//Úton a Mágustoronyba//
- Hold? - * néz fel a pásztorra némi értetlenséggel. * - Mi köze van a holdnak az állatokhoz? - * ez igencsak szöget ütött a fiú fejében, mert talán azt el tudná képzelni, hogy a víz ághoz lenne közük, mert szomjat minden állat szeret oltani, de a hold valahogy olyan közömbös az állatok szempontjából. Legalábbis Prexi szerint. * - Ha van hold, akkor van nap is? - * logikus lenne, de bizonyára nem teljesen így működik azért a dolog. * - Összesen hány mágiaág van? Azokkal a szentségesekkel együtt? - * amelyektől nyilván távol kell maradnia, ha jót akar. Bár, ha Prexi környezete is jót akar, akkor inkább a fiúnak kellene magát távol tartania mindenféle olyan dologtól, amit nem ért és nem is valószínű, hogy valaha érteni fog. Kíváncsisága azonban túlságosan nagy ahhoz, hogy könnyedén háttérbe szorítsa a realitás és egyébként is, ha kérdez attól még nem ront el semmit, szóval nem kell aggódni a vidék állapota miatt. Azért, ha a fanövesztést megtanulná, apja otthonának lenne egy újdonsült lakója a háztetőn.
Prexi követi a pásztor tekintetét, de nem tudja megállapítani, hogy melyik a kedvenc kecske, így kissé lelombozva gondolatban vállat von. Nem igazán a kecske érdekli, csak az, hogy tudja, hogy melyik-melyik, mert szeretné mindegyiket idővel megismerni. *
- Úgy gondolod? - * néz fel némi aggodalommal. * - Ilyesmin gondolkodni veszélyes lehet, legalábbis apám szerint, kimondani pedig egyenesen lázítás, ha valaki fülébe jut - * Prexi nem fogja senkinek elmondani az biztos, meg itt a pusztán azért annyira nem veszélyes az elszálló szó. * - Egyébként meg mindig úgy végződik a dolog, hogy a szegények járnak rosszul, Fellázadnak, aztán leverik őket - * von vállat nem is tudva, hogy ezen keseregjen vagy örüljön neki. Családjuk elszegényedett nemesi származék, így ők nem tartják magukat annyira a szegények soraiba, hiszen sokkal jobban élnek mint a városi ingyenélő csőcselék, persze dolgoznak, és az életük nem olyan fenékig tejfel mint a nemeseknek, de mindig van mit enni és félre is tudnak tenni. Ha az apja nem lenne akkora vadbarom tulajdonképpen Prexi élete idilli is lehetne, olyan, mint anyja halála előtt is volt. Békés, nyugodt és biztonságos. Azoknak az időknek azonban vége, és a fiú nem szándékszik megvárni, míg apja egyik nap végül agyonüti. Dolgozni meg mindenütt kell és Learon mellett még akár varázsolni is megtanulhat idővel. Nem mellesleg a pásztor ezerszer, ha nem tízezerszer jobb ember apjánál. Prexi nem aggódik lelki üdvéért, amiért így gondol az apjára, hiszen elméjét nem mérgezte meg egyetlen túlvilági istenség álszent szövegelése sem, viszont kis lelkifurdalása azért akad, amit aztán gyorsan elterelget másik irányba. *
- Köszi! - * vigyorodik el a fiú. * - Akkor, majd öhm, lerajzolom milyet szeretnék - * nem papírra, csak úgy a földbe, vagy agyagba, esetleg, ha van, akkor viasztáblára. Értékes papírt erre nem pazarolna. * - Akkor a nevem legyen benne, hogy amit eltalálok azt tudja kitől van, de... - * gondolkodik egy darabig. * - Vagy inkább kitalálok valami jelet, ami az enyém, akkor nem kerülhetek bajba, annyira - * ha netalántán apját lesből homlokon kólintja vele. Prexi még sohasem célzott a parittyájával élőlényre így nem tudja, hogy egy jól megküldött kőgolyó akár halálos is lehet. *
- Ja értem, ez szomorú. Művelhettétek volna együtt is - * közli halkan, közben Learon előbbi mozdulata jut eszébe. * - Szereti? Mármint a ló? - * bök fejével a füléhez. * - A kutyák szeretik - * mondjuk a kutyák mindent szeretnek, szóval ez nem túl nagy felismerés. * - És akkor mit csináltál a földdel? Eladtad valamelyik testvérednek? *
* Prexi elvan a kutyával és csak fél füllel hallgatja a beszélgetést, de amikor Learon őt is bemutatja, akkor felkel és mivel úgy érzi már nem égő vörös a képe közelebb settenkedik és megnézi magának a lányt. Csinosnak tűnik, már amennyire Prexi ezt meg tudja állapítani. Tapasztalta, hogy a korabeli fiúknak és az idősebbeknek is teljesen eltérő az ízlésük. Valamelyik arra mondja, hogy randa, amelyik Prexinek éppenséggel tetszik és ez szokott fordítva is lenni, annyi különbséggel, hogy a fiú ritkán beszéli ki azt, hogy kit talál szépnek és kit nem. Illetlenség, így inkább amikor ilyenekről folyik a szó egyszerűen csak hallgat. *
- Egyébként nem muszáj Prexiarnak szólítanod, Prexire is hallgatok vagy a Prexre - * mondja kissé feszengve, közben megakad a tekintete a lány övébe tűzött tőrökön. * - Azok a tieid? - * ~ Na vajon kiéi lennének? Megint hülye vagy Prexi! ~ gondolja szomorkásan és igazad ad belső hangjának.