// Riana Sidel //
- Igen, azt sejtettem, viszont ahogy említettem, nem az én tisztem az ítélkezés, hiszen mindennek megvan a maga oka. A jó embereknek, kiknek az égvilágon nincs semmi problémájuk, minden bizonnyal nem folyamodnának effajta munkákhoz, ám a Sors minket is belevett az egyensúly megtartásába. A mi pusztításunk is kell ahhoz, hogy ez a világ ne teljen meg. S hiába öltél már meg sok embert, ettől függetlenül még hölgy vagy, s megérdemled a tiszteletet.
*Bólogat határozottan egy kis mosollyal, szavainak nyomatékot adva. Miért is ítélkezne Mordach, mikor a saját lelke sem éppen a fényességről híres? Lehet, hogy ő nem vette el annyi ember életét, mint Riana, viszont ezt a másik világot neki is volt szerencséje megízlelni, ugyanakkor ő máshogy is vélekedik róla. Valakit a kényszer visz rá, valakit pedig kusza elméjének egy sötét oldala - s a Vörös nem biztos, hogy az első kategóriába tartozik.*
- Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem idegesít, sőt! Szívesen hallgatom, s kíváncsi is vagyok rá, hogy egy hozzád hasonló fejében mi zajlik le. Természetesen volt már dolgom orgyilkossal, de érthetően a részletek mindig a háttérben maradtak. Az pedig érthető, hogy nem mész nagy hanggal az utcán azzal a felkiáltással, hogy "képzeljétek emberek, milyen érdekes a gyilkolás!". *húzza mosolyra ajkait* Én pedig egy idegen vagyok, s úgy vélem, hogy idegennek könnyen jöhetnek a szavak, mint olyannak, aki ismer minket hosszabb ideje, s már kialakított rólunk egy képet. Elvégre, ha ez mind negatívnak számít, akkor én személy szerint ezzel kezdem az ismeretséget, a sötét titkoktól, melyektől már csak felfelé vezet az út. Hiszen e világban a gyilkosságnál nem igazán tartanak számon nagyobb bűnt, nem igaz?
*Függetlenül attól, hogy Mordach nem tartja magát egyáltalán alvilági alaknak, mégis úgy tűnhet a szavaiból, hogy nyakig benne van a témában. Ez nem teljesen igaz, viszont ő sosem követte az átlagos normákat: attól, mert valaki meggyilkol valakit, még nem fogja elítélni maga a tett miatt, hiszen ahogy Rianának is említette, mindennek meg van a maga oka.*
- S mondd csak, a szeretnek még egy kis szikrája is elkerült az életed során?
*Teszi fel sejtelmesen a kérdést, most elvonatkoztatva a családi dolgoktól. Nem lenne meglepő, ha ez a hölgy érzelmileg igen mélyen lenne, s nem igazán lenne képes nagyobbakat táplálni. Sajnos hiába tartja úgy az ember, hogy "ami nem volt, az nem is hiányozhat", a természet rendjének törvényei közt ott van az a szigorú, mely szerint az anyának fel kell nevelnie a gyermekét - ha ez elmarad, akkor ott már bajok vannak.*
- Huhh, akkor jó... *fúj egyet* Mertem remélni, hogy nem aláztak meg gyermekként ennyire, bár már az is szörnyű, hogy közvetetten kellett tapasztalnod.
*Igen undorító és ocsmány tett lett volna, ha egy gyermeket szexuális dolgokra kényszerítenek, vagy pedig arra tanítják, hogy biz' ez a jó! Ez effajta dolgokat viszont Mordach tényleg mélységesen elítéli - nem azért, mert szeretné a gyermekeket, ha nem mert minden "dolognak" megvan a maga "helye", s e két fogalom alá egyáltalán nem vehetünk be gyereket.
A hölgyemény kissé kiboruló szavaiba Mordach nem vág bele, csupán tenyerével kitámasztja állát, s úgy hallgatja. Sajnos tényleg sokkal több dolog van a háttérben, mint azt gondolnák!*
- Ha elfojtunk valamit, attól az még ott van. S mivel az ember társas lény, hiába is próbál bárki bármit mondani, ez sajnos mindenki fejében ott van, csupán ahogy említettem, ez igazán el van fojtva. Talán nem gondol rá az egyén, talán teljesen elfelejtette - de ettől még ott van.
*Azzal a Vörös is elhallgat, hiszen ennek a beszélgetésnek talán nem itt, és nem most jött el az ideje. Ugyan belekezdtek, de minden bizonnyal Rianának időre van szüksége ahhoz, hogy ezekre rájöjjön, s ha fojtatnák, akkor mindez talán túl sok lenne neki egyszerre.*
- Hát, sajnos semmire. Az elmúlt hat, hét év maradt csak meg, miután felébredtem, azelőttről semmi. Csupán a nevemre emlékeztem, s szerencsére a képességeim sem vesztek el. Ugyanúgy értettem a kardforgatáshoz, s ugyanúgy emlékeztem több növényre. Viszont hogy ki volt a családom, honnan jöttem, mit csináltam, semmi.. Mondhatni, egy új élet kezdete volt.
*Pár mondatban még ugyan fojtatná, viszont Arvyn feltűnése nem éppen biztató, s mivel egy jó ideje nem találkozott vele a férfi, nem is tudja egyelőre, hogy mire lehet képes azóta. Úgyhogy feláll, persze a túlzott sietséget mellőzve, hogy ne legyen feltűnő.*
- Induljunk. Innen ki csak egy úton juthatunk, az pedig nem lenne célszerű. *biccent az ajtó felé* Úgyhogy azt javaslom, menjünk fel a szállásra, onnan még szemmel is tudjuk tartani, s talán kisurranhatunk az ablakon. *ha nincs ellenkezés, akkor a Vörös gyorsan meg is indul felfelé a lépcsőkön*