OOC - Játékon kívüli fórum
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Játékon kívüli fórum | Arthenior főtere (új) Amon Ruadh (új) Füves puszta (új) Dokkok és kikötő (új) |  |
| Játékon kívüli fórum >> Általános fórum >> Kreatív sarok >> Sötét Lovag részlet |
1. hozzászólás ezen a helyszínen: Játékon kívüli fórum
Üzenet elküldve: 2012-09-26 16:51:29
Üzenet elküldve: 2012-09-26 16:51:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Ez a történet egy olyan vár lakóiról szol akiket nem véd meg senki a dühöngő honbitorló zombihordák támadásaitól. Ezért a kis falu lakói egy várba menekültek és más reményük nem lévén a mi világunkból hívtak egy hőst az egyetlen mentsvárukat egy harcos mágust. Az emberek világok szerte vagy harcolni vagy varázsolni tanultak meg a kettő együtt túl nehéz. Így aki mind a kettőt elsajátítsa kivételes erők és tisztelet birtokában kerülhet.
A föld remegni kezdett és villámok cikáztak az égen. Ez annak a jele volt, hogy egy másik világból való lény akar átjönni ebbe a világba. Szempillantás alatt egy kék színű energiagömb jelent meg az erőd udvarán. Úgy világított mint az éjszakai csillagok. Amilyen gyorsan megjelent olyan gyorsan el is tűnt azonban helyében egy férfi állt. Pontosabban egy fiú aki nem lehetett több tizennyolc évesnél. Normál magasságú volt és szálkás termetű. A haja barna volt a szeme pedig tenger kék. Egy fekete széldzseki volt rajta és egy farmernadrág. A vállán egy kisebb válltáska fityegett. Aki ránézett nem hitte volna el, hogy ez a gyerek képes lenne szembeszállni a legnagyobb veszedelmekkel. Főleg azért nem mert fülig érő vigyorral köszöntötte az embereket.
-Haló mindenkinek! Megjött a felmentősereg!- kiáltotta vidáman és közben integetett a körülötte álló tömegnek. Minden asszony és férfi csodálkozva nézték az idegent. Az zavart csendet egy nővér törte meg mikor kilépett a tömegből megközelítette a Nerot hisz tulajdonképpen ő hívatta ide. Arisa nővér és Nero egy ideje már jó barátságban voltak ezért is fordult hozzá segítségért.
-Köszöntlek jó barátom. Nagyon hálás vagyok amiért eljöttél segíteni nekünk.-
- Hísz ez a dolgom vagy mi és jól tudod szeretek segíteni. Na hol van az a pár garázdálkodó?-
A nővér erre kissé zavarba jött az ajkát kezdte harapdálni és kissé ideges lett a hangja.
Ezt talán odabent beszéljük meg- mondta majd elvezette a várba. Ott bevezette a tárgyaló szobába ahol a vár ura a tanácskozásait szokta végezni és elmesélte neki, hogy is áll a helyzet. A következő pillanatban a várban és az környékén valamennyi ember jól hallotta a fiatal vitéz megnyilvánulását.
-Micsoda!? Azt akarod mondani, hogy ezer fős zombi sereggel kell megküzdenem?! De hisz nekem egy rablóbandáról meséltél.-
-Tudom jól mit mondtam- erősködött a nővér- de ezeknek az embereknek szüksége van segítségre.
-Akkor miért nem valamelyik uralkodótól kértek segítséget miért hozzám fordultok- mire ezeket a szavakat kimondta már visszavette a hangerőt a normális szintre.
-A király háborúba ment és nem tudunk segítséget hívni. Azok a zombik lerohanták a környező falvakat és az emberek ide menekültek.- ez azonnal gondolkodóba ejtette az idegent.
-És, hogy hogy nem üldözték őket idáig? Tudtommal az élőholtak nem eresztik a prédájukat.-
-Erre én sem tudom a választ csak annyit amennyit a falusiak meséltek. Ahelyett, hogy a menekülőket üldözték volna a hegy felé vették az irányt és talán még mindig ott vannak. De ha eljönnek onnan minden bizonnyal erre fognak jönni.-
-Honnan tudod ilyen pontosan?-
-Azért mert erre vezet az út a többi falu felé. Kérlek segítened kell ki tudja mikor jönnek azok. Lehet már egy kőhajításnyira vannak.- kérlelte a fiatal apáca.
-Sajnálom de túl sokan vannak és túl kevés az idő. Lehetetlent kérsz nincsenek meg a megfelelő felszerelések sem.- a hölgy reménykedve válaszolt.
-A raktárban vannak kardok és egy két baliszta.- azonban a fiú még mindig pesszimista maradt.
-Sajnos az még mindig édeskevés. Akkora túlerővel szemben mit sem.- mondta ki a gyötrő és szomorú igazságot. Szívesen segített volna de ekkora túlerővel szemben ő is tehetetlen volt. Csak őrlődött a bűntudat és a tehetetlenség malomkövei között.
-Ha legalább lenne pár erős robusztus szobor vagy valami- motyogta a fiú a szomorú igazságot mire a lány felkapta a fejét.
-A várban van egy szoborterem tele hatalmas szobrokkal.-
A fiú erre fölkapta a fejét mintha csak most közöltek volna vele egy életbevágó hírt.
-Erről miért nem beszéltél eddig?- a lány éppen válaszolni akart de a fiú belefojtotta a szót.
-Azonnal vezess oda látnom kell. Siess.-
Erre elkezdtek rohanni a folyósokon egyenesen a szoborcsarnok irányába. A csarnok nem volt valami hatalmas. Mindössze húsz méter hosszú volt. A falak mentén óriási páncélos alakok álltak vagyis a róluk készült agyagszobor. Egy ilyen szobor megvolt vagy három méter magas széles vállal és csúcsos sisakkal. Mindegyik a kezében tartotta hűséges pallosát ami másfél méter körüli lehetett volt azonban olyan, akinél egy hatalmas pajzs is volt. A terem végén a falon egy valódi kard lógott. Egy két és fél méteres óriás pallos. A legenda szerint a vár egyik korábbi ura ez fejezett le egy sárkányt. Oda lépett az egyik pajzsoshoz és teljes erőből beleöklözött a pajzsába. A pajzson megjelent egy vastag repedés azonban meglepő módon nem törött ketté. Ez ígéretesnek tűnt viszont még mindig nem volt elég. Nero idegesen föl alá kezdett járkálni és közben fennhangon motyogott.
-Nem nem nem az kevés ha csak nem mégse. Kivéve ha- erre egy megszállott módjára pördült meg majd Arisa felé fordult.
-Hol készítették ezeket a szobrokat?-
-Itt helyben- mondta a lány kissé megíletődve.
-És miért ilyen kemény?-
-Ez egy régi hagyomány..-
-Csak a lényeget mond-
-Különleges agyagból és égetéssel készítették-
-És van aki még ismeri ezt a módszert-
-Iiigen azt hiszem vannak még páran.-
-Rendben van. Egy utolsó kérdés öriztek valahol mágiával kapcsolatos iratokat-
-A könyvtárban-
-Az hol van?- tette fől a kérdést szinte már üvöltve.
-A folyosó végén lemész a lépcsőn kétszer balra fordulsz és a nagy ajtón bemész. De az ajtó zárva..-
azonban a végét már nem hallotta a fiú ugyanis lélek szakadtával elkezdett rohanni a könyvtár felé csak annyit kiáltott vissza, hogy mindenkit hívjon össze egy kupacba asszonyt, férfit, gyereket. Egy üstökös sebességével cikázott a folyóson nem törődve azzal kit lök fel éppen. Mikor elért a masszív bükkfa ajtóhoz tudta meg, hogy zárva van. Mérgében felemelte a lábát és keményen belerúgott az ajtóba ami kiszakadva a tokjából. Azonnal a könyvespolcokra vettette magát a mágia részlegre. Csak úgy röpködtek a szebbnél szebb könyvek a levegőben. Kis keresgélés után sikerült rátalálni a keresett könyvre ami egy vastag bőr kötésű zöld borítójú könyv volt. Villám gyorsan föllapozta, hogy tényleg az van benne amit kereset mikor észre vett egy nem odaillő lapot. Idegességében eldobta de még le sem ért a földre elkapta és belepillantott. Úgy döntött, hogy mégis csak szüksége lesz rá. Miután gyorsan beleolvasott a könyvbe a hona alá csapta és elindult vissza az udvarra. Mire kiért Arisa már odahívta a vár majdnem minden lakóját. Alig voltak háromszázan de figyelték mit mond az idegen. Szomorú, megszeppent és reményvesztett szempárok tucatjai vették körül. Azonban hallották mikor kiabált és nem reménykedtek túlságosan, hogy jó hírt hallanak.
A rohanás miatt kapkodta a levegőt és hadarva beszélt csak azért mert nagyon izgatott volt.
-Mindeni figyeljen ide. Az ellenség bármikor itt lehet ezért rövid leszek. Nagyon sokan vannak. Azonban ha mindannyian segítenek és azt teszik amit mondok túlélhetjük.-
Az emberek elkezdtek erre sugdolózni morgolódni de nem engedte, hogy locsogásukkal rabolják a drága időt.
-Csönd legyen! Először is minden férfi a szoborcsarnokból sértetlenül kiviszi a szobrokat a vár elé egy általam kijelölt helyre. Addig a nők begyújtják a kemencéket. Tüzeljenek el minden ami nem létfontóságú. Utána aki ismeri annak a kemény agyagszobornak a titkát készítenek nekem pár dolgot de még tegnapra. Ha a férfiak kész vannak mehetnek segíteni szobrászkodni. Nem mégsem néhányan készítsék elő a fegyvertári fegyverek a várkapu mellé. Az össze fiú ecsetet vagy más rajzoló eszközt ragad és utánam ered a lányok pedig Arisa nővérrel tartanak.-
Ezzel a kezébe nyomta a kitépett lapot. Arisa nem értette mit kéne kezdeni a lányokkal ezért egy rövid magyarázatot fűzött hozzá.-A lányoknak angyalibb hangja van mint a fiúknak.- A nővér belepillantott a lapba és meglátta, hogy egy ének van benne. Amint elolvasta az első sort rögtön megértette mit akar és egy széles mosoly jelent meg az arcán.
Nero elkezdett tapsolni majd az utolsó szavakat szólta a tömegnek.
-Rendben van mindenki tudja mi a dolga! Együtt túlélhetjük közösen! Hát akkor hajrá!- mielőtt újra elrohant volna a táskájába nyúlt és kivett egy fülre szerelhető adó-vevőt amit Arisnak dobot.
-A füledre téve halhassuk majd egymást.- ezzel elviharzott több tucatnyi gyermek társaságában, hogy felkészüljön élete legnagyobb csatájára.
Mindenki együttes munkájával sikerült elkészülniük mire lement a nap. Az emberek holtfáradtak voltak de az idegességtől képtelenek voltak elaludni. Erről azonban gondoskodott a kis páros altatót keverve az ivóvízbe. Nero még utoljára leellenőrizte minden rendben van-e. A szobrokat a vártól egy kilométerre helyezték el a gyermekek pedig ügyesen ősi szimbólumokat festettek rájuk. Később kért egy csomó kesztyűt a gyerekeknek azokra is szimbólumok kerültek. A fegyverek mind ki voltak készítve a várfalon belül a baliszta szintén a helyén volt. És a kis alkotások szintén elkészültek. Reménykedve figyelték a sivár tájat és imádkoztak mindnél később vagy inkább soha ne jöjjön arra az ellenség. Azonban az imájuk süket fülekre talált. A nap első sugaraival egy falusa a közelgő élőholt sereget is megpillantotta. Sietve félreverte a harangot fölverve így az egész vár népét. Pár órán belül meg is érkeztek lévén, hogy élőholtak nem volt szűkségük pihenésre. Egy rakás oszladozó férfi és nő egy hatalmas seregben ősze verődve. Nagy részük fegyvertelen volt de jó párnál volt kard és fejsze. Vérre szomjazva a vár felé tartottak. Minden férfi és gyermek fönt volt a várfalon Arisal egyetembe aki a várvédőket irányította.
Nero a mágiájának köszönthetően kőnek álcázta magát közvetlenül az agyagszobrok mellett. A csoszogó élholtak nem bántották sem őt sem a szobrokat csak nyílegyenesen a vár felé tartottak. Megvárta míg egypáran elhaladnak mellette majd akcióba lépett. Lerántotta magáról az illúziót és mindkét kezét a földre tapasztotta. A föld elkezdett remegni majd lassan megnyílt és egy hatalmas korgyűrűbe zárta őt és az élőholtakat. A gyűrűn kívül maradtak nem fordultak vissza hanem folytatták az útjukat előre most már rohanva. Azonban enyvivel nem fejezte be és hangosan varászsavakat kezdet a levegőbe kiabálni amitől az árok lángra lobbant. A tűz és a mély árok megakadályozta, hogy a zombik tovább mehessenek a vár felé. Mikor ezt észrevették elindultak az egyetlen élőlény felé. A fülén lévő fülhallgató segítségével megadta várban lévőknek a jelet.
-Indulhat a tánc.- majd újból megérintette a talajt ami egy festett zöld mágikus szimbólum kezdett világítani a szobrokon lévő szimbólumokkal együtt. A szobrok elkezdtek remegni majd megmozgatták végtagjaikat és fegyvert ragadva az ellenségre támadtak. Vadul kardjukat és pajzsukat lóbálva elkezdték az ellenséget kaszabolni. A mágusharcost eléggé kifárasztotta ez asok varázslat de mivel nem hétköznapi mágus volt így ismerte a kiskapukat. A föld az egyik őselem és ezek a szobrok úgyszólván földből voltak. A földet erősítőként használta a művelethez így kevesebb varázserejébe került mint kellet volna. Halkan szusszant egyet és csak magának jegyezte meg mellékesen.
-Nemhiába én vagyok a földkergeség legnagyobb mágusa.- azonban nem maradt több ideje öndicsőítésre mert vagy egy tucat zombi támadt rá egyszerre. Villámgyorsan előrántotta a kardját majd egy vágással akkorra széllökést idézet, hogy hátrarepültek a támadói. Azonban nem volt oka az örömre ugyanis ezek a teremtényeihez hasonlóan nem ismerték a fájdalmat. Pillanatok alatt felpattantak és rontottak neki ismét. Nero egy hatalmas ugrással átvetődött e fejük fejlett és röptében hármuknak le is vágta a fejét. A maradék kilenc egyszerre próbálta lenyisszantani a fejét de ő sikeresen megakasztotta a csapásukat. Egy darabig tartotta fél kézzel majd egy enyhe erőfeszítéssel mindannyiukat hátra lökte. Azonban nem figyelt oda kelőképpen és egy hulla a háta mögé került. Szerencsére az egyik szobor időben ott volt és egy mozdulattal agyonszúrta az orvgyilkost. A fiú a történtek után még jobban koncentrálva vetette magát a tömegbe mindegy egyes vágásával halhát osztva. De azért magában köszönetet mondott.
Eközben zombicsapat másik fele rohamosan közeledett a várhoz. Ahhoz képest, hogy halottak volta elég gyorsan tudtak rohanni. Már csak pár száz méter választotta el őket közben folyamatos tűz alatt voltak a balisztáktól. Azonban sajnos nem sikerült sokukat leszedni. Visszatérve az előbbihez mikor már csak pár száz méterre voltak a falaktól valami surrogást halottak az ég felől. Néhányan fölnéztek de azon nyomban padlót is fogtak. A már teljesen holtakon kis lyukak voltak egy egy tetemből azonban valami furcsa tárgy állt ki. Közelebbről megnézve galambok voltak agyagból készült galambok. Több tucatnyi repült az égen, hogy nyílvesszőként zuhanhassanak a támadókra. Ezeket azonban nem a harcosmágus irányította ahogy az agyagharcosokat sem hanem a várfalakon álló apró fiúcskák. Kezükön a világító szimbólumos kesztyűkkel agyagmadarak tucatjait irányították és azt a pár agyagharcost ami Nero oldalán harcolt. Tucatnyian hullottak a támadok azonban így is sokan maradtak és néhányan elkezdtek fölmászni a falon. Aris ekkor vetette be a végső ütőkártyájukat és a várfalon lévő lánykákkal elkezdett énekelni. Csodálatos ősi dallamok szólaltak meg reményt és hitet szórva az elcsigázott emberekbe. Az élőholtak viszont nem bírták elviselni eme fenséges muzsikát és teljesen lelassultak a megszokott csoszogó tempóra. A falusiak erre megértették mi volt az idegen furcsa terve és hatalmas üdvrivalgás közepette ragattak fegyverhez és rohamozták meg a szentségtelen lényeket. Így már könnyű prédák voltak a földjüket elvesztett meggyötört parasztoknak. Épphogy elkezdődött a csata már be is fejeződött. Mindkét csapat derekasan irtotta az ellent. Nero mágikus energiái kissé kimerültek mivel az árok sem volt semmi és energiával kellet ellátnia az agyaglényeket is. Szerencsére nemcsak a legjobb mágus volt hanem a legjobb harcos is. Ereje a kitartó edzéseknek köszönthetően tíz emberével vetekedett. Minden szúrása halálos volt. Azonban a neheze csak ezután következett. Fölrepesztő kiáltás rázta meg a levegőt. A környékre a félelem és kétségbeesés fátyla ereszkedett le. A felhők között valami fekete folt kezdett egyre közelebb szállni Nerohoz. Ahogy egyre közelebb érkezett egyre jobban kirajzolódtak a körvonalai. Egy hatalmas ében fekete színű sárkány volt az. Az emberek félelmükben leugráltak a várfalakról és a várban elbújva próbáltak menedékre találni. Arisa társaságában csak a legbátrabb férfiak maradtak a várfalon figyelve ahogy az a szörnyeteg leszáll. Mikor földet ért megrázkódott a talaj és több ponton Darabokra is szakadt. Hatalmas száját újból félelmetes és lélekölő üvöltés hagyta el. A harcos azonban már számtalanszor szembenézett a halállal de és nem rémült meg. A sárkány kinyújtotta hatalmas mancsát megragadva a megmaradt agyag harcosokat. Azok kapálózva megpróbáltak szabadulni a szorításból de egy pillanat alatt megmerevedtek és szilánkokra törtek. Miután végzett valamennyi agyag emberrel szembe fordult pirinyó kis ellenfelével aki majdnem akkorra volt mind a feje. A fülhallgatóján keresztül Arisa szólalt meg.
-Vigyáz a fekete sárkány nagyon veszélyes. Már számtalan mágus próbálta megölni sikertelenül. Úgy tudtam, hogy egy hegybe lett bezárva de..- hirtelen megszakadt a kapcsolat. A sárkányból áramló negatív energia teljesen leárnyékolta a készüléket. Azonban amíg élt a kapcsolat tisztán hallotta az emberek sikoltozását és jajveszékelését. A sárkány kinyújtotta hatalmas mancsát, hogy megragadja de ő oldalra gurult majd gyorsan talpra pattanva megvágta a szörnyeteg karját. Vagyis megvágta volna de a penge egyszerűen lepattant a kőkemény pikkelyekről. A sárkány oldalra csapta a karját így fölborította hősünket. Mancsa itt megállt a levegőben fejével a várra tekintett majd egy hatalmas levegőt vett és fekete lángokat lövellt ki rajta. A kis mélázásának köszönthetően éppen volt annyi ideje Neronek, hogy félre ugorjon de a ruhája így is lángra kapott. Gyorsan levetette az égő kabátot amit pillanatok alatt felemésztett a fekete tűz. A harcos kevés mágikus erejéből egy tűzlabdát idézett meg és hajított a fenevad mellkasának ami azonnal eltűnt semmi sérülést nem okozva. Nem maradt ideje gondolkodni ezért fölkapta a földről a zombi egyik fegyverét és a szörny szíve irányába hajította. Ezt viszont kivédte a jobb mancsával. Ezután folyamatos an támadta, hol a karmaival hol a farkával. Egyik alkalommal nem sikerült időben elugrania és felszakadt a bőr a hátán. A sérülés bár fájdalmas volt de csak egy hajszálon múlott, hogy nem szakította ketté. Miközben kerülgette a halálos csapásokat az agya folyamatosan kattogott és zakatolt.
Vajon miért elsőnek az agyagszobrokat támadta meg? Miért védtek ki a lándzsát és a tűzgolyót nem. Tudta, hogy a válasz ott van az orra előtt csak meg kell találni. Ekkor vette csak észre a sárkány szájából áradó rothadás szagát. Rögtön megértette miért is cselekedett ily módon a fenevad. Azért mert mágikus és élet energiából táplálkozik az adja az erejét. Azonban ez még mindig nem adott okot miért védte ki a dárdát. Hisz minél többet eszik annál erősebb az őt védő pikkely. Ha csak nem. Futott végig egy kosza gondolat az agyán. Mi van ha a rabság ideje alatt nem jutott energiához és most teljesen ki van éhezve a mágikus tűzzel pedig elhasználta azt a kevés erőt amit az imént szerzett. Szinte választ adva a kérdésére egy hatalmas nyílvessző állt bele a sárkány vállába. Arisa a harcot figyelve azonos következtetést vont le mint ő. azonban a fegyvere alkalmatlan volt a harcra ezért elhajította és az egyik agyag kardot vette magához. Kezében a hatalmas pallossal üvöltve a sárkány felé rontott majd a levegőbe szökkent és tiszta erejéből fejbe vágta a szörnyet. A sárkány egy pillanatra elszédült de nem lett komolyabb baja. A kard viszont apró darabokra tört nem ilyen használatra tervezték. A sárkány előre kapott méretes fogaival és sikerült megsebesítenie támadója bal karját. Keményen nagyot puffanva ért földet. A sárkány nem vetette rá magát sőt egész csata során mintha visszafogta volna magát. Bizonyára úgy gondolta egy féreggel nem kell komolyan harcolni. Így volt ideje Neronak, hogy talpra kecmeregjen. Azon gondolkodott mi tévő lehetne hisz nem volt fegyvere és nem varázsolhatott. Ekkor valami nem messze tőle a földbe csapódott. A szoborcsarnok végén lévő hatalmas hentesbárd alakú kard volt az. Arisa átröpítette neki a kardot az egyik balisztával mert tudta csak azzal van esélye. Gyorsan a karhoz rohant és még épp kardjával megragadta a markolatot és elüvöltötte magát. Csodával hatályos módon a kardot gond nélkül felemelte és a vállra fektette. A megmaradt varázserejét arra használta fel, hogy megnövelje testi erejét. Ezt a technikát egy olyan néptől tanultak akik nélkülönözik a mágiát és csak a testi erejükre támaszkodnak. Vagyis nem teljesen nélkülönözik mert a vérükben van a mágikus erő ezért olyan brutálisan erősek. A hatalmas kardot beleszúrta a földbe és egy hatalmas földdarabot emelt fel vele és hajított a sárkányra. Sikeresen eltalálta az óriás gyík fejét aki fejét megrázva kissé hátrébb lépett. Teljesen össze volt zavarodva nem értette, hogyan lehet vele szemben egy ember ilyen bátor. A föld kockák ezek után csak úgy záporozták a sárkányt néhol fölszakítva annak ébenfekete bőrét. A csapásoktól teljesen megszédült a lény ezt kihasználva villámgyorsan felmászott a hátára mire az felemelkedett a levegőbe. A sárkány ide oda cikázott hátán a harcossal aki minden erejével azon volt le ne essen. Egyik kezével a sárkányba kapaszkodott míg a másikkal mélyen belevágta kardját a szörnyeteg hátába. A sárkány zuhanó repülésbe kezdett Nero így már két kézzel fogta a sárkányölőt és teljes erejéből tolta befelé. A sárkány a hatalmas fájdalomtól nem tudott koncentrálni így ahelyett, hogy felemelkedett volna teljes sebességgel a földbe csapódott. Hatalmas porfelhőt keltett maga körül. A falusiak mind odarohantak, hogy megnézték ki lett a csata győztese. Mire odaértek Nero már a sárkány mellett feküt holtfáradtan mindenféle sebekkel tarkítva. A sárkány fogta fel a becsapódás nagy részét így ő megúszta. Az emberek öröm ujjongva rohantak oda hozzá a vállukra vették és úgy vitték vissza palotába. Arisa ott ment mellette és mosolyogva figyelte nem-e ejti le az éljenző tömeg. Azonban amíg mindenki éljenzett Nero fejében sötét gondolatok kavarogtak. Vajon ki szabadította rájuk a sárkányt. Mert az élőholtak nem voltak elég okosak hozzá. Ők nem voltak mások csak egyszerű bábuk puszta test agy nélkül. Vajon ki adhatott nekik utasításokat és miért akarta őket elpusztítani? Ha valójában végezni akart volna velük. Mintha az egész csak egy teszt lett volna a számára. Ezek a sötét kérdésre még megválaszolásra várnak a jövőben.
A föld remegni kezdett és villámok cikáztak az égen. Ez annak a jele volt, hogy egy másik világból való lény akar átjönni ebbe a világba. Szempillantás alatt egy kék színű energiagömb jelent meg az erőd udvarán. Úgy világított mint az éjszakai csillagok. Amilyen gyorsan megjelent olyan gyorsan el is tűnt azonban helyében egy férfi állt. Pontosabban egy fiú aki nem lehetett több tizennyolc évesnél. Normál magasságú volt és szálkás termetű. A haja barna volt a szeme pedig tenger kék. Egy fekete széldzseki volt rajta és egy farmernadrág. A vállán egy kisebb válltáska fityegett. Aki ránézett nem hitte volna el, hogy ez a gyerek képes lenne szembeszállni a legnagyobb veszedelmekkel. Főleg azért nem mert fülig érő vigyorral köszöntötte az embereket.
-Haló mindenkinek! Megjött a felmentősereg!- kiáltotta vidáman és közben integetett a körülötte álló tömegnek. Minden asszony és férfi csodálkozva nézték az idegent. Az zavart csendet egy nővér törte meg mikor kilépett a tömegből megközelítette a Nerot hisz tulajdonképpen ő hívatta ide. Arisa nővér és Nero egy ideje már jó barátságban voltak ezért is fordult hozzá segítségért.
-Köszöntlek jó barátom. Nagyon hálás vagyok amiért eljöttél segíteni nekünk.-
- Hísz ez a dolgom vagy mi és jól tudod szeretek segíteni. Na hol van az a pár garázdálkodó?-
A nővér erre kissé zavarba jött az ajkát kezdte harapdálni és kissé ideges lett a hangja.
Ezt talán odabent beszéljük meg- mondta majd elvezette a várba. Ott bevezette a tárgyaló szobába ahol a vár ura a tanácskozásait szokta végezni és elmesélte neki, hogy is áll a helyzet. A következő pillanatban a várban és az környékén valamennyi ember jól hallotta a fiatal vitéz megnyilvánulását.
-Micsoda!? Azt akarod mondani, hogy ezer fős zombi sereggel kell megküzdenem?! De hisz nekem egy rablóbandáról meséltél.-
-Tudom jól mit mondtam- erősködött a nővér- de ezeknek az embereknek szüksége van segítségre.
-Akkor miért nem valamelyik uralkodótól kértek segítséget miért hozzám fordultok- mire ezeket a szavakat kimondta már visszavette a hangerőt a normális szintre.
-A király háborúba ment és nem tudunk segítséget hívni. Azok a zombik lerohanták a környező falvakat és az emberek ide menekültek.- ez azonnal gondolkodóba ejtette az idegent.
-És, hogy hogy nem üldözték őket idáig? Tudtommal az élőholtak nem eresztik a prédájukat.-
-Erre én sem tudom a választ csak annyit amennyit a falusiak meséltek. Ahelyett, hogy a menekülőket üldözték volna a hegy felé vették az irányt és talán még mindig ott vannak. De ha eljönnek onnan minden bizonnyal erre fognak jönni.-
-Honnan tudod ilyen pontosan?-
-Azért mert erre vezet az út a többi falu felé. Kérlek segítened kell ki tudja mikor jönnek azok. Lehet már egy kőhajításnyira vannak.- kérlelte a fiatal apáca.
-Sajnálom de túl sokan vannak és túl kevés az idő. Lehetetlent kérsz nincsenek meg a megfelelő felszerelések sem.- a hölgy reménykedve válaszolt.
-A raktárban vannak kardok és egy két baliszta.- azonban a fiú még mindig pesszimista maradt.
-Sajnos az még mindig édeskevés. Akkora túlerővel szemben mit sem.- mondta ki a gyötrő és szomorú igazságot. Szívesen segített volna de ekkora túlerővel szemben ő is tehetetlen volt. Csak őrlődött a bűntudat és a tehetetlenség malomkövei között.
-Ha legalább lenne pár erős robusztus szobor vagy valami- motyogta a fiú a szomorú igazságot mire a lány felkapta a fejét.
-A várban van egy szoborterem tele hatalmas szobrokkal.-
A fiú erre fölkapta a fejét mintha csak most közöltek volna vele egy életbevágó hírt.
-Erről miért nem beszéltél eddig?- a lány éppen válaszolni akart de a fiú belefojtotta a szót.
-Azonnal vezess oda látnom kell. Siess.-
Erre elkezdtek rohanni a folyósokon egyenesen a szoborcsarnok irányába. A csarnok nem volt valami hatalmas. Mindössze húsz méter hosszú volt. A falak mentén óriási páncélos alakok álltak vagyis a róluk készült agyagszobor. Egy ilyen szobor megvolt vagy három méter magas széles vállal és csúcsos sisakkal. Mindegyik a kezében tartotta hűséges pallosát ami másfél méter körüli lehetett volt azonban olyan, akinél egy hatalmas pajzs is volt. A terem végén a falon egy valódi kard lógott. Egy két és fél méteres óriás pallos. A legenda szerint a vár egyik korábbi ura ez fejezett le egy sárkányt. Oda lépett az egyik pajzsoshoz és teljes erőből beleöklözött a pajzsába. A pajzson megjelent egy vastag repedés azonban meglepő módon nem törött ketté. Ez ígéretesnek tűnt viszont még mindig nem volt elég. Nero idegesen föl alá kezdett járkálni és közben fennhangon motyogott.
-Nem nem nem az kevés ha csak nem mégse. Kivéve ha- erre egy megszállott módjára pördült meg majd Arisa felé fordult.
-Hol készítették ezeket a szobrokat?-
-Itt helyben- mondta a lány kissé megíletődve.
-És miért ilyen kemény?-
-Ez egy régi hagyomány..-
-Csak a lényeget mond-
-Különleges agyagból és égetéssel készítették-
-És van aki még ismeri ezt a módszert-
-Iiigen azt hiszem vannak még páran.-
-Rendben van. Egy utolsó kérdés öriztek valahol mágiával kapcsolatos iratokat-
-A könyvtárban-
-Az hol van?- tette fől a kérdést szinte már üvöltve.
-A folyosó végén lemész a lépcsőn kétszer balra fordulsz és a nagy ajtón bemész. De az ajtó zárva..-
azonban a végét már nem hallotta a fiú ugyanis lélek szakadtával elkezdett rohanni a könyvtár felé csak annyit kiáltott vissza, hogy mindenkit hívjon össze egy kupacba asszonyt, férfit, gyereket. Egy üstökös sebességével cikázott a folyóson nem törődve azzal kit lök fel éppen. Mikor elért a masszív bükkfa ajtóhoz tudta meg, hogy zárva van. Mérgében felemelte a lábát és keményen belerúgott az ajtóba ami kiszakadva a tokjából. Azonnal a könyvespolcokra vettette magát a mágia részlegre. Csak úgy röpködtek a szebbnél szebb könyvek a levegőben. Kis keresgélés után sikerült rátalálni a keresett könyvre ami egy vastag bőr kötésű zöld borítójú könyv volt. Villám gyorsan föllapozta, hogy tényleg az van benne amit kereset mikor észre vett egy nem odaillő lapot. Idegességében eldobta de még le sem ért a földre elkapta és belepillantott. Úgy döntött, hogy mégis csak szüksége lesz rá. Miután gyorsan beleolvasott a könyvbe a hona alá csapta és elindult vissza az udvarra. Mire kiért Arisa már odahívta a vár majdnem minden lakóját. Alig voltak háromszázan de figyelték mit mond az idegen. Szomorú, megszeppent és reményvesztett szempárok tucatjai vették körül. Azonban hallották mikor kiabált és nem reménykedtek túlságosan, hogy jó hírt hallanak.
A rohanás miatt kapkodta a levegőt és hadarva beszélt csak azért mert nagyon izgatott volt.
-Mindeni figyeljen ide. Az ellenség bármikor itt lehet ezért rövid leszek. Nagyon sokan vannak. Azonban ha mindannyian segítenek és azt teszik amit mondok túlélhetjük.-
Az emberek elkezdtek erre sugdolózni morgolódni de nem engedte, hogy locsogásukkal rabolják a drága időt.
-Csönd legyen! Először is minden férfi a szoborcsarnokból sértetlenül kiviszi a szobrokat a vár elé egy általam kijelölt helyre. Addig a nők begyújtják a kemencéket. Tüzeljenek el minden ami nem létfontóságú. Utána aki ismeri annak a kemény agyagszobornak a titkát készítenek nekem pár dolgot de még tegnapra. Ha a férfiak kész vannak mehetnek segíteni szobrászkodni. Nem mégsem néhányan készítsék elő a fegyvertári fegyverek a várkapu mellé. Az össze fiú ecsetet vagy más rajzoló eszközt ragad és utánam ered a lányok pedig Arisa nővérrel tartanak.-
Ezzel a kezébe nyomta a kitépett lapot. Arisa nem értette mit kéne kezdeni a lányokkal ezért egy rövid magyarázatot fűzött hozzá.-A lányoknak angyalibb hangja van mint a fiúknak.- A nővér belepillantott a lapba és meglátta, hogy egy ének van benne. Amint elolvasta az első sort rögtön megértette mit akar és egy széles mosoly jelent meg az arcán.
Nero elkezdett tapsolni majd az utolsó szavakat szólta a tömegnek.
-Rendben van mindenki tudja mi a dolga! Együtt túlélhetjük közösen! Hát akkor hajrá!- mielőtt újra elrohant volna a táskájába nyúlt és kivett egy fülre szerelhető adó-vevőt amit Arisnak dobot.
-A füledre téve halhassuk majd egymást.- ezzel elviharzott több tucatnyi gyermek társaságában, hogy felkészüljön élete legnagyobb csatájára.
Mindenki együttes munkájával sikerült elkészülniük mire lement a nap. Az emberek holtfáradtak voltak de az idegességtől képtelenek voltak elaludni. Erről azonban gondoskodott a kis páros altatót keverve az ivóvízbe. Nero még utoljára leellenőrizte minden rendben van-e. A szobrokat a vártól egy kilométerre helyezték el a gyermekek pedig ügyesen ősi szimbólumokat festettek rájuk. Később kért egy csomó kesztyűt a gyerekeknek azokra is szimbólumok kerültek. A fegyverek mind ki voltak készítve a várfalon belül a baliszta szintén a helyén volt. És a kis alkotások szintén elkészültek. Reménykedve figyelték a sivár tájat és imádkoztak mindnél később vagy inkább soha ne jöjjön arra az ellenség. Azonban az imájuk süket fülekre talált. A nap első sugaraival egy falusa a közelgő élőholt sereget is megpillantotta. Sietve félreverte a harangot fölverve így az egész vár népét. Pár órán belül meg is érkeztek lévén, hogy élőholtak nem volt szűkségük pihenésre. Egy rakás oszladozó férfi és nő egy hatalmas seregben ősze verődve. Nagy részük fegyvertelen volt de jó párnál volt kard és fejsze. Vérre szomjazva a vár felé tartottak. Minden férfi és gyermek fönt volt a várfalon Arisal egyetembe aki a várvédőket irányította.
Nero a mágiájának köszönthetően kőnek álcázta magát közvetlenül az agyagszobrok mellett. A csoszogó élholtak nem bántották sem őt sem a szobrokat csak nyílegyenesen a vár felé tartottak. Megvárta míg egypáran elhaladnak mellette majd akcióba lépett. Lerántotta magáról az illúziót és mindkét kezét a földre tapasztotta. A föld elkezdett remegni majd lassan megnyílt és egy hatalmas korgyűrűbe zárta őt és az élőholtakat. A gyűrűn kívül maradtak nem fordultak vissza hanem folytatták az útjukat előre most már rohanva. Azonban enyvivel nem fejezte be és hangosan varászsavakat kezdet a levegőbe kiabálni amitől az árok lángra lobbant. A tűz és a mély árok megakadályozta, hogy a zombik tovább mehessenek a vár felé. Mikor ezt észrevették elindultak az egyetlen élőlény felé. A fülén lévő fülhallgató segítségével megadta várban lévőknek a jelet.
-Indulhat a tánc.- majd újból megérintette a talajt ami egy festett zöld mágikus szimbólum kezdett világítani a szobrokon lévő szimbólumokkal együtt. A szobrok elkezdtek remegni majd megmozgatták végtagjaikat és fegyvert ragadva az ellenségre támadtak. Vadul kardjukat és pajzsukat lóbálva elkezdték az ellenséget kaszabolni. A mágusharcost eléggé kifárasztotta ez asok varázslat de mivel nem hétköznapi mágus volt így ismerte a kiskapukat. A föld az egyik őselem és ezek a szobrok úgyszólván földből voltak. A földet erősítőként használta a művelethez így kevesebb varázserejébe került mint kellet volna. Halkan szusszant egyet és csak magának jegyezte meg mellékesen.
-Nemhiába én vagyok a földkergeség legnagyobb mágusa.- azonban nem maradt több ideje öndicsőítésre mert vagy egy tucat zombi támadt rá egyszerre. Villámgyorsan előrántotta a kardját majd egy vágással akkorra széllökést idézet, hogy hátrarepültek a támadói. Azonban nem volt oka az örömre ugyanis ezek a teremtényeihez hasonlóan nem ismerték a fájdalmat. Pillanatok alatt felpattantak és rontottak neki ismét. Nero egy hatalmas ugrással átvetődött e fejük fejlett és röptében hármuknak le is vágta a fejét. A maradék kilenc egyszerre próbálta lenyisszantani a fejét de ő sikeresen megakasztotta a csapásukat. Egy darabig tartotta fél kézzel majd egy enyhe erőfeszítéssel mindannyiukat hátra lökte. Azonban nem figyelt oda kelőképpen és egy hulla a háta mögé került. Szerencsére az egyik szobor időben ott volt és egy mozdulattal agyonszúrta az orvgyilkost. A fiú a történtek után még jobban koncentrálva vetette magát a tömegbe mindegy egyes vágásával halhát osztva. De azért magában köszönetet mondott.
Eközben zombicsapat másik fele rohamosan közeledett a várhoz. Ahhoz képest, hogy halottak volta elég gyorsan tudtak rohanni. Már csak pár száz méter választotta el őket közben folyamatos tűz alatt voltak a balisztáktól. Azonban sajnos nem sikerült sokukat leszedni. Visszatérve az előbbihez mikor már csak pár száz méterre voltak a falaktól valami surrogást halottak az ég felől. Néhányan fölnéztek de azon nyomban padlót is fogtak. A már teljesen holtakon kis lyukak voltak egy egy tetemből azonban valami furcsa tárgy állt ki. Közelebbről megnézve galambok voltak agyagból készült galambok. Több tucatnyi repült az égen, hogy nyílvesszőként zuhanhassanak a támadókra. Ezeket azonban nem a harcosmágus irányította ahogy az agyagharcosokat sem hanem a várfalakon álló apró fiúcskák. Kezükön a világító szimbólumos kesztyűkkel agyagmadarak tucatjait irányították és azt a pár agyagharcost ami Nero oldalán harcolt. Tucatnyian hullottak a támadok azonban így is sokan maradtak és néhányan elkezdtek fölmászni a falon. Aris ekkor vetette be a végső ütőkártyájukat és a várfalon lévő lánykákkal elkezdett énekelni. Csodálatos ősi dallamok szólaltak meg reményt és hitet szórva az elcsigázott emberekbe. Az élőholtak viszont nem bírták elviselni eme fenséges muzsikát és teljesen lelassultak a megszokott csoszogó tempóra. A falusiak erre megértették mi volt az idegen furcsa terve és hatalmas üdvrivalgás közepette ragattak fegyverhez és rohamozták meg a szentségtelen lényeket. Így már könnyű prédák voltak a földjüket elvesztett meggyötört parasztoknak. Épphogy elkezdődött a csata már be is fejeződött. Mindkét csapat derekasan irtotta az ellent. Nero mágikus energiái kissé kimerültek mivel az árok sem volt semmi és energiával kellet ellátnia az agyaglényeket is. Szerencsére nemcsak a legjobb mágus volt hanem a legjobb harcos is. Ereje a kitartó edzéseknek köszönthetően tíz emberével vetekedett. Minden szúrása halálos volt. Azonban a neheze csak ezután következett. Fölrepesztő kiáltás rázta meg a levegőt. A környékre a félelem és kétségbeesés fátyla ereszkedett le. A felhők között valami fekete folt kezdett egyre közelebb szállni Nerohoz. Ahogy egyre közelebb érkezett egyre jobban kirajzolódtak a körvonalai. Egy hatalmas ében fekete színű sárkány volt az. Az emberek félelmükben leugráltak a várfalakról és a várban elbújva próbáltak menedékre találni. Arisa társaságában csak a legbátrabb férfiak maradtak a várfalon figyelve ahogy az a szörnyeteg leszáll. Mikor földet ért megrázkódott a talaj és több ponton Darabokra is szakadt. Hatalmas száját újból félelmetes és lélekölő üvöltés hagyta el. A harcos azonban már számtalanszor szembenézett a halállal de és nem rémült meg. A sárkány kinyújtotta hatalmas mancsát megragadva a megmaradt agyag harcosokat. Azok kapálózva megpróbáltak szabadulni a szorításból de egy pillanat alatt megmerevedtek és szilánkokra törtek. Miután végzett valamennyi agyag emberrel szembe fordult pirinyó kis ellenfelével aki majdnem akkorra volt mind a feje. A fülhallgatóján keresztül Arisa szólalt meg.
-Vigyáz a fekete sárkány nagyon veszélyes. Már számtalan mágus próbálta megölni sikertelenül. Úgy tudtam, hogy egy hegybe lett bezárva de..- hirtelen megszakadt a kapcsolat. A sárkányból áramló negatív energia teljesen leárnyékolta a készüléket. Azonban amíg élt a kapcsolat tisztán hallotta az emberek sikoltozását és jajveszékelését. A sárkány kinyújtotta hatalmas mancsát, hogy megragadja de ő oldalra gurult majd gyorsan talpra pattanva megvágta a szörnyeteg karját. Vagyis megvágta volna de a penge egyszerűen lepattant a kőkemény pikkelyekről. A sárkány oldalra csapta a karját így fölborította hősünket. Mancsa itt megállt a levegőben fejével a várra tekintett majd egy hatalmas levegőt vett és fekete lángokat lövellt ki rajta. A kis mélázásának köszönthetően éppen volt annyi ideje Neronek, hogy félre ugorjon de a ruhája így is lángra kapott. Gyorsan levetette az égő kabátot amit pillanatok alatt felemésztett a fekete tűz. A harcos kevés mágikus erejéből egy tűzlabdát idézett meg és hajított a fenevad mellkasának ami azonnal eltűnt semmi sérülést nem okozva. Nem maradt ideje gondolkodni ezért fölkapta a földről a zombi egyik fegyverét és a szörny szíve irányába hajította. Ezt viszont kivédte a jobb mancsával. Ezután folyamatos an támadta, hol a karmaival hol a farkával. Egyik alkalommal nem sikerült időben elugrania és felszakadt a bőr a hátán. A sérülés bár fájdalmas volt de csak egy hajszálon múlott, hogy nem szakította ketté. Miközben kerülgette a halálos csapásokat az agya folyamatosan kattogott és zakatolt.
Vajon miért elsőnek az agyagszobrokat támadta meg? Miért védtek ki a lándzsát és a tűzgolyót nem. Tudta, hogy a válasz ott van az orra előtt csak meg kell találni. Ekkor vette csak észre a sárkány szájából áradó rothadás szagát. Rögtön megértette miért is cselekedett ily módon a fenevad. Azért mert mágikus és élet energiából táplálkozik az adja az erejét. Azonban ez még mindig nem adott okot miért védte ki a dárdát. Hisz minél többet eszik annál erősebb az őt védő pikkely. Ha csak nem. Futott végig egy kosza gondolat az agyán. Mi van ha a rabság ideje alatt nem jutott energiához és most teljesen ki van éhezve a mágikus tűzzel pedig elhasználta azt a kevés erőt amit az imént szerzett. Szinte választ adva a kérdésére egy hatalmas nyílvessző állt bele a sárkány vállába. Arisa a harcot figyelve azonos következtetést vont le mint ő. azonban a fegyvere alkalmatlan volt a harcra ezért elhajította és az egyik agyag kardot vette magához. Kezében a hatalmas pallossal üvöltve a sárkány felé rontott majd a levegőbe szökkent és tiszta erejéből fejbe vágta a szörnyet. A sárkány egy pillanatra elszédült de nem lett komolyabb baja. A kard viszont apró darabokra tört nem ilyen használatra tervezték. A sárkány előre kapott méretes fogaival és sikerült megsebesítenie támadója bal karját. Keményen nagyot puffanva ért földet. A sárkány nem vetette rá magát sőt egész csata során mintha visszafogta volna magát. Bizonyára úgy gondolta egy féreggel nem kell komolyan harcolni. Így volt ideje Neronak, hogy talpra kecmeregjen. Azon gondolkodott mi tévő lehetne hisz nem volt fegyvere és nem varázsolhatott. Ekkor valami nem messze tőle a földbe csapódott. A szoborcsarnok végén lévő hatalmas hentesbárd alakú kard volt az. Arisa átröpítette neki a kardot az egyik balisztával mert tudta csak azzal van esélye. Gyorsan a karhoz rohant és még épp kardjával megragadta a markolatot és elüvöltötte magát. Csodával hatályos módon a kardot gond nélkül felemelte és a vállra fektette. A megmaradt varázserejét arra használta fel, hogy megnövelje testi erejét. Ezt a technikát egy olyan néptől tanultak akik nélkülönözik a mágiát és csak a testi erejükre támaszkodnak. Vagyis nem teljesen nélkülönözik mert a vérükben van a mágikus erő ezért olyan brutálisan erősek. A hatalmas kardot beleszúrta a földbe és egy hatalmas földdarabot emelt fel vele és hajított a sárkányra. Sikeresen eltalálta az óriás gyík fejét aki fejét megrázva kissé hátrébb lépett. Teljesen össze volt zavarodva nem értette, hogyan lehet vele szemben egy ember ilyen bátor. A föld kockák ezek után csak úgy záporozták a sárkányt néhol fölszakítva annak ébenfekete bőrét. A csapásoktól teljesen megszédült a lény ezt kihasználva villámgyorsan felmászott a hátára mire az felemelkedett a levegőbe. A sárkány ide oda cikázott hátán a harcossal aki minden erejével azon volt le ne essen. Egyik kezével a sárkányba kapaszkodott míg a másikkal mélyen belevágta kardját a szörnyeteg hátába. A sárkány zuhanó repülésbe kezdett Nero így már két kézzel fogta a sárkányölőt és teljes erejéből tolta befelé. A sárkány a hatalmas fájdalomtól nem tudott koncentrálni így ahelyett, hogy felemelkedett volna teljes sebességgel a földbe csapódott. Hatalmas porfelhőt keltett maga körül. A falusiak mind odarohantak, hogy megnézték ki lett a csata győztese. Mire odaértek Nero már a sárkány mellett feküt holtfáradtan mindenféle sebekkel tarkítva. A sárkány fogta fel a becsapódás nagy részét így ő megúszta. Az emberek öröm ujjongva rohantak oda hozzá a vállukra vették és úgy vitték vissza palotába. Arisa ott ment mellette és mosolyogva figyelte nem-e ejti le az éljenző tömeg. Azonban amíg mindenki éljenzett Nero fejében sötét gondolatok kavarogtak. Vajon ki szabadította rájuk a sárkányt. Mert az élőholtak nem voltak elég okosak hozzá. Ők nem voltak mások csak egyszerű bábuk puszta test agy nélkül. Vajon ki adhatott nekik utasításokat és miért akarta őket elpusztítani? Ha valójában végezni akart volna velük. Mintha az egész csak egy teszt lett volna a számára. Ezek a sötét kérdésre még megválaszolásra várnak a jövőben.
1-1