//Hrallh - Kagan magánszobái//
*Látja felvillanni a ragadozót. A sárga íriszek mélyén ott lapul az erő, a hatalom, és a kérlelhetetlen könyörtelenség. Egy jaguár, és egy hiéna ereje együtt. Behunyja egy pillanatra szemeit, ahogy lassan visszahúzódik. Kezeit is elveszi Kagan vállairól. Ismeri ezt a fajta erőszakosságot, mely megmutatta magát a férfi szemein keresztül. Azt mondják, a szem a lélek tükre, és Miwa most már tudja, miféle ember is Kagan Thargodar. A jószívűnek, és elnézőnek tűnő álca alatt ott rejtezik a hataloméhségtől hajtott erőszakok ragadozó.*
-Bocsáss meg Uram vétkemért.
*Suttogja el lehajtott fejjel. Ismeri már ezt az érzést. Tudja jól, hol is van a helye. Újra csak rávilágítottak, hogy élete semmit nem ér, hogy kiszolgáltatottabb még egy kölyökkutyánál is. Lelkének lángja parázzsá szűkül össze. A szépség, melyet elf anyjától örökölt, most visszahúzódik valahová, saját maszkja mögé. Fásult közöny lép helyére. Jelentéktelenségét épp az imént öntötte szavakba a Hadúr. "Nem értél annyit, ajándékba kaptalak." Valóban ennyire értéktelen lenne még rabszolgának is? Ha így van, akkor nem több, mint púp az Amon Ruadh-iak nyakán. Önnön értéktelensége forrasztja ajkára szavait.
Leandana végszóra érkezik, és Miwa megkönnyebbülten sóhajt fel, ahogy a Szellemjáró már is lefoglalja teljesen a Hadurat. Miwa feláll, és némán, nesztelenül szedegeti össze a levetett ruhákat. Kaganét is és Leandanáét is külön kupacba hajtogatja. Hangtalanul tölt még forróvizet melléjük, nagyon vigyáz, nehogy bármelyiket is leforrázza. Kupát kerít a Szellemjárónak, bort tölt mindkettőbe. A vacsora nyomait elrendezi, majd reggel kitakarít.
Az elbocsátó hangra, feléjük fordul, meghajol, és szó nélkül távozik. Kint, az ajtó előtt torpan csak meg egy kicsit, néhány kortynyi levegőt kapkodva, s megkönnyebbülten sóhajt fel újra és újra néhányszor. Leandana megérkezésével elmaradt a meghágás, és mi tagadás, ennek Miwa kellően örül.
Ez az öröm azonban hamar tovaszáll, ahogy a kapuhoz közeledve észleli, zárva van már az erőd. Lea háza a kapun túl, oda most már nem juthat ki. Visszafordul hát. Az épület hatalmas, kövei szilárdak, de ajtaján még besurranhat. A "trónterem" melyben korábban Kagan tartott audienciát, most üresen ásít. Ha talál itt néhány széket, azokból készít fekhelyet, ha nem, akkor egyszerűen a sarokba kucorodik. Aludt már rosszabb körülmények között is.
Csak mikor már elvackolta magát, és becsukta szemeit, akkor térnek vissza fájón a gondolatok. Könnyek csordulnak ki szemei sarkából, némán rázza a zokogás a sötétben. Hosszú percekkel később sírja álomba magát.*
//Napváltás//
*Az érzés sajnos az álommal sem száll el, így eléggé borús hangulatban ébred. Kellően korán ahhoz, hogy senki ne találja már a trónteremben. Ha székeken aludt, akkor azokat most visszarendezi szépen a helyükre, ha a földön... akkor nincs különösebb dolga a rendrakással. A latrinánál és aztán a kútnál is megelőz mindenkit. A nap éppen csak halvány fénycsíkot bűvöl még csak az ég aljára.
Mire az erőd ébredni kezd, már készen áll arra, hogy újabb feladatokat kapjon. S nem máshol kuporog, mint a lépcső aljában. Ha érkezik valaki, feláll, köszön, de amúgy teljesen jellegtelen, beleolvad a kövekbe. Nem több, mint egy jelentéktelen, értéktelen rabszolga, akivel senki sem foglalkozik.
Legalább is addig nem, míg szökni nem akar, ugye.*