//Kovácsműhely//
*Dolga végeztével Hrothgaar visszatért Amon Ruadh-ról Thargarod falai mögé. Műhelye küszöbét átlépve szinte mellbe rúgja a tűzhelyből áradó forróság, odabenn a hőmérséklet a nyári napokon tapasztalhatót is felülmúlja. A törpe minden további gondolkodás nélkül válik meg a továbbiakban feleslegesnek ígérkező ingtől, dús, vörös szőrrel borított felsőteste elé csupán a kovácsok vastag bőrkötényét kanyarítja és máris rendelkezik a további teendőkről.*
- Hé, te ott! Itt a kulcs a fegyverszekrényhez, nyílvesszők kellenek. Hatvan-nyolcvan darab. Ebből harminc zúzófejjel! A többit alakítsd át gyújtónyilakká, értve vagyok?
*Reccsen az első rendelkezés és a segéd már útjára is indulhat. Nem nehéz meló, a gyújtónyilak elkészítése legalábbis. A zúzónyilakkal már lesz egy kis munkája a segéderőnek, de az sem kivitelezhetetlen, legfeljebb időigényes és kitartó figyelmet feltételez a kovácstól, amit Hrothgaar el is vár tőlük, ha már Turrog iderendelte őket. Ő maga pedig nekilát a komolyabb feladatnak: az Aoneer-től kapott fegyverek összeházasításának.*
~Ha ezt megcsinálom, megiszok egy kupa hideg sört, az biztos.~
*Először a lándzsát veszi szemügyre. Gyakorlott kovácsként hamar felismeri, és egész jól megbecsüli annak minőségét és értékét, nem tenne jót a törpe hírnevének, ha baja esnék egy ilyen portékának... Rövid tanulmányozás után kijelöli a lándzsa nyelén azt a pontot, ahol a későbbiekben a hevítést követően meghajlítja majd az anyagot, hogy ezzel kialakíthassa azt a bizonyos "koponyalékelőt". Eztán a távolsági fegyver halk koppanással pihen meg a munkaasztalon, csak hogy Hrothgaar a mesterkardot vegye szemügyre.*
- Egy nap megszerzem a titkot, Wylnurana szent nevére esküszöm!
*Halkan morog csupán az orra alatt, talán egyik segédje sem hallotta meg. Nem gyönyörködik túl hosszasan a fegyverben, fejben már megtervezte az újat és az ahhoz szükséges lépések sorát is.*
*Először egy rongyot csavar a pengére, majd a markolatgomb köré, ezzel óvva meg azokat az esetleges felszíni sérülésektől. Hrothgaar satuba fogja a kard pengéjét, fogó kerül elő és "ráharap" a betekert markolatgombra, csak hogy a törpe satu-szorítással markolja a fogót és tekerni kezdje. Rövidesen az anyag engedelmeskedik erejének és megindulva a meneten pár pillanat múlva koppanva hanyatlik a műhely padlójára. A kovács lazít a satu szorításán és kézbe veszi a kardot, baljában a rongyba tekert penge, jobbjában kalapács: pár kimért, de erőteljes csapás csupán és a keresztvas tompa hang kíséretében pihen a munkaasztal lapján. Markolatgomb, markolat, keresztvas eltávolítva. Kezdődhet a következő munkafolyamat.*
- Pajtás, kezeld a fújtatót! Ne sajnáld!
*Segédje bőszen táplálja a tüzet, Hrothgaar pedig vár és amint a szén eléri a megfelelő hőfokot, a törpe a mesterkardot a lángok közé meríti. Nem magát a pengét, csupán a markolattüskét, ugyanis azon fog dolgozni, az szorul átalakításra. Rövidesen a fém is izzani kezd, és amikor a színe vörösből először a felkelő nap színére vált, majd tovább világosodva szinte fehérré válik, akkor emeli ki a szénágyról és helyezi az üllőre. A markolattüske lelóg az üllő szélénél, nagyjából a hosszának felénél.*
- Csapjad! Gyerünk!
*Hangzik a parancs, de a segéd nem elég szemfüles és kicsit késlekedik.*
- Az anyád úristenit, ne tökölj már!
*Csattan a kalapács, hajlik az izzó fém, de nem úgy, ahogy azt Hrothgaar szeretné. Amikor a törpe felforrósított fémmel dolgozik, minden elpazarolt szekundum végzetes lehet, ezért inkább visszasüllyeszti a fegyvert a tűzhely lángoktól ékes szívébe.*
- Vedd át a fogót, ha szólok, tedd a pengét az üllőre, úgy, ahogy az előbb is láttad és tartsd erősen, én majd püfölöm.
*Feszült várakozás, csendtől és hőségtől terhelt idegek ideje ez. A kellő pillanatban pedig reccsen Hrothgaar hangja, betölti a műhely belsejét. Segédje felfekteti a kardot az üllőre és máris zúg az első csapán az izzó anyagra. Hrothgaar gyors egymásutánban zúdítja a csapásokat, míg a markolattüske derékszögbe nem hajlik.*
- Fordítsd!
*Reccsen a következő utasítás, és eztán újra a kalapács csengése tölti be a műhelyt.*
- Vissza a tűzbe!
*Csattan a parancs és ezzel meg is volnának, legalábbis az első körrel. Hrothgaar visszahajtja a markolattüskét, hogy szélesebbre kalapálhassa, ezáltal képezve egy olyan felületet, amit majd arra használ, hogy "talapzatul" szolgáljon, és azon a ponton erősítse a későbbiekben a lándzsa nyeléhez. Szuszog a fújtató, izzik a fém, csattog a kalapács és csilingel az üllő. Hrothgaar és segédje többször is megismétli az előző fázist, míg a mester úgy nem véli, hogy már elég szélesre sikerült kalapálnia, alakítania az érintett részt, ekkor egy utolsó hevítés következik. A törpe bőszen hajtja a fújtatót, a szikrák, zsarátnok kel táncra a kovácsműhely szívében.*
- Amikor szólok, kiemeled a pengét és az üllőre teszed, de figyelsz, hogy az izzó vége a hengerfurat felé kerüljön. Lyukasztani fogom, figyelsz? *Kérdezi a segéderőt, akinek még mindig nem jegyezte meg a nevét.* Most!
*Hallik a parancs és Hrothgaar baljában már ott is a lukasztó. A penge a megfelelő helyre került így neki csupán egy erős csapás szükségeltetik, hogy a lukasztó átszaladjon az izzó anyagon. Kitekeri segédje kezéből a fogót és a penge még izzó felét vízbe meríti. A víz sisteregve válik párává, ahogy az izzásban lévő fém és a hideg víz összecsókolódznak. Az anyag megdermed és ismét rideggé, merevvé válik.*
- Rendben, egyelőre ennyi volt. Folytasd a dolgod, köszi.
*Recsegi a törpe elgondolkodva. Talán nem túl megnyerő ilyenkor a magatartása, de ez csupán a feszített koncentrációnak köszönhető: Hrothgaar ilyenkor más lelkiállapotba kerül, ahol nem fogad el és nem ismer el hibát senkitől. Rövid szünetet tart csupán, ahol szusszan párat, de ez sem húzódik tovább pár minutánál, eztán ül le a köszörűkő elé. A frissen kalapált felületet kell megtisztítania, megdolgoznia, hogy eltüntesse az egyenetlenségeket, rücsköket, sorjákat. Unalmas, monoton és hosszadalmas fázisa ez a munkának, Míg lábbal hajtja a köszörűt, egy régi dalt fütyörészik, a szikrák pedig rövid tündöklést követően örökre kialszanak. Jó két fertályórányi köszörülést követően kel fel helyéről, nedves ronggyal törli meg a mesterkard átalakított "talapzatát".*
~Most jöhet a lándzsa.~
*Hrothgaar a lángok közé meríti a lándzsa nyelét, majd a fújtatóhoz lép, hogy táplálja a hőt. Keze munkája nyomán újra szuszog a szerkezet és pár perc elteltével a távolsági fegyver fémből készült nyele forrósodni, majd izzani kezd.*
~„A fémet addig kell hevíteni, míg el nem éri a sivatagban felkelő nap színét, eztán le kell hűteni a királyi bíbor színére, majd egy erős rabszolga testébe kell mártani… a rabszolga ereje átvándorol a pengébe, és ez adja a fém hatalmát.”~ *Idézi magában a réges-régen memorizált sorokat. Igaz, nincs jelenleg készleten feláldozható rabszolga...*
~Kár érte.~
*Amikor a fém eléri a megfelelő színt, a törpe már perdül is a fújtató mellől, hogy kiemelje a lándzsát a lángok közül és az üllőre helyezze azt. Baljában kalapács, mely előbb emelkedik, csak hogy elementáris erővel zúgjon alá és csapásai nyomán meghajlítsa az anyagot. Egy-kettő-három-négy-öt-hat csattanás és a lándzsa nyele szépen megszelídül Hrothgaar keze nyomán. A kovács újra a perzselő szénágyra fekteti a fegyver nyelét, hogy ismét felhevítse azt. Mikor másodjára esik neki a fegyvernek, az már felveszi a kellő formát: Hrothgaar mintegy tenyérnyivel a lándzsahegy alatt derékszögben meghajlította a mémet, így jön létre a kívánt "koponyalékelő", amit Aoneer kért tőle. A munka nagyja ezzel nagyjából már a háta mögött is van. Innentől már csak fel kell szerelnie a kardot, pontosabban a pengét a lándzsanyélre, egy kis kozmetikázás és viheti is a megrendelőnek... Ám előtte újabb szünetet tart...*
- Hogy haladunk a zúzó- és gyújtónyilakkal?
*Kérdezi és rövid mustrát tart segédei körében, ahol szintén fáradságot nem ismerve folyik a munka. Arcát és kezeit lemossa, nagyokat sóhajtva lépdel ki a műhelyből, hogy szívhasson egy kis friss levegőt és némi dohányterméket mellé. Elcsigázottan kuporodik le egy árnyékos fal mellé és jól begyakorolt mozdulatokkal tömi meg pipáját. A saját dohánykeverékét használja. Régi, jól bevált recept, ami nem áll másból, mint az aktuális dohányból és mellé kellő mértékben adagolt szegfűszegolajból. A vékony szálakra vágott dohány napokig pácolódik az olajban, majd újra kiszárítja és eztán lehet szabadon szívni... Legalábbis ő így szereti. Még fiatal törpe volt, mikor egy napon puszta kíváncsiságból kipróbálta ezt a receptet, és azóta így maradt. Rövidesen lusta füstkarikák emelkednek az ég felé, ahogy Hrothgaar hátát a hűs falnak vetve pipázik... ám nem tarthat örökké ez az idilli állapot sem. Ahogy leég a kevéske dohány, a törpe felkászálódik a fal mellől és visszabattyog műhelyébe.*
- Folytassuk.
*Morran magának, és átviharzik helyiségen, hogy a fegyverszekrényben kotorászva, rövid keresgélés után pár kisebb-nagyobb fémketyerével, alkatrésszel térjen vissza. Csapok, kampók, szegecsek, foglalatok és egy korábbi munkájából megmarad amorf fémdarab. A kohóhoz érve egy laza csuklómozdulat végén a fém-szegmens a szénágyra pottyan és Hrothgaar ismét a fújtatót nyúzza, hogy hosszadalmas percek munkájával felhevítse az anyagot. Kalapácsa nyomán az amorf fémtörmelékből egy erős fémlap keletkezik, melynek vastagsága kis híján megüti a centimétert. Ezt a fémcsíkot püföli tovább, félbehajtja, hogy a későbbiekben ez feküdjön rá a kard markolattüskéjéből kialakított talapzatra, valamint, hogy kellemes súlyozást biztosítson a fegyvernek, hogy csapásnál meglegyen az a bizonyos „svung”. Ha ezzel elkészült, felméri a fémlapra a pontot, ahol azt át kell lyukasztania, és segédjével közreműködve, megismétlik a korábbi munkafolyamatot. Az izzó fém ráfekszik az üllőre, pontosan a hengerfurat felé és Hrothgaar egy pontos és kíméletlen erejű csapás nyomán átlyukasztja a fémet.*
- Ide kerül majd a csap, az tartja fixen a pengét ebben a rögtönzött foglalatban, érted?
*Kérdezi segítőjét, pusztán okító szándékkal, majd int segédjének, hogy most a lándzsa következik. Fújtató szuszog, fém hevül, kalapács csattog, üllő csilingel, ahogy Hrothgaar felerősíti a foglalatot a lándzsanyélre. A hosszadalmas munka lassan a végéhez közelít. A kovács vastag csavart hevít, melyet majd átüt a foglalatba helyezett pengetalapzaton, pontos munkájának nyomán a korábban ütött lyukak pontosan egymáson pihennek. Igaz, az izzásban lévő csavart ügyesen kell kezelni. Itt is keze alá dolgozik segédje, aki egy helyben tartja a lándzsanyélre felszerelt foglalatot és a belehelyezett mesterkard pengét, Hrothgaar pedig óvatosan helyezi a szinte fehér izzásig hevített csavart a lyuk(ak) szájához és egyetlen elsöprő erejű csapással belegyógyítja azt a számára kialakított vájatba.*
- Fordítsd!
*Morran segédjének kurtán és határozott mozdulatokkal távolítja el a másik oldalra átpréselődött izzó fém egy részét, ám nem mindet. A fennmaradt felesleget még el kell dolgozni. A foglalatot és a talapzatot együtt hevíti kellő hőmérsékletűre és a megfelelő pillanatban, újra üllőre kerül a fegyver. Kalapácsa nyomán végleg egymáshoz simulnak a fémrészek, a csavar végét felkalapálja a foglalatra, szinte egybedolgozza őket. Hangos, már-már fülsértő sistergés tölti be a műhelyt, amikor vizet locsol a még elképzelhetetlenül forró anyagra, a felcsapó párától semmit nem lehet látni még percekig, míg a kereszthuzat szép lassan, komótosan ki nem viszi azt a belső térből. Ahogy eloszlik a gáz, Hrothgaar, mint kőszobor, úgy áll az üllő mellett, kezében az új fegyverrel.*
- KÉSZ! ELKÉSZÜLT!
*Harsan a kovács, szinte torkaszakadtából kurjant. Tagjaiban az elmúlt órák kimerítő munkája zsibog. Öröme határtalan, jóllehet, nem a nulláról indult, hanem két már meglévő fegyverrel kezdett, de maga a kivitelezés, a megvalósítás mégis sokat követelt tőle. Tetézte csupán a tétet, hogy nem alakíthatta át magát a kardpengét, mivel fennállt a lehetősége, hogy az akkor elveszíti mágikus tulajdonságát. A végeredmény egy lándzsa és egy mesterkard összeházasításából született új gyilkoló eszköz, melyet Aoneer csak „alabárdként” aposztrofált. Noha kinézetére semmi esetre sem hajaz az említett szálfegyverre, funkcióját, kezelését tekintve azonban hívható alabárdnak, igaz ebben az esetben is talán csak nagy jóindulattal… Az első pár suhintás igazolja a törpe számítását: a foglalat, amit az amorf fémgiducsból formált, kellő súlyt adott a fegyvernek. így ha van elég erő a forgatójában, úgy lesz elég húzás a pengében, hogy kíméletlenül harapjon bele fába, csontba, húsba. A munka legvégső fázisa már csupán esztétikai célokat szolgál, mint például eltüntetni a felesleges sorját. Igaz, Hrothgaar ezt is nagy odafigyeléssel intézi. Hiába készült el a fegyver, ha a kivitelezés nem elég szemet gyönyörködtető, az olyan, mintha a kovács csak fél gőzzel dolgozott volna… és ahogy a törpék között a mondás tartja: a félig végzett munka el nem végzett munka. Miután Hrothgaar végzett a fegyver többször izzított és kalapált részeinek a csiszolásával és megtisztításával, következhet a lándzsa nyelének újrabőrözése. A hosszú évek alatt, amit a Thargok kovácsaként töltött, idővel ebbe is beletanult, mint annyi másba. Gyakorlott mozdulatai nyomán a fegyver nyelén rövidesen egy réteg minőségi bőr feszül, mely a jövőben a biztos fogást biztosítja forgatója számára. Csak eztán jöhet a legutolsó kiegészítő: a kovács kézjegye. A hozzá nem értőnek csupán vonalak kuszaságának tűnhet, ám a jártasabbak felismerhetik bennük a törpe rúnajeleket, pontosabban egy ligatúrát: vagyis több írásjel egyberovását. Hrothgaar Skyllagrimmson névjegye felkerült az alabárdra, a mintegy pénzérményi méretű szigul az idők végéig hirdeti keze munkáját.*
- Végeztem… végeztem ezzel…
*Sóhajt fel kissé rezignált hangon, de csüggedést nem érez, mi több: bár kissé lezsibbasztotta, lefárasztotta a munka, lelkében felfrissült. Úgy érzi, jó ideje ez volt a legkomolyabb munkája. Gondolatai azonban a még előtte álló feladatok sokaságán járnak… nem pihenhet túl sokat.*
- Hogy állnak a nyilak?
*Kérdezi, miközben az alabárdot egy kis időre félreteszi és ránéz a segédek munkájára. A gyújtónyilak szépen készülnek. A nyílvesszőkre felerősített kis tasakokba idővel kén vagy salétrom kerül, illetve egy gyújtózsinór, amit az íjásznak kell majd meggyújtania, mielőtt kilőné a nyílvesszőt. Igaz, a mesterlövésztől további fokozott figyelmet igényelnek a gyújtónyilak, hiszen a tasak miatt súlyuk megnövekedett, ha nem is számottevően, de éppen eléggé ahhoz, hogy már megváltozzon a kilövés utáni repülési tulajdonságuk… ám agy igazi mesterlövész, egy vérbeli íjász tud majd ehhez alkalmazkodni.*
- Nem rossz, bár kicsit csúsztasd a nyílhegyhez közelebb a tasakot. Ne közvetlenül a nyílhegy mögé, hanem… mondjuk idáig.
*Javasolja a mester egy-egy nyílvesszőn demonstrálva is a salétromtasak kívánatos pozícióját. A zúzónyilak esete már merőben más. Daranel javaslata az volt, hogy a hétköznapi nyílhegyeket cseréljék le kis fémgömbökre, ám azt a törpe el kellett, hogy vesse. Ugyanis, ha megtörténik ez a csere, akkor a nyílvessző a „hegyénél” túl nehézzé válik, és egyszerűen használhatatlan lesz. Ehelyett kellett valami újat kitalálnia. A nyílhegy mögé kis előrefelé meredő ívelt fémkarmokat telepítenek, aminek köszönhetően becsapódáskor az nagyobb felületet roncsol, legyen szó húsról, vagy akár csontról. Másik megoldás a V alakú nyílhegy, ami szintén elképesztő pusztítást tud okozni a szervezetben. Igaz, ezek elkészítése és befejezése még odébb van, de a munka halad és remélhetőleg minden rendelőt el tudnak látni majd. Ha ezzel megvan, úgy dönt, ideje lesz lassan visszaszolgáltatni a fegyvert a tulajdonosának. Áttörölgeti a fegyvert először egy nedves kendővel, hogy megszabaduljon a finom szennyeződéstől, majd ezután a pengéket leheletvékonyan bekeni fegyverolajjal; az még sose ártott egy fegyvernek sem. Dolga végeztével pedig büszkén lépdel ki műhelyéből, kezében hordozva az új fegyvert, Aoneer Hraefg Glimriorathan alabárdját.*
- Folytassátok a munkát! Nemsokára jövök vissza és segítek nektek, de előbb ezt le kell adnom a jogos tulajdonosának...
*Az egyetlen dolog, miről nem döntött, az a munkabér... de egyelőre úgy van vele, hogy ráérnek még vele. Majd ha a fegyver élesben is bizonyít, Aoneer élve távozik a harctérről, és természetesen Hrothgaar sem harap fűbe, na majd akkor benyújtja a számlát.*