Nincs játékban - Pitypangoskert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Pitypangoskert | Nincs "kisebb" helyszín |  |
Mostani oldal: 1 (1. - 10. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>
1-10
10. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-12-02 22:59:33
Üzenet elküldve: 2019-12-02 22:59:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Óda a kertészlegényhez//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Dora nem teszi szóvá, hogy jóval szívesebben követne valakit, aki a tudománnyal él, mint olyan uraságot, aki a származásánál vagy erejénél fogva tesz szert hatalomra, és a lány számára barbárnak tűnő, erőszakos eszközökkel ítélkezik. Amikor Vashegyre érkezett, nem adódott meg neki ez a lehetőség, mondhatni, az volt, ami jutott, de mégis az elfben mindig munkált valami lekicsinylő szemlélet azok iránt, akik csak úgy meghunyászkodtak a Hadúrnak. Sajnos ez alól a lány szemében időnként Habrertus sem volt kivétel. Persze arról szó sincs, hogy Dora ne tudná, hol a helye, s ha az a Hadúr talpa alatt volt, hát üsse kő – a helyzetet persze. Na de hogy lelkesedni a helyzet iránt, azt soha nem tudott volna!
Más eset a kancelláré, aki – Dora nem hazudott – tényleg ésszel élő ember. A lány most sem azért sétálgat és elmélkedik vele, mert úgy érzi, hogy tettéért majd pénz, hintó meg tudja is ő, még mi dukál, hanem mert rá hajlandó hallgatni. Egy pontig. S láthatóan Habrertus nem is tervezi a porba tiporni, annál is inkább felemelné maga mellé.*
~ Két lehetőség van: ez vagy az öreg kancellár jó szívének, vagy pedig a jó eszének köszönhető. Bármelyik is, kedvelem érte. ~
*Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatják az elfet, meg persze még elidőzik a kalapos kancellár költői képén is, csak a miheztartás végett. A jó dolgokat nem szabad veszni hagyni, még ha nyilván nincs is rájuk remény.*
- A thargok fejével gondolkodni, de közben előnyükre fordítani az intellektusuk hiányát? Meggondoltam magam: túl sokat kérsz tőlem, Habrertus. *Fintorog pimaszul a megjegyzésre. Alapvetően érdeklődve hallgatja a férfi tervét, s csak itt-ott szól bele, hiszen nyilvánvaló, hogy kettejük között kinek van több tapasztalata ezzel a néppel – Dora, ahol tehette, el is kerülte társaságukat, hacsak a hivatali teendők nem kötelezték az ellenkezőjére. Meg akkor ott volt még a pestis-ügy is, mely ismét ráébresztette, hogy az átlag polgárok orvosi értelemben is önmaguk ellenségei. Legszívesebben halálbüntetés terhe mellett megfürösztené mindet.*
- Minél kisebb a kockázat, annál jobb. *Jegyzi meg.* Olyan huncutságban még benne vagyok, ami másnak is előnyére válik, de ha csak én viszem a bőrömet a vásárra, akkor nem ér ennyit az egész. *Foglalja össze a lényeget. Elvégre azt is ki kell jelölni, hogy mi a tét, nem elég azon töprengeni, hogyan érik el a kívánt célt. Ki akar bajt, ha elkerülhető? Persze a hatalom nagy úr, hajaj, mekkora – de akkor is. Elégedetten hallgatja azonban a terv további részét.*
- Kérlek, nyugtass meg, hogy a közvélekedés hamis, és ezen a gyűlésen, ahogy te mondod, nem fognak senkit elevenen feláldozni, megbecsteleníteni, esetleg megenni. *Jegyzi meg.* Ám ettől függetlenül: mi állít meg, hogy akár most összehívd ezt a bizonyos tanácsot? Elvégre nincs vezetőnk, s ez elég nagy baj önmagában is. Engem még egyszerű emberként, családfőként, gazdaként is igen aggasztana a helyzet. Márpedig ha a nép veszélyben érzi magát, biztos, hogy először a katonáktól várja a segítséget. És már helyben is vagyunk, bármilyen katonákról van is szó.
*A lánynak kifejezetten tetszik a zsoldosok foglalkoztatásának ötlete, ezért helyesel. Ha nincsenek is sokan, a földeket el lehet adni, ez pedig remek lehetőség arra, hogy ide csábítsák a megfelelő személyeket.*
- Szerintem… *Töpreng egy kissé.* Ha a közjó érdekében lépünk fel, akkor a helyiek vevőek lehetnek az ötletünkre. Ami azonban a nem idevalósiakat illeti, Arthenior jelentőségével is számolnunk kell. A hely egy posvány, mégis inkább vonzza a népet, mint a Thargföld, béke ide vagy oda. Mi oka lenne bárkinek is idáig kutyagolni, hogy aztán, bármilyen zsíros is, a földjét művelgesse, amikor máshol talál mindent, ami kell, ringyókat, pénzt, megbízókat, szereket? Jó, elismerem, Esti tényleg mutatós, és a Vaskorsó söre is jó. De úgy érzem, és bátran javíts ki, ha tévedek, hogy ide valami más _is_ kell.
*Dora csak magából tud kiindulni a helyzettel kapcsolatban, s nyilván befolyásolja a dolgot, hogy a lány elf: ő a szükség miatt szökött ide, és Habrertus miatt maradt itt, ám önként soha nem vállalkozott volna rá, hogy átköltözzön erre a vidékre.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Dora nem teszi szóvá, hogy jóval szívesebben követne valakit, aki a tudománnyal él, mint olyan uraságot, aki a származásánál vagy erejénél fogva tesz szert hatalomra, és a lány számára barbárnak tűnő, erőszakos eszközökkel ítélkezik. Amikor Vashegyre érkezett, nem adódott meg neki ez a lehetőség, mondhatni, az volt, ami jutott, de mégis az elfben mindig munkált valami lekicsinylő szemlélet azok iránt, akik csak úgy meghunyászkodtak a Hadúrnak. Sajnos ez alól a lány szemében időnként Habrertus sem volt kivétel. Persze arról szó sincs, hogy Dora ne tudná, hol a helye, s ha az a Hadúr talpa alatt volt, hát üsse kő – a helyzetet persze. Na de hogy lelkesedni a helyzet iránt, azt soha nem tudott volna!
Más eset a kancelláré, aki – Dora nem hazudott – tényleg ésszel élő ember. A lány most sem azért sétálgat és elmélkedik vele, mert úgy érzi, hogy tettéért majd pénz, hintó meg tudja is ő, még mi dukál, hanem mert rá hajlandó hallgatni. Egy pontig. S láthatóan Habrertus nem is tervezi a porba tiporni, annál is inkább felemelné maga mellé.*
~ Két lehetőség van: ez vagy az öreg kancellár jó szívének, vagy pedig a jó eszének köszönhető. Bármelyik is, kedvelem érte. ~
*Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatják az elfet, meg persze még elidőzik a kalapos kancellár költői képén is, csak a miheztartás végett. A jó dolgokat nem szabad veszni hagyni, még ha nyilván nincs is rájuk remény.*
- A thargok fejével gondolkodni, de közben előnyükre fordítani az intellektusuk hiányát? Meggondoltam magam: túl sokat kérsz tőlem, Habrertus. *Fintorog pimaszul a megjegyzésre. Alapvetően érdeklődve hallgatja a férfi tervét, s csak itt-ott szól bele, hiszen nyilvánvaló, hogy kettejük között kinek van több tapasztalata ezzel a néppel – Dora, ahol tehette, el is kerülte társaságukat, hacsak a hivatali teendők nem kötelezték az ellenkezőjére. Meg akkor ott volt még a pestis-ügy is, mely ismét ráébresztette, hogy az átlag polgárok orvosi értelemben is önmaguk ellenségei. Legszívesebben halálbüntetés terhe mellett megfürösztené mindet.*
- Minél kisebb a kockázat, annál jobb. *Jegyzi meg.* Olyan huncutságban még benne vagyok, ami másnak is előnyére válik, de ha csak én viszem a bőrömet a vásárra, akkor nem ér ennyit az egész. *Foglalja össze a lényeget. Elvégre azt is ki kell jelölni, hogy mi a tét, nem elég azon töprengeni, hogyan érik el a kívánt célt. Ki akar bajt, ha elkerülhető? Persze a hatalom nagy úr, hajaj, mekkora – de akkor is. Elégedetten hallgatja azonban a terv további részét.*
- Kérlek, nyugtass meg, hogy a közvélekedés hamis, és ezen a gyűlésen, ahogy te mondod, nem fognak senkit elevenen feláldozni, megbecsteleníteni, esetleg megenni. *Jegyzi meg.* Ám ettől függetlenül: mi állít meg, hogy akár most összehívd ezt a bizonyos tanácsot? Elvégre nincs vezetőnk, s ez elég nagy baj önmagában is. Engem még egyszerű emberként, családfőként, gazdaként is igen aggasztana a helyzet. Márpedig ha a nép veszélyben érzi magát, biztos, hogy először a katonáktól várja a segítséget. És már helyben is vagyunk, bármilyen katonákról van is szó.
*A lánynak kifejezetten tetszik a zsoldosok foglalkoztatásának ötlete, ezért helyesel. Ha nincsenek is sokan, a földeket el lehet adni, ez pedig remek lehetőség arra, hogy ide csábítsák a megfelelő személyeket.*
- Szerintem… *Töpreng egy kissé.* Ha a közjó érdekében lépünk fel, akkor a helyiek vevőek lehetnek az ötletünkre. Ami azonban a nem idevalósiakat illeti, Arthenior jelentőségével is számolnunk kell. A hely egy posvány, mégis inkább vonzza a népet, mint a Thargföld, béke ide vagy oda. Mi oka lenne bárkinek is idáig kutyagolni, hogy aztán, bármilyen zsíros is, a földjét művelgesse, amikor máshol talál mindent, ami kell, ringyókat, pénzt, megbízókat, szereket? Jó, elismerem, Esti tényleg mutatós, és a Vaskorsó söre is jó. De úgy érzem, és bátran javíts ki, ha tévedek, hogy ide valami más _is_ kell.
*Dora csak magából tud kiindulni a helyzettel kapcsolatban, s nyilván befolyásolja a dolgot, hogy a lány elf: ő a szükség miatt szökött ide, és Habrertus miatt maradt itt, ám önként soha nem vállalkozott volna rá, hogy átköltözzön erre a vidékre.*
9. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-11-24 19:55:36
Üzenet elküldve: 2019-11-24 19:55:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Óda a kertészlegényhez//
*Hubi szeret azzal hízelegni magának, hogy rendszerint jól méri fel a terepet és nem hoz hibás döntéseket. Akár így van ez, akár nincs, ezt az érzést csak erősíti Dora reakciója az elhangzottakra, amit a jó kancellár nem kevés megelégedéssel nyugtáz.*
- Ha bárhol máshol lennénk Lanawin világán, azt mondanám, hogy helyesen látod a kérdést, kedvesem. *veregeti meg Hubi egy nyájas mosollyal Dora kezét, ahogy a lány belekarol* Viszont ez a Vashegy. És azt hiszem mostanra már te is jól tudod, hogy a thargok... hogyan is fogalmazzak... kicsit másként működnek, mint máshol a népek. Míg a Hadúr kormányozta ezt a népet, kevéssé volt szüksége az általad említett kiművelt főkre. Puszta tekintélye elég volt hozzá, hogy hatalmát senki se kérdőjelezze meg. Utódai bizonyára sok pozitív vonást örököltek, de ezt az adományt aligha.
*Kis szünetet tart, hiszen Dora biztosan rájött már, hogy ha a thargok azt követik akit tisztelnek, akkor Hubi csak korlátozottan jöhetne szóba aspiránsként.*
- Ha úgy döntünk, hogy saját kezünkbe vesszük a sorsunk és a Vashegyét, akkor okosan kell cselekednünk. A thargok fejével kell gondolkodnunk. Ebben az esetben pedig előnyünkre fordíthatjuk az intellektusuk hiányát.
*Dora következő felvetésére tagadóan megrázza a fejét.*
- Attól tartok, hogy ez lenne a legkevésbé célra vezető módszer. Az imént említettek okán a thargok elfogadják Waldran és Kagaenae elöljáróságát és bizonyosan árulásként élnék meg, ha kis ötletünkkel előállnánk. Úgy hiszem, hogy mindenekelőtt a vezetőikbe vetett hitüket kell megingatnunk, ebben pedig a kezünkre játszik az, hogy a páros látszólag nem törődik a Vasheggyel.
*Kagan szobrára pillant mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy a Hadúrnak mi a véleménye, azután szembe fordul Dorával egy széles mosollyal.*
- Sokat gondolkoztam már ezen, és körvonalazódik a fejemben egy elképzelés. Nem olyan gyors, mint a te ötleted, ebben is van kockázat, de talán kevesebb. A következő lépésnek azt gondolom, hogy mikor eljött rá az idő, mikor a thargok is úgy gondolják, hogy változásra van szükség a törzs érdekében, összehívok egy gyűlést. Ez egy ősi tharg hagyomány. A törzs összegyűl és megvitatják az őket érintő kérdéseket. Erre pedig már igen rég került sor, biztosan örömmel veszik majd egy régi szokás felelevenítését.
*Kis mosoly után folytatja.*
- Mely a mi nevünkhöz köthető. Noha úgy gondolom, hogy mostanra már kiismertem azokat a thargokat akiknek szava számít, mégis most jönne a rizikós rész. Nem magamat ajánlanám a Vashegy trónusára, csupán azt firtatnám, hogy ki venné magára ezt a terhet? Elképzelhető, hogy lenne jelentkező, talán olyan is, akit a törzs elfogad. Ebben az esetben a terv megbukott.
*Úgy gondolja, hogy Dorát aggaszthatja, hogy ilyen kimenetellel is számolniuk kell, tesz egy kézmozdulatot amivel azt jelzi, hogy még nem fejezte be.*
- De mint mondtam, valamennyit muszáj kockáztatnunk, és eddig nem volt okom csalódni emberismeretemben. Úgy hiszem, hogy a jelentősebb thargok közül senki sem vágyakozna erre. Ekkor pedig, amikor a tanácstalanság eluralkodik az egybegyűlteken, hiszen hajlanak rá, hogy úgy vezető pálcája alatt éljenek, de ilyet nem találnak, kellő szerénységgel magamra vállalom ezt a szörnyű terhet, akár csak időlegesen is.
*Nemcsak mondja, valóban öröm önti el öreg szívét. Ezúttal azért, mert egy ilyen éles látású társat kapott maga mellé a sorstól vagy az istenektől, mindegy is.*
- No lám, az én Dorám ismét bizonyságát adja, hogy nem csupán csinos arcát kell kedvelnem, de az eszét is. *mosolyodik el* Pontosan. A fegyveresek támogatása nélkül semmit sem érhetünk el. Elsősorban őket kell megnyernünk. Erre több módszer is kínálkozhat. A Vashegy régóta békében él, márpedig egy harcos semmit sem rühell jobban, mint ha kardja hasztalan rozsdál el hüvelyében. Bár nem vagyok stratéga, de úgy látom, hogy komolyabb hódítások reményében nem tervezhetünk semmit. Azzal is számolhatunk, hogy idegen földről csábítunk ide fegyverforgatókat, akik már hozzánk lesznek hűségesek, de a régieket is az oldalunkra állíthatjuk.
*Kicsit elgondolkodva hümmög, mert utóbbit érzi keményebb diónak. A nyakas thargokat sajnos nem olyan könnyű megvenni, de talán nem reménytelen. Esetleg nem aranyakkal kell próbálkozni, amit egyértelműen megvásárlásuk kísérleteként fognának fel.*
- A birtokok területe nagy, a föld zsíros és bőven termő. Csak egy kis része van hűbéresek kezében, egy részét bátran fel lehet parcellázni és ezzel jutalmazni azokat akik hűséget esküsznek nekünk.
*Természetesen most is kíváncsi Dora véleményére, akkor is ha nem ért vele egyet. Persze ez utóbbi eshetőség sértené a hiúságát, de Hubi tudós ember, hisz az érvekben és a tényekben. Márpedig ha Dora meg tudja okolni véleményét, muszáj lesz elfogadnia. Ezután egy csendes, elnéző mosollyal figyeli a lány szabadkozását, amiből kiviláglik, hogy hiába állítja ellenkezőjét, csak most tudta meg, hogy mi célból készült ama tőr. A hintó kinézetének felvázolásakor már felkacag, ahogy a kerti szerszámokat összegyűjtve elindulnak vissza a Radkraal felé.*
- Bátorkodtam feltételezni, hogy alkalomadtán én is használhatom majd a hintót. Márpedig esetleg furcsa hatást keltene ha egy ilyen - egyébként teljesen helyénvaló - felirattal ékített hintóból szállnék ki, nemde? Ugyanígy nem zavarna sem a tunika, sem a pompás kalap. De csak akkor ha nem kellene ezekben nagy nyilvánosság előtt parádéznom. Szűkebb körben nagyobb kedvem lelném benne. Mondjuk kettesben, a hálóban.
*Hubi szeret azzal hízelegni magának, hogy rendszerint jól méri fel a terepet és nem hoz hibás döntéseket. Akár így van ez, akár nincs, ezt az érzést csak erősíti Dora reakciója az elhangzottakra, amit a jó kancellár nem kevés megelégedéssel nyugtáz.*
- Ha bárhol máshol lennénk Lanawin világán, azt mondanám, hogy helyesen látod a kérdést, kedvesem. *veregeti meg Hubi egy nyájas mosollyal Dora kezét, ahogy a lány belekarol* Viszont ez a Vashegy. És azt hiszem mostanra már te is jól tudod, hogy a thargok... hogyan is fogalmazzak... kicsit másként működnek, mint máshol a népek. Míg a Hadúr kormányozta ezt a népet, kevéssé volt szüksége az általad említett kiművelt főkre. Puszta tekintélye elég volt hozzá, hogy hatalmát senki se kérdőjelezze meg. Utódai bizonyára sok pozitív vonást örököltek, de ezt az adományt aligha.
*Kis szünetet tart, hiszen Dora biztosan rájött már, hogy ha a thargok azt követik akit tisztelnek, akkor Hubi csak korlátozottan jöhetne szóba aspiránsként.*
- Ha úgy döntünk, hogy saját kezünkbe vesszük a sorsunk és a Vashegyét, akkor okosan kell cselekednünk. A thargok fejével kell gondolkodnunk. Ebben az esetben pedig előnyünkre fordíthatjuk az intellektusuk hiányát.
*Dora következő felvetésére tagadóan megrázza a fejét.*
- Attól tartok, hogy ez lenne a legkevésbé célra vezető módszer. Az imént említettek okán a thargok elfogadják Waldran és Kagaenae elöljáróságát és bizonyosan árulásként élnék meg, ha kis ötletünkkel előállnánk. Úgy hiszem, hogy mindenekelőtt a vezetőikbe vetett hitüket kell megingatnunk, ebben pedig a kezünkre játszik az, hogy a páros látszólag nem törődik a Vasheggyel.
*Kagan szobrára pillant mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy a Hadúrnak mi a véleménye, azután szembe fordul Dorával egy széles mosollyal.*
- Sokat gondolkoztam már ezen, és körvonalazódik a fejemben egy elképzelés. Nem olyan gyors, mint a te ötleted, ebben is van kockázat, de talán kevesebb. A következő lépésnek azt gondolom, hogy mikor eljött rá az idő, mikor a thargok is úgy gondolják, hogy változásra van szükség a törzs érdekében, összehívok egy gyűlést. Ez egy ősi tharg hagyomány. A törzs összegyűl és megvitatják az őket érintő kérdéseket. Erre pedig már igen rég került sor, biztosan örömmel veszik majd egy régi szokás felelevenítését.
*Kis mosoly után folytatja.*
- Mely a mi nevünkhöz köthető. Noha úgy gondolom, hogy mostanra már kiismertem azokat a thargokat akiknek szava számít, mégis most jönne a rizikós rész. Nem magamat ajánlanám a Vashegy trónusára, csupán azt firtatnám, hogy ki venné magára ezt a terhet? Elképzelhető, hogy lenne jelentkező, talán olyan is, akit a törzs elfogad. Ebben az esetben a terv megbukott.
*Úgy gondolja, hogy Dorát aggaszthatja, hogy ilyen kimenetellel is számolniuk kell, tesz egy kézmozdulatot amivel azt jelzi, hogy még nem fejezte be.*
- De mint mondtam, valamennyit muszáj kockáztatnunk, és eddig nem volt okom csalódni emberismeretemben. Úgy hiszem, hogy a jelentősebb thargok közül senki sem vágyakozna erre. Ekkor pedig, amikor a tanácstalanság eluralkodik az egybegyűlteken, hiszen hajlanak rá, hogy úgy vezető pálcája alatt éljenek, de ilyet nem találnak, kellő szerénységgel magamra vállalom ezt a szörnyű terhet, akár csak időlegesen is.
*Nemcsak mondja, valóban öröm önti el öreg szívét. Ezúttal azért, mert egy ilyen éles látású társat kapott maga mellé a sorstól vagy az istenektől, mindegy is.*
- No lám, az én Dorám ismét bizonyságát adja, hogy nem csupán csinos arcát kell kedvelnem, de az eszét is. *mosolyodik el* Pontosan. A fegyveresek támogatása nélkül semmit sem érhetünk el. Elsősorban őket kell megnyernünk. Erre több módszer is kínálkozhat. A Vashegy régóta békében él, márpedig egy harcos semmit sem rühell jobban, mint ha kardja hasztalan rozsdál el hüvelyében. Bár nem vagyok stratéga, de úgy látom, hogy komolyabb hódítások reményében nem tervezhetünk semmit. Azzal is számolhatunk, hogy idegen földről csábítunk ide fegyverforgatókat, akik már hozzánk lesznek hűségesek, de a régieket is az oldalunkra állíthatjuk.
*Kicsit elgondolkodva hümmög, mert utóbbit érzi keményebb diónak. A nyakas thargokat sajnos nem olyan könnyű megvenni, de talán nem reménytelen. Esetleg nem aranyakkal kell próbálkozni, amit egyértelműen megvásárlásuk kísérleteként fognának fel.*
- A birtokok területe nagy, a föld zsíros és bőven termő. Csak egy kis része van hűbéresek kezében, egy részét bátran fel lehet parcellázni és ezzel jutalmazni azokat akik hűséget esküsznek nekünk.
*Természetesen most is kíváncsi Dora véleményére, akkor is ha nem ért vele egyet. Persze ez utóbbi eshetőség sértené a hiúságát, de Hubi tudós ember, hisz az érvekben és a tényekben. Márpedig ha Dora meg tudja okolni véleményét, muszáj lesz elfogadnia. Ezután egy csendes, elnéző mosollyal figyeli a lány szabadkozását, amiből kiviláglik, hogy hiába állítja ellenkezőjét, csak most tudta meg, hogy mi célból készült ama tőr. A hintó kinézetének felvázolásakor már felkacag, ahogy a kerti szerszámokat összegyűjtve elindulnak vissza a Radkraal felé.*
- Bátorkodtam feltételezni, hogy alkalomadtán én is használhatom majd a hintót. Márpedig esetleg furcsa hatást keltene ha egy ilyen - egyébként teljesen helyénvaló - felirattal ékített hintóból szállnék ki, nemde? Ugyanígy nem zavarna sem a tunika, sem a pompás kalap. De csak akkor ha nem kellene ezekben nagy nyilvánosság előtt parádéznom. Szűkebb körben nagyobb kedvem lelném benne. Mondjuk kettesben, a hálóban.
8. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-11-19 23:54:30
Üzenet elküldve: 2019-11-19 23:54:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Óda a kertészlegényhez//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Doráról sok mindent el lehet mondani, főleg mostanában. Szerető volna? Takaros kis írnok? Vagy jóval inkább tudós? Hős gyógyító, aki megmentette a vidéket a pestistől? A lány természetesen mindnek érzi magát egyszerre, de mégis a legerősebb nyomást a fő jellemvonása gyakorolja rá, ez pedig nem más, mint az elemi kíváncsiság. A kalapos komoly érdeklődéssel hallgatja Habrertus mondandóját, s egy pillanatra még arra is elfelejti magát emlékeztetni, hogy milyen kiváltságos helyzetben van, amiért egyáltalán megosztja vele. Csak a feladatra koncentrál, minden ellenvetés nélkül. Látszólag azonban a kancellárnak semmi oka nincs aggodalomra, mert az elf karjába karolva töpreng egy kicsit, és megfontolva a választ szól hozzá a mondandójához:*
- Még ha nem is volna egy erős vezetőségünk, akkor is rengeteg, alapvetően művelt emberre volna szükség, aki a hátán elviszi a hatalmat, de a lehetőségek erre eléggé korlátozottak. *Jegyzi meg nem kissé epésen, utalva az itteniekre.* Arról nem is beszélve, hogy katonai védelmet se igazán élvezünk, ha esetleg ez az ötlet, ami neked jutott most az eszedbe, holnap vagy holnapután másban is felmerülne. *Ezután haboz egy kicsit, hiszen a Hrallh trónusa azért még a kancellári széknél is szebb cél, és Dora igazán nem vetné meg. Sőt, a szíve feldobog a gondolatra, és nem tudja kiverni a fejéből azt a képet, amint ő maga foglal helyet a széken.* Tudjuk egyáltalán, merre járnak most az elöljáróink, ha nem elöl? És mi történne, ha… Nem várnánk meg a véleményüket erről? *Kérdezi óvatosan.
Hangjából már így is egyértelműen kihallatszik, hogy mit gondol a dologról, egészen felvillanyozza. Nyilván ezt a rebellisnek mondható vonalat képviseli a beszélgetésben is. Kíváncsi arra „gyakorlatban”, hogy Habrertusnak mekkora szerepe van ezen a földön, mert hiába töltött vele annyi időt, ezt még mindig nehéz volna megítélni, csak maga a kancellár érezheti igazán. Ez az egész beszélgetés csak egy újabb jel, hogy közelebb állnak egymáshoz, mint Dora valaha remélte, ez pedig mosolyt csal az arcára.*
- Ezen a ponton már nincsenek kétségeim kettőnket illetően. *Nevet fel. Azonban a dolog anyagi része csak ezután következik. A lány meglepődik a kés említésén.*
- Hogy a… Ó! *Aztán rájön, hogy ostobán veszi ki magát, amiért nem rakta össze a képet korábban, a Radkraalban, ezért megpróbálja elviccelni a dolgot, megsimogatva a kancellár karját.* Persze, hogy tudtam, hogyne tudtam volna! És értékelem, hogyne! *Teszi hozzá, és nem vallja be a kancellárnak, hogy amikor legutóbb fegyvert fogott a kezébe, majdnem magát ölte meg. Hiába, egy tőr nem szike, sem csontfűrész… Viszont a másik ajándék Dora szívébe talál (nem gyilkos értelemben), és mivel a lány kényelmes, és nem tud lovagolni sem, kénytelen bevallani, hogy jól jönne a hintó. A fenséges ajándék a lelkét simogatja.*
- Szóval a hintó nem tréfa volt? *Incselkedik.* Akkor egy fehér, rózsamintás, bársonyüléses hintót szeretnék, amelynek az oldalát valódi rózsa futja be, és a DORA A LEGCSODÁSABB feliratot rajzolja ki a nap havában. Tudniillik, akkor születtem. *Folytatja az évődést szemtelenül, de közben persze már rá is tér a kancellárral a Radkraal felé vezető útra, és lehalkítja a hangját, mintegy bizalmasan megosztva Habrertussal az elméje pikáns részleteit.* Ami pedig a kocsist illeti, én elégedett lennék veled is, fehér tunikában, pompás kalapban. Mást nem is kell felvenned.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Doráról sok mindent el lehet mondani, főleg mostanában. Szerető volna? Takaros kis írnok? Vagy jóval inkább tudós? Hős gyógyító, aki megmentette a vidéket a pestistől? A lány természetesen mindnek érzi magát egyszerre, de mégis a legerősebb nyomást a fő jellemvonása gyakorolja rá, ez pedig nem más, mint az elemi kíváncsiság. A kalapos komoly érdeklődéssel hallgatja Habrertus mondandóját, s egy pillanatra még arra is elfelejti magát emlékeztetni, hogy milyen kiváltságos helyzetben van, amiért egyáltalán megosztja vele. Csak a feladatra koncentrál, minden ellenvetés nélkül. Látszólag azonban a kancellárnak semmi oka nincs aggodalomra, mert az elf karjába karolva töpreng egy kicsit, és megfontolva a választ szól hozzá a mondandójához:*
- Még ha nem is volna egy erős vezetőségünk, akkor is rengeteg, alapvetően művelt emberre volna szükség, aki a hátán elviszi a hatalmat, de a lehetőségek erre eléggé korlátozottak. *Jegyzi meg nem kissé epésen, utalva az itteniekre.* Arról nem is beszélve, hogy katonai védelmet se igazán élvezünk, ha esetleg ez az ötlet, ami neked jutott most az eszedbe, holnap vagy holnapután másban is felmerülne. *Ezután haboz egy kicsit, hiszen a Hrallh trónusa azért még a kancellári széknél is szebb cél, és Dora igazán nem vetné meg. Sőt, a szíve feldobog a gondolatra, és nem tudja kiverni a fejéből azt a képet, amint ő maga foglal helyet a széken.* Tudjuk egyáltalán, merre járnak most az elöljáróink, ha nem elöl? És mi történne, ha… Nem várnánk meg a véleményüket erről? *Kérdezi óvatosan.
Hangjából már így is egyértelműen kihallatszik, hogy mit gondol a dologról, egészen felvillanyozza. Nyilván ezt a rebellisnek mondható vonalat képviseli a beszélgetésben is. Kíváncsi arra „gyakorlatban”, hogy Habrertusnak mekkora szerepe van ezen a földön, mert hiába töltött vele annyi időt, ezt még mindig nehéz volna megítélni, csak maga a kancellár érezheti igazán. Ez az egész beszélgetés csak egy újabb jel, hogy közelebb állnak egymáshoz, mint Dora valaha remélte, ez pedig mosolyt csal az arcára.*
- Ezen a ponton már nincsenek kétségeim kettőnket illetően. *Nevet fel. Azonban a dolog anyagi része csak ezután következik. A lány meglepődik a kés említésén.*
- Hogy a… Ó! *Aztán rájön, hogy ostobán veszi ki magát, amiért nem rakta össze a képet korábban, a Radkraalban, ezért megpróbálja elviccelni a dolgot, megsimogatva a kancellár karját.* Persze, hogy tudtam, hogyne tudtam volna! És értékelem, hogyne! *Teszi hozzá, és nem vallja be a kancellárnak, hogy amikor legutóbb fegyvert fogott a kezébe, majdnem magát ölte meg. Hiába, egy tőr nem szike, sem csontfűrész… Viszont a másik ajándék Dora szívébe talál (nem gyilkos értelemben), és mivel a lány kényelmes, és nem tud lovagolni sem, kénytelen bevallani, hogy jól jönne a hintó. A fenséges ajándék a lelkét simogatja.*
- Szóval a hintó nem tréfa volt? *Incselkedik.* Akkor egy fehér, rózsamintás, bársonyüléses hintót szeretnék, amelynek az oldalát valódi rózsa futja be, és a DORA A LEGCSODÁSABB feliratot rajzolja ki a nap havában. Tudniillik, akkor születtem. *Folytatja az évődést szemtelenül, de közben persze már rá is tér a kancellárral a Radkraal felé vezető útra, és lehalkítja a hangját, mintegy bizalmasan megosztva Habrertussal az elméje pikáns részleteit.* Ami pedig a kocsist illeti, én elégedett lennék veled is, fehér tunikában, pompás kalapban. Mást nem is kell felvenned.
7. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-11-11 20:06:52
Üzenet elküldve: 2019-11-11 20:06:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Óda a kertészlegényhez//
- Biztosíthatlak felőle, hogy nyomós ok és alapos megfontolás nélkül senki sem tiltok ki a Vashegyről.
*Kissé fennhéjázón jegyzi meg ezt, de komolyan is gondolja. Hiszen az ő olvasatában nem történt ez másként akkor sem, amikor az az gyalázatos eset történt a Vaskorsónál. Azt pedig biztosan nem ismerné el, hogy időnkét az is előfordulhat, hogy indulatai vezérlik vagy személyes indíttatásból dönt. De ezt ugyan ki róhatná fel neki? Senki sem lehet képes mindig objektíven dönteni. Ami pedig Dora másik megjegyzését illeti, azzal mélységesen egyetért.*
- Valóban nem. *nyalábolja össze szerszámait* Rendszerint nincs ellenemre a nyugalom és kiszámíthatóság, de most... őszintén megvallva van valami, ami nyugtalanít.
*Ha konspirálni kell, hát konspirálni kell. Hubi élvezni szokta az ilyesféle játékokat és Dorát amúgy is mindenképp beavatná, akárhogy is dönt.*
- Mióta a Hadúr nincs köztünk minden megváltozott és bár a változás gyakran kedvező, hiszen egy statikus forma csak ideig-óráig lehet tartós, ez a változás nincs ínyemre.
*Sóhajt egyet, ami csak egy színpadias fogás, Dora érdeklődését kívánja felkelteni.*
- Én úgy látom, hogy sem Waldran nagyúr, sem Kagaenae kisasszony nem szentel annyi figyelmet a Vashegy ügyeinek, mint ahogy az tőlük elvárható lenne. Bár Wegtoren igen régóta könnyedén elvan irányítás, erőskezű vezető nélkül, olyan kivételnek tekinthető ami nem erősíti a szabályt. Elég egy aprócska homokszem ami megakasztja a gépezet működést és minden összeomolhat ott. Pirtianes az ellenpélda. Szigorú szabályok szerint folyik az élet, és bár mindkét város régóta fennáll, meggyőződésem szerint utóbbi viselne el megrázkódtatás nélkül bármiféle változást. Ezért ha választanom kellene, hogy a Vashegy melyik példát kövesse, habozás nélkül döntenék a második mellett.
*Egyik kezében a kerti szerszámokat tartja, másikat Dorának nyújtja. Lássuk be, Hubi zsenialitása kell hozzá, hogy a gesztus még így is elegáns legyen.*
- Megvallom, kedvesem, sokat gondolkodtam ezen. Rendes körülmények között a törzs vezetőinek kötelessége lenne helyes úton tartani a Vashegyet. De hol vannak most rendes körülmények, hol vannak a Vashegy elöljárói? Normálisnak tekinthetjük-e, hogy egyikük sincs itt? Arra jutottam, hogy ha alkalmam nyílik rá, szót váltok kételyeimről, legalább egyikükkel. De arra a nem kívánt eshetőségre is fel kell készülnünk, ha erre nem kínálkozik lehetőség. Fel kell készülnünk erre is. Fel kell készülnünk arra, hogy a Hadúr örököseinek bárminemű akadályoztatása esetén se bénuljon meg a Vashegy. Hogy mind nyugodtan alhassunk ehhez az kell, hogy felkészült, alkalmas és méltó személyek tudhassák magukénak a Hrallh trónusát. És ha kezem a szívemre teszem, rajtunk kívül nem tudnék mást megnevezni.
*Tudja, hogy veszélyes szavak ezek. Ha rosszul dönt, rosszul méri fel a helyzetet és olyannal osztja meg mindezt akivel nem kellene, azzal nemcsak kényelmét veszítheti el, de akár az életét is. Hubi pedig szeret élni, főleg kényelmesen élni és bízik benne, hogy akkor is helyesen döntött amikor az elfet bizalmába fogadta. Mivel pedig Dora véleményére valóban kíváncsi, hagy időt neki, hogy a hallottakat megeméssze és első hallásra véleményt mondjon. Csak utána folytatja könnyedebb témával.*
- Nem is tudod, hogy öreg szívem mennyire örül, hogy ezt hallom. *mosolyodik el kicsit negédesen, de ezúttal őszintén* Rendszerint nem okoz gondot, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, azonban személyes érzéseim eddigi életem során elfojtottam, el kellett fojtanom. Nézd el nekem ha nem szép szavakkal fejezem ki, hogy mit jelentesz nekem.
*Kicsit megvonja a vállát.*
- Bár bizonyára rájöttél már. Menjünk a Radkraalba, egy kis meglepetés vár ott rád. Igaz, már láttad a tőrt amit az új kováccsal készíttettem számodra, de talán így is értékelni fogod a gesztust. Utána pedig arra is időt szakíthatunk, hogy a piacra látogatva kerítsünk egy mesterembert akinek elmondhatod, hogy milyen is az a hintó ami méltó ahhoz, akinek a Vashegy kancellárjának szívében fontos helye van.
*Tény, Hubi nem tud bókolni. Mentségére szolgáljon, hogy eddig nem is nagyon volt szüksége ilyesmire. Eddig mindig megoldotta tekintéllyel, hatalommal, aranyakkal.*
A hozzászólás írója (Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.11 20:09:55
- Biztosíthatlak felőle, hogy nyomós ok és alapos megfontolás nélkül senki sem tiltok ki a Vashegyről.
*Kissé fennhéjázón jegyzi meg ezt, de komolyan is gondolja. Hiszen az ő olvasatában nem történt ez másként akkor sem, amikor az az gyalázatos eset történt a Vaskorsónál. Azt pedig biztosan nem ismerné el, hogy időnkét az is előfordulhat, hogy indulatai vezérlik vagy személyes indíttatásból dönt. De ezt ugyan ki róhatná fel neki? Senki sem lehet képes mindig objektíven dönteni. Ami pedig Dora másik megjegyzését illeti, azzal mélységesen egyetért.*
- Valóban nem. *nyalábolja össze szerszámait* Rendszerint nincs ellenemre a nyugalom és kiszámíthatóság, de most... őszintén megvallva van valami, ami nyugtalanít.
*Ha konspirálni kell, hát konspirálni kell. Hubi élvezni szokta az ilyesféle játékokat és Dorát amúgy is mindenképp beavatná, akárhogy is dönt.*
- Mióta a Hadúr nincs köztünk minden megváltozott és bár a változás gyakran kedvező, hiszen egy statikus forma csak ideig-óráig lehet tartós, ez a változás nincs ínyemre.
*Sóhajt egyet, ami csak egy színpadias fogás, Dora érdeklődését kívánja felkelteni.*
- Én úgy látom, hogy sem Waldran nagyúr, sem Kagaenae kisasszony nem szentel annyi figyelmet a Vashegy ügyeinek, mint ahogy az tőlük elvárható lenne. Bár Wegtoren igen régóta könnyedén elvan irányítás, erőskezű vezető nélkül, olyan kivételnek tekinthető ami nem erősíti a szabályt. Elég egy aprócska homokszem ami megakasztja a gépezet működést és minden összeomolhat ott. Pirtianes az ellenpélda. Szigorú szabályok szerint folyik az élet, és bár mindkét város régóta fennáll, meggyőződésem szerint utóbbi viselne el megrázkódtatás nélkül bármiféle változást. Ezért ha választanom kellene, hogy a Vashegy melyik példát kövesse, habozás nélkül döntenék a második mellett.
*Egyik kezében a kerti szerszámokat tartja, másikat Dorának nyújtja. Lássuk be, Hubi zsenialitása kell hozzá, hogy a gesztus még így is elegáns legyen.*
- Megvallom, kedvesem, sokat gondolkodtam ezen. Rendes körülmények között a törzs vezetőinek kötelessége lenne helyes úton tartani a Vashegyet. De hol vannak most rendes körülmények, hol vannak a Vashegy elöljárói? Normálisnak tekinthetjük-e, hogy egyikük sincs itt? Arra jutottam, hogy ha alkalmam nyílik rá, szót váltok kételyeimről, legalább egyikükkel. De arra a nem kívánt eshetőségre is fel kell készülnünk, ha erre nem kínálkozik lehetőség. Fel kell készülnünk erre is. Fel kell készülnünk arra, hogy a Hadúr örököseinek bárminemű akadályoztatása esetén se bénuljon meg a Vashegy. Hogy mind nyugodtan alhassunk ehhez az kell, hogy felkészült, alkalmas és méltó személyek tudhassák magukénak a Hrallh trónusát. És ha kezem a szívemre teszem, rajtunk kívül nem tudnék mást megnevezni.
*Tudja, hogy veszélyes szavak ezek. Ha rosszul dönt, rosszul méri fel a helyzetet és olyannal osztja meg mindezt akivel nem kellene, azzal nemcsak kényelmét veszítheti el, de akár az életét is. Hubi pedig szeret élni, főleg kényelmesen élni és bízik benne, hogy akkor is helyesen döntött amikor az elfet bizalmába fogadta. Mivel pedig Dora véleményére valóban kíváncsi, hagy időt neki, hogy a hallottakat megeméssze és első hallásra véleményt mondjon. Csak utána folytatja könnyedebb témával.*
- Nem is tudod, hogy öreg szívem mennyire örül, hogy ezt hallom. *mosolyodik el kicsit negédesen, de ezúttal őszintén* Rendszerint nem okoz gondot, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat, azonban személyes érzéseim eddigi életem során elfojtottam, el kellett fojtanom. Nézd el nekem ha nem szép szavakkal fejezem ki, hogy mit jelentesz nekem.
*Kicsit megvonja a vállát.*
- Bár bizonyára rájöttél már. Menjünk a Radkraalba, egy kis meglepetés vár ott rád. Igaz, már láttad a tőrt amit az új kováccsal készíttettem számodra, de talán így is értékelni fogod a gesztust. Utána pedig arra is időt szakíthatunk, hogy a piacra látogatva kerítsünk egy mesterembert akinek elmondhatod, hogy milyen is az a hintó ami méltó ahhoz, akinek a Vashegy kancellárjának szívében fontos helye van.
*Tény, Hubi nem tud bókolni. Mentségére szolgáljon, hogy eddig nem is nagyon volt szüksége ilyesmire. Eddig mindig megoldotta tekintéllyel, hatalommal, aranyakkal.*
A hozzászólás írója (Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.11.11 20:09:55
6. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-11-09 01:29:42
Üzenet elküldve: 2019-11-09 01:29:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Óda a kertészlegényhez//
*A kancellár mosolyától kedvenc írnokát valami egészen érdekes érzés keríti hatalmába, amit talán a megnyugvás szóval lehet legjobban körülírni. Az a töprengő nyugalom, ami árad a férfiból, amint elégedetten, kicsit megerőltetve magát a jó fizikai munkától megpihen, felbecsülhetetlen értékkel bír. Nem szeretet ez, nem is szerelem, sokkal inkább tisztelet, amit ébreszt vele. Ez csak abban erősíti meg Dorát, hogy mozgásszegény életmódjuk mellett érdemes lenne többet foglalkozniuk az egészségükkel – pedig amilyen kényelmes a lány, ő lenne az utolsó, hogy a kertészkedésre rávegyék.*
- Manapság nem sok minden történik Vashegyen. *Jegyzi meg Dora, felvéve a beszélgetés fonalát, de valószínűleg ez mindkettejük számára nyilvánvaló tény, ezért nem is ragozza tovább. Régen csak úgy sorakoztak a betelepedni vágyók, kölcsönzők, utazók a Radkraal folyosóján. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy kiöntse a lelkét. Nyilván Dorának ő maga a legfontosabb, de Habrertus a szolid második a sorban, és ez nagy szó. Leplezetlenül önti ki érzéseit. Észre sem veszi, hogy a kancellárnak kényelmetlenséget okoz a mondanivalója. De arcára csak akkor ül ki a meglepettség, mikor a férfi egy elfre utalgat, pontosabban – nem nehéz kikövetkeztetni – Pyctára.*
- Nem. *Mondja, és még nevetne is, ha nem lepné meg ennyire a következetés. Vagy az, hogy ő maga nem is gondolt az ezüsthajúra.* Nem szívesen nevezném meg, mert még a végén őt is kitiltod Vashegyről. *Persze az ő hangjából sem hiányzik a dorgálás, nem értett egyet a döntéssel, ezt a kancellár is tudja. Az igazi bajkeverő abban a verekedésben Umon volt.
Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miért mesélte el ezt az egészet. Közelebb lép a férfihoz, és ha teheti, a karjába karol, nem bánja, ha a kancellár ruhája kissé poros lett a kerti munkától.*
- Azért mesélem el, mert nekem jó itt. Amonon. Úgy érzem, ide tartozom. *Most sikerült kellőképpen bénán megfogalmaznia, amit mondani akart, ezért felfújja magát, és úgy dönt, hogy végre kiadja, amit ki kell. Erőt merít Kagan szobrának a látványából.*
- Amikor legutóbb itt jártam, éppen erről beszélgettem magamban. *Társára pillant, de csak addig, amíg kiböki az igazságot.* Én téged szeretlek, nem mást, Habrertus. Nem is tudok mást. Tessék, kimondtam, most már mehetünk? *Már indulna, hogy legalább az egyik szerszámot segítsen elcipelni. Persze ez nem valami nőies munka, de a lány annyira zavarban van, hogy ez nem is tudatosul benne. Abban pedig már csak reménykedik, hogy a kancellár vagy nagyon komolyan veszi vallomását, vagy nagyon nem. Csak a köztes állapottól, a bizonytalanságtól tart, nem mintha el tudná bármivel is odázni az igazat.*
*A kancellár mosolyától kedvenc írnokát valami egészen érdekes érzés keríti hatalmába, amit talán a megnyugvás szóval lehet legjobban körülírni. Az a töprengő nyugalom, ami árad a férfiból, amint elégedetten, kicsit megerőltetve magát a jó fizikai munkától megpihen, felbecsülhetetlen értékkel bír. Nem szeretet ez, nem is szerelem, sokkal inkább tisztelet, amit ébreszt vele. Ez csak abban erősíti meg Dorát, hogy mozgásszegény életmódjuk mellett érdemes lenne többet foglalkozniuk az egészségükkel – pedig amilyen kényelmes a lány, ő lenne az utolsó, hogy a kertészkedésre rávegyék.*
- Manapság nem sok minden történik Vashegyen. *Jegyzi meg Dora, felvéve a beszélgetés fonalát, de valószínűleg ez mindkettejük számára nyilvánvaló tény, ezért nem is ragozza tovább. Régen csak úgy sorakoztak a betelepedni vágyók, kölcsönzők, utazók a Radkraal folyosóján. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy kiöntse a lelkét. Nyilván Dorának ő maga a legfontosabb, de Habrertus a szolid második a sorban, és ez nagy szó. Leplezetlenül önti ki érzéseit. Észre sem veszi, hogy a kancellárnak kényelmetlenséget okoz a mondanivalója. De arcára csak akkor ül ki a meglepettség, mikor a férfi egy elfre utalgat, pontosabban – nem nehéz kikövetkeztetni – Pyctára.*
- Nem. *Mondja, és még nevetne is, ha nem lepné meg ennyire a következetés. Vagy az, hogy ő maga nem is gondolt az ezüsthajúra.* Nem szívesen nevezném meg, mert még a végén őt is kitiltod Vashegyről. *Persze az ő hangjából sem hiányzik a dorgálás, nem értett egyet a döntéssel, ezt a kancellár is tudja. Az igazi bajkeverő abban a verekedésben Umon volt.
Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miért mesélte el ezt az egészet. Közelebb lép a férfihoz, és ha teheti, a karjába karol, nem bánja, ha a kancellár ruhája kissé poros lett a kerti munkától.*
- Azért mesélem el, mert nekem jó itt. Amonon. Úgy érzem, ide tartozom. *Most sikerült kellőképpen bénán megfogalmaznia, amit mondani akart, ezért felfújja magát, és úgy dönt, hogy végre kiadja, amit ki kell. Erőt merít Kagan szobrának a látványából.*
- Amikor legutóbb itt jártam, éppen erről beszélgettem magamban. *Társára pillant, de csak addig, amíg kiböki az igazságot.* Én téged szeretlek, nem mást, Habrertus. Nem is tudok mást. Tessék, kimondtam, most már mehetünk? *Már indulna, hogy legalább az egyik szerszámot segítsen elcipelni. Persze ez nem valami nőies munka, de a lány annyira zavarban van, hogy ez nem is tudatosul benne. Abban pedig már csak reménykedik, hogy a kancellár vagy nagyon komolyan veszi vallomását, vagy nagyon nem. Csak a köztes állapottól, a bizonytalanságtól tart, nem mintha el tudná bármivel is odázni az igazat.*
5. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-11-08 19:16:42
Üzenet elküldve: 2019-11-08 19:16:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
//Óda a kertészlegényhez//
*Furcsa módon örömét leli a munkálkodásban, bele is merül, no meg gondolatai is lefoglalják. Nem meglepő tehát, hogy egészen addig nem veszi észre, hogy már nincs egyedül míg a másik meg nem szólal. Csak a válla felett pillant hátra és rögtön szélesen el is mosolyodik. Megfordul, letámasztja a kapát, kicsit körülnéz mintha munkáját ellenőrizné, azután kicsit megvonja a vállát.*
- Nos, úgy tartják, hogy a munka - különösen a fizikai - nemesíti a lelket. Mint a legtöbb közhellyel ezzel szemben is fenntartásaim vannak, viszont volt egy kis időm és szerettem volna friss levegőt szívni.
*Most már kiveszi a szája sarkában fityegő, kitartóan füstölgő pipát és a kapa nyelének veregetve kiüti belőle a parazsat amit gondosan el is tapos.*
- Örülök, hogy visszatértél és egészségesen.
*Még mindig mosolyog, de hangjában mintha felfedezhető lenne némi neheztelés. Hubi szerint Dora indokolatlanul sokáig volt távol, legalábbis némi zöldség begyűjtése véleménye szerint nem vehetett igénybe ennyi időt. No meg ott van az is, hogy Dora csak visszafogottan örül a látásának és nem ugrik a nyakába. Amit a jó kancellár nem vett volna rossz néven. Hamarosan pedig úgy érzi, hogy mind a hosszabb távollétre, mind a viszontlátás öröme feletti túláradó érzelmek elfojtására magyarázatot talált.*
- Mondd csak! *biccenti kissé félre a fejét* Az az elf nem egy ezüstszín hajú alak volt, fura vértezetben?
*És egész jó személyleírást ad egy Pycta nevezetű elfről, a Vaskorsó bajkeverőjéről, akit Hubi egy életre kitiltani a Vashegyről el nem mulasztott. Kíváncsi lenne rá, hogy az orcátlan hegyesfülő szemtelenkedik ismét a környéken, ezúttal túl messzire menve ha Dorával bizalmaskodna vagy másik vakmerőről van szó? De ennél is jobban érdekelné valami más. Így aztán következő szavaiból, mivel nem fáradozik azzal, hogy az árulkodó felhangokat elrejtse, némi bizalmatlanság és féltékenység érezhető.*
- És miért mondtad el ezt nekem?
*Furcsa módon örömét leli a munkálkodásban, bele is merül, no meg gondolatai is lefoglalják. Nem meglepő tehát, hogy egészen addig nem veszi észre, hogy már nincs egyedül míg a másik meg nem szólal. Csak a válla felett pillant hátra és rögtön szélesen el is mosolyodik. Megfordul, letámasztja a kapát, kicsit körülnéz mintha munkáját ellenőrizné, azután kicsit megvonja a vállát.*
- Nos, úgy tartják, hogy a munka - különösen a fizikai - nemesíti a lelket. Mint a legtöbb közhellyel ezzel szemben is fenntartásaim vannak, viszont volt egy kis időm és szerettem volna friss levegőt szívni.
*Most már kiveszi a szája sarkában fityegő, kitartóan füstölgő pipát és a kapa nyelének veregetve kiüti belőle a parazsat amit gondosan el is tapos.*
- Örülök, hogy visszatértél és egészségesen.
*Még mindig mosolyog, de hangjában mintha felfedezhető lenne némi neheztelés. Hubi szerint Dora indokolatlanul sokáig volt távol, legalábbis némi zöldség begyűjtése véleménye szerint nem vehetett igénybe ennyi időt. No meg ott van az is, hogy Dora csak visszafogottan örül a látásának és nem ugrik a nyakába. Amit a jó kancellár nem vett volna rossz néven. Hamarosan pedig úgy érzi, hogy mind a hosszabb távollétre, mind a viszontlátás öröme feletti túláradó érzelmek elfojtására magyarázatot talált.*
- Mondd csak! *biccenti kissé félre a fejét* Az az elf nem egy ezüstszín hajú alak volt, fura vértezetben?
*És egész jó személyleírást ad egy Pycta nevezetű elfről, a Vaskorsó bajkeverőjéről, akit Hubi egy életre kitiltani a Vashegyről el nem mulasztott. Kíváncsi lenne rá, hogy az orcátlan hegyesfülő szemtelenkedik ismét a környéken, ezúttal túl messzire menve ha Dorával bizalmaskodna vagy másik vakmerőről van szó? De ennél is jobban érdekelné valami más. Így aztán következő szavaiból, mivel nem fáradozik azzal, hogy az árulkodó felhangokat elrejtse, némi bizalmatlanság és féltékenység érezhető.*
- És miért mondtad el ezt nekem?
4. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-11-07 19:17:59
Üzenet elküldve: 2019-11-07 19:17:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Óda a kertészlegényhez//
*Persze Dora kése a nyeregtáskában pihent, pont, ahogy gondolta, sőt, ha már arra járt, rendezkedett is egy kicsit Bors nevű fekete kis lova körül, megtisztogatta, egyebek. Mindent, csak hogy néhány percig még meggondolja, amit amúgy is el akar mondani a kancellárnak. Azt viszont meglepődve veszi tudomásul, hogy az idő sokkal gyorsabban telt a vártnál, és már ki tudja, mennyi ideje a Radkraal felé sem nézett. Visszasiet hát, azonban Habrertusnak hűlt helyét találja, s unalmában, hogy, hogy nem, éppen a kert felé viszi a lába. Már nem először fordul meg itt, Kagan szobránál, ahol az őszies idő láthatóan nyomot hagyott már. Az egyetlen furcsaság, hogy valahányszor erre járt, mindig egyedül tette, most pedig valami ürgét pillant meg, aki lelkesen kapál, rendezgeti a kertet. Dora, lévén nyitott, jobban mondva „köztisztviselői” munkája terén elhivatott személyiség, úgy dönt, hogy odaköszön az egyszerű polgárnak.*
- Szép napot! *Szól csak oda, ám ahogy közelebb lép, a megfelelő szögből tudatosul benne, kit lát. Meglepetten pislog kedvenc kancellárjára.*
- A szabadban töltött idő egészséges, de nem hittem volna, hogy látlak kertészkedni. *Mosolyodik el. Persze neki eszében sincs ilyenekkel foglalkozni, nem azért ment tudósnak. De ezt a világért sem árulná el, főleg nem most, valakinek, aki szakmailag szintén az ő útját járja. Kínos lenne. Helyette körbenéz, nagyot szippant a kellemes levegőből, és kissé zavartan mustrálja Habrertus művét. Látszik, hogy mondani akar valamit, csizmaorrával a leveleket piszkálja, mint valami rossz gyerek.*
- Én… Olyan logikátlan vagyok. *Böki ki végre. Bármit is talált ki előzőleg, nem jut eszébe, a szavak úgy tolulnak a nyelvére, hogy alig bírja őket értelmes mondanivalóvá rendezni.* Az erdőben találkoztam egy elf fickóval. *Tüntetőleg nem emlegeti Intath-t, hátha Habrertus valahonnan ismeri.* Szép volt, és kedves, és mindenféle gyönyörrel kecsegtetett, ahhoz értett, amihez én, lett volna miről beszélgetnünk, amíg élünk. Én pedig nem tudtam mit tenni vele, megcsókolt, de én sarkon fordultam, és visszajöttem ide. És hogy ezt fokozzam, még el is mesélem neked, ami történt. *A lány egy nagy sóhajjal leveszi a kalapját, mintha saját bohém ifjúkorát gyászolná meg jelképesen, és annyi fájdalommal közli, mintha legalább is a szeretett fejfedőre tapostak volna:* Megöregedtem.
*Bár igyekszik jó irányba kanyarítani ezt a történetet, nem biztos benne, hogy a kancellár tetszését is elnyeri, ezért a férfira függeszti figyelő pillantását. Aki egyik percben kancellár, a másikban meg kertész, arról nem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.*
*Persze Dora kése a nyeregtáskában pihent, pont, ahogy gondolta, sőt, ha már arra járt, rendezkedett is egy kicsit Bors nevű fekete kis lova körül, megtisztogatta, egyebek. Mindent, csak hogy néhány percig még meggondolja, amit amúgy is el akar mondani a kancellárnak. Azt viszont meglepődve veszi tudomásul, hogy az idő sokkal gyorsabban telt a vártnál, és már ki tudja, mennyi ideje a Radkraal felé sem nézett. Visszasiet hát, azonban Habrertusnak hűlt helyét találja, s unalmában, hogy, hogy nem, éppen a kert felé viszi a lába. Már nem először fordul meg itt, Kagan szobránál, ahol az őszies idő láthatóan nyomot hagyott már. Az egyetlen furcsaság, hogy valahányszor erre járt, mindig egyedül tette, most pedig valami ürgét pillant meg, aki lelkesen kapál, rendezgeti a kertet. Dora, lévén nyitott, jobban mondva „köztisztviselői” munkája terén elhivatott személyiség, úgy dönt, hogy odaköszön az egyszerű polgárnak.*
- Szép napot! *Szól csak oda, ám ahogy közelebb lép, a megfelelő szögből tudatosul benne, kit lát. Meglepetten pislog kedvenc kancellárjára.*
- A szabadban töltött idő egészséges, de nem hittem volna, hogy látlak kertészkedni. *Mosolyodik el. Persze neki eszében sincs ilyenekkel foglalkozni, nem azért ment tudósnak. De ezt a világért sem árulná el, főleg nem most, valakinek, aki szakmailag szintén az ő útját járja. Kínos lenne. Helyette körbenéz, nagyot szippant a kellemes levegőből, és kissé zavartan mustrálja Habrertus művét. Látszik, hogy mondani akar valamit, csizmaorrával a leveleket piszkálja, mint valami rossz gyerek.*
- Én… Olyan logikátlan vagyok. *Böki ki végre. Bármit is talált ki előzőleg, nem jut eszébe, a szavak úgy tolulnak a nyelvére, hogy alig bírja őket értelmes mondanivalóvá rendezni.* Az erdőben találkoztam egy elf fickóval. *Tüntetőleg nem emlegeti Intath-t, hátha Habrertus valahonnan ismeri.* Szép volt, és kedves, és mindenféle gyönyörrel kecsegtetett, ahhoz értett, amihez én, lett volna miről beszélgetnünk, amíg élünk. Én pedig nem tudtam mit tenni vele, megcsókolt, de én sarkon fordultam, és visszajöttem ide. És hogy ezt fokozzam, még el is mesélem neked, ami történt. *A lány egy nagy sóhajjal leveszi a kalapját, mintha saját bohém ifjúkorát gyászolná meg jelképesen, és annyi fájdalommal közli, mintha legalább is a szeretett fejfedőre tapostak volna:* Megöregedtem.
*Bár igyekszik jó irányba kanyarítani ezt a történetet, nem biztos benne, hogy a kancellár tetszését is elnyeri, ezért a férfira függeszti figyelő pillantását. Aki egyik percben kancellár, a másikban meg kertész, arról nem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.*
3. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-11-05 20:19:41
Üzenet elküldve: 2019-11-05 20:19:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 863
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
*Különös látványban lehet része annak, aki épp most időzik a Pitypangoskert környékén. Egy derék parasztember közeledik, egyszerű ruhákban, vállán átvetve egy kapa, egy gereblye. Esetleg az lehet benne furcsa, hogy meghökkentő módon hasonlít a kancellárra. Talán azért, mert ő az. Tehát Hubi pipáját rágva lép be a kis tisztásra a mindegy honnan szerzett kerti szerszámaival. A szobor előtt áll meg, lábához támasztja eszközeit és kiveszi szájából a pipáját.*
- Üdvözöllek, Hadúr!
*Még meg is hajol Kagan előtt, mint tette azt sokszor hajdanán.*
- Minő irónia, nem igaz? *egyenesedik ki és visszateszi helyére a csibukot, majd a kis érre bök* Élet fakad a lábaidtól, míg magad se élő, se holt nem vagy.
*Kicsit megvonja a vállát.*
- Igazság szerint inkább csak előbbi nem vagy. Bizonyára meglep amit mondani fogok, de őszinte sajnálatomra.
*A gereblyét veszi kezébe és elkezdi összehúzni a lehullott, barna leveleket. Néha meg-megakad, fel kell emelje a szerszámot, hogy annak fogai közé akadt fűcsomókat kipiszkálja, de hát csak amolyan botcsinálta földműves ő. Fertály óra múltán kezeit derekának támasztva egyenesedik ki.*
- Megvallom, szükségem lenne a tanácsodra. *sandít a sárga, szakállas arcra* Még úgy is, hogy jól tudom, neked lenne leginkább ellenedre ez a helyzet.
*Megrázza a fejét.*
- Nem, ellenkezőleg. Éppen azért. Jó ideje már, hogy nem te uralod a Vashegyet és mikor az istenek átka utolért, sokan voltak akik meglehetős könnyedséggel szorították háttérbe efölött érzett fájdalmuk. Bizonyára nem árulok el nagy titkot, hogy magam sem ejtettem könnyeket. Mert a tiszteletem kivívtad, Hadúr, de a rokonszenvem soha nem nyerted el. Jó, tudom, ez utóbbi érdekelt téged legkevésbé.
*Kuncog egy kicsit, majd kis idő múltán némi elégedettséggel szemléli az egész csinos avarhalmokat amiket összekotort, megtisztítva a szobor előtti gyepet.*
- Ám most mégis azt kell mondanom, bár itt lennél közöttünk! Hiszen nézz szét!
*Széttárja karjait, mintha ezzel is bemutatná a jelenlegi helyzetet.*
- Véreidre bíztad a Vashegyet. Reménységgel voltunk, hogy döntésed - melyekben ritkán kellett csalatkoznunk - helyes. Fájdalommal kell mondanom, hogy ezúttal tévedtél. Hiszen se fivéred, se leányod nem láttuk már rég. És én, a Vashegy kancellárja sem tudom, hogy épp merre járnak. De míg itt is voltak... *ismét megcsóválja a fejét, aztán kicsit nehézkesen pipára gyújt* Mint mondtam, barátsággal soha nem tudtam rád gondolni és jól tudom, hogy ez kölcsönös volt. Amolyan pipogya városi tintanyalónak gondoltál és... *elneveti magát* valahol igazad is volt. Legalábbis a te nézőpontodból. Viszont elismerted a munkám, kikérted a véleményem, meghallgattad tanácsaim, még ha nem is fogadtad meg őket mindig. Távoztoddal ennek is vége szakadt. Waldran nagyurat és Kagaenae kisasszonyt is ugyanolyan híven szolgáltam, mint téged... szerettem volna. De ők erre nem tartottak igényt.
*Elgondolkodva pöfékel a gereblye nyelére támaszkodva, közben pedig a szobor talapzata mellett kibújó gyomnövényeket nézegeti. Milyen szerencse, hogy kapát is hozott magával.*
- Soha nem mondták ki, persze, de aki nem ostoba az érezhette. És, ha megengeded, magam nem tartom annak. Melletted a kancellár nemcsak a vashegyi bürokrácia feje volt, de tanácsadó is. Most pedig... alig vagyok több egy írnoknál.
*Legyint egyet.*
- Most azt gondolod, hogy a sértett hiúság beszél belőlem, pedig nem erről van szó.
*Kicsit elgondolkodik. Elvégre saját maga előtt igazán lehet őszinte.*
- Pontosabban nemcsak erről. De biztosan megérted, hogy nem nézhetem tétlenül azt, hogy széthullik minden amit felépítettél. A thargoknak vezér kell, és most csak névleg van vezetőjük.
*Mivel Hubi sohasem érezte magát igazi thargnak, most sem a törzs sorsa aggasztja igazán. De ha valóban úgy van ahogy gondolja, akkor nem kell sok idő hozzá, hogy kényelmes életének búcsút intsen. És igen, van itt hatalomvágy is.*
- Ha sem a nagyúr, sem a kisasszony nem tér vissza záros határidőn belül, úgy kipuhatolom hányan osztják véleményem és kellő támogatottsággal megpróbálom megmenteni a műved.
*Furcsa, hogy még saját maga, no meg Kagan szobra előtt sem hanyagolja a virágnyelvet és megnyugtatja a lelkét, hogy ilyen finoman írta körül a durva és illetlen puccs kifejezést.*
- Remélem, hogy egyetértesz velem! Csekélység lenne persze, figyelembe véve, hogy ennek vajmi kevés hasznát látnám, de az irántad való tiszteletem okán mégis fontosnak érezném.
*Aztán még kertészkedik egy jó darabig, míg a Pitypangoskert és a szobor környéke méltó képet nem ölt.*
- Üdvözöllek, Hadúr!
*Még meg is hajol Kagan előtt, mint tette azt sokszor hajdanán.*
- Minő irónia, nem igaz? *egyenesedik ki és visszateszi helyére a csibukot, majd a kis érre bök* Élet fakad a lábaidtól, míg magad se élő, se holt nem vagy.
*Kicsit megvonja a vállát.*
- Igazság szerint inkább csak előbbi nem vagy. Bizonyára meglep amit mondani fogok, de őszinte sajnálatomra.
*A gereblyét veszi kezébe és elkezdi összehúzni a lehullott, barna leveleket. Néha meg-megakad, fel kell emelje a szerszámot, hogy annak fogai közé akadt fűcsomókat kipiszkálja, de hát csak amolyan botcsinálta földműves ő. Fertály óra múltán kezeit derekának támasztva egyenesedik ki.*
- Megvallom, szükségem lenne a tanácsodra. *sandít a sárga, szakállas arcra* Még úgy is, hogy jól tudom, neked lenne leginkább ellenedre ez a helyzet.
*Megrázza a fejét.*
- Nem, ellenkezőleg. Éppen azért. Jó ideje már, hogy nem te uralod a Vashegyet és mikor az istenek átka utolért, sokan voltak akik meglehetős könnyedséggel szorították háttérbe efölött érzett fájdalmuk. Bizonyára nem árulok el nagy titkot, hogy magam sem ejtettem könnyeket. Mert a tiszteletem kivívtad, Hadúr, de a rokonszenvem soha nem nyerted el. Jó, tudom, ez utóbbi érdekelt téged legkevésbé.
*Kuncog egy kicsit, majd kis idő múltán némi elégedettséggel szemléli az egész csinos avarhalmokat amiket összekotort, megtisztítva a szobor előtti gyepet.*
- Ám most mégis azt kell mondanom, bár itt lennél közöttünk! Hiszen nézz szét!
*Széttárja karjait, mintha ezzel is bemutatná a jelenlegi helyzetet.*
- Véreidre bíztad a Vashegyet. Reménységgel voltunk, hogy döntésed - melyekben ritkán kellett csalatkoznunk - helyes. Fájdalommal kell mondanom, hogy ezúttal tévedtél. Hiszen se fivéred, se leányod nem láttuk már rég. És én, a Vashegy kancellárja sem tudom, hogy épp merre járnak. De míg itt is voltak... *ismét megcsóválja a fejét, aztán kicsit nehézkesen pipára gyújt* Mint mondtam, barátsággal soha nem tudtam rád gondolni és jól tudom, hogy ez kölcsönös volt. Amolyan pipogya városi tintanyalónak gondoltál és... *elneveti magát* valahol igazad is volt. Legalábbis a te nézőpontodból. Viszont elismerted a munkám, kikérted a véleményem, meghallgattad tanácsaim, még ha nem is fogadtad meg őket mindig. Távoztoddal ennek is vége szakadt. Waldran nagyurat és Kagaenae kisasszonyt is ugyanolyan híven szolgáltam, mint téged... szerettem volna. De ők erre nem tartottak igényt.
*Elgondolkodva pöfékel a gereblye nyelére támaszkodva, közben pedig a szobor talapzata mellett kibújó gyomnövényeket nézegeti. Milyen szerencse, hogy kapát is hozott magával.*
- Soha nem mondták ki, persze, de aki nem ostoba az érezhette. És, ha megengeded, magam nem tartom annak. Melletted a kancellár nemcsak a vashegyi bürokrácia feje volt, de tanácsadó is. Most pedig... alig vagyok több egy írnoknál.
*Legyint egyet.*
- Most azt gondolod, hogy a sértett hiúság beszél belőlem, pedig nem erről van szó.
*Kicsit elgondolkodik. Elvégre saját maga előtt igazán lehet őszinte.*
- Pontosabban nemcsak erről. De biztosan megérted, hogy nem nézhetem tétlenül azt, hogy széthullik minden amit felépítettél. A thargoknak vezér kell, és most csak névleg van vezetőjük.
*Mivel Hubi sohasem érezte magát igazi thargnak, most sem a törzs sorsa aggasztja igazán. De ha valóban úgy van ahogy gondolja, akkor nem kell sok idő hozzá, hogy kényelmes életének búcsút intsen. És igen, van itt hatalomvágy is.*
- Ha sem a nagyúr, sem a kisasszony nem tér vissza záros határidőn belül, úgy kipuhatolom hányan osztják véleményem és kellő támogatottsággal megpróbálom megmenteni a műved.
*Furcsa, hogy még saját maga, no meg Kagan szobra előtt sem hanyagolja a virágnyelvet és megnyugtatja a lelkét, hogy ilyen finoman írta körül a durva és illetlen puccs kifejezést.*
- Remélem, hogy egyetértesz velem! Csekélység lenne persze, figyelembe véve, hogy ennek vajmi kevés hasznát látnám, de az irántad való tiszteletem okán mégis fontosnak érezném.
*Aztán még kertészkedik egy jó darabig, míg a Pitypangoskert és a szobor környéke méltó képet nem ölt.*
2. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-09-12 13:50:53
Üzenet elküldve: 2019-09-12 13:50:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Túrára fel//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Dora kissé nehéz szívvel indul a kedvenc kertjébe, Kagannal a közepén, mert azért csak akkor lehet a legbiztosabb az elf lánya abban, hogy nem hagyják el, ha maga után vonszolja az illetőt, akivel együtt hál, és sosem téveszti szem elől. Márpedig nem kötheti a hátára Habrertust, valahányszor kiteszi a lábát Amonról. Nem, ezt most külön-külön kell megoldaniuk, és a lány valahol kíváncsi is rá, hogy mi kerekedik ebből a helyzetből. Mindkettejüknek elkél egy kis távolság, egy kis friss levegő. Csak sétál egyet, mielőtt megpróbálkozik kijutni a kapun, és összevásárolni a szükséges holmikat. Pár dologra még szüksége lehet, kicsit hűvösebb kezd lenni az idő. S hogy mit csinál odakint? Azt már akkor kezdi megsejteni, mikor a virágokat nézegeti. Az illatuk ráébreszti, hogy rég nem kotyvasztott valami illatos szappant vagy efféle holmit, pedig kifejezetten szereti a piperéket. Persze a vásárolt rózsaolaj sincs ellenére, de ennél sokkal izgalmasabb illatokat tud kotyvasztani, ha eléggé akar. Régen még árulta is őket. Lehet, hogy ezzel egy kicsit elfoglalná magát, és kevésbé aggodalmaskodna. Megfogadja magának, hogy növényeket is keresgél majd.
Távozóban még egy utolsó pillantást vet Kaganra, és néhány indokolatlanul negatív gondolata ébred a halállal kapcsolatban. Már-már jelentőséget tulajdonít a dolognak. Zavartan megrázza a fejét.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Dora kissé nehéz szívvel indul a kedvenc kertjébe, Kagannal a közepén, mert azért csak akkor lehet a legbiztosabb az elf lánya abban, hogy nem hagyják el, ha maga után vonszolja az illetőt, akivel együtt hál, és sosem téveszti szem elől. Márpedig nem kötheti a hátára Habrertust, valahányszor kiteszi a lábát Amonról. Nem, ezt most külön-külön kell megoldaniuk, és a lány valahol kíváncsi is rá, hogy mi kerekedik ebből a helyzetből. Mindkettejüknek elkél egy kis távolság, egy kis friss levegő. Csak sétál egyet, mielőtt megpróbálkozik kijutni a kapun, és összevásárolni a szükséges holmikat. Pár dologra még szüksége lehet, kicsit hűvösebb kezd lenni az idő. S hogy mit csinál odakint? Azt már akkor kezdi megsejteni, mikor a virágokat nézegeti. Az illatuk ráébreszti, hogy rég nem kotyvasztott valami illatos szappant vagy efféle holmit, pedig kifejezetten szereti a piperéket. Persze a vásárolt rózsaolaj sincs ellenére, de ennél sokkal izgalmasabb illatokat tud kotyvasztani, ha eléggé akar. Régen még árulta is őket. Lehet, hogy ezzel egy kicsit elfoglalná magát, és kevésbé aggodalmaskodna. Megfogadja magának, hogy növényeket is keresgél majd.
Távozóban még egy utolsó pillantást vet Kaganra, és néhány indokolatlanul negatív gondolata ébred a halállal kapcsolatban. Már-már jelentőséget tulajdonít a dolognak. Zavartan megrázza a fejét.*
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Pitypangoskert
Üzenet elküldve: 2019-04-30 16:04:55
Üzenet elküldve: 2019-04-30 16:04:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 107
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás//
*A nagy fák hűs árnyéka Dorát is felfrissíti egy kissé, leroskad a törzshöz, és körülhordozza a tekintetét a morbid környezeten. Pillantása főként a Hadúr szobrán időzik el, és magában felidézi azokat a ritka alkalmakat, amikor találkozott vele – hogy aztán, miután átesett ezen a kötelezőnek tűnő megemlékezési procedúrán, saját gondolataival és problémáival küzdhessen tovább a mindennapi életben.
Máskor olyannyira lekötötte a virágok, fák látványa, a bennük pulzáló élet titkaiért feszegette elméje határait. Mégis most, hogy szembenézett a halállal, Dora valahogy nem a természetet, sokkal inkább önmagát kezdte faggatni. Mit nem adna azért, hogy megértse a benne dúló érzelmeket. Az is jó lett volna, ha valaha valaki megtanítja neki, mit tegyen velük, vagy hogyan riassza őt kevésbé a számára még ismeretlen terület. A kritizálás helyett azonban úgy dönt, sorra veszi, mije van: boldogság, nyugalom és valami eddig ismeretlen erő járja át, amihez talán sok akadályt le kellett győznie.*
~ Ez pedig jó dolog. ~ *Véli egy katicabogárral játszadozva ujján. Mindennel együtt a történet szép, kerek egész. Őt nem zavarja a kancellár kora, a jellemét kifejezetten kedveli, pénze is van, ilyenkor tulajdonképpen falujában élő fiatal hölgyek már nem is értenék, mi lehet a gond?*
- Ha egyszer kötődök valakihez, és elmegy, azzal nem tudok mit kezdeni. *Magyarázza fennhangon Kagannak.* És ő el fog menni. Előbb vagy utóbb.
*Hogy egy nővel szívódik fel, vagy az élet rendje szerint, de logikusnak tűnik, hogy a férfi nem lesz örökké. Ez Dorát eddig egyáltalán nem izgatta, de most már szembesült annyira a halállal – igen, ennyi boncolás után is csak most először –, hogy megértse, mekkora a tét, mekkora hatalom a végesség. Valószínű, hogy Habrertus története az ő életének csak egy picinyke részlete lesz.*
~ De annak jó... ~
*A kertben és a fejében is csend honol, szinte megkövetelve a nyilvánvalót.*
- Szeretem őt. *Mondja ki először magának (meg részben Kagan szobrának) az érzéseit. Közben kezében egy virággal játszik, a szirmait tépkedi, ahogy gyerekkorában.* Ő pedig… Szeret, nem szeret… *Mondogatja egyesével a szirmokra, míg végül csak egy marad.* Nem szeret. *Kacag fel.* Hát legyen, akkor megkeserüli.
*Azzal feltápászkodik, leporolja a fenekét, és ha senki sem figyel, lopva pukedlizik egy elegánsat a Hadúrnak. Elindul vissza a Radkraalba vezető úton. Most kissé szaporázza is a lépteit, nem aggodalomból – úgy van vele, hogy ha az érzéseik kölcsönösek, a másik nem haragszik meg rá. Csak szeretné ismét látni.*
*A nagy fák hűs árnyéka Dorát is felfrissíti egy kissé, leroskad a törzshöz, és körülhordozza a tekintetét a morbid környezeten. Pillantása főként a Hadúr szobrán időzik el, és magában felidézi azokat a ritka alkalmakat, amikor találkozott vele – hogy aztán, miután átesett ezen a kötelezőnek tűnő megemlékezési procedúrán, saját gondolataival és problémáival küzdhessen tovább a mindennapi életben.
Máskor olyannyira lekötötte a virágok, fák látványa, a bennük pulzáló élet titkaiért feszegette elméje határait. Mégis most, hogy szembenézett a halállal, Dora valahogy nem a természetet, sokkal inkább önmagát kezdte faggatni. Mit nem adna azért, hogy megértse a benne dúló érzelmeket. Az is jó lett volna, ha valaha valaki megtanítja neki, mit tegyen velük, vagy hogyan riassza őt kevésbé a számára még ismeretlen terület. A kritizálás helyett azonban úgy dönt, sorra veszi, mije van: boldogság, nyugalom és valami eddig ismeretlen erő járja át, amihez talán sok akadályt le kellett győznie.*
~ Ez pedig jó dolog. ~ *Véli egy katicabogárral játszadozva ujján. Mindennel együtt a történet szép, kerek egész. Őt nem zavarja a kancellár kora, a jellemét kifejezetten kedveli, pénze is van, ilyenkor tulajdonképpen falujában élő fiatal hölgyek már nem is értenék, mi lehet a gond?*
- Ha egyszer kötődök valakihez, és elmegy, azzal nem tudok mit kezdeni. *Magyarázza fennhangon Kagannak.* És ő el fog menni. Előbb vagy utóbb.
*Hogy egy nővel szívódik fel, vagy az élet rendje szerint, de logikusnak tűnik, hogy a férfi nem lesz örökké. Ez Dorát eddig egyáltalán nem izgatta, de most már szembesült annyira a halállal – igen, ennyi boncolás után is csak most először –, hogy megértse, mekkora a tét, mekkora hatalom a végesség. Valószínű, hogy Habrertus története az ő életének csak egy picinyke részlete lesz.*
~ De annak jó... ~
*A kertben és a fejében is csend honol, szinte megkövetelve a nyilvánvalót.*
- Szeretem őt. *Mondja ki először magának (meg részben Kagan szobrának) az érzéseit. Közben kezében egy virággal játszik, a szirmait tépkedi, ahogy gyerekkorában.* Ő pedig… Szeret, nem szeret… *Mondogatja egyesével a szirmokra, míg végül csak egy marad.* Nem szeret. *Kacag fel.* Hát legyen, akkor megkeserüli.
*Azzal feltápászkodik, leporolja a fenekét, és ha senki sem figyel, lopva pukedlizik egy elegánsat a Hadúrnak. Elindul vissza a Radkraalba vezető úton. Most kissé szaporázza is a lépteit, nem aggodalomból – úgy van vele, hogy ha az érzéseik kölcsönösek, a másik nem haragszik meg rá. Csak szeretné ismét látni.*
1-10