozta a kézfogást, de ő is észrevette a fiú furcsa viselkedését, és másik kezével egyre erősebben szorította a szék karfáját. A fiú még közelebb lépett. Érezni akarta az áldozata leheletét, mikor megöli. Hirtelen keserű tűz lobbant a szemében, előrántotta kardját, és markolatig döfte a bíró szívébe. Kéjes örömet érzett, miközben a vér szépen-lassan végigcsordogált a fénylő pengén. Lassan elforgatta a pengét félkört írva le, miközben a bíró arcán a legnagyobb gyötrelmek játszódtak le. Szélesen elvigyorodott, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta a pengét,a bíró testéből. Az még rázkódott pár másodpercig, majd vért bugyborékolt elő a szájából, és görcsök között rázkódva halt meg a székében. Ceramon öröme azonban hamarosan tovaszállt, mivel az egyik őr rárontott, és éles fájdalom hasított a veséjébe, amikor az őr kardja belemélyedt. Gyorsan megfordult, és nem törődve a fájdalommal rárontott a katonára. Előre vágott, de az őr hárította a támadást. Aztán megpördült, előhúzott egy kis tőrt a zsebéből, és mikor a katona kivédte a kardja csapását, belevágta az arcába a tőrt. Kirontott a teremből, és kivágta a kaput, elviharozva a másik őr mellett. Elrohant egészen a kapuig, és furcsálkodó pillantások kereszttüzében elhagyta a várost.
Elrohant egészen a Sethir erdőig, de már nem érezte azt az örömet, mint a bíró megölésekor. Most csak ürességet és félelmet érzett. Minden egyes zajra felkapta a fejét, minden levél rezdülését az ellenségei mozdulatainak vélte, amivel meg akarják ölni őt. Mintha saját maga szőtt volna hálót az énje köré, mintha az őrület és a józanság egyetlen érzéssé olvadt volna össze. Hosszú órákon át bolyongott az erdőben, vívódva önmagával. Nem tudta, hova tegye magát, a jóról és a rosszról alkotott elképzelései halmazában. A végén egy furcsa elképzelést alkotott magáról. Ő egy Árny, egy lelketlen Lidérc a sötétség hercege, a halál szolgája, maga a Halál. Ez egy elég furcsa nézőpont, de ebben az elmeállapotban ez volt a legésszerűbb gondolata. Végül elvetődött egy forrásig, és nekiállt kitisztítani a sebét.
Eközben egy Usstenekh-i őr házában.
- Jaj, de szép ez a szobor. - mondta a nő.
- Tudom, ezért hoztam neked. – mosolyodott el a katona.
- De honnan szereztél ilyet? Ez nagyon drága lehet. –gyanakodik a nő.
-Á, az nem számít… - próbálja elhárítani a kérdést.
- Te tudod, csak ne jöjjön senki, hogy az övé…
- Ne félj, nem fog jönni senki. –nyugtatja az őr. Legalábbis élve… teszi hozzá magában.
Néhány perc múlva kopogtatás hallatszik az ajtó felől.
- Megyek, megnézem. – mondja a férfi.
Odalép az ajtóhoz, majd elfordítja a zárban a kulcsot. Egy másodpercnyit bajlódik a zárral, majd kitárja az ajtót. Egy fekete köpenyes alak áll a küszöbön.
- Jó napot! Azért jöttem, mert hallottam, hogy ön a városi őrségnél dolgozik. – mondja a férfi, akit ha valaki már látott, akkor Gulasht ismerheti fel benne.
- Igen, ott dolgozom, miért érdekli? – kérdez vissza az őr.
- Csak mert az egyik családtagomat meggyilkolták, és nála volt egy fontos családi ereklye, egy szobrocska. – mondja tetetett szomorúsággal.
- Igen, van nálam egy olyan szobrocska, idehozzam?
- Te meg azt mondtad, hogy senki nem fog jelentkezni érte. – mondja az ingerült nő.
- Mindjárt idehozom uram, várjon egy percet. - teszi hozzá. Azzal berobog a lakásba, és kihozza a szobrot. Aztán odanyújtja Gulashnak, aki nem bír visszafojtani egy elégedett mosolyt, de szerencséjére a másik kettő nem veszi észre.
- Köszönöm. Ez nagyon sokat jelent nekem. – mondja, ügyesen tettetve azt, mintha fojtogatná a sírás.
Amint becsukódik az ajtó az idegen mögött, az asszony azonnal nekiesik a férjének. A szomszédok még jó pár órán át hallgatták a nő szidalmazását.
Gulasht viszont ez már nem érdekelte, vígan tartott az öreg háza felé legújabb szerzeményével. Mikor odaért az öreg házához, egy apró alak ereszkedett le mögé az egyik ház tetejéről, de olyan csendben, hogy még a tapasztalt fejvadász se vette észre. Elkezdte volna a szokásos kopogtatás-sorozatot, de az ajtó az első ütésre kinyílt. Amint belépett az öreg ott ült pontosan vele szemben egy széken, kezében egy nyílpuskával.
- Tedd csak le nyugodtan. Nagyon szép munkát végeztél. – mondta halk, de vészjósló hangon. Amint Gulash megfigyelte, a lövedék csöpögött a méregtől… Nem mert hát ellenkezni, óvatosan letette a szobrot az asztalra, majd feltartotta a kezét.
- Most elmehetsz. – közölte röviden az öreg.
- És a fizetésem? Azt mondtad az egynegyed része az enyém. – kérte a pénzét Gulash.
- Rossz válasz… - mondta az öreg, és ép kezével meghúzta a nyílpuska kallantyúját. Egy kattanás, egy lövedék süvítő hangja, és Gulash földön fetrengő, habzó szája alakja bontakozott ki a helyzetből. Az öreg odalépett a szoborhoz, és a zsebéből elővett tűvel elkezdett felfeszíteni, egy szinte láthatatlan kis kamrát a sárkány hasánál. Hamarosan végzett a munkával, és egy kilenc számból álló, kis kockákra ráfestett szerkezetet kapott. Ekkor elővett egy papirost, és arról olvasva le a számokat, bepögyögte a szerkezetbe, majd néhány másodperc múlva halk, nem létező fogaskerekek morajlását lehetett kihallani a szoborból, majd lassan elkezdett lehajtódni a sárkány feje, mintha fejet hajtana a megtaláló előtt. Egy nagyon kis kamra nyílt ki, mire az öreg elővett egy csipeszt, és elkezdett kotorászni a lyukban. Negyed órányi eredménytelen kutakodás után elöntötte a harag, és mérgében földhöz vágta a tárgyat. A széttört üvegdarabok között kutakodva leginkább egy ügyetlen mókusra emlékeztetett, aki beleejtette a közös makkraktárba a sajátját, és azt szeretné megtalálni. De ez a kincs nem volt sehol! A szerkezet egyetlen darabja sem rejtette a kulcsot. Az öreg mérgében felordított, amikor rájött ennek az okára.
- Elvitték! Valaki megelőzött! Nem lehet igaz!
Gulash, akiben még volt valamennyi élet, méregtől habzó száját gonosz vigyorra húzta, majd átadta magát a halálnak. Varjak raja szállt fel az öreg házáról. A halál és pusztulás varjai…
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba
Cím: A Kulcs 2 ; Író: Harklet GareNar (#176)
Két órányi szakadatlan menetelés után elérte a gyűlölt város, Usstanekh kapuját. Feltekintett a gyűlölt tornyokra, a körvonaltalan árnyakra, amik az egész várost belengték. Az ármány és a halál szinte megfogható tényezőkké váltak e város történelmében. A város már sokszor végigjárta a sötét mágia rögös útját, erről a házak nagy részén látható fekete nyomok árulkodnak. Ceramon határozottan belépett a rozzant kapun, és pengéjét óvatosan kihúzta hüvelyéből, és a legnagyobb ház felé indult. Nem nevezhetjük palotának, a ház jelző viszont kicsit lekicsinyíti a jelentését. Egy hatalmas zölden fénylő épületről beszélek, aminek közel ötven ablaka közül öt alkalmas arra, hogy kinézzen rajta a szoba lakója, mivel a többit egy olyan vastag, és valószínűleg mágikus moha nőtte be, amit nem lehet levakarni. Lassan oda is ért a kapujához, ami semmivel sem volt jobb állapotban, mint a város kapuja, csak ezt két őr is vigyázta, bár elég rozoga öltözékben. Ceramont már ismerték a főházban, de elég furcsa hangulatára az őrök is felfigyeltek, bár ezt nem tették szóvá. Belépett a főterembe, ahol maga az főbíró ült.
- Üdvözöllek, ifjú Ceramon. Miért jöttél ide? Talán az apád miatt? Igen, hallottam róla, hogy meggyilkolták, őszinte részvétem.
Ceramon gyorsan átpörgette fejében azt a tervet, amit idefele agyalt ki, az őrület határán. Válasz helyett, inkább közelebb lépett a bíró székéhez, és kezet fogott vele. Az viszonozta a kézfogást, de ő is észrevette a fiú furcsa viselkedését, és másik kezével egyre erősebben szorította a szék karfáját. A fiú még közelebb lépett. Érezni akarta az áldozata leheletét, mikor megöli. Hirtelen keserű tűz lobbant a szemében, előrántotta kardját, és markolatig döfte a bíró szívébe. Kéjes örömet érzett, miközben a vér szépen-lassan végigcsordogált a fénylő pengén. Lassan elforgatta a pengét félkört írva le, miközben a bíró arcán a legnagyobb gyötrelmek játszódtak le. Szélesen elvigyorodott, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta a pengét,a bíró testéből. Az még rázkódott pár másodpercig, majd vért bugyborékolt elő a szájából, és görcsök között rázkódva halt meg a székében. Ceramon öröme azonban hamarosan tovaszállt, mivel az egyik őr rárontott, és éles fájdalom hasított a veséjébe, amikor az őr kardja belemélyedt. Gyorsan megfordult, és nem törődve a fájdalommal rárontott a katonára. Előre vágott, de az őr hárította a támadást. Aztán megpördült, előhúzott egy kis tőrt a zsebéből, és mikor a katona kivédte a kardja csapását, belevágta az arcába a tőrt. Kirontott a teremből, és kivágta a kaput, elviharozva a másik őr mellett. Elrohant egészen a kapuig, és furcsálkodó pillantások kereszttüzében elhagyta a várost.
Elrohant egészen a Sethir erdőig, de már nem érezte azt az örömet, mint a bíró megölésekor. Most csak ürességet és félelmet érzett. Minden egyes zajra felkapta a fejét, minden levél rezdülését az ellenségei mozdulatainak vélte, amivel meg akarják ölni őt. Mintha saját maga szőtt volna hálót az énje köré, mintha az őrület és a józanság egyetlen érzéssé olvadt volna össze. Hosszú órákon át bolyongott az erdőben, vívódva önmagával. Nem tudta, hova tegye magát, a jóról és a rosszról alkotott elképzelései halmazában. A végén egy furcsa elképzelést alkotott magáról. Ő egy Árny, egy lelketlen Lidérc a sötétség hercege, a halál szolgája, maga a Halál. Ez egy elég furcsa nézőpont, de ebben az elmeállapotban ez volt a legésszerűbb gondolata. Végül elvetődött egy forrásig, és nekiállt kitisztítani a sebét.
Eközben egy Usstenekh-i őr házában.
- Jaj, de szép ez a szobor. - mondta a nő.
- Tudom, ezért hoztam neked. – mosolyodott el a katona.
- De honnan szereztél ilyet? Ez nagyon drága lehet. –gyanakodik a nő.
-Á, az nem számít… - próbálja elhárítani a kérdést.
- Te tudod, csak ne jöjjön senki, hogy az övé…
- Ne félj, nem fog jönni senki. –nyugtatja az őr. Legalábbis élve… teszi hozzá magában.
Néhány perc múlva kopogtatás hallatszik az ajtó felől.
- Megyek, megnézem. – mondja a férfi.
Odalép az ajtóhoz, majd elfordítja a zárban a kulcsot. Egy másodpercnyit bajlódik a zárral, majd kitárja az ajtót. Egy fekete köpenyes alak áll a küszöbön.
- Jó napot! Azért jöttem, mert hallottam, hogy ön a városi őrségnél dolgozik. – mondja a férfi, akit ha valaki már látott, akkor Gulasht ismerheti fel benne.
- Igen, ott dolgozom, miért érdekli? – kérdez vissza az őr.
- Csak mert az egyik családtagomat meggyilkolták, és nála volt egy fontos családi ereklye, egy szobrocska. – mondja tetetett szomorúsággal.
- Igen, van nálam egy olyan szobrocska, idehozzam?
- Te meg azt mondtad, hogy senki nem fog jelentkezni érte. – mondja az ingerült nő.
- Mindjárt idehozom uram, várjon egy percet. - teszi hozzá. Azzal berobog a lakásba, és kihozza a szobrot. Aztán odanyújtja Gulashnak, aki nem bír visszafojtani egy elégedett mosolyt, de szerencséjére a másik kettő nem veszi észre.
- Köszönöm. Ez nagyon sokat jelent nekem. – mondja, ügyesen tettetve azt, mintha fojtogatná a sírás.
Amint becsukódik az ajtó az idegen mögött, az asszony azonnal nekiesik a férjének. A szomszédok még jó pár órán át hallgatták a nő szidalmazását.
Gulasht viszont ez már nem érdekelte, vígan tartott az öreg háza felé legújabb szerzeményével. Mikor odaért az öreg házához, egy apró alak ereszkedett le mögé az egyik ház tetejéről, de olyan csendben, hogy még a tapasztalt fejvadász se vette észre. Elkezdte volna a szokásos kopogtatás-sorozatot, de az ajtó az első ütésre kinyílt. Amint belépett az öreg ott ült pontosan vele szemben egy széken, kezében egy nyílpuskával.
- Tedd csak le nyugodtan. Nagyon szép munkát végeztél. – mondta halk, de vészjósló hangon. Amint Gulash megfigyelte, a lövedék csöpögött a méregtől… Nem mert hát ellenkezni, óvatosan letette a szobrot az asztalra, majd feltartotta a kezét.
- Most elmehetsz. – közölte röviden az öreg.
- És a fizetésem? Azt mondtad az egynegyed része az enyém. – kérte a pénzét Gulash.
- Rossz válasz… - mondta az öreg, és ép kezével meghúzta a nyílpuska kallantyúját. Egy kattanás, egy lövedék süvítő hangja, és Gulash földön fetrengő, habzó szája alakja bontakozott ki a helyzetből. Az öreg odalépett a szoborhoz, és a zsebéből elővett tűvel elkezdett felfeszíteni, egy szinte láthatatlan kis kamrát a sárkány hasánál. Hamarosan végzett a munkával, és egy kilenc számból álló, kis kockákra ráfestett szerkezetet kapott. Ekkor elővett egy papirost, és arról olvasva le a számokat, bepögyögte a szerkezetbe, majd néhány másodperc múlva halk, nem létező fogaskerekek morajlását lehetett kihallani a szoborból, majd lassan elkezdett lehajtódni a sárkány feje, mintha fejet hajtana a megtaláló előtt. Egy nagyon kis kamra nyílt ki, mire az öreg elővett egy csipeszt, és elkezdett kotorászni a lyukban. Negyed órányi eredménytelen kutakodás után elöntötte a harag, és mérgében földhöz vágta a tárgyat. A széttört üvegdarabok között kutakodva leginkább egy ügyetlen mókusra emlékeztetett, aki beleejtette a közös makkraktárba a sajátját, és azt szeretné megtalálni. De ez a kincs nem volt sehol! A szerkezet egyetlen darabja sem rejtette a kulcsot. Az öreg mérgében felordított, amikor rájött ennek az okára.
- Elvitték! Valaki megelőzött! Nem lehet igaz!
Gulash, akiben még volt valamennyi élet, méregtől habzó száját gonosz vigyorra húzta, majd átadta magát a halálnak. Varjak raja szállt fel az öreg házáról. A halál és pusztulás varjai…
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba