//Vacsorafőzés//
* Botjára támaszkodva botorkál elő a sötétből, bizonytalan léptekkel, vadul szaglászva a levegőben úszó friss illatok után. Zöld pofája nyál csorgatva húzódik elégedett grimaszba, mikor kiszagolja a fűszeres hal, s némi köret kellemes aromáját, aztán már fordul is az üst és a tüsténkedő lények irányába, hogy ő is elfogyassza maga vacsoráját. Nagy szemei bambán fénylenek, sűrű fátylat szőtt tekintetére valami bódító hatású gaz csípős füstje.
Az utóbbi napokban, hetekben, ki tudja mennyi ideje is, meglapult, s fülét-farkát behúzva tüsténkedett naphosszat az erődön- nem feleselt, nem lázadt, nem is szájalt a többieknek, hisz az élete múlhat rajta, errefelé nem szívlelik fajtáját. Nagyon nem.*
- Ugug éhes, lehet már enni?
* Dörmögi gurgulázó hangján ahogy odaér az üsthöz, be is pofátlankodik a távozó óriás helyére, s nézegeti a pácban úszó halacskákat, az edényekben pihenő zöldségeket. Néha a többi jelenlévőre is vet egy bamba pillantást, de fene se tudja itt ki-kicsoda, annyian vannak már, ráadásul az emlékezete sem túl fényes. Nyurga harcos karddal, kövér barbár bárddal, hegyesfülű pojáca íjjal; valahogy így tartja csak számon thargodarékat, meg a hozzájuk csapódó furcsábbnál-furcsább szerzeteket. Bár azok pillantásaiból ítélve itt még mindig Ugug a legfurcsább: egy zöldbőrű, ki az orkok gyűlölt ellenségeinél tanyázik... Fél füllel már azt is hallotta valahonnan, hogy fél-orknak gúnyolják a háta mögött, na ettől ökölbe szorult a keze, s nem sok kellett hozzá, hogy karmaival léket ne verjen valaki tökfejébe. De ő csak elvan csendben, dolgozgat, habzsolja a füveit, néha meg mormog magában; egyszerűen nincs hová mennie. Népe elárulta, s ezért legszívesebben arcon köpné őket, saját származását persze megtagadni nem tudná. A thargodarokban meg van valami tiszteletreméltó, s bárki bármit is mondjon, sok dologban nagyon is hasonlítanak az ork törzsekhez: makacs, öntudatos, nyers népek ezek is, bár a hegyi orkoktól azért jóval civilizáltabbak. Hitükben sem különböznek annyira egymástól, bár Ugugnak személyesen még nem volt szerencséje a Szellemjáróhoz, ahogy egyébként a vezérrel sem rendezte le dolgát. Jobb volt eddig csendben lapítani ugye, de ez nem mehet így a végtelenségig. *
- Halacska, gyere ide. Cupp-cupp! Rákocska, te is!
* Karmos mancsával kikapar egy pácolt, átsült halat az egyik edényből, s arca elé tartva szájával utánozza annak cuppogását, másik kezével meg egy rák után kutat- tudja a fene, hogy az készen van-e már, de nincs itt a Chiari nevű, hogy a fejére csaphasson- addig jó. Egyelőre nem igazán foglalkozik a többiekkel, még túl éhes ahhoz. *