//Lea//
*Ahogy mondani szokták, rég volt ennyire jó, és tényleg. Annyira, hogy még aludni is elfelejt. Annyira jólesik heverni a másikon - persze azért vigyázva arra, hogy ne nyomja, mert Laor figyelmes - és hallani a másik szuszogását, érezni szívének lassan csillapodó kalapálását. Csak azért, hogy semmi se legyen tökéletes, van benne annyi önsorsrontó hajlam, hogy ezekben a szép percekben az jusson eszébe, hogy nem lehet teljesen övé az, akit karjaiban tart. Szerencsére van annyi esze, hogy elhessegesse ezt a gondolatot és csak Leára figyeljen.*
- Nem újdonság. *somolyog elégedetten, miután minden vércsepp visszatért oda, ahova való és legördült a lányról. Most félkönyökre emelkedve nézi, és szabad kezével óvatosan kisöpör egy kóbor hajtincset a szeplős arcról. Aztán felnevet.*
- Kedvenc lovagunknak már így is megvan a véleménye rólam, ha nem tévedek, a szukádnak tart. Vagy valami ilyesmi. Ha híre megy, hogy még a konyha is az én feladatom, tényleg Lea uraságnak fognak hívni. Egyébként ha a hírnevemnek már úgyis annyi, van valami foltozni való ruhád, alsóneműd? Mi az már nekem!
*Felül, tragikus arckifejezéssel, mintha szánakozó közönséghez beszélne.*
- Nézzetek rám! Valaha reményteli ifjú voltam én is, barátaim, most pedig nem vagyok más, csak egy urasági játékszer.
*Most éppen úgy látszik, hogy a mosdóállványhoz beszél, de az meglehetős sikerrel lesz úrrá a szónoklat kiváltotta érzelmeken és nem válaszol.*
- Ügyes fegyverforgató hírében állottam, azt mondták, sokra vihetem még. Akár a törvényt szolgálom, akár a bűn útjára lépek. És aztán elvetődtem a Vashegyre... most pedig a kardot fakanálra, a tőrt varrótűre cseréltem. Most végy magadhoz, ez a vég!
*Felveti a fejét, mintha egy láthatatlan égi hatalmassággal pörölne, bár errefelé az ilyesmire könnyen érkezhet nem várt válasz. Elvégre maga is látott már a Vashegyen eleven istent. Aztán Leára néz, az imént magasztos hangulatát mintha elfújták volna, sanda vigyorral teszi fel az obligát kérdést.*
- Tényleg vadast akarsz enni?
*Bármikor szívesen főzőcskézik, de odakint már vonyítanak a wargok, lassan késő éjszaka lesz. Ráadásul minden tagjában kellemes ernyedtséget érez, főleg az egyikben. Ettől függetlenül már meg is bánta a kérdést. Ha Lea vadast szeretne, azt fog kapni. Laor pedig boldogan fog főzőcskézni. Ezt hívják boldogságnak.*