//A tűznél - majd el//
*Tehát csaknem egy egész napot töltött a tűz mellett, arra várva, hogy történjen valami érdemleges. Waldran visszatér a tűz mellé és közli vele, hogy az indulás időpontja másnap hajnal. Igazából semmi sem lett mondva nekik az indulásról, csak, hogy vegyék vissza a páncéljukat és fegyvereiket. Mondjuk ő jobban járt, mint a másik két lovag, akik a műhelynél várták ki ugyanezt.
A kérdésre kurtán nemet int a fejével, mert tényleg nem találkozott sem Moranshevel, se Ryrinnel, úgyhogy majd valószínűleg Waldran megosztja majd velük az infót. Halk sóhajjal veszi tudomásul az indulás időpontját, lesz egy egész estéje és éjszakája hajnalig, hogy kipihenje magát.
Közben Janemita is válaszol neki, a „mi a helyzet” kérdésre.*
- Aha, tök jó.
*Válaszol röviden és cseppet sem őszintén, lehet, ha a lány visszakérdezne, azt se tudná, miről beszél, de egyelőre még le kell higgadnia egy kicsit, hogy használható legyen.
A kijelentésre, miszerint feszültnek tűnik a történtek miatt, csak vicsorszerű mosolyra húzza ajkait és úgy felel a kék szemekbe nézve.*
- Ipuripicurit.
*De Janemita mosolya meglágyítja, elűzi a feszültség nagy részét, ráadásul, most, hogy már tudja, hogy felesleges az indulás miatt feszülnie, egy halk sóhajjal ki is engedi a maradék feszültséget és a vicsor előbb vigyorrá, majd őszinte mosollyá szelídül, végül egy nyelvöltésben fejeződik be.*
- Mindegy, most már tudom, hogy csak hajnalban indulunk. Ha hamarabb tudtam volna, nem szobrozok itt egész nap.
*A lobogó tűz felé fordul, meg a körülötte összegyűlő népes tömegre, kezeit csípőjére teszi, majd a napszín tekintet visszafordul a kócos lány felé.*
- Hagylak, tedd csak a dolgod. Én megyek, keresek egy sátrat magamnak.
*Az egész napi ácsorgás után nem csak ő, de Balthazard is ideges lehet, hisz ő is teljes menetfelszerelésben várta végig a napot. Néz egy sátrat, leszerszámozza a csatamént, ellátja, aztán hadd pihenjen ő is a hajnali utazás előtt.*
- Legyél jó, remélem, látjuk még egymást, mielőtt elindulok.
*Kacsint Janemitára, odaint a tűz körül ülőknek, majd megindul a hátasa felé. Balthy prüszkölve köszönti, de utálat tükröződik az ébenfekete szemekben. A hósörényű eloldja a kötőféket, pár paskolással megnyugtatja az állatot, majd elvezeti a sátrak felé.
Csak kell lennie egynek, ami üres és éppen őrá vár.*