//Tavaszi Gyűlés//
*Megkapja hát, amit akart, amire szüksége volt, hogy esküjét beteljesíthesse. Enélkül csak üres szavak lennének, amiket a szélbe szórnak, melyek messzire repülnek valódi jelentés nélkül. Amikor hallja Kagan esküjét, féltérdre ereszkedik a kolosszus is, fejét lehajtja, jobbját ökölbe szorítva megtámasztja a térdén, úgy hallgatja végig.
Amikor a vezér talpra állítja őket, komor arccal néz fel rá, tartása-gerince egyenes, naparany tekintete rezzenéstelen.
~ Álljatok fel, lovagok! Álljatok fel és ne térdeljetek többé senki előtt! ~
Úgy lesz. Bólint magában, vastagodó borostája mögött halovány mosoly kél.
Alig ér véget az eskütétel, a vezér máris feladatot bíz rájuk, mely szerint a kikötőbe kell majd kísérniük őt. Nincs kétsége afelől, mennyire lesz barátságos az a látogatás. A hósörényű tekintetében sosem látott lángok kélnek arany ragyogással. Végre. Végre valami kihívás.
A lovagok vezetőjének kiválasztásánál Kagan habozik, talán azon gondolkodik, kivel járna a legjobban, ki volna az, aki a legjobb választás lenne a jelen helyzetben. Ő maga is végiggondolja ugyanezt. Khant azonnal kizárja, hisz a Thargodarok között leélt rövidke élete során már annyi rovást szerzett, amennyit más évek alatt sem. Letrion is kiesik, a fickó, bár lovag, inkább tűnik udvari trubadúrnak, vagy énekesnek, mint kardforgatónak. Bár meglehet, hogy meglepné a kolosszust. Moranshe nő és egy ilyen férfiközpontú törzsben, mint Kagané, kevés esélyt látna rá, hogy egy offenzív feladatban rá esne a vezér választása. Marad Ryrin és a hóhajú. Ahogy a barlangban megismerte, a félvér lovag jó harcos, sőt, a mágiához is ért, ám olyan elveket vall, melyek nem biztos, hogy hasznára válnának egy erőszakos hódító hadművelet alatt. Márpedig Kagan nem azért viszi őket a Kikötőbe, hogy parádézzanak. Ha ellenállásba ütköznek, oda kell baszni. Keményen és kegyelem nélkül. Hisz a kolosszus szerint ez a vezér célja. Megmutatni a városnak, hogy számolniuk kell velük, megmutatni, milyen erősek, mekkorát tudnak ütni. És ha ott kummantanak, akkor a terv visszafelé is elsülhet.
Tehát marad ő.
Nem tudja, örüljön-e ennek a kétes végeredménynek, vagy szégyenkezzen miatta. A barlangban is ő ütött először. Hátulról, kegyelem nélkül, a banditák vezérének esélyesem volt.
Egy szívdobbanásnyi időre lehunyja a szemét, amikor Kagan az ő nevét ejti ki, ráruházva a feladatot, hogy a lovagokat az oldalán a Kikötőbe vezesse. A feladat mellé egy kisebb vagyont is kap, melyről, ha jól érti, belátása szerint dönthet. Akár az egészet elverheti magára, felszerelésre, de szét is oszthatja.
Átveszi az aranyaktól terhes hasú szütyőt, nem méregeti, nem mutat semmiféle reakciót, komoly képpel hallgatja vezére szavait. Nem köszöni meg a kinevezést, Kagan valószínűleg ugyanúgy végiggondolta, mint ő az előbb, és nem véletlen esett rá a választása.
Kurtán biccent, amikor elengedik őket, majd katonás léptekkel félrevonul, vissza Janemita közelébe, de nem mellé.
Persze, hogy Khan az első, aki belemagyaráz a dolgokba, kifejezéstelen arccal hallgatja meg a szavait, majd megvárja, míg mind köré gyűlnek, csak akkor kezd bele a válaszba.*
- Menjetek, szedjétek össze a felszereléseteket. Csak fegyver és vért, nem hiszem, hogy sokáig maradunk. Legyen nálatok a gyógyító csomagja is. Az aranyak sorsáról később beszélünk. Legyetek egy óra múlva a gyakorlótéren, az eligazítás ott lesz. Indulás!
*Ha valakinek nem tetszik a parancsoló hangnem, amit használ, hát most van a legjobb alkalom, hogy ezt magában tartsa. Láthatóan nem volt minden hatás nélkül való a kinevezése. A kolosszus sincs kőből, kicsit feszültebb lett, mint alapból szokott.
Ha mindenki lelépett, még odaszól Khannak, borostás képén mintha valami mosolyféle jelenne meg.*
- Te tíz százalékkal úgyis kevesebbet kapsz.
*Majd ellép Janemita felé. Úgy néz le a kócos lányra, mintha valamit várna tőle. Valami választ, valami meglátást, bármit, rövid fehér borostával borított képén félszeg mosoly fészkel.*