//Gyilokjáró, majd tűz - estefelé//
*Van abban valami, amit a vezér mond, időnként szüksége van a fiataloknak egy kis szabadságra, s ilyenkor még legalább az is kiderül, hogy képesek- e megállni a saját lábukon, meg felelősen dönteni. Pillantása a másik lány felé siklik, mikor Kagané is, s bár e rövidke gesztusból le is szűri, hogy a másik fehér hajú is olyan, aki megkapja a maga szabadságát, azért ott motoszkál benne a gondolat, hogy az ő -vagyis Umi- esetében mégsem ilyesmiről van szó, hiszen az a lány épp kamasz, s éppcsak belecseppent ebbe a világba... Az már meg csak újabb részlet, hogy az sem mindegy, hogyan válik el valaki a fiataljától. Hogy közli-e, hogy kap néhány napot egymagában, vagy csak egyszerűen eltűnik a szeme elől...
De nem szól, nem fog perlekedni senkivel. Ami lelkét nyomja, afölött egyébként is neki és csak neki kell zöldágra vergődni valahogy.
Csak bólint Kagan, majd Isu és Salanel felé is, hogy búcsút vegyen tőlük, s jelezze: megértette, hogy nincs más dolga, mint a tűz köré gyűltekhez csatlakozni, enni és pihenni, míg ők ketten nem érkeznek meg szintén oda.
Ez után sem húzza már az időt, csak szétnéz innen fentről még egyszer, hogy megnézze, merre is az arra; aztán már le is mászik a gyilokjáróról, hogy a másik három megbeszélhesse végre, amiért összegyűltek.
Ha út közben találkozik valakivel, bőszen biccentget, de ha nem akarja valaki szándékosan feltartani, nem áll meg a tűz környékéig.
Többeket is lát a helyre érkezve, s köztük még egy ismerős arcot is. Utóbbin kissé meg is lepődik, hiszen nem számított rá, hogy épp abba botlik bele itt, aki pár napja megóvta attól, hogy komolyabb baja essen néhány vágáson, zúzódáson felül.
Egy rövid "Üdv"- vel köszönti a körülötte lévőket, Darel felé pedig egy külön alig-mosolyt is intéz még.*
- A vezetőtök küldött, hogy várjam meg itt, s addig egyek is...
*Intézi a szavakat igazából nagyjából mindenkihez, aki a környéken van, mivel fogalma sincsen, ki lehet felelős az étkészítésért és osztásért, ha egyáltalán van külön ilyen.
Így egyelőre még helyet sem foglal. Mindenképp ki akarja várni az esetleges választ, hogy ha kell, maga indulhasson valami sültért vagy cipóért; s hogy lássa, egyáltalán maguk közé fogadják-e, esetleg megmutatják-e, hol foglalhat helyet - vagy hol nem. Tartja magát a fegyelmezett, türelmes habitushoz, ami idegen társaságban általában jellemzi, míg meg nem szokik a köreikben... bár tény, érzi már gyomra rándulásait. Csoda, hogy még hangja nincs éhségének.*