//Második szál//
*Könnyeit nyeli, de nem vitatkozik tovább. Le van taglózva. Visel egy nevet valóban, amit valószínűleg leginkább azért kapott mert a nagyapja és az anyja úgy gondolták, hogy ilyesmivel majd bizonyítják az apaság tényét. Amúgy nem is szereti, mikor így szólítják, mert rendszerint akkor hallotta ezt, mikor rossz volt, ezért aztán valami rossz érzése van mindig ha meghallja. A legutóbbi alkalommal már megbeszélték, hogy a városi fogalmak szerint számos, a Vashegyen jelentőséggel bíró személy törvénytelen gyermek, viszont Aenae városi szemmel nézi, hiszen a városban nevelkedett, olyan közegben, ahol titkolni kell az ilyesmit. Egyszer talán képes lesz elengedni azt a gondolatot, hogy ez szégyen, de ez valószínűleg nem most lesz.
Mintha távoli visszhangként hallaná azt, amit Kagan mond neki. Hogy bocsásson meg. Igazán nem haragszik rá, végtére is nincsen oka rá. Ők két idegen, akik teljesen más közegből jönnek. Az, hogy legyen az elárvult thargok úrnője? Már azon is leakadt kissé, hogy ha tetszik itt neki, akkor lehet saját uradalma, de ez már tényleg kezd kicsit sok lenni. A férfi távozik, Effy meg az ő könnyeit törölgeti. Megöleli barátnőjét, arcát a másik vállába temeti és pár percig szabad utat enged a könnyeknek. Ennyi kell neki, hogy valamelyest összeszedje magát. Tudja, hogy Effynek igaza van.
Pár perc múlva elengedi hát barátnőjét, kézfejével törli odébb tulajdon könnyeit.*
- Most vagy soha. Jól nézek ki?
*Nyilván nem, hiszen kisírta mindkét szemét, meg az arca is kivörösödött ettől, mint egy pipacs. De most már legalább nem bőg, csak szipog, de elővarázsol a zsebéből egy zsebkendőt és jól teletrombitálja.
Azzal elindul kifelé, az apja után.*
- Várj meg. Kérlek!
*Kiált utána és futólépésben utána rohan, ha bevárja, ha nem. Ha utolérte, akkor belekezd - ha nem, akkor lehet, hogy futva és lihegve mondja el azt, amit akar.*
- Tudod az apám. Mármint a másik. Aki nem az igazi. Gyengéd ember volt és nagyon szeretett engem és én is őt. A dajkám szerint anyám ölte meg. Mindegy. De te annyira más vagy, mint ő. Minden tekintetben. És ezt nekem meg kell szoknom. És nem tudom megígérni, hogy ez gyorsan fog menni.
*Nagyon-nagyon büszke magára, hogy nem szipog, nem csuklik el a hangja, hanem szépen, folyamatosan beszél.*
- De szeretném ha jóban lennénk, anyámmal pocsék a viszonyom már nagyon régóta és igazán nem akarok mindkét szülőmmel rosszban lenni. Viszont olyasmit kérsz tőlem, amit tényleg nem tudom, hogy hogyan kell csinálni.
*Mély levegő. Tud ő racionálisan gondolkodni, ha akar és ha háttérbe szorítja az összes sérelmét és hülye gondolatát.*
- Azt mondtad, hogy nem akarsz itt tartani, de hogyan lehet mások úrnőjének vagy bármijének lenni úgy, hogy ott sem vagy? Ha meg itt vagyok, akkor mások fognak hiányolni. Olyanok, akiket én is hiányolnék. És nem tudom, hogy ezt a problémát hogyan oldjam fel...
*emiatt a gondolat miatt bőszen grimaszol is, nem tud megoldást sajnos. Pedig jó lenne, ha lenne megoldás.*