Tekintsd meg alább ezt a remek alkotást, vagy kattints ide, hogy visszatérj a fórumba, avagy kattints ide, hogy újabb művek közül választhass!
Cím: Krenkataur az óriáskígyó legendája nyomában. ; Író: Nimeril Drimanow (#11602)
Én a méltán híres felfedező és természet tudós, most a rejtélyes óriáskígyó nyomát kezdem el kutatni. Köztudott tény, hogy miden legenda fele igaz. Ha pedig van benne igazság, akkor megéri rászánni az időt, hogy utána járjunk. Nagy riválisom a pirtianesi Melthorn Brektan is így gondolja. Az a mélységi fattyú azt hiszi lekörözhet engem a híres Shael'O Thill-t. Hát azt már nem! Csakis az enyém lehet a dicsőség, hogy lerántsam a leplet a Krenkataurról. Véleményen szerint az óriáskígyóról szóló mese csak túlzás, de már csak maga tény is arra enged következtetni, hogy ott lent a mélyben él valami, amit annak néztek. Oly keveset tudunk még most is a mélység ökoszisztémájáról. Expedíciót szervezek hát világunk legnagyobb barlangrendszerébe, hogy az évszázad vagy talán az évezred legnagyobb felfedezését tudjam a magaménak. Nagyon izgatott vagyok, hiszen bármire is fogunk ott lent bukkanni az szenzáció lesz. Tehát az expedíció fő témája maga a híres óriáskígyó lesz Krenkataur. Össze is gyűjtöttem a róla szóló legendákat. Ha létezik is a Nagy Kígyó, akkor szerintem a törp mítoszokban érdemes leghamarabb vájkálni. A legősibb földalatti társadalomról van szó, tehát a leghitelesebb információknak is innen kell származniuk. Köztudott, hogy maga a Krenkataur barlangrendszer is törp bányaként funkcionált. Az okot, amiért elhagyták a mai napig sem ismerjük tisztán. Talán expedícióm erre is választ fog adni. Véleményem szerint bőségesen fogunk találni régészeti leleteket is, amik majd számtalan egyéb kérdésre is választ adnak. Szóval manapság Arthenior városa tart fent az említett barlangokban börtöntelepet, ahol kényszermunkára ítélt rabok dolgoznak, ami megint csak azt a tény támasztja alá, hogy, mint nyersanyag lelőhely még mindig értékes. Tehát a törpék eltűnése nem köthető a nyersanyagok lelőhelyek kimerüléséhez. Na, de a tárgynál maradva lássuk az óriáskígyóról szóló törp legendát!
A világ még gyermekcipőben járt, amikor már a Nagy Wylnurana a vidéket járta, de nem ám gyalog. Hűséges háziállata hátán Kreankatauron utazott. A Nagy Kígyót elsőként teremtette meg, hogy ne egyedül kelljen járnia a világot. Sárból és kőből formázta ki tulajdon két kezével. Szeme helyére pedig két tüzesen izzó parazsat nyomott. Az istennő körül heves forróság uralkodott mindig, de Krenkataur bírta ezt a meleget. Mi több nem csak bírta, de rajongott is a melegségért, illetve a fényért. Sokáig volt hű társa, de aztán úrrá lett rajta a kapzsisága. Egyszer amíg Wylnurana aludt ő felosont az égboltra és bekebelezte a napot. Sötétség borult Lanawira és ezzel együtt hideg is. Az istennő felébredve hitetlenkedve állt, mert nem értette, hogy mi történhetett. Látva a didergő világot cselekvésre szánta el magát. Hátasát kezdte keresni, de azt sehol nem lelte, mert a gaz kígyó bebújt az egyik hold mögé. Csakhogy a farka vége kilógott, így aztán hamar lebukott. Éktelen haragja gerjedt az istennő és szó szerint kitaposta a Krenkataur gyomrából a napot. Ezután pedig megátkozta és a föld mélyére száműzte. Innentől kezdve a napnak fénye égette Krenkataur húsát, viszont a vágyát a melegség iránt nem csillapította. Szinte majd meg veszett dühében a föld alatt. Ebben az időszakában vájta ki a róla elnevezett barlangrendszert is. Azért cserébe, hogy megkíméljen minket rendszeres áldozatot követel a Nagy Kígyó. Ha nincs megelégedve, akkor dühében pusztító rengéseket és szilaférgeket küld ránk.
A sötételfeknek is van egy nagyon hasonló mondája, csak ez a saját mitológiájuknak megfelelően íródott. A mágia véletlen érintése folytán született meg a Nagy Kígyó egy aprócska kis siklóból. A történet szerint itt is megkívánta a napot, amit köré tekeredett. Meg is fizetett ezen tettért, mivel bőre nagyon megégett. Kínjában a hideg föld mélyére menekül. A sérüléseit részben kiheverte, de bőre többé már nem bírta elviselni a fényes korongnak fényét. Így aztán kénytelen volt maradni a mélyben, ahol kivájta a barlangrendszereket.
Még egy említésre méltó monda van, ami az emberek között terjedt el. A thargok úgy tartják, hogy Krenkataurt az ő őseik győzték le, és ezzel mentették meg a világot. Ráadásul a Nagy Kígyót házi állatukként tartották. Véleményem szerint ez csak nagyzolás, bár nem zárhatjuk ki a tényt, hogy nem találkoztak a Nagy Kígyóval, mert hagyományaikban fellelhető a mai napig is.
Ha már a mondákat végig jártuk tegyünk egy röpke kitérőt a vallás felé. Kígyó vallás: Régi mélységlakók által leginkább kedvelt vallás. Több ága van, de mind Krenkataur az óriáskígyó köré épült fel. Vele magyarázták az őket ért csapásokat. Ezért hát nem véletlen, hogy igyekeztek elnyerni jóindulatát. A Nagy Omlás Napjáért is őt okolják, amikor is a sziklaférgeket a mélységlakóira szabadította. Mára azonban már nagyon kevés követője van, ami részben a földalatti társadalmak megszűnésének, illetve a Sötét Isten megjelenésének is köszönhető. Helyenként legalább olyan kegyetlen volt ez a vallás, mint az imént említett Sötét Istené. Szélsőséges irányzatai gyakorta áldoztak fel felszínlakókat istenüknek, amíg a mérsékeltebb irányzatai inkább terményt és állatokat. Bizonyos alkalmakkor viszont itt is megesett a véráldozat értelmes lényből. Ez is érdemes kicsit jobban megvizsgálni. Amíg a törpék féltek tőle, addig a sötételfek istenként tekintettek rá. Az áldozatokat mind a két oldalon egy mély szakadékba, üregbe esetleg föld alatti folyóba vagy éppen lávába vetették. Rituális énekeket kántáltak és különféle táncokat jártak el ilyenkor. Ezt általában mulatság követte. A törpék inkább terményeket és műalkotásokat vettetek a mélybe. Kedvelt szimbólumuk maga a Nagy Kígyó, a fénylő korong, illetve különféle hétköznapi alakok szobrai, akik a véráldozat helyet lettek feláldozva. A ránk marad leírások szerint sokszor aranyszínűre festették őket, vagy ténylegesen aranyból készítették el. Sajnálatos módon ezek majdnem vagy teljesen megsemmisültek a földet érés pillanatában. Talán néhány folyó őrizget pár kisebb épp példányt. A törpékkel ellentétben a mélységiek inkább állatokat, trófeákat, fegyvereket és természetesen értelmes lényt áldoztak. Utóbbi attól függött, hogy mennyire volt szélsőséges az adott vallási ág. A nagy általánosságra az volt a jellemző, hogy csak a ritkán bekövetkező csillagászati eseményekkor ontották ki értelmes lény vérét. Ők sem fukarkodtak az arany használatával. Fiatal sötételf harcosoknál hagyomány volt, hogy első harcuk után a csatatérről hoztak felajánlást a mélységnek.
A további írások érdektelen teóriákat és felvetéseket taglalnak.
Megjegyzés a lábjegyzetben: Az expedíció kudarccal záródott. A professzor egy Nassiky áldozatává vált. Az expedíció túlerőire Melthorn Brektan emberi találtak rá, akinek csapata szintén kudarcot vallott a barlangrendszer feltárásával. Mintha a mai napig őrizné Kreakataur a mélység titkát.
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba
Cím: Krenkataur az óriáskígyó legendája nyomában. ; Író: Nimeril Drimanow (#11602)
Krenkataur az óriáskígyó legendája nyomában.
Shael'O Thill tollából.Én a méltán híres felfedező és természet tudós, most a rejtélyes óriáskígyó nyomát kezdem el kutatni. Köztudott tény, hogy miden legenda fele igaz. Ha pedig van benne igazság, akkor megéri rászánni az időt, hogy utána járjunk. Nagy riválisom a pirtianesi Melthorn Brektan is így gondolja. Az a mélységi fattyú azt hiszi lekörözhet engem a híres Shael'O Thill-t. Hát azt már nem! Csakis az enyém lehet a dicsőség, hogy lerántsam a leplet a Krenkataurról. Véleményen szerint az óriáskígyóról szóló mese csak túlzás, de már csak maga tény is arra enged következtetni, hogy ott lent a mélyben él valami, amit annak néztek. Oly keveset tudunk még most is a mélység ökoszisztémájáról. Expedíciót szervezek hát világunk legnagyobb barlangrendszerébe, hogy az évszázad vagy talán az évezred legnagyobb felfedezését tudjam a magaménak. Nagyon izgatott vagyok, hiszen bármire is fogunk ott lent bukkanni az szenzáció lesz. Tehát az expedíció fő témája maga a híres óriáskígyó lesz Krenkataur. Össze is gyűjtöttem a róla szóló legendákat. Ha létezik is a Nagy Kígyó, akkor szerintem a törp mítoszokban érdemes leghamarabb vájkálni. A legősibb földalatti társadalomról van szó, tehát a leghitelesebb információknak is innen kell származniuk. Köztudott, hogy maga a Krenkataur barlangrendszer is törp bányaként funkcionált. Az okot, amiért elhagyták a mai napig sem ismerjük tisztán. Talán expedícióm erre is választ fog adni. Véleményem szerint bőségesen fogunk találni régészeti leleteket is, amik majd számtalan egyéb kérdésre is választ adnak. Szóval manapság Arthenior városa tart fent az említett barlangokban börtöntelepet, ahol kényszermunkára ítélt rabok dolgoznak, ami megint csak azt a tény támasztja alá, hogy, mint nyersanyag lelőhely még mindig értékes. Tehát a törpék eltűnése nem köthető a nyersanyagok lelőhelyek kimerüléséhez. Na, de a tárgynál maradva lássuk az óriáskígyóról szóló törp legendát!
A világ még gyermekcipőben járt, amikor már a Nagy Wylnurana a vidéket járta, de nem ám gyalog. Hűséges háziállata hátán Kreankatauron utazott. A Nagy Kígyót elsőként teremtette meg, hogy ne egyedül kelljen járnia a világot. Sárból és kőből formázta ki tulajdon két kezével. Szeme helyére pedig két tüzesen izzó parazsat nyomott. Az istennő körül heves forróság uralkodott mindig, de Krenkataur bírta ezt a meleget. Mi több nem csak bírta, de rajongott is a melegségért, illetve a fényért. Sokáig volt hű társa, de aztán úrrá lett rajta a kapzsisága. Egyszer amíg Wylnurana aludt ő felosont az égboltra és bekebelezte a napot. Sötétség borult Lanawira és ezzel együtt hideg is. Az istennő felébredve hitetlenkedve állt, mert nem értette, hogy mi történhetett. Látva a didergő világot cselekvésre szánta el magát. Hátasát kezdte keresni, de azt sehol nem lelte, mert a gaz kígyó bebújt az egyik hold mögé. Csakhogy a farka vége kilógott, így aztán hamar lebukott. Éktelen haragja gerjedt az istennő és szó szerint kitaposta a Krenkataur gyomrából a napot. Ezután pedig megátkozta és a föld mélyére száműzte. Innentől kezdve a napnak fénye égette Krenkataur húsát, viszont a vágyát a melegség iránt nem csillapította. Szinte majd meg veszett dühében a föld alatt. Ebben az időszakában vájta ki a róla elnevezett barlangrendszert is. Azért cserébe, hogy megkíméljen minket rendszeres áldozatot követel a Nagy Kígyó. Ha nincs megelégedve, akkor dühében pusztító rengéseket és szilaférgeket küld ránk.
A sötételfeknek is van egy nagyon hasonló mondája, csak ez a saját mitológiájuknak megfelelően íródott. A mágia véletlen érintése folytán született meg a Nagy Kígyó egy aprócska kis siklóból. A történet szerint itt is megkívánta a napot, amit köré tekeredett. Meg is fizetett ezen tettért, mivel bőre nagyon megégett. Kínjában a hideg föld mélyére menekül. A sérüléseit részben kiheverte, de bőre többé már nem bírta elviselni a fényes korongnak fényét. Így aztán kénytelen volt maradni a mélyben, ahol kivájta a barlangrendszereket.
Még egy említésre méltó monda van, ami az emberek között terjedt el. A thargok úgy tartják, hogy Krenkataurt az ő őseik győzték le, és ezzel mentették meg a világot. Ráadásul a Nagy Kígyót házi állatukként tartották. Véleményem szerint ez csak nagyzolás, bár nem zárhatjuk ki a tényt, hogy nem találkoztak a Nagy Kígyóval, mert hagyományaikban fellelhető a mai napig is.
Ha már a mondákat végig jártuk tegyünk egy röpke kitérőt a vallás felé. Kígyó vallás: Régi mélységlakók által leginkább kedvelt vallás. Több ága van, de mind Krenkataur az óriáskígyó köré épült fel. Vele magyarázták az őket ért csapásokat. Ezért hát nem véletlen, hogy igyekeztek elnyerni jóindulatát. A Nagy Omlás Napjáért is őt okolják, amikor is a sziklaférgeket a mélységlakóira szabadította. Mára azonban már nagyon kevés követője van, ami részben a földalatti társadalmak megszűnésének, illetve a Sötét Isten megjelenésének is köszönhető. Helyenként legalább olyan kegyetlen volt ez a vallás, mint az imént említett Sötét Istené. Szélsőséges irányzatai gyakorta áldoztak fel felszínlakókat istenüknek, amíg a mérsékeltebb irányzatai inkább terményt és állatokat. Bizonyos alkalmakkor viszont itt is megesett a véráldozat értelmes lényből. Ez is érdemes kicsit jobban megvizsgálni. Amíg a törpék féltek tőle, addig a sötételfek istenként tekintettek rá. Az áldozatokat mind a két oldalon egy mély szakadékba, üregbe esetleg föld alatti folyóba vagy éppen lávába vetették. Rituális énekeket kántáltak és különféle táncokat jártak el ilyenkor. Ezt általában mulatság követte. A törpék inkább terményeket és műalkotásokat vettetek a mélybe. Kedvelt szimbólumuk maga a Nagy Kígyó, a fénylő korong, illetve különféle hétköznapi alakok szobrai, akik a véráldozat helyet lettek feláldozva. A ránk marad leírások szerint sokszor aranyszínűre festették őket, vagy ténylegesen aranyból készítették el. Sajnálatos módon ezek majdnem vagy teljesen megsemmisültek a földet érés pillanatában. Talán néhány folyó őrizget pár kisebb épp példányt. A törpékkel ellentétben a mélységiek inkább állatokat, trófeákat, fegyvereket és természetesen értelmes lényt áldoztak. Utóbbi attól függött, hogy mennyire volt szélsőséges az adott vallási ág. A nagy általánosságra az volt a jellemző, hogy csak a ritkán bekövetkező csillagászati eseményekkor ontották ki értelmes lény vérét. Ők sem fukarkodtak az arany használatával. Fiatal sötételf harcosoknál hagyomány volt, hogy első harcuk után a csatatérről hoztak felajánlást a mélységnek.
A további írások érdektelen teóriákat és felvetéseket taglalnak.
Megjegyzés a lábjegyzetben: Az expedíció kudarccal záródott. A professzor egy Nassiky áldozatává vált. Az expedíció túlerőire Melthorn Brektan emberi találtak rá, akinek csapata szintén kudarcot vallott a barlangrendszer feltárásával. Mintha a mai napig őrizné Kreakataur a mélység titkát.
Vége. Köszönjük a figyelmed! Vissza a fórumba