//Thargok, thargok, thargok//
*Nem sokkal azután, hogy Dora az emelvény szélén foglal helyet – és ezért láthatóan meg se szólják, csak néhány közömbösnek tűnő pillantást zsebel be az immár vele szemben elhelyezkedő résztvevőktől –, Habrertus is kényelmes helyet kap Kagan balján. Jóllehet, azért fojtotta belé a szót a Vezér, mert túl sokat beszélt, olyanról is, amiről nem kellene. Dora mindent lejegyez, mindenki felszólalását külön lapra, majd ha valaki tenni akar ellene valamit, szépen kiszedi közülük, és beejti a kandallóba „véletlenül”. A lányon mindenesetre ne múljon az információáramlás, hiszen a szó egy érték. Gúnyosan visszamosolyog a kancellárra, csak hogy érzékeltesse, ha már mindketten lábtörlők, ő sokkal közelebb van Kagan talpához.
De még miután leírta a leírnivalót, akkor is magán érzi a férfi pillantását, aki segíteni akar rajta, meg a sajgó kezén, azzal, hogy fejből jegyzi meg az elhangzott szavakat. Dora nem igazán tudja, hogy mióta szeretik így egymást, Habrertus lassan többet mosolygott rá életében, mint a saját mestere. Gyanakvást ébreszt benne ez a furcsa viselkedés, hogy megint a fenekére ácsingózik a felettese (mint annak idején a mestere tette), de azért megtartja az álcát. Nagyot bólint, és kedvesen mosolyog. Sajnos neki nem fejlett a mutogatási technikája, hogy jelezze Habrertus felé: néha nézzen máshova is, mert ha ilyen szögben tekereg, lassan az ő nyaka fog úgy járni, mint Dora keze. De hát írnoknak lenni így is nagy felelősség, a tollát kell mártogatni meg vágni, a papírt vakarni… A kancellár egészségét már nem tarthatja szem előtt.
Azt hitte, ha nem kell írnia, unatkozni fog, de ez nem igaz. Legnagyobb örömére azért egy kis vitát is hallani, sőt, talán ilyesmi nélkül nincs is gyűlés. Az ember olyan kérdésre tapint, amely Dora szerint is egy probléma lehetne, már ha igaz, amit mondanak, hogy rajta és Ephemián kívül is még sokan kérnek itt menedéket. Talán ezért a szimpátiáért keresi meg az arcot, vagy azt reméli, hogy felismeri, de nem. Őt nem. Viszont a mellette álló elf nőt Samonyrnek nem kell bemutatnia, Dora vele együtt tátogja a nevét.*
~ Relael. ~ *Döbben meg.* ~ Az előbb Lorew, most pedig ő. Érdekes. ~ *Persze nem zavarodna össze ennyire, ha legutóbb nem kóstolhatta volna meg az elf lány ajkait. Relael több számára, mint egy rég nem látott ismerős. Annak mindenesetre Dora is örül, hogy jól van, és ha valamikor a vita közben elkapják egymás pillantását, mosolyogva biccent felé.
A két fiatal közben próbálja menteni a menthetőt, habár Samonyr nem olyan finom lélek, mint Relael. A lány kellő határozottsággal és udvariassággal adja a Hadúr tudtára, mire van szükségük, és Dora úgy érzi, ez lesz a megfelelő megoldás. Mikor minden rendbe kerül, és a döntés megszületik, a kancellár jelzésére újra a kezébe kapja a tollat, int Habrertus felé, hogy visszatért ujjaiba az élet, és Kagan válaszát már szorgalmasan vési a papírra. Bár el se tudja képzelni, mekkora pénzmennyiség állhat a rendelkezésükre, ha ekkora beruházásokat is vállalnak, azért a könyvtárt hallva önkéntelenül is Habrertusra mosolyog egy kicsit, habár épp az előbb határozta el, hogy nem önt olajat a tűzre. De hát ki mással oszthatná meg könyvek iránti szeretetét, ha nem azzal, akinek az irodája fele könyv?
Az a Samonyr fickó közben nem bír magával, és jótékonykodni kezd.*
~ Én is menekültnek számítok? ~ *Töpreng Dora, de bárhogy is nézi, teljesen menekülve van. Elvégre égett a város, mikor elmentek, nem? Igaz, a Pegazus fogadót nem támadta meg senki, de félő volt, hogy igen. És még a ruhája is poros lett idefelé jövet.
Közben lemarad Samonyr és Kagaenae telepatikus párbajáról, de sajnos bőven kap az előző nap Lorewet a Gödörhöz kísérő nagydarab fickó foghíjas vigyorából. Inkább visszasüllyed a lapjai közé, jobb neki ott. Csak arra pillant fel a munkából, mikor Sfetts elhalad mellette, félre is húzódik, hogy jobban férjen a lépcsőn.*