Kikötő - Kígyófészek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 15 (281. - 300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 294-313
300. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-06 23:57:47
Üzenet elküldve: 2026-01-06 23:57:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Hosszasan figyeli a lány légzését. Ahogy szép lassan egy ritmusba simul kettejük mellkasának emelkedése és süllyedése, egészen közel kerül ahhoz, hogy elaludjon. Míg egyik kezével lustán a szőke tincsekkel játszik, gondolatai mélyen eltemetett kérdések felé sodorják. Minek hatására szakadnak le a régi kötelékek, és mikor köttetnek újak? Képes lesz továbbra is áldozatot hozni, az értelmetlennel dacolni, és a végletekig is elmenni, miközben érzi, Nelira világának középpontja egyre jobban vonzza? Maradt egyáltalán hely benne olyan személy számára, aki nem pusztán ölésre uszító parancsot, lehetetlennek tűnő feladat után jutalmat vagy csalódás esetén fenyítést oszt ki rá? És van-e egyáltalán bárki, akinek másra is kellhet egy… ilyen, mint ő? Ahogy megmozdul a szőkeség, kissé megrezzen. A cirógatásra induló ujjak keserédes érzést borzolnak fel benne. Ahogy az izzadságtól nedves hajába túr, s csókra közeledik a lány, végtelen békesség árad szét benne, de tudja, lassan elérkezik az idő. Pillanatokon belül megtörik a nyugalom. Megremeg a buborékfalú biztonság. És kétséges, hogy a férfi képes-e kimozdulni innen, ahol röpke ideig azt érezhette, van helye. Mert kettejük éhsége nem is annyira különbözik. Talán csak annyiban, hogy a nő megtanulta kontrollálni és táplálni magát, míg a férfit mások a saját tenyerükhöz szoktatták, ahonnét vért és férgeket kapott. Mozdul a lány. Letelt az idő. Az ideje.
Viszonozza a lány pillantását. Bár nem szólnak egymáshoz, de Dearthan szeretné azt hinni, hogy Nelira fejében is a maradás gondolata ötlik fel. Végül mégis megszólal. A férfi pedig próbálja elhessegetni a fejébe nyilalló átvitt értelmet: „helyet a kutyának”. Bólint, és halovány mosollyal nyugtázza az ötletet. Az ágyból nézi, hogy a szőkeség nyújtózkodva megindul, hogy rendbe szedje magát. Tenyerével keresztülsimít a gyűrött, helyenként nyirkos lepedőn. Érzi még a lány melegét és a lenyomatát az anyagban. Kissé oldalra fordul, hogy a cicamosdás nőies mozdulatait figyelhesse. Őt ezzel szemben vasvillával sem lehetne víz alá kergetni. Még pár óráig érezheti bőrén a nő testének illatát, és éppen ezt locsolja le magáról, hogy cserébe olyan büdös maradhasson, mint bármelyik másik nap? Talán egy hat múlva. Persze ez Nelirától is függ. Felkászálódik az ágyról, és belebújik a nadrágjába, majd követi a szőkeséget a szekrényhez.*
- Amennyiben csendes a szomszédság… *Tréfál, bár hangszíne inkább monoton, mintsem viccelődő. A ruhák között válogató nő mögé lép. És ha a másik nem fordul meg, hátulról átkarolja. Elnyújtott az ölelés. Ki nem mondott mondatok férnek el benne. Lassan elengedi a nőt. Még marad mögötte, ha a ruha felöltésében szeretné a segítségét. Majd visszasétál az ágyhoz, hogy összeszedje a bakancsát.*
- Miért próbáltad megölni Norileinát? *Akár a fejsze a fába, olyan határozottan röppen a kérdés a semmiből. Talán Nélira részéről a feketeség felé csapongó gondolatai vonzották be, talán a férfi csak visszatért a higgadt, szimatoló-kutató természetéhez, és újabb nyom felderítésére vágyik. Bármi is álljon a hátterében, Dearthan az ágyon ülve ártatlanul bíbelődik a lábbelijével, halvány sugallatot sem adva afelől, hogy hátsó szándéka lenne a kérdéssel.*
*Hosszasan figyeli a lány légzését. Ahogy szép lassan egy ritmusba simul kettejük mellkasának emelkedése és süllyedése, egészen közel kerül ahhoz, hogy elaludjon. Míg egyik kezével lustán a szőke tincsekkel játszik, gondolatai mélyen eltemetett kérdések felé sodorják. Minek hatására szakadnak le a régi kötelékek, és mikor köttetnek újak? Képes lesz továbbra is áldozatot hozni, az értelmetlennel dacolni, és a végletekig is elmenni, miközben érzi, Nelira világának középpontja egyre jobban vonzza? Maradt egyáltalán hely benne olyan személy számára, aki nem pusztán ölésre uszító parancsot, lehetetlennek tűnő feladat után jutalmat vagy csalódás esetén fenyítést oszt ki rá? És van-e egyáltalán bárki, akinek másra is kellhet egy… ilyen, mint ő? Ahogy megmozdul a szőkeség, kissé megrezzen. A cirógatásra induló ujjak keserédes érzést borzolnak fel benne. Ahogy az izzadságtól nedves hajába túr, s csókra közeledik a lány, végtelen békesség árad szét benne, de tudja, lassan elérkezik az idő. Pillanatokon belül megtörik a nyugalom. Megremeg a buborékfalú biztonság. És kétséges, hogy a férfi képes-e kimozdulni innen, ahol röpke ideig azt érezhette, van helye. Mert kettejük éhsége nem is annyira különbözik. Talán csak annyiban, hogy a nő megtanulta kontrollálni és táplálni magát, míg a férfit mások a saját tenyerükhöz szoktatták, ahonnét vért és férgeket kapott. Mozdul a lány. Letelt az idő. Az ideje.
Viszonozza a lány pillantását. Bár nem szólnak egymáshoz, de Dearthan szeretné azt hinni, hogy Nelira fejében is a maradás gondolata ötlik fel. Végül mégis megszólal. A férfi pedig próbálja elhessegetni a fejébe nyilalló átvitt értelmet: „helyet a kutyának”. Bólint, és halovány mosollyal nyugtázza az ötletet. Az ágyból nézi, hogy a szőkeség nyújtózkodva megindul, hogy rendbe szedje magát. Tenyerével keresztülsimít a gyűrött, helyenként nyirkos lepedőn. Érzi még a lány melegét és a lenyomatát az anyagban. Kissé oldalra fordul, hogy a cicamosdás nőies mozdulatait figyelhesse. Őt ezzel szemben vasvillával sem lehetne víz alá kergetni. Még pár óráig érezheti bőrén a nő testének illatát, és éppen ezt locsolja le magáról, hogy cserébe olyan büdös maradhasson, mint bármelyik másik nap? Talán egy hat múlva. Persze ez Nelirától is függ. Felkászálódik az ágyról, és belebújik a nadrágjába, majd követi a szőkeséget a szekrényhez.*
- Amennyiben csendes a szomszédság… *Tréfál, bár hangszíne inkább monoton, mintsem viccelődő. A ruhák között válogató nő mögé lép. És ha a másik nem fordul meg, hátulról átkarolja. Elnyújtott az ölelés. Ki nem mondott mondatok férnek el benne. Lassan elengedi a nőt. Még marad mögötte, ha a ruha felöltésében szeretné a segítségét. Majd visszasétál az ágyhoz, hogy összeszedje a bakancsát.*
- Miért próbáltad megölni Norileinát? *Akár a fejsze a fába, olyan határozottan röppen a kérdés a semmiből. Talán Nélira részéről a feketeség felé csapongó gondolatai vonzották be, talán a férfi csak visszatért a higgadt, szimatoló-kutató természetéhez, és újabb nyom felderítésére vágyik. Bármi is álljon a hátterében, Dearthan az ágyon ülve ártatlanul bíbelődik a lábbelijével, halvány sugallatot sem adva afelől, hogy hátsó szándéka lenne a kérdéssel.*
299. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-06 18:35:07
Üzenet elküldve: 2026-01-06 18:35:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Mások éhsége táplálja. Életerőt nyer ki az imádatból. Minden őt vetkőztető szem csillanása újonnan felfedezett varázsitalként csorog le torkán, s űzi el körüle a démonokat. Vannak, kiktől több sem kell, sóvárgó pillantás csupán. Lepattanó arany. A reménységük, hogy "talán…" Nem hiába történt meg, hogy kapva kapott az alkalmon, hogy a szerei kevergetésének magányából inkább kilibbent a pultba. Megannyi lelkes ifjú, vagy agg legelteti a szemeit, s csak gyűlik az arany, az ismeretség. A segítséget nyújtani akarók sora. Nelira pedig fürdőzik a figyelemben, miközben ő valódival semelyiket sem illeti. Eldobható fiolák, miután kiitta belőle azt, amire szükség volt. Ha átsétál a szilánkjain sem veszi észre. Amíg van újabb, addig nem kár senkiért. Hol jobb akad, hol rosszabb. Mindegy, csak tartsa fenn a látszatot. Mindig legyen annyi, hogy helyén tartsa a pajzsot.
Nem tudja hogyan és mikor mosódott össze a harcossal. Mikor volt a pont, amikor átlépte azt, amit olyan kevesen. Hogy a reggellel miért nem illant el, mint a legtöbben. Hogy a belőle felbukó, másokat kellemetlen igazsággal felnyársaló szablya miért nem taszítja. Mégis rajta piheg. Az imént élte végig annak minden csókját, simítását, sóhaját, de már az emlékei között pereg és ránt egyet a gondolatsokaság a még érzékeny testén. Beleborzongva simítja a csatakos mellkast, majd nyúl fel, hogy az arcot is érje, aztán a tincsek közé markolva húzhassa fel magát egy újabb csókért. Fülledt a szoba és kettősüktől nehéz a levegő. Édesnek mondaná, de mások bizonyosan nem így jellemeznék. Elernyed, majd könnyeden gördül le a testről a férfi mellé, hogy érezze a száradó izzadtság hűvösét. Mintha legyeznék. Arcával fordul végül csupán Dearthan felé, tűnődve veszik el a barna szemekben. Most kellene szokáshoz híven, valami ostobaságot benyögni, felkacagni, majd kikászálódni az ágyból és tovább állni. Megdicsérni színtelenül-gépiesen a teljesítményt és a méretet. Netán elhúzott szájjal megrántani a vállát, hogy volt már jobb. Bármi, csak ne érezze azt, hogy majd eleped és tökéletes minden. Abban nem jó. *
- Keressünk neked szobát. *Végül a praktikum mellett dönt, pontosan tudja, hogy van még mellette szabad. Hirtelen fordul, majd romantikátlan-játékos csókocska után pattan fel az ágyból, majd nyújtózik meg, mint egy imént ébredt cirmos. A vízzel teli mosdótálhoz igyekszik, hogy arcát frissítse fel vele, majd eszébe jut, hogy milyen kellemes volna elmerülnie egy dézsa vízben. Hiába kívánna rátapadni a férfire, valami halkan sutyorog a fülébe. Nem tervezheti vele már most minden percét. Nem lehet olyan ostoba, hogy szeretet-csapdába lépjen önként. Talán Norileinát csábítja majd helyette magával. Méltó szabotázsa lenne boldogságának, ha máris kikacsintana valamiből, amiről fogalma sincs, hogy micsoda, de tudja, hogy kútmély.*
- Gondolom nincs ellenedre egy saját kis fészek. *Nem csak arcbőrét, felsőtestét is frissíti a hűvös vízzel, majd úgy lép a szekrényéhez, hogy hószín kelmét húzzon elő.*
*Mások éhsége táplálja. Életerőt nyer ki az imádatból. Minden őt vetkőztető szem csillanása újonnan felfedezett varázsitalként csorog le torkán, s űzi el körüle a démonokat. Vannak, kiktől több sem kell, sóvárgó pillantás csupán. Lepattanó arany. A reménységük, hogy "talán…" Nem hiába történt meg, hogy kapva kapott az alkalmon, hogy a szerei kevergetésének magányából inkább kilibbent a pultba. Megannyi lelkes ifjú, vagy agg legelteti a szemeit, s csak gyűlik az arany, az ismeretség. A segítséget nyújtani akarók sora. Nelira pedig fürdőzik a figyelemben, miközben ő valódival semelyiket sem illeti. Eldobható fiolák, miután kiitta belőle azt, amire szükség volt. Ha átsétál a szilánkjain sem veszi észre. Amíg van újabb, addig nem kár senkiért. Hol jobb akad, hol rosszabb. Mindegy, csak tartsa fenn a látszatot. Mindig legyen annyi, hogy helyén tartsa a pajzsot.
Nem tudja hogyan és mikor mosódott össze a harcossal. Mikor volt a pont, amikor átlépte azt, amit olyan kevesen. Hogy a reggellel miért nem illant el, mint a legtöbben. Hogy a belőle felbukó, másokat kellemetlen igazsággal felnyársaló szablya miért nem taszítja. Mégis rajta piheg. Az imént élte végig annak minden csókját, simítását, sóhaját, de már az emlékei között pereg és ránt egyet a gondolatsokaság a még érzékeny testén. Beleborzongva simítja a csatakos mellkast, majd nyúl fel, hogy az arcot is érje, aztán a tincsek közé markolva húzhassa fel magát egy újabb csókért. Fülledt a szoba és kettősüktől nehéz a levegő. Édesnek mondaná, de mások bizonyosan nem így jellemeznék. Elernyed, majd könnyeden gördül le a testről a férfi mellé, hogy érezze a száradó izzadtság hűvösét. Mintha legyeznék. Arcával fordul végül csupán Dearthan felé, tűnődve veszik el a barna szemekben. Most kellene szokáshoz híven, valami ostobaságot benyögni, felkacagni, majd kikászálódni az ágyból és tovább állni. Megdicsérni színtelenül-gépiesen a teljesítményt és a méretet. Netán elhúzott szájjal megrántani a vállát, hogy volt már jobb. Bármi, csak ne érezze azt, hogy majd eleped és tökéletes minden. Abban nem jó. *
- Keressünk neked szobát. *Végül a praktikum mellett dönt, pontosan tudja, hogy van még mellette szabad. Hirtelen fordul, majd romantikátlan-játékos csókocska után pattan fel az ágyból, majd nyújtózik meg, mint egy imént ébredt cirmos. A vízzel teli mosdótálhoz igyekszik, hogy arcát frissítse fel vele, majd eszébe jut, hogy milyen kellemes volna elmerülnie egy dézsa vízben. Hiába kívánna rátapadni a férfire, valami halkan sutyorog a fülébe. Nem tervezheti vele már most minden percét. Nem lehet olyan ostoba, hogy szeretet-csapdába lépjen önként. Talán Norileinát csábítja majd helyette magával. Méltó szabotázsa lenne boldogságának, ha máris kikacsintana valamiből, amiről fogalma sincs, hogy micsoda, de tudja, hogy kútmély.*
- Gondolom nincs ellenedre egy saját kis fészek. *Nem csak arcbőrét, felsőtestét is frissíti a hűvös vízzel, majd úgy lép a szekrényéhez, hogy hószín kelmét húzzon elő.*
298. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-06 08:48:53
Üzenet elküldve: 2026-01-06 08:48:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Míg a nő – ha csupán pár pillanatra is – elgondolkodik szavain, addig a férfi fejébe veszi a részleteket. A vágytól pirospozsgás arcot. Az éhesen szikrázó smaragdokat. A remegő sóhajok hangját. A libabőrödző kar érzékiségét. A test szédítő illatát. Ahogy a legnagyobb művészek zárják anyagba a valóságot, úgy rajzolja fel lelkének vásznára a megannyi vonást, vési öntudata támpillérébe az érzelmeket, marja velejébe aktjának esszenciáját.
Nelira mozdul, és ő is felkönyököl. Az események sorozata már azelőtt eldöntetett, hogy a férfi azt képzelné. Őt mégis villámcsapásként éri a szőkeség felkínálkozása, s néhány tűnékeny másodpercig csak éhes tekintettel falja a látványt, de nem mozdul. Kisvártatva közelebb moccan, a nő combját átvonva csípője fölött, felül hozzá. Tenyere kínzó lassúsággal simít végig felfelé a combtól a csípőn át a hason keresztül a pőre domborulatokig. Keze alatt érzi a felforrósodó test akaratlan vonaglásait. Egy bennrekedt sóhaj szakad fel a férfiból, ahogy ajkai az aprócska vállat érik és haladnak a kulcscsont és a nyak felé, egyre mohóbb, egyre vadabb csókokkal. Szabad kezét átfonja a lány derekán. Test a testnek épít kalitkát. De ezúttal ő a foglár. S valóban oly akaratosan szorítja magához Nelirát, mintha attól tartana, az egész csak káprázat, és ha nem kapaszkodik erősen a másikba, szertefoszlik, ő pedig felriad egy sötét, magányos veremben, ahová rémálmai kergették. A nő alabástromfehér bőrét csókolva, egyre mámorítóbb minden lélegzet. Hátradől, és húzza magával a nőt, egy pillanat nem sok, annyit nem bír ki anélkül, hogy ne kóstolná. Aztán oldalra fordul, hogy a szőkeség fölé tudjon kerülni. Egy tétova pillanatra megáll, hogy az alatta fekvő lányban gyönyörködhessen. Lepelként szétterülő szőke hajában, makulátlan bőrében, ellenállhatatlanul hívogató ajkaiban, érzéki domborulataiban. Mindkét kezével a hajzuhatagba túr, miközben közel hajol és újult erővel, kisajátítón, követelve forr az ajkakra, mintha a csók nélkül elvesztegetett pár másodpercet próbálná visszalopni.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.06 09:01:02
*Míg a nő – ha csupán pár pillanatra is – elgondolkodik szavain, addig a férfi fejébe veszi a részleteket. A vágytól pirospozsgás arcot. Az éhesen szikrázó smaragdokat. A remegő sóhajok hangját. A libabőrödző kar érzékiségét. A test szédítő illatát. Ahogy a legnagyobb művészek zárják anyagba a valóságot, úgy rajzolja fel lelkének vásznára a megannyi vonást, vési öntudata támpillérébe az érzelmeket, marja velejébe aktjának esszenciáját.
Nelira mozdul, és ő is felkönyököl. Az események sorozata már azelőtt eldöntetett, hogy a férfi azt képzelné. Őt mégis villámcsapásként éri a szőkeség felkínálkozása, s néhány tűnékeny másodpercig csak éhes tekintettel falja a látványt, de nem mozdul. Kisvártatva közelebb moccan, a nő combját átvonva csípője fölött, felül hozzá. Tenyere kínzó lassúsággal simít végig felfelé a combtól a csípőn át a hason keresztül a pőre domborulatokig. Keze alatt érzi a felforrósodó test akaratlan vonaglásait. Egy bennrekedt sóhaj szakad fel a férfiból, ahogy ajkai az aprócska vállat érik és haladnak a kulcscsont és a nyak felé, egyre mohóbb, egyre vadabb csókokkal. Szabad kezét átfonja a lány derekán. Test a testnek épít kalitkát. De ezúttal ő a foglár. S valóban oly akaratosan szorítja magához Nelirát, mintha attól tartana, az egész csak káprázat, és ha nem kapaszkodik erősen a másikba, szertefoszlik, ő pedig felriad egy sötét, magányos veremben, ahová rémálmai kergették. A nő alabástromfehér bőrét csókolva, egyre mámorítóbb minden lélegzet. Hátradől, és húzza magával a nőt, egy pillanat nem sok, annyit nem bír ki anélkül, hogy ne kóstolná. Aztán oldalra fordul, hogy a szőkeség fölé tudjon kerülni. Egy tétova pillanatra megáll, hogy az alatta fekvő lányban gyönyörködhessen. Lepelként szétterülő szőke hajában, makulátlan bőrében, ellenállhatatlanul hívogató ajkaiban, érzéki domborulataiban. Mindkét kezével a hajzuhatagba túr, miközben közel hajol és újult erővel, kisajátítón, követelve forr az ajkakra, mintha a csók nélkül elvesztegetett pár másodpercet próbálná visszalopni.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.06 09:01:02
297. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-05 18:18:16
Üzenet elküldve: 2026-01-05 18:18:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*A nyakán érzett apró harapásnyom helye ég, vissza akarja rá az ajkat, a fogat, hogy hűsítse, vagy pont, hogy tovább szítsa a tüzet. Apró kis menedék gondolatai között az érzet, de most sem lehet biztos benne, hogy nem parancsol újra megálljt a kutakodásának a férfi. Képes volna rettegni, hogy ujjait lesepri magáról, mint egy eltévedt idegesítő bogarat, épp ezért kétségbeesetten kapaszkodik, hogy megtapadhasson.
Egészen addig ingatag alatta a talaj, míg meg nem érzi, hogy keblét érintve már Dearthan sem képes a visszakozásra. Elérte hát, s ez csordultig tölti akarattal, örömmel. A visszairányuló tenyér újra rákíván fiatalosan feszes domborulatára, s amaz érezheti is, hogy beleborzong, s lúdbőrössé válik egész testben. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel tüdeje legmélyéről, annyira akarta, hogy akarják, hogy az érzet jobb, mint a legritkább tudatmódosítóktól megélt örömvilág. Mámorosabb mindennél, hiszen nem kopott el a fénye, még mindig irányíthat és uralhat, még mindig rajta múlik minden, s nem őt nyomják el, nem őt zárják be szűk, sötét helyekre…
Érzi, ahogy kireppen belőle minden félelem, ami ólomsúlyként nehezedett rá. Könnyebb. Könnyebb és máris felszabadultabb. Elégedetten terül szét a mosoly az arcán, miközben ujjbegyeivel végigszánt a férfi csípőjén. A nadrág övéhez tart a mozdulat, s abban is akad el, ahogy távolodni kezd kissé a harcos. Torkában érzett, gyorsan tovatűnő rezzenés jelzi, hogy akármit is hisz, tizedmásodpercen belül vissza tud hozzá térni a félelme. De a szavaktól ismét hűlt helye, elhanyagolható megremegés volt csupán.
Kellemes az érintés, közben a smaragdok mélyen, vágyakozva néznek a lélektükrökbe. Innen aligha van már visszaút, s bár nem azonnal szólal meg, mégis mozdul a nyak, közben résnyire nyílik ajka, hogy a simító ujj annak résében vesszen el, s rácsússzon nyelvének hegyére, egyértelműen kifejezve, hogy de… valaminek történnie kell. Persze nem áll meg efféle hergelő gesztusnál, most ő távolodik el, s feltérdel az ágyra, miközben szürke ruhájának pántját ujjai közé csippentve húzza félre játékosan.*
- Már hogyisne kéne. *Apró, kéjködös kuncogás közben markol rá jobban az anyagra, s egyetlen mozdulattal tünteti el magáról a lenge anyagot, mi a földön landolva szomorkodhat tovább, hogy már nem ő simul idomaira. *
- Tiéd! *Hangzik el határozottan, mintha engedély lenne kiképzett fenevadnak, s hagyja, hogy belakmározzon a finom falatból, amit senki más, csak ő tud szolgáltatni.*
*A nyakán érzett apró harapásnyom helye ég, vissza akarja rá az ajkat, a fogat, hogy hűsítse, vagy pont, hogy tovább szítsa a tüzet. Apró kis menedék gondolatai között az érzet, de most sem lehet biztos benne, hogy nem parancsol újra megálljt a kutakodásának a férfi. Képes volna rettegni, hogy ujjait lesepri magáról, mint egy eltévedt idegesítő bogarat, épp ezért kétségbeesetten kapaszkodik, hogy megtapadhasson.
Egészen addig ingatag alatta a talaj, míg meg nem érzi, hogy keblét érintve már Dearthan sem képes a visszakozásra. Elérte hát, s ez csordultig tölti akarattal, örömmel. A visszairányuló tenyér újra rákíván fiatalosan feszes domborulatára, s amaz érezheti is, hogy beleborzong, s lúdbőrössé válik egész testben. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel tüdeje legmélyéről, annyira akarta, hogy akarják, hogy az érzet jobb, mint a legritkább tudatmódosítóktól megélt örömvilág. Mámorosabb mindennél, hiszen nem kopott el a fénye, még mindig irányíthat és uralhat, még mindig rajta múlik minden, s nem őt nyomják el, nem őt zárják be szűk, sötét helyekre…
Érzi, ahogy kireppen belőle minden félelem, ami ólomsúlyként nehezedett rá. Könnyebb. Könnyebb és máris felszabadultabb. Elégedetten terül szét a mosoly az arcán, miközben ujjbegyeivel végigszánt a férfi csípőjén. A nadrág övéhez tart a mozdulat, s abban is akad el, ahogy távolodni kezd kissé a harcos. Torkában érzett, gyorsan tovatűnő rezzenés jelzi, hogy akármit is hisz, tizedmásodpercen belül vissza tud hozzá térni a félelme. De a szavaktól ismét hűlt helye, elhanyagolható megremegés volt csupán.
Kellemes az érintés, közben a smaragdok mélyen, vágyakozva néznek a lélektükrökbe. Innen aligha van már visszaút, s bár nem azonnal szólal meg, mégis mozdul a nyak, közben résnyire nyílik ajka, hogy a simító ujj annak résében vesszen el, s rácsússzon nyelvének hegyére, egyértelműen kifejezve, hogy de… valaminek történnie kell. Persze nem áll meg efféle hergelő gesztusnál, most ő távolodik el, s feltérdel az ágyra, miközben szürke ruhájának pántját ujjai közé csippentve húzza félre játékosan.*
- Már hogyisne kéne. *Apró, kéjködös kuncogás közben markol rá jobban az anyagra, s egyetlen mozdulattal tünteti el magáról a lenge anyagot, mi a földön landolva szomorkodhat tovább, hogy már nem ő simul idomaira. *
- Tiéd! *Hangzik el határozottan, mintha engedély lenne kiképzett fenevadnak, s hagyja, hogy belakmározzon a finom falatból, amit senki más, csak ő tud szolgáltatni.*
296. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-05 14:35:03
Üzenet elküldve: 2026-01-05 14:35:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Ha nem is a szavakon keresztül, hanem inkább a testük által közvetített kérések és viszonzások hevében, de megolvadni látszik a kétség, és egy időre eltemetődni az aggály. Lelkük törött szerkezetének repedései közé enyvként kenődik a vágy, illeszkedést keresve. Ott, ahol már nem elég a simítás, a csók vagy az ölelés, feltör minden olyan, ami hanggal kimondhatatlan, mozdulattal megmutathatatlan. Dearthan testének nincs ideje lenyugodni, ahogy a bűbáj hatását szervezete lassan levetkezi, úgy merítkezik bele egy egészen másfajta lázba. Kiváltója és gyógyszere egy és ugyanaz: a karjaiban fekvő nő. A puha ajkak iránti szomja kielégíthetetlen, miközben az újabb és újabb lecsókolt korty menthetetlenül megrészegíti. Örök és bonthatatlan körforgás.
Gondolataik artikulációját felváltják a sóhajok és szusszanások. Őszintébbek. Ösztönösebbek. Érthetőbbek. A férfi ajka zarándokútra kel a lány nyakán, áhítatot lehelve a finom bőrre, ami egy óvatos, mégis követelő harapásban teljesedik ki. Gyalázat? Más felekezet híveinek talán, de nem kettejüknek, mert nekik áldásos a gyönyör. Miközben mohón magához öleli a lányt, elképzelése se lehet, milyen és mennyi feszélyező gondolat környékezi meg a másikat. Végképp nincs tisztában azzal, hogy az ellenkező értelmű, összezavaró jelek éppen belőle fakadnak. Pedig nem akaratlagos. Pusztán csak más módon keresik a beteljesülést, talán éppen sérüléseik miatt. Nelira mindent elsöprő tüzét, gyantalángként fellobbanó vágyát a férfi fél követni. Fél a lánynak fájdalmat okozni. Fél bemocskolni. Félti kiszolgáltatni háborodott tudatának, amit a szerek béklyóznak meg időről időre. Az ajkait felkutató csókokat hasonlóképp viszonozza. Közben érzi, hogy a lány ujjai befutnak a ruhája alá, csupaszítják, szabadítják felülről mindentől, ami felesleges. S nem rest a lány átvenni az irányítást, bemutatni saját testét a férfi keze számára. Először óvatosan, szinte alig érezhetően végigsimít jobb mellén, tovább egészen a hasig, hogy aztán visszaforduljon és megmarkolja a keblet, s néhány pillanattal később felfelé haladjon tovább. Közben kicsit hátrébb fészkelődik testével és sóvárgásból kissé kibontakozva, a lány szemeibe pillant, a lelkére örökkön kíváncsi tekintettel.*
- Várj… nem kell semminek sem történnie. *Bár tekintete valamelyest tiszta, hangja remeg, ziláltan lélegzik, érezni rajta, hogy alig bírja türtőztetni magát. Mégsem mozdul, míg nem látja annak tanújelét, hogy a lány mérlegelte a mondatot. Közben, bár alattomos húzás, de kezével megcirógatja a nyakat, majd ujjával a lány ajkát érinti, játékosan elsimítva, becézgetve. Nem szándéka ösztökélni, csak nem bír megálljt parancsolni ujjainak.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.05 15:08:17
*Ha nem is a szavakon keresztül, hanem inkább a testük által közvetített kérések és viszonzások hevében, de megolvadni látszik a kétség, és egy időre eltemetődni az aggály. Lelkük törött szerkezetének repedései közé enyvként kenődik a vágy, illeszkedést keresve. Ott, ahol már nem elég a simítás, a csók vagy az ölelés, feltör minden olyan, ami hanggal kimondhatatlan, mozdulattal megmutathatatlan. Dearthan testének nincs ideje lenyugodni, ahogy a bűbáj hatását szervezete lassan levetkezi, úgy merítkezik bele egy egészen másfajta lázba. Kiváltója és gyógyszere egy és ugyanaz: a karjaiban fekvő nő. A puha ajkak iránti szomja kielégíthetetlen, miközben az újabb és újabb lecsókolt korty menthetetlenül megrészegíti. Örök és bonthatatlan körforgás.
Gondolataik artikulációját felváltják a sóhajok és szusszanások. Őszintébbek. Ösztönösebbek. Érthetőbbek. A férfi ajka zarándokútra kel a lány nyakán, áhítatot lehelve a finom bőrre, ami egy óvatos, mégis követelő harapásban teljesedik ki. Gyalázat? Más felekezet híveinek talán, de nem kettejüknek, mert nekik áldásos a gyönyör. Miközben mohón magához öleli a lányt, elképzelése se lehet, milyen és mennyi feszélyező gondolat környékezi meg a másikat. Végképp nincs tisztában azzal, hogy az ellenkező értelmű, összezavaró jelek éppen belőle fakadnak. Pedig nem akaratlagos. Pusztán csak más módon keresik a beteljesülést, talán éppen sérüléseik miatt. Nelira mindent elsöprő tüzét, gyantalángként fellobbanó vágyát a férfi fél követni. Fél a lánynak fájdalmat okozni. Fél bemocskolni. Félti kiszolgáltatni háborodott tudatának, amit a szerek béklyóznak meg időről időre. Az ajkait felkutató csókokat hasonlóképp viszonozza. Közben érzi, hogy a lány ujjai befutnak a ruhája alá, csupaszítják, szabadítják felülről mindentől, ami felesleges. S nem rest a lány átvenni az irányítást, bemutatni saját testét a férfi keze számára. Először óvatosan, szinte alig érezhetően végigsimít jobb mellén, tovább egészen a hasig, hogy aztán visszaforduljon és megmarkolja a keblet, s néhány pillanattal később felfelé haladjon tovább. Közben kicsit hátrébb fészkelődik testével és sóvárgásból kissé kibontakozva, a lány szemeibe pillant, a lelkére örökkön kíváncsi tekintettel.*
- Várj… nem kell semminek sem történnie. *Bár tekintete valamelyest tiszta, hangja remeg, ziláltan lélegzik, érezni rajta, hogy alig bírja türtőztetni magát. Mégsem mozdul, míg nem látja annak tanújelét, hogy a lány mérlegelte a mondatot. Közben, bár alattomos húzás, de kezével megcirógatja a nyakat, majd ujjával a lány ajkát érinti, játékosan elsimítva, becézgetve. Nem szándéka ösztökélni, csak nem bír megálljt parancsolni ujjainak.*
A hozzászólás írója (Dearthan Y'therion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.05 15:08:17
295. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-04 23:26:07
Üzenet elküldve: 2026-01-04 23:26:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Lábait akaratosan kulcsolja össze Dearthan csípője körül, s igyekszik úgy hozzásimulni, hogy kevés kétsége se maradhasson afelől a férfinek, hogy édes rabságban lehet része. Még annak ellenére is, hogy dühös a fenti közjáték miatt. Nem tudja mire vélni a szócsatát, a feldúltságot, hiszen olyannyira kevés tudásuk van az egész helyzetről, hogy a lobbanékonyságra aligha van indok, a rettentő sok kérdésre, a megkérdőjelezésekre annál inkább. Erre lehetett volna terük. Mélázni, átgondolni, s megosztani akár azt is egymással, hogy ki kit félt olyannyira, hogy még abba is belemenjenek, hogy Sa'Tereth elé járuljanak. Feleslegesnek érződik az egész harc, mégis kiderült mellé, hogy milyen könnyedén veszti fejét a férfi, milyen könnyedén lép át a szavain. Hamarább bukott felszínre annak sötétsége, mint a lányé, kinek elég egy erősebb széllökés, netán egy ballábbal ébredés ahhoz, hogy előrukkoljon azzal, hogy eszement.
Hogy kettesben vannak, megadja az illúzióját annak, hogy majd többé nem fordul elő, sőt mi több, talán meg sem történt az egész. Egyre inkább nyugszik meg a test melegétől, az őt átfonó karoktól. Már a szavakra sincs szükség, úgyis mindent csak összezagyválnak. Helyette sokkal kellemesebb formát tud ölteni a megannyi bennük tomboló érzelem. Vágyittasan szusszan bele Dearthan nyakába, miközben a keze utat kíván törni, de azt félúton megállítják, hogy a kérészéletű nyugalmát rögvest elzavarja tőle. Már sokadjára hárítja finoman a közeledést, mégis csókban forr össze a két ajak, amibe most szívesen veszne el, szívesen fuldokolna. De nem elég, nem elég kifejező, nem tudja megmutatni belőle, hogy mit veszít a harcos, ha még egyszer rosszul dönt. Egyszerre forró a vágytól, s éled újra a harag, de segélykiáltásba fullad. Nem ért semmit. Látja a szemekben a csillogást, érzi az arcát ért simítást, még az ígéret-vallomás is visszhangzik a füleiben. Ostobaság, talán csak félreértés az egész, talán nem elég egyértelműek testének jelei. Talán túl koros már a férfi, hogy elhiggye, hogy vágyik rá egy olyan lány, mint Nelira. Ezernyi balgaság suhan át zaklatott elméjén, minddel a helyzetet kívánja menteni, megelőzve a rémálmát: hogy majd ráeszmél, hogy nem kívánatos.
Tőle aztán fordulhatnak bármiféle pózba. Újra keresi az ajkat, nem elégszik meg apró csókkal. Bele kíván veszni, s közben ostromolni az inget, hogy szabad utat adjon a bőrhöz, ami az ő pőre testéhez kellene hogy tapadjon. Vezetni igyekszik annak kezét, hogy ő is simítsa a lányt, majd tenyere alatt keblét érezze, s ha csak egy leheletnyit érinti is, hát felsóhajt, mintha erre várna hosszú-hosszú ideje. Nem tudja mikor töri át végre a falakat, de ha eddig volt is kétség, túlfűtött tekintete és mozzanatai, de még ahogy a mellkasa emelkedik is a szaporább légvételtől, szinte ordítja, hogy mit akar.*
*Lábait akaratosan kulcsolja össze Dearthan csípője körül, s igyekszik úgy hozzásimulni, hogy kevés kétsége se maradhasson afelől a férfinek, hogy édes rabságban lehet része. Még annak ellenére is, hogy dühös a fenti közjáték miatt. Nem tudja mire vélni a szócsatát, a feldúltságot, hiszen olyannyira kevés tudásuk van az egész helyzetről, hogy a lobbanékonyságra aligha van indok, a rettentő sok kérdésre, a megkérdőjelezésekre annál inkább. Erre lehetett volna terük. Mélázni, átgondolni, s megosztani akár azt is egymással, hogy ki kit félt olyannyira, hogy még abba is belemenjenek, hogy Sa'Tereth elé járuljanak. Feleslegesnek érződik az egész harc, mégis kiderült mellé, hogy milyen könnyedén veszti fejét a férfi, milyen könnyedén lép át a szavain. Hamarább bukott felszínre annak sötétsége, mint a lányé, kinek elég egy erősebb széllökés, netán egy ballábbal ébredés ahhoz, hogy előrukkoljon azzal, hogy eszement.
Hogy kettesben vannak, megadja az illúzióját annak, hogy majd többé nem fordul elő, sőt mi több, talán meg sem történt az egész. Egyre inkább nyugszik meg a test melegétől, az őt átfonó karoktól. Már a szavakra sincs szükség, úgyis mindent csak összezagyválnak. Helyette sokkal kellemesebb formát tud ölteni a megannyi bennük tomboló érzelem. Vágyittasan szusszan bele Dearthan nyakába, miközben a keze utat kíván törni, de azt félúton megállítják, hogy a kérészéletű nyugalmát rögvest elzavarja tőle. Már sokadjára hárítja finoman a közeledést, mégis csókban forr össze a két ajak, amibe most szívesen veszne el, szívesen fuldokolna. De nem elég, nem elég kifejező, nem tudja megmutatni belőle, hogy mit veszít a harcos, ha még egyszer rosszul dönt. Egyszerre forró a vágytól, s éled újra a harag, de segélykiáltásba fullad. Nem ért semmit. Látja a szemekben a csillogást, érzi az arcát ért simítást, még az ígéret-vallomás is visszhangzik a füleiben. Ostobaság, talán csak félreértés az egész, talán nem elég egyértelműek testének jelei. Talán túl koros már a férfi, hogy elhiggye, hogy vágyik rá egy olyan lány, mint Nelira. Ezernyi balgaság suhan át zaklatott elméjén, minddel a helyzetet kívánja menteni, megelőzve a rémálmát: hogy majd ráeszmél, hogy nem kívánatos.
Tőle aztán fordulhatnak bármiféle pózba. Újra keresi az ajkat, nem elégszik meg apró csókkal. Bele kíván veszni, s közben ostromolni az inget, hogy szabad utat adjon a bőrhöz, ami az ő pőre testéhez kellene hogy tapadjon. Vezetni igyekszik annak kezét, hogy ő is simítsa a lányt, majd tenyere alatt keblét érezze, s ha csak egy leheletnyit érinti is, hát felsóhajt, mintha erre várna hosszú-hosszú ideje. Nem tudja mikor töri át végre a falakat, de ha eddig volt is kétség, túlfűtött tekintete és mozzanatai, de még ahogy a mellkasa emelkedik is a szaporább légvételtől, szinte ordítja, hogy mit akar.*
294. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-04 16:18:37
Üzenet elküldve: 2026-01-04 16:18:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Két világ ostromolja szüntelen. A férfi megrekedt, akár lángoló szobába szorult áldozat, akit egyik oldalról lángnyelvek nyaldosnak, hólyagosra perzselve a húst, míg másik oldalról a fölfakadó füstgubanc próbálja bekebelezni, hogy bejusson orrba, torokba és tüdőbe, kiszorítva ezzel minden mást, mi életet adhat. A kegyetlen utolsó tánc, ami nem tűri a botlást. Talán éppen emiatt túl sokan, túl korán adják fel és roskadnak össze. A csók, amit a nyakára kap, forróbbnak érződik, mint a láztól felhevült teste. Szinte égeti. Már-már felszisszenne, de még a levegővételért is küzdenie kell. Még ha ott is a düh a lányban, érintéseiből ez nem érződik. Ha szeretne is bántani szavaival vagy érintéseivel, éppen ellentétes hatást ér el. A lelkiismeretébe vágó vádak és a puha cirógatások, bármilyen ellentmondásosak is így együtt, az egyetlen fonál, ami a férfit a tébolytól elválasztja. Akár a tengerben hánykolódó lélek, akinek hajókötelet dobnak, úgy függ Dearthan a lány jelenlétén az önmarcangolás és önpusztítás örvényének sodrában. Ahogy dereka köré fonódnak Nelira lábai, a lány nem csak közelebb zárja magához a férfit, de el minden mástól. Menekülne. Menekülne még, de csak közelebb a szőkeség oltalmába. Mert így, a szőkeség fölött, figyelme minden mást kizár, de fejében még ott motoszkál a hang és elméjében kapirgálnak a lidércek. Úgy érzi, hogy éles karmaikkal cafatokat tépnek ki belőle. És ha látványukat el is zárta, hangjukat nem tudta. Belebeszélnek és folytatják a nő szavait, ha azokat hallani nem volna így is elég fájdalmas a férfi számára. Pedig el fogsz veszíteni, visszhangzik a mondat Dearthan fejében. De előbb szenvedést hozol, kacagják.
Nelira következő mondataira a férfi zilált, megbomló tudata mégis csendesülni kezd és lassan kisimul. Talán pusztán a szavak ereje, talán ahogy kimondta azokat, de valahogy visszaterelte a férfi tudatát a felszínre. Még az eddig zavart tekintet is egy mély pislogást követően feltisztul, és a smaragdokba merül. Megfogja a lány lefelé vándorló kezét, és felhúzza a mellkasához. Oldalt fordítja magukat az ágyon, ha lehet, és szoros ölelésbe húzza Nelira testét.*
- Ígéretet kértél, de többet kaptál annál. *Miközben a lány szemeiben mereng, érzi, hogy eltompul a fejében a hang, a lidércei pedig nem tudnak eléggé kapaszkodni belé, kimosódnak tudatából, ahogy a sós víz öblíti ki a sebet. Legalábbis egy időre.* - Az én esküm nem visszavonható, és nem megtörhető. Sem ember, sem az istenek által. Semmi nem kényszeríthet el mellőled, meglásd. *Közelebb moccan a nőhöz, elsimít egy tincset a füle mögött, majd a keze tarkójára csúszik, és megcsókolja. Mikor elválnak, újra végigsimít a lány arcán.*
- Ha csalódást okoztam, kérem a megbocsátásodat. *Szól, s barna szemei továbbra is őszintén – és a lassan múló láz tünete miatt – csillognak, ahogy a zöld íriszeket kutatják. Hangja csak kicsit csuklik el, ahogy a „csalódás” szót kimondja.*
*Két világ ostromolja szüntelen. A férfi megrekedt, akár lángoló szobába szorult áldozat, akit egyik oldalról lángnyelvek nyaldosnak, hólyagosra perzselve a húst, míg másik oldalról a fölfakadó füstgubanc próbálja bekebelezni, hogy bejusson orrba, torokba és tüdőbe, kiszorítva ezzel minden mást, mi életet adhat. A kegyetlen utolsó tánc, ami nem tűri a botlást. Talán éppen emiatt túl sokan, túl korán adják fel és roskadnak össze. A csók, amit a nyakára kap, forróbbnak érződik, mint a láztól felhevült teste. Szinte égeti. Már-már felszisszenne, de még a levegővételért is küzdenie kell. Még ha ott is a düh a lányban, érintéseiből ez nem érződik. Ha szeretne is bántani szavaival vagy érintéseivel, éppen ellentétes hatást ér el. A lelkiismeretébe vágó vádak és a puha cirógatások, bármilyen ellentmondásosak is így együtt, az egyetlen fonál, ami a férfit a tébolytól elválasztja. Akár a tengerben hánykolódó lélek, akinek hajókötelet dobnak, úgy függ Dearthan a lány jelenlétén az önmarcangolás és önpusztítás örvényének sodrában. Ahogy dereka köré fonódnak Nelira lábai, a lány nem csak közelebb zárja magához a férfit, de el minden mástól. Menekülne. Menekülne még, de csak közelebb a szőkeség oltalmába. Mert így, a szőkeség fölött, figyelme minden mást kizár, de fejében még ott motoszkál a hang és elméjében kapirgálnak a lidércek. Úgy érzi, hogy éles karmaikkal cafatokat tépnek ki belőle. És ha látványukat el is zárta, hangjukat nem tudta. Belebeszélnek és folytatják a nő szavait, ha azokat hallani nem volna így is elég fájdalmas a férfi számára. Pedig el fogsz veszíteni, visszhangzik a mondat Dearthan fejében. De előbb szenvedést hozol, kacagják.
Nelira következő mondataira a férfi zilált, megbomló tudata mégis csendesülni kezd és lassan kisimul. Talán pusztán a szavak ereje, talán ahogy kimondta azokat, de valahogy visszaterelte a férfi tudatát a felszínre. Még az eddig zavart tekintet is egy mély pislogást követően feltisztul, és a smaragdokba merül. Megfogja a lány lefelé vándorló kezét, és felhúzza a mellkasához. Oldalt fordítja magukat az ágyon, ha lehet, és szoros ölelésbe húzza Nelira testét.*
- Ígéretet kértél, de többet kaptál annál. *Miközben a lány szemeiben mereng, érzi, hogy eltompul a fejében a hang, a lidércei pedig nem tudnak eléggé kapaszkodni belé, kimosódnak tudatából, ahogy a sós víz öblíti ki a sebet. Legalábbis egy időre.* - Az én esküm nem visszavonható, és nem megtörhető. Sem ember, sem az istenek által. Semmi nem kényszeríthet el mellőled, meglásd. *Közelebb moccan a nőhöz, elsimít egy tincset a füle mögött, majd a keze tarkójára csúszik, és megcsókolja. Mikor elválnak, újra végigsimít a lány arcán.*
- Ha csalódást okoztam, kérem a megbocsátásodat. *Szól, s barna szemei továbbra is őszintén – és a lassan múló láz tünete miatt – csillognak, ahogy a zöld íriszeket kutatják. Hangja csak kicsit csuklik el, ahogy a „csalódás” szót kimondja.*
293. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-04 10:16:07
Üzenet elküldve: 2026-01-04 10:16:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Nem kap választ, de nem is éri el ingerküszöbét a halál, mint szó, főként, amikor a saját nevéhez kapcsolódik. Ha amaz szeretné kifejteni, hogy miért is kérte tőle ezt, hát bármikor megteheti, s van rá egy leheletnyi esély, hogy majd felsejlik a nő gondolataiból, s rákérdez ő maga, de elég halovány. Elméjét más uralja. Kétes érzések, amik sosem fértek meg egymás mellett, amik nem kioltották egymást, hanem akkora feszültéget generáltak, hogy minden égett körötte, hogy mindent elvesztett, amit nagynehezen felépített. Nem egyszer történt meg, de csak egyszer öklendezett a bűntudattól. A többi feledhető, talán nem is hergelésből, puszta megtorlási vágyból fakadt. Nem nézhetik semmibe. Ha újra egymaga lesz csak, ha nem maradnak javai, szeretői, barátani, akkor sem nézhetik semmibe. Majd újrakezdi máshol, mással, ha elszállna vele a ló.
Amióta láthatatlan kötél fogja le kezeit, nem tett semmi rosszat, semmi igazán megbotránkoztatót. A kisfiú olyan szeretetet ad neki, ami elveszi a kényszert, hogy másoktól minduntalan kiharcolja, de most nincs itt. És talán nem is lesz. Dearthan szemeibe meredve, felé közelítve, őt sem akarja bántani. Beleköltözött a szívébe, nem tudja kitépni, de el kell érnie, hogy többé ne hagyja szó nélkül. Hogy egy vita tényétől ne fordítsa el tőle az arcát. Hogyha háborúba szaladna is ő legyen az első, ne a város. Torz vágyak, amiket ha nem kap meg, talán újra képes és elragadtatja magát. De még nem fogyott ki az eszköztára, s amaz nem direkt gyújtogatja a zsinórt, mint akivel utoljára dolga volt, akitől utoljára várta a megváltást.
A torokra fogva, majd az ölbe mászva már más a tűz a szemében. Mélyet sóhajt, ahogy végigfut a férfitenyér a hátán, behunyva a szemeit nyel egyet, majd igézőn, de el nem fedett haraggal néz a barnák mélyére. Fogalma sincs, hogy a másik félben mi zajlik. Hogy ostorozza magát azért, amiért hibázott. Hogy előbb bántja ezért magát, mint Nelira tehetné. Fertő ez kettejük között, nem gyengéd érzelem, de zsák a foltját. *
- A levegőnek beszéltem, az arcod alig fordítottad felém. *Búgja bele annak nyakába, ahogy csókolni kezdi a bőrfelületet.*
- Ha olyan valóságos vagyok, értettél volna és figyeltél volna rám, pont, hogy el ne veszíts.
*A hátát éri az ágy, nem ellenkezik, de lábai rögvest átkulcsolják a harcost, menekülési utat sem hagyva. Szoknyája ennek hevében épp addig csusszan, amennyire a férfi teste negedi.*
- Ne ígérj szövetséget, ha nem tudod megtartani. *Az arcig nyúlna, hogy édesen simítson rajta végig, de aztán útnak indul a férfi testén lefelé. Akaratosan moccan, maguk közé akar férkőzni a kéz, hogy megérezhesse vágynak-e rá.*
- Most még kiszállhatsz. *Valójában nem, de szeretné magával elhitetni Nelira is, hogy ilyen kevés idő alatt nem lettek egymásra túlzón hatással. Talán most volna jó, ha elillanna a következő reggellel, ahogy a legtöbb esetben. Túl nagy káoszt hoz két hasadt elme találkozása. Ajkával közelíti a férfiét, mintha azt várná, hogy ráforr a válaszával együtt.*
*Nem kap választ, de nem is éri el ingerküszöbét a halál, mint szó, főként, amikor a saját nevéhez kapcsolódik. Ha amaz szeretné kifejteni, hogy miért is kérte tőle ezt, hát bármikor megteheti, s van rá egy leheletnyi esély, hogy majd felsejlik a nő gondolataiból, s rákérdez ő maga, de elég halovány. Elméjét más uralja. Kétes érzések, amik sosem fértek meg egymás mellett, amik nem kioltották egymást, hanem akkora feszültéget generáltak, hogy minden égett körötte, hogy mindent elvesztett, amit nagynehezen felépített. Nem egyszer történt meg, de csak egyszer öklendezett a bűntudattól. A többi feledhető, talán nem is hergelésből, puszta megtorlási vágyból fakadt. Nem nézhetik semmibe. Ha újra egymaga lesz csak, ha nem maradnak javai, szeretői, barátani, akkor sem nézhetik semmibe. Majd újrakezdi máshol, mással, ha elszállna vele a ló.
Amióta láthatatlan kötél fogja le kezeit, nem tett semmi rosszat, semmi igazán megbotránkoztatót. A kisfiú olyan szeretetet ad neki, ami elveszi a kényszert, hogy másoktól minduntalan kiharcolja, de most nincs itt. És talán nem is lesz. Dearthan szemeibe meredve, felé közelítve, őt sem akarja bántani. Beleköltözött a szívébe, nem tudja kitépni, de el kell érnie, hogy többé ne hagyja szó nélkül. Hogy egy vita tényétől ne fordítsa el tőle az arcát. Hogyha háborúba szaladna is ő legyen az első, ne a város. Torz vágyak, amiket ha nem kap meg, talán újra képes és elragadtatja magát. De még nem fogyott ki az eszköztára, s amaz nem direkt gyújtogatja a zsinórt, mint akivel utoljára dolga volt, akitől utoljára várta a megváltást.
A torokra fogva, majd az ölbe mászva már más a tűz a szemében. Mélyet sóhajt, ahogy végigfut a férfitenyér a hátán, behunyva a szemeit nyel egyet, majd igézőn, de el nem fedett haraggal néz a barnák mélyére. Fogalma sincs, hogy a másik félben mi zajlik. Hogy ostorozza magát azért, amiért hibázott. Hogy előbb bántja ezért magát, mint Nelira tehetné. Fertő ez kettejük között, nem gyengéd érzelem, de zsák a foltját. *
- A levegőnek beszéltem, az arcod alig fordítottad felém. *Búgja bele annak nyakába, ahogy csókolni kezdi a bőrfelületet.*
- Ha olyan valóságos vagyok, értettél volna és figyeltél volna rám, pont, hogy el ne veszíts.
*A hátát éri az ágy, nem ellenkezik, de lábai rögvest átkulcsolják a harcost, menekülési utat sem hagyva. Szoknyája ennek hevében épp addig csusszan, amennyire a férfi teste negedi.*
- Ne ígérj szövetséget, ha nem tudod megtartani. *Az arcig nyúlna, hogy édesen simítson rajta végig, de aztán útnak indul a férfi testén lefelé. Akaratosan moccan, maguk közé akar férkőzni a kéz, hogy megérezhesse vágynak-e rá.*
- Most még kiszállhatsz. *Valójában nem, de szeretné magával elhitetni Nelira is, hogy ilyen kevés idő alatt nem lettek egymásra túlzón hatással. Talán most volna jó, ha elillanna a következő reggellel, ahogy a legtöbb esetben. Túl nagy káoszt hoz két hasadt elme találkozása. Ajkával közelíti a férfiét, mintha azt várná, hogy ráforr a válaszával együtt.*
292. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-03 23:22:45
Üzenet elküldve: 2026-01-03 23:22:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Kérését nem fogadja a nő, legalábbis nem úgy, ahogy azt remélte. A kimondott félelem így nem tud feloldódni. Helyette a gondolat gyökeret ereszt a lelkében, és fekete, ragadós indák formájában hálózzák be belülről testét, nyúlnak fel egészen torkáig, mintha fojtogatnák. A halál gondolata mételyként ül meg benne. Ahogy a nő elindul felé, tekintetét nem tudja elszakítani a smaragd íriszekből. Nem is akarja. Sem a kacaj, sem annak hirtelen elvágása nem szül benne különös gondolatokat Neliráról. Inkább kíváncsian tanulmányozza, mint egy ritka éjszakai jelenséget a csillagos ég alatt a tengeren. Az sem aggasztaná, ha ez volna az utolsó látvány életében. Újabb lépés, és a nő már ott áll egészen közel. Magához tudná ölelni, de a szőkeség előbb mozdul, és már érzi is az állát érő ujjakat. Talán a ráolvasott betegség miatt, talán a tudat, hogy újra kettesben vannak, felfokozza a férfi érzékeit, és kishíján beleborzong ebbe az egy érintésbe is. Aztán egy olyan mondat következik, ami késként hasít a szívébe, és azt kívánja, bárcsak inkább ne érezne semmit. A mondat, ami a nő csalódottságát hordozza teherként, zuhan a vállaira. A csalódottság igéjével megannyiszor támadják rémálmai lidércei, megbénítva, megbetegítve és megsemmisítve a férfit. A tény, hogy rémálma ezúttal kitört az éber valóságba, és Nelira szájából, Nelira hangján marcangolja, olyan kín, ami helyett inkább választaná azokat a borzalmakat, amikről Norileina beszélt. Tenyere remegni kezd, görcsbe rándul. Fejében a hang jajveszékel. Felemlegeti az ördögvigyort, amit a másik szobában hagytak. Olyan szörnyű hallani, nem bírja elviselni. Ha nem érezné kőnehéznek a lábait, talán tényleg elfutna a szobáig, itt hagyná Nelirát, csak hogy beleszívhasson a pipába, és ezek a gondolatok ne kínozzák tovább. Nem mintha elég lenne rá az egyszerű ördögvigyor. Ennyire gyenge volna? A szer-éhség miatt hátrahagyná a lányt? Epe tolul a szájába. Izzadtság kezd gyöngyözni a homlokán. Ahogy a nő az ágyra tolja, hogy az ölébe kerüljön, egy remegő sóhaj hagyja el ajkait, amit a nő könnyen vehet a vágy jelének. Közben tekintetét továbbra sem bírja elszakítani a nőétől. Pedig most már akarná. A valóság és lidércálom kezd szétcsúszni a férfi lelki szemei előtt. Egyszer a szép gyógyítóját látja, utána kicsavart, eltorzult testét, és ahogy ebben a lehetetlen pózban felszegett fejjel kacag. Tudja, hogy rajta kacag. A férfi nem tett eleget, csalódást okozott, és ez lett a vége. Vagy épp hogy nem okozott csalódást. A lány, akire a tegnap éjszaka eseményei után mint megmentőjére tekint, belső démonjai most lerángatják, és kínjainak okozójává formálják. Érzi, ahogy Nelira súlya a combjaira és az ölére nehezedik. Kezének remegését próbálja elfojtani, miközben felcsúsztatja azokat a nő hátán, és ruhájába kulcsolja az ujjait, mintha kapaszkodna. A már jól ismert, delejes erejű illat járja át orrát. Lazít a torkát fojtogató érzésen. Hat rá, enyhén és gyengén, mint annak idején azok a szerek, amikhez akkor nyúlt, amikor az első rémálmait élte át.*
- Elfelejtettem, hogy vagy? *Kérdez vissza. A hangja finoman remeg. Próbál koncentrálni. A nőre koncentrálni, és nem az árnyalakra, ami hol itt, hol ott bukkan fel Nelira feje mellett.* - Sosem éreztem olyan valóságosnak és elveszíthetőnek semmit, mint Téged.
*Átfogja a nő derekát, és ha az nem ellenkezik, megemeli, a hátára fekteti, és fölé támaszkodik. Így nem lát a nő mögött riasztó lidérceket. Izmai görcsösen reszketnek a fáradtságtól. Leengedi magát alkarjaira, és a lány arcához hajol. Borostája megdörzsöli a lány puha bőrét.*
- Nekem nincs másom, csak Te és a szövetségünk. *Súgja egészen a fülébe.*
*Kérését nem fogadja a nő, legalábbis nem úgy, ahogy azt remélte. A kimondott félelem így nem tud feloldódni. Helyette a gondolat gyökeret ereszt a lelkében, és fekete, ragadós indák formájában hálózzák be belülről testét, nyúlnak fel egészen torkáig, mintha fojtogatnák. A halál gondolata mételyként ül meg benne. Ahogy a nő elindul felé, tekintetét nem tudja elszakítani a smaragd íriszekből. Nem is akarja. Sem a kacaj, sem annak hirtelen elvágása nem szül benne különös gondolatokat Neliráról. Inkább kíváncsian tanulmányozza, mint egy ritka éjszakai jelenséget a csillagos ég alatt a tengeren. Az sem aggasztaná, ha ez volna az utolsó látvány életében. Újabb lépés, és a nő már ott áll egészen közel. Magához tudná ölelni, de a szőkeség előbb mozdul, és már érzi is az állát érő ujjakat. Talán a ráolvasott betegség miatt, talán a tudat, hogy újra kettesben vannak, felfokozza a férfi érzékeit, és kishíján beleborzong ebbe az egy érintésbe is. Aztán egy olyan mondat következik, ami késként hasít a szívébe, és azt kívánja, bárcsak inkább ne érezne semmit. A mondat, ami a nő csalódottságát hordozza teherként, zuhan a vállaira. A csalódottság igéjével megannyiszor támadják rémálmai lidércei, megbénítva, megbetegítve és megsemmisítve a férfit. A tény, hogy rémálma ezúttal kitört az éber valóságba, és Nelira szájából, Nelira hangján marcangolja, olyan kín, ami helyett inkább választaná azokat a borzalmakat, amikről Norileina beszélt. Tenyere remegni kezd, görcsbe rándul. Fejében a hang jajveszékel. Felemlegeti az ördögvigyort, amit a másik szobában hagytak. Olyan szörnyű hallani, nem bírja elviselni. Ha nem érezné kőnehéznek a lábait, talán tényleg elfutna a szobáig, itt hagyná Nelirát, csak hogy beleszívhasson a pipába, és ezek a gondolatok ne kínozzák tovább. Nem mintha elég lenne rá az egyszerű ördögvigyor. Ennyire gyenge volna? A szer-éhség miatt hátrahagyná a lányt? Epe tolul a szájába. Izzadtság kezd gyöngyözni a homlokán. Ahogy a nő az ágyra tolja, hogy az ölébe kerüljön, egy remegő sóhaj hagyja el ajkait, amit a nő könnyen vehet a vágy jelének. Közben tekintetét továbbra sem bírja elszakítani a nőétől. Pedig most már akarná. A valóság és lidércálom kezd szétcsúszni a férfi lelki szemei előtt. Egyszer a szép gyógyítóját látja, utána kicsavart, eltorzult testét, és ahogy ebben a lehetetlen pózban felszegett fejjel kacag. Tudja, hogy rajta kacag. A férfi nem tett eleget, csalódást okozott, és ez lett a vége. Vagy épp hogy nem okozott csalódást. A lány, akire a tegnap éjszaka eseményei után mint megmentőjére tekint, belső démonjai most lerángatják, és kínjainak okozójává formálják. Érzi, ahogy Nelira súlya a combjaira és az ölére nehezedik. Kezének remegését próbálja elfojtani, miközben felcsúsztatja azokat a nő hátán, és ruhájába kulcsolja az ujjait, mintha kapaszkodna. A már jól ismert, delejes erejű illat járja át orrát. Lazít a torkát fojtogató érzésen. Hat rá, enyhén és gyengén, mint annak idején azok a szerek, amikhez akkor nyúlt, amikor az első rémálmait élte át.*
- Elfelejtettem, hogy vagy? *Kérdez vissza. A hangja finoman remeg. Próbál koncentrálni. A nőre koncentrálni, és nem az árnyalakra, ami hol itt, hol ott bukkan fel Nelira feje mellett.* - Sosem éreztem olyan valóságosnak és elveszíthetőnek semmit, mint Téged.
*Átfogja a nő derekát, és ha az nem ellenkezik, megemeli, a hátára fekteti, és fölé támaszkodik. Így nem lát a nő mögött riasztó lidérceket. Izmai görcsösen reszketnek a fáradtságtól. Leengedi magát alkarjaira, és a lány arcához hajol. Borostája megdörzsöli a lány puha bőrét.*
- Nekem nincs másom, csak Te és a szövetségünk. *Súgja egészen a fülébe.*
291. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-03 21:04:39
Üzenet elküldve: 2026-01-03 21:04:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Végigsimítva egy hószín ruha anyagán hallgatja a férfit. Úgy tűnik látja is, hallja is. Bár lenne róla akkor fogalma, hogy hová tűnt arra a röpke kis időre mellőle, amikor beszélt hozzá, és egy szemrebbenés, annyi nem mutatta jelét, hogy érti, mit akar vagy, hogy jelen lenne. Megakad a mozdulatban, de csak hümment egyet. Vissza kíván fordulni, megmutatni, hogy mennyire is élő. Hogy mennyire van hangja, s mennyire érdemes azt meghallani, de ekkor olyan kérdést kap, amin össze kell vonja a szemöldökét.*
- Emlegettem volna? *Meglehet. A szőkének érdekes viszonya van a halállal, de ezt még nem fejtette ki Dearthannak, hogy tőle is szomorkás, vagy épp dorgáló szavakat kapjon. Kíváncsian fürkészi a lélektükröket, de vonásai még mindig nem engedtek fel.
Végül ellép a szekrénytől, s lassú léptekkel közelíti meg a másikat. Mint aki még nem döntötte el, hogy hogyan viseltessen az irányába. De ekkor újabb kérdés, Nelira pedig megáll, hátrahajtja fejét és jóízűen kezd kacagni, majd ahogy visszanéz, hirtelen hagyja abba. Továbbindul, hogy a harcos előtt állapodjon meg. Megkísérel annak álla alá nyúlni, cirógató mozdulattal, miközben tekintetére ráköltözik a vágyakozás.*
- Egyetlen dologra volt szükségem, amire meg is kértelek. *Ajkába harap, majd lejjebb csúszik a simító karja és a torokra kíván fogni, de a mozdulat érzéki… ha szemeiben fel is lehet fedezni némi lappangó tébolyt, nem okoz fájdalmat, de hátrébb szeretné irányítani e mozdulattal Dearthant, hogy beleférhessen az ölébe, ahogy szemből kíván belemászni. Ha nincs túlzott ellenállás, szinte belepasszírozza ölét a másikéba, ahogy mozdul.*
- Hogyan maradhatnál itt, hogyan maradhatnál velem, ha az első adandó alkalommal olyannal kezdesz, aki elvehetne tőlem? *Nem csak testét akarja közel tudni a férfihez, hanem ajkát is… már megszokott módon arra rebegi a szavakat, ráadásul tetszik neki a láztól forró érzete.* - Meg sem hallottad a hangom, észre sem vetted, hogy ott ülök melletted. Eltűntem. Hogyan… hogyan lehetnél mellettem, ha elfelejted, hogy ott vagyok? *Nelira rettentő rosszul viseli, ha láthatatlannak érzi magát. Nemhiába akad meg rajta a szeme férfinek, s nőnek. Ha elveszti a varázsát, mindent elveszít és most az, aki éjjel még csak bitorolni sem akarta testét, nem figyelt oda rá. Kevés dolog okoz nagyobb zavart és őrületet a nőben. Nem csoda, hogy éppen haragjában is úgy fest, mint aki rögvest akarja a férfit… Talán máshogy el sem hinné, hogy látható.*
*Végigsimítva egy hószín ruha anyagán hallgatja a férfit. Úgy tűnik látja is, hallja is. Bár lenne róla akkor fogalma, hogy hová tűnt arra a röpke kis időre mellőle, amikor beszélt hozzá, és egy szemrebbenés, annyi nem mutatta jelét, hogy érti, mit akar vagy, hogy jelen lenne. Megakad a mozdulatban, de csak hümment egyet. Vissza kíván fordulni, megmutatni, hogy mennyire is élő. Hogy mennyire van hangja, s mennyire érdemes azt meghallani, de ekkor olyan kérdést kap, amin össze kell vonja a szemöldökét.*
- Emlegettem volna? *Meglehet. A szőkének érdekes viszonya van a halállal, de ezt még nem fejtette ki Dearthannak, hogy tőle is szomorkás, vagy épp dorgáló szavakat kapjon. Kíváncsian fürkészi a lélektükröket, de vonásai még mindig nem engedtek fel.
Végül ellép a szekrénytől, s lassú léptekkel közelíti meg a másikat. Mint aki még nem döntötte el, hogy hogyan viseltessen az irányába. De ekkor újabb kérdés, Nelira pedig megáll, hátrahajtja fejét és jóízűen kezd kacagni, majd ahogy visszanéz, hirtelen hagyja abba. Továbbindul, hogy a harcos előtt állapodjon meg. Megkísérel annak álla alá nyúlni, cirógató mozdulattal, miközben tekintetére ráköltözik a vágyakozás.*
- Egyetlen dologra volt szükségem, amire meg is kértelek. *Ajkába harap, majd lejjebb csúszik a simító karja és a torokra kíván fogni, de a mozdulat érzéki… ha szemeiben fel is lehet fedezni némi lappangó tébolyt, nem okoz fájdalmat, de hátrébb szeretné irányítani e mozdulattal Dearthant, hogy beleférhessen az ölébe, ahogy szemből kíván belemászni. Ha nincs túlzott ellenállás, szinte belepasszírozza ölét a másikéba, ahogy mozdul.*
- Hogyan maradhatnál itt, hogyan maradhatnál velem, ha az első adandó alkalommal olyannal kezdesz, aki elvehetne tőlem? *Nem csak testét akarja közel tudni a férfihez, hanem ajkát is… már megszokott módon arra rebegi a szavakat, ráadásul tetszik neki a láztól forró érzete.* - Meg sem hallottad a hangom, észre sem vetted, hogy ott ülök melletted. Eltűntem. Hogyan… hogyan lehetnél mellettem, ha elfelejted, hogy ott vagyok? *Nelira rettentő rosszul viseli, ha láthatatlannak érzi magát. Nemhiába akad meg rajta a szeme férfinek, s nőnek. Ha elveszti a varázsát, mindent elveszít és most az, aki éjjel még csak bitorolni sem akarta testét, nem figyelt oda rá. Kevés dolog okoz nagyobb zavart és őrületet a nőben. Nem csoda, hogy éppen haragjában is úgy fest, mint aki rögvest akarja a férfit… Talán máshogy el sem hinné, hogy látható.*
290. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-03 17:52:26
Üzenet elküldve: 2026-01-03 17:52:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Szótlanul követi a lányt, aki az eddig felé tanúsított viselkedéséhez képest igencsak visszafogott lett. A lépcsőn felfelé nem ringatja a csípőjét. Nincsenek félreérthető mozdulatok. A férfinak egyetlen teendője akad sétaközben, a lány hátát és hajának hullámzását olvasni. A női testnek ezen része igencsak kifinomult rejtvény, mely a legnagyobb fejtegetők számára is komoly fejtörést okoz, mikor a szavakat elvágják, és a hangulat a némánál is csendesebb lesz. Belépve a szobába, bezárja mögöttük az ajtót és megáll. Érzi, hogy enyhén belengi a szobát Nelira illata. Végignéz a szobán, és tekintete megakad egy-egy tárgyon. Elindul az ágy felé, ahogy int neki a másik, a bögrét leteszi az ágy melletti kisszekrényre, majd karjával a combján megtámaszkodva figyeli, hogy mit csinál a szőkeség és hogy mi végre hívta ide. Választ egyelőre nem kap, csak kérdést, amivel hirtelen nem tud mit kezdeni. Mögöttes értelmet keres, amit nem talál, vagy csak túl kevés az értelme, hogy értse az átvitt tartalmat. Tekintetével követi Nelira mozdulatait.*
- Igen. *Válaszolja végül. Majd egy újabb kérdés, mely hasonlóképp megzavarja, mint az első.*
- Igen. *Ismétli meg a választ.
Miközben a nő a szekrényhez lép, a férfi tekintete leereszkedik a padlóra. Halkan szólal meg.*
- Kérlek, ne emlegesd a halálodat… *A nő felé pillant, akár látja, akár nem. Tekintete szinte esdeklő. Sem az egyszerű embertől, sem a katonáktól nem esik messze az ilyen és ehhez hasonló babona. Ilyen esetekben balga tréfákkal vagy furcsa rituálékkal próbálják semmitmondóvá tenni baljós hiedelmük tárgyát. A férfi hangja azonban mentes minden ilyentől. Inkább vallomásszerű. Lassan felemelkedik az ágyról.*
- Szükséged van rá, hogy elintézzek valamit, holnapi nap előtt? *Kérdezi, pedig megannyi más kérdése lenne Nelira felé. Hogy érzi magát? Hogy mi történt közte és Lil között? Hogy mit tud a Vértkertről? Hogy kinek az épségéért aggódik? De hirtelen egyik kérdés sem akaródzott kijönni a száján. Lelkiismeret-furdalás? Meglehet. Elvégre az ő ötlete volt, hogy egy napot szánjanak pihenésre, s még ha nem is nyíltan vele szállt szembe, de Norileinával már igen, mikor egyetértett a halogatással. Akár így, akár úgy, legalább szeretné hasznossá tenni magát, és nem mindig egy kolonc lenni a nő nyakában. A gyengélkedésből már elege van.*
*Szótlanul követi a lányt, aki az eddig felé tanúsított viselkedéséhez képest igencsak visszafogott lett. A lépcsőn felfelé nem ringatja a csípőjét. Nincsenek félreérthető mozdulatok. A férfinak egyetlen teendője akad sétaközben, a lány hátát és hajának hullámzását olvasni. A női testnek ezen része igencsak kifinomult rejtvény, mely a legnagyobb fejtegetők számára is komoly fejtörést okoz, mikor a szavakat elvágják, és a hangulat a némánál is csendesebb lesz. Belépve a szobába, bezárja mögöttük az ajtót és megáll. Érzi, hogy enyhén belengi a szobát Nelira illata. Végignéz a szobán, és tekintete megakad egy-egy tárgyon. Elindul az ágy felé, ahogy int neki a másik, a bögrét leteszi az ágy melletti kisszekrényre, majd karjával a combján megtámaszkodva figyeli, hogy mit csinál a szőkeség és hogy mi végre hívta ide. Választ egyelőre nem kap, csak kérdést, amivel hirtelen nem tud mit kezdeni. Mögöttes értelmet keres, amit nem talál, vagy csak túl kevés az értelme, hogy értse az átvitt tartalmat. Tekintetével követi Nelira mozdulatait.*
- Igen. *Válaszolja végül. Majd egy újabb kérdés, mely hasonlóképp megzavarja, mint az első.*
- Igen. *Ismétli meg a választ.
Miközben a nő a szekrényhez lép, a férfi tekintete leereszkedik a padlóra. Halkan szólal meg.*
- Kérlek, ne emlegesd a halálodat… *A nő felé pillant, akár látja, akár nem. Tekintete szinte esdeklő. Sem az egyszerű embertől, sem a katonáktól nem esik messze az ilyen és ehhez hasonló babona. Ilyen esetekben balga tréfákkal vagy furcsa rituálékkal próbálják semmitmondóvá tenni baljós hiedelmük tárgyát. A férfi hangja azonban mentes minden ilyentől. Inkább vallomásszerű. Lassan felemelkedik az ágyról.*
- Szükséged van rá, hogy elintézzek valamit, holnapi nap előtt? *Kérdezi, pedig megannyi más kérdése lenne Nelira felé. Hogy érzi magát? Hogy mi történt közte és Lil között? Hogy mit tud a Vértkertről? Hogy kinek az épségéért aggódik? De hirtelen egyik kérdés sem akaródzott kijönni a száján. Lelkiismeret-furdalás? Meglehet. Elvégre az ő ötlete volt, hogy egy napot szánjanak pihenésre, s még ha nem is nyíltan vele szállt szembe, de Norileinával már igen, mikor egyetértett a halogatással. Akár így, akár úgy, legalább szeretné hasznossá tenni magát, és nem mindig egy kolonc lenni a nő nyakában. A gyengélkedésből már elege van.*
289. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2026-01-03 11:55:45
Üzenet elküldve: 2026-01-03 11:55:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 329
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ismeretlen vizeken//
*Tűzmágia. Másfél óra legrosszabb esetben is, míg tombol a láz, ami ha enyhe is, szervezetek másként reagálnak a gyötrődésre. Talán Dearthan szerencsés és nem terül el, majd húzódik magzatpózba egy kis illúzió-betegségtől. Bár fogalma sem lehet semmiről momentán… hiszen ismerkedésük közepette mutatta meg, hogy egyáltalán nem az, akire számított. Számított egyáltalán valamire? A tűz, ha tényleg lobogni látszik, elsöprő erejű, de ha nem tudja felmérni, ki az kit elemészthet, ér egyáltalán valamit? A megannyi elemző gondolatok között vajon önmagát fel tudja mérni? Nelira sosem tudta. De nem volt hezitálás sem. Ha le akart csapni, hát lecsapott. Nem nézett szemek mélyére. Nincs mérleg, csak az ösztön. Nem tudja, melyik a jobb… nem tudja, érteni fogja-e Dearthat valaha. Ha kell egyáltalán. Ami biztos, hogy elengedni nem akaródzik. Eltűnni annál inkább. Visszhangzik a fejében a férfi mondata, de nem törődik most a hazugságokkal, hátra iramodik forróvízért. Még csak nem is neki kell melegítenie, Ezmeerhalda minden bizonnyal felkészültebb a háttérben, mint ő valaha lesz. De kettejük közül mégis Nelira fog több borravalót hozni. Feltéve, ha jókedélyű és szemérmetlen. Vissza kellene öltenie közkedvelt kelméjét.*
- Menni fogok, Gyönyörűm.
*Mondja mázasan, Lilnek intézve szavait, noha tekintete nyomokban sem tartalmazza a közvetíteni kívánt érzelmet. Ehelyett a férfit nézi, aki úgy fest végre megtalálta a smaragdjait és nem másét keresi elszántan. Még megnézi az epizódot záró jelenetet. Feszülni érzi arcát. Undorba rendeződne. Ennyi volt tényleg?
Dearthan kezébe nyomja a bögrét. A vendégtér bal oldalában található lépcsősor felé igyekszik másodmagával. Nem karol belé, nem támogat, csupán siklik előtte, apró kezeivel érintve a korlátot, majd a tornác kőoszlopait, mígnem el nem érnek a lakrészéig. Egy pillanatra áll csak meg a jobbja, mielőtt ráfogna az ajtógombra, hogy eltekerve azt beljebb juthassanak. Még mielőtt a küszöböt átlépné, a válla mögött tekint újra a férfire.
Az egyszerű szobán észrevehető, hogy nem lakták még be egészen. Nelira is friss itt, alig telt el idő az érkezése óta, s csak a legfontosabbakat hozta magával Artheniorból. Némi ruha, mely most felsejlik a félig nyitvahagyott szekrényajtó mögül, pipereholmijai a komód tetején, na meg az asztalon színek szerint rendezett számos varázsital, s kevéske gyógynövény. Maszatos tükörhöz lép, fejmagasságban elkelt haragos tenyérlenyomat húzódik rajta végig, de mit sem zavarja most a lányt ez abban, hogy beletekintsen, s abból figyelje Dearthant. Az ágy felé int, nyugodtan leheveredhet rá. A csend Nelira számára nem kínos, mert ő uralja. Persze szólhat hozzá a másik, de láthatóan saját dolgával, gondolataival van elfoglalva. Kisvártatva fordul csak meg, hirtelenjében bájos mosolyt mímelve.*
- Látsz engem? *Simít végig haján, s meg sem áll a csalogató, mégis baljós mozdulat egészen a combjáig, ahol ellenőrzi, hogy a tőre rá van-e csatolva, de azt a botorságot követte el, hogy az asztalon hagyta fegyverét a fiolák között még az előző nap. Bár remélhetőleg használnia nem kell, tán rá nem ripakodik az, akit eddig istápolt. *- Hallod a hangom? *Visszaindul a kéz, saját torkát cirógatja végig, majd egy kutakodó nézés után fordul, s a szekrényéhez igyekszik, hogy kitárja teljesen az ajtaját. *
*Tűzmágia. Másfél óra legrosszabb esetben is, míg tombol a láz, ami ha enyhe is, szervezetek másként reagálnak a gyötrődésre. Talán Dearthan szerencsés és nem terül el, majd húzódik magzatpózba egy kis illúzió-betegségtől. Bár fogalma sem lehet semmiről momentán… hiszen ismerkedésük közepette mutatta meg, hogy egyáltalán nem az, akire számított. Számított egyáltalán valamire? A tűz, ha tényleg lobogni látszik, elsöprő erejű, de ha nem tudja felmérni, ki az kit elemészthet, ér egyáltalán valamit? A megannyi elemző gondolatok között vajon önmagát fel tudja mérni? Nelira sosem tudta. De nem volt hezitálás sem. Ha le akart csapni, hát lecsapott. Nem nézett szemek mélyére. Nincs mérleg, csak az ösztön. Nem tudja, melyik a jobb… nem tudja, érteni fogja-e Dearthat valaha. Ha kell egyáltalán. Ami biztos, hogy elengedni nem akaródzik. Eltűnni annál inkább. Visszhangzik a fejében a férfi mondata, de nem törődik most a hazugságokkal, hátra iramodik forróvízért. Még csak nem is neki kell melegítenie, Ezmeerhalda minden bizonnyal felkészültebb a háttérben, mint ő valaha lesz. De kettejük közül mégis Nelira fog több borravalót hozni. Feltéve, ha jókedélyű és szemérmetlen. Vissza kellene öltenie közkedvelt kelméjét.*
- Menni fogok, Gyönyörűm.
*Mondja mázasan, Lilnek intézve szavait, noha tekintete nyomokban sem tartalmazza a közvetíteni kívánt érzelmet. Ehelyett a férfit nézi, aki úgy fest végre megtalálta a smaragdjait és nem másét keresi elszántan. Még megnézi az epizódot záró jelenetet. Feszülni érzi arcát. Undorba rendeződne. Ennyi volt tényleg?
Dearthan kezébe nyomja a bögrét. A vendégtér bal oldalában található lépcsősor felé igyekszik másodmagával. Nem karol belé, nem támogat, csupán siklik előtte, apró kezeivel érintve a korlátot, majd a tornác kőoszlopait, mígnem el nem érnek a lakrészéig. Egy pillanatra áll csak meg a jobbja, mielőtt ráfogna az ajtógombra, hogy eltekerve azt beljebb juthassanak. Még mielőtt a küszöböt átlépné, a válla mögött tekint újra a férfire.
Az egyszerű szobán észrevehető, hogy nem lakták még be egészen. Nelira is friss itt, alig telt el idő az érkezése óta, s csak a legfontosabbakat hozta magával Artheniorból. Némi ruha, mely most felsejlik a félig nyitvahagyott szekrényajtó mögül, pipereholmijai a komód tetején, na meg az asztalon színek szerint rendezett számos varázsital, s kevéske gyógynövény. Maszatos tükörhöz lép, fejmagasságban elkelt haragos tenyérlenyomat húzódik rajta végig, de mit sem zavarja most a lányt ez abban, hogy beletekintsen, s abból figyelje Dearthant. Az ágy felé int, nyugodtan leheveredhet rá. A csend Nelira számára nem kínos, mert ő uralja. Persze szólhat hozzá a másik, de láthatóan saját dolgával, gondolataival van elfoglalva. Kisvártatva fordul csak meg, hirtelenjében bájos mosolyt mímelve.*
- Látsz engem? *Simít végig haján, s meg sem áll a csalogató, mégis baljós mozdulat egészen a combjáig, ahol ellenőrzi, hogy a tőre rá van-e csatolva, de azt a botorságot követte el, hogy az asztalon hagyta fegyverét a fiolák között még az előző nap. Bár remélhetőleg használnia nem kell, tán rá nem ripakodik az, akit eddig istápolt. *- Hallod a hangom? *Visszaindul a kéz, saját torkát cirógatja végig, majd egy kutakodó nézés után fordul, s a szekrényéhez igyekszik, hogy kitárja teljesen az ajtaját. *
288. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-11-29 22:05:59
Üzenet elküldve: 2025-11-29 22:05:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Jó néhány óra múlva tér vissza a fogadóba, természetesen szokásához híven az éj leple alatt. Egészen jókedve van, Bütykössel ugyanis jó néhány mély zsebbe sikerült belenyúlniuk, ráadásul észrevétlen.
A kihalt fogadótéren átvágva a lépcsőhöz siet, majd lekocog rajta és megkeresi szobáját. Noha általában Alissäna szobájában hajtja álomra a fejét, azóta nem lépett be oda, mióta a kis pillangó lelécelt Artheniorba a kisasszony utasítására.
Nincs túl sok ruhája, így annak ellenére, hogy határozottan hűvös van odalenn, megválik tőlük. Szeretné a mosás előtt még maximalizálni a hordhatóságukat. Ledobja magát az ágyra, kezeit tarkója alá gyűri, majd lehunyja szemeit, de csak hogy néhány szívdobbanásnyi idő után újra kinyissa. Baljára fordul, majd jobbjára. Valami nem jó, az agya túlontúl csordultig van élményekkel és gondolatokkal hozzá, hogy aludni tudjon. Határozottan tartalmas napot zárt, így mielőtt lemerülne álomországba, érdemes kiürítenie elméjét.
Ilyenkor szeret számára kellemes dolgokra gondolni. A mai nap könnyen szerzett légyottja a szőkeséggel, Alissäna közelsége... Beharapja ajkát, miközben keze megkeresi ágyékát. Hirtelen ötlettől vezérelve kúszik az ágy végébe, hogy a földről felcibálva tunikáját kihalássza belső zsebéből a vörösszín fehérneműt. Nem csekély aranyat fizetett az óriásasszonynak, hogy megkaparintsa Relael szobájából. Markába gyűri a kincset, majd ugyanazzal a kezével folytatja tevékenységét ott, ahol abbahagyta, csak ezúttal már a Fogadó Kisasszonyával kapcsolatos, fűtött képzelgéseivel könnyít elméjén.*
A kihalt fogadótéren átvágva a lépcsőhöz siet, majd lekocog rajta és megkeresi szobáját. Noha általában Alissäna szobájában hajtja álomra a fejét, azóta nem lépett be oda, mióta a kis pillangó lelécelt Artheniorba a kisasszony utasítására.
Nincs túl sok ruhája, így annak ellenére, hogy határozottan hűvös van odalenn, megválik tőlük. Szeretné a mosás előtt még maximalizálni a hordhatóságukat. Ledobja magát az ágyra, kezeit tarkója alá gyűri, majd lehunyja szemeit, de csak hogy néhány szívdobbanásnyi idő után újra kinyissa. Baljára fordul, majd jobbjára. Valami nem jó, az agya túlontúl csordultig van élményekkel és gondolatokkal hozzá, hogy aludni tudjon. Határozottan tartalmas napot zárt, így mielőtt lemerülne álomországba, érdemes kiürítenie elméjét.
Ilyenkor szeret számára kellemes dolgokra gondolni. A mai nap könnyen szerzett légyottja a szőkeséggel, Alissäna közelsége... Beharapja ajkát, miközben keze megkeresi ágyékát. Hirtelen ötlettől vezérelve kúszik az ágy végébe, hogy a földről felcibálva tunikáját kihalássza belső zsebéből a vörösszín fehérneműt. Nem csekély aranyat fizetett az óriásasszonynak, hogy megkaparintsa Relael szobájából. Markába gyűri a kincset, majd ugyanazzal a kezével folytatja tevékenységét ott, ahol abbahagyta, csak ezúttal már a Fogadó Kisasszonyával kapcsolatos, fűtött képzelgéseivel könnyít elméjén.*
287. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-10-31 10:14:54
Üzenet elküldve: 2025-10-31 10:14:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol a varjak várnak//
*Dayaneer sóhajtásai szavaknál is jobban nyilatkoznak arról, hogy nincs ellenére a szoros közelség (sem). Fejben már néhány lépéssel előrébb jár maga is, gondolatban már nem csak a nő hátán siklik a keze, hanem egészen más testtájain is; és miután feltette invitáló kérdését, egészen biztos benne, hogy ez a vágya hamarosan valósággá is válik majd.
Éppen ezért nem csak meglepődés, de értetlenség is látszik arcán, ahogy a nő arrébb húzza magát. Rosszat mondott volna? Félreértette volna, hogy hol húzódnak a wegtoreni határai? Nem az eszét tervezte használni az előttük álló éjjelen, így az most épp annyira van hasznára, mint a laza vitorla szélcsöndben.
Halk, nyögés-szerű sóhajt hallat ahogy Dayaneer keze megszorítja testének követelőző pontját, és ez az érintés még kevésbé segíti abban, hogy tisztán lássa a helyzetet. Végül agytekervényei csak munkába állnak, s miként a hirtelen viharossá váló tenger megváltozott játékszabályait, úgy érti meg-fogadja el azt, hogy mi történt az elmúlt percekben.
Annak, hogy nem ifjú legény, vannak bizonyos előnyei is éppen. Az egyik ilyen a tapasztalat, ami a rendelkezésére áll -ha épp képes használni a fejét, ugye-, továbbá többek között az, hogy képes félretenni ösztönösségét bizonyos helyzetekben.
Nehezen, de megállja hogy ne nyúljon Dayaneer után. Azt már jó pár évvel ezelőtt megtanulta, hogy mit jelent a női nem -jó lecke volt, bő egy hatig a szeme alatt szivárványló monoklival tarkítva-, és azt is felfogja, hogy ha itt akar maradni az előtte álló hónapokban, akkor bizony alkalmazkodnia kell. Még akkor is, ha ez nem egyszerű. Inkább összefonja üressé vált karjait mellkasa előtt, és még utoljára kiadós mustrában részesíti a távozófélben lévő domborulatokat. A látványtól keményen sajdul fel a vágy ölében.*
- És jó éjt neked is, Kupec. *-válaszolja vissza halk, szinte rekedtes hangon. Legszívesebben kinevetné saját magát, hogy hagyta, hogy ilyen könnyen csavarja őt a nő az ujja köré, s úgy játsszon rajta eközben, mint udvari bárd a tizenkéthúros bitternen. További szavai szinte csak magának szólnak, ahogy orra alatt dörmögi: -* Majd legközelebb.
*Fanyarul elmosolyodik. Lám, hát maga is megtapasztalta Bíborkezű Dayaneer kegyetlenségét – ám a valóság közel sem volt olyan, mint a róla szóló mesék. (Jobb, rosszabb? Talán ne most kérdezzük ezt meg.)
Halkan csukja magára a szoba ajtaját.*
*Dayaneer sóhajtásai szavaknál is jobban nyilatkoznak arról, hogy nincs ellenére a szoros közelség (sem). Fejben már néhány lépéssel előrébb jár maga is, gondolatban már nem csak a nő hátán siklik a keze, hanem egészen más testtájain is; és miután feltette invitáló kérdését, egészen biztos benne, hogy ez a vágya hamarosan valósággá is válik majd.
Éppen ezért nem csak meglepődés, de értetlenség is látszik arcán, ahogy a nő arrébb húzza magát. Rosszat mondott volna? Félreértette volna, hogy hol húzódnak a wegtoreni határai? Nem az eszét tervezte használni az előttük álló éjjelen, így az most épp annyira van hasznára, mint a laza vitorla szélcsöndben.
Halk, nyögés-szerű sóhajt hallat ahogy Dayaneer keze megszorítja testének követelőző pontját, és ez az érintés még kevésbé segíti abban, hogy tisztán lássa a helyzetet. Végül agytekervényei csak munkába állnak, s miként a hirtelen viharossá váló tenger megváltozott játékszabályait, úgy érti meg-fogadja el azt, hogy mi történt az elmúlt percekben.
Annak, hogy nem ifjú legény, vannak bizonyos előnyei is éppen. Az egyik ilyen a tapasztalat, ami a rendelkezésére áll -ha épp képes használni a fejét, ugye-, továbbá többek között az, hogy képes félretenni ösztönösségét bizonyos helyzetekben.
Nehezen, de megállja hogy ne nyúljon Dayaneer után. Azt már jó pár évvel ezelőtt megtanulta, hogy mit jelent a női nem -jó lecke volt, bő egy hatig a szeme alatt szivárványló monoklival tarkítva-, és azt is felfogja, hogy ha itt akar maradni az előtte álló hónapokban, akkor bizony alkalmazkodnia kell. Még akkor is, ha ez nem egyszerű. Inkább összefonja üressé vált karjait mellkasa előtt, és még utoljára kiadós mustrában részesíti a távozófélben lévő domborulatokat. A látványtól keményen sajdul fel a vágy ölében.*
- És jó éjt neked is, Kupec. *-válaszolja vissza halk, szinte rekedtes hangon. Legszívesebben kinevetné saját magát, hogy hagyta, hogy ilyen könnyen csavarja őt a nő az ujja köré, s úgy játsszon rajta eközben, mint udvari bárd a tizenkéthúros bitternen. További szavai szinte csak magának szólnak, ahogy orra alatt dörmögi: -* Majd legközelebb.
*Fanyarul elmosolyodik. Lám, hát maga is megtapasztalta Bíborkezű Dayaneer kegyetlenségét – ám a valóság közel sem volt olyan, mint a róla szóló mesék. (Jobb, rosszabb? Talán ne most kérdezzük ezt meg.)
Halkan csukja magára a szoba ajtaját.*
286. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-10-30 22:16:15
Üzenet elküldve: 2025-10-30 22:16:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 281
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 281
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol a varjak várnak//
*Ha tudná miféle álságos dilemmák forgolódnak kelletlenül a férfi fejében, talán női hiúsága sértetten morrana egy röpke pillanatra, de leginkább baljósan kacagna fel. Hogy megéri-e ágybabújni a wegtorenivel? Nos, a kérdésre a legtöbben valószínűleg némi mérlegelés után ráznák a fejüket, de az aligha szólna a hálószobái képességeinek - arra még igazán érkezett panasz. Kétségtelenül sok bajt tud hozni azonban a férfiak fejére, köszönhető ez megkérdőjelezhető viszonyainak és felettébb viharos természetének. Addig, amíg valaki nem lépi át az egyszerű, kölcsönösen előnyös testiségnél felállított határait, nincs mitől tartani, de aki feszegeti nos... magára vessen.
A férfi testük közé feszülő vágya, s az óvatosan formás fenekére sikló tenyér, előcsal belőle egy elégedett sóhajt. Épp itt volt az ideje, hogy Niall valamelyest feléledjen a tétovaságból, ugyan miféle tengerész habozik ennyit, miután hatokat töltött halszagú matrózok között a nyílt vizen? Van már benne annyi spicces rátartiság, csaknem szóvá is teszi, de szerencsére a bók még időben duruzsol az újabban elnyúló csók elé.
Az óhaj már jóval sürgetőbben hajtaná a kreol leányt, megannyi kedvére való, arcpirítóan fülledt jelenetet játszik le elméje, ahogy magában előrevetíti az éjszaka további kimenetelét. Ezen képzetekbe szédülve szívesen indulna meg türelmetlenül a korábban olyannyira beharangozott ágy felé, talán még egy aprócska lépést is tesz el sem szakítva zöld tekintetét a kékekről. Azonban ahogy egy leheletnyit elvásztja ajkait a másikétől, néhány kósza józan gondolat utat tör magának, s egy pillanatra elereszti a vágy szorításából. Nem sok idő az egész, alig egy villanásnyi, ahogy a kis figyelmeztető hangocska, mely már korábban a folyosón is megszólalt, ismét emlékezteti, mennyire nem bölcs ez az ötlet. Ó, ha valami jöttment alak lenne, akit lehetőleg életében többet nem lát, egy percig nem habozna. De valahogy, amikor Niall a szobába invitálja, a kupec besandít válla fölött a helyiségbe, s rá kell ébredjen, hogy bizony nem fog a holnapi napon felszívódik. Sőt, egyenesen itt lesz mellette, bárhogy is sülne el az éjszaka.
Megigazítja az általa összegyűrt inget a matrózon, lehel egy csókot az ajkakra majd ujjával finoman simít rajta végig, ahogy letörli róla a bíbor festéket.*
- Majd legközelebb, Tengerész *búgja édesen, de mégis csendül benne valami igazán alattomos pimaszság. Zöld pillantásában ugyan még villan némi kaján kérlelés, ahogy élvetegen végignéz a férfin, szemtelen mosolyát akkurátusan elfojtja. Fogja még ezért átkozni magát? Minden bizonnyal egy kicsit igen. Keze szemérmetlenül kúszik még a látványosan dudorodó nadrágra, s egy óvatos markolást követően suttogása erejéig még közelebb hajol*
- Üdvözlünk a Varjak között! *mintha ezzel már előre is jelezné, mennyire nem fog unatkozni Niall, amennyiben nem húzza fel rögvest a nyúlcipőt. Nem tudná hibáztatni érte.*
- Jóéjt Matróz! *lép végül ki a küszöbről, miután egy mély, kísértést leküzdő sóhajjal erőt vett magán, s ha meg nem állítják, már veszi is az irányt a szomszédos ajtó felé.*
*Ha tudná miféle álságos dilemmák forgolódnak kelletlenül a férfi fejében, talán női hiúsága sértetten morrana egy röpke pillanatra, de leginkább baljósan kacagna fel. Hogy megéri-e ágybabújni a wegtorenivel? Nos, a kérdésre a legtöbben valószínűleg némi mérlegelés után ráznák a fejüket, de az aligha szólna a hálószobái képességeinek - arra még igazán érkezett panasz. Kétségtelenül sok bajt tud hozni azonban a férfiak fejére, köszönhető ez megkérdőjelezhető viszonyainak és felettébb viharos természetének. Addig, amíg valaki nem lépi át az egyszerű, kölcsönösen előnyös testiségnél felállított határait, nincs mitől tartani, de aki feszegeti nos... magára vessen.
A férfi testük közé feszülő vágya, s az óvatosan formás fenekére sikló tenyér, előcsal belőle egy elégedett sóhajt. Épp itt volt az ideje, hogy Niall valamelyest feléledjen a tétovaságból, ugyan miféle tengerész habozik ennyit, miután hatokat töltött halszagú matrózok között a nyílt vizen? Van már benne annyi spicces rátartiság, csaknem szóvá is teszi, de szerencsére a bók még időben duruzsol az újabban elnyúló csók elé.
Az óhaj már jóval sürgetőbben hajtaná a kreol leányt, megannyi kedvére való, arcpirítóan fülledt jelenetet játszik le elméje, ahogy magában előrevetíti az éjszaka további kimenetelét. Ezen képzetekbe szédülve szívesen indulna meg türelmetlenül a korábban olyannyira beharangozott ágy felé, talán még egy aprócska lépést is tesz el sem szakítva zöld tekintetét a kékekről. Azonban ahogy egy leheletnyit elvásztja ajkait a másikétől, néhány kósza józan gondolat utat tör magának, s egy pillanatra elereszti a vágy szorításából. Nem sok idő az egész, alig egy villanásnyi, ahogy a kis figyelmeztető hangocska, mely már korábban a folyosón is megszólalt, ismét emlékezteti, mennyire nem bölcs ez az ötlet. Ó, ha valami jöttment alak lenne, akit lehetőleg életében többet nem lát, egy percig nem habozna. De valahogy, amikor Niall a szobába invitálja, a kupec besandít válla fölött a helyiségbe, s rá kell ébredjen, hogy bizony nem fog a holnapi napon felszívódik. Sőt, egyenesen itt lesz mellette, bárhogy is sülne el az éjszaka.
Megigazítja az általa összegyűrt inget a matrózon, lehel egy csókot az ajkakra majd ujjával finoman simít rajta végig, ahogy letörli róla a bíbor festéket.*
- Majd legközelebb, Tengerész *búgja édesen, de mégis csendül benne valami igazán alattomos pimaszság. Zöld pillantásában ugyan még villan némi kaján kérlelés, ahogy élvetegen végignéz a férfin, szemtelen mosolyát akkurátusan elfojtja. Fogja még ezért átkozni magát? Minden bizonnyal egy kicsit igen. Keze szemérmetlenül kúszik még a látványosan dudorodó nadrágra, s egy óvatos markolást követően suttogása erejéig még közelebb hajol*
- Üdvözlünk a Varjak között! *mintha ezzel már előre is jelezné, mennyire nem fog unatkozni Niall, amennyiben nem húzza fel rögvest a nyúlcipőt. Nem tudná hibáztatni érte.*
- Jóéjt Matróz! *lép végül ki a küszöbről, miután egy mély, kísértést leküzdő sóhajjal erőt vett magán, s ha meg nem állítják, már veszi is az irányt a szomszédos ajtó felé.*
285. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-10-30 10:43:39
Üzenet elküldve: 2025-10-30 10:43:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol a varjak várnak//
~..akkor remélem megéri..~ *A gondolat csupán valahol elméje hátsó részén villan meg, mint a hullámok között fel- majd eltűnő delfinhát, Dayaneer szavai nyomán. Hangot persze nem ad ennek a gondolatnak, nincs rá lehetősége, és valószínűleg szüksége sem. A nő csókjában ugyanazok az ízek köszönnek vissza mint az illatában is, ám ajkainak ízét azok sem tudják elnyomni. Talán tényleg olyan, mint a legtöbb Kikötői fickó, és talán tényleg nem jó ebben a dologban, ezt egyedül a wegtoreni tudná most megmondani; de akárhogy is legyen, nem-erőszakoskodó ajkai remekül közvetítik mindazt a vágyat, kíváncsiságot és vonzódást, amelyet Dayaneer felé érez.
~..megéri!..~, villan az újabb delfinhát gondolatainak felkorbácsolt tengerén, ahogy a wegtoreni közelebb húzódik, és annak ujjai fagyos-forró bizsergést küldenek végig a gerincén, egészen le, az ágyékáig. Teste önkéntelenül is reagál a nő közelségére, és zavar és szégyen nélkül hagyja, hogy a másik megérezze ezt, ha úgy kívánja.
Némán, röviden nevet a nő szemtelen kérdésén; hirtelen ráébred, hogy tetszik neki hogy az ennyire figyel, és képes pontosan oda és úgy bökni, hogy az még ne fájjon, de érezhető legyen a piszkálódás.*
- Nem. Nem vagyok. *-válaszolja lassú fejcsóválás kíséretében, miközben a vágyakozó zöld szempárban gyönyörködik. Jobbja elmozdul Dayaneer derekáról, ujjai végigsimítanak a hát mentén felfelé, s visszafordulva, kissé más utat bejárva cirógat lefelé, hogy végül.. nos, nem épp a derékon állapodjon meg.-* És nem is kell más csodaszer. Csak ez..
*Hogy a tenyere alá simuló domborulatra gondol, vagy az újabb csókra, melyért Dayaneer ajkaira hajol..? Talány. Mélyre szívja a levegőt a második csók után, orra ismét eltelik a wegtoreni illatával. Kissé feljebb emeli a fejét, vágytól tág pupillájában kissé komisz fény csillan.*
- Képzeld, *-mondja. Hangja halk, és egészen olyan, mintha csupán épp könnyedén beszélgetnének-* van itt egy saját szobám. Nem túl puccos, de az ágy kényelmes. Mondd csak..
*Ujjai ismét végigcirógatják a wegtoreni hátát.*
- ..lenne kedved megnézni?
~..akkor remélem megéri..~ *A gondolat csupán valahol elméje hátsó részén villan meg, mint a hullámok között fel- majd eltűnő delfinhát, Dayaneer szavai nyomán. Hangot persze nem ad ennek a gondolatnak, nincs rá lehetősége, és valószínűleg szüksége sem. A nő csókjában ugyanazok az ízek köszönnek vissza mint az illatában is, ám ajkainak ízét azok sem tudják elnyomni. Talán tényleg olyan, mint a legtöbb Kikötői fickó, és talán tényleg nem jó ebben a dologban, ezt egyedül a wegtoreni tudná most megmondani; de akárhogy is legyen, nem-erőszakoskodó ajkai remekül közvetítik mindazt a vágyat, kíváncsiságot és vonzódást, amelyet Dayaneer felé érez.
~..megéri!..~, villan az újabb delfinhát gondolatainak felkorbácsolt tengerén, ahogy a wegtoreni közelebb húzódik, és annak ujjai fagyos-forró bizsergést küldenek végig a gerincén, egészen le, az ágyékáig. Teste önkéntelenül is reagál a nő közelségére, és zavar és szégyen nélkül hagyja, hogy a másik megérezze ezt, ha úgy kívánja.
Némán, röviden nevet a nő szemtelen kérdésén; hirtelen ráébred, hogy tetszik neki hogy az ennyire figyel, és képes pontosan oda és úgy bökni, hogy az még ne fájjon, de érezhető legyen a piszkálódás.*
- Nem. Nem vagyok. *-válaszolja lassú fejcsóválás kíséretében, miközben a vágyakozó zöld szempárban gyönyörködik. Jobbja elmozdul Dayaneer derekáról, ujjai végigsimítanak a hát mentén felfelé, s visszafordulva, kissé más utat bejárva cirógat lefelé, hogy végül.. nos, nem épp a derékon állapodjon meg.-* És nem is kell más csodaszer. Csak ez..
*Hogy a tenyere alá simuló domborulatra gondol, vagy az újabb csókra, melyért Dayaneer ajkaira hajol..? Talány. Mélyre szívja a levegőt a második csók után, orra ismét eltelik a wegtoreni illatával. Kissé feljebb emeli a fejét, vágytól tág pupillájában kissé komisz fény csillan.*
- Képzeld, *-mondja. Hangja halk, és egészen olyan, mintha csupán épp könnyedén beszélgetnének-* van itt egy saját szobám. Nem túl puccos, de az ágy kényelmes. Mondd csak..
*Ujjai ismét végigcirógatják a wegtoreni hátát.*
- ..lenne kedved megnézni?
284. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-10-29 20:56:18
Üzenet elküldve: 2025-10-29 20:56:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 281
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 281
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol a varjak várnak//
*Ha egy fokkal jobban menne most neki a gondolkodás, minden bizonnyal elégedetten tekintene vissza az elmúlt pár napra. Annyi hatnyi haszontalan, unott ténfergés után végre alkalma adódott hasznossá tenni magát, s noha a talpalás nem tartozik a legkedveltebb elfoglaltságai közé, kifejezetten élvezte ezt az apró kiruccanást. Életében először tharg földeken járt, sőt, egyenesen fel is mérte a portékáikat, és még a városban is sikerült jövedelmezőnek tűnő kapcsolatokat építenie. Mit is kívánhatna többet egy tisztes wegtoreni kupec? A léha lealjasodás méltó lezárása a szorgalmas munkálatoknak, s már egy-két órája meglehetősen spicces gondolatai közé furakodott, milyen jó is volna megkoronázni az egészet egy kiadós bujálkodással. Vagy egy közepessel.
Idejét se tudja, mikor csókolta valaki utoljára az ajkát, duruzsolta kéjesen a nevét vagy ért hozzá valaki a modorosság keretein túl - vagy hát igazság szerint, vannak sejtései, milyen régen lehetett, de erről a józan ész most kegyesen hallgat. Pedig az istenek a tanúi, nem tett le semmiféle papnői esküt, nem fogadott szent cölibátust valami nagyobb erő érdekében. Ez a méltatlanul hosszú önmegtartóztatás egyáltalán nem jellemző rá, de kellett neki idő, hogy kilábaljon a kis szerelmi csalódásából. Hogy sikerült-e? Maga sem tudja. A magány, a csillapíthatatlanul kerekedő vágyódás és a szesz viszont azt suttogja, mindenképpen próbáljon meg a végére járni.
Amikor végre provokáló kérdésére olyan válasz érkezik, melyet hallani szeretett volna, érzi, ahogy izgatottan verni kezd a szíve, de már nem képes elégedett vigyorra húzni a száját. Ajka elárulva őt megremeg egy pillanatra, amíg a férfi közelebb húzza, s mire hozzá hajol újabb bizonyosságot suttogni, már kissé hangosabban dübörög a vér a fülében.*
- Az bizony drága idegenvezetés lesz *duruzsolja a csók elé, aminek ellenállás nélkül adja meg magát, bele se gondolva, hogy talán úgy hangzott, mintha mégis pajzán szolgáltatásokat is nyújtana hébe-hóba, de ezen a ponton kit érdekel? A rum és dohányízű ajkakkal foglalkozik, melyeket nem sürget kapkodó követelőzéssel. Ráérősen éleszt fel minden érzéki ingert, melyet egy csók csak adhat. Kezei finoman simítanak végig a tengerész mellkasán, útjukon néha bátorítóan az ingre markolnak majd végül sóhajtva közelebb feszülve a másikhoz állapodnak meg a nyakszirtre kúszva.*
- Szóval nem vagy annyira öreg? *búgja halkan, pimasz módon visszatérve egy korábbi csevejre. Közben elszakad egy időre az ajkaktól, csak a zöld pillantások árulkodnak arról, hogy szíve szerint kicsalna még némi ráadást.*
*Ha egy fokkal jobban menne most neki a gondolkodás, minden bizonnyal elégedetten tekintene vissza az elmúlt pár napra. Annyi hatnyi haszontalan, unott ténfergés után végre alkalma adódott hasznossá tenni magát, s noha a talpalás nem tartozik a legkedveltebb elfoglaltságai közé, kifejezetten élvezte ezt az apró kiruccanást. Életében először tharg földeken járt, sőt, egyenesen fel is mérte a portékáikat, és még a városban is sikerült jövedelmezőnek tűnő kapcsolatokat építenie. Mit is kívánhatna többet egy tisztes wegtoreni kupec? A léha lealjasodás méltó lezárása a szorgalmas munkálatoknak, s már egy-két órája meglehetősen spicces gondolatai közé furakodott, milyen jó is volna megkoronázni az egészet egy kiadós bujálkodással. Vagy egy közepessel.
Idejét se tudja, mikor csókolta valaki utoljára az ajkát, duruzsolta kéjesen a nevét vagy ért hozzá valaki a modorosság keretein túl - vagy hát igazság szerint, vannak sejtései, milyen régen lehetett, de erről a józan ész most kegyesen hallgat. Pedig az istenek a tanúi, nem tett le semmiféle papnői esküt, nem fogadott szent cölibátust valami nagyobb erő érdekében. Ez a méltatlanul hosszú önmegtartóztatás egyáltalán nem jellemző rá, de kellett neki idő, hogy kilábaljon a kis szerelmi csalódásából. Hogy sikerült-e? Maga sem tudja. A magány, a csillapíthatatlanul kerekedő vágyódás és a szesz viszont azt suttogja, mindenképpen próbáljon meg a végére járni.
Amikor végre provokáló kérdésére olyan válasz érkezik, melyet hallani szeretett volna, érzi, ahogy izgatottan verni kezd a szíve, de már nem képes elégedett vigyorra húzni a száját. Ajka elárulva őt megremeg egy pillanatra, amíg a férfi közelebb húzza, s mire hozzá hajol újabb bizonyosságot suttogni, már kissé hangosabban dübörög a vér a fülében.*
- Az bizony drága idegenvezetés lesz *duruzsolja a csók elé, aminek ellenállás nélkül adja meg magát, bele se gondolva, hogy talán úgy hangzott, mintha mégis pajzán szolgáltatásokat is nyújtana hébe-hóba, de ezen a ponton kit érdekel? A rum és dohányízű ajkakkal foglalkozik, melyeket nem sürget kapkodó követelőzéssel. Ráérősen éleszt fel minden érzéki ingert, melyet egy csók csak adhat. Kezei finoman simítanak végig a tengerész mellkasán, útjukon néha bátorítóan az ingre markolnak majd végül sóhajtva közelebb feszülve a másikhoz állapodnak meg a nyakszirtre kúszva.*
- Szóval nem vagy annyira öreg? *búgja halkan, pimasz módon visszatérve egy korábbi csevejre. Közben elszakad egy időre az ajkaktól, csak a zöld pillantások árulkodnak arról, hogy szíve szerint kicsalna még némi ráadást.*
283. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-10-29 12:04:43
Üzenet elküldve: 2025-10-29 12:04:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol a varjak várnak//
*Ha valaki élete nagy részét a tengeren tölti ilyen-olyan hajókon, ilyen-olyan feladatokat ellátva, akkor bár sok mindent lát és tapasztal, egy dolog mégis kimarad az életéből: a vetélkedés mindenféle „szobákért”. Hiszen ki szeretné, ha olyas valaki váltana bérletet nála, aki néhány nap, vagy egy hat múlva újra kihajózik, és a jó-franc-tudja-mikor látja csak újra? És bár persze nem idegen tőle az, hogy a szárazon eltöltött ideje alatt könnyed szórakozás után nézzen; épp a fentiek tudatában soha nem is volt számára ez több, mint könnyed szórakozás. Egyelőre még nem tudatosult benne, hogy a szoba padlójára rakott holmija egyúttal annak is a jelképe, hogy hosszabb ideig marad. Azt sem fogta még fel, hogy a tény, hogy pont a nő szobája mellettiben rakta le a holmiját, és az, hogy most annak a szobának a küszöbén állnak mindketten, később akár mindenféle dologhoz vezethet. Nem gondol ezekre, mert ezek új dolgok a számára, és talán kicsit több idő kell hozzá, hogy átlássa a teljes képet. És nem gondol ezekre, mert jelenleg csupán kizárólag Dayaneer az, aki leköti a figyelmét.
Az a futó érintés is csupán annak köszönhetően ennyire tétova, mert annyit talán kezd megérezni, hogy ez most nem olyan helyzet, amilyenekben eddig része volt. Nem egy aranyak reményében odaadó lány áll vele szemben, és nem is olyas valaki, akinek a fejét könnyen el lehet csavarni pár vagánykodó matróztörténettel. Nem, a wegtoreni más. A tekintetében olyasféle érdeklődést lát, amilyet eddig még sokat nem tapasztalt -legalábbis nem ilyen.. őszintét?-, és annyira már tetszik neki a nő, és mindenféle vágyát és kíváncsiságát is elkezdte már annyira felpiszkálni, hogy ne akarja őt elriasztani most magától valami meggondolatlansággal.
De talán ez nem is történt meg, szerencsére. Az érintésére Dayaneer csupán egy hosszú pillantással reagál, és a zöld szemekből könnyen ki is találja, hogy talán mit forgathat a fejében a tulajdonosuk. És ezt érdekes gondolatnak találja maga is, már amennyiben igaza van azt illetőn hogy a wegtoreni min tűnődhet; és tekintete egy pillanatra elidőzik a nő telt ajkain. Épp csak egy pillanatra, hiszen onnan tovább siklik lefelé, hogy megállapodjon a gombbal játszadozó ujjakon.
Majdnem felnevet az elhangzó kérdésre válaszul, de szerencsére nincs hozzá elég levegő az egyre jobban felébredő vágytól összeszorultnak érzett mellkasában. A Dayaneer mozdulatától ismét csökkenő távolság is soknak tűnik most számára.*
- Téged. *-válaszol végül röviden, tömören és lényegre törőn. Általánosságban sem túl bőbeszédű, de most még annyira sem a szavak embere. De azt az egy szót is képes kihangsúlyozni és aláhúzni mozdulataival, félreérthetetlenre és teljesen őszintére színezve azokat. Ezúttal mindkét keze megmozdul, hogy a korábban csak futtában felderített derékra simuljanak tenyerei, és épp csak annyira húzza magához a wegtorenit, hogy szándéka érthető legyen. Dayaneer félreérthetetlen felütésnek szánt mondata -értelmezése szerint- engedélyt adott számára arra, hogy éljen a lehetőséggel.
És ő élni kíván vele. Lehajol, hogy a kettejük magassága közötti különbséget semmissé tegye, eközben megérzi a rum és almabor és dohány aromakeveréke mögött a nő illatát is.*
- Téged szeretnélek. *-szinte suttogja a szavakat, mielőtt utolsó mozdulatát is megteszi. Nem követelőző, inkább kíváncsi módon csókolja meg Dayaneer-t, mint aki még mindig azt keresgéli, hogy hol lett meghúzva az a bizonyos határvonal.*
*Ha valaki élete nagy részét a tengeren tölti ilyen-olyan hajókon, ilyen-olyan feladatokat ellátva, akkor bár sok mindent lát és tapasztal, egy dolog mégis kimarad az életéből: a vetélkedés mindenféle „szobákért”. Hiszen ki szeretné, ha olyas valaki váltana bérletet nála, aki néhány nap, vagy egy hat múlva újra kihajózik, és a jó-franc-tudja-mikor látja csak újra? És bár persze nem idegen tőle az, hogy a szárazon eltöltött ideje alatt könnyed szórakozás után nézzen; épp a fentiek tudatában soha nem is volt számára ez több, mint könnyed szórakozás. Egyelőre még nem tudatosult benne, hogy a szoba padlójára rakott holmija egyúttal annak is a jelképe, hogy hosszabb ideig marad. Azt sem fogta még fel, hogy a tény, hogy pont a nő szobája mellettiben rakta le a holmiját, és az, hogy most annak a szobának a küszöbén állnak mindketten, később akár mindenféle dologhoz vezethet. Nem gondol ezekre, mert ezek új dolgok a számára, és talán kicsit több idő kell hozzá, hogy átlássa a teljes képet. És nem gondol ezekre, mert jelenleg csupán kizárólag Dayaneer az, aki leköti a figyelmét.
Az a futó érintés is csupán annak köszönhetően ennyire tétova, mert annyit talán kezd megérezni, hogy ez most nem olyan helyzet, amilyenekben eddig része volt. Nem egy aranyak reményében odaadó lány áll vele szemben, és nem is olyas valaki, akinek a fejét könnyen el lehet csavarni pár vagánykodó matróztörténettel. Nem, a wegtoreni más. A tekintetében olyasféle érdeklődést lát, amilyet eddig még sokat nem tapasztalt -legalábbis nem ilyen.. őszintét?-, és annyira már tetszik neki a nő, és mindenféle vágyát és kíváncsiságát is elkezdte már annyira felpiszkálni, hogy ne akarja őt elriasztani most magától valami meggondolatlansággal.
De talán ez nem is történt meg, szerencsére. Az érintésére Dayaneer csupán egy hosszú pillantással reagál, és a zöld szemekből könnyen ki is találja, hogy talán mit forgathat a fejében a tulajdonosuk. És ezt érdekes gondolatnak találja maga is, már amennyiben igaza van azt illetőn hogy a wegtoreni min tűnődhet; és tekintete egy pillanatra elidőzik a nő telt ajkain. Épp csak egy pillanatra, hiszen onnan tovább siklik lefelé, hogy megállapodjon a gombbal játszadozó ujjakon.
Majdnem felnevet az elhangzó kérdésre válaszul, de szerencsére nincs hozzá elég levegő az egyre jobban felébredő vágytól összeszorultnak érzett mellkasában. A Dayaneer mozdulatától ismét csökkenő távolság is soknak tűnik most számára.*
- Téged. *-válaszol végül röviden, tömören és lényegre törőn. Általánosságban sem túl bőbeszédű, de most még annyira sem a szavak embere. De azt az egy szót is képes kihangsúlyozni és aláhúzni mozdulataival, félreérthetetlenre és teljesen őszintére színezve azokat. Ezúttal mindkét keze megmozdul, hogy a korábban csak futtában felderített derékra simuljanak tenyerei, és épp csak annyira húzza magához a wegtorenit, hogy szándéka érthető legyen. Dayaneer félreérthetetlen felütésnek szánt mondata -értelmezése szerint- engedélyt adott számára arra, hogy éljen a lehetőséggel.
És ő élni kíván vele. Lehajol, hogy a kettejük magassága közötti különbséget semmissé tegye, eközben megérzi a rum és almabor és dohány aromakeveréke mögött a nő illatát is.*
- Téged szeretnélek. *-szinte suttogja a szavakat, mielőtt utolsó mozdulatát is megteszi. Nem követelőző, inkább kíváncsi módon csókolja meg Dayaneer-t, mint aki még mindig azt keresgéli, hogy hol lett meghúzva az a bizonyos határvonal.*
282. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-10-28 21:25:50
Üzenet elküldve: 2025-10-28 21:25:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 281
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 281
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol a varjak várnak//
- Ó Tengerészem, ha te azt tudnád *villant meg egy hamis félmosolyt a szomszédos szobáért folyó képzeletbeli vetélkedésre. Pedig igazság szerint a "szobájáért" sohasem tolongtak annyian, mint amennyit talán első pillantásra feltételezne az ember. Régebben azért bátor legénynek kellett lennie, aki ágyába akarta vinni a kreolt, s ennek csak részben oka a nem oly egyszerű wegtoreni virtus. Nagyobb fejtörést okozott Cressys fenyegető árnyéka, mely lépten-nyomon követte, folyvást árgus szemekkel figyelő tekintete elől elbújni bizony sohasem volt egyszerű feladat. Eleinte atyai féltést igyekezett feltételezni a szigorúan ellenőrző viselkedés mögé, de megannyi év után, felnőtt fejjel megtanulta annak látni, ami valójában talán mindig is volt: elviselhetetlenül gyötrő féltékenység. Bár nehéz évek vannak mögötte, nem győz elég hálásnak lenni, hogy megszabadult ettől a fojtogató köteléktől. Talán épp itt lenne az ideje kiadósan megünnepelni?
A Sárga Csuka frissen lapátra tett első tisztje úgy tűnik nem töri magát, hogy megszemlélhesse újdonsült lakrészét. Igaz, ami igaz, túl sok látnivaló nem is akad, de még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy a látszat kedvéért térüljön-forduljon egyet a helyiségben. Nem, a férfi megállapodik Dayaneer mellett a küszöbön, egy tapodtat sem mozdul gyakorlatilag, s bár maga azért vet egy-két pillantást még illedelmesen a berendezésre, leginkább az köti le a figyelmét, hogy bőrén érzi a másik finoman vizslató tekintetét. Szórakozott álbosszankodással simít végig nyelvével fogain, mintha egyenesen tiszteletlennek találná, hogy igazán színvonalas idegenvezetését semmibe veszik, de ahogy összeakad pillantása a tengerésszel, az alkoholnak és az alattomosan rátörő vágyódásnak köszönhetően hamar feladja egyébként sem túl stabil lábakon álló állásait. Egy röpke, alkoholmámoros pillanatban a szép szempárban felderengő szürke árnyalat Nolen viharos tekintetét idézi. A kelletlenül felvillanó képzet azonban rögvest szertefoszlik az óvatosan feszegető érintéstől, egykori imádott-gyűlölt szeretőjére az effajta finomkodás sohasem volt jellemző. Azonban ő nincs itt, csak az istenek tudják, látja-e még valaha. Niall viszont itt áll előtte, minden bosszantó kis utalgatásával, pimaszul villanó óhajjal pillantásaiban. Igaz, bátorságnak némileg híján van, legalább is a kupec ezt az óvatoskodást jóindulattal sem tévesztené össze a merészséggel, de hát az ember mit is vár egy olyan alaktól, aki köpködő gyíkokra fogad a Parázsló Oázis mögött?
Ujjai között játékosan forgatja meg inge gombját, épp azt, melynek kipattintása a napcsókolta keblek szemérmetlen felfedésének lehetőségével kecsegtet. Csak egy aprócska mozdulat lenne, mégis úgy tesz, mintha nem lenne az egész több némi elgondolkodott kényszermozdulatnál. Csak az ajkakra tévedő zöldek árulkodnak valami másról, kiolvasható a kíváncsi morfondírozás, hogy magában épp azt latolgatja, vajon mennyire csókolhat borzasztóan a matróz. A spicces tapasztalat azt mutatja, hogy a kikötőiek nem jeleskednek ezen érzéki művészetben, de azért akadt már olyan, aki meglepetésére rácáfolt.*
- Mit szeretnél látni, Tengerész? *szemtelenül igyekszik sarokba szorítani a másikat, buján duruzsoló kérdése immáron félreérthetetlen felütés. Bármennyire is szereti kezében tudni a gyeplőt, vannak helyzetek, ahol az a bizonyos nyugati büszkeség nem enged kezdeményezni.
Épp csak ellöki magát az ajtófélfától, hogy egy leheletnyit közelebb kerüljön* - Nagy ez a hely, sajnos mindent ma este nem tudunk megnézni, kénytelen leszel választani valamit. *együttérzőn sóhajt fel, mint a kérvényezett ügyet, rajta kívül álló okok miatt, sajnálatos módon elintézni nem tudó mezei hivatalnok.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.28 21:31:04
- Ó Tengerészem, ha te azt tudnád *villant meg egy hamis félmosolyt a szomszédos szobáért folyó képzeletbeli vetélkedésre. Pedig igazság szerint a "szobájáért" sohasem tolongtak annyian, mint amennyit talán első pillantásra feltételezne az ember. Régebben azért bátor legénynek kellett lennie, aki ágyába akarta vinni a kreolt, s ennek csak részben oka a nem oly egyszerű wegtoreni virtus. Nagyobb fejtörést okozott Cressys fenyegető árnyéka, mely lépten-nyomon követte, folyvást árgus szemekkel figyelő tekintete elől elbújni bizony sohasem volt egyszerű feladat. Eleinte atyai féltést igyekezett feltételezni a szigorúan ellenőrző viselkedés mögé, de megannyi év után, felnőtt fejjel megtanulta annak látni, ami valójában talán mindig is volt: elviselhetetlenül gyötrő féltékenység. Bár nehéz évek vannak mögötte, nem győz elég hálásnak lenni, hogy megszabadult ettől a fojtogató köteléktől. Talán épp itt lenne az ideje kiadósan megünnepelni?
A Sárga Csuka frissen lapátra tett első tisztje úgy tűnik nem töri magát, hogy megszemlélhesse újdonsült lakrészét. Igaz, ami igaz, túl sok látnivaló nem is akad, de még csak arra sem veszi a fáradtságot, hogy a látszat kedvéért térüljön-forduljon egyet a helyiségben. Nem, a férfi megállapodik Dayaneer mellett a küszöbön, egy tapodtat sem mozdul gyakorlatilag, s bár maga azért vet egy-két pillantást még illedelmesen a berendezésre, leginkább az köti le a figyelmét, hogy bőrén érzi a másik finoman vizslató tekintetét. Szórakozott álbosszankodással simít végig nyelvével fogain, mintha egyenesen tiszteletlennek találná, hogy igazán színvonalas idegenvezetését semmibe veszik, de ahogy összeakad pillantása a tengerésszel, az alkoholnak és az alattomosan rátörő vágyódásnak köszönhetően hamar feladja egyébként sem túl stabil lábakon álló állásait. Egy röpke, alkoholmámoros pillanatban a szép szempárban felderengő szürke árnyalat Nolen viharos tekintetét idézi. A kelletlenül felvillanó képzet azonban rögvest szertefoszlik az óvatosan feszegető érintéstől, egykori imádott-gyűlölt szeretőjére az effajta finomkodás sohasem volt jellemző. Azonban ő nincs itt, csak az istenek tudják, látja-e még valaha. Niall viszont itt áll előtte, minden bosszantó kis utalgatásával, pimaszul villanó óhajjal pillantásaiban. Igaz, bátorságnak némileg híján van, legalább is a kupec ezt az óvatoskodást jóindulattal sem tévesztené össze a merészséggel, de hát az ember mit is vár egy olyan alaktól, aki köpködő gyíkokra fogad a Parázsló Oázis mögött?
Ujjai között játékosan forgatja meg inge gombját, épp azt, melynek kipattintása a napcsókolta keblek szemérmetlen felfedésének lehetőségével kecsegtet. Csak egy aprócska mozdulat lenne, mégis úgy tesz, mintha nem lenne az egész több némi elgondolkodott kényszermozdulatnál. Csak az ajkakra tévedő zöldek árulkodnak valami másról, kiolvasható a kíváncsi morfondírozás, hogy magában épp azt latolgatja, vajon mennyire csókolhat borzasztóan a matróz. A spicces tapasztalat azt mutatja, hogy a kikötőiek nem jeleskednek ezen érzéki művészetben, de azért akadt már olyan, aki meglepetésére rácáfolt.*
- Mit szeretnél látni, Tengerész? *szemtelenül igyekszik sarokba szorítani a másikat, buján duruzsoló kérdése immáron félreérthetetlen felütés. Bármennyire is szereti kezében tudni a gyeplőt, vannak helyzetek, ahol az a bizonyos nyugati büszkeség nem enged kezdeményezni.
Épp csak ellöki magát az ajtófélfától, hogy egy leheletnyit közelebb kerüljön* - Nagy ez a hely, sajnos mindent ma este nem tudunk megnézni, kénytelen leszel választani valamit. *együttérzőn sóhajt fel, mint a kérvényezett ügyet, rajta kívül álló okok miatt, sajnálatos módon elintézni nem tudó mezei hivatalnok.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.28 21:31:04
281. hozzászólás ezen a helyszínen: Kígyófészek
Üzenet elküldve: 2025-10-27 13:11:21
Üzenet elküldve: 2025-10-27 13:11:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 96
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol a varjak várnak//
*Bizony: valószínűleg tényleg jót tudnának egymással beszélgetni. Kettejük korábbi tapasztalatai között épp annyi átfedés és eltérés lehet, hogy valóban tartalmas és egymás számára érdekes témákat találhassanak. És később talán tényleg meg is találják ezeket a témákat, ha majd nem rum és almabor melegíti a vérét.
De ha gondolatai között volt is eddig hely másnak, hát az a hely rohamosan szűkülni kezd, ahogy Dayaneer közelebb lép. Máskor -később- szívesen feltenné megannyi kérdését, és kissé talán túl magabiztosan úgy is gondolja, hogy lesz még később, és lesz még lehetősége. Ám ezek a gondolatok is elillannak végül ahogy a wegtoreni keze motoszkálni kezd gallérján és a nyakában lógó érmén. Hagyja babrálni a nő ujjait, míg szájzugaiba bérletet vált az a fajta mosolya, amelyik azt üzeni, hogy pontosan tudja, miért is teszi ezt a másik.*
- Előttem? *-kérdez vissza halkan, hamis meglepődéssel-* Nahát, ilyen nagy a versengés?
*Persze azért nem igyekszik egyből a meginduló Dayaneer után. Mély levegőt vesz, hogy lenyugtassa kissé szívverését, amely áruló módon kezdi felhevíteni és ezzel egyidőben vöröses árnyalatúvá tenni a bőrét. Hogy egyébként mennyire lenne sikeres a dolog, az talán nem fog most kiderülni; hiszen a tőle ellépő nő ringó csípőjének látványa ismét megragadja figyelmét, és néhány aranyban akár fogadni is merne rá, hogy nem kevés szándék rejlik ama csípő-ringás mögött. De azért nem várakoztatja meg sokáig idegenvezetőjét, csakhamar a nyomába szegődik. Hiszen úgy illik, hogy ha épp körbe vezetik az embert, akkor figyeljen is oda, nem igaz?
Végül csak elérik a keresett ajtót. Egy pillanatra még Dayaneer szép zöld szemeit keresi mielőtt benéz a szobába, ami az övé lehet. Nem lép konkrétan be; ott áll maga is a küszöbön, kissé oldalra fordulva, hogy az ajtóban álló wegtoreni mellett elférjen. Véletlen lenne a dolog, hogy pont így állt meg..? Ezt a kérdést komoly ártatlansággal senki sem tudná feltenni. A szobában minden esetre nem sok mindent lát, de hát nem is várt sokat. Ami odabent van, az épp elég ahhoz, hogy valaki szerényen de viszonylag kényelmesen meglehessen. (Egy dolog tetszik neki igazán elsőre: a belmagasság. A Csuka alacsony, szűkös kabinja után szinte fényűzően soknak érzi a szoba terét.) Nem kerüli el a figyelmét Dayaneer újabb apró gunyoros megjegyzése, erre csak féloldalasan szélesedő mosollyal reagál.*
- Megfelel. *-bólint aprót válasza mellé, és hogy ezt nyomatékosítsa, leengedi válláról zsákját, és azt a szobatulajdonos nyugalmával engedi a földre, csak úgy, az ajtó mellé belülről. De nem a zsák foglalkoztatja most, és nem is az elfoglalt szoba, és nem is az, hogy belakja azt. A wegtoreni mosolya és közelsége foglalkoztatja. Tenyere magától értetődő egyszerűséggel, könnyedén simít végig a nő derekán, de nem húzza őt magához és egyelőre nem is felejti még ott a kezét – ismét a határokat keresi-feszegeti, bár ezúttal már -mondhatni- bátran.*
- Ha jól emlékszek, azt mondtad, hogy bőven akad még látnivaló. *-csupán szemöldöke rándul meg kissé, egyébként meglepően jól majmolja a kicsivel korábban Dayaneer arcán feltűnt arckifejezést: mintha maga is csupán épp úgy értette volna a szavait, ahogy kimondta. Talán a szemei árulják el; tágult pupilláival fityfenét sem tud kezdeni.-* Én pedig, tudod, kíváncsi ember vagyok. Szívesen megnézném, amit megmutatsz.
*És mindezt képes rezzenéstelen, komoly arccal kimondani.*
*Bizony: valószínűleg tényleg jót tudnának egymással beszélgetni. Kettejük korábbi tapasztalatai között épp annyi átfedés és eltérés lehet, hogy valóban tartalmas és egymás számára érdekes témákat találhassanak. És később talán tényleg meg is találják ezeket a témákat, ha majd nem rum és almabor melegíti a vérét.
De ha gondolatai között volt is eddig hely másnak, hát az a hely rohamosan szűkülni kezd, ahogy Dayaneer közelebb lép. Máskor -később- szívesen feltenné megannyi kérdését, és kissé talán túl magabiztosan úgy is gondolja, hogy lesz még később, és lesz még lehetősége. Ám ezek a gondolatok is elillannak végül ahogy a wegtoreni keze motoszkálni kezd gallérján és a nyakában lógó érmén. Hagyja babrálni a nő ujjait, míg szájzugaiba bérletet vált az a fajta mosolya, amelyik azt üzeni, hogy pontosan tudja, miért is teszi ezt a másik.*
- Előttem? *-kérdez vissza halkan, hamis meglepődéssel-* Nahát, ilyen nagy a versengés?
*Persze azért nem igyekszik egyből a meginduló Dayaneer után. Mély levegőt vesz, hogy lenyugtassa kissé szívverését, amely áruló módon kezdi felhevíteni és ezzel egyidőben vöröses árnyalatúvá tenni a bőrét. Hogy egyébként mennyire lenne sikeres a dolog, az talán nem fog most kiderülni; hiszen a tőle ellépő nő ringó csípőjének látványa ismét megragadja figyelmét, és néhány aranyban akár fogadni is merne rá, hogy nem kevés szándék rejlik ama csípő-ringás mögött. De azért nem várakoztatja meg sokáig idegenvezetőjét, csakhamar a nyomába szegődik. Hiszen úgy illik, hogy ha épp körbe vezetik az embert, akkor figyeljen is oda, nem igaz?
Végül csak elérik a keresett ajtót. Egy pillanatra még Dayaneer szép zöld szemeit keresi mielőtt benéz a szobába, ami az övé lehet. Nem lép konkrétan be; ott áll maga is a küszöbön, kissé oldalra fordulva, hogy az ajtóban álló wegtoreni mellett elférjen. Véletlen lenne a dolog, hogy pont így állt meg..? Ezt a kérdést komoly ártatlansággal senki sem tudná feltenni. A szobában minden esetre nem sok mindent lát, de hát nem is várt sokat. Ami odabent van, az épp elég ahhoz, hogy valaki szerényen de viszonylag kényelmesen meglehessen. (Egy dolog tetszik neki igazán elsőre: a belmagasság. A Csuka alacsony, szűkös kabinja után szinte fényűzően soknak érzi a szoba terét.) Nem kerüli el a figyelmét Dayaneer újabb apró gunyoros megjegyzése, erre csak féloldalasan szélesedő mosollyal reagál.*
- Megfelel. *-bólint aprót válasza mellé, és hogy ezt nyomatékosítsa, leengedi válláról zsákját, és azt a szobatulajdonos nyugalmával engedi a földre, csak úgy, az ajtó mellé belülről. De nem a zsák foglalkoztatja most, és nem is az elfoglalt szoba, és nem is az, hogy belakja azt. A wegtoreni mosolya és közelsége foglalkoztatja. Tenyere magától értetődő egyszerűséggel, könnyedén simít végig a nő derekán, de nem húzza őt magához és egyelőre nem is felejti még ott a kezét – ismét a határokat keresi-feszegeti, bár ezúttal már -mondhatni- bátran.*
- Ha jól emlékszek, azt mondtad, hogy bőven akad még látnivaló. *-csupán szemöldöke rándul meg kissé, egyébként meglepően jól majmolja a kicsivel korábban Dayaneer arcán feltűnt arckifejezést: mintha maga is csupán épp úgy értette volna a szavait, ahogy kimondta. Talán a szemei árulják el; tágult pupilláival fityfenét sem tud kezdeni.-* Én pedig, tudod, kíváncsi ember vagyok. Szívesen megnézném, amit megmutatsz.
*És mindezt képes rezzenéstelen, komoly arccal kimondani.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 294-313