//Ewangel//
*Kedvese aggódó kezei között egészen biztos, hogy nem lesz baja, és ez a tudat vigasztalja. Az viszont már kevésbé, amilyen hidegséggel közli a nő, hogy egy levágott tündérfejet hordoz a fehér lepelbe csomagolva.
Ismeri ezt az arcát a nőnek, ami arra való, hogy elnyomja az érzelmeit, saját lelkiismeretét.
Az igazság az, hogy semmivel sem különb ez az arca, mint Aletaié, akit gyilkolásra képeztek, és az átállás volt az első lecke, amit megtanult.*
-Ezt a fejetlenséget! Ez meg itt Davosé, a rabszolga-kereskedőé!
*Erőltet egy mosolyt az arcára, mert a jelenet, miszerint egyszerre érkeztek vissza, és hoztak Kagannak egy-egy fejet ajándékba, komédiába illő.
Ugyanakkor a mágus jelenlegi arca nagyon veszélyes. Ezzel képes pusztítani, és romba dönteni. Ezt is látta Aletai, és korábban még talán megpróbálta volna a hasonló helyzetektől távol tartani az ártatlan lelket, mostanra már ő is másképp gondolkozik. Azzal, hogy itt maradtak a faerőd felgyújtása után, elkötelezték magukat a barbárok mellett, és szépen lassan ők is elkezdték levetni a béklyóikat. A törzs részévé váltak, azaz néha angyalok, máskor állatok.*
-Igen, összeakadtam egy boszorkánnyal. Kedves nő volt, csak egy kicsit hirtelen!
*Próbálja elbagatellizálni a sérüléseit, de a nő egy vizes rongyot nyom a kezébe. Mégsem ildomos véres pofával Kagan elé sétálni, így is furcsa lesz, hogy félmeztelenül megy majd, mert a vértje is csupa vér.
Elveszi a nőtől a kendőt, majd törölni kezdi az arcát, és ez az a pillanat, mikor elviharzik mellette Kagan.*
-Áh, megjött...
*Mozdul, hogy felálljon, de a frissen ellátott sebei a hasán és az oldalán belehasítanak, és ettől a férfi egy fájdalmas szisszenéssel visszahuppan a fenekére.*
-A franc esne bele! Ha kimosakodtam, segítesz felállni?
*Mosolyog a nőre szelíden, majd felajánlja segítő támaszát, mert látja, hogy partnerének is éppúgy szüksége van rá, csak neki lélekben.*
-Aztán bemehetnénk együtt a vezérhez, ha már mindkettőnk ilyen szép ajándékot hozott neki! Szerintem minket soron kívül fogad majd!
*Mosolyogva megrántja a vállát. Azért a jókedve nem veszett el, sőt, az elmúlt percekben térhetett vissza. Talán így könnyebben erőt ad majd a szerelmének is, meg önmagának is.*