//Az erősebb kutya...//
*Bebocsátást nyer, hát követi a társaságot, s amint lehetősége nyílik Taitos közelébe kerülni, meg is teszi. Az ölelést most nem nagyon tudja kiélvezni (és nem csak azért, mert a fiú rettenetesen bűzlik), ahogy a sebtében elsuttogott szavakra sem tud válaszolni, ugyanis a bíráskodás máris kezdetét veszi. Mert igen, mint kiderült, ilyesmibe csöppent.
Ha nem távolítják el, mestere mellett marad, s onnan figyel.
Már Taitos Kaganhoz intézett szavai is teherként nehezednek vállára, de még felocsúdni sincs ideje, a sötét történetek sora folytatódik.
Döbbenettel és ellenszenvvel hallgatja a férfit, kinek ügye elsőként napirendre kerül. Ismét meggyőződik róla, hogy az istenek követői mennyire ostobák és elvakultak tudnak lenni. És hogy épp annak az istenségnek nevében gyilkolnak, aki az életet és békét kellene, hogy képviselje...
Aztán közbeszól Atehaner is, akit jobbára csak látásból ismer, mégis kötelességének érezte, hogy mint volt Szilánk mellett, kiálljon. Ám mikor a férfi felfedi kilétét, ő egyszerűen nem tud mit kezdeni az előítéleteivel, s önkéntelen iszonyodni kezd tőle, pedig nagyon igyekszik felfogni, megérteni és mentséget találni magában valaki számára, hogy a gonosz istenség szolgálatába álljon.
Az egyik lesújtó élményt aztán felváltja a másik, mikor hirtelen ítélet születik, s rá azonnal következik a végrehajtás is.
Lélegzete elakad, kezei ökölbe szorulnak a meglepetéstől, majd tehetetlenségében Taitosra néz, hogy aztán a kezéért nyúljon és megszorítsa, mint egy ijedt kisgyerek, aki biztonságot keres.
Miközben küzd magában az érzéssel - valahol bűntudattal -, hogy pár lépésre tőle egy embert éppen kivégeznek, ő pedig nem segít - bár keresi Taitos tekintetét és benne a választ, hogy valóban jól van ez így, hogy nem lépnek közbe -, felfogja, hogy mennyire komoly is ez a helyzet. Ez pedig magával hozza elsőként a gondolatot, hogy talán Atehaner is így végzi majd a szeme láttára, aztán... ahogy felrémlenek benne a körülmények és az elhangzottak, végre összerakja - bár még mindig inkább csak egy erős balsejtelem szintjén -, hogy Taitos milyen minőségben is van itt jelen.
A féltéstől elgyengül, viszont keze épphogy még szorosabban markol a fiúéra, hacsak az ki nem szabadítja magát. S ha nem teszi, úgy az előrelépésnél is követi, amire a tharg vezérnek olyan szellemes felelete lesz, amit a jelen helyzetben értékelni sem tud.
Persze, a közben jövőknek-menőknek sem szentel túl sok figyelmet, leköti az aggodalom és az egyre sötétebbnek tetsző világképe, ami tele van vérrel, erőszakkal és bizonytalansággal.
A kivégzésre már inkább nem néz vissza, képtelen.
Hallja Atehaner hangját, ahogy a saját történetét meséli és védekezik. Hisz neki, mégis bizalmatlan marad, pusztán a férfi vérmágussága miatt. De hogy ezért ő is hurkot érdemelne a nyakába? Ő nem szeretné, ha ez történne...*
A hozzászólás írója (Krestvir Drelm) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.20 13:11:05