//Tűznél//
//Esti-mese//
*Isu arcát látva valahol legbelül nevet is, bár fogalma sincs, miért. Találták már szépnek többen is, de ezt sem értette soha. Annyi más nőt lát magánál szebbnek... ebben a táborban meg szinte csak ilyen van. Tény, hogy valószínűleg csupán egész kis hányadát láthatta eddig az itt élőknek, de ez most nem is számít. A Kagan két oldalán ülő lányok, az elf szőkeség, meg a főzés felelőse mind szebb nála saját véleménye szerint.
Fel is kel, s kerít magának egy adagot a sültből és zöldségekből. Nincs nehéz dolga, hiszen van még néhány tál érintetlen ételhalom, hála a szorgos kezeknek. Ezúttal ott telepszik meg, ahová Kagan először mutatott, hellyel kínálva őt, hogy ha majd belekezd történetébe, mindenki hallhassa, akit csak érdekel - ne csak a vezető és a másik két-három lány.
Magába is töm valamennyit, igaz nem eszik túl sokat ő maga sem, ha már a vezér is enged a felé intézett kérésnek - bár talán kicsit túlzásba is viszi az óvatosságot. Nabii részéről azért ehetne valamennyit, de hát ha ő így érzi jónak, ám legyen.
S hogy miért is adta be a derekát ahhoz képest, hogy úgy bökte ki ezt a lehetőséget, mintha fogát húznák? Egészen pontosan meg tudná indokolni, ha bárki is rákérdezne - ám ez az ok nem az, hogy így a kisebb városnak is beillő hely vezetőjével bújhat ágyba. Való igaz, az ilyesmihez fegyelem, vasakarat, erős idegek és jó adag erő meg határozottság kell. Ám az ő szemében inkább ezen tulajdonságok megléte a mérvadó, s nem az, hogy valaki vezetővé válik-e miatta vagy sem. Ha a Kotnyeles lenne a vezető, talán inkább még meg is halna, mintsem ilyennemű közösséget vállaljon vele. Persze, az sem mellékes, hogy akkor is máshogy állt volna hozzá a dologhoz, ha Kagan nem ilyenféle felajánlással él, hanem menten erre az egyre csap le mindabból, amit felsorolt, s talán már épp karjánál vagy hajánál fogva ráncigálná épp a sátra felé. Mert akkor bizony ráncigálni kellene, hiába tette ő maga a felajánlást.
Hamar úgy érzi, hogy már nem esnek jól a falatok, de annyi ideje mégis van evés közben, hogy végiggondolja, mivel is kezdje a mesélést. Így hát, ahogy végez az adag alig felével, félre is tolja a tányért, s az eddigieknél kicsit hangosabban kezd bele a történetbe.*
- Messze innen, több hónapnyi járóföldre, a hegyvonulatok lábánál állt egy város. Isshriának hívták. Nem is volt igazi város, ami azt illeti, csak a benne élők szerették így nevezni. Ott születtem én. Hasonló csoportok lakták, mint ez itt. Néhányak bányásztak, néhányak gabonát tesmeltek, megint mások pedig, abból éltek, hogy pénzért eltették az útból a módosabbak ellenlábasait.
*Kisebb szünetet tart.*
- Oda születtem én. Életemből az első majdcsak tíz esztendőt ott töltöttem. Mondhatnátok, hogy ez irigylésre ad okot... De nem volt hálás dolog. Itt a vér szavában hisztek - ott leginkább semmiben. A gyermekek nem kaptak holmi csutkababákat, mint máshol, vagy gondozni való apró jószágot. Ott pengét adtak a kézbe, amint a gyermek képes volt segítség nélkül járni. Hadd tanulja meg, hogy az fáj, s hadd szokja a vér látványát. És nem sajnálták... Egy árva könnycsepp sem hullott, ha egy gyermek túl mély sebet ejtett magán.
*Rút emlékek ezek, miket felelevenít, de már nem fájnak.*
- Aki megérte a négyéves kort, kapott libát, nyulat... Hogy megtapasztalja, mit is jelent kioltani egy életet. Aztán a következőt és még egyet... Míg el nem múlik a bűntudat, amit az ártatlan lélek a másik ártatlan lélek elveszejtése miatt érez.
*Mély levegőt vesz, s tekintetév végighordozza a jelenlévőkön, hogy felmérje, ki figyel rá, hogy aztán minddel tarthaspa kicsit a szemkontaktust, mintha csak és kizárólag neki szólna egy-egy részlet.*
- Emlékszem még, nyolc lehettem, mikor az egyik gyermek futkározás közben átvágta egy másik torkát. Mindez előjel nélkül. És arra is emlékszem, hogy megtapsolták érte. Aztán arra is, hogy néhány nappal ezután hogyan esett össze a lábaim előtt, ugyancsak holtan. Értem is ujjongtak... Kivéve egyvalakit. A saját anyámat. Mint az később tudomásomra jutott, a kölyök sikerén felbuzdulva azt remélte, hogy fölébem kerekedhet. Megkérte rá, s meg is fizette érte, hogy ezúttal én legyek a célpont.
*Elfintorodik.*
- Az első megbízása lett volna, de elbukta. Anyám őrjöngött, ő jött nekem, de megszöktem otthonról. Bogyókoó éltem egy álló hétig, míg haza nem mertem menni. Akkor még nem értettem, hogy miért akarta így. Ahogy később sem értettem, hogyan ébredek egy köztudottan farkasok lakta odú előtt, zsákban.
*Elmosolyodik.*
- Akkor ő ezt gúnyolódásnak gondolta, amolyan "úgy sem érsz vele semmit, hát nesze" dolognak, de végül az húzott ki a csávából, hogy a tőröm velem együtt ott volt a zsákban. Meg persze, talán a sors akarta így, vagy a Szellemek, vagy bármi... De egy másik család épp akkor hajnalban lőtte le a farkascsaládot, ami megkörnyékezte a bárányait. Csak két kisebb, még jóformán kölyökállat volt ott. Velük azért nem volt olyan nehéz, főleg csapdát állítva és meglapulva egy fán, míg belesétálnak.
*Újabb kis szünet, ismét pár pillantás, hogy biztos legyen benne: megfelelően választotta meg a témát.*
- Tíz voltam ekkor, jóanyám nem tudta, hogy mikor Kag apó tanít, nem is a mérgekről diskurálunk, hanem az ő nagy szenvedélyéről, a vadászatról. Én viszont azt nem sejtettem, hogy ez a próba nem valami beavatási szertartás része volt, ami szintén az ottani élet része volt, hogy valóban csak a legjobbak legyenek a csoport tagjai... Így ismét hazamentem. Csak akkor jöttem rá, hogy az asszony megbolondult, s semmiképp sincs maradásom a közelében, mikor ordítva kapott a fivére pallosáért. Azt hiszem, annak a menekülésnek a során nőttem fel. Úgy, idejekorán. Gyűlöltem azt a helyet, s ha olyan őszinte akarok lenni hozzátok, amilyen magamhoz is vagyok, hiába volt rengeteg okom szeretni is Isshriát... Egy részem örül, hogy a föld színével lett egyenlő. Vele együtt eltűntek ezek is, az utolsó szálig.
*Ezt itt befejezte, komoly arccal fordul Kagan felé. Hangja ugyanolyan határozott, s hideg, mint mikor a gyilokjárón beszéltek, bár arcán ismét ott a halvány pirosság.*
- Csupa durva és borzalmas történetem van csak, Kagan - s csak ilyenek. Biztos ilyet szeretnétek hallgatni?