Kikötő - Vérkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 14 (261. - 280. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
280. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-02 22:05:19
Üzenet elküldve: 2017-02-02 22:05:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
* A zöldbőrű továbbra sem tesz semmi szokatlant, vagy figyelemfelkeltőt, azon kívül, hogy néha "rugózik" egy kicsit, avagy egyszer az egyik, egyszer a másik lábára nehezíti sülypontját, mikor már kezd fáradni a másik, illetve az egyik.
~ Segíteni kéne neki, de nem tudok... ~ Bánkódik orkunk a lányt figyelve, s e figyelés közepedte nem is veszi észre, ahogy a nála lévő festmény - háttal a földnek ugyan, de - szépen lassan kibillen markából és belecsobban az Ord melletti pocsolyába. Annak az egyszerű vászondarabnak ugyan nincs nagy hangja, így - főleg, hogy a kétes alakok időközben tovább folytatják bizonyára a beszélgetést - talán nem is lenne feltűnő a nesz, ha annak hatására orkunk nem esne kétségbe. Ő ugyanis nem tudja, mi mennyire hallatszik. Csak azt tudja, hogy ő viszonylag jól hallja, ahogy a még csak félig megszáradt festmény vízbe csobban; így kezébe kapja a kissé elázott művet, felpattan és fejvesztve kezd rohanni a Vérkert kijárata felé - oda, ahonnan nemrég jött, aztán amerre ment, aztán visszajött kukkolni. Most azonban már semmi kedve nem volna újra visszajönni ide. Megunta ezt a szörnyű dolgot, fél. Nem ide tartozik ő, hogy mindenféle démoni teremtményeket és emberáldozatokat nézzen végig. Az lesz a legjobb, ha elhúz innen a városba és majd szól az őröknek, hogy errefelé valami nincs rendben, hiszen ha nem így tesz, még a végén kiderül, hogy ő is ezek közé a gonosz alakok közé tartozik és sittre vágják. *
* A zöldbőrű továbbra sem tesz semmi szokatlant, vagy figyelemfelkeltőt, azon kívül, hogy néha "rugózik" egy kicsit, avagy egyszer az egyik, egyszer a másik lábára nehezíti sülypontját, mikor már kezd fáradni a másik, illetve az egyik.
~ Segíteni kéne neki, de nem tudok... ~ Bánkódik orkunk a lányt figyelve, s e figyelés közepedte nem is veszi észre, ahogy a nála lévő festmény - háttal a földnek ugyan, de - szépen lassan kibillen markából és belecsobban az Ord melletti pocsolyába. Annak az egyszerű vászondarabnak ugyan nincs nagy hangja, így - főleg, hogy a kétes alakok időközben tovább folytatják bizonyára a beszélgetést - talán nem is lenne feltűnő a nesz, ha annak hatására orkunk nem esne kétségbe. Ő ugyanis nem tudja, mi mennyire hallatszik. Csak azt tudja, hogy ő viszonylag jól hallja, ahogy a még csak félig megszáradt festmény vízbe csobban; így kezébe kapja a kissé elázott művet, felpattan és fejvesztve kezd rohanni a Vérkert kijárata felé - oda, ahonnan nemrég jött, aztán amerre ment, aztán visszajött kukkolni. Most azonban már semmi kedve nem volna újra visszajönni ide. Megunta ezt a szörnyű dolgot, fél. Nem ide tartozik ő, hogy mindenféle démoni teremtményeket és emberáldozatokat nézzen végig. Az lesz a legjobb, ha elhúz innen a városba és majd szól az őröknek, hogy errefelé valami nincs rendben, hiszen ha nem így tesz, még a végén kiderül, hogy ő is ezek közé a gonosz alakok közé tartozik és sittre vágják. *
279. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-02-02 18:01:55
Üzenet elküldve: 2017-02-02 18:01:55
ÚJ
![>Arhius Dequitra [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/607_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
*Prófétánk sötét, hórihorgas alakja darabosan biccent.*
-Egy hamis világét.
*Teszi hozzá folyékonyan. Aztán szabad kezet hagy. Egyenes háttal szemléli meg a laza talajban most szépen kivehető szent jeleket.*
-Eddig megfelelsz Urunk elvárásainak, erről biztosíthatlak.
*Nézi végig a rajzokat, melyek aránylag jól sikerültek. Habár némi hiba van benne, és ezt Arhius nem is rest pillantásával közölni, szavai hidegek, nyugodtak maradnak.
Csontos kezét nyújtja.*
-Jó, akkor most figyelmezz mozzanataimra, Apró Démon!
*Reményei szerint hamarosan kezében tudhatja hideg fokosának fejét, s rajzolhat végével.*
-Az Oktárió, Sa'Tereth legszentebb szimbóluma. Ki ebben a jelben áll, azt nem térítheti el csalfa, az élet uralmát hirdető gondolat. Javaslom alkotásodat is ebben a jelben végezd!
*Lassan, kimérten beszél, hangsúlya akár jó tanárra is vallhatna. Sőt, talán magát az oktatást jól is csinálja, ahogy a nyolcas szimmetriájú csillagot jeleníti meg. Ám minden kétséget kizáróan Arhius a környék legembertelenebb és romlottabb tanítója.*
-Ez pedig az üresség jele. Ez Urunk Láthatatlan Erejének jele. Ő az Eredet, s az első teremtett anyag előtt Ő így volt jelen, időtlenül. Minden más csupán múlandó.
*Ez az áthúzott kör, melyet most felrajzol.*
-Ebből eredezik a halandóság képe, mutatván, hogy ez csupán egy púp Az Eredeti Úr hatalmán.
*Egészíti ki a leány szavait úgy, hogy ő is tudja mit rajzol.*
~Tudatlan még, így nem rajzolhat!~
*Háborog magában.*
~Nekem viszont szükségem van rá Sa' Mester terveinek beteljesítéséhez, Akhan!~
*Pengére préselt szájjal folytatja. Olyan, mintha kissé undorodna attól, hogy rajzolnia kell a tündér okítása miatt.*
-És... Most az utolsó.
A Vér Földjének jele.
*Itt egy gyémánt jelét rajzolja le, bele egy cseppet, köré pedig nyolc háromszöget. Egyértelműen a látkép leképezése ez, viszont fontos, helyi szimbólum.*
-Több jelet nem kell ismerned, egyelőre!
*Jelenti be.*
-Ugyanakkor meg kell kérdezzem, hogy életed során láttál-é elegendő Urunknak tetsző tettet, melyet pergamenre tudnál vetni?
*Arhius behunyja szemeit, előtte kifröccsenő agyvelő, rothadó szív, eltorzult arcok, és ürülékkel fedett, varjak lakmározta tetemkupac jelenik meg.*
//Idya//
*Prófétánk sötét, hórihorgas alakja darabosan biccent.*
-Egy hamis világét.
*Teszi hozzá folyékonyan. Aztán szabad kezet hagy. Egyenes háttal szemléli meg a laza talajban most szépen kivehető szent jeleket.*
-Eddig megfelelsz Urunk elvárásainak, erről biztosíthatlak.
*Nézi végig a rajzokat, melyek aránylag jól sikerültek. Habár némi hiba van benne, és ezt Arhius nem is rest pillantásával közölni, szavai hidegek, nyugodtak maradnak.
Csontos kezét nyújtja.*
-Jó, akkor most figyelmezz mozzanataimra, Apró Démon!
*Reményei szerint hamarosan kezében tudhatja hideg fokosának fejét, s rajzolhat végével.*
-Az Oktárió, Sa'Tereth legszentebb szimbóluma. Ki ebben a jelben áll, azt nem térítheti el csalfa, az élet uralmát hirdető gondolat. Javaslom alkotásodat is ebben a jelben végezd!
*Lassan, kimérten beszél, hangsúlya akár jó tanárra is vallhatna. Sőt, talán magát az oktatást jól is csinálja, ahogy a nyolcas szimmetriájú csillagot jeleníti meg. Ám minden kétséget kizáróan Arhius a környék legembertelenebb és romlottabb tanítója.*
-Ez pedig az üresség jele. Ez Urunk Láthatatlan Erejének jele. Ő az Eredet, s az első teremtett anyag előtt Ő így volt jelen, időtlenül. Minden más csupán múlandó.
*Ez az áthúzott kör, melyet most felrajzol.*
-Ebből eredezik a halandóság képe, mutatván, hogy ez csupán egy púp Az Eredeti Úr hatalmán.
*Egészíti ki a leány szavait úgy, hogy ő is tudja mit rajzol.*
~Tudatlan még, így nem rajzolhat!~
*Háborog magában.*
~Nekem viszont szükségem van rá Sa' Mester terveinek beteljesítéséhez, Akhan!~
*Pengére préselt szájjal folytatja. Olyan, mintha kissé undorodna attól, hogy rajzolnia kell a tündér okítása miatt.*
-És... Most az utolsó.
A Vér Földjének jele.
*Itt egy gyémánt jelét rajzolja le, bele egy cseppet, köré pedig nyolc háromszöget. Egyértelműen a látkép leképezése ez, viszont fontos, helyi szimbólum.*
-Több jelet nem kell ismerned, egyelőre!
*Jelenti be.*
-Ugyanakkor meg kell kérdezzem, hogy életed során láttál-é elegendő Urunknak tetsző tettet, melyet pergamenre tudnál vetni?
*Arhius behunyja szemeit, előtte kifröccsenő agyvelő, rothadó szív, eltorzult arcok, és ürülékkel fedett, varjak lakmározta tetemkupac jelenik meg.*
278. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-31 16:42:21
Üzenet elküldve: 2017-01-31 16:42:21
ÚJ
![>Rakrenor, a Megtért [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10786_1481039350_orias_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
*Bár a szövege nem volt tökéletesen pontos, úgy tűnik, kellőképpen megfelelő a szertartáshoz, ami talán jobban nem is mehetne. Rakrenornak kell egy kis idő, míg eszmélethez tér a nagy forgatagban. A szellemet nem látja a ködben, az orkkal nem tud és nem is akar foglalkozni, számára most prófétája, a sötételf fontos, illetve az áldozat, a lány. Meg persze a megjelent entitás, ami ki tudja miért van itt és milyen erős, jó lesz vigyázni vele.
Amikor Arhius a levegőbe rajzolja a Szent Jelet, ő maga is így tesz, de megszólalni nem szólal meg. Nem kell hozzá a másik pillantása, valahogy érzi, hogy ez a helyes, ezt kell tennie. Viszont az utána következő szöveg kérdőjeleket hagy a fejében. Az ő hite szerint ők nem gonoszok, a szükséges nagyobb jó érdekében követnek el áldozatot, hogy kiirtsák azokat, akik nem méltóak Istenük számára, és hogy az áldozatok árán hatalmat és erőt halmozzanak fel, hogy eme Szent Küldetést véghezvigyék. Ehhez neki semmilyen rontásra nincs szüksége lelkében, neki már így is szilárd elképzelése van arról, hogy ennek így kell történnie. Más felfogása van istenéről, még ha valószínűleg azonos istenről is van szó.
Hozzá nem szól senki, így nem is csinál semmit, csak figyeli a történéseket. Amik mintha egyszerre lassan és nagyon gyorsan telnének.*
*Bár a szövege nem volt tökéletesen pontos, úgy tűnik, kellőképpen megfelelő a szertartáshoz, ami talán jobban nem is mehetne. Rakrenornak kell egy kis idő, míg eszmélethez tér a nagy forgatagban. A szellemet nem látja a ködben, az orkkal nem tud és nem is akar foglalkozni, számára most prófétája, a sötételf fontos, illetve az áldozat, a lány. Meg persze a megjelent entitás, ami ki tudja miért van itt és milyen erős, jó lesz vigyázni vele.
Amikor Arhius a levegőbe rajzolja a Szent Jelet, ő maga is így tesz, de megszólalni nem szólal meg. Nem kell hozzá a másik pillantása, valahogy érzi, hogy ez a helyes, ezt kell tennie. Viszont az utána következő szöveg kérdőjeleket hagy a fejében. Az ő hite szerint ők nem gonoszok, a szükséges nagyobb jó érdekében követnek el áldozatot, hogy kiirtsák azokat, akik nem méltóak Istenük számára, és hogy az áldozatok árán hatalmat és erőt halmozzanak fel, hogy eme Szent Küldetést véghezvigyék. Ehhez neki semmilyen rontásra nincs szüksége lelkében, neki már így is szilárd elképzelése van arról, hogy ennek így kell történnie. Más felfogása van istenéről, még ha valószínűleg azonos istenről is van szó.
Hozzá nem szól senki, így nem is csinál semmit, csak figyeli a történéseket. Amik mintha egyszerre lassan és nagyon gyorsan telnének.*
277. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-30 19:02:46
Üzenet elküldve: 2017-01-30 19:02:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Szelíd
//Sötét erők//
*A démoni alak lassan mérlegelve fogadja be az információt, amit a társaság egyes tagjai felé csepegtetnek. Van itt csendes, lélektelen szellem is, ki az árnyékban él, s van ki papnak mondja magát, áldva Sa'Tereth nevét. A legkülönösebb mégis a lány, ki a bátorságtól, vagy a félelemtől átitatva megindul a démoni teremtés felé.*
-Biztonságot keresel a karjaim között, de csak választást találhatsz!
*Dörmögi mély hangján a lény, amit ezúttal a lány is mélynek, nagyon-nagyon mélyről jövő túlvilági kicsengésűnek hall.*
-Mondd csak, leányom! Hajlandó lennél te is a szolgálataidat Sa'Terethnek ajánlani? Hajlandó lennél ennek bizonyosságául gyilkolni is? Van ehhez elég erőd?
*Mennydörgi a levegőbe, miközben a többiek felé körbenéz. Tekintete Arhiuson állapodik meg.*
-Szavaid erős hitet hallatnak! Mondd csak, tudod, hogy egy ilyen szertartáshoz mi kell?
*Kérdezi, majd kitárja a karjait, hogy magához ölelve fogadhassa a felé sétáló lányt, ha az nem torpant meg a számára jóképű férfi mély hangjától.*
-Egy oltárt kell építeni, vagy kijelölni, amin egy szertartást végzünk majd el! Addig is, jöjjetek, gyermekeim, s lépjetek be bátran e szent földre, hogy dicsőséget hozhassatok a Sa'Tereth nevére!
*Mutat maga mögé, majd kíváncsian várja, hogy miféle ötlettel állnak elő a hívek az oltárral kapcsolatban.*
*A démoni alak lassan mérlegelve fogadja be az információt, amit a társaság egyes tagjai felé csepegtetnek. Van itt csendes, lélektelen szellem is, ki az árnyékban él, s van ki papnak mondja magát, áldva Sa'Tereth nevét. A legkülönösebb mégis a lány, ki a bátorságtól, vagy a félelemtől átitatva megindul a démoni teremtés felé.*
-Biztonságot keresel a karjaim között, de csak választást találhatsz!
*Dörmögi mély hangján a lény, amit ezúttal a lány is mélynek, nagyon-nagyon mélyről jövő túlvilági kicsengésűnek hall.*
-Mondd csak, leányom! Hajlandó lennél te is a szolgálataidat Sa'Terethnek ajánlani? Hajlandó lennél ennek bizonyosságául gyilkolni is? Van ehhez elég erőd?
*Mennydörgi a levegőbe, miközben a többiek felé körbenéz. Tekintete Arhiuson állapodik meg.*
-Szavaid erős hitet hallatnak! Mondd csak, tudod, hogy egy ilyen szertartáshoz mi kell?
*Kérdezi, majd kitárja a karjait, hogy magához ölelve fogadhassa a felé sétáló lányt, ha az nem torpant meg a számára jóképű férfi mély hangjától.*
-Egy oltárt kell építeni, vagy kijelölni, amin egy szertartást végzünk majd el! Addig is, jöjjetek, gyermekeim, s lépjetek be bátran e szent földre, hogy dicsőséget hozhassatok a Sa'Tereth nevére!
*Mutat maga mögé, majd kíváncsian várja, hogy miféle ötlettel állnak elő a hívek az oltárral kapcsolatban.*
276. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-30 14:51:10
Üzenet elküldve: 2017-01-30 14:51:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
-Az Úr szavai. *Bólint, csak hogy meggyőzze a talán még mindig kétkedő férfit. Az biztos, hogy nem jártas annyira Sa'Tereth világában, mint a másik, viszont egy másik, még sötétebb világ már befogadta. Nem esik nehezére ugyanazokat az elveket most egy istenség felé fordítani.*
-Tökéletes. *Csapja össze lelkesen a két kezét.* Halandók vérével pecsételjük meg saját pusztulásuk. Annak a világnak a pusztulását, amit ismernek és szeretnek...
*Hogy honnan szereznek vért, az már más kérdés. Idya kész lemészárolni bárkit, hogy vérét vegye, de nem tudja, ki lenne a tökéletes áldozat. Arhius jól mondta, örömlányok és kurafik halála a legmagasztosabb.
Rögtön feltűnik neki a lenézés a másik hangjában, amit csupán egy mogorva pillantásra méltat, majd átveszi a fokost.*
-Nem ismerek sok jelet. *Amit tud, azt is másoktól látta, olvasott róla, de egyiket sem tanították neki.* A pusztulás és halál jele. *Rajzol egy fekvő félkört benne egy stilizált karddal.* A halandóság jele. *Egy kör félbevágva és egy kisebb a tetején.* A vértenger. *Három egy mással párhuzamos hullámvonal.* És... Úgy tudom, hogy a kalózoknak vagy hajósoknak is van saját jelük, egy csápos koponya. *Ezt már nem tudja egy egyszerű bottal a földbe rajzolni.*
//Arhius//
-Az Úr szavai. *Bólint, csak hogy meggyőzze a talán még mindig kétkedő férfit. Az biztos, hogy nem jártas annyira Sa'Tereth világában, mint a másik, viszont egy másik, még sötétebb világ már befogadta. Nem esik nehezére ugyanazokat az elveket most egy istenség felé fordítani.*
-Tökéletes. *Csapja össze lelkesen a két kezét.* Halandók vérével pecsételjük meg saját pusztulásuk. Annak a világnak a pusztulását, amit ismernek és szeretnek...
*Hogy honnan szereznek vért, az már más kérdés. Idya kész lemészárolni bárkit, hogy vérét vegye, de nem tudja, ki lenne a tökéletes áldozat. Arhius jól mondta, örömlányok és kurafik halála a legmagasztosabb.
Rögtön feltűnik neki a lenézés a másik hangjában, amit csupán egy mogorva pillantásra méltat, majd átveszi a fokost.*
-Nem ismerek sok jelet. *Amit tud, azt is másoktól látta, olvasott róla, de egyiket sem tanították neki.* A pusztulás és halál jele. *Rajzol egy fekvő félkört benne egy stilizált karddal.* A halandóság jele. *Egy kör félbevágva és egy kisebb a tetején.* A vértenger. *Három egy mással párhuzamos hullámvonal.* És... Úgy tudom, hogy a kalózoknak vagy hajósoknak is van saját jelük, egy csápos koponya. *Ezt már nem tudja egy egyszerű bottal a földbe rajzolni.*
275. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-28 10:48:36
Üzenet elküldve: 2017-01-28 10:48:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Sötét erők//
*A szertartás Arhius alacsonyabb elvárásainak megfelelően alakul. Rakrenor tudja a szövegét, így jutalmul nem kap megrovó pillantást. A szellem szavait, és kezének vérbe érintését egy aprócska, alig egy ujjnyi, és igen érzelemmentes biccentéssel viszonozza. Nem mutathatja ki lenézését, mely mindenkivel, még saját mesterével Horannel szemben is lángol, mert rangja miatt így kívánja az illem. Végezetül a lányra kényszeríti az italt, s ilyen módon az éjféli nagy szeánsz sikeresen lezárja első felvonását.*
~Mi a Sa' áldása ez?~
*Pillant fel magában elnyomva egy szitkot. Ugyanis mindenki szeret hinni egy istenségben, aki általában hívei dolgának könnyítésére ritkán jelenik meg. Arhius ezáltal nem tudja, hogy most ez jó, vagy rossz-e a szempontjukból, de felegyenesedve rajzol a levegőbe egy oktáriót, mely Urának szent szimbóluma.*
- Dicsőséget az Igazságnak, Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Momolja szinte gépiesen, és a jelenlevő hittársaira pillant, hogy tegyenek ők is ugyanígy.
Megnézi magának a tetszetős, démoni figurát is. Konstatálja, hogy ez nem maga a Mester lesz, hiszen Tőle neki is illene megijednie, ez pedig nem történik meg. A szarvas alak éppen olyan borzasztó, hogy naphosszat nézegetné. Végül gyorsan kiválasztja az üdvözlésre leginkább alkalmas szeánszbéli szöveget. Nem érdekli elsőre sem a lány, sem az ork, most a nagydarab jelenéssel kell, hogy foglalkozzon.*
-Urunk Legdicsőbb Fattya, Te, ki a Sötétségben Vele kínzod az reménykedők és jóságosak lelkét légy üdvözítve Szeánszunkon, Akhan!
Célunk csupán Az Egyetlen Megtestesült Igazság, az Árnyak Ura, a Fekete Halál, a Pókok Anyja, a Megrontó, s még számtalan más néven ismert Sa'Tereth szolgálata lehet, Akhan.
*Felel mély, torokhangon a válaszra, ahogyan azt illik.*
-Áldott Megrontásért esedezünk, hogy lelkünkből minden tisztaság eltűnjék, s kezeink által a Csontok Katedrálisa eme matéria Szent Földjén, a Vérnek Kertjében felépíttenék vala!
*Vált kissé az Arhius tanulmányai alapján démonoknak tetszőbb nyelvezetre.*
-Átkozzad el lelkeinket, vezess minket a Mester földjére, s mutass utat a Csont Katedrális megépítéséhez!
*Ekkor Arhius letérdel, és elnyújtott, mély, hátborzongató hangon énekelni kezd egyet a válogatott tiszteleti dalokból, melyet az Ő földi képviselőihez írtak.*
-Hatalom, ki átkával lesújt
Vitessed el ellenségeinket!
Gyengeség, kinek karjából kibújt,
Vetess véget reménykedéseinknek!
Oh, átok száljon nevedre Sötétség Szülötte
Egyedül Te taszíthatsz az örök enyészetbe!
*A szertartás Arhius alacsonyabb elvárásainak megfelelően alakul. Rakrenor tudja a szövegét, így jutalmul nem kap megrovó pillantást. A szellem szavait, és kezének vérbe érintését egy aprócska, alig egy ujjnyi, és igen érzelemmentes biccentéssel viszonozza. Nem mutathatja ki lenézését, mely mindenkivel, még saját mesterével Horannel szemben is lángol, mert rangja miatt így kívánja az illem. Végezetül a lányra kényszeríti az italt, s ilyen módon az éjféli nagy szeánsz sikeresen lezárja első felvonását.*
~Mi a Sa' áldása ez?~
*Pillant fel magában elnyomva egy szitkot. Ugyanis mindenki szeret hinni egy istenségben, aki általában hívei dolgának könnyítésére ritkán jelenik meg. Arhius ezáltal nem tudja, hogy most ez jó, vagy rossz-e a szempontjukból, de felegyenesedve rajzol a levegőbe egy oktáriót, mely Urának szent szimbóluma.*
- Dicsőséget az Igazságnak, Sa'Terethnek, a Pusztulásnak, Akhan!
*Momolja szinte gépiesen, és a jelenlevő hittársaira pillant, hogy tegyenek ők is ugyanígy.
Megnézi magának a tetszetős, démoni figurát is. Konstatálja, hogy ez nem maga a Mester lesz, hiszen Tőle neki is illene megijednie, ez pedig nem történik meg. A szarvas alak éppen olyan borzasztó, hogy naphosszat nézegetné. Végül gyorsan kiválasztja az üdvözlésre leginkább alkalmas szeánszbéli szöveget. Nem érdekli elsőre sem a lány, sem az ork, most a nagydarab jelenéssel kell, hogy foglalkozzon.*
-Urunk Legdicsőbb Fattya, Te, ki a Sötétségben Vele kínzod az reménykedők és jóságosak lelkét légy üdvözítve Szeánszunkon, Akhan!
Célunk csupán Az Egyetlen Megtestesült Igazság, az Árnyak Ura, a Fekete Halál, a Pókok Anyja, a Megrontó, s még számtalan más néven ismert Sa'Tereth szolgálata lehet, Akhan.
*Felel mély, torokhangon a válaszra, ahogyan azt illik.*
-Áldott Megrontásért esedezünk, hogy lelkünkből minden tisztaság eltűnjék, s kezeink által a Csontok Katedrálisa eme matéria Szent Földjén, a Vérnek Kertjében felépíttenék vala!
*Vált kissé az Arhius tanulmányai alapján démonoknak tetszőbb nyelvezetre.*
-Átkozzad el lelkeinket, vezess minket a Mester földjére, s mutass utat a Csont Katedrális megépítéséhez!
*Ekkor Arhius letérdel, és elnyújtott, mély, hátborzongató hangon énekelni kezd egyet a válogatott tiszteleti dalokból, melyet az Ő földi képviselőihez írtak.*
-Hatalom, ki átkával lesújt
Vitessed el ellenségeinket!
Gyengeség, kinek karjából kibújt,
Vetess véget reménykedéseinknek!
Oh, átok száljon nevedre Sötétség Szülötte
Egyedül Te taszíthatsz az örök enyészetbe!
274. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-28 09:14:52
Üzenet elküldve: 2017-01-28 09:14:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
*Idya szavaira várakozó, szinte már zavaróan figyelő, mégis hideg tekintet a válasz. Eltelik pár másodperc, magában Arhius lassan elérkezettnek látja az időt, hogy a szükséges, és az elmét a megfelelő állapotba taszajtó csend után most ő is szóljon.*
-Urunk szavai szóljanak belőled, Akhan!
*Felel végül talán tőle túl kedvesen is, de Horan világosan megmondta neki, hogy az elején a követőket egyesítenie és vezetnie kell, majd a háttérből átformálni őket a Vér Urának tetszőre, nem pedig legyalulni mindenkit.*
~Sa'Tereth, adj elém valakit, kit kivéreztethetek, Akhan!~
*Mormol el csak gondolatban egy imát, hogy a helyzet a közeljövőben változhasson.*
-A mű csak halandók vérével érheti el legszentebb formáját. A csalfa fénylő ribanc, és tejfeles szájú selyemfia képesek megváltoztatni a betűket utálatos hatalmukkal, azonban a vérhez nincs erejük, mert a vér nem más, mint Urunk, Sa'Tereth emésztőnedve, mellyel pusztulást hoz eme a romlástól eltávolodott világra, Akhan!
*Magyaráz töredelmesen. A mester ügyének említésére nem mozdul arca, ugyanakkor hangja enyhe lenézést sugall.*
-Hadd látom hát mit ismersz Urunk legfontosabb jeleiből.
*Fokosát nyújtja az apró démonnak, és várja, hogy a sáros, nedves, laza földbe ahhoz hasonlóan karcoljon, ahogy azt maga a Próféta is tette, minthogy most a szent oktárióból, a nyolcszögben nyolcágú csillagból beszél.*
//Idya//
*Idya szavaira várakozó, szinte már zavaróan figyelő, mégis hideg tekintet a válasz. Eltelik pár másodperc, magában Arhius lassan elérkezettnek látja az időt, hogy a szükséges, és az elmét a megfelelő állapotba taszajtó csend után most ő is szóljon.*
-Urunk szavai szóljanak belőled, Akhan!
*Felel végül talán tőle túl kedvesen is, de Horan világosan megmondta neki, hogy az elején a követőket egyesítenie és vezetnie kell, majd a háttérből átformálni őket a Vér Urának tetszőre, nem pedig legyalulni mindenkit.*
~Sa'Tereth, adj elém valakit, kit kivéreztethetek, Akhan!~
*Mormol el csak gondolatban egy imát, hogy a helyzet a közeljövőben változhasson.*
-A mű csak halandók vérével érheti el legszentebb formáját. A csalfa fénylő ribanc, és tejfeles szájú selyemfia képesek megváltoztatni a betűket utálatos hatalmukkal, azonban a vérhez nincs erejük, mert a vér nem más, mint Urunk, Sa'Tereth emésztőnedve, mellyel pusztulást hoz eme a romlástól eltávolodott világra, Akhan!
*Magyaráz töredelmesen. A mester ügyének említésére nem mozdul arca, ugyanakkor hangja enyhe lenézést sugall.*
-Hadd látom hát mit ismersz Urunk legfontosabb jeleiből.
*Fokosát nyújtja az apró démonnak, és várja, hogy a sáros, nedves, laza földbe ahhoz hasonlóan karcoljon, ahogy azt maga a Próféta is tette, minthogy most a szent oktárióból, a nyolcszögben nyolcágú csillagból beszél.*
273. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-18 18:17:21
Üzenet elküldve: 2017-01-18 18:17:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
*Legyen Sa'Tereth bármily hatalmas, gonosz és kegyetlen, Idyát nem hatja meg. Még egy istenség kedvéért sem fogja haptákba vágnia magát, akkor sem, ha egyetért elveivel, még terjeszti is azokat. Örüljön inkább, s vele minden hívő, hogy ilyen elvetemült segítséget talált. Nem sok választja el tőle, hogy véleményét ki is fejtse az öregnek, de túl kíváncsi a fejleményekre. Egyelőre. Aztán ha megunja, ő is tud legalább olyan kemény lenni, mint a másik.*
-Meghalok, ha itt az idő. *Feleli kimérten, fejét felszegi.* De míg élek, és az Úr nem kívánja halálom, addig szavaimmal és mások vérével áldozok neki. *Nem akar veszekedni, nem is erőlteti a témát tovább, ha nem szükséges.*
-Nem kell aggódnod, művem, műveim méltók lesznek Sa'Tereth-hez.
*Nem próbálja leplezni lelkesedését, amikor meghallja, hogy áldozatot is kap. Szemei izgatottan csillognak, ajka vészjósló mosolyra húzódik.*
-Halandó vére... *Elmerül a gondolatba, az elképzelt látványba, ahogy mezítelen, fehér testét ellepi a vörös, forró vér, nagyokat kortyol belőle.*
-Mesterem? *Kapja fel a fejét.* Nem, nem volt. *Vágja rá határozottan.* Mindent, mit tudok, a jelenésektől hallottam.
//Arhius//
*Legyen Sa'Tereth bármily hatalmas, gonosz és kegyetlen, Idyát nem hatja meg. Még egy istenség kedvéért sem fogja haptákba vágnia magát, akkor sem, ha egyetért elveivel, még terjeszti is azokat. Örüljön inkább, s vele minden hívő, hogy ilyen elvetemült segítséget talált. Nem sok választja el tőle, hogy véleményét ki is fejtse az öregnek, de túl kíváncsi a fejleményekre. Egyelőre. Aztán ha megunja, ő is tud legalább olyan kemény lenni, mint a másik.*
-Meghalok, ha itt az idő. *Feleli kimérten, fejét felszegi.* De míg élek, és az Úr nem kívánja halálom, addig szavaimmal és mások vérével áldozok neki. *Nem akar veszekedni, nem is erőlteti a témát tovább, ha nem szükséges.*
-Nem kell aggódnod, művem, műveim méltók lesznek Sa'Tereth-hez.
*Nem próbálja leplezni lelkesedését, amikor meghallja, hogy áldozatot is kap. Szemei izgatottan csillognak, ajka vészjósló mosolyra húzódik.*
-Halandó vére... *Elmerül a gondolatba, az elképzelt látványba, ahogy mezítelen, fehér testét ellepi a vörös, forró vér, nagyokat kortyol belőle.*
-Mesterem? *Kapja fel a fejét.* Nem, nem volt. *Vágja rá határozottan.* Mindent, mit tudok, a jelenésektől hallottam.
272. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-18 11:45:56
Üzenet elküldve: 2017-01-18 11:45:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Egy kis érdeklődés//
*A világító toronynál történtek alapvetően határozzák meg a doktor haladási irányát. Nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy bekukucskáljon a vérkertbe. Nem akarja nagyon megközelíteni, hiszen nem hallott róla túl sokat. Csupán annyit, hogy a háborgó istenség otthonává vált. A doktor nem egy bátor ember és a harcot sem kedveli pontosan ezért nem akarja megzavarni az ott élő istenséget. Ő csak be akar kukucskálni egy kicsit megnézni, még ha távolról is. Ennek okán a levélben leírt felderítők nyomát kéne követnie. Hiszen ők is találtak egy olyan pontot, ahol megnézhetik mi zajlik odabent. Amikor odaér még erősebb a vágy, hogy ez az a hely, amely számára elárulhat valamit a jövőjéről és ezáltal a múltjáról. Minden értelmes létezőnek van egy életpályája, amelyet be kell járnia és ez alól a doktor sem kivétel.
Az erős késztetés ellenére távol tudja tartani magát attól, hogy beljebb merészkedjen. Ez értelem még erősebb az érzelemnél, amely a vérkertből sugárzik irányában. Nem könnyű az elmét ilyen módon használni és nem könnyű fegyelmezetten ellentmondani az ösztönné csökevényesedő érzelmeknek. Két érzés küzd benne. Az egyiket az értelem irányítja, amely azt súgja neki ne menjen közelebb. A másikat egy titokzatos erő, amely még nem fedte fel magát a félvér előtt. Ez tűnik jelen pillanatban az erősebbnek. Azonban az értelem nem engedi a testet mozdulni. Egy kicsit elmélázik a helyzeten és ettől a földbe gyökerezik a lába. Csak áll és áll. Nem tudja mit tegyen. A mindig tudatosan és tervszerűen cselekvő doktor, amely a hideg ráció szolgálatában élte életét egyszerre senkivé degradálódik a titokzatos erő hívásától. Nem szokták az érzelmek befolyásolni a döntésében, de most mintha nem lenne más esélye.*
*A világító toronynál történtek alapvetően határozzák meg a doktor haladási irányát. Nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy bekukucskáljon a vérkertbe. Nem akarja nagyon megközelíteni, hiszen nem hallott róla túl sokat. Csupán annyit, hogy a háborgó istenség otthonává vált. A doktor nem egy bátor ember és a harcot sem kedveli pontosan ezért nem akarja megzavarni az ott élő istenséget. Ő csak be akar kukucskálni egy kicsit megnézni, még ha távolról is. Ennek okán a levélben leírt felderítők nyomát kéne követnie. Hiszen ők is találtak egy olyan pontot, ahol megnézhetik mi zajlik odabent. Amikor odaér még erősebb a vágy, hogy ez az a hely, amely számára elárulhat valamit a jövőjéről és ezáltal a múltjáról. Minden értelmes létezőnek van egy életpályája, amelyet be kell járnia és ez alól a doktor sem kivétel.
Az erős késztetés ellenére távol tudja tartani magát attól, hogy beljebb merészkedjen. Ez értelem még erősebb az érzelemnél, amely a vérkertből sugárzik irányában. Nem könnyű az elmét ilyen módon használni és nem könnyű fegyelmezetten ellentmondani az ösztönné csökevényesedő érzelmeknek. Két érzés küzd benne. Az egyiket az értelem irányítja, amely azt súgja neki ne menjen közelebb. A másikat egy titokzatos erő, amely még nem fedte fel magát a félvér előtt. Ez tűnik jelen pillanatban az erősebbnek. Azonban az értelem nem engedi a testet mozdulni. Egy kicsit elmélázik a helyzeten és ettől a földbe gyökerezik a lába. Csak áll és áll. Nem tudja mit tegyen. A mindig tudatosan és tervszerűen cselekvő doktor, amely a hideg ráció szolgálatában élte életét egyszerre senkivé degradálódik a titokzatos erő hívásától. Nem szokták az érzelmek befolyásolni a döntésében, de most mintha nem lenne más esélye.*
271. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-18 01:16:07
Üzenet elküldve: 2017-01-18 01:16:07
ÚJ
![>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/144_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
*Örömmel tölti el a lányka reakciója, mégis hirtelen komoly, megrovó arcra vált:*
- Naa, csak nem félsz tőlem!? Pedig még csak meg sem csiklandoztam a kis agyacskád!
*Ámde bármennyire is élvezi, beszünteti a macska-egér játékot; méltatlan lenne egy izgága suhanc után kapkodva bukdácsolni. Átadja a helyet a szertartásnak. Hiába, e földön úgy dívik mostanában, hogy az isteneket nem kitalálják, hanem azok eljönnek, és léteznek, persze az egyetlen igazira most jutott kettő szánalmas utánzat. Gonoszunk nem adja jelét, hogy észrevette volna a lányon kívül bárki másnak is az ijedelmét; Pedig valójában minden ilyen apró jelre figyel, hiszen a félelem látványa egyike azon kevés érzékletnek, ami élvezettel tölti el.*
- Végig kíséhtelek benneteket az Egyetlen Igaz Útha téhésben, bátoh hívek. A hahag vezéhelje húsos pohhüvelyetek lépteit!
*Válaszol ünnepélyesen a felkérésre. A kántálás megkezdődik, és Árnybábos látszólag érti is; ez azért van, mert úgy néz, mintha. Ám de a feltámadás mellé nem járt nyelvlecke. A szertartásoknak amúgy is formai szerepük van; igazi szolgálatot ilyenkor magával az áldozattal, és azok szenvedésével (vagy épp sajátjukkal) tesznek az Egyetlen Istenség felé. Eddig legalábbis így volt. Mindenesetre, a rituálé ad egy ünnepélyes stílust minden sikolynak, márpedig minden beavatás egy ünnep, főleg az alanyoknak.
Midőn a tálat felé nyújtják, belemártja szentségtelen balját, persze egyik sincs a másikra hatással: a folyadék meg sem rezzen, ő pedig nem érez semmit, pusztán elképzeli. Vérben fürdés; egy olyan élvezet, amiről ő lemondott.
Azután köd terül szét körülöttük. Számára ez az ideális közeg. Megszűri a fényt, szürkébe vonja a világot, és az ő eleve ködszerű alakját még inkább elmosódottá teszi, érezhető, hogy ebben a sűrű ködben két lépés távolságnyira is nehezebben látható, mint bármelyik húsvér, aki telibe veri vissza a fényt. Ilyenkor úgy képzeli, egyé válik a köddel. Hiába, a szellemlét már sokszor arról szól, hogy elképzeljük a számunkra nem érzékelhető dolgokat. Mint például a földrengés élményét. Biztosan nagyszerű lehet.
De sejti, mi következik, hiszen egy ilyen meghitt rituálé, még ha kicsi és összekapkodott is, egyértelműen felhívja magára a figyelmet. Még nem látta a démont, de egyértelműen ő Sa'tereth egyik küldönce, így hát jobb lesz tiszteletben tartani. Meghajol a jelenés előtt:*
- Tiszteletem!
*Annál kevésbé figyelemfelkeltő a visszalopakodó ork. Számára legalábbis. Ő most a jelenlegi társaságára figyel; vagyis, ha netán valamelyik meggondolja magát a számításában (jókor már!). A lányka például megtette, ám pozitív irányban; bizonyosan irányítás, vagy megtévesztés hatására.
Egyébként biztos benne, hogy az elftoros csapathoz érve látott néhány kavicsot a földre esni, látszólag véletlenszerű helyen. Néhány olyan hasonló követ, mintha csak testvérek lennének.*
*Örömmel tölti el a lányka reakciója, mégis hirtelen komoly, megrovó arcra vált:*
- Naa, csak nem félsz tőlem!? Pedig még csak meg sem csiklandoztam a kis agyacskád!
*Ámde bármennyire is élvezi, beszünteti a macska-egér játékot; méltatlan lenne egy izgága suhanc után kapkodva bukdácsolni. Átadja a helyet a szertartásnak. Hiába, e földön úgy dívik mostanában, hogy az isteneket nem kitalálják, hanem azok eljönnek, és léteznek, persze az egyetlen igazira most jutott kettő szánalmas utánzat. Gonoszunk nem adja jelét, hogy észrevette volna a lányon kívül bárki másnak is az ijedelmét; Pedig valójában minden ilyen apró jelre figyel, hiszen a félelem látványa egyike azon kevés érzékletnek, ami élvezettel tölti el.*
- Végig kíséhtelek benneteket az Egyetlen Igaz Útha téhésben, bátoh hívek. A hahag vezéhelje húsos pohhüvelyetek lépteit!
*Válaszol ünnepélyesen a felkérésre. A kántálás megkezdődik, és Árnybábos látszólag érti is; ez azért van, mert úgy néz, mintha. Ám de a feltámadás mellé nem járt nyelvlecke. A szertartásoknak amúgy is formai szerepük van; igazi szolgálatot ilyenkor magával az áldozattal, és azok szenvedésével (vagy épp sajátjukkal) tesznek az Egyetlen Istenség felé. Eddig legalábbis így volt. Mindenesetre, a rituálé ad egy ünnepélyes stílust minden sikolynak, márpedig minden beavatás egy ünnep, főleg az alanyoknak.
Midőn a tálat felé nyújtják, belemártja szentségtelen balját, persze egyik sincs a másikra hatással: a folyadék meg sem rezzen, ő pedig nem érez semmit, pusztán elképzeli. Vérben fürdés; egy olyan élvezet, amiről ő lemondott.
Azután köd terül szét körülöttük. Számára ez az ideális közeg. Megszűri a fényt, szürkébe vonja a világot, és az ő eleve ködszerű alakját még inkább elmosódottá teszi, érezhető, hogy ebben a sűrű ködben két lépés távolságnyira is nehezebben látható, mint bármelyik húsvér, aki telibe veri vissza a fényt. Ilyenkor úgy képzeli, egyé válik a köddel. Hiába, a szellemlét már sokszor arról szól, hogy elképzeljük a számunkra nem érzékelhető dolgokat. Mint például a földrengés élményét. Biztosan nagyszerű lehet.
De sejti, mi következik, hiszen egy ilyen meghitt rituálé, még ha kicsi és összekapkodott is, egyértelműen felhívja magára a figyelmet. Még nem látta a démont, de egyértelműen ő Sa'tereth egyik küldönce, így hát jobb lesz tiszteletben tartani. Meghajol a jelenés előtt:*
- Tiszteletem!
*Annál kevésbé figyelemfelkeltő a visszalopakodó ork. Számára legalábbis. Ő most a jelenlegi társaságára figyel; vagyis, ha netán valamelyik meggondolja magát a számításában (jókor már!). A lányka például megtette, ám pozitív irányban; bizonyosan irányítás, vagy megtévesztés hatására.
Egyébként biztos benne, hogy az elftoros csapathoz érve látott néhány kavicsot a földre esni, látszólag véletlenszerű helyen. Néhány olyan hasonló követ, mintha csak testvérek lennének.*
270. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-17 12:36:22
Üzenet elküldve: 2017-01-17 12:36:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
*Kicsit csendben tűri a gyalázatos hangnemet. Ugyanis Arhiusnak nem ez jár.*
~Egész életemet a sötét tudás tanulmányozásával töltöttem, méltán váltam Urunk, Sa'Tereth Kiválasztottjává, hogy merészel ez a kis pondró így beszélni velem?~
*Eddig kemény, maszkszerű arca hirtelen eltorzul.*
-_Elhalgass balga leány!_
*Süvölti dühösen, azonban ezután higgadt, rideg hangon folytatja, mintha lecsillapodott volna, hangjából azonban süt a felsőbbrendűség érzete. Végül, milyen legyen a Mester szolgája, ha ne olyan, mint Ura?*
-Urunk kedveli a szavakat, ha azok pusztuláshoz vezetnek. Ne várj jutalmat azonban díszes szavakért, leány. Áldozatod akkor lesz valódi, ha valóra is váltod, imígyen halálod nem áldozat Neki, míg meg nem haltál, Akhan!
*Magyaráz most már inkább, mint eltévedt hittársának, mint egy olyannak, kit istenkáromlás vádja is illethetne. Arhius komolyan, talán túl komolyan is veszi ezt az egészet.*
~Urunk szolgálatában nincs felső határ!~
*Emlékezteti magát arra, amit oly gyakran olvasott Horantől.*
-Elfogadásom tehát mit sem ér, sőt, helytelen, ha a Magasságos Sa'Terethnek nem tetsző áldozatod, melyet műveidbe fektetsz.
*Okítja tovább a tündért, akiben lát kellő önérzetet, és ez ígéretes.*
-Gőgödet azonban dicséret illeti. Szabad kezet kapsz hát, s szerzünk neked egy ártatlant, kinek kellően kegyetlenül ontott vére lesz munkád alapja.
*Éri el Uruk jutalma Idyat a Prófétán keresztül.*
-Volt mestered, ki beavatott a romlást szenvedést és halált hozó szimbólumok titkaiba?
*Kérdése egyértelmű, elég sokat tud ahhoz, hogy átadja tudását a lánynak, ki a vér művészetét Uruk ezirányú áldásával tökélyre viheti.*
//Idya//
*Kicsit csendben tűri a gyalázatos hangnemet. Ugyanis Arhiusnak nem ez jár.*
~Egész életemet a sötét tudás tanulmányozásával töltöttem, méltán váltam Urunk, Sa'Tereth Kiválasztottjává, hogy merészel ez a kis pondró így beszélni velem?~
*Eddig kemény, maszkszerű arca hirtelen eltorzul.*
-_Elhalgass balga leány!_
*Süvölti dühösen, azonban ezután higgadt, rideg hangon folytatja, mintha lecsillapodott volna, hangjából azonban süt a felsőbbrendűség érzete. Végül, milyen legyen a Mester szolgája, ha ne olyan, mint Ura?*
-Urunk kedveli a szavakat, ha azok pusztuláshoz vezetnek. Ne várj jutalmat azonban díszes szavakért, leány. Áldozatod akkor lesz valódi, ha valóra is váltod, imígyen halálod nem áldozat Neki, míg meg nem haltál, Akhan!
*Magyaráz most már inkább, mint eltévedt hittársának, mint egy olyannak, kit istenkáromlás vádja is illethetne. Arhius komolyan, talán túl komolyan is veszi ezt az egészet.*
~Urunk szolgálatában nincs felső határ!~
*Emlékezteti magát arra, amit oly gyakran olvasott Horantől.*
-Elfogadásom tehát mit sem ér, sőt, helytelen, ha a Magasságos Sa'Terethnek nem tetsző áldozatod, melyet műveidbe fektetsz.
*Okítja tovább a tündért, akiben lát kellő önérzetet, és ez ígéretes.*
-Gőgödet azonban dicséret illeti. Szabad kezet kapsz hát, s szerzünk neked egy ártatlant, kinek kellően kegyetlenül ontott vére lesz munkád alapja.
*Éri el Uruk jutalma Idyat a Prófétán keresztül.*
-Volt mestered, ki beavatott a romlást szenvedést és halált hozó szimbólumok titkaiba?
*Kérdése egyértelmű, elég sokat tud ahhoz, hogy átadja tudását a lánynak, ki a vér művészetét Uruk ezirányú áldásával tökélyre viheti.*
269. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-16 13:27:51
Üzenet elküldve: 2017-01-16 13:27:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
*Ó, ha tudná, hogy festett a lány néhány órája, biztosan nem tartaná olyan ocsmánynak. A vértenger közepén, könyékig festve a vörös nedűvel. Még ajkain is patakzott. Ha abban a pillanatban letekintett rá Sa'Tereth, és valami miatt nem tartotta volna megfelelőnek, hogy segítsen tanai hirdetésében, akkor most valószínűleg nem lenne itt. Mégis mekkora esély volt rá, hogy összeakad egy hívővel itt, a semmi közepén? Úgyhogy ha a férfi nem is bízik meg vakon a kis tündérben, ő már biztos benne, hogy kiválasztott, hála annak a rengeteg vérnek és sikolynak, amit talán tudat alatt is az istennek szánt.*
-Áldozatot? Azért küldött, hogy segítsek, és te áldozatot vársz tőlem? *Kissé felkapja a vizet.* A lelkem az övé, a vérem az övé, a halálom is az övé lesz. Mindent neki adtam már, a bizalmadért nem vagyok hajlandó többet tenni. Vagy elfogadsz vagy tovább állok...
*Semmi kedve valaki más által kialakított szabályok szerint játszani. Ha nem kell a segítsége, nem fogja erőltetni a dolgot, pláne nem fog meghunyászkodni valaki előtt, aki csak azért tartja nagynak magát, mert imád egy istent. Tett bármit is, amivel megpróbálta megváltoztatni a világot? Idya igen. Minden nap azon munkálkodik, hogy a sötét uralhassa Lanawint, az már mellékes, hogy élvezi is a munkát.*
-Nem vagyok művész, de vérrel már sokszor volt dolgom. Ha szabad kezet adsz... *Tárja szét karjait.* Démoni mintákkal díszítem ki a lapokat. Ha kell, saját véremmel festem meg, mit az Úr kér, hogy emberek ezreit taszítsam a kétely és szenvedés útjára egyetlen vonással.
//Arhius//
*Ó, ha tudná, hogy festett a lány néhány órája, biztosan nem tartaná olyan ocsmánynak. A vértenger közepén, könyékig festve a vörös nedűvel. Még ajkain is patakzott. Ha abban a pillanatban letekintett rá Sa'Tereth, és valami miatt nem tartotta volna megfelelőnek, hogy segítsen tanai hirdetésében, akkor most valószínűleg nem lenne itt. Mégis mekkora esély volt rá, hogy összeakad egy hívővel itt, a semmi közepén? Úgyhogy ha a férfi nem is bízik meg vakon a kis tündérben, ő már biztos benne, hogy kiválasztott, hála annak a rengeteg vérnek és sikolynak, amit talán tudat alatt is az istennek szánt.*
-Áldozatot? Azért küldött, hogy segítsek, és te áldozatot vársz tőlem? *Kissé felkapja a vizet.* A lelkem az övé, a vérem az övé, a halálom is az övé lesz. Mindent neki adtam már, a bizalmadért nem vagyok hajlandó többet tenni. Vagy elfogadsz vagy tovább állok...
*Semmi kedve valaki más által kialakított szabályok szerint játszani. Ha nem kell a segítsége, nem fogja erőltetni a dolgot, pláne nem fog meghunyászkodni valaki előtt, aki csak azért tartja nagynak magát, mert imád egy istent. Tett bármit is, amivel megpróbálta megváltoztatni a világot? Idya igen. Minden nap azon munkálkodik, hogy a sötét uralhassa Lanawint, az már mellékes, hogy élvezi is a munkát.*
-Nem vagyok művész, de vérrel már sokszor volt dolgom. Ha szabad kezet adsz... *Tárja szét karjait.* Démoni mintákkal díszítem ki a lapokat. Ha kell, saját véremmel festem meg, mit az Úr kér, hogy emberek ezreit taszítsam a kétely és szenvedés útjára egyetlen vonással.
268. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-15 18:51:40
Üzenet elküldve: 2017-01-15 18:51:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
*A tündér, vagy valami hasonló, szavait csak hezitálás követhetné. Arhius azonban pengényire préselt ajkakkal mindig úgy néz ki, mintha éppen nem lenne mondanivalója. Persze odabent nem tudja eldönteni, hogy Ura ajándéka, vagy csak egy imposztor-e a jövevény. Mindenesetre úgy határoz, hogy nála nem lehet fontosabb személy.*
~Hiszen Uram és Horan engem választott ki a feladatra, kinek a becsvágyat, és a Halál Igaz Hírét el kell terjesztenie ezen a földön.~
*Nem felel, míg a kezet meg nem vizsgálta. Érzi benne az ereket, melyek lüktetnek a vértől.*
~Veres festékkel és sikolyokkal kell festeni Horan könyvét, mely a leghatalmasabb mű vala, mióta Urunk Végtelen Pusztításába kezdett, Akhan!~
*Élvezkedik egy keveset még a vér lehetőségének gondolatán, majd elengedi a mustrált kezet.*
~Ocsmányul fehér így.~
*Arhius szorongatását elhagyva ugyanis nem látszik meg, hogy az Úrnak oly kedves nedű ott csordogál fakó élet reményét adva eme sötét "gyermeknek".*
-Megfelelésed csupán azon múlik, hogy mennyi áldozatot hozol az Úrért.
*Felel végül úgy, ahogyan azt a józan ész megkívánja.*
-Festőt keresek. Festőt, ki vérrel és sárral díszíti ki Horan könyvét, mely a legegyszerűbb és legtitkosabb tanokat is hordozza, melyet az Árnyak Ura valaha elárult magáról, Akhan!
*Magyaráz hidegen.*
-Vörös és arany, ahogyan a barnával keveredik.
*Emeli balját a távolba révedve, és furcsa, nyolcszögletű mintát rajzol a levegőbe. Nem vitás, Arhius próféta látása igaz, s mint olyan, ő mindenhol a Világok Pusztítójának jelképeit véli felfedezni az éterben.*
-Feloldozást adunk ezzel lelkek ezreinek, kik közelebb kerülnek a Szent Kárhozathoz.
*Magyarázza azt is, hogy miért nem tartja meg magának a tudást.*
-Urunk pedig kegyes mindazokhoz, kik vért fakasztanak, vagy seregeit gyarapítják.
*Szeme fennakad kissé, habár nem fordul ki teljesen, látszik, hogy csak a koncentráció jelei ezek. Majd elkezd egy sort citálni, olyan hangon, aminek hallatán egy egyszerű, alacsonyabb rendű, jóságos lélek, mondjuk egy orvos, ki csecsemőket ment, olyan fagyos érzést élhet át, mint kit egy szellem érintett meg.*
-Horan imígyen ír: Sa'Tereth mondá vala nekem álmomban. Vért, verítéket, sikolyt akarok! Megjutalmazám mindazokat, kik Sötétségembe merülnek, de jaj azoknak, kik váratnak engem, mert én Halál, s Rettegés!
Én felkelék, s az Úrnak áldozám leányaim gyermekeit, Akhan!
*Ezzel le is zárul az idézet, és Arhius hórihorgas orrát magasra tartva, kezeit ismét pihentetve, szilárdan áll, és várakozón néz. Szerinte a helyes magatartás egy élőlénytől ilyenkor, ha igyekezvén kérdezni próbál tőle, s ha így tesz Idya is, a próféta kegyes lesz vele.*
//Idya//
*A tündér, vagy valami hasonló, szavait csak hezitálás követhetné. Arhius azonban pengényire préselt ajkakkal mindig úgy néz ki, mintha éppen nem lenne mondanivalója. Persze odabent nem tudja eldönteni, hogy Ura ajándéka, vagy csak egy imposztor-e a jövevény. Mindenesetre úgy határoz, hogy nála nem lehet fontosabb személy.*
~Hiszen Uram és Horan engem választott ki a feladatra, kinek a becsvágyat, és a Halál Igaz Hírét el kell terjesztenie ezen a földön.~
*Nem felel, míg a kezet meg nem vizsgálta. Érzi benne az ereket, melyek lüktetnek a vértől.*
~Veres festékkel és sikolyokkal kell festeni Horan könyvét, mely a leghatalmasabb mű vala, mióta Urunk Végtelen Pusztításába kezdett, Akhan!~
*Élvezkedik egy keveset még a vér lehetőségének gondolatán, majd elengedi a mustrált kezet.*
~Ocsmányul fehér így.~
*Arhius szorongatását elhagyva ugyanis nem látszik meg, hogy az Úrnak oly kedves nedű ott csordogál fakó élet reményét adva eme sötét "gyermeknek".*
-Megfelelésed csupán azon múlik, hogy mennyi áldozatot hozol az Úrért.
*Felel végül úgy, ahogyan azt a józan ész megkívánja.*
-Festőt keresek. Festőt, ki vérrel és sárral díszíti ki Horan könyvét, mely a legegyszerűbb és legtitkosabb tanokat is hordozza, melyet az Árnyak Ura valaha elárult magáról, Akhan!
*Magyaráz hidegen.*
-Vörös és arany, ahogyan a barnával keveredik.
*Emeli balját a távolba révedve, és furcsa, nyolcszögletű mintát rajzol a levegőbe. Nem vitás, Arhius próféta látása igaz, s mint olyan, ő mindenhol a Világok Pusztítójának jelképeit véli felfedezni az éterben.*
-Feloldozást adunk ezzel lelkek ezreinek, kik közelebb kerülnek a Szent Kárhozathoz.
*Magyarázza azt is, hogy miért nem tartja meg magának a tudást.*
-Urunk pedig kegyes mindazokhoz, kik vért fakasztanak, vagy seregeit gyarapítják.
*Szeme fennakad kissé, habár nem fordul ki teljesen, látszik, hogy csak a koncentráció jelei ezek. Majd elkezd egy sort citálni, olyan hangon, aminek hallatán egy egyszerű, alacsonyabb rendű, jóságos lélek, mondjuk egy orvos, ki csecsemőket ment, olyan fagyos érzést élhet át, mint kit egy szellem érintett meg.*
-Horan imígyen ír: Sa'Tereth mondá vala nekem álmomban. Vért, verítéket, sikolyt akarok! Megjutalmazám mindazokat, kik Sötétségembe merülnek, de jaj azoknak, kik váratnak engem, mert én Halál, s Rettegés!
Én felkelék, s az Úrnak áldozám leányaim gyermekeit, Akhan!
*Ezzel le is zárul az idézet, és Arhius hórihorgas orrát magasra tartva, kezeit ismét pihentetve, szilárdan áll, és várakozón néz. Szerinte a helyes magatartás egy élőlénytől ilyenkor, ha igyekezvén kérdezni próbál tőle, s ha így tesz Idya is, a próféta kegyes lesz vele.*
267. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-15 16:35:38
Üzenet elküldve: 2017-01-15 16:35:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
* Nem tartják vissza, úgy tűnik a szellemet és a társát nem zavarja, hogyha maradnak szemtanúk. Ez persze felettébb előnyös dolog Ord szemszögéből nézve, hiszen így gond nélkül távozhat, kezében a nagyrészt elkészült képpel. Habár valójában még kéne száradnia, azonban jobban megnézve nem is volt egy remekmű - túl egyszerű és elnagyolt, ráadásul nem is tudta pontosan visszaadni a színeket, amiket látott -, így aztán nem hatalmas probléma, ha kicsit még össze is maszatolódik. Ezt nem fogja sehogy sem eladni bizonyára, azaz az egész idevezető útja értelmetlen, hiábavaló volt. Vagy mégsem? Már majdnem elhagyja a helyet, mikor meghallja a háttérben a kántálást. Erre testét kirázza a hideg és bár nem szívesen, de visszaindul. Ezúttal azonban már nem akar feltűnni, csendben próbál a sötét alakok közelébe férkőzni, miben a sötétség és a sziklák állnak rendelkezésére. A mocsaras talajon való haladás nem épp megkönnyíti az utat, azonban nem is terve, hogy nagyon közel menjen, hiszen a kántálást úgysem érti - akkor meg minek közelebb mennie. Néha kikukucskál a választott szikla mögül, hátha lát valamit, azonban nem sokat. Az meg csak rátetőz a helyzetre, hogy egyszer csak sárgás köd tűnik elő a semmiből. ~ Istenek segítsetek! ~ Fut át az agyán, az azonban már nem, hogy kitől is kér segítséget, ha épp az imént látott egy istent (vagy annak egy szolgálóját, vagy ilyesmi - pontosan nem tudhatja, hiszen nem tudja hová tenni a démoni teremtést), aki amúgy nem épp azt az érzést sugalta, hogy segíteni akar az Ordhoz hasonló szerencsétlen alakoknak, akik nem tisztelik túlzottan őt. A többi istennek meg igazából még a nevét sem tudja...
Csak egy helyben vár guggolva, remélve, hogy hamarosan eltűnik a köd, illetve, hogy senki nem veszi észre. *
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.01.17 01:02:57, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
* Nem tartják vissza, úgy tűnik a szellemet és a társát nem zavarja, hogyha maradnak szemtanúk. Ez persze felettébb előnyös dolog Ord szemszögéből nézve, hiszen így gond nélkül távozhat, kezében a nagyrészt elkészült képpel. Habár valójában még kéne száradnia, azonban jobban megnézve nem is volt egy remekmű - túl egyszerű és elnagyolt, ráadásul nem is tudta pontosan visszaadni a színeket, amiket látott -, így aztán nem hatalmas probléma, ha kicsit még össze is maszatolódik. Ezt nem fogja sehogy sem eladni bizonyára, azaz az egész idevezető útja értelmetlen, hiábavaló volt. Vagy mégsem? Már majdnem elhagyja a helyet, mikor meghallja a háttérben a kántálást. Erre testét kirázza a hideg és bár nem szívesen, de visszaindul. Ezúttal azonban már nem akar feltűnni, csendben próbál a sötét alakok közelébe férkőzni, miben a sötétség és a sziklák állnak rendelkezésére. A mocsaras talajon való haladás nem épp megkönnyíti az utat, azonban nem is terve, hogy nagyon közel menjen, hiszen a kántálást úgysem érti - akkor meg minek közelebb mennie. Néha kikukucskál a választott szikla mögül, hátha lát valamit, azonban nem sokat. Az meg csak rátetőz a helyzetre, hogy egyszer csak sárgás köd tűnik elő a semmiből. ~ Istenek segítsetek! ~ Fut át az agyán, az azonban már nem, hogy kitől is kér segítséget, ha épp az imént látott egy istent (vagy annak egy szolgálóját, vagy ilyesmi - pontosan nem tudhatja, hiszen nem tudja hová tenni a démoni teremtést), aki amúgy nem épp azt az érzést sugalta, hogy segíteni akar az Ordhoz hasonló szerencsétlen alakoknak, akik nem tisztelik túlzottan őt. A többi istennek meg igazából még a nevét sem tudja...
Csak egy helyben vár guggolva, remélve, hogy hamarosan eltűnik a köd, illetve, hogy senki nem veszi észre. *
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.01.17 01:02:57, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
266. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-15 16:28:51
Üzenet elküldve: 2017-01-15 16:28:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
*Nem érti, miről van szó, de úgy dönt, belemegy a játékba. Az elkövetkező napokban amúgy sem számíthat semmi izgalmasra, és így Sa'Tereth világát is jobban megismerheti. Hűséges híve és követője, de nem elvakult. Az imádatáért cserébe szívességet vár az Úrtól: segítse vadászatait; küldjön neki áldozatokat, és cserébe azok vérével tiszteleg nagysága előtt.*
-Zarándoklaton... *Ismétli sejtelmesen.* Sötét, gonosz világból jöttem át, hogy segítsem a munkádat. *Improvizál, és reménykedik, hogy nem lő nagyon mellé.* Mondd el gondolataidat, hadd segítsek valóra váltani azokat. *Vigyorodik el vészjóslóan.
A kérésre, kezét lassan előre nyújtja, törékeny, hófehér ujjacskáit a férfi tenyerébe csúsztatja. Nem tudja, mi történik, arcán a rezzenéstelen mosollyal figyel.*
-Nos? *Kérdezi, miután elengedték a kezét.* Megfelelő lennék társadnak?
*Lassan csak elmondja a másik, mit is szeretne pontosan, mihez kell neki a segítség, és ha valami kifejezetten kellemetlen dolog, még mindig kereket oldhat. Persze ehhez vagy émelygősen aranyosnak és kedvesnek kell lennie a feladatnak, vagy mérhetetlenül unalmasnak. Minden mást el tud viselni, még élvezné is.*
//Arhius//
*Nem érti, miről van szó, de úgy dönt, belemegy a játékba. Az elkövetkező napokban amúgy sem számíthat semmi izgalmasra, és így Sa'Tereth világát is jobban megismerheti. Hűséges híve és követője, de nem elvakult. Az imádatáért cserébe szívességet vár az Úrtól: segítse vadászatait; küldjön neki áldozatokat, és cserébe azok vérével tiszteleg nagysága előtt.*
-Zarándoklaton... *Ismétli sejtelmesen.* Sötét, gonosz világból jöttem át, hogy segítsem a munkádat. *Improvizál, és reménykedik, hogy nem lő nagyon mellé.* Mondd el gondolataidat, hadd segítsek valóra váltani azokat. *Vigyorodik el vészjóslóan.
A kérésre, kezét lassan előre nyújtja, törékeny, hófehér ujjacskáit a férfi tenyerébe csúsztatja. Nem tudja, mi történik, arcán a rezzenéstelen mosollyal figyel.*
-Nos? *Kérdezi, miután elengedték a kezét.* Megfelelő lennék társadnak?
*Lassan csak elmondja a másik, mit is szeretne pontosan, mihez kell neki a segítség, és ha valami kifejezetten kellemetlen dolog, még mindig kereket oldhat. Persze ehhez vagy émelygősen aranyosnak és kedvesnek kell lennie a feladatnak, vagy mérhetetlenül unalmasnak. Minden mást el tud viselni, még élvezné is.*
265. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-15 01:10:46
Üzenet elküldve: 2017-01-15 01:10:46
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét erők//
- Neeh! - * leheli a gyermek erőtlenül, olyannyira megpróbálva elhajolni a szellem ujjai elől, amennyire csak bír. Ha nem fogják, még hátrébb is kúszik, mit bánja ő, hogy ha kimozdul a felrajzolt jelkép közepéről. Legszívesebben elbújna kezei mögött és halk énekre fakadna, hátha csak egy álomról van szó, melyet a bátorság majd eltakar és felkelti a lányt, de legbelül sejti, hogy úgysem menekülhet el.
A sötételf szavaira még jobban összehúzza magát, s bár semmi oka rá, a szégyentől egy-egy veres rózsabimbó nyílik orcája két oldalán, a holtsápadt bőr talajából.
Az ítéletet csendben hallgatja meg, mindvégig görcsösen lábára koncentrál, száját belülről tépkedve fogaival. Fél, és ezen már az sem segít, hogy kimondták, életben marad. Fájdalom és szolga. Ez a két szó aggasztja a legjobban. A fájdalom sokrétű, a gyenge testének minden szintje kiállhatatlan, a szolgaság pedig láncokat jelent, amik a földön tartják, a mocsokban és sárban. Ő a madár, akinek egyenként tépkedik majd ki szárnytollait és amilyen a pofája annak az elfnek, utána még a csupasz végtagokat is lenyesik, hogy csak egy véres csonk maradjon utána.
Hirtelen ujjak fonódnak csuklója köré és durván felrángatják ültéből. Halkan felnyög, de nem kell se húzni, se vonni, megy magától, botladozva, még a semmiben is majdhogynem orra bukva.
Bambán figyeli a véres tál útját, s mikor az öreg ráripakodik összerándul, de viszonylag hamar engedelmeskedik. Újra odalenn találja magát, fejét leszegi, szemeiből csillogó csermely kígyózik álláig, s hull alá, ahogy csendben rí.
Az "Akham" szót, már egész jól ismeri, mert elrablója sokszor mondogatja, ha valaminek a végére jut, tehát most is hasonló feltételezés alapján les fel, de bár ne tette volna. Gyomra azon nyomban fejére áll, torkát marja az epe, úgy kell nagyokat nyelnie, hogy ki ne jöjjön az a semmi, amit ebédre evett. No de csak akkor hág ám igazán tetőfokára a rémület, mikor a tál hozzá is elér.
Remegnek ajkai, ahogy a hideg edény hozzájuk ér, s mikor befolyik szájgödrébe a mérgezett nedv majd nyelőcsöve felé veszi az irányt öklendezni kezd, épp'csak le tudja nyelni, azonban utána is hosszú pillanatokig köhög.
Alig, hogy csillapodik a borzalmas inger, kezdődik egy másik csapás. Köd kavarog lábuk alatt, s rohamosan dagad. Keta szíve egyre gyorsabban ver, lélegzete bennszorul, rosszul viseli, ahogy látását egyre jobban lekorlátozzák. Nem tudja, hogy a vér miatt játszik vele elméje, vagy valóban a természet műve a dolog. Beleképzel már mindent a sűrű, sárga fátyolba, örök vakságot, halált, mérhetetlen kínok előfutárát, s minden egyes teória csak egyre jobban lökdösi a szakadék felé.
A rengéseket már képtelen elviselni, a földre veti magát, hangosan sikoltozik, kezeit feje fölé emeli, mintha az megvédené bármitől is. Úgy remeg, mintha ráznák, a pánik teljesen elhatalmasodik a gyermeken, ha lába elbírná, már rég hetedhét határon is túl volna.
Szenvedésének egy lágy hang vet véget, mely cirógatja fülét s mikor pilláit kinyitja a föld már nem reng és a köd sem gomolyog. Helyében egy férfi áll, nem messze tőlük, fehér, mezítelen felsőtestén megmunkált izmok dagadnak, fején kusza, göndör tincsek csüngnek rövidre nyírva. Ajka telt, arcéle markáns, orra bár nagyobb és bumfordibb, mégis beleillik a képbe és szemei... Akár a tavaszi zsenge levelek, melyekre rásüt a nap.
Kiegyenesedik Keta és bizonytalanul lép egy lépést a magát istennek nevező alak felé. Ajkai elnyílnak kicsit egymástól, az előbb említett rózsák újból kivirulnak s még élénkebb színben pompáznak, mint a legutóbbi alkalommal. Úgy érzi a lány, hogy ha eléri Őt, akkor megkapja a megváltást. Vége, győzött, övé a világ. Újabb lépés, kerek szemeiben táncol az izgalom, mit sem törődik a többi földi mamlasszal, akiktől eddig rettegett. A hit bátorsággal ruházza fel. Amíg a bizalom tart, addig senki sem bánthatja, legalábbis a hang ezt suttogja fejébe szüntelen. *
A hozzászólás írója (Keta Na Canis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.01.15 01:22:39
- Neeh! - * leheli a gyermek erőtlenül, olyannyira megpróbálva elhajolni a szellem ujjai elől, amennyire csak bír. Ha nem fogják, még hátrébb is kúszik, mit bánja ő, hogy ha kimozdul a felrajzolt jelkép közepéről. Legszívesebben elbújna kezei mögött és halk énekre fakadna, hátha csak egy álomról van szó, melyet a bátorság majd eltakar és felkelti a lányt, de legbelül sejti, hogy úgysem menekülhet el.
A sötételf szavaira még jobban összehúzza magát, s bár semmi oka rá, a szégyentől egy-egy veres rózsabimbó nyílik orcája két oldalán, a holtsápadt bőr talajából.
Az ítéletet csendben hallgatja meg, mindvégig görcsösen lábára koncentrál, száját belülről tépkedve fogaival. Fél, és ezen már az sem segít, hogy kimondták, életben marad. Fájdalom és szolga. Ez a két szó aggasztja a legjobban. A fájdalom sokrétű, a gyenge testének minden szintje kiállhatatlan, a szolgaság pedig láncokat jelent, amik a földön tartják, a mocsokban és sárban. Ő a madár, akinek egyenként tépkedik majd ki szárnytollait és amilyen a pofája annak az elfnek, utána még a csupasz végtagokat is lenyesik, hogy csak egy véres csonk maradjon utána.
Hirtelen ujjak fonódnak csuklója köré és durván felrángatják ültéből. Halkan felnyög, de nem kell se húzni, se vonni, megy magától, botladozva, még a semmiben is majdhogynem orra bukva.
Bambán figyeli a véres tál útját, s mikor az öreg ráripakodik összerándul, de viszonylag hamar engedelmeskedik. Újra odalenn találja magát, fejét leszegi, szemeiből csillogó csermely kígyózik álláig, s hull alá, ahogy csendben rí.
Az "Akham" szót, már egész jól ismeri, mert elrablója sokszor mondogatja, ha valaminek a végére jut, tehát most is hasonló feltételezés alapján les fel, de bár ne tette volna. Gyomra azon nyomban fejére áll, torkát marja az epe, úgy kell nagyokat nyelnie, hogy ki ne jöjjön az a semmi, amit ebédre evett. No de csak akkor hág ám igazán tetőfokára a rémület, mikor a tál hozzá is elér.
Remegnek ajkai, ahogy a hideg edény hozzájuk ér, s mikor befolyik szájgödrébe a mérgezett nedv majd nyelőcsöve felé veszi az irányt öklendezni kezd, épp'csak le tudja nyelni, azonban utána is hosszú pillanatokig köhög.
Alig, hogy csillapodik a borzalmas inger, kezdődik egy másik csapás. Köd kavarog lábuk alatt, s rohamosan dagad. Keta szíve egyre gyorsabban ver, lélegzete bennszorul, rosszul viseli, ahogy látását egyre jobban lekorlátozzák. Nem tudja, hogy a vér miatt játszik vele elméje, vagy valóban a természet műve a dolog. Beleképzel már mindent a sűrű, sárga fátyolba, örök vakságot, halált, mérhetetlen kínok előfutárát, s minden egyes teória csak egyre jobban lökdösi a szakadék felé.
A rengéseket már képtelen elviselni, a földre veti magát, hangosan sikoltozik, kezeit feje fölé emeli, mintha az megvédené bármitől is. Úgy remeg, mintha ráznák, a pánik teljesen elhatalmasodik a gyermeken, ha lába elbírná, már rég hetedhét határon is túl volna.
Szenvedésének egy lágy hang vet véget, mely cirógatja fülét s mikor pilláit kinyitja a föld már nem reng és a köd sem gomolyog. Helyében egy férfi áll, nem messze tőlük, fehér, mezítelen felsőtestén megmunkált izmok dagadnak, fején kusza, göndör tincsek csüngnek rövidre nyírva. Ajka telt, arcéle markáns, orra bár nagyobb és bumfordibb, mégis beleillik a képbe és szemei... Akár a tavaszi zsenge levelek, melyekre rásüt a nap.
Kiegyenesedik Keta és bizonytalanul lép egy lépést a magát istennek nevező alak felé. Ajkai elnyílnak kicsit egymástól, az előbb említett rózsák újból kivirulnak s még élénkebb színben pompáznak, mint a legutóbbi alkalommal. Úgy érzi a lány, hogy ha eléri Őt, akkor megkapja a megváltást. Vége, győzött, övé a világ. Újabb lépés, kerek szemeiben táncol az izgalom, mit sem törődik a többi földi mamlasszal, akiktől eddig rettegett. A hit bátorsággal ruházza fel. Amíg a bizalom tart, addig senki sem bánthatja, legalábbis a hang ezt suttogja fejébe szüntelen. *
A hozzászólás írója (Keta Na Canis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.01.15 01:22:39
264. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-14 06:51:54
Üzenet elküldve: 2017-01-14 06:51:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
~Biztosan városokat pusztít el másik világokban egyetlen rajzzal.~
*Arhius elméjét beszennyezi az utálatos remény, s egy pillanatra meginog, hiszen az elmúlásban reménykedni szabad, de inkább tenni kell érte, Az Árnyak Nagyura pedig figyelmeztető jelet ad neki. A tündérke ugyanis nem érti az egészet.*
-Nos, gyermekem!
*Használja az általánosított nevet.*
-Bizonyára zarándoklaton vagy itt, Urunk rothadó Paradicsomában.
*Tárja szét karjait ünnepélyesen.*
-Én pedig éppen napi imámat végeztem hozzá, s közben elmémet elérte egy setét gondolat, melyet szívembe zárva őrizgetek, s most neked is elmondanám, előtte azonban valamit tudnom kell.
*Odalép az aprósághoz.*
-Add a kezed gyermekem!
*Kéri, és a semmibe meredő tekintettel megtapogatja a lány kezét. Igyekszik érezni benne a csontokat, az Uruknak oly kedves lüktető vért, és bőrének finomságát. Ebből tippelne, hogy mennyire megfelelő eme romlott pillangólény Horan könyvéhez, avagy csak lelkét kellene szent megrontásban és feloldozásban részesítenie, mint ahogyan az a Nyers Igazság Hordozójától elvárható.*
//Idya//
~Biztosan városokat pusztít el másik világokban egyetlen rajzzal.~
*Arhius elméjét beszennyezi az utálatos remény, s egy pillanatra meginog, hiszen az elmúlásban reménykedni szabad, de inkább tenni kell érte, Az Árnyak Nagyura pedig figyelmeztető jelet ad neki. A tündérke ugyanis nem érti az egészet.*
-Nos, gyermekem!
*Használja az általánosított nevet.*
-Bizonyára zarándoklaton vagy itt, Urunk rothadó Paradicsomában.
*Tárja szét karjait ünnepélyesen.*
-Én pedig éppen napi imámat végeztem hozzá, s közben elmémet elérte egy setét gondolat, melyet szívembe zárva őrizgetek, s most neked is elmondanám, előtte azonban valamit tudnom kell.
*Odalép az aprósághoz.*
-Add a kezed gyermekem!
*Kéri, és a semmibe meredő tekintettel megtapogatja a lány kezét. Igyekszik érezni benne a csontokat, az Uruknak oly kedves lüktető vért, és bőrének finomságát. Ebből tippelne, hogy mennyire megfelelő eme romlott pillangólény Horan könyvéhez, avagy csak lelkét kellene szent megrontásban és feloldozásban részesítenie, mint ahogyan az a Nyers Igazság Hordozójától elvárható.*
263. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-13 13:02:45
Üzenet elküldve: 2017-01-13 13:02:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
*A nyakát tette volna rá, hogy ha elkeveredik a Vérkertben, csak fura sötét alakokkal fog találkozni, de ilyen fogadtatásra még ő sem volt felkészülve. Érdeklődve figyeli a monológot, egy-két értelmes dolgot el is csíp belőle. Az idegent Arhius-nak hívják, ura és mestere valószínűleg Sa'Tereth, a halál istene -Úgyhogy akkor már jó helyen jár. Emleget még valami Akhant, aki lehet egy másik istenség, akit Idya nem ismer, de mielőtt mélyebben belemerülne a témába, Az öreg felé fordul.*
-Szólíts Dy-nek. *A már oly' megszokott név, ha bárki várja tőle a bemutatkozást.* Esetleg segíthetek valamiben? *Hangja cseppet sem kétségbeesett vagy sajnálkozó, inkább kíváncsi. Felkeltette az érdeklődését az idegen, így talán kicsit tud maradni megfigyelni az eseményeket. Úgy tűnik, vártak rá. Kezd az az érzése lenni, hogy Arhius azt hiszi, őt idézte meg a mormogásával, és most társa lesz sötét tervei megvalósításában. Ebben mondjuk még benne is lenne. A halál hirdetése, a gonosz tanai, mind-mind olyan dolog, ami félelmet és bizonytalanságot szül a halandók szívében.*
//Arhius//
*A nyakát tette volna rá, hogy ha elkeveredik a Vérkertben, csak fura sötét alakokkal fog találkozni, de ilyen fogadtatásra még ő sem volt felkészülve. Érdeklődve figyeli a monológot, egy-két értelmes dolgot el is csíp belőle. Az idegent Arhius-nak hívják, ura és mestere valószínűleg Sa'Tereth, a halál istene -Úgyhogy akkor már jó helyen jár. Emleget még valami Akhant, aki lehet egy másik istenség, akit Idya nem ismer, de mielőtt mélyebben belemerülne a témába, Az öreg felé fordul.*
-Szólíts Dy-nek. *A már oly' megszokott név, ha bárki várja tőle a bemutatkozást.* Esetleg segíthetek valamiben? *Hangja cseppet sem kétségbeesett vagy sajnálkozó, inkább kíváncsi. Felkeltette az érdeklődését az idegen, így talán kicsit tud maradni megfigyelni az eseményeket. Úgy tűnik, vártak rá. Kezd az az érzése lenni, hogy Arhius azt hiszi, őt idézte meg a mormogásával, és most társa lesz sötét tervei megvalósításában. Ebben mondjuk még benne is lenne. A halál hirdetése, a gonosz tanai, mind-mind olyan dolog, ami félelmet és bizonytalanságot szül a halandók szívében.*
262. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-12 14:25:46
Üzenet elküldve: 2017-01-12 14:25:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Idya//
*A Kiválasztottat meditációja során meddő gondolatok töltik el. Hamis remény, kivel Uruk nyíltan hirdetve a halált szembe szállt és talán ezért a hazug megvilágosodás most messziről elkerüli Arhiust, helyette egy démon hangja szól.
Nem nyitja ki a szemét.*
-Mesterem szolgája, Arhius, a Kiválasztott vagyok, én idéztelek meg, Akhan!
*Kezd a hangzatos monológba, de végül nem jut tovább, kinyitja szemét, és keresi a hang forrását.*
~Különös démon.~
*Jegyzi meg magában, mert Mestere ma nem a megszokott kinézetű segítséget küldte el neki.*
-Átkozzák Urunk nevét eme világon mindörökké, Akhan!
*Köszön hadarva szinte hangsúly nélkül eldarálva az illem mondatait.*
-Miként szólíthatlak idegen?
*Számára egyértelmű, okkal jelent meg előtte ez a kecses teremtés, hogy a pusztítás litániáját papírra vethesse, s ne csak a fülnek, de a szemnek is borzongató látványt nyújthasson. Talán Arhius valahol bolond, ám ő teljesen megromlottként tekint magára, ki időnként eggyé tud válni a hanyatlással, és látja a dolgok bevégződését, valamint Sa'Tereth akaratának kezdetét.*
//Idya//
*A Kiválasztottat meditációja során meddő gondolatok töltik el. Hamis remény, kivel Uruk nyíltan hirdetve a halált szembe szállt és talán ezért a hazug megvilágosodás most messziről elkerüli Arhiust, helyette egy démon hangja szól.
Nem nyitja ki a szemét.*
-Mesterem szolgája, Arhius, a Kiválasztott vagyok, én idéztelek meg, Akhan!
*Kezd a hangzatos monológba, de végül nem jut tovább, kinyitja szemét, és keresi a hang forrását.*
~Különös démon.~
*Jegyzi meg magában, mert Mestere ma nem a megszokott kinézetű segítséget küldte el neki.*
-Átkozzák Urunk nevét eme világon mindörökké, Akhan!
*Köszön hadarva szinte hangsúly nélkül eldarálva az illem mondatait.*
-Miként szólíthatlak idegen?
*Számára egyértelmű, okkal jelent meg előtte ez a kecses teremtés, hogy a pusztítás litániáját papírra vethesse, s ne csak a fülnek, de a szemnek is borzongató látványt nyújthasson. Talán Arhius valahol bolond, ám ő teljesen megromlottként tekint magára, ki időnként eggyé tud válni a hanyatlással, és látja a dolgok bevégződését, valamint Sa'Tereth akaratának kezdetét.*
261. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2017-01-12 13:10:49
Üzenet elküldve: 2017-01-12 13:10:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Arhius//
*Téli csizmája hangosan cuppog a sárban; szoknyáját kissé meg kell emelnie, hogy a szegélye ne lógjon a mocsokba. ~Milyen gusztustalan, mocskos hely... Nem is értem, mit keresek errefelé.~ Nem véletlenül keveredett ide, nagy munkája van abban, hogy sikerült átjutnia a városból a kikötőbe és onnan a Vérkertbe. Eredetileg gyógynövényekért jött volna, néhány hatja hallotta a pletykát, hogy csodálatos növények nőnek erre. De hiába nézelődik, ő aztán egy árva fűszálat sem lát. Feleslegesen caplatott végig a sártengeren. Éppen indulna vissza, mikor halk, tompa monológ töri meg a csendet. ~Úgy látszik nem én vagyok az egyedüli, aki ingoványos terepre tévedt.~ *
-Van ott valaki? *Kiált a semmi felé. Hangja kíváncsi és határozott. Nem nagyon tud olyan szituációt elképzelni, amiben az aranyos tündér szerepét adni előnyösebb lenne, így a teljesen őszinte, vészjósló hangszín szeli át a kertet.*
//Arhius//
*Téli csizmája hangosan cuppog a sárban; szoknyáját kissé meg kell emelnie, hogy a szegélye ne lógjon a mocsokba. ~Milyen gusztustalan, mocskos hely... Nem is értem, mit keresek errefelé.~ Nem véletlenül keveredett ide, nagy munkája van abban, hogy sikerült átjutnia a városból a kikötőbe és onnan a Vérkertbe. Eredetileg gyógynövényekért jött volna, néhány hatja hallotta a pletykát, hogy csodálatos növények nőnek erre. De hiába nézelődik, ő aztán egy árva fűszálat sem lát. Feleslegesen caplatott végig a sártengeren. Éppen indulna vissza, mikor halk, tompa monológ töri meg a csendet. ~Úgy látszik nem én vagyok az egyedüli, aki ingoványos terepre tévedt.~ *
-Van ott valaki? *Kiált a semmi felé. Hangja kíváncsi és határozott. Nem nagyon tud olyan szituációt elképzelni, amiben az aranyos tündér szerepét adni előnyösebb lenne, így a teljesen őszinte, vészjósló hangszín szeli át a kertet.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1027-1046