//Napközben és estefelé//
*Átnyújtja hát a kecses hajtűt a gnómnak, hadd szemlélje meg közelebbről. Közben tovább hízelkedik, hátha épp egy olyan képviselőjére akadt a kicsik népének, aki egyéb módon is hasznára lehet.*
- Tudod, azt beszélik, a te néped ügyes kezű, finom mívű munkára termett. Meg hogy amögött a magas homlokotok mögött rengetegsok észt tároltok! Értetek mindenféle mérnök- és tervezőmunkához, meg feltaláltok mindenfélét. Ilyesfajta holmik nem tartoznak a személyes készletedbe, Farihkkhmmnc? - *Hogy meg ne bántsa az asszonyságot, beleköszörüli ő is torkát a nevébe.* - Tudod, itt a világ végére oly ritkán jutnak el a csinos vagy ritka portékák, hogy csodájára járna a fél Vashegy. Főleg, mióta a Kikötő... Nos, hát igen. Olyan, amilyen. Hullabűzös, felégetett.
*Hogy ezalatt a portékák alatt csupán trükkös zenedobozkákra, gyermekjátékokra, csecsebecsékre gondol, vagy azokra a varázsitalokra, a belvárosi ócskásoknál fellelhető, egyesek szerint varázserejű gyűrűkre, tekercsekre és egyéb bizerékre gondol, az nem egyértelmű. Mindenesetre Rilai eléggé a sztereotípiák embere, és ha ő egyszer azt hallotta, hogy a gnómszerzetek egytől egyig varázsos ügyességű feltalálói mindenféle csalitárgyaknak és csodaszerkezeteknek, akkor ezt is akarja hallani az első útjába akadó gnómtól, akivel kölyökkora óta találkozott.*
*Utóbb a pultra könyököl, elsöpri a Farinc által Albun elé halmozott bizeréket az útból, és fejcsóválva a konyhába indul, hogy hozzon egyet a nyárson pirora sült, ropogós bőrű csirkékből, melyek pár órája lassan forogtak tengelyük körül a tűz fölött, azon az okos tervezésű konyhai eszközön, melyet Thargarod nagy szakértelmű kovácsai terveztek a fogadó számára. Közben azért vág rosszalló arckifejezést, mert sehogyse elégedett a Yeroból kisajtolt válaszokkal: mindig épp csak annyit mond, hogy valami kijöjjön, elárulni azonban olyannyira nem akar semmit, hogy az szinte már ingerkedik a további faggatózásra.*
- Elébb vacsorázz meg, és guríts le még néhány kupicát, hátha az közlékenyebbé tesz, Albun barátom. - *Teszi le a széles, lapos fatálat, rajta a csirkével. Evőeszköz nincs. Amúgy is úgy hallotta egy nemesi házban, hogy sült szárnyast úri asztalnál is illendő kézzel enni.* - De van szoba, ahol megalhatsz, már ha valóban velünk tartasz holnap reggel, úgy jól pihend ki magad, mert szerfelett cserfes társaság vagyunk. Talán már feltűnt.
*A szőrtépős-kucsmás társalgásból nem kívánja kivenni a részét, ezért hát nem is nagyonfigyel Syoudékra, inkább Lea válaszát várja az utazásuk illetően. Most, hogy ittvan ez a serény törpe, már nincs kalickába zárva a Tavernába, és hát kár tagadni, igazán ráférne már egy kis csajos móka a városban - akarja írni e sorok jegyzője, a lány fejében csak az jár, miképp tehetné még hasznosabbá magát a Vashegy szolgálatában. Elkapja a szellemjáró pillantását, vállon ragadja szegény Lothodod, aki eddig jámboran törölgette a poharakat a közelben.*
- Eh-gen, jól látod! Ő az én új csapmesterem! Végeztem a hasznavehetetlen, lusta, szájaló, hálátlan leányokkal! Látom, Syoud már zokon is vette, de nem érdekel. Törpe uram Lothod Sziklamarok, és ő fog vigyázni a Tavernára távollétünkben. - *Megveregeti párszor a derék mélynövésűt, amúgy barátkozósan, aztán kiosztogatja a kulcsokat estére: Egyet Albun kap, egyet Lea.*