//Tűzugrás//
*Komótosan, megfontoltan biccent Isurii szavaira, hiszen maga is hasonló félelmekkel küzd. Amikor holnap kiadja a parancsokat, Thargarod jó időre kiürül majd, és alig tucatnyian maradnak a falak között, azok fele is idegen lesz. Nem a legjobb helyzet, még akkor sem, ha többeket a veteránok közül maga mellett tart.*
- Majd reggel... foglalkozom az üggyel. Ha az, akinek mondja magát, akkor helyre kell hozni, amennyire lehet, aztán... elmegy veletek a Kikötőbe. *ha Brennus elég jól lesz, mint harcos, akkor azért, ha pedig nem, akkor pedig mágikus gyógyerőért. Ha ott az a mágustorony, amit Zrekil mester említett, akkor ott kell lennie a nagy varázslóknak is, akik bizonyosan foglalkoznak ilyen dolgokkal is.*
*Ahogy lassan ő is álomba merül, elsüllyed a mámor és fantázia világában, megszűnik körülötte a világ. De csak a valódi, hiszen álma - mely nem közönséges álom - egy egészen új, ismeretlen helyre röpíti. Sosem járt még itt, ezt azonnal tudja, és azt is, hogy ez nem e világ helyszíne. Pedig... lehetne is akár, hiszen a vár udvara, hová alvó képzelete repítette, nem idegen előtte sem. Homok a földön, ég fölötte, levegő körülötte - ebből nehéz megállapítani, hogy már "nem Lanawinen vagy, barátom".*
*Csak az a három hold az égen... igen, az egy kicsit gyanús.*
*A vár, vagy inkább erőd is idegen, különös kialakítású. A falak köveit mintha Amon Ruadh konok szikláiból vésték volna, ám a rondellák, gyilokjárók, díszítések, tornyok és bástyák teljesen idegenek Kagan előtt. Persze, nem járta be még Lanawin ismert világát, de sokat látott már, és ilyet még soha. A négy főtorony négy zászló lengedezik: egy a keletet dicséri, a felkelő napot, a sivatag megalkuvást és kegyelmet nem tűrő igazságát. Egy a nyugatot vigyázza, a csendes tökéletességet, a biztos nyugalmat, a lemenő nap árnyékban rejtező veszedelmet mintázza. A harmadik délre mutat: a hatalom, a nemesség, a dinasztikus gondolkodás és a folytonosság létjogosultságát hirdetve, míg a negyedik...*
*A negyedik láttán Kagan döbbent kiáltást hallat, és kevés híján felébred. Az északi zászló magát a tömény halált, a kíméletlen pusztítást és fanatikus, mindent elsöprő akaratot szimbolizálja. Az első jel, ami nem ismeretlen a vezérnek, és mégis idegen. A látványa olyan, mint egy hirtelen, meglepetésszerű gyomron rúgás az ember legjobb barátjától.*
~ Mi ez a hely? ~ *pördül körbe a sarkán, mely álmában jóval könnyebben megy, mint egyébként. Meg is billen, és majdnem elesik, mikor valaki elkapja a karját és megtámogatja. Oldalra pillant, és a Szellemjárót látja, ám hiba támaszkodna rá még jobban, keze árnytestbe merül. A nő nincs jelen, csak az Árnya, hogy segítse a vezért álmában.*
*Másik oldalán Harath ködös képe tűnik fel, arcán a szokásos merengő, szomorú mosoly, kezében tövében eltört kard.*
~ Gyenge fém... erőtlen anyag. Nem elég jó. ~ *pislant szomorúan barátjára, tudva az igazságot: a férfi jelleméből a valóság rettentő tüze még nem égette ki a salakot: nyomás alatt eltörhet, mint a kard kezében. Ahogy fejét kapkodja, látja, hogy ott vannak mind, az összes törzstag, ki most a tűz körül, vagy a táborban üldögél, esetleg távol van; A ragyogó, ám pulzáló fénnyel égő Isurii, a szikár Bron éppúgy, mint Valian. A tündér tőlük távol repked, és amíg távol van, barátságos, hasznos és elszánt segítőnek tűnik - ám mikor a közelükbe ér, minden alkalommal tomboló, őrjöngő, szárnyas szörnyeteg képét ölti fel.*
~ Szabadon, külön úton, nem velünk. ~ *villan meg a gondolat az egyre inkább kibillent Kagan fejében, ám mielőtt tovább gondolhatná, újabb különös, riasztó eseménysorozat veszi kezdetét.*
*A föld megremeg az erőd alatt, a nyugati zászló körül tompa, baljós fényű aura kél, mely végül lecsap az északira, a fekete zászlóra. A küzdelembe a másik két égtáj lobogója is becsatlakozik, fogvicsorgató, kíméletlen erőpróbában. Ám míg a lobogók ereje egymással küzd, az égből négy szörnyű Árnyék zuhan a "félégtájak" felé álló kisebb tornyok tetejére. Négy szörnyű Rém. És míg a törzstagok körülveszik Kagant, hogy Árnytestükkel védjék, a vezér fel is ismeri őket.*
*Az első egy nő, a Háború és a Hatalom siguljaival árnytestén: szeszélyes, hatalomvágyó, és pusztító hatalmú. Társa, a férfi jóval kevésbé jelentős, ám aurája a nőjére kapcsolódik, azzal töltekezik, és fennem hirdeti a Pusztulás és a Halál hatalmát. Öncélú, gonosz, de nem fékezhetetlen. Kagan Thargodar sem a Háborútól, sem a Haláltól nem fél, ám a másik két Rém, különösen az egyik, rekedt hörgésre készteti.*
*Az is egy páros, a hím csendes, álságos: asztráltestén az Irigység és a Bosszúvágy jelei, a múlt tetteinek és hazugságainak minden tépett sebével. Ám amitől Kagan a leginkább tart, az a negyedik: a nőstény. A Széthúzás, a Rosszindulat és a Métely gerinctelen némbere ez, a legnagyobb veszély, ami bárkire is fenekedhet. Míg az első három Rém kaján vigyorral figyeli Kagan kicsiny törzsét, addig a negyedik hol vijjogva, hol suttogva repked körülöttük - maga csatába nem száll, sem a lobogókkal, sem Kagan Árnytestőreivel; csak a háttérből uszít.*
*A föld újra megremeg, a három lobogó kemény csatában legyűrni látszik a negyediket, ám az északi lobogó közepéről lehull a legnagyobb, ragyogó gyémánt, és fénye elsötétül. Az egész erőd remegni kezd, mintha istenek vagy a föld ereje rázná, aztán hatalmas robbanással megsemmisül minden.*
*Kagan pedig hörögve ébred fel...*
A hozzászólás írója (Kagan Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.05.03 22:35:09