Kikötő - Vérkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 15 (281. - 300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
300. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-25 01:42:53
Üzenet elküldve: 2017-02-25 01:42:53
ÚJ
![>Mirasyn Foks [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11132_1521230910_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
//Hét év, hét gyertya//
//Ne olvasd el, VP!//
*Elhűlve nézegeti a festményeket az impozáns kastély falán, miközben élvezi az alant rohanó kristályvizű forrás ablakon bekúszó pompás illatát. Különös, különös érzés fut át rajta. Mintha az imént még egészen másfelé kalandozott volna.*
- Hejh, hogy kerültem én most hirtelen ide? *morran morcul.*
- Na ne bassza már meg az a telibe vert ördögputtony a pokolban így télvíz idején.
*Bosszantó dolog az ilyesmi. De ha már itt van, egy kicsit jobban körülnéz. Eleinte nem lát semmi érdemlegeset, de aztán észreveszi, hogy az előző reagból a fél-elf nő meg a vele lévő fura ork valamit kavar. Ez eléggé idegesíti, ezért füttyent, és behívja a kastély alatt várakozó saját, zöldbőrű ork szolgáit, lehetnek vagy tucatnyian. Int nekik, hogy emeljék a fejük fölé azt a kettőt, egy kicsit passzolgassák egymás között, majd pörgessék meg őket az ujjuk begyével, hogy aztán útjukra engedve őket a légtérbe, a mélységbe történő zuhanás elvégezhesse a piszkos munkát. Az áldozatoknak esélyük sincsen, punktum, és biztos nem is tiltakoznak az ilyetén bánásmód ellen. Így jártak. Éljen a Vérkert és a valóra vált álmok!*
//Ne olvasd el, VP!//
*Elhűlve nézegeti a festményeket az impozáns kastély falán, miközben élvezi az alant rohanó kristályvizű forrás ablakon bekúszó pompás illatát. Különös, különös érzés fut át rajta. Mintha az imént még egészen másfelé kalandozott volna.*
- Hejh, hogy kerültem én most hirtelen ide? *morran morcul.*
- Na ne bassza már meg az a telibe vert ördögputtony a pokolban így télvíz idején.
*Bosszantó dolog az ilyesmi. De ha már itt van, egy kicsit jobban körülnéz. Eleinte nem lát semmi érdemlegeset, de aztán észreveszi, hogy az előző reagból a fél-elf nő meg a vele lévő fura ork valamit kavar. Ez eléggé idegesíti, ezért füttyent, és behívja a kastély alatt várakozó saját, zöldbőrű ork szolgáit, lehetnek vagy tucatnyian. Int nekik, hogy emeljék a fejük fölé azt a kettőt, egy kicsit passzolgassák egymás között, majd pörgessék meg őket az ujjuk begyével, hogy aztán útjukra engedve őket a légtérbe, a mélységbe történő zuhanás elvégezhesse a piszkos munkát. Az áldozatoknak esélyük sincsen, punktum, és biztos nem is tiltakoznak az ilyetén bánásmód ellen. Így jártak. Éljen a Vérkert és a valóra vált álmok!*
299. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-23 23:59:57
Üzenet elküldve: 2017-02-23 23:59:57
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
*Felnéz a férfira mindvégig, még amaz beszél, s bár amit mond másnak fura volna és kételyeket szülne szívébe, Keta fejében mintha lassan kezdene összeolvadni jó és rossz, ködös fátyol alól nehezen látni a két véget, hol nyílik az egyik és hol rohad a másik.
A meleg karok közül, nem akar kibújni. Tetszik neki, maradna, míg világ a világ, tovább is, a férfi a szépség maga, a tökéletesség megtestesülése, tehát érthető, hogy kicsit elhúzza száját, -bár okosan rejti, hamar pöndörödő mosolya alá - mikor az öreg kikéri onnan.
Kilép hát előre, állát felemeli, hogy Arhius könnyebben hozzá tudjon férni homlokához, ha kell még néhány gubancos, fekete tincset is kifésül és míg homlokára rákenik a vért, addig lehunyt szemekkel hallgatja a mesét. A név hallatán kicsit elpirul. Bizony ennyit még életében nem pironkodott mint ezen az éjjelen, de hát férfiemberek sem foglalkoztak vele ennyit, mint ekkor, este.
Hitves. Tetszik neki a szó, majdnem olyan, mintha tényleg menyasszony lenne, s nem csak egy ráolvasott titulus. Az esztendőket is megjegyzi és megfogadja - még ha csak magában is - hogy a szürke verébből szén színű hattyúk legszebbikévé fog válni, mire a határidőnek megadott intervallum lejár. Sőt, abban is elhatározásra jutott, hogy nem visszafizetni fogja a bizalom adósságát, hanem elvetni, kicsíráztatni és rózsabokorrá nevelni, hatalmas, termő, tüskés virágáradattá.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan! - *ismétli meg a vezető szavait alázatosan, határozott de halk hangon, mintha olyan szentségtelenül szent volna az egész, hogy ember kinek lelke szennytől mentes meg sem hallhatná.
Csendesen figyeli a Próféta és a démon között zajló rituálét, kicsit ugyan irigy, hogy a göndör fürtös ifjú nem csak az övé.
Azonban az idilli pillanat nem tart soká, az üvöltésre összerezzen, nagyokat pislog, mint aki most ébred és próbálja felfogni mi is történik körülötte. Ork? Milyen ork? Ő nem lát orkot? Aztán hunyorog egy keveset és mégis, de messze van, s a szellem, ki nemrég még őt cukkolta most az idegen nyomában van, tehát nem érzi úgy, hogy neki is be kéne avatkoznia. No meg még testileg gyenge gyermek, satnya, gizda, mégis mit tehetne?*
A hozzászólás írója (Keta Na Canis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.02.24 00:07:37
*Felnéz a férfira mindvégig, még amaz beszél, s bár amit mond másnak fura volna és kételyeket szülne szívébe, Keta fejében mintha lassan kezdene összeolvadni jó és rossz, ködös fátyol alól nehezen látni a két véget, hol nyílik az egyik és hol rohad a másik.
A meleg karok közül, nem akar kibújni. Tetszik neki, maradna, míg világ a világ, tovább is, a férfi a szépség maga, a tökéletesség megtestesülése, tehát érthető, hogy kicsit elhúzza száját, -bár okosan rejti, hamar pöndörödő mosolya alá - mikor az öreg kikéri onnan.
Kilép hát előre, állát felemeli, hogy Arhius könnyebben hozzá tudjon férni homlokához, ha kell még néhány gubancos, fekete tincset is kifésül és míg homlokára rákenik a vért, addig lehunyt szemekkel hallgatja a mesét. A név hallatán kicsit elpirul. Bizony ennyit még életében nem pironkodott mint ezen az éjjelen, de hát férfiemberek sem foglalkoztak vele ennyit, mint ekkor, este.
Hitves. Tetszik neki a szó, majdnem olyan, mintha tényleg menyasszony lenne, s nem csak egy ráolvasott titulus. Az esztendőket is megjegyzi és megfogadja - még ha csak magában is - hogy a szürke verébből szén színű hattyúk legszebbikévé fog válni, mire a határidőnek megadott intervallum lejár. Sőt, abban is elhatározásra jutott, hogy nem visszafizetni fogja a bizalom adósságát, hanem elvetni, kicsíráztatni és rózsabokorrá nevelni, hatalmas, termő, tüskés virágáradattá.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan! - *ismétli meg a vezető szavait alázatosan, határozott de halk hangon, mintha olyan szentségtelenül szent volna az egész, hogy ember kinek lelke szennytől mentes meg sem hallhatná.
Csendesen figyeli a Próféta és a démon között zajló rituálét, kicsit ugyan irigy, hogy a göndör fürtös ifjú nem csak az övé.
Azonban az idilli pillanat nem tart soká, az üvöltésre összerezzen, nagyokat pislog, mint aki most ébred és próbálja felfogni mi is történik körülötte. Ork? Milyen ork? Ő nem lát orkot? Aztán hunyorog egy keveset és mégis, de messze van, s a szellem, ki nemrég még őt cukkolta most az idegen nyomában van, tehát nem érzi úgy, hogy neki is be kéne avatkoznia. No meg még testileg gyenge gyermek, satnya, gizda, mégis mit tehetne?*
A hozzászólás írója (Keta Na Canis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.02.24 00:07:37
298. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-22 17:49:49
Üzenet elküldve: 2017-02-22 17:49:49
ÚJ
![>Arhius Dequitra [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/607_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nappali ima//
*Arhius elnyom magában egy mosolyt.*
~Ha egy nőt meg akarsz sérteni, alázd a kinézetét.~
*Fontos, hogy mindig rezzenéstelen arccal tudjon figyelni, és most is ezt gyakorolja. Persze egyet még rezdül, de hát öreg sötételf, nem vén sötételf, lesz ez még könnyebb is.*
-A csillogás és csicsásság a fényes ringyó magáéi. Habár a színt legalább eltaláltad. Megfelelő viselkedéssel, és itt-ott egy-egy vérrel mázolt szimbólummal, ez még a Sötétség Akaratának is tetsző lehetne, Akhan!
*Magyaráz. Nem veti meg ő sem a "szépséget", csak ebben a világias formában.*
~Önérzetes.~
*Kivillantja szemfogait.*
-Látom mégis le akarsz nyűgözni makacs színjátékoddal. Ám legyen. "Hiszek neked".
*Játssza meg magát kissé. Habár ennek a nőnek a kiállása mindenképpen irritáló, Arhius mindig szerette az önérzetes nőket.
A nyertes említésére ismét dögleső keselyűként csap le.*
-Sa'Tereth pedig az egyetlen nyertes, hiszen egyszer mindenki meghal, akkor pedig Urunk szolgája lesz, Akhan!
*Vált sokkal közönyösebb hangnemre az előbbi majdhogynem kinevetőből.*
-Imígyen bárki más igazsága nem valódi, ez egyszerűen belátható.
*Habár Arhius nem a világ legokosabb mélységije, és gondolkodásában leginkább elvakultsága, mintsem agyának csököttsége akadályozza, ezt még a saját gőgjében is el tudja képzelni, hogy a másik teljességében megérti.*
-Egy napon mindenképpen.
*Bólint.*
-Az én halálom azonban szertartás lesz az Úrnak, s jómagam a Halál Birodalmában saját valómban jelenek meg.
*Itt legyint egyet.*
-Azonban előtte tanítványaimmal leigázzuk Arthenior városát romba döntvén a vidéket, ahogyan az a próféciákban áll.
*Magyarázza, hogy habár arra a sorsra jut majd, mint Horan, egyelőre még nem tervezi abbahagyni szent küldetését. A vágásra Arhius felemeli két karját az égre.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Mormolja fennhangon a bevett imát, mely minden alkalommal megállja helyét.*
-Urunk, segítsd hozzá eme vérnek áldozóját, hogy minél több koponyát lékelhessen meg, és gusztustalanul csillogó öltözete férfiak százait tévessze meg, s csalja gyilkos nyoszolyájába!
*Címez még egy imát a helyzet tiszteletére is Sa'Terethhez.*
~Helyes, elindult az úton.~
*Néz fel a furcsa leányra, aki máris több együttműködést mutat, Arhius pedig ezt is szereti az önérzet mellett a nőkben.*
-Ezen tudás nagyja csak a felsőbb körökben hallható, de lásd, az Úr kegyes mindazokhoz, kik neki vérüket áldozzák, elmondom, mi elmondható.
*Persze azt nem akarja a nő orrára kötni, hogy pontosan mennyit is tud, a lényeg az, hogy ennél egy picit azért többet, mint amit most elmond.*
-Horan könyve alapján ezek a lények Urunk Országának egy alsóbbrendű régiójából származnak, és kinézetük sikolyt szül a gyarlók torkában, míg megmelengeti a Mester híveinek szívét. A Mester azért küldi őket előre, hogy saját világuk káoszát elhozzák a leigázandó vidékekre is.
*Nem viszi le a hangsúlyt, szimplán csak elhallgat, ennyit mondott ebben a témában. Rátér inkább a másikra, a Pók Anya kérdésére.*
-A Pók Anya Sa'Tereth egyik neve. Ő az, ki a Pusztulás Hálóját szövi. Magasztos, kecses gyilkos ő, ki nem mozdul a kelleténél többet. Lábai nyolcak, ahogyan az az Ő szent szimbóluma. Ő ad marást a mérgeknek, és gyilkosságot a csapdáknak. A Legfőbb Cselszövő, ő az, bizony. Akhan! Szertartásain vér mellett drágaköveket áldozának. Szolgálatát Horan könyve nőknek javallja, mint ahogyan tenmagad is az vagy. A szertartás elmémbe ivódott, és a Mester akaratából azt megtanítom néked, amennyiben elméd befogadni képes azt.
*Néz most még az eddigieknél is komolyabban, és belefúrja szemét a másikéba.*
~Fekete... Ez is az Ő elrendezése lehet.~
*Állapítja meg, hogy ilyen íriszekkel nem szaladgálnak csak úgy fel-s alá máshol, csak a Káosz Urának szolgálatában.*
//Egy nappali ima//
*Arhius elnyom magában egy mosolyt.*
~Ha egy nőt meg akarsz sérteni, alázd a kinézetét.~
*Fontos, hogy mindig rezzenéstelen arccal tudjon figyelni, és most is ezt gyakorolja. Persze egyet még rezdül, de hát öreg sötételf, nem vén sötételf, lesz ez még könnyebb is.*
-A csillogás és csicsásság a fényes ringyó magáéi. Habár a színt legalább eltaláltad. Megfelelő viselkedéssel, és itt-ott egy-egy vérrel mázolt szimbólummal, ez még a Sötétség Akaratának is tetsző lehetne, Akhan!
*Magyaráz. Nem veti meg ő sem a "szépséget", csak ebben a világias formában.*
~Önérzetes.~
*Kivillantja szemfogait.*
-Látom mégis le akarsz nyűgözni makacs színjátékoddal. Ám legyen. "Hiszek neked".
*Játssza meg magát kissé. Habár ennek a nőnek a kiállása mindenképpen irritáló, Arhius mindig szerette az önérzetes nőket.
A nyertes említésére ismét dögleső keselyűként csap le.*
-Sa'Tereth pedig az egyetlen nyertes, hiszen egyszer mindenki meghal, akkor pedig Urunk szolgája lesz, Akhan!
*Vált sokkal közönyösebb hangnemre az előbbi majdhogynem kinevetőből.*
-Imígyen bárki más igazsága nem valódi, ez egyszerűen belátható.
*Habár Arhius nem a világ legokosabb mélységije, és gondolkodásában leginkább elvakultsága, mintsem agyának csököttsége akadályozza, ezt még a saját gőgjében is el tudja képzelni, hogy a másik teljességében megérti.*
-Egy napon mindenképpen.
*Bólint.*
-Az én halálom azonban szertartás lesz az Úrnak, s jómagam a Halál Birodalmában saját valómban jelenek meg.
*Itt legyint egyet.*
-Azonban előtte tanítványaimmal leigázzuk Arthenior városát romba döntvén a vidéket, ahogyan az a próféciákban áll.
*Magyarázza, hogy habár arra a sorsra jut majd, mint Horan, egyelőre még nem tervezi abbahagyni szent küldetését. A vágásra Arhius felemeli két karját az égre.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Mormolja fennhangon a bevett imát, mely minden alkalommal megállja helyét.*
-Urunk, segítsd hozzá eme vérnek áldozóját, hogy minél több koponyát lékelhessen meg, és gusztustalanul csillogó öltözete férfiak százait tévessze meg, s csalja gyilkos nyoszolyájába!
*Címez még egy imát a helyzet tiszteletére is Sa'Terethhez.*
~Helyes, elindult az úton.~
*Néz fel a furcsa leányra, aki máris több együttműködést mutat, Arhius pedig ezt is szereti az önérzet mellett a nőkben.*
-Ezen tudás nagyja csak a felsőbb körökben hallható, de lásd, az Úr kegyes mindazokhoz, kik neki vérüket áldozzák, elmondom, mi elmondható.
*Persze azt nem akarja a nő orrára kötni, hogy pontosan mennyit is tud, a lényeg az, hogy ennél egy picit azért többet, mint amit most elmond.*
-Horan könyve alapján ezek a lények Urunk Országának egy alsóbbrendű régiójából származnak, és kinézetük sikolyt szül a gyarlók torkában, míg megmelengeti a Mester híveinek szívét. A Mester azért küldi őket előre, hogy saját világuk káoszát elhozzák a leigázandó vidékekre is.
*Nem viszi le a hangsúlyt, szimplán csak elhallgat, ennyit mondott ebben a témában. Rátér inkább a másikra, a Pók Anya kérdésére.*
-A Pók Anya Sa'Tereth egyik neve. Ő az, ki a Pusztulás Hálóját szövi. Magasztos, kecses gyilkos ő, ki nem mozdul a kelleténél többet. Lábai nyolcak, ahogyan az az Ő szent szimbóluma. Ő ad marást a mérgeknek, és gyilkosságot a csapdáknak. A Legfőbb Cselszövő, ő az, bizony. Akhan! Szertartásain vér mellett drágaköveket áldozának. Szolgálatát Horan könyve nőknek javallja, mint ahogyan tenmagad is az vagy. A szertartás elmémbe ivódott, és a Mester akaratából azt megtanítom néked, amennyiben elméd befogadni képes azt.
*Néz most még az eddigieknél is komolyabban, és belefúrja szemét a másikéba.*
~Fekete... Ez is az Ő elrendezése lehet.~
*Állapítja meg, hogy ilyen íriszekkel nem szaladgálnak csak úgy fel-s alá máshol, csak a Káosz Urának szolgálatában.*
297. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-21 20:16:50
Üzenet elküldve: 2017-02-21 20:16:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nappali ima//
*Ahogy sejtette, a másik róla adott leírása szinte teljesen hibás, pontatlan, és legnagyobb része csak találgatás. Általános klisék, a hozzáállásából tekintetéből be tudta határolni nagyjából merre kell keresgélnie, de csak emberi jellemvonások mércéjéhez lett állítva. Nem is várt többet, miközben hallgatja, hadilábon áll önmagában. Egyik része szerepet akar játszani, belemenni, hogy igen jól gondolja, ő csak egy tudatlan lány, ilyen szempontból mit zavarja őt, hogy a sötételf szerint gyáva és fél a fájdalomtól? A legtöbb ember nő, akit kezdő harcosnak vélnek, azok valóban még félnek a fájdalomtól és komolyabb összecsapásoktól. Büszkesége viszont üvölt, hogy ennek az alsóbbrendű senkinek ne nyeljen le minden sértést. Egy valami a legelső szösszenetek egyike viszont eléggé felháborítja ahhoz, hogy ne morfondírozzon tovább, melyik megoldás lenne a legkézenfekvőbb.*
- Először: Nem csörömpöl rajtam semmi, gyűlölöm a lármát! Másodszor: Mi az, hogy undorító?! Néztél tükörbe mostanában? *Őt undorítózza le? Mármint a ruházatát? Na, ezt is megérte. Ráadásul feketében van. Feketében! Még ő beszél?! Egy belső vád se hozza ki ennyire a sodrából, ami hülyeség, találgatás, tévhit, azzal mit törődjön?* Ami pedig a többi t illeti… Majdnem teljesen hibás. Ezt még sokat kell gyakorolni.
*Nem megjátssza a nyugodtat, nem tagadni próbál, talán a másik látja is az arcáról. Valóban majdnem semmi sem stimmel. Nem gyáva ő, nincs a lelkében bizonytalanság és a fájdalommal sincsen semmi baja. Valószínűleg nem túl nagy még ennek a testének a fájdalomküszöbe, de magával a fájdalommal nincsen semmi baja. A nyüzügét meg jobb, ha meg se hallja.
Ha belegondol, hogy legalább kétszer biztosan idősebb, mint a sötételf, ha nem háromszor, és ez csak az itt tartózkodását jelenti, akkor még nevetségesebbnek találja az egészet.*
- A valódi igazságot mindig a nyertes határozza meg. *Mosolyog ismét a férfira. Ezt hosszú léte alatt tanulta meg. A szabályokat, törvényeket, igazságot mindig a nyertesek írják.* Amíg több igazság létezik, be kell bizonyítani kié az erősebb, elpusztítani a vetélytársakat, míg csak az az egy marad.
*Lehetne vitatkozni, hogy akkor ez csak azt bizonyítja, hogy az egyik erősebb a másiknál, nem pedig azt, hogy igazabb is, de nem érdekli. Úgyis tudja, hogy lesz mibe belekötnie megint a tárnalakónak, mindig van, ahogy látja.
A meglepett pillantást látva, ahogy szigonya lekerül a hátáról, inkább arra következtet, hogy az eddig annyira öntelt kiválasztott attól tart támadás fogja érni. Nem lenne kizárt, Soth viszont eléggé szeszélyes ahhoz, hogy néha akkor se bánt senkit mikor nyomós oka is lenne rá, illetve ugyanez fordítva, olyannak ugrana neki, aki még csak szólni se szólt hozzá, nemhogy okot adna, hogy az áldozati listán szerepeljen a neve. A várakozás teljes kérdést hallva viszont mindent megért. Gondolatban mosolyogva rázza meg a fejét.*
~Ez a férfi… Hihetetlen.~ *Ilyen mérhetetlenül nagy önbizalmat ritkán lát. Van egy olyan érzése, hogy ha valaki ezt minden nap eljátszaná vele, hatokkal később is teljes magabiztossággal várná, hogy megvágja magát az illető.
Ha azon csodálkozik, hogy bárki is kézzel fogható, vagy szemmel látható bizonyíték nélkül minden állítását el fogja hinni, akkor ő az ostoba, méghozzá milyen nagy is. Vagy ha van ilyen ember, az vagy nem normális, vagy végtelenül hiszékeny.
Kicsit meglepi, hogy bizonyításba kezd a férfi, és bár a háromnegyede mesének tűnik, érdekes dolgokat állít, és a mellkasán lévő motívum is valóban öregnek tűnik. De neki ez inkább bizonyít egyelőre annyit, hogy valóban nagyon régóta foglalkozik a témával. Az elhangzottak viszont ettől függetlenül érdekesek.*
- Talán egy nap te is erre a sorsra jutsz. *Nem igazán közvetlen a másiknak szánja, csak magában motyog ismét végigfuttatva a szemét a helyen. Ha ez a sötételf példány az itteni légkör miatt néz már ki így, valóban nem lenne ajánlatos sokáig itt időzni. Próféták jönnek és mennek, mindegyik azt hiszi magáról, hogy igazat szól, különb mindenkinél, és a végén, ahogy a kormos bőrű leírta, rengeteg hasonló sorsra jut.*
~Ez már nevetséges!~
*Gyengeelméjűbb mint hitte, mint egy kölyök, aki folyton cukorkát követel és süket mindenre, amit a felnőttek mondanak neki.
Egy néma sóhaj kíséretében gyors csuklómozdulattal megpörgeti a fegyvert a kezében. Valóban nem valami jó harcos még, bár ő inkább úgy fogalmazná meg, hogy ez a teste képtelen arra, amit ő tud, de attól még nem olyan „gyenge” és képzetlen, ahogy azt a girhes mélységi gondolja. Amúgy sem ez a valódi fegyvere.
Egy gyors mozdulattal finom vágást ejt a tenyerén, alig felsértve a bőrt. Nem gyávaságból, félelemből vagy a fájdalom miatt, pusztán nem látja okát nagyobb sebhez. Megemeli a kezét tenyérrel lefele, nagyjából két csepp erejéig. Többet nem is kapna, de a seb se enged magából többet. Ha ezek után a mennyiség miatt kezd ugrálni a férfi, hát magára vessen, mennyiségről szót nem ejtett.*
- Ne érts félre, hálából amiért az élőhalottak olyan remek szórakozást biztosítottak a számomra. Remélem Sa'Tereth részesíti majd az emberiséget még hasonló káoszban és felfordulásban. *Gonosz mosollyal az arcán méregeti a másikat.* Sajnálom, hogy megzavartalak, még két kérdés és hagylak, hogy folytathasd azt, amit félbeszakítottam.
*Most kivételesen nem hazudik, valóban sajnálja. Túl kíváncsi volt, hogy visszaforduljon, és ennek most ihatta is meg a levét. Fanatikusokkal nagyon bonyolult az értelmes kommunikáció, bárhogy is próbálja megközelíteni.*
- Véletlenül a könyv nem tért ki arra, hogy milyen entitásokat hoztak át erre a síkra? Érdekelne, hogy maradhatott-e belőlük itt elrejtve egy-kettő. *Ez után nyomós okkal érdeklődik a természetes kíváncsiság mellett, bár nem vár túl sokat egy szedett-vedett irattól.* Említettél valamiféle Pókok Anyját. Az kicsoda?
//Egy nappali ima//
*Ahogy sejtette, a másik róla adott leírása szinte teljesen hibás, pontatlan, és legnagyobb része csak találgatás. Általános klisék, a hozzáállásából tekintetéből be tudta határolni nagyjából merre kell keresgélnie, de csak emberi jellemvonások mércéjéhez lett állítva. Nem is várt többet, miközben hallgatja, hadilábon áll önmagában. Egyik része szerepet akar játszani, belemenni, hogy igen jól gondolja, ő csak egy tudatlan lány, ilyen szempontból mit zavarja őt, hogy a sötételf szerint gyáva és fél a fájdalomtól? A legtöbb ember nő, akit kezdő harcosnak vélnek, azok valóban még félnek a fájdalomtól és komolyabb összecsapásoktól. Büszkesége viszont üvölt, hogy ennek az alsóbbrendű senkinek ne nyeljen le minden sértést. Egy valami a legelső szösszenetek egyike viszont eléggé felháborítja ahhoz, hogy ne morfondírozzon tovább, melyik megoldás lenne a legkézenfekvőbb.*
- Először: Nem csörömpöl rajtam semmi, gyűlölöm a lármát! Másodszor: Mi az, hogy undorító?! Néztél tükörbe mostanában? *Őt undorítózza le? Mármint a ruházatát? Na, ezt is megérte. Ráadásul feketében van. Feketében! Még ő beszél?! Egy belső vád se hozza ki ennyire a sodrából, ami hülyeség, találgatás, tévhit, azzal mit törődjön?* Ami pedig a többi t illeti… Majdnem teljesen hibás. Ezt még sokat kell gyakorolni.
*Nem megjátssza a nyugodtat, nem tagadni próbál, talán a másik látja is az arcáról. Valóban majdnem semmi sem stimmel. Nem gyáva ő, nincs a lelkében bizonytalanság és a fájdalommal sincsen semmi baja. Valószínűleg nem túl nagy még ennek a testének a fájdalomküszöbe, de magával a fájdalommal nincsen semmi baja. A nyüzügét meg jobb, ha meg se hallja.
Ha belegondol, hogy legalább kétszer biztosan idősebb, mint a sötételf, ha nem háromszor, és ez csak az itt tartózkodását jelenti, akkor még nevetségesebbnek találja az egészet.*
- A valódi igazságot mindig a nyertes határozza meg. *Mosolyog ismét a férfira. Ezt hosszú léte alatt tanulta meg. A szabályokat, törvényeket, igazságot mindig a nyertesek írják.* Amíg több igazság létezik, be kell bizonyítani kié az erősebb, elpusztítani a vetélytársakat, míg csak az az egy marad.
*Lehetne vitatkozni, hogy akkor ez csak azt bizonyítja, hogy az egyik erősebb a másiknál, nem pedig azt, hogy igazabb is, de nem érdekli. Úgyis tudja, hogy lesz mibe belekötnie megint a tárnalakónak, mindig van, ahogy látja.
A meglepett pillantást látva, ahogy szigonya lekerül a hátáról, inkább arra következtet, hogy az eddig annyira öntelt kiválasztott attól tart támadás fogja érni. Nem lenne kizárt, Soth viszont eléggé szeszélyes ahhoz, hogy néha akkor se bánt senkit mikor nyomós oka is lenne rá, illetve ugyanez fordítva, olyannak ugrana neki, aki még csak szólni se szólt hozzá, nemhogy okot adna, hogy az áldozati listán szerepeljen a neve. A várakozás teljes kérdést hallva viszont mindent megért. Gondolatban mosolyogva rázza meg a fejét.*
~Ez a férfi… Hihetetlen.~ *Ilyen mérhetetlenül nagy önbizalmat ritkán lát. Van egy olyan érzése, hogy ha valaki ezt minden nap eljátszaná vele, hatokkal később is teljes magabiztossággal várná, hogy megvágja magát az illető.
Ha azon csodálkozik, hogy bárki is kézzel fogható, vagy szemmel látható bizonyíték nélkül minden állítását el fogja hinni, akkor ő az ostoba, méghozzá milyen nagy is. Vagy ha van ilyen ember, az vagy nem normális, vagy végtelenül hiszékeny.
Kicsit meglepi, hogy bizonyításba kezd a férfi, és bár a háromnegyede mesének tűnik, érdekes dolgokat állít, és a mellkasán lévő motívum is valóban öregnek tűnik. De neki ez inkább bizonyít egyelőre annyit, hogy valóban nagyon régóta foglalkozik a témával. Az elhangzottak viszont ettől függetlenül érdekesek.*
- Talán egy nap te is erre a sorsra jutsz. *Nem igazán közvetlen a másiknak szánja, csak magában motyog ismét végigfuttatva a szemét a helyen. Ha ez a sötételf példány az itteni légkör miatt néz már ki így, valóban nem lenne ajánlatos sokáig itt időzni. Próféták jönnek és mennek, mindegyik azt hiszi magáról, hogy igazat szól, különb mindenkinél, és a végén, ahogy a kormos bőrű leírta, rengeteg hasonló sorsra jut.*
~Ez már nevetséges!~
*Gyengeelméjűbb mint hitte, mint egy kölyök, aki folyton cukorkát követel és süket mindenre, amit a felnőttek mondanak neki.
Egy néma sóhaj kíséretében gyors csuklómozdulattal megpörgeti a fegyvert a kezében. Valóban nem valami jó harcos még, bár ő inkább úgy fogalmazná meg, hogy ez a teste képtelen arra, amit ő tud, de attól még nem olyan „gyenge” és képzetlen, ahogy azt a girhes mélységi gondolja. Amúgy sem ez a valódi fegyvere.
Egy gyors mozdulattal finom vágást ejt a tenyerén, alig felsértve a bőrt. Nem gyávaságból, félelemből vagy a fájdalom miatt, pusztán nem látja okát nagyobb sebhez. Megemeli a kezét tenyérrel lefele, nagyjából két csepp erejéig. Többet nem is kapna, de a seb se enged magából többet. Ha ezek után a mennyiség miatt kezd ugrálni a férfi, hát magára vessen, mennyiségről szót nem ejtett.*
- Ne érts félre, hálából amiért az élőhalottak olyan remek szórakozást biztosítottak a számomra. Remélem Sa'Tereth részesíti majd az emberiséget még hasonló káoszban és felfordulásban. *Gonosz mosollyal az arcán méregeti a másikat.* Sajnálom, hogy megzavartalak, még két kérdés és hagylak, hogy folytathasd azt, amit félbeszakítottam.
*Most kivételesen nem hazudik, valóban sajnálja. Túl kíváncsi volt, hogy visszaforduljon, és ennek most ihatta is meg a levét. Fanatikusokkal nagyon bonyolult az értelmes kommunikáció, bárhogy is próbálja megközelíteni.*
- Véletlenül a könyv nem tért ki arra, hogy milyen entitásokat hoztak át erre a síkra? Érdekelne, hogy maradhatott-e belőlük itt elrejtve egy-kettő. *Ez után nyomós okkal érdeklődik a természetes kíváncsiság mellett, bár nem vár túl sokat egy szedett-vedett irattól.* Említettél valamiféle Pókok Anyját. Az kicsoda?
296. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-20 18:30:30
Üzenet elküldve: 2017-02-20 18:30:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nappali ima//
*Arhius a szokásos tudálékos, és nyílegyenes tartását veszi elő, nem mintha eddig nem ez lett volna, de ezt most, hogy meg kell nyilatkoznia betetézi. Nem misztifikálja túl a dolgokat. Látott már eleget ilyet.*
-Látom rajtad, hogy szeretsz megtéveszteni másokat. Blöffölsz, felszerelésed undorító fényben ragyog, és csörömpöl rajtad, de használatukban gyakorlatlan vagy.
*Igen, Arhiusnak ránézésre megy annak megállapítása, hogy valaki harci tapasztalata mennyire lehet hasznára. Talán a több, mint negyven évnyi megfigyeléssel hátában ezt már biztosan is meri állítani.*
-Sőt, tovább is megyek. Jómagad szereted a vért, de gyáva vagy, nyüzüge vagy, és nem bírod a fájdalmat.
*Mosolyodik el kajánul.*
-Sőt, ha nem tévedek ez a színjáték bizonytalanságot is szül lelkedben, csak úgy, mint a gyarlókéban a remény. Így nem fogod tudni elérni azt az erőt, és azt a hatalmat, ami igazi önvalódat jelenti.
*Kissé átvált a fanatikusról az igehirdetőre. Ezt jobban is szereti, mint a szertartásokat magukat végezni, és fenyegetőzni.*
~Nincs elég talpnyalód Arhius, kell találnod párat.~
*Mondogatja magának most is, majd elkezd pár lépést fel és alá mászkálni.*
-Van különbség leányom, van különbség.
*Bólint egyet mentében, és fordul. Lassan, kimérten, egyeneseket lépdel, ügyelvén, hogy pillantásra se méltassa a másikat.*
-A tudatlanság az, mikor bevallod, hogy nem tudod, az ostobaság az, mikor fennhangon hazugságokat hirdetsz, mint az a ringyó, eeyr, és a málészájú teysus.
*Kihallatszik hangjából, hogy nem névként, inkább jelzőként használja a másik kettő nevét.*
-Mindezek fényében, az, ki a halandóságot ennek alapján mondja el, ahogyan te is, ostoba, hiszen nem vallja be, hogy nem tudja mi az Egyetlen Igazság.
*Viszi le a hangsúlyt, ezzel le is zárva a vitát.*
~Nem vagyok hajlandó vitatkozni vele, ha a tanításomra vágyik, akkor kezdje is el megérteni!~
*Ismét fordul egyet. A "nem kötelességem" résznél amúgy érzelemmentes arcára újabb lesajnáló félmosoly ugrik fel.*
-Ostobaságod végre kezd tudatlanságba hajlani.
*Szólal meg egy hosszabb hatásszünet után, melyben elveti a nő lefejezésének, megölésének, és kivéreztetésének egyelőre még elhamarkodott gondolatát. A szigony elővételénél egy pillanatra meglepődik. Talán ez ki is ütközhet arcára egy pillanatra. Habár sokat gyakorolt, nem a megtévesztés nagymestere. Habár meglepetésének oka nem az, amit a nő gondolhat.*
~Nocsak, azzal akarja vérét ontani? Sa'Tereth örvendeni fog gyarló vérének, Akhan!~
*Aztán ahogyan a lándzsa csak úgy a földön landol, egy pillanatig még fentről méregeti.*
-Nos?
*Néz várakozóan a fegyverre. Nem érti mi oka lenne itt bárkinek is fegyvert fognia, ha nem hitéleti célokból. Aztán még nézi pár másodpercig. Arca ismét a hideg maszkba áll be.*
-Sejthettem volna.
*Dörmögi, és hátat fordít.*
~Nem érdemes tanításaimra.~
*Jut döntésre.*
~Azonban megkérdőjelezte rangomat.~
*Egy lépést tesz, megfordul, és vállig letépi ruháját csontos ujjaival, és mesélni kezd.*
-Nyolcezer évente, a Sötétség leszáll minden világra. Számtalan előjel előzi meg a történéseket. Ezer évvel a megjelenés előtt mindig lelketlen démonokat idéznek meg, kiket női testbe zárnak, és ezek a lények minduntalan szaporodnak. Háborúk dúlnak, és végül három jel jelzi előre az Eljövetel Napját. Az egyik a Sa'Szeme csillagkép megjelenése. A második a holtak evilágra jövetele, kik a Kapu Megnyitóját, Sa'Terethet kísérik. Végül pedig a Vér Földjének megjelenése az, ami biztosít bennünket az Úr megjelenéséről.
Horan, elődöm már száz évvel előre jelezte az Eljövetel napját, azonban tévedett. Tévedett tíz évet, mert csillagászati számításai helytelenek voltak, szemben az enyémekkel. Így idő előtt meghalt, és nem ő lett a Kiválasztott. Gyűrűjét azonban én magam Grombar kastélya mellett megtaláltam.
*Kezét nyújtja, tényleg ott a gyűrű. Belső felében pedig ott van cikornyás karcolatokkal a Horan név, de ezt nem fogja most megmutatni.*
~Nem méltó rá.~
-Sok leírás található a Kiválasztottról is. Veled szemben, én nem fogom bizonygatni, és hivalkodóan használni hatalmamat, lásd hát saját szemeddel a jeleket!
*Ezzel lehúzza a leplet mellkasáig, ahol ocsmányul csontos testén a Szent Oktárió (nyolcágú csillag a nyolcszögben) jelenik meg. Egy rövid szemlélődés után pedig látható, hogy Arhius nem viccelt, az a jel legalább ötven éve ott van a mellkasán, ha nem több.
Ezután pedig bal szemére mutat, melyet nyolc egyre vékonyodó folt vesz körbe.*
-Horan részletesen ír a Kiválasztott jelképeiről és kötelességeiről. Az én dolgom nem más, mint a híveket irányítani, hogy az Úrnak oly kedves vért és tetemek füstjét ajánlhassák Neki. A hamis próféták pedig mind ebben a káoszban fognak elégni, úgy, ahogyan Horan is azt gondolta magáról, hogy ő a Nyers Igazság Hordozója, ez volt az ő egyetlen hibája.
*Fejezi be a szónoklatot.*
-Most pedig vagy ontsd véredet, vagy távozz, az Erő és Hatalom tudására nem méltóakkal nem osztom meg tudásomat.
*Emeli fel állát, és a nőt fixírozza, hogy miként cselekszik.*
~Most válik el az ocsú a búzától.~
//Egy nappali ima//
*Arhius a szokásos tudálékos, és nyílegyenes tartását veszi elő, nem mintha eddig nem ez lett volna, de ezt most, hogy meg kell nyilatkoznia betetézi. Nem misztifikálja túl a dolgokat. Látott már eleget ilyet.*
-Látom rajtad, hogy szeretsz megtéveszteni másokat. Blöffölsz, felszerelésed undorító fényben ragyog, és csörömpöl rajtad, de használatukban gyakorlatlan vagy.
*Igen, Arhiusnak ránézésre megy annak megállapítása, hogy valaki harci tapasztalata mennyire lehet hasznára. Talán a több, mint negyven évnyi megfigyeléssel hátában ezt már biztosan is meri állítani.*
-Sőt, tovább is megyek. Jómagad szereted a vért, de gyáva vagy, nyüzüge vagy, és nem bírod a fájdalmat.
*Mosolyodik el kajánul.*
-Sőt, ha nem tévedek ez a színjáték bizonytalanságot is szül lelkedben, csak úgy, mint a gyarlókéban a remény. Így nem fogod tudni elérni azt az erőt, és azt a hatalmat, ami igazi önvalódat jelenti.
*Kissé átvált a fanatikusról az igehirdetőre. Ezt jobban is szereti, mint a szertartásokat magukat végezni, és fenyegetőzni.*
~Nincs elég talpnyalód Arhius, kell találnod párat.~
*Mondogatja magának most is, majd elkezd pár lépést fel és alá mászkálni.*
-Van különbség leányom, van különbség.
*Bólint egyet mentében, és fordul. Lassan, kimérten, egyeneseket lépdel, ügyelvén, hogy pillantásra se méltassa a másikat.*
-A tudatlanság az, mikor bevallod, hogy nem tudod, az ostobaság az, mikor fennhangon hazugságokat hirdetsz, mint az a ringyó, eeyr, és a málészájú teysus.
*Kihallatszik hangjából, hogy nem névként, inkább jelzőként használja a másik kettő nevét.*
-Mindezek fényében, az, ki a halandóságot ennek alapján mondja el, ahogyan te is, ostoba, hiszen nem vallja be, hogy nem tudja mi az Egyetlen Igazság.
*Viszi le a hangsúlyt, ezzel le is zárva a vitát.*
~Nem vagyok hajlandó vitatkozni vele, ha a tanításomra vágyik, akkor kezdje is el megérteni!~
*Ismét fordul egyet. A "nem kötelességem" résznél amúgy érzelemmentes arcára újabb lesajnáló félmosoly ugrik fel.*
-Ostobaságod végre kezd tudatlanságba hajlani.
*Szólal meg egy hosszabb hatásszünet után, melyben elveti a nő lefejezésének, megölésének, és kivéreztetésének egyelőre még elhamarkodott gondolatát. A szigony elővételénél egy pillanatra meglepődik. Talán ez ki is ütközhet arcára egy pillanatra. Habár sokat gyakorolt, nem a megtévesztés nagymestere. Habár meglepetésének oka nem az, amit a nő gondolhat.*
~Nocsak, azzal akarja vérét ontani? Sa'Tereth örvendeni fog gyarló vérének, Akhan!~
*Aztán ahogyan a lándzsa csak úgy a földön landol, egy pillanatig még fentről méregeti.*
-Nos?
*Néz várakozóan a fegyverre. Nem érti mi oka lenne itt bárkinek is fegyvert fognia, ha nem hitéleti célokból. Aztán még nézi pár másodpercig. Arca ismét a hideg maszkba áll be.*
-Sejthettem volna.
*Dörmögi, és hátat fordít.*
~Nem érdemes tanításaimra.~
*Jut döntésre.*
~Azonban megkérdőjelezte rangomat.~
*Egy lépést tesz, megfordul, és vállig letépi ruháját csontos ujjaival, és mesélni kezd.*
-Nyolcezer évente, a Sötétség leszáll minden világra. Számtalan előjel előzi meg a történéseket. Ezer évvel a megjelenés előtt mindig lelketlen démonokat idéznek meg, kiket női testbe zárnak, és ezek a lények minduntalan szaporodnak. Háborúk dúlnak, és végül három jel jelzi előre az Eljövetel Napját. Az egyik a Sa'Szeme csillagkép megjelenése. A második a holtak evilágra jövetele, kik a Kapu Megnyitóját, Sa'Terethet kísérik. Végül pedig a Vér Földjének megjelenése az, ami biztosít bennünket az Úr megjelenéséről.
Horan, elődöm már száz évvel előre jelezte az Eljövetel napját, azonban tévedett. Tévedett tíz évet, mert csillagászati számításai helytelenek voltak, szemben az enyémekkel. Így idő előtt meghalt, és nem ő lett a Kiválasztott. Gyűrűjét azonban én magam Grombar kastélya mellett megtaláltam.
*Kezét nyújtja, tényleg ott a gyűrű. Belső felében pedig ott van cikornyás karcolatokkal a Horan név, de ezt nem fogja most megmutatni.*
~Nem méltó rá.~
-Sok leírás található a Kiválasztottról is. Veled szemben, én nem fogom bizonygatni, és hivalkodóan használni hatalmamat, lásd hát saját szemeddel a jeleket!
*Ezzel lehúzza a leplet mellkasáig, ahol ocsmányul csontos testén a Szent Oktárió (nyolcágú csillag a nyolcszögben) jelenik meg. Egy rövid szemlélődés után pedig látható, hogy Arhius nem viccelt, az a jel legalább ötven éve ott van a mellkasán, ha nem több.
Ezután pedig bal szemére mutat, melyet nyolc egyre vékonyodó folt vesz körbe.*
-Horan részletesen ír a Kiválasztott jelképeiről és kötelességeiről. Az én dolgom nem más, mint a híveket irányítani, hogy az Úrnak oly kedves vért és tetemek füstjét ajánlhassák Neki. A hamis próféták pedig mind ebben a káoszban fognak elégni, úgy, ahogyan Horan is azt gondolta magáról, hogy ő a Nyers Igazság Hordozója, ez volt az ő egyetlen hibája.
*Fejezi be a szónoklatot.*
-Most pedig vagy ontsd véredet, vagy távozz, az Erő és Hatalom tudására nem méltóakkal nem osztom meg tudásomat.
*Emeli fel állát, és a nőt fixírozza, hogy miként cselekszik.*
~Most válik el az ocsú a búzától.~
295. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-20 17:44:42
Üzenet elküldve: 2017-02-20 17:44:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nappali ima//
*Rezzenéstelen arccal hallgatja. Amennyire mulattatja, annyira bosszantja is a kormos bőrű hablatyolása. Többször hallotta már ezen vádakat, hogy túl kihívóan öltözik, és bár tisztában van adottságaival, tökéletes domborulataival, nem ezért teszi. Egyszerűen csak úgy öltözik, ahogy neki a legkényelmesebb, és ami a legjobban passzol az ízléséhez.*
- Tényleg? És szabad tudnom mit látsz? *Ismét muszáj elmosolyodnia. Csak néhány nővére ha képes megérezni igazi valóját, ez az alultáplált hím példány biztosan nem. Bár mágusnak, vagy papfélének tűnik eszerint, azoknak meg ritkán marad hosszabb ideig a közelükben. Habár… Ha jól tud bánni a fegyvereivel, még bajai származhatnak belőle, de hát nem véletlen tartotta meg azt a biztonságos néhány lépés távolságot.*
~Sértegess csak tovább, és megetetem veled a nyelved! ~ *Egy fokkal hidegebb ábrázattal hallgatja tovább, ahogy lassan leülepszenek benne a szavak. És mi az, hogy leereszkedik hozzá? És még őneki mondta, hogy hagyjon fel az értelmetlen gőgjével? Az övének legalább vannak alapjai, a sötételf viszont csak a levegőbe beszél.*
- A tudatlanság és ostobaság között nagy különbség van. Ne keverd! *Csak felsóhajt. Úgy érzi most titulálta őt a másik idiótának, de nem kell annak aggódnia, mert a fiatal jelenés is hasonló véleményen van őróla.* A fizikai lét ezen síkján a test múlandóságát hívják halandóságnak. Azért mert te más jelentést találsz ki ennek a szónak, még nem én vagyok az ostoba.
*Vitatkozhatnak azon, hogy a lélek szempontjából mi a helyzet, a többi isten biztos szintén valami örök érvényűt ígér a híveinek, de nem fog ezzel a kérdéssel foglalkozni. Őt sosem fogja érinteni, hogy az emberek, elfek, sötételfek és a többi lény lelkei hova kerülnek haláluk után. Csak azt tudja, hogy ő hova fog kerülni, ha elpusztul ez a teste, és ez bőven elég neki.
Egy pillanatra elgondolkozik, hogy vajon milyen íze lehet a léleknek. Még nem kóstolt, legalábbis innen biztosan nem. Végignézve az előtte állón csak elfintorodik. Nem tűnik finomnak, semmilyen értelemben.
Nyelve hegyén van egy kérdés, hogy egyáltalán mi, vagy inkább ki az a Horan, de gyorsan lenyeli. Még a végén megint hülyének merné titulálni.
Erő és hatalom. Tökéletes út, miközben végignézheti mások szenvedését, kétségbeesést és fájdalmát, míg eléri a céljait és megszerezheti azt, amit akar. Szép szavakkal dobálózik, miközben láthatóan hiányzik belőle a bölcsesség, ravaszság és óvatosság. Bár a ravaszságban nem biztos, ha most csak végig megjátssza magát, biztosan meghajolna a tökéletes alakítás előtt, talán némi elismerést is kikövetelne magának, azonban sajnos úgy tűnik fennáll az elmezavar állapota.*
- Nem érdekel az áldozatod, nem kötelességem csinálni semmit és nem ismerem ezt a törvényt. *Viszonozza a férfi mosolyát töretlen makacssággal, miközben lekapcsolja hátáról szintén koromfekete egyágú szigonyát. Az egész fegyver, akár csak kardjának pengéje, mely még mindig elrejtve pihen a hüvelyében, fémmarkolatától a penge hegyéig éj fekete. Pusztán a rajta futó sárgás, lassan aranyba átmenő vékony csíkok mik díszítésként megtörik a fekete szín uralmát.
Most arra támaszkodik, és bár nem tűnik nagy fenyegetésnek az előtte álló, biztosabbnak érzi így. Látott már tapasztalt erős harcosokat, hatalmas mágusokat. A nagy hatalomhoz és erőhöz párosul némi bölcsesség is, késztetés, hogy ne terítsék ki minden ütőkártyájuk, titkolják képességeiket, és ne fitogtassák. Legalábbis az értelmesebbe ezt teszi, de aki ilyen nyíltan dobálózik ilyen nagy szavakkal, és üres fenyegetésekkel, azoknak egy fegyverük van, a szavuk. Ritkán jelentenek valós fenyegetést. Ez az elmélet persze megdőlhet, és akadhatnak kivételek, nem véletlenül simítja most végig a szigonya nyelét.*
- Azt mondtad kiválasztott vagy. Viszont remélem egyetértesz velem, hogy ezt akárki mondhatja, és bocsásd meg hitetlenségem, de nem igazán hiszek egy ismeretlen tárnalakó szavainak. *Mondhatott volna mélységit, kormos bőrűt, hegyes fülűt, simán csak sötételfet, mégis inkább ezt választotta. Épp eleget sértegette már ez a földmélyi patkány, hogy már csak a szerepe kedvéért se válogassa már meg a szavait teljesen. A felkínált kezet pedig még mindig nyugodtan várhatja a másik, Sotheena nem mozdul a helyéről.*
//Egy nappali ima//
*Rezzenéstelen arccal hallgatja. Amennyire mulattatja, annyira bosszantja is a kormos bőrű hablatyolása. Többször hallotta már ezen vádakat, hogy túl kihívóan öltözik, és bár tisztában van adottságaival, tökéletes domborulataival, nem ezért teszi. Egyszerűen csak úgy öltözik, ahogy neki a legkényelmesebb, és ami a legjobban passzol az ízléséhez.*
- Tényleg? És szabad tudnom mit látsz? *Ismét muszáj elmosolyodnia. Csak néhány nővére ha képes megérezni igazi valóját, ez az alultáplált hím példány biztosan nem. Bár mágusnak, vagy papfélének tűnik eszerint, azoknak meg ritkán marad hosszabb ideig a közelükben. Habár… Ha jól tud bánni a fegyvereivel, még bajai származhatnak belőle, de hát nem véletlen tartotta meg azt a biztonságos néhány lépés távolságot.*
~Sértegess csak tovább, és megetetem veled a nyelved! ~ *Egy fokkal hidegebb ábrázattal hallgatja tovább, ahogy lassan leülepszenek benne a szavak. És mi az, hogy leereszkedik hozzá? És még őneki mondta, hogy hagyjon fel az értelmetlen gőgjével? Az övének legalább vannak alapjai, a sötételf viszont csak a levegőbe beszél.*
- A tudatlanság és ostobaság között nagy különbség van. Ne keverd! *Csak felsóhajt. Úgy érzi most titulálta őt a másik idiótának, de nem kell annak aggódnia, mert a fiatal jelenés is hasonló véleményen van őróla.* A fizikai lét ezen síkján a test múlandóságát hívják halandóságnak. Azért mert te más jelentést találsz ki ennek a szónak, még nem én vagyok az ostoba.
*Vitatkozhatnak azon, hogy a lélek szempontjából mi a helyzet, a többi isten biztos szintén valami örök érvényűt ígér a híveinek, de nem fog ezzel a kérdéssel foglalkozni. Őt sosem fogja érinteni, hogy az emberek, elfek, sötételfek és a többi lény lelkei hova kerülnek haláluk után. Csak azt tudja, hogy ő hova fog kerülni, ha elpusztul ez a teste, és ez bőven elég neki.
Egy pillanatra elgondolkozik, hogy vajon milyen íze lehet a léleknek. Még nem kóstolt, legalábbis innen biztosan nem. Végignézve az előtte állón csak elfintorodik. Nem tűnik finomnak, semmilyen értelemben.
Nyelve hegyén van egy kérdés, hogy egyáltalán mi, vagy inkább ki az a Horan, de gyorsan lenyeli. Még a végén megint hülyének merné titulálni.
Erő és hatalom. Tökéletes út, miközben végignézheti mások szenvedését, kétségbeesést és fájdalmát, míg eléri a céljait és megszerezheti azt, amit akar. Szép szavakkal dobálózik, miközben láthatóan hiányzik belőle a bölcsesség, ravaszság és óvatosság. Bár a ravaszságban nem biztos, ha most csak végig megjátssza magát, biztosan meghajolna a tökéletes alakítás előtt, talán némi elismerést is kikövetelne magának, azonban sajnos úgy tűnik fennáll az elmezavar állapota.*
- Nem érdekel az áldozatod, nem kötelességem csinálni semmit és nem ismerem ezt a törvényt. *Viszonozza a férfi mosolyát töretlen makacssággal, miközben lekapcsolja hátáról szintén koromfekete egyágú szigonyát. Az egész fegyver, akár csak kardjának pengéje, mely még mindig elrejtve pihen a hüvelyében, fémmarkolatától a penge hegyéig éj fekete. Pusztán a rajta futó sárgás, lassan aranyba átmenő vékony csíkok mik díszítésként megtörik a fekete szín uralmát.
Most arra támaszkodik, és bár nem tűnik nagy fenyegetésnek az előtte álló, biztosabbnak érzi így. Látott már tapasztalt erős harcosokat, hatalmas mágusokat. A nagy hatalomhoz és erőhöz párosul némi bölcsesség is, késztetés, hogy ne terítsék ki minden ütőkártyájuk, titkolják képességeiket, és ne fitogtassák. Legalábbis az értelmesebbe ezt teszi, de aki ilyen nyíltan dobálózik ilyen nagy szavakkal, és üres fenyegetésekkel, azoknak egy fegyverük van, a szavuk. Ritkán jelentenek valós fenyegetést. Ez az elmélet persze megdőlhet, és akadhatnak kivételek, nem véletlenül simítja most végig a szigonya nyelét.*
- Azt mondtad kiválasztott vagy. Viszont remélem egyetértesz velem, hogy ezt akárki mondhatja, és bocsásd meg hitetlenségem, de nem igazán hiszek egy ismeretlen tárnalakó szavainak. *Mondhatott volna mélységit, kormos bőrűt, hegyes fülűt, simán csak sötételfet, mégis inkább ezt választotta. Épp eleget sértegette már ez a földmélyi patkány, hogy már csak a szerepe kedvéért se válogassa már meg a szavait teljesen. A felkínált kezet pedig még mindig nyugodtan várhatja a másik, Sotheena nem mozdul a helyéről.*
294. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-20 11:53:17
Üzenet elküldve: 2017-02-20 11:53:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nappali ima//
*Végigméri az öntelt nőszemélyt.*
~Szóval meg akarsz halni itt és most?~
*Kérdezi magában, miután ismét nem kapta meg a neki kijáró tiszteletet.*
~A gőg figyelemreméltó mindazonáltal.~
*Pásztázza végig a hivalkodó, és enyhén felfegyverzett nőalakot, aki viszont ránézésre egyértelműen gyengébb nála.*
-Hivalkodó vagy Hiú Nőszemély! Ez kedves Urunknak, ugyanakkor, ha ezen a világon is szeretnéd folytatni létezésedet ajánlom, hogy hagyj fel értelmetlen gőgöddel velem szemben, mert átlátok rajtad.
*Lapos pillantással ajándékozza meg a nőt.*
~Hmm, fekete szem.~
*Gondolkodik el azon, hogy ezt veheti-e a Magasztos Sa'Tereth jelének.*
-Ostobaságodnak máris jelét adtad, de mivel Horan tudását zengeni átkot jelent az egész világra, így leereszkedem hozzád, óh Bárgyú Némber.
*Itt kissé lassabb beszédre vált, enyhén kiérezhető, hogy úgy érzi, egy hülyének magyaráz.*
-Halandó mindaz, kit Urunk Örök Országa nem vár, minthogy én az eltévelyedetteket vezetem arra kínhalál, gyalázás, netán tanítás útján, én nem vagyok halandó, Kiválasztott vagyok.
*Ezzel el is mondta a lényeget magáról. Innentől joggal várja a neki járó tiszteletet.*
-Tudnod kell továbbá, hogy a Mester nem engedi Országába azokat, kik méltatlanok rá. Ezért csupán az előszobát hozta eme világra, nekünk pedig bizonyítanunk kell, hogy érdemesek vagyunk feltámadásunkkor belépni oda. Így mutatja meg nekünk az Egyetlen Igazságot, az erő és a hatalom útját, Akhan!
*A vérszegénység említésére nagyot mosolyog.*
-Megzavartad áldozatomat, így kötelességed saját véredet is venni. Ez törvény.
*Jelenti ki immáron újra szigorúra váltva.*
-Az én vérem pedig bizonyításom záloga, egy csepp vérem megtartása ezer másik csepp kiontását jelenti a hívek keze által. Mint láthattad, én még ezt a drága vért is áldozám, hogy a Pókok Anyja boldog legyen, Akhan!
*Magyaráz töredelmesen, majd várakozólag nyújtja előre egyik kezét, melybe a nő karja kerülhetne, mellé pedig másikat az áldozati tőrrel.*
//Egy nappali ima//
*Végigméri az öntelt nőszemélyt.*
~Szóval meg akarsz halni itt és most?~
*Kérdezi magában, miután ismét nem kapta meg a neki kijáró tiszteletet.*
~A gőg figyelemreméltó mindazonáltal.~
*Pásztázza végig a hivalkodó, és enyhén felfegyverzett nőalakot, aki viszont ránézésre egyértelműen gyengébb nála.*
-Hivalkodó vagy Hiú Nőszemély! Ez kedves Urunknak, ugyanakkor, ha ezen a világon is szeretnéd folytatni létezésedet ajánlom, hogy hagyj fel értelmetlen gőgöddel velem szemben, mert átlátok rajtad.
*Lapos pillantással ajándékozza meg a nőt.*
~Hmm, fekete szem.~
*Gondolkodik el azon, hogy ezt veheti-e a Magasztos Sa'Tereth jelének.*
-Ostobaságodnak máris jelét adtad, de mivel Horan tudását zengeni átkot jelent az egész világra, így leereszkedem hozzád, óh Bárgyú Némber.
*Itt kissé lassabb beszédre vált, enyhén kiérezhető, hogy úgy érzi, egy hülyének magyaráz.*
-Halandó mindaz, kit Urunk Örök Országa nem vár, minthogy én az eltévelyedetteket vezetem arra kínhalál, gyalázás, netán tanítás útján, én nem vagyok halandó, Kiválasztott vagyok.
*Ezzel el is mondta a lényeget magáról. Innentől joggal várja a neki járó tiszteletet.*
-Tudnod kell továbbá, hogy a Mester nem engedi Országába azokat, kik méltatlanok rá. Ezért csupán az előszobát hozta eme világra, nekünk pedig bizonyítanunk kell, hogy érdemesek vagyunk feltámadásunkkor belépni oda. Így mutatja meg nekünk az Egyetlen Igazságot, az erő és a hatalom útját, Akhan!
*A vérszegénység említésére nagyot mosolyog.*
-Megzavartad áldozatomat, így kötelességed saját véredet is venni. Ez törvény.
*Jelenti ki immáron újra szigorúra váltva.*
-Az én vérem pedig bizonyításom záloga, egy csepp vérem megtartása ezer másik csepp kiontását jelenti a hívek keze által. Mint láthattad, én még ezt a drága vért is áldozám, hogy a Pókok Anyja boldog legyen, Akhan!
*Magyaráz töredelmesen, majd várakozólag nyújtja előre egyik kezét, melybe a nő karja kerülhetne, mellé pedig másikat az áldozati tőrrel.*
293. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-19 23:38:30
Üzenet elküldve: 2017-02-19 23:38:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nappali ima//
*Ahogy közeledik ugyan hallja, mintha valamit mormogna az az orra alatt, és talán ez lett volna az a pont, ahol a leg idegkímélőbb lett volna sarkon fordulni, és magukra hagyni az őrülteket. De őrá se lehetett soha fogni, hogy teljesen normális lett volna, bár ez az unalmas sík, ahogy telik az idő, kezdi kicsit helyrerázni a monotonitásával az állapotát. Persze tökéletesen tisztában van vele, és szerencse is, hogy ez pusztán csak addig tart, amíg ismét elemében nem lesz, hogy szabadon harcolhasson, őrjönghessen, gyilkolhasson.
A tárnalakókért eddig se volt oda, leginkább az önteltségük és gőgjük, meg egyéb nem épp kellemes tulajdonságaik miatt, de az elmebetegség még nem szerepelt a listáján. Hát most lehet hozzá kell majd írnia.
A rászórt átkozódásra csak elmosolyodik. Nem ez az első, és nem az utolsó alkalom, hogy átkokat szórnak rá, de ilyen színpadiasan nem emlékszik, hogy bármelyik is elhangzott volna. Éj fekete tekintete viszont a sötételf baljából szivárgó vérre téved. Megnyalja az ajkait, amíg nem rá figyel a másik. Az imát, ha éppen azt szavalja a férfi, csak fél füllel hallgatja. Két fontos dologra jött most rá. Az egyik, hogy pontosan kinek is a követébe futott bele, a másik pedig, hogy mintha ennek a példánynak elég erős megalomániája lenne. Végső soron nem újdonság, a halandók mindig is szerették magukat különlegesnek hinni. Kiválasztottnak, ha úgy tetszik, de csak igen kevés százalékuk lett valóban az, ha egyáltalán volt is ilyen*
~Halandó?!~
*Muszáj gonoszul elmosolyodnia, mentségére legyen szólva, igen nagy erőfeszítésébe telik, hogy ne nevesse el magát. Egy halandó nevezi őt halandónak. Egyszerűen vicces. Egyértelmű, hogy nem veszi komolyan a másikat.*
- Köszönöm előbbi kedves szavaidat, biztosíthatlak én sem kívánok neked szebbeket, mindazonáltal fájdalmasabbat, halandó! *Utal az előbbi nem épp vendégszerető átkozódásra. Még színpadiasan leheletnyit meg is hajol, féloldalas szórakozott mosolya egy pillanatra se hervad le az arcáról, feneketlen lélektükreit folyton a hímen tartva, nehogy az valami csúnya dolgon törje a fejét. Az utolsó szót keményen megnyomja, utalva ezzel arra, hogy ő sem különb. Pontosabban csak ő nem különb, és ez az, ami leginkább szórakoztatja az Éji Démont.
Elgondolkodva néz ismét körbe. Most legalább választ is kapott a kérdésére, persze az ok még mindig nem világos előtte, de nem biztos, hogy kell abban logikát keresni, hogy Sa'Tereth miért pont ezt a helyet választotta.*
- Nos, úgy látom egyelőre csak a tündérkék virágbűzös kertecskéjére hozta el eddig. *Utólag jut csak eszébe, hogy nem kellene a fanatikusokat biztatnia a folytatásra, felébresztenie az alvó oroszlánt, de erősen kétli, hogy amúgy a mélységi ennyi után magától elhallgatott volna.
A felszólításra kicsit meglepődik, bár ez egyáltalán nem látszik a vonásain. Tekintete ismét önkéntelenül is a másik baljára téved.*
- Sajnálom, kissé vérszegény vagyok. *Játékos mosollyal emeli fel a karját, sápadt szürkés, szinte halott színű bőrével demonstrálva az állítását. Az a csoda, hogy az élőhalott invázió alatt senki sem gyanúsította meg azzal, hogy ő se él. Ezt persze dobogó szívével könnyen cáfolni tudta volna, de azért mulatságos lett volna az a szituáció is.* Belőled viszont még ki lehetne sajtolni valamennyit. *Tekintete megvillan, akár egy ragadozóé, ahogy kihívóan figyeli az előtte állót. Persze még esze ágában sincs csinálni semmit, a másikat viszont annál szívesebben idegesítené. Az biztos, hogy nem fogja megvágni magát ilyen hülyeség miatt. Minek, megteszi helyette a sötételf hím is.*
//Egy nappali ima//
*Ahogy közeledik ugyan hallja, mintha valamit mormogna az az orra alatt, és talán ez lett volna az a pont, ahol a leg idegkímélőbb lett volna sarkon fordulni, és magukra hagyni az őrülteket. De őrá se lehetett soha fogni, hogy teljesen normális lett volna, bár ez az unalmas sík, ahogy telik az idő, kezdi kicsit helyrerázni a monotonitásával az állapotát. Persze tökéletesen tisztában van vele, és szerencse is, hogy ez pusztán csak addig tart, amíg ismét elemében nem lesz, hogy szabadon harcolhasson, őrjönghessen, gyilkolhasson.
A tárnalakókért eddig se volt oda, leginkább az önteltségük és gőgjük, meg egyéb nem épp kellemes tulajdonságaik miatt, de az elmebetegség még nem szerepelt a listáján. Hát most lehet hozzá kell majd írnia.
A rászórt átkozódásra csak elmosolyodik. Nem ez az első, és nem az utolsó alkalom, hogy átkokat szórnak rá, de ilyen színpadiasan nem emlékszik, hogy bármelyik is elhangzott volna. Éj fekete tekintete viszont a sötételf baljából szivárgó vérre téved. Megnyalja az ajkait, amíg nem rá figyel a másik. Az imát, ha éppen azt szavalja a férfi, csak fél füllel hallgatja. Két fontos dologra jött most rá. Az egyik, hogy pontosan kinek is a követébe futott bele, a másik pedig, hogy mintha ennek a példánynak elég erős megalomániája lenne. Végső soron nem újdonság, a halandók mindig is szerették magukat különlegesnek hinni. Kiválasztottnak, ha úgy tetszik, de csak igen kevés százalékuk lett valóban az, ha egyáltalán volt is ilyen*
~Halandó?!~
*Muszáj gonoszul elmosolyodnia, mentségére legyen szólva, igen nagy erőfeszítésébe telik, hogy ne nevesse el magát. Egy halandó nevezi őt halandónak. Egyszerűen vicces. Egyértelmű, hogy nem veszi komolyan a másikat.*
- Köszönöm előbbi kedves szavaidat, biztosíthatlak én sem kívánok neked szebbeket, mindazonáltal fájdalmasabbat, halandó! *Utal az előbbi nem épp vendégszerető átkozódásra. Még színpadiasan leheletnyit meg is hajol, féloldalas szórakozott mosolya egy pillanatra se hervad le az arcáról, feneketlen lélektükreit folyton a hímen tartva, nehogy az valami csúnya dolgon törje a fejét. Az utolsó szót keményen megnyomja, utalva ezzel arra, hogy ő sem különb. Pontosabban csak ő nem különb, és ez az, ami leginkább szórakoztatja az Éji Démont.
Elgondolkodva néz ismét körbe. Most legalább választ is kapott a kérdésére, persze az ok még mindig nem világos előtte, de nem biztos, hogy kell abban logikát keresni, hogy Sa'Tereth miért pont ezt a helyet választotta.*
- Nos, úgy látom egyelőre csak a tündérkék virágbűzös kertecskéjére hozta el eddig. *Utólag jut csak eszébe, hogy nem kellene a fanatikusokat biztatnia a folytatásra, felébresztenie az alvó oroszlánt, de erősen kétli, hogy amúgy a mélységi ennyi után magától elhallgatott volna.
A felszólításra kicsit meglepődik, bár ez egyáltalán nem látszik a vonásain. Tekintete ismét önkéntelenül is a másik baljára téved.*
- Sajnálom, kissé vérszegény vagyok. *Játékos mosollyal emeli fel a karját, sápadt szürkés, szinte halott színű bőrével demonstrálva az állítását. Az a csoda, hogy az élőhalott invázió alatt senki sem gyanúsította meg azzal, hogy ő se él. Ezt persze dobogó szívével könnyen cáfolni tudta volna, de azért mulatságos lett volna az a szituáció is.* Belőled viszont még ki lehetne sajtolni valamennyit. *Tekintete megvillan, akár egy ragadozóé, ahogy kihívóan figyeli az előtte állót. Persze még esze ágában sincs csinálni semmit, a másikat viszont annál szívesebben idegesítené. Az biztos, hogy nem fogja megvágni magát ilyen hülyeség miatt. Minek, megteszi helyette a sötételf hím is.*
292. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-19 20:15:16
Üzenet elküldve: 2017-02-19 20:15:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nappali ima//
*Arhius a sikeres művészszerző áldozat után imádkozik. Imádkozik azért, hogy eljöjjön a Sötétség ma is.*
~Persze, ha akarata másképp nem kívánja eljön, de fontos fenntartani a látszatot. Hogy lássák, hogy értük teszem, és felfogják végre, hogy mindannyiukat a kárhozatba vezetem, már csak a saját áldozatommal.~
*Nem szereti az imát. Nem neki találták ki. Neki az ige hirdetése való, az imát végezzék csak a talpnyalók, illetve, ő is kell, hogy végezze, hiszen a litániákat Arhiusnál velőt rázóbban senki sem tudja énekelni.
Egy sötét sarkot keres végül. Fokosával Szent Oktáriót rajzol, mely ugyebár a nyolc ágú csillag nyolcszögben, és ebbe guggol bele szemben a sziklafallal. Ide nem ér be a nap sugara a ködön át sem. Ideális neki, hogy elvégezze ügyes bajos dolgait. Már nem az emésztéssel kapcsolatosakat. Imát mormol leginkább, és tőréért nyúl.*
-Sa' Parathom, krotlir'dogorkarkh! Ravastar, gaelamentirh, po väderik'rik-harandu vazar, Akhan!
*Ezzel fejezi ki tiszteletét Sa'Tereth, a sötétség elhozója előtt, és kéri, hogy vérének áldozata hajtsa ereibe a sötétséget, mely majd hatalmat, és szolgasorba taszított balgákat ad neki. Ekkor szólal meg valaki hátulról. Arhius éppen a tizenhat beavatotti pont egyikéből emeli ki kését (mely nem okoz halálos sebet, mégis vérrel látja el az áldozathoz), és így véres tőrt tartó jobbal, és szivárgó véredényű ballal fordul meg. Karjait az égnek emeli, amitől köpenye, mint denevérszárnyak rajzolják ki hórihorgas alakját. Teste cingársága meglátszik a feszülő ruhák alatt. Igazából simán lehetne egy oszladozó hulla is, ha csak az alkatát nézi valaki. Szemei magasan a semmibe merednek, és így folytatja zengő, énekeseket megszégyenítő, mégis vérfagyasztóan mély basszussal.*
-Saaa'! Átkozád eel mindazon vétkezőőkeet, kik "áldozatomórájában" megzavartanaak!
*Majd vérző baljához nyúl, és két ujjával vért töröl le belőle, és a kinyilatkoztatás után most halkabban folytatja.*
-Uram, Sa'Tereth, add, hogy ez a világ is a Te Országod legyen, mint az a vidék, melyet most lábammal taposok. Töltse meg ártatlanok rémült sikolya, rettegjék a Te nevedet, a Sötétség legyen örök. Add, hogy szolgáidnak seregét vezethessem áldozati oltáraid elé, ahol folyékony aranyban égetünk majd el csecsemőket, és vérükkel leírhatatlanul szörnyű ábrázatod silány másait festjük a falakra, Akhan!
*Azzal lerázza ujjáról a vért. Szeme pedig visszatér az emberektől, vagy éppen sötételfektől megszokott tartományba. Összeszorított ajkakkal, rosszallóan tekint maga elé.*
~Tehát egy nő mert megzavarni?~
*Dühöng magában, kívül persze hideg és rideg marad.*
-Mit képzeltél, hogy megzavartál a Mester dicsőségének citálásában, botor halandó?!
*Emeli horgas orrát a másikra, és lép egyet előre.*
-Ez a hely itt a Vér Földje, Az Egyetlen Igazság, Sa'Tereth Birodalma, aki kegyes volt hozzánk, és elhozá a Romlást erre a silány, és reménykedő világra is.
*Ránéz a másikra.*
~Van vére.~
*Állapítja meg.*
-Most pedig áldozd véredet, az Árnyak Urának!
*Adja ki az első feladatot. Nem hagyhatja, hogy mindenféle rendezetlenül élettel telt nőszemélyek garázdálkodjanak Lanawin legvéresebb vidékén.*
//Egy nappali ima//
*Arhius a sikeres művészszerző áldozat után imádkozik. Imádkozik azért, hogy eljöjjön a Sötétség ma is.*
~Persze, ha akarata másképp nem kívánja eljön, de fontos fenntartani a látszatot. Hogy lássák, hogy értük teszem, és felfogják végre, hogy mindannyiukat a kárhozatba vezetem, már csak a saját áldozatommal.~
*Nem szereti az imát. Nem neki találták ki. Neki az ige hirdetése való, az imát végezzék csak a talpnyalók, illetve, ő is kell, hogy végezze, hiszen a litániákat Arhiusnál velőt rázóbban senki sem tudja énekelni.
Egy sötét sarkot keres végül. Fokosával Szent Oktáriót rajzol, mely ugyebár a nyolc ágú csillag nyolcszögben, és ebbe guggol bele szemben a sziklafallal. Ide nem ér be a nap sugara a ködön át sem. Ideális neki, hogy elvégezze ügyes bajos dolgait. Már nem az emésztéssel kapcsolatosakat. Imát mormol leginkább, és tőréért nyúl.*
-Sa' Parathom, krotlir'dogorkarkh! Ravastar, gaelamentirh, po väderik'rik-harandu vazar, Akhan!
*Ezzel fejezi ki tiszteletét Sa'Tereth, a sötétség elhozója előtt, és kéri, hogy vérének áldozata hajtsa ereibe a sötétséget, mely majd hatalmat, és szolgasorba taszított balgákat ad neki. Ekkor szólal meg valaki hátulról. Arhius éppen a tizenhat beavatotti pont egyikéből emeli ki kését (mely nem okoz halálos sebet, mégis vérrel látja el az áldozathoz), és így véres tőrt tartó jobbal, és szivárgó véredényű ballal fordul meg. Karjait az égnek emeli, amitől köpenye, mint denevérszárnyak rajzolják ki hórihorgas alakját. Teste cingársága meglátszik a feszülő ruhák alatt. Igazából simán lehetne egy oszladozó hulla is, ha csak az alkatát nézi valaki. Szemei magasan a semmibe merednek, és így folytatja zengő, énekeseket megszégyenítő, mégis vérfagyasztóan mély basszussal.*
-Saaa'! Átkozád eel mindazon vétkezőőkeet, kik "áldozatomórájában" megzavartanaak!
*Majd vérző baljához nyúl, és két ujjával vért töröl le belőle, és a kinyilatkoztatás után most halkabban folytatja.*
-Uram, Sa'Tereth, add, hogy ez a világ is a Te Országod legyen, mint az a vidék, melyet most lábammal taposok. Töltse meg ártatlanok rémült sikolya, rettegjék a Te nevedet, a Sötétség legyen örök. Add, hogy szolgáidnak seregét vezethessem áldozati oltáraid elé, ahol folyékony aranyban égetünk majd el csecsemőket, és vérükkel leírhatatlanul szörnyű ábrázatod silány másait festjük a falakra, Akhan!
*Azzal lerázza ujjáról a vért. Szeme pedig visszatér az emberektől, vagy éppen sötételfektől megszokott tartományba. Összeszorított ajkakkal, rosszallóan tekint maga elé.*
~Tehát egy nő mert megzavarni?~
*Dühöng magában, kívül persze hideg és rideg marad.*
-Mit képzeltél, hogy megzavartál a Mester dicsőségének citálásában, botor halandó?!
*Emeli horgas orrát a másikra, és lép egyet előre.*
-Ez a hely itt a Vér Földje, Az Egyetlen Igazság, Sa'Tereth Birodalma, aki kegyes volt hozzánk, és elhozá a Romlást erre a silány, és reménykedő világra is.
*Ránéz a másikra.*
~Van vére.~
*Állapítja meg.*
-Most pedig áldozd véredet, az Árnyak Urának!
*Adja ki az első feladatot. Nem hagyhatja, hogy mindenféle rendezetlenül élettel telt nőszemélyek garázdálkodjanak Lanawin legvéresebb vidékén.*
291. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-18 23:54:15
Üzenet elküldve: 2017-02-18 23:54:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
* Egy próbát azért megért, hátha feltűnés nélkül eltűnhet, hiszen máskülönben megfagyott volna az egy helyben ácsorgástól, vagy máshol találtak volna rá. Ez volt az egyetlen épeszű tett, ami eszébe jutott, ezért kezdett el futni. Most pedig itt áll, immár egy kísértettel a nyomában, melynek igen hamar bekövetkező mellékhatása, hogy valami keményet érez a lábán, ezáltal nagyot mordulva fordul meg, hogy megtudja, mi tehette ezt vele. A tettest ugyan nem fedezi fel egyelőre, hiszen a szellem még így is pár méterrel mögötte van, mikor megfordul; de sejti, hogy hozzá is köze van a dolognak. Nem tudja hogyan, de valamilyen módon parancsolni tud ez az idegen a természet dolgainak. Ez az idegen, aki egyébként már első pillantásra is elég furcsának tűnt, de Ord csak most kezdi sejteni, hogy mi is az igazság. Az igazság az - véleménye szerint -, hogy Wandar nem teljesen e világi teremtmény, vagy valami ilyesmi. Pontos meghatározást ugyan nem kell egy orktól elvárni, de azt kezdi kapiskálni, hogy nem azért nincs szaga az illetőnek, mert olyan gyakran mosakszik, hanem mert... Tulajdonképpen teste sincs. Mikor ez leesik neki, a biztonság kedvéért azért mélyen beleszippant a levegőbe, hátha csak téved. Azonban most is csak a Vérkert rothadó bűzét, illetve a saját, napok - vagy hatok, esetleg hónapok - óta nem fürdött mivoltáról árulkodó rózsás illatú szagát érzi. Na, meg persze a rajta lévő ruháét, mely immáron keveredve az itteni szagokkal és azzal, hogy sokszorosan több ideje lett kitisztítva, mint maga Ord. Mindez pedig nem nyújt kellemes érzést bizonyára senkinek sem, így az orknak sem. A lebegő alak szavaira nem igazán tud mit mondani. Most akkor tisztelje meg a társaságot, vagy mentse az irháját? S, ha az irhamentés közben ismét utoléri őt a ködtestű? Vagy, ha a tisztelet-tevés közben menti meg az irháját? Nem-nem... Míg az előbbi lehetőség egészen valószínű, addig az utóbbira nem lát túl sok esélyt. Marad hát az, ami egy kereskedőnek mindig megmarad. A szavai. *
- Nos, Uram, igazán nem szeretném Önöket megbántani, de nekem halaszthatatlan dolgom van a kikötőben... * Ez mondjuk elég gyenge indok, hiszen akkor érthetetlen, hogy miért jött egyáltalán a Vérkertbe. Ráadásul ekkortájt már nem is nagyon szoktak az élők ébren lenni, így az sem a legjobb érv, hogy neki pont most kell elintéznie a dolgokat a kikötőben. Egyébként meg csak azért a kikötőt mondja, mert az van a legközelebb a nagyobb települések közül, így az talán még érhető is, hogy nem mondjuk Wegtorenben van fontos dolga. *
- És hát nagyon szívesen maradnék, de így nem tudom... * Egy-két másodpercig megáll, mert mintha a közel távolban az "ork" szót hallaná valakinek a szájából elhangzani. Talán már csak képzelődik a félelemtől, annak a lehetőségétől, hogy talán őt is megölik, mint azt a szerencsétlen lányt, akinek nem tudott segíteni; de lehet, hogy valós szavak hangját fújja el hozzá a szél. *
- Elvégezni a dolgomat... Pedig higgye el, rendkívül fontos dolgom van. * A menekülés azon módjáról, hogy futva, rohanva tűnik el, szinte már teljesen lemondott, helyette megpróbál szavai erejére hagyatkozni. Így az a lehetőség is eszébe jut, amihez tudnia kéne még valamit. Mármint már most is tudni véli, de olyan dolog ez, amit, ha elrontana, akkor elég nagy bajba kerülne, úgyhogy csak finomon próbálja megközelíteni a dolgot. *
- Mondja, jól gondolom, hogy Önök Sa'Tereth hívei?
* Egy próbát azért megért, hátha feltűnés nélkül eltűnhet, hiszen máskülönben megfagyott volna az egy helyben ácsorgástól, vagy máshol találtak volna rá. Ez volt az egyetlen épeszű tett, ami eszébe jutott, ezért kezdett el futni. Most pedig itt áll, immár egy kísértettel a nyomában, melynek igen hamar bekövetkező mellékhatása, hogy valami keményet érez a lábán, ezáltal nagyot mordulva fordul meg, hogy megtudja, mi tehette ezt vele. A tettest ugyan nem fedezi fel egyelőre, hiszen a szellem még így is pár méterrel mögötte van, mikor megfordul; de sejti, hogy hozzá is köze van a dolognak. Nem tudja hogyan, de valamilyen módon parancsolni tud ez az idegen a természet dolgainak. Ez az idegen, aki egyébként már első pillantásra is elég furcsának tűnt, de Ord csak most kezdi sejteni, hogy mi is az igazság. Az igazság az - véleménye szerint -, hogy Wandar nem teljesen e világi teremtmény, vagy valami ilyesmi. Pontos meghatározást ugyan nem kell egy orktól elvárni, de azt kezdi kapiskálni, hogy nem azért nincs szaga az illetőnek, mert olyan gyakran mosakszik, hanem mert... Tulajdonképpen teste sincs. Mikor ez leesik neki, a biztonság kedvéért azért mélyen beleszippant a levegőbe, hátha csak téved. Azonban most is csak a Vérkert rothadó bűzét, illetve a saját, napok - vagy hatok, esetleg hónapok - óta nem fürdött mivoltáról árulkodó rózsás illatú szagát érzi. Na, meg persze a rajta lévő ruháét, mely immáron keveredve az itteni szagokkal és azzal, hogy sokszorosan több ideje lett kitisztítva, mint maga Ord. Mindez pedig nem nyújt kellemes érzést bizonyára senkinek sem, így az orknak sem. A lebegő alak szavaira nem igazán tud mit mondani. Most akkor tisztelje meg a társaságot, vagy mentse az irháját? S, ha az irhamentés közben ismét utoléri őt a ködtestű? Vagy, ha a tisztelet-tevés közben menti meg az irháját? Nem-nem... Míg az előbbi lehetőség egészen valószínű, addig az utóbbira nem lát túl sok esélyt. Marad hát az, ami egy kereskedőnek mindig megmarad. A szavai. *
- Nos, Uram, igazán nem szeretném Önöket megbántani, de nekem halaszthatatlan dolgom van a kikötőben... * Ez mondjuk elég gyenge indok, hiszen akkor érthetetlen, hogy miért jött egyáltalán a Vérkertbe. Ráadásul ekkortájt már nem is nagyon szoktak az élők ébren lenni, így az sem a legjobb érv, hogy neki pont most kell elintéznie a dolgokat a kikötőben. Egyébként meg csak azért a kikötőt mondja, mert az van a legközelebb a nagyobb települések közül, így az talán még érhető is, hogy nem mondjuk Wegtorenben van fontos dolga. *
- És hát nagyon szívesen maradnék, de így nem tudom... * Egy-két másodpercig megáll, mert mintha a közel távolban az "ork" szót hallaná valakinek a szájából elhangzani. Talán már csak képzelődik a félelemtől, annak a lehetőségétől, hogy talán őt is megölik, mint azt a szerencsétlen lányt, akinek nem tudott segíteni; de lehet, hogy valós szavak hangját fújja el hozzá a szél. *
- Elvégezni a dolgomat... Pedig higgye el, rendkívül fontos dolgom van. * A menekülés azon módjáról, hogy futva, rohanva tűnik el, szinte már teljesen lemondott, helyette megpróbál szavai erejére hagyatkozni. Így az a lehetőség is eszébe jut, amihez tudnia kéne még valamit. Mármint már most is tudni véli, de olyan dolog ez, amit, ha elrontana, akkor elég nagy bajba kerülne, úgyhogy csak finomon próbálja megközelíteni a dolgot. *
- Mondja, jól gondolom, hogy Önök Sa'Tereth hívei?
290. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-18 23:04:36
Üzenet elküldve: 2017-02-18 23:04:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Arhius//
*Régen járt már erre. Nem pont itt, hanem a kikötő környékén. Mikor is? Talán még az élőholtak inváziója alatt. Igen, keserédes emlékeket hordoz magában arról a napról.
Az elején tervei közt szerepelt elnézni a kastély maradványai felé, de elvetette az ötletet. Inkább körül akart nézni, olyan irányba menni, amerre még nem volt. És errefelé okkal nem, de nem pont ilyesfajta okra emlékszik. Értetlenül pislog a látványra, mikor a Vérkerthez ér. Nem épp ilyen kép élt az agyában, inkább egy amolyan napos, zöld, virágokkal tarkított rétet képzelt el, amilyet kisgyerekeknek olvasnak fel lefekvés előtt. Ezért sem volt erre eddig keresnivalója, és bár csak egy pillantást akart vetni a helyre, úgy tűnik abból pár perccel hosszabb szemlélődés lesz.
Ahogy lépésről lépésre halad beljebb, egyre erősebb a rothadás szaga. Ez ismerősebb számára, mint bármi más, az étvágyát mégse hozná meg. Ő nem dögevő, csak nem egy hullát látott már e világi életében, és még Jóval többet az azelőttiben. Sok minden nem hagyja nyugodni a hellyel kapcsolatban, leginkább az azt körülölelő légkör. Nehéz a levegő valamitől. Valamitől, ami elég ismerős, és egyben ismeretlen is az Éji Démonnak. Ettől csak valamelyest körültekintőbb lesz, de ennél jobban nem foglalkozik a rossz érzéssel. Helyette kíváncsian leguggol az egyik földből kiálló csonthoz, szórakozottan végigkarcolva rajta mutató, és középső ujjának körmeivel, amik közben néhány centi hosszabbak, és hegyesek lettek a művelet erejéig. Hümmögve a gondolataiba merülve ismét végigfuttatja ónix tekintetét a tájon részben elővigyázatosságból, részben kíváncsiságból. Eddig úgy tudta ez a hely a tündérek tanyája. Rossz irányba fordult volna? Nem, az nem valószínű, de akkor mégis mi történhetett erre? Miről maradhatott le? Gondolatai folyamatosan az élőhalottak körül forognak, de milyen entitás képes, és főképp mi okból ilyen drasztikus mértékű változást okozni? Hát volna egy erősebb gyanúja erre, de csak egy a pillanatig emésztgeti, és már inkább egyenesedik is fel a földről. Őt a maga részéről nem zavarná a talajból áradó miazma, de teste sérülékeny akárcsak bármelyik halandóé, és nincs kedve valami károsabbat a tüdejébe szívni.
Csak pár lépést tesz tovább, mikor a szeme sarkából megpillant valamit. Kíváncsian kapja arra a fejét, talán kicsit gyorsabban, mint szeretné. Nem olyan messze tőle egy sötét alak gubbaszt. Kissé elhúzza a száját, de aztán arrafelé veszi az irányt. Ha már halott, némi indok, hogy jobb ha ő se marad sokáig, ha meg él, csak ezt a festői szépségű környezetet találta a legnyugtatóbbnak a pihenéshez vagy meditációhoz, legalább van rá esély, hogy tud némi felvilágosítással szolgálni. Lépteit próbálja minél hangtalanabbra venni, ahogy közelít.*
- Elnézést! Él még? *Most már közelről biztos a válaszban, de azért csak kikívánkozik az a kérdés. Közben megtartja a számára biztonságosnak vélt néhány méter távolságot, kardja markolatán pihentetve a kezét.* Meg tudná mondani, hogy mi is történt ezzel a hellyel?
//Arhius//
*Régen járt már erre. Nem pont itt, hanem a kikötő környékén. Mikor is? Talán még az élőholtak inváziója alatt. Igen, keserédes emlékeket hordoz magában arról a napról.
Az elején tervei közt szerepelt elnézni a kastély maradványai felé, de elvetette az ötletet. Inkább körül akart nézni, olyan irányba menni, amerre még nem volt. És errefelé okkal nem, de nem pont ilyesfajta okra emlékszik. Értetlenül pislog a látványra, mikor a Vérkerthez ér. Nem épp ilyen kép élt az agyában, inkább egy amolyan napos, zöld, virágokkal tarkított rétet képzelt el, amilyet kisgyerekeknek olvasnak fel lefekvés előtt. Ezért sem volt erre eddig keresnivalója, és bár csak egy pillantást akart vetni a helyre, úgy tűnik abból pár perccel hosszabb szemlélődés lesz.
Ahogy lépésről lépésre halad beljebb, egyre erősebb a rothadás szaga. Ez ismerősebb számára, mint bármi más, az étvágyát mégse hozná meg. Ő nem dögevő, csak nem egy hullát látott már e világi életében, és még Jóval többet az azelőttiben. Sok minden nem hagyja nyugodni a hellyel kapcsolatban, leginkább az azt körülölelő légkör. Nehéz a levegő valamitől. Valamitől, ami elég ismerős, és egyben ismeretlen is az Éji Démonnak. Ettől csak valamelyest körültekintőbb lesz, de ennél jobban nem foglalkozik a rossz érzéssel. Helyette kíváncsian leguggol az egyik földből kiálló csonthoz, szórakozottan végigkarcolva rajta mutató, és középső ujjának körmeivel, amik közben néhány centi hosszabbak, és hegyesek lettek a művelet erejéig. Hümmögve a gondolataiba merülve ismét végigfuttatja ónix tekintetét a tájon részben elővigyázatosságból, részben kíváncsiságból. Eddig úgy tudta ez a hely a tündérek tanyája. Rossz irányba fordult volna? Nem, az nem valószínű, de akkor mégis mi történhetett erre? Miről maradhatott le? Gondolatai folyamatosan az élőhalottak körül forognak, de milyen entitás képes, és főképp mi okból ilyen drasztikus mértékű változást okozni? Hát volna egy erősebb gyanúja erre, de csak egy a pillanatig emésztgeti, és már inkább egyenesedik is fel a földről. Őt a maga részéről nem zavarná a talajból áradó miazma, de teste sérülékeny akárcsak bármelyik halandóé, és nincs kedve valami károsabbat a tüdejébe szívni.
Csak pár lépést tesz tovább, mikor a szeme sarkából megpillant valamit. Kíváncsian kapja arra a fejét, talán kicsit gyorsabban, mint szeretné. Nem olyan messze tőle egy sötét alak gubbaszt. Kissé elhúzza a száját, de aztán arrafelé veszi az irányt. Ha már halott, némi indok, hogy jobb ha ő se marad sokáig, ha meg él, csak ezt a festői szépségű környezetet találta a legnyugtatóbbnak a pihenéshez vagy meditációhoz, legalább van rá esély, hogy tud némi felvilágosítással szolgálni. Lépteit próbálja minél hangtalanabbra venni, ahogy közelít.*
- Elnézést! Él még? *Most már közelről biztos a válaszban, de azért csak kikívánkozik az a kérdés. Közben megtartja a számára biztonságosnak vélt néhány méter távolságot, kardja markolatán pihentetve a kezét.* Meg tudná mondani, hogy mi is történt ezzel a hellyel?
289. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-16 15:29:17
Üzenet elküldve: 2017-02-16 15:29:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Sötét erők//
*A démon karjai között pihenő gyönge női test csupán a váza annak a lélektelen, s gonosz entitásnak, akivé válni fog hamarosan Keta.*
-Szavaidat tettel kell bizonyítanod, leányom! Te fogod bemutatni az áldozatot Sa'Tereth szentségtelen nevében! Ha megteszed, akkor elnyered a bizalmát, s támogat téged az éjszakai üzelmeidben!
*Bólint, majd lazít a lány ölelésén, mert nem mindennapi műsorban lesz része. Arhius egy formálisan szép szeánszba kezd, aminek hatására a lény arcán gonoszul csillogó mosoly jelentik meg. Az egykori sötételf talán ennél közelebb soha sem fog kerülni régi önmagához, ám az is nagy szó, hogy tud örülni a Próféta szavainak. Külön öröm számára, hogy amaz tud mélységi nyelven, s így is szól néhány szót. Természetesen hagyja, hogy Ketát, urának újdonsült hívét vérmocsokkal kenje össze, majd reflektál a látottakra.*
-Oltárt fogtok hát építeni, ami úgy néz ki, mint ahogy a vezéretek mondja!
*Mondja síron túli hangon, majd Arhiusra néz.*
-Az én nevem Khunezk, halandó! És most térdelj le te is, hogy magasabb rangúként megtisztíthassam a lelkedet!
*Mutat maga elé a földre, majd, ha az a kérésének eleget tesz, akkor ráolvas ő is egy, a színdarabhoz illő szöveget.*
-Te, kit Szentségtelen Urunk kiválasztott, mától több leszel a szemében! A te neved ettől a pillanattól kezdve a Próféta!
*Egy lélegzetvételnyi szünetet tart, majd folytatja.*
-Ez a név fog téged kísérni, amikor az ismert világot romba döntöd, s a hitetleneket megtéríted Sa'Tereth szolgálatára, vagy pedig feláldozod az ő dicsőségére!
*A borzalmas démon a kezét nyújtja a férfi felé*
-S most kelj fel, s kövessetek engem az Átkozott Földre, hogy...
*Nem túl távoli az a hang, amit Pihekezű Ord hallat, de egy túlvilági démonnak éppen elégséges, hogy gyanút fogjon. A kesztyűn lévő rúnák világítani kezdenek, mire Khunezk becsukja a szemeit. Mint egy álomkép, úgy rajzolódik ki előtte az éjszakában az ork alakja, s ez minden egyes lépésénél élesebb lesz. Azt is látja, amint a test nélküli a nyomába ered, s különleges fegyverével célba veszi a bokáit.*
-Hozzátok elém az orkot!
*Mutat a menekülő irányába, de a szemét nem nyitja ki. Ha a szükség úgy hozza, s a társaság mégsem boldogulna, akkor közbe tud majd így lépni.*
*A démon karjai között pihenő gyönge női test csupán a váza annak a lélektelen, s gonosz entitásnak, akivé válni fog hamarosan Keta.*
-Szavaidat tettel kell bizonyítanod, leányom! Te fogod bemutatni az áldozatot Sa'Tereth szentségtelen nevében! Ha megteszed, akkor elnyered a bizalmát, s támogat téged az éjszakai üzelmeidben!
*Bólint, majd lazít a lány ölelésén, mert nem mindennapi műsorban lesz része. Arhius egy formálisan szép szeánszba kezd, aminek hatására a lény arcán gonoszul csillogó mosoly jelentik meg. Az egykori sötételf talán ennél közelebb soha sem fog kerülni régi önmagához, ám az is nagy szó, hogy tud örülni a Próféta szavainak. Külön öröm számára, hogy amaz tud mélységi nyelven, s így is szól néhány szót. Természetesen hagyja, hogy Ketát, urának újdonsült hívét vérmocsokkal kenje össze, majd reflektál a látottakra.*
-Oltárt fogtok hát építeni, ami úgy néz ki, mint ahogy a vezéretek mondja!
*Mondja síron túli hangon, majd Arhiusra néz.*
-Az én nevem Khunezk, halandó! És most térdelj le te is, hogy magasabb rangúként megtisztíthassam a lelkedet!
*Mutat maga elé a földre, majd, ha az a kérésének eleget tesz, akkor ráolvas ő is egy, a színdarabhoz illő szöveget.*
-Te, kit Szentségtelen Urunk kiválasztott, mától több leszel a szemében! A te neved ettől a pillanattól kezdve a Próféta!
*Egy lélegzetvételnyi szünetet tart, majd folytatja.*
-Ez a név fog téged kísérni, amikor az ismert világot romba döntöd, s a hitetleneket megtéríted Sa'Tereth szolgálatára, vagy pedig feláldozod az ő dicsőségére!
*A borzalmas démon a kezét nyújtja a férfi felé*
-S most kelj fel, s kövessetek engem az Átkozott Földre, hogy...
*Nem túl távoli az a hang, amit Pihekezű Ord hallat, de egy túlvilági démonnak éppen elégséges, hogy gyanút fogjon. A kesztyűn lévő rúnák világítani kezdenek, mire Khunezk becsukja a szemeit. Mint egy álomkép, úgy rajzolódik ki előtte az éjszakában az ork alakja, s ez minden egyes lépésénél élesebb lesz. Azt is látja, amint a test nélküli a nyomába ered, s különleges fegyverével célba veszi a bokáit.*
-Hozzátok elém az orkot!
*Mutat a menekülő irányába, de a szemét nem nyitja ki. Ha a szükség úgy hozza, s a társaság mégsem boldogulna, akkor közbe tud majd így lépni.*
288. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-14 18:37:48
Üzenet elküldve: 2017-02-14 18:37:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
-Emiatt ne félj! *Épp elég magasztos szó és okítás látott holdvilágot, érti milyen fontos ez számukra, eszerint fog cselekedni. Természetesen még mindig saját, beteges vágyai kielégítése lebeg a szeme előtt, de ha ezért még egy közösség be is fogadja, és akár isteni támogatást is kap, nem utasíthatja vissza a lehetőséget.* Műveim méltók lesznek az Úrhoz, és vérrel bizonyítom tisztaságukat.
*Neki nem kell ecsetelni, hogy hasznos a gyilkolás. Sokkal jobban szereti ugyan a vadászatot, kínzást, vérontást és mindent, ami magához a gyilkossághoz vezet, de a férfinek és Sa'Tereth-nek csak a halál kell, a többit megtartja magának.*
-Megkeresem az áldozatot, hogy vérével fessem vörösre a napot, csontjaival véssem a tanításokat a földbe és húsával etessem az éhező híveket. De ez időbe fog telni. *Nem olyan könnyű megfelelő személyt találni. Jókor kell lenni jó időben, amikor minden csendes, sötét van és lépteinek zaját elnyomja az áldozat sóhaja. vagy csak előadja a bájos tündérkét, összenyomja a pofiját, rebegteti a pilláit, és egy csomó cuki dolog, amitől felfordul a gyomra, de legalább hatásos.
Türelmetlenül -bár ez kívülről nem látszik- várja végig az imát, majd elköszön, szárnyit boldogan lebegtetve indul ki a Vérkertből.*
//Arhius//
-Emiatt ne félj! *Épp elég magasztos szó és okítás látott holdvilágot, érti milyen fontos ez számukra, eszerint fog cselekedni. Természetesen még mindig saját, beteges vágyai kielégítése lebeg a szeme előtt, de ha ezért még egy közösség be is fogadja, és akár isteni támogatást is kap, nem utasíthatja vissza a lehetőséget.* Műveim méltók lesznek az Úrhoz, és vérrel bizonyítom tisztaságukat.
*Neki nem kell ecsetelni, hogy hasznos a gyilkolás. Sokkal jobban szereti ugyan a vadászatot, kínzást, vérontást és mindent, ami magához a gyilkossághoz vezet, de a férfinek és Sa'Tereth-nek csak a halál kell, a többit megtartja magának.*
-Megkeresem az áldozatot, hogy vérével fessem vörösre a napot, csontjaival véssem a tanításokat a földbe és húsával etessem az éhező híveket. De ez időbe fog telni. *Nem olyan könnyű megfelelő személyt találni. Jókor kell lenni jó időben, amikor minden csendes, sötét van és lépteinek zaját elnyomja az áldozat sóhaja. vagy csak előadja a bájos tündérkét, összenyomja a pofiját, rebegteti a pilláit, és egy csomó cuki dolog, amitől felfordul a gyomra, de legalább hatásos.
Türelmetlenül -bár ez kívülről nem látszik- várja végig az imát, majd elköszön, szárnyit boldogan lebegtetve indul ki a Vérkertből.*
287. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-14 07:45:35
Üzenet elküldve: 2017-02-14 07:45:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
*Az, hogy gyakorlat teszi-e a mestert Arhius szemében nem egészen így van.*
-Ha Urunk kiválaszt a feladatra, akkor igen.
*Egészíti ki tanítással a leányt.*
-Bízom benne apró démon, hogy nem buksz el, sőt, a Mester nevében mondhatom, hogy ajánlom is, hogy ne bukj!
*A fokosos rajzok a laza talajban megteszik, habár Arhius mindig csak azt látja bennük, hogy nem elég jók.*
~Tökéletlen világban élünk, a megváltása nem két pislantás lesz.~
*Néz ki szinte maszkként arcára ült közönye mögül Idyára.*
~Míg a hívek teszik a dolgukat, és szolgálnak engem, és Sa'Terethet, Akhan, baj nem lehet.~
*Idézi fel a magasztos megváltás receptjét, aztán a lány kérdésére is felel, persze csak pár másodperccel később, hogy ne tűnjön igyekvőnek.*
-Minden gyilkosság szép, és hasznos. Ha nincs más dolgod ölj, ezt írja Horan is. Így megválthatod őket is, és a te napodat is igazi, tényleges, vérszomjas boldogság koronázza.
*Hangsúlyozza ki, hogy a halál öröme nem olyan, mint a bohókás fehérnépek viccei.*
-Ha képtelen vagy áldozatra lelni, vadássz állatra, ha az sincs, ontsd saját véred a célért, és szólj nekem, adok melléd egyet, vagy kettőt Urunk szolgáiból, kivel vadászhattok a vidéken gyermekekre.
*Tárja szét kezeit.*
-Most pedig elvonulák, a következő szánszhoz megtenni előkészületeimet.
*Hirdeti ájtatosan.*
~Éhes vagyok, elég volt a jópofizásból!~
*Szalad át a kéreg alatt a gondolat, eszébe jut, hogy illene prófétaként megáldania a buzgó hívet, kezét emeli, és a lány homolkához érinti, ha hagyja, ha nem szól.*
-Imát mondok.
*Azzal, ha a lány nem tiltakozik, márpedig, ha tiltakozik, akkor oda az egész eddig megbeszélt lehetőség, elmondja az áldást.*
-Kezedet vér mossa, s szájad se szenvedjen szent ízétől hiányt, karodat pedig vezesse a gyilokvágy és ájtatos őrület, dicső legyen Sa'Tereth, az Örök, Akhan!
*Ezzel hátrébb is lép a lánytól.*
-Időm elfogyott, Urunk magasztalásának ideje elérkezett, menj, és alkoss! Itt megtalálsz.
*Búcsúzik hideg, szinte már teljesen prófétához illő hangon, majd ha fokosát visszakapta már biztosan, akkor hátat fordít, és a távolba lépdel.*
//Idya//
*Az, hogy gyakorlat teszi-e a mestert Arhius szemében nem egészen így van.*
-Ha Urunk kiválaszt a feladatra, akkor igen.
*Egészíti ki tanítással a leányt.*
-Bízom benne apró démon, hogy nem buksz el, sőt, a Mester nevében mondhatom, hogy ajánlom is, hogy ne bukj!
*A fokosos rajzok a laza talajban megteszik, habár Arhius mindig csak azt látja bennük, hogy nem elég jók.*
~Tökéletlen világban élünk, a megváltása nem két pislantás lesz.~
*Néz ki szinte maszkként arcára ült közönye mögül Idyára.*
~Míg a hívek teszik a dolgukat, és szolgálnak engem, és Sa'Terethet, Akhan, baj nem lehet.~
*Idézi fel a magasztos megváltás receptjét, aztán a lány kérdésére is felel, persze csak pár másodperccel később, hogy ne tűnjön igyekvőnek.*
-Minden gyilkosság szép, és hasznos. Ha nincs más dolgod ölj, ezt írja Horan is. Így megválthatod őket is, és a te napodat is igazi, tényleges, vérszomjas boldogság koronázza.
*Hangsúlyozza ki, hogy a halál öröme nem olyan, mint a bohókás fehérnépek viccei.*
-Ha képtelen vagy áldozatra lelni, vadássz állatra, ha az sincs, ontsd saját véred a célért, és szólj nekem, adok melléd egyet, vagy kettőt Urunk szolgáiból, kivel vadászhattok a vidéken gyermekekre.
*Tárja szét kezeit.*
-Most pedig elvonulák, a következő szánszhoz megtenni előkészületeimet.
*Hirdeti ájtatosan.*
~Éhes vagyok, elég volt a jópofizásból!~
*Szalad át a kéreg alatt a gondolat, eszébe jut, hogy illene prófétaként megáldania a buzgó hívet, kezét emeli, és a lány homolkához érinti, ha hagyja, ha nem szól.*
-Imát mondok.
*Azzal, ha a lány nem tiltakozik, márpedig, ha tiltakozik, akkor oda az egész eddig megbeszélt lehetőség, elmondja az áldást.*
-Kezedet vér mossa, s szájad se szenvedjen szent ízétől hiányt, karodat pedig vezesse a gyilokvágy és ájtatos őrület, dicső legyen Sa'Tereth, az Örök, Akhan!
*Ezzel hátrébb is lép a lánytól.*
-Időm elfogyott, Urunk magasztalásának ideje elérkezett, menj, és alkoss! Itt megtalálsz.
*Búcsúzik hideg, szinte már teljesen prófétához illő hangon, majd ha fokosát visszakapta már biztosan, akkor hátat fordít, és a távolba lépdel.*
286. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-14 07:02:45
Üzenet elküldve: 2017-02-14 07:02:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Sötét erők//
*Arhius meghallgatja a szavakat. Látja, ahogy a lány örök követőjévé esküszi magát Uruk magasztos szolgálójának, ez pedig magában hideg hangot szólaltat meg. Hideg, és kimért hangot, terveinek hangját.*
~Jó.~
*Aztán a démon újabb szavakat szól, ő pedig idéz folytatásul Horan könyvéből.*
-Az oltár köve legyen ferde, és sima. Feketére, vér-veresre, vagy aranyra mázolva, hogy lelketek megremegjen, mikor annak látványa szíveteket éri vala. Kegyhelyetek tinéktek ne nézzen keletre, s ne is világítsa napfény áldozat idején, körötte talpazatán vájatok futtassanak, mik Urunk elé, a vért vezetik. Gyújtsatok fényt, mely a holtak zsírjának mécséből eredezik, és zengjétek Megváltónk, Sa'Tereth nevét, Akhan!
*Idézi, mint egy gyermek a verseket. Bizony, magányos éveiben ez a könyv volt a mindene, és most, hogy az egész nem csak jövendölés, Horan tudása igen magasra tudja emelni.*
~Nem véletlenül vagyok a Kiválasztott.~
*Most már egyenesen áll, fejét hajtja meg csupán, ahogyan beszél.*
-Köszönjük, oh Éji Rém, te ki magasztos vagy a megrontók között. Engedelmeddel és jóváhagyásoddal nevet adnék az Urunk Földjére belépő híveknek.
*Biccent Rakrenor, és Keta felé. Olvasott erről is. Áldozati tőrét emeli, nagy pontossággal bal alkarján ejt egy sebet, és annak vérét teszi jobbjának ujjaira. Picit eltorzul ugyan arca a művelettől, de remélhetőleg ezt a sötétben senki nem látja. Majd gyakorolja még ezeket, mikre nem volt ideje, addig meg furmányosan leplezi.*
-Térdre testvérem!
*Szól a behemót Rakrenorhoz lépdelve, kit nem érne fel, és most talán veszélyesen hidegen kell megszólítania a harcost, mivel hivatalos ügyben jár el. Ha az letérdelt, véres kezével oktáriót fest homlokára, és így szól.*
-Testvérem, ki te eddig Rakrenorként vala hírhedt, kapjad Urunktól eredezett nevedül az Megtért nevet is, s mutatád bé' magadat innentől Rakrenor, az Megtért néveden!
*Végzi el a ceremónia legutolsó lépését, aztán a már ismert refrént mormolja monotonon, és Rakrenorra pillant hidegen, hogy tegyen így ő is. Az, hogy a név tetszik-e neki, nem érdekli, hiszen nevet kapni kell, nem választani.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Majd a démonhoz lép, akinek karja útban van.*
-Ha megengeded, óh Átkozott.
*Emeli frissen vérezett ujjait éppen csak válláig, hogy tudassa, neki dolga lenne a lány homlokával.*
-Leány, kinek élted eddig mit sem ért, korai szerencséd, s Urunk akarata által, mától megáldatsz mindennel, mi téged a vérontásra, s kegyetlenségre sarkall.
*Mondja kezeit emelve hirdetvén az igét.*
-Neved mától változtassék arra, mit Urunk elrendeltetett. Neved mától legyen Démonok Hitvese, s nyolc év múlva *mert ugyebár az a szakralitás száma.* rettegje nevedet mindenki ezen a vidéken, ahogyan a Megtért pengéjit is féljék gyenge gyermekek!
*Ismét mormolna, de eszébe jut, hogy a lány még nem ismeri a szöveget.*
-Mondj imát vezetésemmel, hogy a jelenlevő magas rangú hívek, és Urunk előtt tisztelegjünk!
*Most lassan, vontatottan mondja el az egészet.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Végül a maradék vért saját homlokára keni.*
-Arke, Sa' ferektis, bo-karah, me ka, phrikten urokhay, Akhan!
*Mondja ősi, mélységi nyelven, ezt kifejezvén: "Hatalmas Sa' segedelmeddel híveket hozák neked, Rettegett Csápjaid vezessenek át minket ragacsos pókhálód szívébe, ahol tetteinket siker koronázza, és a Te Szent Pusztulásod követi, Akhan!".
Ezzel letudta a maga imáit is, készen állnak a belépésre. A szellemet nem látja a köd miatt, habár szeme átlát a sötéten, viszont ez nem is baj, neki most a démont kell követnie.*
-Vezess minket te, ki a saját árnyékod vagy!
*Használ egy díszes jelzőt a démon megszólítására, mert ezzel befejezték a szeánsz kötelező, szertartásos részét, és kezdődhet a belépés a Vér Földjére.*
~Remélem nagy erejét nem csak sétálásra használja, és segít a híveknek valami méltót építeni.~
*Acsarog kissé magában. Nem biztos útjuk céljában, de azt sejti, hogy a földi pokol nem marad oltár nélkül, és talán ezt mennek meglátogatni. Arca megrovást, és dicső elhatározást tükröz, ahogyan a démon nyomában lépdel fokosára támaszkodva. Ez az ő helye, a démonok által taposott úton kényelmesen járva, de az emberek élén haladva.*
*Arhius meghallgatja a szavakat. Látja, ahogy a lány örök követőjévé esküszi magát Uruk magasztos szolgálójának, ez pedig magában hideg hangot szólaltat meg. Hideg, és kimért hangot, terveinek hangját.*
~Jó.~
*Aztán a démon újabb szavakat szól, ő pedig idéz folytatásul Horan könyvéből.*
-Az oltár köve legyen ferde, és sima. Feketére, vér-veresre, vagy aranyra mázolva, hogy lelketek megremegjen, mikor annak látványa szíveteket éri vala. Kegyhelyetek tinéktek ne nézzen keletre, s ne is világítsa napfény áldozat idején, körötte talpazatán vájatok futtassanak, mik Urunk elé, a vért vezetik. Gyújtsatok fényt, mely a holtak zsírjának mécséből eredezik, és zengjétek Megváltónk, Sa'Tereth nevét, Akhan!
*Idézi, mint egy gyermek a verseket. Bizony, magányos éveiben ez a könyv volt a mindene, és most, hogy az egész nem csak jövendölés, Horan tudása igen magasra tudja emelni.*
~Nem véletlenül vagyok a Kiválasztott.~
*Most már egyenesen áll, fejét hajtja meg csupán, ahogyan beszél.*
-Köszönjük, oh Éji Rém, te ki magasztos vagy a megrontók között. Engedelmeddel és jóváhagyásoddal nevet adnék az Urunk Földjére belépő híveknek.
*Biccent Rakrenor, és Keta felé. Olvasott erről is. Áldozati tőrét emeli, nagy pontossággal bal alkarján ejt egy sebet, és annak vérét teszi jobbjának ujjaira. Picit eltorzul ugyan arca a művelettől, de remélhetőleg ezt a sötétben senki nem látja. Majd gyakorolja még ezeket, mikre nem volt ideje, addig meg furmányosan leplezi.*
-Térdre testvérem!
*Szól a behemót Rakrenorhoz lépdelve, kit nem érne fel, és most talán veszélyesen hidegen kell megszólítania a harcost, mivel hivatalos ügyben jár el. Ha az letérdelt, véres kezével oktáriót fest homlokára, és így szól.*
-Testvérem, ki te eddig Rakrenorként vala hírhedt, kapjad Urunktól eredezett nevedül az Megtért nevet is, s mutatád bé' magadat innentől Rakrenor, az Megtért néveden!
*Végzi el a ceremónia legutolsó lépését, aztán a már ismert refrént mormolja monotonon, és Rakrenorra pillant hidegen, hogy tegyen így ő is. Az, hogy a név tetszik-e neki, nem érdekli, hiszen nevet kapni kell, nem választani.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Majd a démonhoz lép, akinek karja útban van.*
-Ha megengeded, óh Átkozott.
*Emeli frissen vérezett ujjait éppen csak válláig, hogy tudassa, neki dolga lenne a lány homlokával.*
-Leány, kinek élted eddig mit sem ért, korai szerencséd, s Urunk akarata által, mától megáldatsz mindennel, mi téged a vérontásra, s kegyetlenségre sarkall.
*Mondja kezeit emelve hirdetvén az igét.*
-Neved mától változtassék arra, mit Urunk elrendeltetett. Neved mától legyen Démonok Hitvese, s nyolc év múlva *mert ugyebár az a szakralitás száma.* rettegje nevedet mindenki ezen a vidéken, ahogyan a Megtért pengéjit is féljék gyenge gyermekek!
*Ismét mormolna, de eszébe jut, hogy a lány még nem ismeri a szöveget.*
-Mondj imát vezetésemmel, hogy a jelenlevő magas rangú hívek, és Urunk előtt tisztelegjünk!
*Most lassan, vontatottan mondja el az egészet.*
-Dicsőséget az Örök Igazságnak, dicsőséget Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Végül a maradék vért saját homlokára keni.*
-Arke, Sa' ferektis, bo-karah, me ka, phrikten urokhay, Akhan!
*Mondja ősi, mélységi nyelven, ezt kifejezvén: "Hatalmas Sa' segedelmeddel híveket hozák neked, Rettegett Csápjaid vezessenek át minket ragacsos pókhálód szívébe, ahol tetteinket siker koronázza, és a Te Szent Pusztulásod követi, Akhan!".
Ezzel letudta a maga imáit is, készen állnak a belépésre. A szellemet nem látja a köd miatt, habár szeme átlát a sötéten, viszont ez nem is baj, neki most a démont kell követnie.*
-Vezess minket te, ki a saját árnyékod vagy!
*Használ egy díszes jelzőt a démon megszólítására, mert ezzel befejezték a szeánsz kötelező, szertartásos részét, és kezdődhet a belépés a Vér Földjére.*
~Remélem nagy erejét nem csak sétálásra használja, és segít a híveknek valami méltót építeni.~
*Acsarog kissé magában. Nem biztos útjuk céljában, de azt sejti, hogy a földi pokol nem marad oltár nélkül, és talán ezt mennek meglátogatni. Arca megrovást, és dicső elhatározást tükröz, ahogyan a démon nyomában lépdel fokosára támaszkodva. Ez az ő helye, a démonok által taposott úton kényelmesen járva, de az emberek élén haladva.*
285. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-13 16:51:24
Üzenet elküldve: 2017-02-13 16:51:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
*Bolond, és ez még egy enyhébb az Idyát oly' gyakran érő jelzők közül. Az őrült, vérszomjas és veszélyes szavak viszont már sokkal előkelőbb helyen állnak a sorban. Engedelmesen átveszi a fokost, hogy ismét rajzoljon. Kifejezetten ügyes keze van, habár sosem gyakorolta a művészeteket, a korai tanulmányaiból ragadt rá valami. Mindezek ellenére a fegyver hegyével nehezen húz szabályos vonalakat. Ha már egy kicsit is megremeg, az a földben girbe-gurba, átláthatatlan ákombákom lesz, ezért nagyon kell összpontosítania, hogy felismerhetőek legyenek a mintái. Ez többé-kevésbé sikerül is, egész büszke magára.*
-Gyakorlat teszi a mestert... *Teszi hozzá.* De afelől ne legyen kétséged, hogy a vérrel és gennyel én bánok a legjobban a világon!
*Ugyan egyikkel sem festett még remekművet, de bízik a képességeiben. Ismeri az anyagokat, a viselkedésüket és éppen elégszer látta már azokat szétfröccsenni meszelt falon, pergamenen vagy ruhán, hogy tudja, milyen jól mutatnak.*
-Csak egy kérdés: honnan szerezzek vért? Papír mindig van nálam, azzal nem lesz gond, de mivel alkossak? Ontsam saját vérem? *Kész megtenni, ha az kell, amúgy is jobban szereti kívülről melegíteni magát a forró, vörös folyadékkal.* Vagy Sa'Tereth nevében vadásszak le valakit, kinek vérét veszem, s halála felmagasztosul?
//Arhius//
*Bolond, és ez még egy enyhébb az Idyát oly' gyakran érő jelzők közül. Az őrült, vérszomjas és veszélyes szavak viszont már sokkal előkelőbb helyen állnak a sorban. Engedelmesen átveszi a fokost, hogy ismét rajzoljon. Kifejezetten ügyes keze van, habár sosem gyakorolta a művészeteket, a korai tanulmányaiból ragadt rá valami. Mindezek ellenére a fegyver hegyével nehezen húz szabályos vonalakat. Ha már egy kicsit is megremeg, az a földben girbe-gurba, átláthatatlan ákombákom lesz, ezért nagyon kell összpontosítania, hogy felismerhetőek legyenek a mintái. Ez többé-kevésbé sikerül is, egész büszke magára.*
-Gyakorlat teszi a mestert... *Teszi hozzá.* De afelől ne legyen kétséged, hogy a vérrel és gennyel én bánok a legjobban a világon!
*Ugyan egyikkel sem festett még remekművet, de bízik a képességeiben. Ismeri az anyagokat, a viselkedésüket és éppen elégszer látta már azokat szétfröccsenni meszelt falon, pergamenen vagy ruhán, hogy tudja, milyen jól mutatnak.*
-Csak egy kérdés: honnan szerezzek vért? Papír mindig van nálam, azzal nem lesz gond, de mivel alkossak? Ontsam saját vérem? *Kész megtenni, ha az kell, amúgy is jobban szereti kívülről melegíteni magát a forró, vörös folyadékkal.* Vagy Sa'Tereth nevében vadásszak le valakit, kinek vérét veszem, s halála felmagasztosul?
284. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-11 19:34:25
Üzenet elküldve: 2017-02-11 19:34:25
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
*Akármi is történik körülötte, arról tudomást sem vesz, nem észleli és cseppet sem izgatja mások sora, akarata, terve, cselekedete, érzései. Legalábbis míg a démon bűvkörében van, addig semmiképpen sem.
Egyre közeledik, lassan, minden lépését megfontolva, mintha a teste még küzdene, ha szíve már meg is adta magát. A hang ami azonban eddig simogatta, hirtelen megváltozik. Mély lesz, durvább, túlvilágibb. Már nem embert lát a férfiban, vagy félistent, hanem olyan valakit, akihez a magafajta eltiporható porszemeket még csak hasonlítani sem lehet. Megtorpan, egy pillanatra összezavarodik, szemöldöke felszökik, homlokán apró ráncok futnak végig.
Azután hirtelen megiramodnak lábai. Maguktól mozognak, szinte futva teszik meg a távot, s lám a férfi már várja őt, kitárt karokkal. Beleveti magát, úgy kalapál a szíve, hogy majd kitépi magát az apró mellkas rácsai közül, térdei megrogynak, s végül már térdel a piszokban és sárban, az ő tökéletes, biztonságot és nyugalmat jelentő démonja előtt. *
- Mindent megteszek, ami tőlem telik. Életem és halálom kezedbe ajánlom és Uradéba, ami mától az enyém is. - * Néhány perce még hevesen tiltakozott volna, hogy bármilyen szektához is csatlakozzon, bárkihez is odaálljon tiszta szívvel, akik előtte olyan durván bántak vele. Azonban aminek a hírnöke ilyen gyönyörű. Keta el sem tudta képzelni, miért sivalkodott anno. Miért mutatta magának gyengének és sebezhetőnek. Úgy viselkedett, mint egy gyermek, s emiatt apró orcáját elönti a pír, a megbánás és szégyen miatt. Erőssé akar válni, hatalmassá, hogy tényleg kiérdemelje egy nap a megdicsőítettet, a tökéletest, a legjobbat. *
*Akármi is történik körülötte, arról tudomást sem vesz, nem észleli és cseppet sem izgatja mások sora, akarata, terve, cselekedete, érzései. Legalábbis míg a démon bűvkörében van, addig semmiképpen sem.
Egyre közeledik, lassan, minden lépését megfontolva, mintha a teste még küzdene, ha szíve már meg is adta magát. A hang ami azonban eddig simogatta, hirtelen megváltozik. Mély lesz, durvább, túlvilágibb. Már nem embert lát a férfiban, vagy félistent, hanem olyan valakit, akihez a magafajta eltiporható porszemeket még csak hasonlítani sem lehet. Megtorpan, egy pillanatra összezavarodik, szemöldöke felszökik, homlokán apró ráncok futnak végig.
Azután hirtelen megiramodnak lábai. Maguktól mozognak, szinte futva teszik meg a távot, s lám a férfi már várja őt, kitárt karokkal. Beleveti magát, úgy kalapál a szíve, hogy majd kitépi magát az apró mellkas rácsai közül, térdei megrogynak, s végül már térdel a piszokban és sárban, az ő tökéletes, biztonságot és nyugalmat jelentő démonja előtt. *
- Mindent megteszek, ami tőlem telik. Életem és halálom kezedbe ajánlom és Uradéba, ami mától az enyém is. - * Néhány perce még hevesen tiltakozott volna, hogy bármilyen szektához is csatlakozzon, bárkihez is odaálljon tiszta szívvel, akik előtte olyan durván bántak vele. Azonban aminek a hírnöke ilyen gyönyörű. Keta el sem tudta képzelni, miért sivalkodott anno. Miért mutatta magának gyengének és sebezhetőnek. Úgy viselkedett, mint egy gyermek, s emiatt apró orcáját elönti a pír, a megbánás és szégyen miatt. Erőssé akar válni, hatalmassá, hogy tényleg kiérdemelje egy nap a megdicsőítettet, a tökéletest, a legjobbat. *
283. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-06 19:21:29
Üzenet elküldve: 2017-02-06 19:21:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
*Arhius csendesen bólogat a tündér szavaira.*
~Nocsak, mégsem teljesen hitetlen, csak kicsit bolond.~
*Arca rideg, és a szokásos lesajnálást tükrözi, mely most ugye még mérsékelt is, mert legalább hitbélivel találkozott, nem rangon aluli reménykedő hitvánnyal.*
-Horan szóljon belőled!
*Biccent végül a szavakra, de hangja enyhe gőgöt sugároz, hiszen ő mindezt már tudta, és más szavakkal ki is fejtette, vagyis ezt igyekszik magában, magának elhitetni.*
-Rendben, és most rajzolj te is leány!
*Adja vissza a fokost parancsolólag. Elég rideg pedagógiai taktikája van, de talán ez számít a számára legkifejezőbbnek és leghatékonyabbnak. Vár, és megszemléli a rajzolatokat. Függetlenül az eredménytől így felel.*
-Tanulnod kell még leány, hogy Urunk legborzalmasabb nyúlványa vezesse véres karmaid, Akhan!
*Picit még rosszallóan mered a képekre is, már ha lesznek, aztán felel a borzalmakra is.*
-Vess papírra minél többet gyermekem. Keveseknek adatik meg ez a látvány, és így a hitványoknak robotolnak a földeken és fizetik az adót a szennyes városoknak. Látniuk kell, fel kell ébredniük!
*Szónokol.*
-Másra nem lesz szükséged.
*Felnéz az égre.*
-Hamarosan eljön imám ideje, van még kérdésed?
*Ma nem olyan könyörtelen, habár örvend Uruk sikerének, és ilyenkor könyörtelenebb szokott lenni, mint amúgy, de egy kérdés talán még nem lépi át ezt a határt.*
//Idya//
*Arhius csendesen bólogat a tündér szavaira.*
~Nocsak, mégsem teljesen hitetlen, csak kicsit bolond.~
*Arca rideg, és a szokásos lesajnálást tükrözi, mely most ugye még mérsékelt is, mert legalább hitbélivel találkozott, nem rangon aluli reménykedő hitvánnyal.*
-Horan szóljon belőled!
*Biccent végül a szavakra, de hangja enyhe gőgöt sugároz, hiszen ő mindezt már tudta, és más szavakkal ki is fejtette, vagyis ezt igyekszik magában, magának elhitetni.*
-Rendben, és most rajzolj te is leány!
*Adja vissza a fokost parancsolólag. Elég rideg pedagógiai taktikája van, de talán ez számít a számára legkifejezőbbnek és leghatékonyabbnak. Vár, és megszemléli a rajzolatokat. Függetlenül az eredménytől így felel.*
-Tanulnod kell még leány, hogy Urunk legborzalmasabb nyúlványa vezesse véres karmaid, Akhan!
*Picit még rosszallóan mered a képekre is, már ha lesznek, aztán felel a borzalmakra is.*
-Vess papírra minél többet gyermekem. Keveseknek adatik meg ez a látvány, és így a hitványoknak robotolnak a földeken és fizetik az adót a szennyes városoknak. Látniuk kell, fel kell ébredniük!
*Szónokol.*
-Másra nem lesz szükséged.
*Felnéz az égre.*
-Hamarosan eljön imám ideje, van még kérdésed?
*Ma nem olyan könyörtelen, habár örvend Uruk sikerének, és ilyenkor könyörtelenebb szokott lenni, mint amúgy, de egy kérdés talán még nem lépi át ezt a határt.*
282. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-05 17:29:01
Üzenet elküldve: 2017-02-05 17:29:01
ÚJ
![>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/144_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
*Az imakönyv probléma nélkül elmond egy üdvözlégyet az ördög felé. Gonoszunk persze nem érzi igényét a terjedelmes mondókáknak. Nem is magolt be sokat, meg őneki nem kell igazolnia magát, az ő léte amúgyis magától a gonosztól ered. Ennek ellenére máig nem sikerült egyről a kettőig jutnia, többek között, mert eddig úgy hitte, hogy a húspálcikák irányításával könnyebben fog tudni cselekedni ebben a világban. Tévedett, a porhüvelyesek eddig nem tanúsítottak értelmes együttműködésre mutató viselkedést. Talán egymaga, vagy akár egy zombival többre ment volna. A mostani kis vérontás sem az ő számlájára fog menni, ez már önmagában bosszantó. Ennél fogva feltett szándéka elkóborolni a csapattól, és ha már a többiekkel nem sikerült bármiféle cselekvésig eljutni, hát egymaga, majd elmegy és cselekszik.
Ám de egy dolog változik: ahogy elfordul, egy eldőlő állvány-hang kíséretében, egy menekülés-hangot hall, és amit lát, csak alátámasztja ezt. Hangtalanul utána suhan, ám valakik még így is megelőzik. A kő-kövön hármas ikrek a lidérc akarata szerint felpattannak ugyanis rejtekükből, és nála gyorsabban, halkan süvítve utolérik az orkot. Konkrétan hátulról a térdhajlatát, mindkettőt, méghozzá egyszerre. Ennek elégnek kell lennie, hogy az térdre rogyva megvárja a szellemet, aki ez után még utána is szól:*
- Váhjon, művész úh!
*Odalebeg, hogy szemközt legyenek egymással. A sérülés, amit az ork kapott (ha eltalálta, márpedig ennek nem kéne gondnak lennie, tekintve hogy a kavics röptét bármikor korrigálhatja, az sosem veszít sebességéből, és gonoszunk amúgy sem rossz célzó), tompa és felszíni, hacsak nem horzsolta fel magát egy földből kiálló csontszilánkon, még a vérével sem kell találkoznia.*
- Bocsássa meg, hogy olyan mogohván ott hagytam. Kéhem, tisztelje meg szehtahtásunkat jelenlétével, önként!
*Mosolya és hangja csak egy csöppnyit gúnyos, valamennyire hivatásos, és persze teljesen éteri és átlátszó, noha utóbbiak inkább szó szerinti, és szándék nélküli sajátosságok. Kezét a vérkert felé inti, amit nem csak, hogy egyikük sem hagyott el, de nem is mentek be, hanem körülötte tevékenykedtek. Bemenni, azt majd most fognak.*
A hozzászólás írója (Letrion Wandar [halott]) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.02.05 19:12:46
*Az imakönyv probléma nélkül elmond egy üdvözlégyet az ördög felé. Gonoszunk persze nem érzi igényét a terjedelmes mondókáknak. Nem is magolt be sokat, meg őneki nem kell igazolnia magát, az ő léte amúgyis magától a gonosztól ered. Ennek ellenére máig nem sikerült egyről a kettőig jutnia, többek között, mert eddig úgy hitte, hogy a húspálcikák irányításával könnyebben fog tudni cselekedni ebben a világban. Tévedett, a porhüvelyesek eddig nem tanúsítottak értelmes együttműködésre mutató viselkedést. Talán egymaga, vagy akár egy zombival többre ment volna. A mostani kis vérontás sem az ő számlájára fog menni, ez már önmagában bosszantó. Ennél fogva feltett szándéka elkóborolni a csapattól, és ha már a többiekkel nem sikerült bármiféle cselekvésig eljutni, hát egymaga, majd elmegy és cselekszik.
Ám de egy dolog változik: ahogy elfordul, egy eldőlő állvány-hang kíséretében, egy menekülés-hangot hall, és amit lát, csak alátámasztja ezt. Hangtalanul utána suhan, ám valakik még így is megelőzik. A kő-kövön hármas ikrek a lidérc akarata szerint felpattannak ugyanis rejtekükből, és nála gyorsabban, halkan süvítve utolérik az orkot. Konkrétan hátulról a térdhajlatát, mindkettőt, méghozzá egyszerre. Ennek elégnek kell lennie, hogy az térdre rogyva megvárja a szellemet, aki ez után még utána is szól:*
- Váhjon, művész úh!
*Odalebeg, hogy szemközt legyenek egymással. A sérülés, amit az ork kapott (ha eltalálta, márpedig ennek nem kéne gondnak lennie, tekintve hogy a kavics röptét bármikor korrigálhatja, az sosem veszít sebességéből, és gonoszunk amúgy sem rossz célzó), tompa és felszíni, hacsak nem horzsolta fel magát egy földből kiálló csontszilánkon, még a vérével sem kell találkoznia.*
- Bocsássa meg, hogy olyan mogohván ott hagytam. Kéhem, tisztelje meg szehtahtásunkat jelenlétével, önként!
*Mosolya és hangja csak egy csöppnyit gúnyos, valamennyire hivatásos, és persze teljesen éteri és átlátszó, noha utóbbiak inkább szó szerinti, és szándék nélküli sajátosságok. Kezét a vérkert felé inti, amit nem csak, hogy egyikük sem hagyott el, de nem is mentek be, hanem körülötte tevékenykedtek. Bemenni, azt majd most fognak.*
A hozzászólás írója (Letrion Wandar [halott]) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.02.05 19:12:46
281. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-03 15:30:49
Üzenet elküldve: 2017-02-03 15:30:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
-Mi vagyunk azok, akik elhozzák nekik a megváltást, habár ők ezt nem látják. Azt hiszik, őrültek vagyunk, pedig csak saját, és Urunk elképzeléseit megvalósítva, saját ízlésünkre változtatjuk a világot. *Milyen magasztos. Nem is hitte volna, hogyha egy olyan ügy mellé áll, amit tényleg képes lesz szívből támogatni, így megeredhet a nyelve. ~Igazi költő veszett el bennem.~ Ereszt meg egy gúnyos mosolyt. A rajzai is egész jól sikerültek ahhoz képest, hogy egy fokossal karcolta bele őket a puha földbe. Visszaadja a fegyvert, és figyeli a férfi rajzait. Mindegyiket alaposan szemügyre veszi, figyelmez a tanításra. Ugyan nem okulni jött, de nem árthat, ha ráragad valamennyi Sa'Tereth hű, elvakult szolgáiról.*
-Értem. *Bólint kimérten. Egyelőre mindet megjegyezte, főleg az Oktáriónak nevezett jelképet, hiszen neki is ezt kell majd használnia rajzolás közben. A kioktató hangsúly annyira nem volt ínyére, viszont a következő kérdés már annál inkább. Arcán vészjósló mosoly terül szét, ami minden ártatlan szemlélőben eloszlatja a kételyt: a kis, törékeny testbe nem szorult egy cseppnyi jóság vagy kedvesség sem.*
-Eleget, talán még többet is, mit papírra tudnék vetni... *Feleli vigyorogva. Lelki szemei előtt megjelennek egykori áldozatai. A szétmarcangolt, megnyúzott, megcsonkított testek; a sikoltozó, verejtékben fürdő gyerekek; a vér édes illata, ahogy beteríti az arcát... Milyen szép is az élet. Olyan sok mindent látott és tapasztalt, de még mindig keresi az új élményeket, most éppen Sa'Tereth személyében.*
//Arhius//
-Mi vagyunk azok, akik elhozzák nekik a megváltást, habár ők ezt nem látják. Azt hiszik, őrültek vagyunk, pedig csak saját, és Urunk elképzeléseit megvalósítva, saját ízlésünkre változtatjuk a világot. *Milyen magasztos. Nem is hitte volna, hogyha egy olyan ügy mellé áll, amit tényleg képes lesz szívből támogatni, így megeredhet a nyelve. ~Igazi költő veszett el bennem.~ Ereszt meg egy gúnyos mosolyt. A rajzai is egész jól sikerültek ahhoz képest, hogy egy fokossal karcolta bele őket a puha földbe. Visszaadja a fegyvert, és figyeli a férfi rajzait. Mindegyiket alaposan szemügyre veszi, figyelmez a tanításra. Ugyan nem okulni jött, de nem árthat, ha ráragad valamennyi Sa'Tereth hű, elvakult szolgáiról.*
-Értem. *Bólint kimérten. Egyelőre mindet megjegyezte, főleg az Oktáriónak nevezett jelképet, hiszen neki is ezt kell majd használnia rajzolás közben. A kioktató hangsúly annyira nem volt ínyére, viszont a következő kérdés már annál inkább. Arcán vészjósló mosoly terül szét, ami minden ártatlan szemlélőben eloszlatja a kételyt: a kis, törékeny testbe nem szorult egy cseppnyi jóság vagy kedvesség sem.*
-Eleget, talán még többet is, mit papírra tudnék vetni... *Feleli vigyorogva. Lelki szemei előtt megjelennek egykori áldozatai. A szétmarcangolt, megnyúzott, megcsonkított testek; a sikoltozó, verejtékben fürdő gyerekek; a vér édes illata, ahogy beteríti az arcát... Milyen szép is az élet. Olyan sok mindent látott és tapasztalt, de még mindig keresi az új élményeket, most éppen Sa'Tereth személyében.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1027-1046