//Kovácsműhely//
*Mire a férfi felocsúdhatna, Mae már ott is terem mellette és egy darabka gyolccsal le is köti a sebet. Nem túl mély pedig, bár igaz az is, hogy olyan helyen van, ahol folytonosan erőhatás éri majd a vágást.*
- Mh... köszi.
*Aprót biccent Hrothgaar, majd elfintorodik kicsit, a köröm mellé vájó véső képének elképzelésére.*
- Úh, egek, az utálatos lehetett, eh...
*Nég fejét is megrázza, mintha csak egy pillanatra is de átélné a húsba tépő fém érzését... ami annyira nem is szokatlan számára. Harcosként számtalanszor vágta már meg magát is, és ellenfelei is kaszabolták őt (legalábbis elég sokszor próbálkoztak vele).*
~Az ember azt hinné, hogy a fizikai fájdalomhoz egy hosszú és dulakodásban gazdag élet folyamán hozzá lehet szokni, de az igazság az, hogy ez nem így van...~
*Fut át elméjén a gondolat. A testet érő behatások mindegyike külön-külön kis pokoljárás a maga nemében. A szúrt seb és a vágott, a zúzódás és a törés, a horzsolás és az égés, de mg a jégmarás is mind utálatos érzést hagynak maguk után, de mind közül a vágás az, ami Hrothgaar-t a legjobban kiakasztja. A húsba tépő penge, főleg, ha lassan csúszva hasítja a bőrt és izmokat, őrjítő és undorító... De vissza a valóságba, hisz Mae esze és szája egy pillanatra sem pihen.*
- Ácsi, ácsi, Kagan azt mondta, hogy rúnák egyelőre nem kellenek egy darabra sem. Majd csak később kerülnek fel rájuk a vésetek.
*A leány aktivitását szó nem érheti, hisz mire Hrothgaar észbe kap, a másik már kötényt kapott maga elé és a viasz és agyag után kérdez, a férfinak kissé össze kell kapnia magát, hogy lépést tudjon tartani társával.*
- Viasz, persze, van, mindjárt hozok egy kisebb darabot, aaaz agyag meg, hát fel kell puhítani, de úgyis most hoztam vizet be, szóval az is kéz alatt van...
*Hümment halkan Hrothgaar mondandója végén, és egy két perc múlva a lányhoz is lép két kisebb rúd (nagyjából 4-5 hüvelyknyi) viasszal és egy pléhtálon egy jó birkafejnyi nagyságú agyaggombóccal, amit meglocsolt vízzel, hogy megpuhuljon.*
- Tessék, itt vannak. Én pedig nekiállok a vértezetnek. Jó munkát.
*Mondja és közben kezét a lány vállára teszi egy pillanatra, majd sarkon fordul és felkanyarítja magára a kovácsok vastag bőrkötényét. Fogók csattognak, fémes karistolás és kattogás kel, ahogy előkészíti szerszámait a munkához. Eztán a hatalmas fegyverszekrény ajtaja nyílik, sarkai lehet kis zsírozásra szorulnak már, és egy batár nagy láda kerül elé az aljából. Gyakorlott és hellyel-közzel előrelátó kovácsként Hrothgaar-nak vannak előre legyártott fém-elemei, fémlapjai. Ezek közül kerül elő egy kettő most. Továbbá pár minta is kerül mellé. Hrothgaar ezeket az évek során gyűjtötte össze, azon alkalmakkor, amikor valakinek javította vagy készítette a páncélját. Elsőként a kisebb darabok készülnek majd el, úgy mint a könyököt borító fémlapok, az alkart beborító rész, illetve a kisebb illesztékek. A minták alapján Hrothgaar körberajzolja őket, majd az üllőhöz battyog. A fémvágó olló előkerül ismét hosszú idő után és halk nyikorgással fosztja meg a felesleges részektől az elemeket. Két könyök lemez, illetve két alkarlemez hamar el is készül, a formára vágott fémlapokat pedig már lehet megmunkálni. Egy időre leteszi Hrothgaar a hosszú-nyelű fémvágót, de csak azért, hogy egy kis, hengerfejű kalapácsot kapjon elő övéről. Gyors és hangos kattogás keletkezik, ahogy a kovács nekiáll kikalapálni a fémet. A kalapács sűrű nyomvonalon haladva püföli a munkadarabot, ami ennek köszönhetően szép lassan meggörbül. Fontos szerephez jut ilyenkor maga az üllő is, hiszen a munkafelület, amire felfekszik a fém, minél simább, annál szebb munkát adhat ki kezei alól a kovács. A lemezek belseje természetesen mindig viseltesebb lesz, hisz ott a kalapácsnyomok látszanak, de külső oldalán szép sima lesz a fémlap. Hosszú percek telnek el, mire az elsővel végez, de nem pihen meg, kezdi a másodikat is. A kalapács gyorsan, gyakorlott mozdulatokkal végzi dolgát, csapásainak nyomán a fém nyúlik és hajlik. Hosszú munka vár még Hrothgaar-ra.*