Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 6 (101. - 120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1914-1933
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-22 01:26:48
Üzenet elküldve: 2013-09-22 01:26:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 56
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*Kezei továbbra is remegnek, testében, lelkében lángol a félelem, a rettegés, amellyel viseltetik a játék iránt. Hangját nem is mutatja meg az ellenfélnek, bizalmat adva a férfinek, csak bólint, mikor az újabb kör következik, nem akar semmiről sem dönteni, figyelni sem mer. Ajkai mozdulatlanok, ámbár némán imádkozik, hogy az a bizonyos szerencse ne tűnjön el mellőlük. A második helyes találatra nemhogy nyugodt arcot vág, még inkább ideges, feszült, hogy mi fog kisülni belőle. Az asztalcsapásra, a kimondott szóra csak összébb húzza magát, nem mer felnézni senkire sem, a helyet súlyosságát érzi, és nem mer kikezdeni vele egy kicsit sem. Ujjait ökölbe szorítva figyeli az utolsó, végzetes kört, a poharakat, melyek eszeveszetten keringenek körbe és körbe, követni viszont nemigen tudja, hogy melyik alatt lehet az a bizonyos érme. Csak sóhajt, ismét helyeselve, hogy arra voksol, amire a másik is, és ajkait összepréselve, minden erejével azon van, hogy ne látszódjon rajta az, ami odabent tombol, hogy ne ordítson, sikítson úgy, ahogyan legszívesebben az első perctől megtette volna. Az érme viszont ott lapul, szívéről nagy kő esik le, hiszen, ezek szerint megszabadultak, nem kell elviselniük azt, amit a beteg agyú kalóz tenni kíván. Már éppen hogy ő is felsóhajt, lenyugszik, amikor a kalóz elveszti a fejét. Fejét felkapva, riadt tekintettel mered a kalózra, majd már borul is az asztal. Hátraesik, hiszen eddig sem volt épp a legkényelmesebb helye, de legalább nem pont az őrült előtt kell lennie. Hang ajkait viszont egészen addig el nem hagyja, mígnem a kalóz kivonja szablyáját, és hadonászni kezd vele. Nemigen tud mivel védekezni, és mikor bőrét szabja fel a penge, ugyan nem mélyen, de eléggé érzi azt, felsikít. Tehetetlenül kap a vérző seb felé, szinte teljesen a félelemtől vezérelve, és némán, remegve védi arcát kezével, ha netán a másik újra támadna. De nem ez történik, nem támad többet, hiszen társai is érzik, hogy itt már teljességében komoly gondolata a kalóznak, hogy megölje őket. Ahogy felrángatják a földől, úgy engedelmeskedik némán, sőt, talán még hálás pillantással is tekint a kalóz felé, aki visszatereli őket a helyükre, ahonnét jöttek. Megváltás a sötét lyuk, most maga a béke szigete. Nem nézelődik visszafele úton, nem érdeklődik a többi rab holléte felől, vagy, hogy hogy vannak. Keze a seben pihen, szorítja ruhája foszlott anyagát rá, és amint beérnek, már húzódik is a társaival vissza oda, ahonnét jöttek.
Zihálva, könnyes szemekkel ácsorog, amikor becsukódik mögöttük az ajtó. Talán most fogja fel igazán, mit kellett átélnie, mi az, ami nemrég fenyegette őt. Pár könnycsepp kicsordul ugyan, de erőt vesz magán, nagyot sóhajt, és legyűri a gombócot, a pánikszerű sírás ingerét. Csendben tekint társaira inkább, figyelve, ahogyan a lány leül, viszont a másik keresgélni kezd. Követi a nőt, letelepszik maga is, hiszen remegő lábai most igencsak ingatagok, aprókat zihálva igyekszik lenyugtatni magát. Nem akar hisztérika lenni, igyekszik a tőle leghihetőbb, legerősebbnek mutatkozó képet közvetíteni a másikak felé. A lány kérdésre kapja fel a fejét, hiszen addig csak bámult maga elé mereven, és nagyot nyelve igyekszik hangja remegését is visszafogni.*
- I.. Igen. És te? – viszonozza a gesztus, és könnytől csillogó szemeiben az aggodalom szikrái csillannak fel, miközben a másik sebe felé tekint. Ők ketten kaptak a haragból, az őrületből, amely a veszteség miatt tört ki a szerencsétlenen. De már elmúlt. Legalább is ez el. A sebe viszont még mindig vérzik, ugyan nem nagyon, de neki ennyi is elég hozzá. Az anyagot görcsösen szorongatja, amitől a fájdalom üti fel a fejét, de nem törődik vele, valahogy elenyészik a többi érzése mellett. Ekkor figyel csak a férfire, hogy mit is ügyködik. Bizonyára megszomjazott, vagy csak felejteni akar, hiszen most, a többiek helyett ő kutat egy bizonyos üveg után. Nem is kerít nagy feneket neki, csendben figyeli, ahogyan végül iszik az italból. Ő maga is szomjazik, kissé kiszáradt már, de nem lenne képes akármelyik üvegből inni, akármit magába táplálni. Nem is adja jelét a dolognak, eltereli róla a gondolatait csendesen, majd meglepett pillantással tekint a férfire, amikor az üveget nyújtja felé. Elvéve nézi meg magának az italt, majd a másikra figyelve hallgatja szavait, amire bólint. Az utolsó szócska lepi meg igazán, az, hogy ennyire törődni kíván vele, vigyáz rá, mondhatni. Elmosolyodik a gondolatra, hiszen ebben a helyzetben különösen jól esik neki, ha valaki nem csak egy koloncnak, a lánc másik végén függőnek tekint rá. Sokat segít abban, hogy átvészelje.
- Rendben, köszönöm. – pillant rá hálásan, majd ahogyan kérte, az alkohol egy részét a sebre locsolta. Jobban csípte, mint amire számított, így fel is szisszen, de tűri viszont, hogy az ital marja de egyben fertőtleníti is a sebét. Vár egy kicsit, csak akkor önt még rá egy keveset, immáron hangtalanul bírva azt, majd, körbetekintve keresni kezd egy aránylag tiszta anyagot, amely megfelelhet a seb bekötözéséhez. Egy hosszabb, gyolcs-szerű anyagot vesz magához végül, elnézegetve szaggatja vékonyabb darabokra, hogy kötszernek feleljen meg, majd a művelet végeztével tekint le mellkasára, mégis hogyan fogjon hozzá. Sóhajtva fordul el, hogy könnyebben hozzáférhessen a sebhez, ruhája pántját letolja vállairól, csúsztatja lejjebb az anyagot, felfedve hófehér bőrének nem látott részeit, de nem sokáig, hiszen a kötés már kerül is a helyére, fedi el bőrét, sebét, és megkötve rögzíti azt. Nemigen kötözött még sebet, ráérzésre csinálta csak, remélve, hogy megfelel a célnak. Ruháját visszahúzva igazítja meg, fordul vissza előre, tekintetével még egyszer megköszönve a törődést, és nyugton ülve sóhajt, reméli a legjobbakat.
A béke, amelyet a kabintól várt, megadatik, azonban nem sokáig, hiszen a fedélzeten adódó gondok egyhamar leszűrődnek hozzájuk. Nem ígér semmi jót egy szó sem, ami eléri őt, és meg is érti, de örül annak, hogy nem kell odafent lennie, nem kell átélnie. A hang, a kellemes de mégis hátborzongató dallam teljesen elvonja a figyelmét a kalózokról, szemeit lehunyva hallgatja azt, míg el nem hallgat, és ismét csak a kalózok hangjait kénytelen „élvezni”. A ricsajra, és a szavakra kapja fel végül a fejét, hiszen egyhamar kiderül, mi az örömük tárgya, mi az, aminek oly rettentően örülnek. A hajó. A hajó, amely talán esély lehet.. Talán. Ismét képes reménykedni.
Ahogy gyorsulnak az események, Mylene tekintete úgy vándorol felfelé, igaz, semmit sem lát a hajó belsején kívül, mégis úgy pásztáz, mintha könnyedén fellátna. Az idő telik, a kalózok hangja elhal, és idegeneké hallatszik, majd lépések, egyenesen az ajtajuk felé. Már-már ösztönből húzza össze magát, félve kissé, hogy vajon most kikkel kerül szembe. A riadalom, mely a belépők láttán fogja el, egyhamar elillan, hiszen nem újabb ellenség, hanem igencsak segítő szándékkal rendelkezőek. Megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor megszabadítják a láncaitól, már-már az örömkönnyeit hullajtja, de erőt vesz magán, erősnek mutatja magát, mint akin semmi sérülés sincs, és a lelke sem szenvedett semmit sem. Épphogy csak szusszan, amikor meglepve tapasztalja, hogy nem csak lánctársai kapnak fegyvert. Mintha az illető tudta volna, mit kell a kezébe adnia, úgy kerül hozzá az íj. Hálás pillantással megköszönve veszi magához, és követve őket, megindul a várt szabadság felé. Csakhogy, még ő is tudja, mennyire egyszerű lenne kijutni egyenesen, akadályok nélkül átkerülni a másik hajóra. A kalózok, akik addig vélhetőleg kiütve feküdtek, most támadásra és gyilkolni készek, hogy marasztalásra bírják a rabjaikat. De ő nem akar maradni, és, ahogy elnézi, egyikük sem. A tényleges harc megkezdődik, és ekkor, amikor talán a legnagyobb szükség van rá, nem tud moccanni. Az íjat görcsösen szorongatja, a nyíl, amelyet előhúzott és amellyel ő maga is ölni akar, a kezében marad. Nem képes arra, amit tennie kellene, nem tud semmit sem tenni. A vér, a temérdeknyi vér lepi el a hajót, néhol őt is, arcára sápadtság húzódik. Nagyokat lélegezve igyekszik visszanyerni a hidegvérét, lenyugodni, és cselekedni. Bár minden olyan egyszerű lenne..
Igyekezete közben, lánctársa is csatába kezd, szemei hatalmasra tágulnak, amikor közvetlen közelében találkozik a halál ezen arcával, és a vér, amely a padlóra kerül. A pillanatnyi tehetetlensége nem szűnik, még akkor sem, amikor indulnia kellene, a másik hajón lenne a helye. Sikoly hagyja el ajkait, mikor a kalózok felé indulnak, az íj kissé megemelkedik, mintha már képes lenne arra használni, amire való, de nem történik meg végül az, aminek kell, félbeszakad. Még ebben a helyzetben is képes zavarba jönni az idegen érintéstől, attól, ahogyan a férfi elragadja őt, és átsegíti a hajóra, sebesülten, elszántan, senkivel sem törődve. Szemei könnyekkel telnek meg, miközben kapaszkodik, és a menekítő hajó fedélzetére kerül. Már nem tudja megtippelni, mi lenne az, amivel meg tudná ezt majd hálálni neki, az életét, amelyet talán most mentett meg.
Ahogyan a férfi kiterül a hajópadlón, úgy dobja le az fegyverét, amelyet addig szorongatott. Felé fordulva húzódik közelebb hozzá, vet pillantást a sebre, majd az arcára, szemeiben pedig könnyek és hála csillog. Nemigen tud mit mondani, csak a férfi ép kezére helyezi sajátját, és amolyan néma „köszönömöt” mondva szorítja meg finoman a férfi kézfejét. Nem tartja ott sokáig sajátját, talán neki sem kellemes, neki pedig még mindig zavarba hozó az ilyesmi, így, elhúzva jobbját, körbetekint, hova kerültek. A kalózhajó, amelyet felégetni készülnek, már csak emlék. Egy rossz, pokoli emlék. Tekintetét elfordítja a fellobbanó lángokról, a holttestekről, amelyeket odaát hevernek, és visszatekint a társára. A kérdésre nem felel, csak bólint, mintha szavai eltűntek volna, a kalózhajón maradtak volna. Társaságot kapva húzódik kicsit félre, figyeli, ahogyan az érkező látja el a sebet, amelyet talán neki kellett volna, hiszen ennyivel biztosan tartozik a másiknak. Többel is. Amíg némi csend ül a hajón, addig bámul némán maga elé, hol felsóhajtva, hol csak szemeit lehunyva. Fáradt és nyúzott, ez látszik rajta, de nem hangoztatja, éber tekintettek húzza ki magát, amikor a kapitány hangja felcsendül ismét, és feléjük szól. Társa mellé húzódik vissza, mintha nem merne két lépésnyivel arrább mozdulni mellőle, és úgy hallgatja a kapitányt, miközben néha-néha a férfire tekint, figyelve állapotát. Szinte mosolyogni támad kedve, amikor felmerül a tény, hogy várniuk kell. Órák hosszat képes lett volna várni, és képes most is, mintsem még egyszer átélje a másik hajón történteket, vagy csak annak egy szeletét. Mintha a béke ringatózó szigetére került volna, úgy fogadja el a dolgot, hogy várniuk kell, a fedélzeten ülve. Talán nem is merne még egy sötét zugba behúzódni, a szél, a kellemes, friss levegő cirógatja arcát, miközben lehunyja a szemeit, és nagyot szippant belőle. A szabadság, amelyről nemrég beszéltek, a béke és a nyugalom ezen a hajón volt, amelynek legénysége mentette meg őket. Szerencsések. Egy kicsit időzik még el így, élvezve a szelet, majd szemeit visszaszegezi a férfire, a kötésre, amely a sebet borítja. A sajátja még bírja, a sebe pedig már csak kellemetlenül zsibog, ég, de szinte fel sem veszi. Majd átkötözi, ha kikötöttek, ha elérték a célt.
- Jól van? – bukik ki belőle az aggodalmas kérdés hirtelen, de nem akarja visszafogni. Tincsei előrehullnak, amikor letekint rá. Nem úgy tűnt, mint egy életveszélyes seb, de fel tudja idézni, mit mondott arról, mik lehetnek azokon a kardokon, szablyákon. Úgy sem tud mit tenni, így marad a padlón, ülve, és némán örül, ad hálát, hogy így folytatódik a kalandjuk.
*Kezei továbbra is remegnek, testében, lelkében lángol a félelem, a rettegés, amellyel viseltetik a játék iránt. Hangját nem is mutatja meg az ellenfélnek, bizalmat adva a férfinek, csak bólint, mikor az újabb kör következik, nem akar semmiről sem dönteni, figyelni sem mer. Ajkai mozdulatlanok, ámbár némán imádkozik, hogy az a bizonyos szerencse ne tűnjön el mellőlük. A második helyes találatra nemhogy nyugodt arcot vág, még inkább ideges, feszült, hogy mi fog kisülni belőle. Az asztalcsapásra, a kimondott szóra csak összébb húzza magát, nem mer felnézni senkire sem, a helyet súlyosságát érzi, és nem mer kikezdeni vele egy kicsit sem. Ujjait ökölbe szorítva figyeli az utolsó, végzetes kört, a poharakat, melyek eszeveszetten keringenek körbe és körbe, követni viszont nemigen tudja, hogy melyik alatt lehet az a bizonyos érme. Csak sóhajt, ismét helyeselve, hogy arra voksol, amire a másik is, és ajkait összepréselve, minden erejével azon van, hogy ne látszódjon rajta az, ami odabent tombol, hogy ne ordítson, sikítson úgy, ahogyan legszívesebben az első perctől megtette volna. Az érme viszont ott lapul, szívéről nagy kő esik le, hiszen, ezek szerint megszabadultak, nem kell elviselniük azt, amit a beteg agyú kalóz tenni kíván. Már éppen hogy ő is felsóhajt, lenyugszik, amikor a kalóz elveszti a fejét. Fejét felkapva, riadt tekintettel mered a kalózra, majd már borul is az asztal. Hátraesik, hiszen eddig sem volt épp a legkényelmesebb helye, de legalább nem pont az őrült előtt kell lennie. Hang ajkait viszont egészen addig el nem hagyja, mígnem a kalóz kivonja szablyáját, és hadonászni kezd vele. Nemigen tud mivel védekezni, és mikor bőrét szabja fel a penge, ugyan nem mélyen, de eléggé érzi azt, felsikít. Tehetetlenül kap a vérző seb felé, szinte teljesen a félelemtől vezérelve, és némán, remegve védi arcát kezével, ha netán a másik újra támadna. De nem ez történik, nem támad többet, hiszen társai is érzik, hogy itt már teljességében komoly gondolata a kalóznak, hogy megölje őket. Ahogy felrángatják a földől, úgy engedelmeskedik némán, sőt, talán még hálás pillantással is tekint a kalóz felé, aki visszatereli őket a helyükre, ahonnét jöttek. Megváltás a sötét lyuk, most maga a béke szigete. Nem nézelődik visszafele úton, nem érdeklődik a többi rab holléte felől, vagy, hogy hogy vannak. Keze a seben pihen, szorítja ruhája foszlott anyagát rá, és amint beérnek, már húzódik is a társaival vissza oda, ahonnét jöttek.
Zihálva, könnyes szemekkel ácsorog, amikor becsukódik mögöttük az ajtó. Talán most fogja fel igazán, mit kellett átélnie, mi az, ami nemrég fenyegette őt. Pár könnycsepp kicsordul ugyan, de erőt vesz magán, nagyot sóhajt, és legyűri a gombócot, a pánikszerű sírás ingerét. Csendben tekint társaira inkább, figyelve, ahogyan a lány leül, viszont a másik keresgélni kezd. Követi a nőt, letelepszik maga is, hiszen remegő lábai most igencsak ingatagok, aprókat zihálva igyekszik lenyugtatni magát. Nem akar hisztérika lenni, igyekszik a tőle leghihetőbb, legerősebbnek mutatkozó képet közvetíteni a másikak felé. A lány kérdésre kapja fel a fejét, hiszen addig csak bámult maga elé mereven, és nagyot nyelve igyekszik hangja remegését is visszafogni.*
- I.. Igen. És te? – viszonozza a gesztus, és könnytől csillogó szemeiben az aggodalom szikrái csillannak fel, miközben a másik sebe felé tekint. Ők ketten kaptak a haragból, az őrületből, amely a veszteség miatt tört ki a szerencsétlenen. De már elmúlt. Legalább is ez el. A sebe viszont még mindig vérzik, ugyan nem nagyon, de neki ennyi is elég hozzá. Az anyagot görcsösen szorongatja, amitől a fájdalom üti fel a fejét, de nem törődik vele, valahogy elenyészik a többi érzése mellett. Ekkor figyel csak a férfire, hogy mit is ügyködik. Bizonyára megszomjazott, vagy csak felejteni akar, hiszen most, a többiek helyett ő kutat egy bizonyos üveg után. Nem is kerít nagy feneket neki, csendben figyeli, ahogyan végül iszik az italból. Ő maga is szomjazik, kissé kiszáradt már, de nem lenne képes akármelyik üvegből inni, akármit magába táplálni. Nem is adja jelét a dolognak, eltereli róla a gondolatait csendesen, majd meglepett pillantással tekint a férfire, amikor az üveget nyújtja felé. Elvéve nézi meg magának az italt, majd a másikra figyelve hallgatja szavait, amire bólint. Az utolsó szócska lepi meg igazán, az, hogy ennyire törődni kíván vele, vigyáz rá, mondhatni. Elmosolyodik a gondolatra, hiszen ebben a helyzetben különösen jól esik neki, ha valaki nem csak egy koloncnak, a lánc másik végén függőnek tekint rá. Sokat segít abban, hogy átvészelje.
- Rendben, köszönöm. – pillant rá hálásan, majd ahogyan kérte, az alkohol egy részét a sebre locsolta. Jobban csípte, mint amire számított, így fel is szisszen, de tűri viszont, hogy az ital marja de egyben fertőtleníti is a sebét. Vár egy kicsit, csak akkor önt még rá egy keveset, immáron hangtalanul bírva azt, majd, körbetekintve keresni kezd egy aránylag tiszta anyagot, amely megfelelhet a seb bekötözéséhez. Egy hosszabb, gyolcs-szerű anyagot vesz magához végül, elnézegetve szaggatja vékonyabb darabokra, hogy kötszernek feleljen meg, majd a művelet végeztével tekint le mellkasára, mégis hogyan fogjon hozzá. Sóhajtva fordul el, hogy könnyebben hozzáférhessen a sebhez, ruhája pántját letolja vállairól, csúsztatja lejjebb az anyagot, felfedve hófehér bőrének nem látott részeit, de nem sokáig, hiszen a kötés már kerül is a helyére, fedi el bőrét, sebét, és megkötve rögzíti azt. Nemigen kötözött még sebet, ráérzésre csinálta csak, remélve, hogy megfelel a célnak. Ruháját visszahúzva igazítja meg, fordul vissza előre, tekintetével még egyszer megköszönve a törődést, és nyugton ülve sóhajt, reméli a legjobbakat.
A béke, amelyet a kabintól várt, megadatik, azonban nem sokáig, hiszen a fedélzeten adódó gondok egyhamar leszűrődnek hozzájuk. Nem ígér semmi jót egy szó sem, ami eléri őt, és meg is érti, de örül annak, hogy nem kell odafent lennie, nem kell átélnie. A hang, a kellemes de mégis hátborzongató dallam teljesen elvonja a figyelmét a kalózokról, szemeit lehunyva hallgatja azt, míg el nem hallgat, és ismét csak a kalózok hangjait kénytelen „élvezni”. A ricsajra, és a szavakra kapja fel végül a fejét, hiszen egyhamar kiderül, mi az örömük tárgya, mi az, aminek oly rettentően örülnek. A hajó. A hajó, amely talán esély lehet.. Talán. Ismét képes reménykedni.
Ahogy gyorsulnak az események, Mylene tekintete úgy vándorol felfelé, igaz, semmit sem lát a hajó belsején kívül, mégis úgy pásztáz, mintha könnyedén fellátna. Az idő telik, a kalózok hangja elhal, és idegeneké hallatszik, majd lépések, egyenesen az ajtajuk felé. Már-már ösztönből húzza össze magát, félve kissé, hogy vajon most kikkel kerül szembe. A riadalom, mely a belépők láttán fogja el, egyhamar elillan, hiszen nem újabb ellenség, hanem igencsak segítő szándékkal rendelkezőek. Megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor megszabadítják a láncaitól, már-már az örömkönnyeit hullajtja, de erőt vesz magán, erősnek mutatja magát, mint akin semmi sérülés sincs, és a lelke sem szenvedett semmit sem. Épphogy csak szusszan, amikor meglepve tapasztalja, hogy nem csak lánctársai kapnak fegyvert. Mintha az illető tudta volna, mit kell a kezébe adnia, úgy kerül hozzá az íj. Hálás pillantással megköszönve veszi magához, és követve őket, megindul a várt szabadság felé. Csakhogy, még ő is tudja, mennyire egyszerű lenne kijutni egyenesen, akadályok nélkül átkerülni a másik hajóra. A kalózok, akik addig vélhetőleg kiütve feküdtek, most támadásra és gyilkolni készek, hogy marasztalásra bírják a rabjaikat. De ő nem akar maradni, és, ahogy elnézi, egyikük sem. A tényleges harc megkezdődik, és ekkor, amikor talán a legnagyobb szükség van rá, nem tud moccanni. Az íjat görcsösen szorongatja, a nyíl, amelyet előhúzott és amellyel ő maga is ölni akar, a kezében marad. Nem képes arra, amit tennie kellene, nem tud semmit sem tenni. A vér, a temérdeknyi vér lepi el a hajót, néhol őt is, arcára sápadtság húzódik. Nagyokat lélegezve igyekszik visszanyerni a hidegvérét, lenyugodni, és cselekedni. Bár minden olyan egyszerű lenne..
Igyekezete közben, lánctársa is csatába kezd, szemei hatalmasra tágulnak, amikor közvetlen közelében találkozik a halál ezen arcával, és a vér, amely a padlóra kerül. A pillanatnyi tehetetlensége nem szűnik, még akkor sem, amikor indulnia kellene, a másik hajón lenne a helye. Sikoly hagyja el ajkait, mikor a kalózok felé indulnak, az íj kissé megemelkedik, mintha már képes lenne arra használni, amire való, de nem történik meg végül az, aminek kell, félbeszakad. Még ebben a helyzetben is képes zavarba jönni az idegen érintéstől, attól, ahogyan a férfi elragadja őt, és átsegíti a hajóra, sebesülten, elszántan, senkivel sem törődve. Szemei könnyekkel telnek meg, miközben kapaszkodik, és a menekítő hajó fedélzetére kerül. Már nem tudja megtippelni, mi lenne az, amivel meg tudná ezt majd hálálni neki, az életét, amelyet talán most mentett meg.
Ahogyan a férfi kiterül a hajópadlón, úgy dobja le az fegyverét, amelyet addig szorongatott. Felé fordulva húzódik közelebb hozzá, vet pillantást a sebre, majd az arcára, szemeiben pedig könnyek és hála csillog. Nemigen tud mit mondani, csak a férfi ép kezére helyezi sajátját, és amolyan néma „köszönömöt” mondva szorítja meg finoman a férfi kézfejét. Nem tartja ott sokáig sajátját, talán neki sem kellemes, neki pedig még mindig zavarba hozó az ilyesmi, így, elhúzva jobbját, körbetekint, hova kerültek. A kalózhajó, amelyet felégetni készülnek, már csak emlék. Egy rossz, pokoli emlék. Tekintetét elfordítja a fellobbanó lángokról, a holttestekről, amelyeket odaát hevernek, és visszatekint a társára. A kérdésre nem felel, csak bólint, mintha szavai eltűntek volna, a kalózhajón maradtak volna. Társaságot kapva húzódik kicsit félre, figyeli, ahogyan az érkező látja el a sebet, amelyet talán neki kellett volna, hiszen ennyivel biztosan tartozik a másiknak. Többel is. Amíg némi csend ül a hajón, addig bámul némán maga elé, hol felsóhajtva, hol csak szemeit lehunyva. Fáradt és nyúzott, ez látszik rajta, de nem hangoztatja, éber tekintettek húzza ki magát, amikor a kapitány hangja felcsendül ismét, és feléjük szól. Társa mellé húzódik vissza, mintha nem merne két lépésnyivel arrább mozdulni mellőle, és úgy hallgatja a kapitányt, miközben néha-néha a férfire tekint, figyelve állapotát. Szinte mosolyogni támad kedve, amikor felmerül a tény, hogy várniuk kell. Órák hosszat képes lett volna várni, és képes most is, mintsem még egyszer átélje a másik hajón történteket, vagy csak annak egy szeletét. Mintha a béke ringatózó szigetére került volna, úgy fogadja el a dolgot, hogy várniuk kell, a fedélzeten ülve. Talán nem is merne még egy sötét zugba behúzódni, a szél, a kellemes, friss levegő cirógatja arcát, miközben lehunyja a szemeit, és nagyot szippant belőle. A szabadság, amelyről nemrég beszéltek, a béke és a nyugalom ezen a hajón volt, amelynek legénysége mentette meg őket. Szerencsések. Egy kicsit időzik még el így, élvezve a szelet, majd szemeit visszaszegezi a férfire, a kötésre, amely a sebet borítja. A sajátja még bírja, a sebe pedig már csak kellemetlenül zsibog, ég, de szinte fel sem veszi. Majd átkötözi, ha kikötöttek, ha elérték a célt.
- Jól van? – bukik ki belőle az aggodalmas kérdés hirtelen, de nem akarja visszafogni. Tincsei előrehullnak, amikor letekint rá. Nem úgy tűnt, mint egy életveszélyes seb, de fel tudja idézni, mit mondott arról, mik lehetnek azokon a kardokon, szablyákon. Úgy sem tud mit tenni, így marad a padlón, ülve, és némán örül, ad hálát, hogy így folytatódik a kalandjuk.
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-20 20:19:04
Üzenet elküldve: 2013-09-20 20:19:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
*Az egész csapat megérkezett a másik hajóra, senki se halt meg, néhányan bekaptak pár kisebb-nagyobb sérülést, de egyik se halálos. A kalózhajóra a tüzes pokol vár. A nyilak fellángolnak és repülnek is a nagyobb hajó felé ami lángra is kap. Halálhörgés, és a tüzes fájdalomtól ordító kalózok hangja száll a tengeren. A hajó szép lassan elpusztul és ők nagy nyikorgással de elindulnak lassan. Ekkor a tüzes hajóról Jekk alakja tűnik fel, ahogy kétségbeesetten szalad és próbál átjutni. Elrugaszkodik, de nem jár nagy sikerrel, csak a hajójuk oldaláig jut és abba kapaszkodva próbál életben maradni de egyedül nem fog neki menni. Mogirsra tekint és Ő vissza a törpére. Nehéz döntés előtt áll most. Odalép a a hajó oldalához. Hallja Rakori szavait de nem fogja fel, nem figyel most semmire. Ekkor megragadja a törpe karját és próbálja felhúzni, de sajnos nem elég erősen fogja. A nemrégiben történt vérontás következtében Mogirs keze tiszta vér és verejték. Jekk karja kicsúszik a kezéből és a törpe a hullámzó halálba zuhan és elnyelik a habok. Ekkor Mogirs feláll egy kicsit nézi még a habokat, aztán a mellette álló Rakorihoz fordul.*
-Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó-e nekünk vagy nem. Nem lett volna rossz a fedélzeten, értette a dolgát, de az se biztos, hogy bízhattunk volna benne, hisz csak kalóz volt valamennyire Ő is. De, most már mindegy. Kár volt a kalózok közé állnia.
*Ekkor rátekint Mogirs Rakori sebére.*
-Látom kaptál egy emléket a kalózoktól.
*Egy kisebb mosoly ül ki az arcára, majd elfordul a tenger felé, messze még látni lehet a kalózhajó égő roncsait. Ekkor kivetik a halászok a hálóikat. A tengert nézegetve Mogirs megszólal.*
-Remélem tényleg kapunk szállást és ételt. Kell egy kis kényelem már, nem mintha nem lett volna pompás szállás a kalózoknál, na de mégis kell a változatosság.
*Az iróniájától mosolyogva oldalra tekint Rakorira, hogy megnézze a reakcióját, majd vissza a tengerre, közben a botján támaszkodik amit visszaszerzett a kalózoktól.*
*Az egész csapat megérkezett a másik hajóra, senki se halt meg, néhányan bekaptak pár kisebb-nagyobb sérülést, de egyik se halálos. A kalózhajóra a tüzes pokol vár. A nyilak fellángolnak és repülnek is a nagyobb hajó felé ami lángra is kap. Halálhörgés, és a tüzes fájdalomtól ordító kalózok hangja száll a tengeren. A hajó szép lassan elpusztul és ők nagy nyikorgással de elindulnak lassan. Ekkor a tüzes hajóról Jekk alakja tűnik fel, ahogy kétségbeesetten szalad és próbál átjutni. Elrugaszkodik, de nem jár nagy sikerrel, csak a hajójuk oldaláig jut és abba kapaszkodva próbál életben maradni de egyedül nem fog neki menni. Mogirsra tekint és Ő vissza a törpére. Nehéz döntés előtt áll most. Odalép a a hajó oldalához. Hallja Rakori szavait de nem fogja fel, nem figyel most semmire. Ekkor megragadja a törpe karját és próbálja felhúzni, de sajnos nem elég erősen fogja. A nemrégiben történt vérontás következtében Mogirs keze tiszta vér és verejték. Jekk karja kicsúszik a kezéből és a törpe a hullámzó halálba zuhan és elnyelik a habok. Ekkor Mogirs feláll egy kicsit nézi még a habokat, aztán a mellette álló Rakorihoz fordul.*
-Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó-e nekünk vagy nem. Nem lett volna rossz a fedélzeten, értette a dolgát, de az se biztos, hogy bízhattunk volna benne, hisz csak kalóz volt valamennyire Ő is. De, most már mindegy. Kár volt a kalózok közé állnia.
*Ekkor rátekint Mogirs Rakori sebére.*
-Látom kaptál egy emléket a kalózoktól.
*Egy kisebb mosoly ül ki az arcára, majd elfordul a tenger felé, messze még látni lehet a kalózhajó égő roncsait. Ekkor kivetik a halászok a hálóikat. A tengert nézegetve Mogirs megszólal.*
-Remélem tényleg kapunk szállást és ételt. Kell egy kis kényelem már, nem mintha nem lett volna pompás szállás a kalózoknál, na de mégis kell a változatosság.
*Az iróniájától mosolyogva oldalra tekint Rakorira, hogy megnézze a reakcióját, majd vissza a tengerre, közben a botján támaszkodik amit visszaszerzett a kalózoktól.*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-20 19:07:07
Üzenet elküldve: 2013-09-20 19:07:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
//A sellőzátony//
*Míg a többiek átérnek, a fejét a felhúzott térdén nyugtatja. Vállából, enyhe zsibbadás és fájdalmas lüktetés érződik. Érzi amint egy kevés vér kicsordul, de nem foglalkozik vele. Tudja, ha kihúzná a tőrt akkor nem csak szivárogna, hanem szépen folyna a vér a sebből. Így hát csak várja, hogy megmentői majd ellátják. Nem akaródzik most saját magát ellátni, főleg hogy elérhetetlen helyen sebezték meg. A csata zaja semmitmondó duruzsolásnak hallatszik csak, csak a hajó megnyugtató indulása szabadítja fel kicsit a lelkét, ám még mindig kételkedik a megmentőikben. Hallja a hajó recsegését és a nyílvesszők végén fellobbanó lángokat, a megpendülő íjat és a halk koppanó becsapódásaikat. Aztán újra csak a recsegés és a tűz felerősödő ropogása. A sikolyok és az égő hús bűze. Boldog, hogy megdöglenek azok a kalózok kik a nagy vízfelszín valamely pontjára hurcolták, és mégis enyhe szomorúságot érez. Mullan az aki megérintette a lelkét. Szerette volna, ha valamelyik szép nővel egy gyönyörű, új életet kezdhetett volna a földön. Bármely nővel, csak ne vele! Gondolataiból a törpe segélykérése ébreszti fel. Felemeli a fejét és Mogirs arcát fürkészi. Látja a töprengést kiülni a vonásaiba. Elmosolyodik hisz a férfi szimpatikus számára.*
-Hagyd csak. Közéjük tartozott akárhogy is magyarázkodik. Segített nekik. Ha nem akart volna segíteni vagy megszökik vagy meghal. Én is szívesen mentettem volna a kalóznőmet, de ő is csak közéjük tartozott.-*Talán érzéketlennek tűnik, pedig egyáltalán nem az. Szeretné ha épp eszűen gondolkodna a férfi. Figyelmét egy mély hang vonja el a folytatásról. Egy helyes fiatal férfi szeretne segíteni neki. Nem szórakozik időhúzással és ez tetszik Rakorinak. A penge távozásakor egy halk szisszenés szűrődik ki fogai közül. Érzi ahogy meleg és selymes vére a bőrén folyik lefelé és átáztatja a ruháját. Mikor az orvosa az engedélyét kéri a varrásra, felkacag. Nevetésében ki lehet venni az örömöt.*
-Kérlek, ha a kés kiszedésére nem kértél engedélyt, akkor a varrásra miért kérsz? Nyugodtan állj neki, ja és lehetőleg tegezz. Felidegesít, ha úgy szólnak hozzám, mint egy úri kisasszonyhoz.-*Bátorító mosolyt küld a férfi felé és elfordul tőle. A tű könnyen jár ki-be a bőrében. A szurkáló fájdalomtól néha kirázza a hideg, de nem foglalkozik vele. Többször átélte már ezt az élményt. A kapitány szavait hallgatja. Mikor az végre végez és mindent megtud társaitól, Lenniorhoz intézi szavait.*
-Akkor most, hogy tisztában legyünk a helyzetünkkel, megkérdezem, hogy tudja-e a pontos helyzetünket a tengeren?-
*A választ megkapva várja, hogy a sebét varrogató férfi végezzen, majd feláll és a hajó széléhez sétál. A hullámokat nézi, majd pár perc múlva, a hálók csapódását a tengerben. Azok lassan elmerülnek és csapdaként várják a halakat. A halkat melyeket meg kell enniük, mert más hús lehet nincs azon a bizonyos szigeten. A fogadóban persze, most is biztos finom meleg ételeket szolgálnak fel, alkohollal. Fanyar fintor ül ki az arcára, majd társaságot keresve Mogirs mellé lép.*
*Míg a többiek átérnek, a fejét a felhúzott térdén nyugtatja. Vállából, enyhe zsibbadás és fájdalmas lüktetés érződik. Érzi amint egy kevés vér kicsordul, de nem foglalkozik vele. Tudja, ha kihúzná a tőrt akkor nem csak szivárogna, hanem szépen folyna a vér a sebből. Így hát csak várja, hogy megmentői majd ellátják. Nem akaródzik most saját magát ellátni, főleg hogy elérhetetlen helyen sebezték meg. A csata zaja semmitmondó duruzsolásnak hallatszik csak, csak a hajó megnyugtató indulása szabadítja fel kicsit a lelkét, ám még mindig kételkedik a megmentőikben. Hallja a hajó recsegését és a nyílvesszők végén fellobbanó lángokat, a megpendülő íjat és a halk koppanó becsapódásaikat. Aztán újra csak a recsegés és a tűz felerősödő ropogása. A sikolyok és az égő hús bűze. Boldog, hogy megdöglenek azok a kalózok kik a nagy vízfelszín valamely pontjára hurcolták, és mégis enyhe szomorúságot érez. Mullan az aki megérintette a lelkét. Szerette volna, ha valamelyik szép nővel egy gyönyörű, új életet kezdhetett volna a földön. Bármely nővel, csak ne vele! Gondolataiból a törpe segélykérése ébreszti fel. Felemeli a fejét és Mogirs arcát fürkészi. Látja a töprengést kiülni a vonásaiba. Elmosolyodik hisz a férfi szimpatikus számára.*
-Hagyd csak. Közéjük tartozott akárhogy is magyarázkodik. Segített nekik. Ha nem akart volna segíteni vagy megszökik vagy meghal. Én is szívesen mentettem volna a kalóznőmet, de ő is csak közéjük tartozott.-*Talán érzéketlennek tűnik, pedig egyáltalán nem az. Szeretné ha épp eszűen gondolkodna a férfi. Figyelmét egy mély hang vonja el a folytatásról. Egy helyes fiatal férfi szeretne segíteni neki. Nem szórakozik időhúzással és ez tetszik Rakorinak. A penge távozásakor egy halk szisszenés szűrődik ki fogai közül. Érzi ahogy meleg és selymes vére a bőrén folyik lefelé és átáztatja a ruháját. Mikor az orvosa az engedélyét kéri a varrásra, felkacag. Nevetésében ki lehet venni az örömöt.*
-Kérlek, ha a kés kiszedésére nem kértél engedélyt, akkor a varrásra miért kérsz? Nyugodtan állj neki, ja és lehetőleg tegezz. Felidegesít, ha úgy szólnak hozzám, mint egy úri kisasszonyhoz.-*Bátorító mosolyt küld a férfi felé és elfordul tőle. A tű könnyen jár ki-be a bőrében. A szurkáló fájdalomtól néha kirázza a hideg, de nem foglalkozik vele. Többször átélte már ezt az élményt. A kapitány szavait hallgatja. Mikor az végre végez és mindent megtud társaitól, Lenniorhoz intézi szavait.*
-Akkor most, hogy tisztában legyünk a helyzetünkkel, megkérdezem, hogy tudja-e a pontos helyzetünket a tengeren?-
*A választ megkapva várja, hogy a sebét varrogató férfi végezzen, majd feláll és a hajó széléhez sétál. A hullámokat nézi, majd pár perc múlva, a hálók csapódását a tengerben. Azok lassan elmerülnek és csapdaként várják a halakat. A halkat melyeket meg kell enniük, mert más hús lehet nincs azon a bizonyos szigeten. A fogadóban persze, most is biztos finom meleg ételeket szolgálnak fel, alkohollal. Fanyar fintor ül ki az arcára, majd társaságot keresve Mogirs mellé lép.*
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-19 20:13:14
Üzenet elküldve: 2013-09-19 20:13:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
* A hajóra lépve nem kell sokat várnia és hamarosan a többiek is csatlakoznak hozzá. Mikor mindenki átér a pallón a mágus elindítja a bárkát, ami lassan elhagyja a kalózhajót. Tania visszafordul, halvány mosollyal az a arcán veszi tudomásul, hogy igen szép vérfürdőt hagynak maguk mögött. A "megmentő"-k felé fordulva észreveszi az íjakat, könnyedén kitalálja mire készülnek, így pillantása visszasiklik a kalózhajóra, amit hamarosan vastag lángfüggöny ölel körül. Mosolya kiszélesedik, amint látja, hogy néhány kalóz elevenen ég el. A banda egy részének sikerül a vízbe ugrania, de így is marad elég a hajón, akiknek gyönyörködhet a lassú és legkevésbé se kellemes halálában.
Ámulatából Jekk alakja rántja vissza, aki az égő hajóról megpróbált átugrani az övékre. Sikertelenül. Ugyan megkapaszkodik a szélén, de látszik, hogy nem bírja sokáig. Látja, ahogy a törpe könyörgő szemekkel néz Mogirs felé és kíváncsian várja hogyan dönt a férfi, vajon a hullámsír vár a szerencsétlen kalózra vagy segítséget kap. Miután eldőlt Jekk sorsa tekintetét újra a kalózhajó felé fordítja, ami közben a lángok martalékává vált.
Lassan eltűnnek a szem elől a maradványok is, a látóhatáron nincs más, csak a végtelen tenger. Hirtelen egy ismeretlen férfihang üti meg a fülét. A hang forrását keresve a fedélzet felé fordul, ahol megpillanthatja a hajó kapitányát. Mikor eljut a kérdés a tudatáig halkan felhorkan. Látszik a kis csapaton, hogy nem egy harcos banda és igen meglepődött volna, ha mindenki életvidáman és épen lép át a pallón. Hirtelen egy szőke férfi lép a látóterébe. A segítségnyújtást hallva tétovázik, alaposan végigméri az előtte álló alakot, majd egy vállrándítással közli, hogy nincs kifogása ellene. Közben szemét végigjáratja a többi sebesülten is. Az éjbőrűn egy pillanatra megakad. Meglepődik, mikor észreveszi a nő vállából kiálló markolatot.*
~ Úgy látszik vannak itt még rajtam kívül olyanok, akiket nem ejtettek a fejükre.~
* Gondolja. A legtöbben ilyenkor sokkos állapotba kerülnek vagy annyira pánikba esnek, hogy kirántják a fegyvert, ami nem szerencsés, mert akkor nagyobb esély van arra, hogy elvérzik. Persze nem tudhatja, hogy a másik miért hagyta magában a tőrt, lehet hogy ő is a sokkba menekült, de a szeméből ilyen nem olvasható ki.
Mikor a kapitány újra megszólal tekintetét felé fordítja és figyelmesen hallgatja a monológot.*
~ A visszajutás sem lesz sétagalopp.~
* Nem tudja, hogyan tervezik visszajuttatni őket a kikötőbe, de neki egyáltalán nem sürgős, élvezi, hogy újra fegyvert foghat a kezébe és érezheti, amint a másik forró vére végigfolyik a karján. Régen volt már része ilyen élményben.
Hamarosan újra megjelenik a mágus, aki néhány szót intéz Lenniorhoz. Sajnos nem hallja, mit mond a férfi, legalábbis a hangjából ítélve azok közé sorolná, de a kapitány mondatából könnyedén következtethet. Mikor Lennior eltűnik és a mágusnak is más dolga akad újra a többiek felé fordul. Nem tervezi, hogy beszélgetésbe elegyedik bárkivel is, de szeretné hallani mit beszélnek, már ha megszólalnak egyáltalán.*
* A hajóra lépve nem kell sokat várnia és hamarosan a többiek is csatlakoznak hozzá. Mikor mindenki átér a pallón a mágus elindítja a bárkát, ami lassan elhagyja a kalózhajót. Tania visszafordul, halvány mosollyal az a arcán veszi tudomásul, hogy igen szép vérfürdőt hagynak maguk mögött. A "megmentő"-k felé fordulva észreveszi az íjakat, könnyedén kitalálja mire készülnek, így pillantása visszasiklik a kalózhajóra, amit hamarosan vastag lángfüggöny ölel körül. Mosolya kiszélesedik, amint látja, hogy néhány kalóz elevenen ég el. A banda egy részének sikerül a vízbe ugrania, de így is marad elég a hajón, akiknek gyönyörködhet a lassú és legkevésbé se kellemes halálában.
Ámulatából Jekk alakja rántja vissza, aki az égő hajóról megpróbált átugrani az övékre. Sikertelenül. Ugyan megkapaszkodik a szélén, de látszik, hogy nem bírja sokáig. Látja, ahogy a törpe könyörgő szemekkel néz Mogirs felé és kíváncsian várja hogyan dönt a férfi, vajon a hullámsír vár a szerencsétlen kalózra vagy segítséget kap. Miután eldőlt Jekk sorsa tekintetét újra a kalózhajó felé fordítja, ami közben a lángok martalékává vált.
Lassan eltűnnek a szem elől a maradványok is, a látóhatáron nincs más, csak a végtelen tenger. Hirtelen egy ismeretlen férfihang üti meg a fülét. A hang forrását keresve a fedélzet felé fordul, ahol megpillanthatja a hajó kapitányát. Mikor eljut a kérdés a tudatáig halkan felhorkan. Látszik a kis csapaton, hogy nem egy harcos banda és igen meglepődött volna, ha mindenki életvidáman és épen lép át a pallón. Hirtelen egy szőke férfi lép a látóterébe. A segítségnyújtást hallva tétovázik, alaposan végigméri az előtte álló alakot, majd egy vállrándítással közli, hogy nincs kifogása ellene. Közben szemét végigjáratja a többi sebesülten is. Az éjbőrűn egy pillanatra megakad. Meglepődik, mikor észreveszi a nő vállából kiálló markolatot.*
~ Úgy látszik vannak itt még rajtam kívül olyanok, akiket nem ejtettek a fejükre.~
* Gondolja. A legtöbben ilyenkor sokkos állapotba kerülnek vagy annyira pánikba esnek, hogy kirántják a fegyvert, ami nem szerencsés, mert akkor nagyobb esély van arra, hogy elvérzik. Persze nem tudhatja, hogy a másik miért hagyta magában a tőrt, lehet hogy ő is a sokkba menekült, de a szeméből ilyen nem olvasható ki.
Mikor a kapitány újra megszólal tekintetét felé fordítja és figyelmesen hallgatja a monológot.*
~ A visszajutás sem lesz sétagalopp.~
* Nem tudja, hogyan tervezik visszajuttatni őket a kikötőbe, de neki egyáltalán nem sürgős, élvezi, hogy újra fegyvert foghat a kezébe és érezheti, amint a másik forró vére végigfolyik a karján. Régen volt már része ilyen élményben.
Hamarosan újra megjelenik a mágus, aki néhány szót intéz Lenniorhoz. Sajnos nem hallja, mit mond a férfi, legalábbis a hangjából ítélve azok közé sorolná, de a kapitány mondatából könnyedén következtethet. Mikor Lennior eltűnik és a mágusnak is más dolga akad újra a többiek felé fordul. Nem tervezi, hogy beszélgetésbe elegyedik bárkivel is, de szeretné hallani mit beszélnek, már ha megszólalnak egyáltalán.*
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-15 21:00:03
Üzenet elküldve: 2013-09-15 21:00:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz //
// A Sellőzátony //
*Bőr feszül, csontok törnek, vér fröccsen.. Igazi mészárlás veszi kezdetét a hajón! A foglyok, mikor a tegnapi nap folyamán kinyithatták szemüket reggel, a kellemes madárcsicsergés közepette, minden bizonnyal nem gondolták azt, hogy egy nap múlva már legalább három emberi életet hagynak maguk mögött! Éles helyzetben nem is gondolkozik ilyenen az ember, csupán ösztöneinek tesz eleget, s a túlélésre törekszik!
Nem volt nehéz dolguk a foglyoknak, hiszen a kábult kalózokat igen könnyen le tudták teríteni - sajnos a sérülések sem maradhattak el, hiszen néhányuk bekapott pár rondább sebet! Azonban azt már hatalmas sikernek könyvelhetik el, hogy kivétel nélkül mindenkinek sikerült átjutnia a másik hajóra! Az idegen hajóról érkezettek segítettek is még nekik, hiszen nem egy hölgy volt köztük, s egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek az ösztönei a harcot sugallták, könnyen meg lehet, hogy valaki teljesen leblokkolhatott a félelemtől! Bármi is történt, az utolsó férfi is átszökell a deszkán, ami azzal le is esik a tengerbe, s elnyelik örökre a hullámok. A hajó azonban rögtön mordul egy hatalmasat! Nem véletlen, hiszen a fekete köpenyes mágus szokatlanul is mély hangján, hangosan egy varázsigét kezd regélni, minek hatására a bárka meg is indul lassan előre! A férfiaknak nem is kell több! Azonnal előkapják az íjakat s a nyilakat, ám utóbbiak egyáltalán nem hegyesek, sőt! A végükre egy rongynak látszó, nagyon gyúlékony anyag van csavarva.. Mindenki szépen felsorakozik a hajó szélére, két oldalon pedig megjelenik két fiatalabb fiú fáklyával, s gyors tempóban haladnak végig a férfiak előtt, kiknek folyamatosan gyújtják meg a nyilát! Azok a hajó minden szegletét célozzák: rongyokat, rumos hordót, holtesteket! Ennek következtében a hajó pillanatokon belül kap lángra!
Azonban a kiáltozó kalózok közt észrevehetik, ahogy a Jekk, a törpe kétségbeesetten lohol a lángoló kalózhajú széléhez, ahonnan pedig a lendület segítségével el is rugaszkodik a másik bárka felé! Ám kis termete s a távolodó jármű miatt nem tud teljesen átugrani, így lecsúszik a széléről.. Azonban még keservesen kapaszkodik, s a pont előtte álló Mogirs felé pillant keserves szemekkel! Érezheti a férfi, hogy a törpe élete csak rajta múlik! Már nem bírja sokáig tartani magát, így Mogirs eldöntheti, hogy felhúzza-e Jekket, aki az elején kegyetlenül bánt vele, ám a fedélzeten egy másik oldalát mutatta meg, vagy pedig hagyja, hogy leessen, s elnyeljék őt is a hullámok..
Abban a pillanatban, ahogy a törpe átugrik, a kalózbárka nyikordul egyet, s lassacskán kezd összeomolni! Többen a vízbe ugranak, ám többeket elkapnak a lángok, párat viszont a deszkák nyársalják fel - mint például a kampókezűt, kinek pont a lába alatt nyílt meg a hajó, így igen szerencsétlen módon egy vékonyabb deszka karóba húzás szerűen nyársalja fel! A mentő bárka "utasai" csak némán hallgatják a sikolyokat, csendben figyelik a távolodó járműről a lángnyelveket, melyek hamarosan felemésztenek mindent, míg végül a hatalmas tenger birodalmába nem zárja örökre a maradványokat! Így ért véget egy híres-neves kalózbanda..
Mikor már leülepedtek a hullámok, a mágus a hajóorrba lépked szótlanul, s egyenlőre nem törődik az újoncokkal, csupán arra koncentrál, hogy megfelelő irányba terelje a hajót. Helyette a kapitány szólal fel az immáron "felszabadított rabszolgák" felé.*
- Mindenki jól van?
*Ekkor alaposabban is megnézi őket, mire int két férfinek, akik odalépnek Tania, Rakori, Caith és Balin mellé.*
- Hölgyem, engedje meg, kérem.. *szól egy hosszú, szőke hajú kedves mosollyal Tania felé* Igen csúnya az a seb, engedje meg kérem, hogy segítsek! Azok a kalózpengék ki tudja miket láttak ezelőtt, nem célszerű így hagyni a sebet! *azzal megvárja a hölgy engedélyét*
- Ön pedig kérem, szorítsa össze a fogait! *szól egy magas, rövidebb hajú az éjelfnek* Háromra ki fogom húzni a tőrt! Egy.. Három! *azzal hirtelen kirántja a pengét, majd a vízbe hajítja* Most kérem, maradjon nyugton, össze kell varrni a sebet, elég ronda, s ha így hagyjuk, akkor nagy bajok lehetnek belőle.. *láthatóan ért az orvosláshoz, ezért is jelenik meg a kezében egy tű, ám ő is a hölgyemény beleegyezésére vár*
- Előre is elnézést, de ezt most muszáj! *azzal egy vállig érő barna hajú levágja Caith ruhájának tetejét az egyik karjánál* Szerencsére nem súlyos a seb, de ezt rendesen csak a szigeten tudjuk ellátni, addig pedig.. Nézzen csak rám, kérem! *azzal egy kedves mosolyt ereszt meg a hölgy felé* Nagyon bátor volt ott a hajón és a hídon, minden elismerésem! *miközben beszél, hirtelen alkoholt önt Caith vállára, remélve, hogy a figyelemelterelő beszéd sikerrel járt*
- Segíthetek? Talán nem ártana a kezének egy vizes kötés, borogatás, na mutassa! *azzal az egyik fiatalabb fiú leönt vízzel egy rongyot, s ha Balin nem ellenkezik, akkor beköti a kezét*
- Kérem, engedjék meg, hogy bemutatkozzak, a nevem Lennior! *szól fel a kapitány* Nem kissé furcsa számunkra, hogy egy hajót látunk erre, hiszen évek óta egy árva lélek sem járt erre! *értetlenül megvakarja a fejét* Talán az a köd riasztja el őket, úgy, ahogy minket is.. Még nem jártunk azon túl, s a szigetünkön kívül sem ismerünk más helyet. Önök honnan jöttek? *ekkor tekintetét Chothal felé fordítja, válaszra várva* Mi történt pontosan? *ekkor már Eleisa felé pillant kérdően* Az első napsugarak feltűntek, s mi minden negyednap kihajózunk a tengerre halászni, így most ezt kénytelenek lesznek megvárni! Utána visszamegyünk a szigetünkre, mely két órányira van innen! Ott kapnak rendes szállást, ételt és ruhákat, s majd megbeszéljük a továbbiakat! Sajnos most nem tudunk pihenő hellyel szolgálni, mert a kabinok tele vannak halászhálókkal és egyéb eszközökkel, de itt fedélzeten nyugodtan mehetnek bármerre, foglaljanak helyet bárhol!
*Ekkor lassú léptekkel megérkezik a mágus is - olyan a járása, mintha lebegne a köpeny alatt, szinte átsuhan a fedélzeten! Rögtön Lennior mellé áll, s odasúg neki valamit - közben el lehet csípni sápadtas arcát, szürkés szemeit, s ha esetleg valaki nem hallotta mély hangját, akkor most rájöhet, hogy férfiről van szó.*
- Úgy hallom, elértük a helyünket, így ha megbocsájtanak most..
*Azzal odébb áll a kapitány, eltűnik az egyik kabinban, mire a mágus odaáll Imberragh elé, halkan mormolni kezd valamit, s a haragos óriás pillanatokon belül nyugton marad, majd elalszik.*
// A Sellőzátony //
*Bőr feszül, csontok törnek, vér fröccsen.. Igazi mészárlás veszi kezdetét a hajón! A foglyok, mikor a tegnapi nap folyamán kinyithatták szemüket reggel, a kellemes madárcsicsergés közepette, minden bizonnyal nem gondolták azt, hogy egy nap múlva már legalább három emberi életet hagynak maguk mögött! Éles helyzetben nem is gondolkozik ilyenen az ember, csupán ösztöneinek tesz eleget, s a túlélésre törekszik!
Nem volt nehéz dolguk a foglyoknak, hiszen a kábult kalózokat igen könnyen le tudták teríteni - sajnos a sérülések sem maradhattak el, hiszen néhányuk bekapott pár rondább sebet! Azonban azt már hatalmas sikernek könyvelhetik el, hogy kivétel nélkül mindenkinek sikerült átjutnia a másik hajóra! Az idegen hajóról érkezettek segítettek is még nekik, hiszen nem egy hölgy volt köztük, s egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek az ösztönei a harcot sugallták, könnyen meg lehet, hogy valaki teljesen leblokkolhatott a félelemtől! Bármi is történt, az utolsó férfi is átszökell a deszkán, ami azzal le is esik a tengerbe, s elnyelik örökre a hullámok. A hajó azonban rögtön mordul egy hatalmasat! Nem véletlen, hiszen a fekete köpenyes mágus szokatlanul is mély hangján, hangosan egy varázsigét kezd regélni, minek hatására a bárka meg is indul lassan előre! A férfiaknak nem is kell több! Azonnal előkapják az íjakat s a nyilakat, ám utóbbiak egyáltalán nem hegyesek, sőt! A végükre egy rongynak látszó, nagyon gyúlékony anyag van csavarva.. Mindenki szépen felsorakozik a hajó szélére, két oldalon pedig megjelenik két fiatalabb fiú fáklyával, s gyors tempóban haladnak végig a férfiak előtt, kiknek folyamatosan gyújtják meg a nyilát! Azok a hajó minden szegletét célozzák: rongyokat, rumos hordót, holtesteket! Ennek következtében a hajó pillanatokon belül kap lángra!
Azonban a kiáltozó kalózok közt észrevehetik, ahogy a Jekk, a törpe kétségbeesetten lohol a lángoló kalózhajú széléhez, ahonnan pedig a lendület segítségével el is rugaszkodik a másik bárka felé! Ám kis termete s a távolodó jármű miatt nem tud teljesen átugrani, így lecsúszik a széléről.. Azonban még keservesen kapaszkodik, s a pont előtte álló Mogirs felé pillant keserves szemekkel! Érezheti a férfi, hogy a törpe élete csak rajta múlik! Már nem bírja sokáig tartani magát, így Mogirs eldöntheti, hogy felhúzza-e Jekket, aki az elején kegyetlenül bánt vele, ám a fedélzeten egy másik oldalát mutatta meg, vagy pedig hagyja, hogy leessen, s elnyeljék őt is a hullámok..
Abban a pillanatban, ahogy a törpe átugrik, a kalózbárka nyikordul egyet, s lassacskán kezd összeomolni! Többen a vízbe ugranak, ám többeket elkapnak a lángok, párat viszont a deszkák nyársalják fel - mint például a kampókezűt, kinek pont a lába alatt nyílt meg a hajó, így igen szerencsétlen módon egy vékonyabb deszka karóba húzás szerűen nyársalja fel! A mentő bárka "utasai" csak némán hallgatják a sikolyokat, csendben figyelik a távolodó járműről a lángnyelveket, melyek hamarosan felemésztenek mindent, míg végül a hatalmas tenger birodalmába nem zárja örökre a maradványokat! Így ért véget egy híres-neves kalózbanda..
Mikor már leülepedtek a hullámok, a mágus a hajóorrba lépked szótlanul, s egyenlőre nem törődik az újoncokkal, csupán arra koncentrál, hogy megfelelő irányba terelje a hajót. Helyette a kapitány szólal fel az immáron "felszabadított rabszolgák" felé.*
- Mindenki jól van?
*Ekkor alaposabban is megnézi őket, mire int két férfinek, akik odalépnek Tania, Rakori, Caith és Balin mellé.*
- Hölgyem, engedje meg, kérem.. *szól egy hosszú, szőke hajú kedves mosollyal Tania felé* Igen csúnya az a seb, engedje meg kérem, hogy segítsek! Azok a kalózpengék ki tudja miket láttak ezelőtt, nem célszerű így hagyni a sebet! *azzal megvárja a hölgy engedélyét*
- Ön pedig kérem, szorítsa össze a fogait! *szól egy magas, rövidebb hajú az éjelfnek* Háromra ki fogom húzni a tőrt! Egy.. Három! *azzal hirtelen kirántja a pengét, majd a vízbe hajítja* Most kérem, maradjon nyugton, össze kell varrni a sebet, elég ronda, s ha így hagyjuk, akkor nagy bajok lehetnek belőle.. *láthatóan ért az orvosláshoz, ezért is jelenik meg a kezében egy tű, ám ő is a hölgyemény beleegyezésére vár*
- Előre is elnézést, de ezt most muszáj! *azzal egy vállig érő barna hajú levágja Caith ruhájának tetejét az egyik karjánál* Szerencsére nem súlyos a seb, de ezt rendesen csak a szigeten tudjuk ellátni, addig pedig.. Nézzen csak rám, kérem! *azzal egy kedves mosolyt ereszt meg a hölgy felé* Nagyon bátor volt ott a hajón és a hídon, minden elismerésem! *miközben beszél, hirtelen alkoholt önt Caith vállára, remélve, hogy a figyelemelterelő beszéd sikerrel járt*
- Segíthetek? Talán nem ártana a kezének egy vizes kötés, borogatás, na mutassa! *azzal az egyik fiatalabb fiú leönt vízzel egy rongyot, s ha Balin nem ellenkezik, akkor beköti a kezét*
- Kérem, engedjék meg, hogy bemutatkozzak, a nevem Lennior! *szól fel a kapitány* Nem kissé furcsa számunkra, hogy egy hajót látunk erre, hiszen évek óta egy árva lélek sem járt erre! *értetlenül megvakarja a fejét* Talán az a köd riasztja el őket, úgy, ahogy minket is.. Még nem jártunk azon túl, s a szigetünkön kívül sem ismerünk más helyet. Önök honnan jöttek? *ekkor tekintetét Chothal felé fordítja, válaszra várva* Mi történt pontosan? *ekkor már Eleisa felé pillant kérdően* Az első napsugarak feltűntek, s mi minden negyednap kihajózunk a tengerre halászni, így most ezt kénytelenek lesznek megvárni! Utána visszamegyünk a szigetünkre, mely két órányira van innen! Ott kapnak rendes szállást, ételt és ruhákat, s majd megbeszéljük a továbbiakat! Sajnos most nem tudunk pihenő hellyel szolgálni, mert a kabinok tele vannak halászhálókkal és egyéb eszközökkel, de itt fedélzeten nyugodtan mehetnek bármerre, foglaljanak helyet bárhol!
*Ekkor lassú léptekkel megérkezik a mágus is - olyan a járása, mintha lebegne a köpeny alatt, szinte átsuhan a fedélzeten! Rögtön Lennior mellé áll, s odasúg neki valamit - közben el lehet csípni sápadtas arcát, szürkés szemeit, s ha esetleg valaki nem hallotta mély hangját, akkor most rájöhet, hogy férfiről van szó.*
- Úgy hallom, elértük a helyünket, így ha megbocsájtanak most..
*Azzal odébb áll a kapitány, eltűnik az egyik kabinban, mire a mágus odaáll Imberragh elé, halkan mormolni kezd valamit, s a haragos óriás pillanatokon belül nyugton marad, majd elalszik.*
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-15 20:40:48
Üzenet elküldve: 2013-09-15 20:40:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*A leszűrődő hangok törik meg az elmélkedését. "Vér és zaj." Fogalmazódik meg benne a gondolat, mikor is hirtelen kicsattan az ajtó, ami fogva tartotta őket. Balinnak nem kell több, bátor léptekkel indul meg a fény felé, folyton visszapillantva társaira. Úgy tűnik, mégiscsak van kiút ebből a nem túl kellemes hajóútból. Balin baljával megragadja a sarlóját, jobbjával pedig a tőrét. Ideje nekitámadni a sorsnak.*
*Vér és zaj. Ez fogadja a hajón. A lábai előtt egy eltévedt dobótőr landol, ami koppanva a hajópadlóba fúródik. A férfi még egyszer hátrapillant a két nőre, akikkel utazott. de hirtelen egy hang üti meg a fülét. Egy imbolygó kalóz botladozik felé, kardját magasra emelve. Éppen lesújtani készül a borostás szörnyeteg, mikor a jós sarlóját a férfi csuklójához csapja, így eltérítve az ütést és egyszerre egy kíméletlen érvágást végrehajtva. A kalóz rémülten kap a kezéhez, Balin pedig nem habozik. Tőrét a támadó nyakába szúrja, majd rögtön ki is húzza azt. A szerencsétlen véres szájjal, hörögve dől le a deszkákra. A férfi mély levegőt vesz, de nincs ideje pihenni. Vér és zaj. Ketten ugranak neki, mindketten más irányból. Míg az egyik jobbról, a másik balról támad. Balinnak nincs sok ideje gondolkodni, lehúzza fejét és egy gyors bukfenccel pár lépést ugrik előre. Ennyi éppen elég, hogy kiérjen a támadók csapásai elől, de nem hagyhatja, hogy életben maradjanak. Hogyha így tenne, és átlépne a hajóra, akkor a rozsdás szemű lány, akit eddig védett majd' féltucat kalózzal kerülne szembe, Ezt nem engedheti. Egy állatias ugrással rögtön a kissé megzavarodott támadókra veti magát, össze-vissza szurkálva, hadonászva fegyvereivel. Szerencséjére az ő fegyvereik túl hosszúak, így nem képesek gyors csapásokat mérni, míg a sarló és a tőr pillanatok alatt sújt le újra és újra. Vért érez az ujjain, a csuklóján és az arcán, de nem hagyja abba, amíg nem biztos benne, hogy a kalózok nem fognak többé felkelni. Vér és zaj. Tizenöt, húsz szúrást hajt végre, ott ahol tud, mielőtt feltápászkodna és a fogolytársai felé pillantana. Az egyik nő már sikeresen átjutott a hajóra, de a lány, akit meg kéne védenie még nem lépett. Riadtan vetődik a nőszemély és a kalózok közé. Egy csapás éri a jobb kezét, érzi, ahogy az izmai sírva könyörögnek a pihenésért. Nem törődve semmivel, derékon fogja a lányt, és fejvesztve a pallók felé indul, ellökve maga elől aki az útjába áll. Hál istennek a hölgy nem túl termetes, így viszonylag könnyen képes átvergődni a másik hajóra, ahol amint elengedte a lányt, rögtön térde esik. Balját a sebére szorítja, majd egy félfordulatot végrehajtva háttal elfekszik a fedélzeten, nem messze a lehálózott óriástól. "Vér és csend."*
*A leszűrődő hangok törik meg az elmélkedését. "Vér és zaj." Fogalmazódik meg benne a gondolat, mikor is hirtelen kicsattan az ajtó, ami fogva tartotta őket. Balinnak nem kell több, bátor léptekkel indul meg a fény felé, folyton visszapillantva társaira. Úgy tűnik, mégiscsak van kiút ebből a nem túl kellemes hajóútból. Balin baljával megragadja a sarlóját, jobbjával pedig a tőrét. Ideje nekitámadni a sorsnak.*
*Vér és zaj. Ez fogadja a hajón. A lábai előtt egy eltévedt dobótőr landol, ami koppanva a hajópadlóba fúródik. A férfi még egyszer hátrapillant a két nőre, akikkel utazott. de hirtelen egy hang üti meg a fülét. Egy imbolygó kalóz botladozik felé, kardját magasra emelve. Éppen lesújtani készül a borostás szörnyeteg, mikor a jós sarlóját a férfi csuklójához csapja, így eltérítve az ütést és egyszerre egy kíméletlen érvágást végrehajtva. A kalóz rémülten kap a kezéhez, Balin pedig nem habozik. Tőrét a támadó nyakába szúrja, majd rögtön ki is húzza azt. A szerencsétlen véres szájjal, hörögve dől le a deszkákra. A férfi mély levegőt vesz, de nincs ideje pihenni. Vér és zaj. Ketten ugranak neki, mindketten más irányból. Míg az egyik jobbról, a másik balról támad. Balinnak nincs sok ideje gondolkodni, lehúzza fejét és egy gyors bukfenccel pár lépést ugrik előre. Ennyi éppen elég, hogy kiérjen a támadók csapásai elől, de nem hagyhatja, hogy életben maradjanak. Hogyha így tenne, és átlépne a hajóra, akkor a rozsdás szemű lány, akit eddig védett majd' féltucat kalózzal kerülne szembe, Ezt nem engedheti. Egy állatias ugrással rögtön a kissé megzavarodott támadókra veti magát, össze-vissza szurkálva, hadonászva fegyvereivel. Szerencséjére az ő fegyvereik túl hosszúak, így nem képesek gyors csapásokat mérni, míg a sarló és a tőr pillanatok alatt sújt le újra és újra. Vért érez az ujjain, a csuklóján és az arcán, de nem hagyja abba, amíg nem biztos benne, hogy a kalózok nem fognak többé felkelni. Vér és zaj. Tizenöt, húsz szúrást hajt végre, ott ahol tud, mielőtt feltápászkodna és a fogolytársai felé pillantana. Az egyik nő már sikeresen átjutott a hajóra, de a lány, akit meg kéne védenie még nem lépett. Riadtan vetődik a nőszemély és a kalózok közé. Egy csapás éri a jobb kezét, érzi, ahogy az izmai sírva könyörögnek a pihenésért. Nem törődve semmivel, derékon fogja a lányt, és fejvesztve a pallók felé indul, ellökve maga elől aki az útjába áll. Hál istennek a hölgy nem túl termetes, így viszonylag könnyen képes átvergődni a másik hajóra, ahol amint elengedte a lányt, rögtön térde esik. Balját a sebére szorítja, majd egy félfordulatot végrehajtva háttal elfekszik a fedélzeten, nem messze a lehálózott óriástól. "Vér és csend."*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-15 20:01:44
Üzenet elküldve: 2013-09-15 20:01:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*Apró, hálás bólintással nyugtázza, elveszi a felé nyújtott tálkát. Leteszi maga mellé a földre, aztán megragadja a szoknyája alját, és rezzenéstelen arccal letép belőle egy széles darabot, melyet már barnásszürkére mocskolt a padlót borító koszréteg. Mikor ezzel végez, megismétli a műveletet, ezúttal egy keskenyebb, de hosszabb és határozottan tisztábbnak tűnő csíkot tépve a könnyű, világos anyagból ilyen módon rövidítve az addig földet seprő ruhadarabot valamivel térd alá érővé. A melankolikus dúdolást igyekszik figyelmen kívül hagyni - bár vállának feszült íve mintha egy kicsit ellazulna, miközben dolgozik. Az anyagcsíkot végül belemártja a tálkába, s minden maradék önfegyelmére szüksége van, hogy ne fintorogjon, miközben óvatosan ismét felhúzza a blúzát, és a gyanús folyadékba mártott rongyot körbetekeri a derekán – elvégre hálás lehet, hiszen a furcsa idegennek igaza van: azon a kardon bármi lehetett... Ez a tudat azonban nem teszi kevésbé csípőssé az alkoholt, így halkan felszisszen, mikor a sebhez ér.
Mikor a sebkötözéssel végez, a falnak támasztja a hátát, és méla közönnyel hallgatja a lehallatszó kiáltásokat és zajokat. Mikor elég közel érnek a másik hajóhoz ahhoz, hogy a kalózoknak feltűnjön, s azok rettenetesen előzékeny módon hangos kiáltozással tudatják ezt a cellába zárt foglyokkal is – bizonyára azért, hogy nehogy azok lemaradjanak az eseményekről pusztán azért, mert hamarabb tértek vissza ide, mint fogolytársaik -, Caith csupán aprót sóhajt, és egy pillanatra lehunyja a szemét. Mire ismét kinyitja, az ajtó épp hangos reccsenéssel adja meg magát egy pár súlyos bakancsnak, s romjai között idegenek rontanak a helyiségbe. A lány elveszi a felé nyújtott tőrt, és némi kellemes meglepetéssel nyugtázza dobótőre megkerülését is - bár sokkal inkább a tárgyak személyes mivolta, mintsem a harc gondolata okozza az örömét, annak ellenére, hogy ért annyit a harchoz, hogy érdemes legyen ezeket általában magánál tartania.
A felszínre érve egy pillanatra megtorpan, értetlenül hunyorogva mered az ébredező kalózokra, nem tudván, mi kábultságuk oka. Nincs azonban sok ideje ezen elmélkedni, hiszen lassan, imbolyogva ugyan, de fogvatartóik megindulnak feléjük, és arra ő is elég gyorsan rájön, hogy a kilenc három ellen arány csak addig válhat számukra kedvezővé, amíg ellenfeleik kellőképpen lassúak. Rövid mérlegelés után a jeges víz, az ismeretlen hajó vagy a bűzös és sötét cella meghitt otthonossága közül az idegen hajó mellett dönt, és hacsak társai nem ellenkeznek, megindul magában azért fohászkodva közben, hogy adja az ég, társai egy kicsivel jobban értsenek a fegyverforgatáshoz, mint ő.
A túl sok elmélkedésnek azonban meg is van a következménye, s így mire Caith feleszmél, egy nálánál legalább kétszer nagyobb kalózzal találja magát szemben, s mielőtt bármit tehetne, az felé csap a kardjával. A lány szerencséjére azonban még mindig túl lassú ahhoz, hogy komoly sebet ejthessen rajta, de a penge így is eléri Caith felkarját, s a lány blúzán aznap másodszor is vérfolt kezd terjeszkedni.
Talán csak erre volt szüksége ahhoz, hogy magához térjen, mert a következő pillanatban a fájdalomtól és a dühtől elvakultan a kalóz gyomrába vágja a tőrét. A kezét elönti az idegen vére, s amikor kihúzza a tőrt a férfiból, az is markolatig síkos a vértől. Tömény iszonyat ül ki Caith arcára, de épp csak egy pillanatig tart, mert a következő másodpercben megkeményednek a vonásai, és merev, majdhogynem közönyös arccal várja a következő ellenfelet. Ez már határozottan gyorsabban mozog, de az elf számít rá, így a fegyvert kikerülve előrehajol, és a mellkasába vágja a tőrét.
Ebből a halottból azonban már nincs ideje kirántani azt, mert valaki hátulról támad rá, és a vérszínű hajba tépve rántja hátra Caith fejét, teljesen megbénítva ezzel a lányt, aki így egy teljes pillanatig ki van szolgáltatva neki. Az erős és váratlan fájdalomtól csípős könnyek gyűlnek a szemébe és homályosítják el a látását - utolsó, kétségbeesett ötletként félvakon vágja hátra a fejét, egyenesen óvatlan fogvatartója arcába. A csont reccsenése és a fájdalmas ordítás meggyőzi arról, hogy a mozdulat eredményes volt, ennek ellenére a kalóz még mindig a haját markolja, tépi, s csak azután engedi el, hogy a lány - még mindig nem látva, pontosan hova szúr - hátradöf a baljában tartott dobótőrrel. Mikor enyhülni érzi a fejbőrén égő kínt, a gyötrelemtől görnyedező kalóz markában maradt égővörös hajcsomókkal nem törődve ellöki magát tőle, és arrébb lép. Amennyiben társainak szüksége van segítségre, szemmel láthatólag nem a lány az erre alkalmas személy - bár a sebe nem súlyos, Caith arca viaszfehér, pupillái hatalmasra tágultak a rémülettől, feltehetőleg sokkos állapotba került. Valahogy mégis megteszi azt a pár lépést, ami elválasztja a deszkáktól - itt azonban úgy torpan meg ismét, mintha falba ütközne. Kezét a gyomrára szorítva, zihálva, félelemtől elhomályosodó szemmel egy bizonytalan lépést tesz hátra - teljesen nyilvánvaló, hogy a leányzó bizony súlyos tériszonnyal küszködik, s nem tért még magához az iménti események után sem. Feltehetőleg hátrálna még tovább is, ám időközben ráeszmél, hogy csak e két lehetőség között választhat: vagy rálép a keskeny deszkákra, vagy visszamegy oda, ahonnan jött. Egy gyors pillantás azonban, mit a háta mögé vet, meggyőzi arról, melyik lehetőség is a vonzóbb, s elakadó lélegzettel lép a rögtönzött hídra. Néhány apró, ingatag lépés megtétele után már ismét biztos talajt érez a lába alatt, s ez az a pont, ahol fel is adja - remegő kezéből kihullik a még mindig szorongatott dobótőr, és mivel úgy tűnik, a lábai sem bírják tovább, összeesik, és reszketve, vértől, könnytől és verejtéktől maszatosan ott is marad a hajó padlóján.*
A hozzászólás írója (Caith Ashsat) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.15 20:09:49
*Apró, hálás bólintással nyugtázza, elveszi a felé nyújtott tálkát. Leteszi maga mellé a földre, aztán megragadja a szoknyája alját, és rezzenéstelen arccal letép belőle egy széles darabot, melyet már barnásszürkére mocskolt a padlót borító koszréteg. Mikor ezzel végez, megismétli a műveletet, ezúttal egy keskenyebb, de hosszabb és határozottan tisztábbnak tűnő csíkot tépve a könnyű, világos anyagból ilyen módon rövidítve az addig földet seprő ruhadarabot valamivel térd alá érővé. A melankolikus dúdolást igyekszik figyelmen kívül hagyni - bár vállának feszült íve mintha egy kicsit ellazulna, miközben dolgozik. Az anyagcsíkot végül belemártja a tálkába, s minden maradék önfegyelmére szüksége van, hogy ne fintorogjon, miközben óvatosan ismét felhúzza a blúzát, és a gyanús folyadékba mártott rongyot körbetekeri a derekán – elvégre hálás lehet, hiszen a furcsa idegennek igaza van: azon a kardon bármi lehetett... Ez a tudat azonban nem teszi kevésbé csípőssé az alkoholt, így halkan felszisszen, mikor a sebhez ér.
Mikor a sebkötözéssel végez, a falnak támasztja a hátát, és méla közönnyel hallgatja a lehallatszó kiáltásokat és zajokat. Mikor elég közel érnek a másik hajóhoz ahhoz, hogy a kalózoknak feltűnjön, s azok rettenetesen előzékeny módon hangos kiáltozással tudatják ezt a cellába zárt foglyokkal is – bizonyára azért, hogy nehogy azok lemaradjanak az eseményekről pusztán azért, mert hamarabb tértek vissza ide, mint fogolytársaik -, Caith csupán aprót sóhajt, és egy pillanatra lehunyja a szemét. Mire ismét kinyitja, az ajtó épp hangos reccsenéssel adja meg magát egy pár súlyos bakancsnak, s romjai között idegenek rontanak a helyiségbe. A lány elveszi a felé nyújtott tőrt, és némi kellemes meglepetéssel nyugtázza dobótőre megkerülését is - bár sokkal inkább a tárgyak személyes mivolta, mintsem a harc gondolata okozza az örömét, annak ellenére, hogy ért annyit a harchoz, hogy érdemes legyen ezeket általában magánál tartania.
A felszínre érve egy pillanatra megtorpan, értetlenül hunyorogva mered az ébredező kalózokra, nem tudván, mi kábultságuk oka. Nincs azonban sok ideje ezen elmélkedni, hiszen lassan, imbolyogva ugyan, de fogvatartóik megindulnak feléjük, és arra ő is elég gyorsan rájön, hogy a kilenc három ellen arány csak addig válhat számukra kedvezővé, amíg ellenfeleik kellőképpen lassúak. Rövid mérlegelés után a jeges víz, az ismeretlen hajó vagy a bűzös és sötét cella meghitt otthonossága közül az idegen hajó mellett dönt, és hacsak társai nem ellenkeznek, megindul magában azért fohászkodva közben, hogy adja az ég, társai egy kicsivel jobban értsenek a fegyverforgatáshoz, mint ő.
A túl sok elmélkedésnek azonban meg is van a következménye, s így mire Caith feleszmél, egy nálánál legalább kétszer nagyobb kalózzal találja magát szemben, s mielőtt bármit tehetne, az felé csap a kardjával. A lány szerencséjére azonban még mindig túl lassú ahhoz, hogy komoly sebet ejthessen rajta, de a penge így is eléri Caith felkarját, s a lány blúzán aznap másodszor is vérfolt kezd terjeszkedni.
Talán csak erre volt szüksége ahhoz, hogy magához térjen, mert a következő pillanatban a fájdalomtól és a dühtől elvakultan a kalóz gyomrába vágja a tőrét. A kezét elönti az idegen vére, s amikor kihúzza a tőrt a férfiból, az is markolatig síkos a vértől. Tömény iszonyat ül ki Caith arcára, de épp csak egy pillanatig tart, mert a következő másodpercben megkeményednek a vonásai, és merev, majdhogynem közönyös arccal várja a következő ellenfelet. Ez már határozottan gyorsabban mozog, de az elf számít rá, így a fegyvert kikerülve előrehajol, és a mellkasába vágja a tőrét.
Ebből a halottból azonban már nincs ideje kirántani azt, mert valaki hátulról támad rá, és a vérszínű hajba tépve rántja hátra Caith fejét, teljesen megbénítva ezzel a lányt, aki így egy teljes pillanatig ki van szolgáltatva neki. Az erős és váratlan fájdalomtól csípős könnyek gyűlnek a szemébe és homályosítják el a látását - utolsó, kétségbeesett ötletként félvakon vágja hátra a fejét, egyenesen óvatlan fogvatartója arcába. A csont reccsenése és a fájdalmas ordítás meggyőzi arról, hogy a mozdulat eredményes volt, ennek ellenére a kalóz még mindig a haját markolja, tépi, s csak azután engedi el, hogy a lány - még mindig nem látva, pontosan hova szúr - hátradöf a baljában tartott dobótőrrel. Mikor enyhülni érzi a fejbőrén égő kínt, a gyötrelemtől görnyedező kalóz markában maradt égővörös hajcsomókkal nem törődve ellöki magát tőle, és arrébb lép. Amennyiben társainak szüksége van segítségre, szemmel láthatólag nem a lány az erre alkalmas személy - bár a sebe nem súlyos, Caith arca viaszfehér, pupillái hatalmasra tágultak a rémülettől, feltehetőleg sokkos állapotba került. Valahogy mégis megteszi azt a pár lépést, ami elválasztja a deszkáktól - itt azonban úgy torpan meg ismét, mintha falba ütközne. Kezét a gyomrára szorítva, zihálva, félelemtől elhomályosodó szemmel egy bizonytalan lépést tesz hátra - teljesen nyilvánvaló, hogy a leányzó bizony súlyos tériszonnyal küszködik, s nem tért még magához az iménti események után sem. Feltehetőleg hátrálna még tovább is, ám időközben ráeszmél, hogy csak e két lehetőség között választhat: vagy rálép a keskeny deszkákra, vagy visszamegy oda, ahonnan jött. Egy gyors pillantás azonban, mit a háta mögé vet, meggyőzi arról, melyik lehetőség is a vonzóbb, s elakadó lélegzettel lép a rögtönzött hídra. Néhány apró, ingatag lépés megtétele után már ismét biztos talajt érez a lába alatt, s ez az a pont, ahol fel is adja - remegő kezéből kihullik a még mindig szorongatott dobótőr, és mivel úgy tűnik, a lábai sem bírják tovább, összeesik, és reszketve, vértől, könnytől és verejtéktől maszatosan ott is marad a hajó padlóján.*
A hozzászólás írója (Caith Ashsat) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.15 20:09:49
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-15 13:39:28
Üzenet elküldve: 2013-09-15 13:39:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*Mullan ruhájában kutat a kulcs után. Óvatosan teszi ezt, nehogy felébredjen, ám az a nyavalyás éneklés egyre jobban dühíti. Fentről ordibálás hangzik. Kezei megállnak és hallgatózik. Mikor meghallja, hogy másik hajó tart feléjük, a szabadság édes íze elborítja az agyát. Már durván kutatja át a nő ruháját. Egyik zsebében megleli a kulcsot. Szinte feltépi az ajtót és kiront a folyosóra. Rögtön a durva fafalhoz simul és úgy hallgatózik felfelé. Szeretne többet megtudni a fenti eseményekről. Annyira leköti a hallgatózás, hogy nem veszi észre a háta mögé lopódzó kalózt. Hirtelen a hideg pengét érzi a torkánál és az alkohol bűze terjeng egy rothadó fogakkal ékített szájból. A Mullantól lopott tőrt lassan előhúzza.*
-Én csak sétálgattam itt. Nem szökésben voltam, az egyik társatok engedett el...-*Az időhúzás közben egy tervet próbál kieszelni a szabadulás érdekében és mikor megvan nem húzza tovább az időt.*
-De tudod azért a beleidből szívesen jósoltatnék egy boszorkánnyal.-*Azzal a kést a másik combjába mártja. A férfi csuklóját megfogja és csavar rajta kettőt. A kalóz tőre halkan koppan a padlón, de sajnos a férfi már kicsit hangosabban ordít segítségért, ezért Rakori elvágja a légcsövét és hagyja a kitóduló levegő álltal sípolva megfulladni. Az adrenalin kezd a tetőfokára hágni a testében. Szemei élesebbé vállnak, hallása is javul. Környezetér koncentrál és menekülni szeretne. Az ölés most nem a legfontosabb számára, hisz nem fizetnek most érte. A fedélzetre lépve már a kibontakozott harcot látja a rabok és a kalózok között. Szemei végigcikáznak a fedélzeten és hamar meg is állapodik egy fegyverkupacon, melyben Rakori kétélű csatabárdja és ékkövekkel díszített medvecsont tőrje is lapul. A kalózokat kikerülve a kupachoz rohan és visszaszerzi fegyvereit. Néhány dobótőrt is elrejt a ruhájában. Szeme sarkából észleli a felé rohanó kábult ellenséget. A szablya elől elhajol és bárdjával egy I alakú metszést ejt a másik hasán. Elugrik a kifröccsenő vér elől és indul is a másik hajó felé. A kalózzal már nem kell foglalkozni, hisz az a kitóduló beleit próbálja visszaszorítani a hasába. Bárdját a hátára csatolja és tőrét veszi a kezébe, ha esetleg szükség lenne még fegyverre. Másokkal nem foglakozik, nem segít senkinek. Úgy félúton járva egy újabb haramia próbál az életére törni. Rakori beletérdel a hasába, majd a kardot kirántja a kezéből és elhajítja a vízbe. A férfi haját megragadja és többször beletérdel annak az arcába. Majd a tőrrel átszúrja kicsivel a válla alatt, úgy hogy a penge a másik oldalon jelenjen meg, majd magára hagyja és tovább indul. A kalóz eszméletét vesztette és hamarosan meghal a testében keletkező túlnyomás miatt. A hajó széléhez érkezik. A menekülést jelentő pallón áll. Nem indul el, hogy a biztonságot jelenti másik hajóra érjen. Elfogja a kétkedés.*
~ Mi van, ha ők is csak el akarnak adni minket. Ha ők is egy másik kalózbanda, csak épp a tengerért és a csempészetért küzdenek meg egymással. ~ *Miközben ezen töpreng egy hárpia próbálja a vízbe lökni. Kitér a lökés elől és a hajókorlát egy letört, szálkás darabját a szemébe nyomja. A kalóznő sikítva a fadarabhoz kap és kirántja magából. A szeme és a fa miatt sérült agya folydogál ki az üregből. A hárpia szája mosolyra húzódik és térdre esik.*
-Soha nem fogsz megölni!!-*Ordítja utoljára, majd holtan a vízbe zuhan. Rakori ábrázatára a megvetés fintora ül ki. Újra a pallóra lép és most átsétál rajta, de sajnos a kalózok nem szeretik feladni, így egy dobótőr fúródik Rakori vállába. Felszisszen és megfordul. Elővesz egy dobótőrt a sajátjai közül és a palló másik végén ülő férfira ágyékába hajítja. Végre átér az idegen hajóra. Ott már néhány rabtársa várakozik. Leül a padlóra térdét felhúzza és átkarolja. Így mered a semmibe. A vállából kiálló tőrre most nem figyel. Próbál lenyugodni és gondolatban is elszabadulni a kalózhajótól.*
*Mullan ruhájában kutat a kulcs után. Óvatosan teszi ezt, nehogy felébredjen, ám az a nyavalyás éneklés egyre jobban dühíti. Fentről ordibálás hangzik. Kezei megállnak és hallgatózik. Mikor meghallja, hogy másik hajó tart feléjük, a szabadság édes íze elborítja az agyát. Már durván kutatja át a nő ruháját. Egyik zsebében megleli a kulcsot. Szinte feltépi az ajtót és kiront a folyosóra. Rögtön a durva fafalhoz simul és úgy hallgatózik felfelé. Szeretne többet megtudni a fenti eseményekről. Annyira leköti a hallgatózás, hogy nem veszi észre a háta mögé lopódzó kalózt. Hirtelen a hideg pengét érzi a torkánál és az alkohol bűze terjeng egy rothadó fogakkal ékített szájból. A Mullantól lopott tőrt lassan előhúzza.*
-Én csak sétálgattam itt. Nem szökésben voltam, az egyik társatok engedett el...-*Az időhúzás közben egy tervet próbál kieszelni a szabadulás érdekében és mikor megvan nem húzza tovább az időt.*
-De tudod azért a beleidből szívesen jósoltatnék egy boszorkánnyal.-*Azzal a kést a másik combjába mártja. A férfi csuklóját megfogja és csavar rajta kettőt. A kalóz tőre halkan koppan a padlón, de sajnos a férfi már kicsit hangosabban ordít segítségért, ezért Rakori elvágja a légcsövét és hagyja a kitóduló levegő álltal sípolva megfulladni. Az adrenalin kezd a tetőfokára hágni a testében. Szemei élesebbé vállnak, hallása is javul. Környezetér koncentrál és menekülni szeretne. Az ölés most nem a legfontosabb számára, hisz nem fizetnek most érte. A fedélzetre lépve már a kibontakozott harcot látja a rabok és a kalózok között. Szemei végigcikáznak a fedélzeten és hamar meg is állapodik egy fegyverkupacon, melyben Rakori kétélű csatabárdja és ékkövekkel díszített medvecsont tőrje is lapul. A kalózokat kikerülve a kupachoz rohan és visszaszerzi fegyvereit. Néhány dobótőrt is elrejt a ruhájában. Szeme sarkából észleli a felé rohanó kábult ellenséget. A szablya elől elhajol és bárdjával egy I alakú metszést ejt a másik hasán. Elugrik a kifröccsenő vér elől és indul is a másik hajó felé. A kalózzal már nem kell foglalkozni, hisz az a kitóduló beleit próbálja visszaszorítani a hasába. Bárdját a hátára csatolja és tőrét veszi a kezébe, ha esetleg szükség lenne még fegyverre. Másokkal nem foglakozik, nem segít senkinek. Úgy félúton járva egy újabb haramia próbál az életére törni. Rakori beletérdel a hasába, majd a kardot kirántja a kezéből és elhajítja a vízbe. A férfi haját megragadja és többször beletérdel annak az arcába. Majd a tőrrel átszúrja kicsivel a válla alatt, úgy hogy a penge a másik oldalon jelenjen meg, majd magára hagyja és tovább indul. A kalóz eszméletét vesztette és hamarosan meghal a testében keletkező túlnyomás miatt. A hajó széléhez érkezik. A menekülést jelentő pallón áll. Nem indul el, hogy a biztonságot jelenti másik hajóra érjen. Elfogja a kétkedés.*
~ Mi van, ha ők is csak el akarnak adni minket. Ha ők is egy másik kalózbanda, csak épp a tengerért és a csempészetért küzdenek meg egymással. ~ *Miközben ezen töpreng egy hárpia próbálja a vízbe lökni. Kitér a lökés elől és a hajókorlát egy letört, szálkás darabját a szemébe nyomja. A kalóznő sikítva a fadarabhoz kap és kirántja magából. A szeme és a fa miatt sérült agya folydogál ki az üregből. A hárpia szája mosolyra húzódik és térdre esik.*
-Soha nem fogsz megölni!!-*Ordítja utoljára, majd holtan a vízbe zuhan. Rakori ábrázatára a megvetés fintora ül ki. Újra a pallóra lép és most átsétál rajta, de sajnos a kalózok nem szeretik feladni, így egy dobótőr fúródik Rakori vállába. Felszisszen és megfordul. Elővesz egy dobótőrt a sajátjai közül és a palló másik végén ülő férfira ágyékába hajítja. Végre átér az idegen hajóra. Ott már néhány rabtársa várakozik. Leül a padlóra térdét felhúzza és átkarolja. Így mered a semmibe. A vállából kiálló tőrre most nem figyel. Próbál lenyugodni és gondolatban is elszabadulni a kalózhajótól.*
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-12 00:02:21
Üzenet elküldve: 2013-09-12 00:02:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 65
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
* A többiek csatáját figyelve, elismerő tekinteteket intéz Tanina és Chothal felé. Ichasterrel szemben ülő kalóznak eszében sincs kiköpni a rumot, nem veszít. Egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy valaki elkezdi csipkedni a bőrét. Annyira lefoglalta a helyzet felmérése, hogy nem vette észre, hogy Nhill leguggol mellé. Az még nem zavarja, hogy a kalóz csipkedi a bőrét de, amikor a bőrén megérzi a férfi forró nyelvét egy apró fintor ül ki az arcára. Felállítják őket, a ’veszteseket’ a hajó széléhez állítják kötelet kötnek a lábukra, majd a győztesek lassan mögéjük lépkednek. Lelöki ellenfelét, aki nagy csobbanással érkezik a vízbe. Egyik kalóz következő játékról beszél, majd nemsokára ezután sűrű fehér köd ereszkedik rájuk. A fáklyákat amelyek kivilágítva tartották a hajót most már alig lehet látni, csak pár alakot lehet kivenni a sűrű ködből. Az ork alakját könnyen kivehető nagy termete miatt. A lármás kalózbanda hirtelen elhallgat, már szinte azt is hallani lehet, ahogy a tenger hullámai a hajó oldalának csapódnak. Mivel senki nem lát semmit, így csak a hallásukra tudnak hagyatkozni. A csendet megzavarja egy női hang, később több hang is csatlakozik a dallamhoz, kórust alkotva. A legénység nagy része a hajó oldalához rohan, a sűrű ködben néhány még egymásnak is megy. Mindegyik kalóz, aki a hajó oldalához ér fáklyákat dobál a vízbe. Eleisa nem mozdul. *
~ Pocsékolás. Értékesek lettek volna még azok a fáklyát. ~
*Gondolat menetét a kellemes dallamhoz képest éles kiáltás szakítja meg. *
- Egy másik hajó! Fegyverbe!
* Majd a törpe kijavítja a kapitányt. A kalózok lejjebb emelik kardjukat mire Imberragh rájuk ordít, amin Eleisa jóízűt mosolyog. Percek múlva kiérnek a ködfelhőből, köddel együtt a dallam is elhalkul. A kapitány láthatóan feszült, biztos azért mert eltévedtek. A törpe a levegőben hadonászik és közben a kapitányhoz beszél, eléggé halkan. Apró kis fénypont tűnik fel a horizonton, amit Jekk hajónak gondol. *
~ Szóval, ezt mutatta.. ~
* A hajó az idegen bárka felé veszi az irányt, majd amikor a hajó mellé érnek semmi életjelet nem lehet kivenni, egyedül egy lilás-feketés köpenyes és csuklyás ’ember’ áll a hajó közepén. Eleisat kissé megijeszti, nem hiába lép hátrébb egy-két lépést. Az idegen pár jelet ír a levegőbe közben valamilyen szöveget is mond, ennek hatására összes kalóz összeesik Imberraghon és Jekken kívül. *
~ Egy mágus!! ~
Nagy szemekkel figyeli az eseményeket. Törpe Mogiris elé rohan, a vezér pedig átugrik a másik hajóra, ketrecen dobnak rá és kívül le is kötözik. *
- Csapda.
* Mormogja magában a kapitányt figyelve, nem sokkal később az egyik kalóz visszaadja fegyvereiket. Eleisa mosollyal az arcán elrakja tőrjeit és a két kardját a kezébe veszi. Rögvest elindul a másik hajó felé, kezdésből 2 kalóz 2 oldalról támad felé. Morog egy sort majd a bal oldali kalóz felé veszi az irányt, lendülettel érkezik felé majd a kalóz testén keresztbe vág egy közepesen mély hosszú sebet. Fordulna jobbra de, egy másik kalóz úgy nyak tájékán suhint egyet kardjával. Még szerencse, hogy Eleisa még időben kapcsol és azonnal leguggol majd díszes kardját átszúrja a kalóz gyomrán, szablyáját meg a kalóz lábába mélyeszti mellyel majd felhúzza magát a kalóz a fájdalomtól elordítja magát, majd amikor Eleisa felállt kirántja belőle a kardokat és a kalóz összeesik. Futásba kezd az idegen hajó felé, félútón az útjába áll egy kalóz, aki még ’ébredezik’. Kihasználja a helyzetet, hogy még nincs teljesen a tudatánál és elvágja a torkát, mély sebet hagyva. Miközben sietős léptekkel halad a deszkák felé, látja hogy az egyik kalóz pont a palló mellet áll és kapaszkodik a hajó oldalába. Előveszi tőrjeit mélyen beleszúrja a kalóz hátába, kirántja és a második szúrást térdhajlatába intézi majd belelöki a kalózt a tengerbe.
- Remélem belefulladsz.
* Ordítja utána, majd átfut a pallón.*
* A többiek csatáját figyelve, elismerő tekinteteket intéz Tanina és Chothal felé. Ichasterrel szemben ülő kalóznak eszében sincs kiköpni a rumot, nem veszít. Egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy valaki elkezdi csipkedni a bőrét. Annyira lefoglalta a helyzet felmérése, hogy nem vette észre, hogy Nhill leguggol mellé. Az még nem zavarja, hogy a kalóz csipkedi a bőrét de, amikor a bőrén megérzi a férfi forró nyelvét egy apró fintor ül ki az arcára. Felállítják őket, a ’veszteseket’ a hajó széléhez állítják kötelet kötnek a lábukra, majd a győztesek lassan mögéjük lépkednek. Lelöki ellenfelét, aki nagy csobbanással érkezik a vízbe. Egyik kalóz következő játékról beszél, majd nemsokára ezután sűrű fehér köd ereszkedik rájuk. A fáklyákat amelyek kivilágítva tartották a hajót most már alig lehet látni, csak pár alakot lehet kivenni a sűrű ködből. Az ork alakját könnyen kivehető nagy termete miatt. A lármás kalózbanda hirtelen elhallgat, már szinte azt is hallani lehet, ahogy a tenger hullámai a hajó oldalának csapódnak. Mivel senki nem lát semmit, így csak a hallásukra tudnak hagyatkozni. A csendet megzavarja egy női hang, később több hang is csatlakozik a dallamhoz, kórust alkotva. A legénység nagy része a hajó oldalához rohan, a sűrű ködben néhány még egymásnak is megy. Mindegyik kalóz, aki a hajó oldalához ér fáklyákat dobál a vízbe. Eleisa nem mozdul. *
~ Pocsékolás. Értékesek lettek volna még azok a fáklyát. ~
*Gondolat menetét a kellemes dallamhoz képest éles kiáltás szakítja meg. *
- Egy másik hajó! Fegyverbe!
* Majd a törpe kijavítja a kapitányt. A kalózok lejjebb emelik kardjukat mire Imberragh rájuk ordít, amin Eleisa jóízűt mosolyog. Percek múlva kiérnek a ködfelhőből, köddel együtt a dallam is elhalkul. A kapitány láthatóan feszült, biztos azért mert eltévedtek. A törpe a levegőben hadonászik és közben a kapitányhoz beszél, eléggé halkan. Apró kis fénypont tűnik fel a horizonton, amit Jekk hajónak gondol. *
~ Szóval, ezt mutatta.. ~
* A hajó az idegen bárka felé veszi az irányt, majd amikor a hajó mellé érnek semmi életjelet nem lehet kivenni, egyedül egy lilás-feketés köpenyes és csuklyás ’ember’ áll a hajó közepén. Eleisat kissé megijeszti, nem hiába lép hátrébb egy-két lépést. Az idegen pár jelet ír a levegőbe közben valamilyen szöveget is mond, ennek hatására összes kalóz összeesik Imberraghon és Jekken kívül. *
~ Egy mágus!! ~
Nagy szemekkel figyeli az eseményeket. Törpe Mogiris elé rohan, a vezér pedig átugrik a másik hajóra, ketrecen dobnak rá és kívül le is kötözik. *
- Csapda.
* Mormogja magában a kapitányt figyelve, nem sokkal később az egyik kalóz visszaadja fegyvereiket. Eleisa mosollyal az arcán elrakja tőrjeit és a két kardját a kezébe veszi. Rögvest elindul a másik hajó felé, kezdésből 2 kalóz 2 oldalról támad felé. Morog egy sort majd a bal oldali kalóz felé veszi az irányt, lendülettel érkezik felé majd a kalóz testén keresztbe vág egy közepesen mély hosszú sebet. Fordulna jobbra de, egy másik kalóz úgy nyak tájékán suhint egyet kardjával. Még szerencse, hogy Eleisa még időben kapcsol és azonnal leguggol majd díszes kardját átszúrja a kalóz gyomrán, szablyáját meg a kalóz lábába mélyeszti mellyel majd felhúzza magát a kalóz a fájdalomtól elordítja magát, majd amikor Eleisa felállt kirántja belőle a kardokat és a kalóz összeesik. Futásba kezd az idegen hajó felé, félútón az útjába áll egy kalóz, aki még ’ébredezik’. Kihasználja a helyzetet, hogy még nincs teljesen a tudatánál és elvágja a torkát, mély sebet hagyva. Miközben sietős léptekkel halad a deszkák felé, látja hogy az egyik kalóz pont a palló mellet áll és kapaszkodik a hajó oldalába. Előveszi tőrjeit mélyen beleszúrja a kalóz hátába, kirántja és a második szúrást térdhajlatába intézi majd belelöki a kalózt a tengerbe.
- Remélem belefulladsz.
* Ordítja utána, majd átfut a pallón.*
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-11 16:09:56
Üzenet elküldve: 2013-09-11 16:09:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
*A lágy énekszó körbejárja a hajót, mindenki kap belőle és szinte már kedves alakok lesznek a kalózokból, de a vezér egyén morcos hangja visszarázza őket a kisebb kábulatból. Kis idő múlva a hajó kiér a ködből, de a köd el is tűnik, vele együtt az énekszó.*
"Ez a köd nem volt szokványos, érezhetően mágia volt benne, e felől semmi kétség."
*Mogirs körbe tekint, látja a kalózokat, akik még mindig harcra készen várnak, na meg a végtelen tengert és annak kisebb, nagyobb hullámait. Ekkor Jekk megszólal, és keleti irányba mutat, ahol egy hajó lebeg a vízen. A kalózok viselkedése átment fosztogató üzemmódba. Rögtön elkezdték készítgetni a köteleket, pallókat meg minden olyan dolgot ami egy hajó kifosztásához szükséges. Ahogy a kalózhajó lassan a másikhoz ér csak egy alak áll annak fedélzetén. Egy köpenyes alak, egy mágusféle. Mikor megindulna a fosztás a köpenyes egyén jeleket rajzol a levegőbe és valamiféle álmot szór a kalózokra, érdekes módon a rabok, a törpe és a vezér állva maradnak. Imberragh át is invitálja magát a másik hajóra, hogy kicsit csapkodjon a kalapácsával, de sajnos túlságosan is bátor volt, háló hullik rá, ami alól nem tud kijutni. Pallók koppannak a kalózhajón és a kisebb hajó legénysége már jön is fegyverekkel és talán segítő szándékkal. Mogirsnak is lecsapják a bilincseit és rögtön körbe is tekint a fegyverei után, meg is pillantja hűséges botját, egy vödörben egy felmosó mellett. Jekket kissé félre lökve oda is rohan kikapja a vödörben lévő mocskos vízből, de amint megfordul már egy kalóz próbál felé suhintani a kardjával. Mivel a kalóz igen-igen kába ezért célt téveszt. Mogirs a botjával a botladozó kalózt kibuktatja majd miután az hasra esik, Ő a fegyvere végével a kalóz tarkója felső részére üt egy erőteljeset, így az a kalóz harcképtelenné válik. Sietve tekint újra körbe, kardját keresve. Az egyik fegyverkupac tetején pihen a kard, legalábbis úgy néz ki, hogy az az Ő kardja. Meg is indul a fegyver irányába és ahogy a kezébe fogja már két kalóz csapkod felé. Ezek már nem annyira kótyagosa, de még mindig nem teljesen józanok. Az egyik felé is suhint a szablyájával de az ütést Mogirs a botjával fogja fel, a kard pengéje beleszorul a fába és így könnyedén kiszedi a kalóz kezéből a fegyvert, majd rögtön egy jól irányzott döféssel a kalóz gyomrába mélyíti a pengét. Ahogy kirántja a kardot vér és gyomortartalom folyik a hajó padlójára. Kissé lankadt a figyelme Mogirsnak ezért a maradék egy kalóz sikeresen belenyisszant Mogirs már eleve szakadt köpenyébe. Odafordul és botjával suhint egy nagyot, a kalóz eltudna hajolni ha nem lenne még a varázslat hatása alatt, de így bekap egy erős ütést a koponyájára, amitől meg is fekszik, hogy biztosra menjen, Mogirs még a kardját átszúrja a kalózon. A hullából a kardját kihúzva felméri a helyzetet. A többiek is harcolnak, de Ő elég közel van, hogy átjusson most már a másik hajóra. Át is lépdel a pallón, az orkhoz és az elfhez. Rájuk tekint majd kardja pengéjét a köpenye egyik lelógó részébe törli.*
*A lágy énekszó körbejárja a hajót, mindenki kap belőle és szinte már kedves alakok lesznek a kalózokból, de a vezér egyén morcos hangja visszarázza őket a kisebb kábulatból. Kis idő múlva a hajó kiér a ködből, de a köd el is tűnik, vele együtt az énekszó.*
"Ez a köd nem volt szokványos, érezhetően mágia volt benne, e felől semmi kétség."
*Mogirs körbe tekint, látja a kalózokat, akik még mindig harcra készen várnak, na meg a végtelen tengert és annak kisebb, nagyobb hullámait. Ekkor Jekk megszólal, és keleti irányba mutat, ahol egy hajó lebeg a vízen. A kalózok viselkedése átment fosztogató üzemmódba. Rögtön elkezdték készítgetni a köteleket, pallókat meg minden olyan dolgot ami egy hajó kifosztásához szükséges. Ahogy a kalózhajó lassan a másikhoz ér csak egy alak áll annak fedélzetén. Egy köpenyes alak, egy mágusféle. Mikor megindulna a fosztás a köpenyes egyén jeleket rajzol a levegőbe és valamiféle álmot szór a kalózokra, érdekes módon a rabok, a törpe és a vezér állva maradnak. Imberragh át is invitálja magát a másik hajóra, hogy kicsit csapkodjon a kalapácsával, de sajnos túlságosan is bátor volt, háló hullik rá, ami alól nem tud kijutni. Pallók koppannak a kalózhajón és a kisebb hajó legénysége már jön is fegyverekkel és talán segítő szándékkal. Mogirsnak is lecsapják a bilincseit és rögtön körbe is tekint a fegyverei után, meg is pillantja hűséges botját, egy vödörben egy felmosó mellett. Jekket kissé félre lökve oda is rohan kikapja a vödörben lévő mocskos vízből, de amint megfordul már egy kalóz próbál felé suhintani a kardjával. Mivel a kalóz igen-igen kába ezért célt téveszt. Mogirs a botjával a botladozó kalózt kibuktatja majd miután az hasra esik, Ő a fegyvere végével a kalóz tarkója felső részére üt egy erőteljeset, így az a kalóz harcképtelenné válik. Sietve tekint újra körbe, kardját keresve. Az egyik fegyverkupac tetején pihen a kard, legalábbis úgy néz ki, hogy az az Ő kardja. Meg is indul a fegyver irányába és ahogy a kezébe fogja már két kalóz csapkod felé. Ezek már nem annyira kótyagosa, de még mindig nem teljesen józanok. Az egyik felé is suhint a szablyájával de az ütést Mogirs a botjával fogja fel, a kard pengéje beleszorul a fába és így könnyedén kiszedi a kalóz kezéből a fegyvert, majd rögtön egy jól irányzott döféssel a kalóz gyomrába mélyíti a pengét. Ahogy kirántja a kardot vér és gyomortartalom folyik a hajó padlójára. Kissé lankadt a figyelme Mogirsnak ezért a maradék egy kalóz sikeresen belenyisszant Mogirs már eleve szakadt köpenyébe. Odafordul és botjával suhint egy nagyot, a kalóz eltudna hajolni ha nem lenne még a varázslat hatása alatt, de így bekap egy erős ütést a koponyájára, amitől meg is fekszik, hogy biztosra menjen, Mogirs még a kardját átszúrja a kalózon. A hullából a kardját kihúzva felméri a helyzetet. A többiek is harcolnak, de Ő elég közel van, hogy átjusson most már a másik hajóra. Át is lépdel a pallón, az orkhoz és az elfhez. Rájuk tekint majd kardja pengéjét a köpenye egyik lelógó részébe törli.*
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-10 22:50:04
Üzenet elküldve: 2013-09-10 22:50:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
*Teljes a fejeltlenség a kalózok hol a saját fejük eltespedésének engednek, hol kapitányukra figyelnek.
Chothalt teljesen elrángatják a látóhatárról, biztonsági okokból. Ekkora orkot jobb távol tartani a tömegtől.
A muzsika aláfagy s a kalózok ismét szellemükhöz méltóan léphetnek fel. Rablás van a kilátásban. Egy másik hajó van a láthatáron. Chothal most kizárja a külvilágot. Nem figyel a többi fogolyra csak a saját fegyvereit keresi, amiket meg is pillant nem messze az egyik árbócnak támasztva.
Eltellik pár hosszú perc s...
Chothal orrát megcsapja a megszokott baljós szag. Mágia terjeng a levegőben. Valami figurát vél felfedezni csuklyában a másik bárkán, akiről lerí hogy konyít kicsit a varázslatokhoz. Elkábítja a kalózokat és a kapitányt is leszerelik.
Megszabadítják a láncaiktól és... ismét játékban van. Ám fegyvereit meg kell szerezze. A kalózok még kótyagosak az árbóchoz rohan, felkapja a pallost, s a számszeríjat is a helyére teszi.
Ám mire feleszmél körbeveszik. Chothal mordul egyet, s bár a kalózok szablyája gyors az ork pallosa erős s annak keze is. Az egyik kalóz felésuhint, mire az ork elhajol és egy gyors mozdulattal rácsap a kézre, a pallos sebészien s nemes egyszerűséggel vágta le a csuklót. Mire a másik vékony kalóz rá akar ugrani Chothalra. Az ork lehajol s bár a pallos a földön van lehajol és átdobja a férfit, erre a másik kigyúrtabb rumivó is rászabadul, ám akár a villám a pallos három ujj széles pengéje átlékeli a gyomrát és akár a vajban a kés megszalad a penge majd a nyakig.
Az ork feszít még egy kicsit a pengén azzal kihúzza. A másik kalóz fel akar állni, ám arca összetalálkozik az ork bakancsával.
Chothal követi Tania példáját s nem mérlegelve megindul a palló felé. Őt nem kell kérlelni, bárhol jobb mint a kalózok markában.
Útközben pár kalózt felrúg és egy fejet is lecsap. Ám akit fel kívánt volna vagdalni az még mindég a kampókezű, fatökű alak.
Ám erre nem kerül sor, még egy arcot megragad vaskezével és fickót a torkánál fogva belöki a palló mellett a vízbe.
Azzal Ő is átszökken a gyanús elf lánnyal együtt a másik oldalra.
Ám kardját nem ereszti el. Ki tudja kik ezek a fura... 'megmentők'.*
*Teljes a fejeltlenség a kalózok hol a saját fejük eltespedésének engednek, hol kapitányukra figyelnek.
Chothalt teljesen elrángatják a látóhatárról, biztonsági okokból. Ekkora orkot jobb távol tartani a tömegtől.
A muzsika aláfagy s a kalózok ismét szellemükhöz méltóan léphetnek fel. Rablás van a kilátásban. Egy másik hajó van a láthatáron. Chothal most kizárja a külvilágot. Nem figyel a többi fogolyra csak a saját fegyvereit keresi, amiket meg is pillant nem messze az egyik árbócnak támasztva.
Eltellik pár hosszú perc s...
Chothal orrát megcsapja a megszokott baljós szag. Mágia terjeng a levegőben. Valami figurát vél felfedezni csuklyában a másik bárkán, akiről lerí hogy konyít kicsit a varázslatokhoz. Elkábítja a kalózokat és a kapitányt is leszerelik.
Megszabadítják a láncaiktól és... ismét játékban van. Ám fegyvereit meg kell szerezze. A kalózok még kótyagosak az árbóchoz rohan, felkapja a pallost, s a számszeríjat is a helyére teszi.
Ám mire feleszmél körbeveszik. Chothal mordul egyet, s bár a kalózok szablyája gyors az ork pallosa erős s annak keze is. Az egyik kalóz felésuhint, mire az ork elhajol és egy gyors mozdulattal rácsap a kézre, a pallos sebészien s nemes egyszerűséggel vágta le a csuklót. Mire a másik vékony kalóz rá akar ugrani Chothalra. Az ork lehajol s bár a pallos a földön van lehajol és átdobja a férfit, erre a másik kigyúrtabb rumivó is rászabadul, ám akár a villám a pallos három ujj széles pengéje átlékeli a gyomrát és akár a vajban a kés megszalad a penge majd a nyakig.
Az ork feszít még egy kicsit a pengén azzal kihúzza. A másik kalóz fel akar állni, ám arca összetalálkozik az ork bakancsával.
Chothal követi Tania példáját s nem mérlegelve megindul a palló felé. Őt nem kell kérlelni, bárhol jobb mint a kalózok markában.
Útközben pár kalózt felrúg és egy fejet is lecsap. Ám akit fel kívánt volna vagdalni az még mindég a kampókezű, fatökű alak.
Ám erre nem kerül sor, még egy arcot megragad vaskezével és fickót a torkánál fogva belöki a palló mellett a vízbe.
Azzal Ő is átszökken a gyanús elf lánnyal együtt a másik oldalra.
Ám kardját nem ereszti el. Ki tudja kik ezek a fura... 'megmentők'.*
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-10 18:05:50
Üzenet elküldve: 2013-09-10 18:05:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
* Tania körültekint és észreveszi, hogy többeket is megbabonázott a dal. Átfut az agyán a menekülés gondolata, de tudja, hogy nem lenne hová mennie, láncokkal pedig nem lenne okos döntés a jéghideg tengert választani. Gondolataiból Imberragh hangja húzza vissza. Hosszú ideig kémlelik a vizet eredménytelenül. A nőt, a kapitánnyal ellentétben nem dühíti a tudatlanság. Inkább kíváncsi és kalandra éhes.
Lassan azonban ritkulni kezd a köd és vele együtt a dal is szertefoszlik. Az óriás mondatát hallva egy halvány mosollyal az arcán felé fordul, így sikerül elkapnia annak meglepett pillantását. Tekintetével követi a másikét, de ő már csak a fodrozódó hullámokat láthatja. Mikor a következő mondattal visszaküldik őket a "cellába" kissé megnyugszik. Nem akarja kockára tenni a testi épségét, csak hogy kielégítse néhány kalóz beteges vágyait.
Várja, hogy egy durva kéz letessékelje a fedélzetről, de ez nem történik meg, mert a törp újra megszólal. A horizont felé fordulva észreveszi a közeledő hajót. Nyilván mások is így vannak ezzel, mivel egyre több kalóz kiállt fel jelezve, hogy visszatértek a kábulatból.
Néhány perc múlva egymás mellé ér a két hajó, így Tania észreveheti, hogy az idegen bárkán csak egy személy tartózkodik.*
~ Mágus.~
* Sejtése hamar be is igazolódik, mikor az idegen mozdulatait követve, a vezér és Jekk kivételével, minden kalóz erőtlenül összeesik ő viszont nem érez semmit. Kíváncsian sorstársaihoz fordul, akik szintén talpon maradtak. Mikor visszafordul az csuklyás felé a kalózkapitány már a másik hajón van egy hatalmas kötélkupac alján. Tanianak meglepődni sincs ideje, a kabinokból hirtelen előrohanó férfiak már át is jöttek a kalózhajóra. Mikor az idegen megszólal felkapja a fejét és ekkor jön rá, hogy hozzájuk intézte szavait. Mielőtt eldönthetné, hogy elindul-e egy erős ütés megszabadítja a kezére és lábára feszülő bilincsektől. Mikor végtagjai újra szabadon mozognak és hőn szeretett fegyvereit is visszakapja gondolkodás nélkül megindul a másik hajó felé. Ám nem jut messzire, mivel a kalózok úgy-ahogy magukhoz térnek és három ki is nézi magának a lányt.*
~ Végre, egy kis izgalom.~
* Gondolja, miközben azok előrántják fegyvereiket és támolyogva megindulnak felé. Az első kalóz esetlenül nagyokat suhint szablyájával, így Tania könnyedén kitér a támadások elől. Néhány lépéssel mögé kerül és a vívókard könnyedén utat talál a bordák között az egyik tüdőhöz. Rögtön kihúzza a fegyvert, így a levegő gyorsan elhagyja a testet.
Nem nézi végig, ahogy a kalóz a földre rogy, mert egy másik is megindul felé. Ez már megfontoltabban és ügyesebben döfköd a fegyverével. Tanianak hátrálnia kell, ha nem szeretne belefutni a pengébe. Néhány pillanatig hagyja, hogy a másik előrenyomuljon, de aztán egy hirtelen előrelendíti a kardját, ezzel elválasztva támadója kézfejét a csuklójától, aki felordít és a csonkot szorongatva térdre esik. Szerencséjére most nincs ideje a nőnek, ezért egy gyors mozdulattal véget vet szenvedésének, mikor egy gyors mozdulattal átszúrja a mellkasát. De kihúzni már nem tudja a kardot, mert a harmadik kalóz, ellesve tőle az ötletet egy hosszútőrrel a lány csuklója felé suhint. Még időben elkapja a kezét, de fegyvere a hullában marad, így rákényszeredik a dobótőrök használatára. Rögtön elő is kap kettőt, de eldobni nem tudja őket, mivel a támadója az arcát nézte ki következő célpontjának.
Szerencséjére még nem múlt el teljesen a varázslat hatása, így a hideg fém nem szalad át a fején, de egy mély sebet ejt a szeme alatt, amely egészen a füléig húzódik. A lány haragosan felszisszen és néhány lépést megint hátrál vigyázva, hogy közbe ne ütközzön össze senkivel. Mikor kartávolságra van a kalóztól két újabb tőrt vesz elő és az egyiket rögtön a másik felé dobja. Annak sikerül elhajolnia előle, de mielőtt újra felegyenesedhetne kapja is a másikat, ami már célba talál. A penge könnyedén áthalad a szemgolyón meg sem állva az agyig. Tania elégedetten nézi, ahogy a kalóznak elkerekedik a még megmaradt szeme és hangos nyekkenéssel arccal előre a földre hanyatlik. Még néhány pillanatig rángatózik, addig nem megy közelebb a testhez. Némán nézi a haláltusát, miközben egyik ujját végighúzza a friss vágáson. A kiserkent vér vékony rétegben megalvadt az arcán, de a sebből még most apró cseppek hullanak.
Mikor megbizonyosodik róla, hogy az élet utolsó szikrája is elhagyta a másik testét a hulla mellé lép és a hátára fordítja. A dobótőrt egy határozott mozdulattal kirántja a fejből. Ruhájával megtisztítja a vértől és attól az átlátszó anyagtól, ami néhány perce még az üvegtestben volt, visszadugja a helyére és körülnéz. Ha a "társai" is elintézték a kalózokat, akkor elindul a násik hajó felé. Ha nem, akkor megpróbál segíteni nekik, már ha szükség van erre. Amint az összes nem kívánatos személy holtan vagy harcképtelenül fekszik a padlón gyors léptekkel átsétál a deszkákon várva, hogy végre maguk mögött hagyják a kalózhajót.*
A hozzászólás írója (Tania Dolwer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.10 18:10:20
* Tania körültekint és észreveszi, hogy többeket is megbabonázott a dal. Átfut az agyán a menekülés gondolata, de tudja, hogy nem lenne hová mennie, láncokkal pedig nem lenne okos döntés a jéghideg tengert választani. Gondolataiból Imberragh hangja húzza vissza. Hosszú ideig kémlelik a vizet eredménytelenül. A nőt, a kapitánnyal ellentétben nem dühíti a tudatlanság. Inkább kíváncsi és kalandra éhes.
Lassan azonban ritkulni kezd a köd és vele együtt a dal is szertefoszlik. Az óriás mondatát hallva egy halvány mosollyal az arcán felé fordul, így sikerül elkapnia annak meglepett pillantását. Tekintetével követi a másikét, de ő már csak a fodrozódó hullámokat láthatja. Mikor a következő mondattal visszaküldik őket a "cellába" kissé megnyugszik. Nem akarja kockára tenni a testi épségét, csak hogy kielégítse néhány kalóz beteges vágyait.
Várja, hogy egy durva kéz letessékelje a fedélzetről, de ez nem történik meg, mert a törp újra megszólal. A horizont felé fordulva észreveszi a közeledő hajót. Nyilván mások is így vannak ezzel, mivel egyre több kalóz kiállt fel jelezve, hogy visszatértek a kábulatból.
Néhány perc múlva egymás mellé ér a két hajó, így Tania észreveheti, hogy az idegen bárkán csak egy személy tartózkodik.*
~ Mágus.~
* Sejtése hamar be is igazolódik, mikor az idegen mozdulatait követve, a vezér és Jekk kivételével, minden kalóz erőtlenül összeesik ő viszont nem érez semmit. Kíváncsian sorstársaihoz fordul, akik szintén talpon maradtak. Mikor visszafordul az csuklyás felé a kalózkapitány már a másik hajón van egy hatalmas kötélkupac alján. Tanianak meglepődni sincs ideje, a kabinokból hirtelen előrohanó férfiak már át is jöttek a kalózhajóra. Mikor az idegen megszólal felkapja a fejét és ekkor jön rá, hogy hozzájuk intézte szavait. Mielőtt eldönthetné, hogy elindul-e egy erős ütés megszabadítja a kezére és lábára feszülő bilincsektől. Mikor végtagjai újra szabadon mozognak és hőn szeretett fegyvereit is visszakapja gondolkodás nélkül megindul a másik hajó felé. Ám nem jut messzire, mivel a kalózok úgy-ahogy magukhoz térnek és három ki is nézi magának a lányt.*
~ Végre, egy kis izgalom.~
* Gondolja, miközben azok előrántják fegyvereiket és támolyogva megindulnak felé. Az első kalóz esetlenül nagyokat suhint szablyájával, így Tania könnyedén kitér a támadások elől. Néhány lépéssel mögé kerül és a vívókard könnyedén utat talál a bordák között az egyik tüdőhöz. Rögtön kihúzza a fegyvert, így a levegő gyorsan elhagyja a testet.
Nem nézi végig, ahogy a kalóz a földre rogy, mert egy másik is megindul felé. Ez már megfontoltabban és ügyesebben döfköd a fegyverével. Tanianak hátrálnia kell, ha nem szeretne belefutni a pengébe. Néhány pillanatig hagyja, hogy a másik előrenyomuljon, de aztán egy hirtelen előrelendíti a kardját, ezzel elválasztva támadója kézfejét a csuklójától, aki felordít és a csonkot szorongatva térdre esik. Szerencséjére most nincs ideje a nőnek, ezért egy gyors mozdulattal véget vet szenvedésének, mikor egy gyors mozdulattal átszúrja a mellkasát. De kihúzni már nem tudja a kardot, mert a harmadik kalóz, ellesve tőle az ötletet egy hosszútőrrel a lány csuklója felé suhint. Még időben elkapja a kezét, de fegyvere a hullában marad, így rákényszeredik a dobótőrök használatára. Rögtön elő is kap kettőt, de eldobni nem tudja őket, mivel a támadója az arcát nézte ki következő célpontjának.
Szerencséjére még nem múlt el teljesen a varázslat hatása, így a hideg fém nem szalad át a fején, de egy mély sebet ejt a szeme alatt, amely egészen a füléig húzódik. A lány haragosan felszisszen és néhány lépést megint hátrál vigyázva, hogy közbe ne ütközzön össze senkivel. Mikor kartávolságra van a kalóztól két újabb tőrt vesz elő és az egyiket rögtön a másik felé dobja. Annak sikerül elhajolnia előle, de mielőtt újra felegyenesedhetne kapja is a másikat, ami már célba talál. A penge könnyedén áthalad a szemgolyón meg sem állva az agyig. Tania elégedetten nézi, ahogy a kalóznak elkerekedik a még megmaradt szeme és hangos nyekkenéssel arccal előre a földre hanyatlik. Még néhány pillanatig rángatózik, addig nem megy közelebb a testhez. Némán nézi a haláltusát, miközben egyik ujját végighúzza a friss vágáson. A kiserkent vér vékony rétegben megalvadt az arcán, de a sebből még most apró cseppek hullanak.
Mikor megbizonyosodik róla, hogy az élet utolsó szikrája is elhagyta a másik testét a hulla mellé lép és a hátára fordítja. A dobótőrt egy határozott mozdulattal kirántja a fejből. Ruhájával megtisztítja a vértől és attól az átlátszó anyagtól, ami néhány perce még az üvegtestben volt, visszadugja a helyére és körülnéz. Ha a "társai" is elintézték a kalózokat, akkor elindul a násik hajó felé. Ha nem, akkor megpróbál segíteni nekik, már ha szükség van erre. Amint az összes nem kívánatos személy holtan vagy harcképtelenül fekszik a padlón gyors léptekkel átsétál a deszkákon várva, hogy végre maguk mögött hagyják a kalózhajót.*
A hozzászólás írója (Tania Dolwer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.09.10 18:10:20
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-08 12:54:43
Üzenet elküldve: 2013-09-08 12:54:43
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
*A szomorú dallamok pillanatok alatt tüntetik el a jó kedvet, melynek helyébe búskomor hangulatot ültetnek. A fájdalmas kórus mintha csak megbabonázná a kalózokat, úgy ámulnak el, s úgy válnak hirtelen békés, nyugodt emberré. Lassan a fegyvereik is lejjebb csúsznak, ám mielőtt még teljesen átadnák magukat az érzésnek, Imberragh egy hangos kiáltással rendre utasítja őket!*
- Azt mondtam, hogy fegyverbe, kutyák! Ha valaki akár egy kicsit is lejjebb emeli, azt a vízbe hajítom, aztán ott hallgathatja ezt a semmirekellő zajt!
*Kiált fel dühösen a vezér, mire dobbant is egyet lábával, s mivel egy hatalmas, erős óriásról van szó, ezért ebbe az egész hajó beleremeg!
Hosszú percekig még csak figyelik a vizeket, pár fáklyát még behajítanak, de eredménytelenül, hiszen a víz homályos fodrozódásán kívül semmit se fedeznek fel. A kapitány láthatóan egyre ingerültebb, hiszen a tény, hogy valaki a bolondját járatja velük, ami ellen tenni sem tudnak, számára idegölő! Pár perc múlva viszont lassacskán apad a köd, míg végül ki is érnek belőle, s Imberragh is egy morgással pillant maga mögé. Homlokát azonnal ráncolni kezdi, amint megpillantja, hogy a ködöt nem csupán maguk mögött hagyták, de az gyorsan ülepedik a víz felé, míg végül teljesen eltűnik, s vele együtt a csodás dallamokat is elnyelik a hullámok.*
- Undorító, mocskos mágia!
*Jegyzi meg haragosan, mikor szemei elkerekednek egy pillanatra. Nem tudja, hogy a düh szülte-e a képet, vagy esetleg mágia áldozatai, de a felbukkanó, majd eltűnő zöldes uszony láttán csak sóhajt egy keserveset, majd visszafordul a többiek felé. Nem volt éppen feltűnő látvány, minden bizonnyal nagyon kevesen vehették észre az uszonyt. Talán csak valami tengeri lény lehetett, vagy ki tudja.. A vezér hirtelen jött búskomor arckifejezése viszont nagyon feltűnő lehet..
Egy kis ideig még mindenki tartja fegyverét, viszont mikor a kapitány visszahelyezi hátára a kalapácsot, akkor a többiek is elrakják a szablyát.*
- Vigyétek vissza a foglyokat, mára elég volt. *jegyzi meg közömbösen, s mikor indulna vissza kabinjába, Jekk kissé félénken megszólal*
- Uram, nem biztos, hogy vissza kellene vonulni.. *azzal lassan kelet felé emeli ujját, ahol egy apró napsugár is felbukkan szokatlan módon a horizonton, viszont nem ez az, ami "aggasztó"* Egy hajó.
- Raboljuk ki, égessük fel, öljük le őket!
*Pillanatokon belül tér vissza beléjük a kalózlélek, miközben kiáltják be az ötleteiket, minek hatására fegyvereiket újra felemelik, s a kalózbárkát a feléjük tartó, sokkal kisebb hajó felé irányítják. Eközben az alsóbb szinteken Mullan a dédelgetés és a nyugodt pillanatok hatására el is alszik, Rakori pedig könnyen rálelhet a zsebében pihengető kulcsra, mellyel ki tudja nyitni az ajtót. Viszont vigyáznia kell, mert ha bármelyik kalóz is úgy veszi észre, hogy "szökésben" van, akkor baja lehet! Bár talán az mindenki szerencséjének mondható, hogy a banda most a legkevésbé sem figyel rájuk a felbukkanó zsákmány reménye miatt.
Vagy tíz perc múlva végül a hajó mellé érnek, ahol szokatlan módon egy lilás-feketés köpenyes csuklyás alakon kívül senkit sem látni. Meg is lepődik a banda, de több helyről felhangzik a megállapítás, hogy így könnyebb dolguk lesz elfoglalni. Már kezdenék is átdobálni a köteleket, mikor váratlanul a csuklyás felemeli kezét, pár jelet a levegőbe vés, s pár szó elmormolása után a kalózok nagy része dülöngélni kezd, s pillanatokon belül összeesik. A foglyok nem érezhetnek ilyesmit, akinek bilincs van a kezén és a lábán, az egyáltalán nem esik össze. Viszont Jekk és Imberragh is furcsa módon talpon marad.*
- Rajtam nem fog a mágia, kutya!
*Jekk gyorsan Mogirs mellé szalad, előrántja tőrét, s olyan pozícióba áll be, mintha védené a férfit. A vezér viszont hatalmas dühétől vezérelve megindul a hajó oldala felé, ahol egy erős dobbantás követően átugrik a másik bárkára, ami az érkezésének köszönhetően igen erősen megsüllyed. Azonnal kalapácsával megindul a csuklyás felé, mire váratlanul fentről egy erős, kötelekből készült "börtön" hullik rá. Nem is kell több, a kabinokból pillanatokon belül felrohan jópár férfi, akik kihasználva az óriás pillanatnyi zavarát, vaskos szögeket vernek a kötélbe, így pedig teljesen a padlóhoz szorítják a vezért, aki mozdulni sem bír. Kalapácsát és oldalán pihengető szablyáját kihúzzák alóla, majd gyorsan pár deszkát átraknak a kalózhajóra, melyen át is mennek.*
- Siessetek, mindjárt ébrednek!
*Kiáltja a csuklyás, mire páran gyorsan az alsóbb szintekre mennek, berugdossák az ajtókat, így a cellát is, ahol Caith, Mylene és Balin van.*
- Jöjjenek, siessenek!
*Mondja nekik az egyik alak, aki viszont egy köteg fegyvert hozott magával. Int a három fogolynak, hogy válasszanak - akiktől elvették a fegyvert, az megtalálhatja itt a sajátját. Amint végeztek, már sietnek is vissza a fedélzetre, ahol a többi rabnak is visszaadják a fegyverét - Mylenénél bár nem volt semmi, de az ő kezébe íjat nyomnak. Az egyik magasabb férfi, aki vélhetően szintén óriás, egy erősebb csapással megszabadít mindenkit a bilincstől, viszont biztonsági okok miatt a nyakukon levő bilincset nem akarja elvágni, s mivel szorosan egymáshoz vannak láncolva páran, ezért őket sem választja el.*
- Ébredeznek, siessetek!
*Kiáltja a csuklyás, mire a kalózbanda mozgolódni kezd, s lassan feltápászkodnak. Ide-oda dülöngélnek, nagyon homályosan látnak, viszont mindegyik megindul a foglyok és az idegenek felé a szablyájával. Immáron mindenki kezében van fegyver, s mivel mindenkire minimum hárman rátámadnak - a négy összeláncolt fő esetén ez tizenkét embert jelent, a felfelé igyekvő foglyok esetén pedig kilencet -, ezért elkerülhetetlen a harc, ha el akarnak jutni a deszkákig, amik a menekülő utat jelentik. A kalózok nem igazán vannak maguknál, így az erő és az ügyesség a foglyok mellett áll, viszont egy fontos tényező a banda mellett - ők sokkal többen vannak. Nem kell mindenkit megölni, csupán az a fontos, hogy viszonylag épen eljussanak a deszkákig, ahol minél gyorsabban át kell mászniuk a másik hajóra, hiszen a kalózok egyre gyorsabban józanodnak, s ha sokáig húzzák az időt a foglyok, akkor teljesen magukhoz fognak térni, s mivel ők sokkal többen vannak, ezért minél tovább tart a harc, annál kevesebb esélyük van a túlélésre. Egyelőre a menekülést jelentő deszkákig három kalózt kell legyőzniük: van, aki szablyával ront feléjük, van, aki rövidkarddal, de egyelőre ezek csak hadonásznak, viszont ha nem vigyáznak, akkor igen könnyen megsebesülhetnek. A foglyok akár egymásnak is segíthetnek, vagy minél gyorsabban menthetik a saját életüket - ha akarják.
Azonban két lehetőség is előttük áll. "Jó fogoly" módjára vissza tudnak menni a cellába, amikor is nem ölnék meg őket, vagy pedig átmásznak a másik hajóra, ami újabb rejtélyeket hoz magával. Nem tudni, hol lennének nagyobb biztonságban..*
*A szomorú dallamok pillanatok alatt tüntetik el a jó kedvet, melynek helyébe búskomor hangulatot ültetnek. A fájdalmas kórus mintha csak megbabonázná a kalózokat, úgy ámulnak el, s úgy válnak hirtelen békés, nyugodt emberré. Lassan a fegyvereik is lejjebb csúsznak, ám mielőtt még teljesen átadnák magukat az érzésnek, Imberragh egy hangos kiáltással rendre utasítja őket!*
- Azt mondtam, hogy fegyverbe, kutyák! Ha valaki akár egy kicsit is lejjebb emeli, azt a vízbe hajítom, aztán ott hallgathatja ezt a semmirekellő zajt!
*Kiált fel dühösen a vezér, mire dobbant is egyet lábával, s mivel egy hatalmas, erős óriásról van szó, ezért ebbe az egész hajó beleremeg!
Hosszú percekig még csak figyelik a vizeket, pár fáklyát még behajítanak, de eredménytelenül, hiszen a víz homályos fodrozódásán kívül semmit se fedeznek fel. A kapitány láthatóan egyre ingerültebb, hiszen a tény, hogy valaki a bolondját járatja velük, ami ellen tenni sem tudnak, számára idegölő! Pár perc múlva viszont lassacskán apad a köd, míg végül ki is érnek belőle, s Imberragh is egy morgással pillant maga mögé. Homlokát azonnal ráncolni kezdi, amint megpillantja, hogy a ködöt nem csupán maguk mögött hagyták, de az gyorsan ülepedik a víz felé, míg végül teljesen eltűnik, s vele együtt a csodás dallamokat is elnyelik a hullámok.*
- Undorító, mocskos mágia!
*Jegyzi meg haragosan, mikor szemei elkerekednek egy pillanatra. Nem tudja, hogy a düh szülte-e a képet, vagy esetleg mágia áldozatai, de a felbukkanó, majd eltűnő zöldes uszony láttán csak sóhajt egy keserveset, majd visszafordul a többiek felé. Nem volt éppen feltűnő látvány, minden bizonnyal nagyon kevesen vehették észre az uszonyt. Talán csak valami tengeri lény lehetett, vagy ki tudja.. A vezér hirtelen jött búskomor arckifejezése viszont nagyon feltűnő lehet..
Egy kis ideig még mindenki tartja fegyverét, viszont mikor a kapitány visszahelyezi hátára a kalapácsot, akkor a többiek is elrakják a szablyát.*
- Vigyétek vissza a foglyokat, mára elég volt. *jegyzi meg közömbösen, s mikor indulna vissza kabinjába, Jekk kissé félénken megszólal*
- Uram, nem biztos, hogy vissza kellene vonulni.. *azzal lassan kelet felé emeli ujját, ahol egy apró napsugár is felbukkan szokatlan módon a horizonton, viszont nem ez az, ami "aggasztó"* Egy hajó.
- Raboljuk ki, égessük fel, öljük le őket!
*Pillanatokon belül tér vissza beléjük a kalózlélek, miközben kiáltják be az ötleteiket, minek hatására fegyvereiket újra felemelik, s a kalózbárkát a feléjük tartó, sokkal kisebb hajó felé irányítják. Eközben az alsóbb szinteken Mullan a dédelgetés és a nyugodt pillanatok hatására el is alszik, Rakori pedig könnyen rálelhet a zsebében pihengető kulcsra, mellyel ki tudja nyitni az ajtót. Viszont vigyáznia kell, mert ha bármelyik kalóz is úgy veszi észre, hogy "szökésben" van, akkor baja lehet! Bár talán az mindenki szerencséjének mondható, hogy a banda most a legkevésbé sem figyel rájuk a felbukkanó zsákmány reménye miatt.
Vagy tíz perc múlva végül a hajó mellé érnek, ahol szokatlan módon egy lilás-feketés köpenyes csuklyás alakon kívül senkit sem látni. Meg is lepődik a banda, de több helyről felhangzik a megállapítás, hogy így könnyebb dolguk lesz elfoglalni. Már kezdenék is átdobálni a köteleket, mikor váratlanul a csuklyás felemeli kezét, pár jelet a levegőbe vés, s pár szó elmormolása után a kalózok nagy része dülöngélni kezd, s pillanatokon belül összeesik. A foglyok nem érezhetnek ilyesmit, akinek bilincs van a kezén és a lábán, az egyáltalán nem esik össze. Viszont Jekk és Imberragh is furcsa módon talpon marad.*
- Rajtam nem fog a mágia, kutya!
*Jekk gyorsan Mogirs mellé szalad, előrántja tőrét, s olyan pozícióba áll be, mintha védené a férfit. A vezér viszont hatalmas dühétől vezérelve megindul a hajó oldala felé, ahol egy erős dobbantás követően átugrik a másik bárkára, ami az érkezésének köszönhetően igen erősen megsüllyed. Azonnal kalapácsával megindul a csuklyás felé, mire váratlanul fentről egy erős, kötelekből készült "börtön" hullik rá. Nem is kell több, a kabinokból pillanatokon belül felrohan jópár férfi, akik kihasználva az óriás pillanatnyi zavarát, vaskos szögeket vernek a kötélbe, így pedig teljesen a padlóhoz szorítják a vezért, aki mozdulni sem bír. Kalapácsát és oldalán pihengető szablyáját kihúzzák alóla, majd gyorsan pár deszkát átraknak a kalózhajóra, melyen át is mennek.*
- Siessetek, mindjárt ébrednek!
*Kiáltja a csuklyás, mire páran gyorsan az alsóbb szintekre mennek, berugdossák az ajtókat, így a cellát is, ahol Caith, Mylene és Balin van.*
- Jöjjenek, siessenek!
*Mondja nekik az egyik alak, aki viszont egy köteg fegyvert hozott magával. Int a három fogolynak, hogy válasszanak - akiktől elvették a fegyvert, az megtalálhatja itt a sajátját. Amint végeztek, már sietnek is vissza a fedélzetre, ahol a többi rabnak is visszaadják a fegyverét - Mylenénél bár nem volt semmi, de az ő kezébe íjat nyomnak. Az egyik magasabb férfi, aki vélhetően szintén óriás, egy erősebb csapással megszabadít mindenkit a bilincstől, viszont biztonsági okok miatt a nyakukon levő bilincset nem akarja elvágni, s mivel szorosan egymáshoz vannak láncolva páran, ezért őket sem választja el.*
- Ébredeznek, siessetek!
*Kiáltja a csuklyás, mire a kalózbanda mozgolódni kezd, s lassan feltápászkodnak. Ide-oda dülöngélnek, nagyon homályosan látnak, viszont mindegyik megindul a foglyok és az idegenek felé a szablyájával. Immáron mindenki kezében van fegyver, s mivel mindenkire minimum hárman rátámadnak - a négy összeláncolt fő esetén ez tizenkét embert jelent, a felfelé igyekvő foglyok esetén pedig kilencet -, ezért elkerülhetetlen a harc, ha el akarnak jutni a deszkákig, amik a menekülő utat jelentik. A kalózok nem igazán vannak maguknál, így az erő és az ügyesség a foglyok mellett áll, viszont egy fontos tényező a banda mellett - ők sokkal többen vannak. Nem kell mindenkit megölni, csupán az a fontos, hogy viszonylag épen eljussanak a deszkákig, ahol minél gyorsabban át kell mászniuk a másik hajóra, hiszen a kalózok egyre gyorsabban józanodnak, s ha sokáig húzzák az időt a foglyok, akkor teljesen magukhoz fognak térni, s mivel ők sokkal többen vannak, ezért minél tovább tart a harc, annál kevesebb esélyük van a túlélésre. Egyelőre a menekülést jelentő deszkákig három kalózt kell legyőzniük: van, aki szablyával ront feléjük, van, aki rövidkarddal, de egyelőre ezek csak hadonásznak, viszont ha nem vigyáznak, akkor igen könnyen megsebesülhetnek. A foglyok akár egymásnak is segíthetnek, vagy minél gyorsabban menthetik a saját életüket - ha akarják.
Azonban két lehetőség is előttük áll. "Jó fogoly" módjára vissza tudnak menni a cellába, amikor is nem ölnék meg őket, vagy pedig átmásznak a másik hajóra, ami újabb rejtélyeket hoz magával. Nem tudni, hol lennének nagyobb biztonságban..*
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-07 22:21:16
Üzenet elküldve: 2013-09-07 22:21:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*Balin izmai egy kissé megkönnyebbülnek, mikor sikeresen eltalálja az érme helyét.* Szerencse.* Ismétli ő is a kalóz után, majd tovább játssza a kis játékot. A füzér is lassan megnyugszik tenyerében, ahogyan a férfi is kezd lecsillapodni. Úgy tűnik, hogy feleslegesen izgult a lány életéért, ám még nem engedheti el magát. Még mindig egy kalózhajón vannak, a rabszolgaság felé vitorlázva. Gyorsan fordítja fel harmadjára is a poharat, újra megcsillantva az érmét a hold fényében. Balin arcára keserédes mosoly kúszik, ahogyan mélyen a kalóz szemébe néz, azonban nem örülhet sokáig. Az őrült rögtön felpattan, és az asztalt felborítva mindenkinek nekiesik, aki a közelében van. A fegyvere gyorsan kicsusszan hüvelyéből, megsebezve mindkét társát. Balin gyorsan reagál, de sajnos nem elég gyors, hogy a vörös lányt megvédje. A fegyver felé kap, de az már apró vörös csíkot hagyva maga után végig futott a két hölgy bőrén. Nem tűnik veszélyesnek a seb, viszont Balin ereiben gyorsan felforr a vér. Marka erősen rándul görcsbe, túlságosan is erőteljesen szorítva meg füzérjét, mely mintha rettegne a kalóz dühétől, reszket ujjai között. Balin nem törődik semmivel, folyamatosan az őrült idegent bámulja, miközben sietősen megfordul és a 'cellájuk' felé veszi az irányt.* Szerencse.* Préseli ki ajkai közül a szót, miközben egy finom mozdulattal egyik zsebébe csúsztatja az érmét, amit a felfordulás közben emelt el.*
*A szoba sötét és büdös, pont ahogyan emlékezett rá. Mivel elvették a felszerelését, nem tud világosságot csinálni, így be kell érniük a fentről beszűrődő kékes fény oszlopokkal.* Vigyázatok a sebre. Ne érintsétek hozzá semmihez ebben a szobában.* Szólal meg komolyan, egyik lányra sem nézve. Egy ládában kutat, amiben pár órája az egyik cellatársnőjük egy üveg alkoholt talált, talán pálinkát. Pár pillanat ideges pakolászás után ujjai egy üvegen állapodnak meg, amiben még hullámzik pár korty itóka. Balin mélyet szagol a löttyből, majd sóhajt egyet. Tudja mi következik és őszintén szólva semmi kedve sincs hozzá. Mély levegőt vesz és ajkához emelve a palackot egy kortyot önt szájába a pálinkából. Torka összeszorul és szeme egy pillanatra könnyes lesz, ahogyan a keserű ital végig csurog nyelvén. Csendességét megcáfolva hangosan köhögni kezd, majd megemberelve magát visszalép a társaihoz.* Tessék. Elég alkoholos hogy fertőtlenítsen. Nem mély a seb, viszont azon a kardon elég baj és iszony lehet ahhoz, hogy megmérgezzen titeket.* A pálinka felét egy tálkába önti, amit a kevésbé ismert hölgynek ad. A nő sebe a hasán fut, de szerencséjükre nem ért fontos szerveket. Ezután a másikhoz fordul, kezébe nyomva az üveget, amiben még maradt egy pár öntésnyi ital.* Csípni fog, de gondolom tudod. Fertőtlenítsd, majd pedig kösd be... Kérlek.* Teszi hozzá a felettébb meglepő szócskát. Felmérné a nő sebét, de az a mellkasán fut, Balin pedig érzi, hogy a nő nem venné jó néven ha kecses idomait méricskélné.*
*Alig telik el pár perc, mikor meghallja a fentről jövő szavakat. Szomorúan hajtja le a fejét, de tudja hogy minden ami történik, az csak a sors tervének része. Nyugodt. Ha valaminek be kell következnie, akkor be is fog. Egy eltévedt hajó még nem minden, azonban egy sokkal meglepőbb tény kezdi izgatni. Az ének bejárja az egész hajót, mágikus erővel kúszva be fülébe. Balin szemei lassan nyílnak ki, miközben mély levegőt vesz. A dallam finoman tölti fel elméjét, mintha minden zugát bejárná. Ez nem egy átlagos ének. Nem szavak és nem versszakok, de még nem is rímek. Ezek tiszta érzelmek. Tiszta, de mérgező érzelmek. A férfi kezében gyenge mozgásba kezd a füzér, mintha egy éppen kikelt kígyócskát mímelne, majd pedig lassan lecsillapodik, álomba merül. Balin meredten bámulja az ékszert, majd a kintről beáradó fény felé néz, ahonnan a kalózok gyors mozgását és fegyvereik csillogását pillantja meg.* Szerencse...* Suttogja halkan, ahogy az ajtó felé lép.*
*Balin izmai egy kissé megkönnyebbülnek, mikor sikeresen eltalálja az érme helyét.* Szerencse.* Ismétli ő is a kalóz után, majd tovább játssza a kis játékot. A füzér is lassan megnyugszik tenyerében, ahogyan a férfi is kezd lecsillapodni. Úgy tűnik, hogy feleslegesen izgult a lány életéért, ám még nem engedheti el magát. Még mindig egy kalózhajón vannak, a rabszolgaság felé vitorlázva. Gyorsan fordítja fel harmadjára is a poharat, újra megcsillantva az érmét a hold fényében. Balin arcára keserédes mosoly kúszik, ahogyan mélyen a kalóz szemébe néz, azonban nem örülhet sokáig. Az őrült rögtön felpattan, és az asztalt felborítva mindenkinek nekiesik, aki a közelében van. A fegyvere gyorsan kicsusszan hüvelyéből, megsebezve mindkét társát. Balin gyorsan reagál, de sajnos nem elég gyors, hogy a vörös lányt megvédje. A fegyver felé kap, de az már apró vörös csíkot hagyva maga után végig futott a két hölgy bőrén. Nem tűnik veszélyesnek a seb, viszont Balin ereiben gyorsan felforr a vér. Marka erősen rándul görcsbe, túlságosan is erőteljesen szorítva meg füzérjét, mely mintha rettegne a kalóz dühétől, reszket ujjai között. Balin nem törődik semmivel, folyamatosan az őrült idegent bámulja, miközben sietősen megfordul és a 'cellájuk' felé veszi az irányt.* Szerencse.* Préseli ki ajkai közül a szót, miközben egy finom mozdulattal egyik zsebébe csúsztatja az érmét, amit a felfordulás közben emelt el.*
*A szoba sötét és büdös, pont ahogyan emlékezett rá. Mivel elvették a felszerelését, nem tud világosságot csinálni, így be kell érniük a fentről beszűrődő kékes fény oszlopokkal.* Vigyázatok a sebre. Ne érintsétek hozzá semmihez ebben a szobában.* Szólal meg komolyan, egyik lányra sem nézve. Egy ládában kutat, amiben pár órája az egyik cellatársnőjük egy üveg alkoholt talált, talán pálinkát. Pár pillanat ideges pakolászás után ujjai egy üvegen állapodnak meg, amiben még hullámzik pár korty itóka. Balin mélyet szagol a löttyből, majd sóhajt egyet. Tudja mi következik és őszintén szólva semmi kedve sincs hozzá. Mély levegőt vesz és ajkához emelve a palackot egy kortyot önt szájába a pálinkából. Torka összeszorul és szeme egy pillanatra könnyes lesz, ahogyan a keserű ital végig csurog nyelvén. Csendességét megcáfolva hangosan köhögni kezd, majd megemberelve magát visszalép a társaihoz.* Tessék. Elég alkoholos hogy fertőtlenítsen. Nem mély a seb, viszont azon a kardon elég baj és iszony lehet ahhoz, hogy megmérgezzen titeket.* A pálinka felét egy tálkába önti, amit a kevésbé ismert hölgynek ad. A nő sebe a hasán fut, de szerencséjükre nem ért fontos szerveket. Ezután a másikhoz fordul, kezébe nyomva az üveget, amiben még maradt egy pár öntésnyi ital.* Csípni fog, de gondolom tudod. Fertőtlenítsd, majd pedig kösd be... Kérlek.* Teszi hozzá a felettébb meglepő szócskát. Felmérné a nő sebét, de az a mellkasán fut, Balin pedig érzi, hogy a nő nem venné jó néven ha kecses idomait méricskélné.*
*Alig telik el pár perc, mikor meghallja a fentről jövő szavakat. Szomorúan hajtja le a fejét, de tudja hogy minden ami történik, az csak a sors tervének része. Nyugodt. Ha valaminek be kell következnie, akkor be is fog. Egy eltévedt hajó még nem minden, azonban egy sokkal meglepőbb tény kezdi izgatni. Az ének bejárja az egész hajót, mágikus erővel kúszva be fülébe. Balin szemei lassan nyílnak ki, miközben mély levegőt vesz. A dallam finoman tölti fel elméjét, mintha minden zugát bejárná. Ez nem egy átlagos ének. Nem szavak és nem versszakok, de még nem is rímek. Ezek tiszta érzelmek. Tiszta, de mérgező érzelmek. A férfi kezében gyenge mozgásba kezd a füzér, mintha egy éppen kikelt kígyócskát mímelne, majd pedig lassan lecsillapodik, álomba merül. Balin meredten bámulja az ékszert, majd a kintről beáradó fény felé néz, ahonnan a kalózok gyors mozgását és fegyvereik csillogását pillantja meg.* Szerencse...* Suttogja halkan, ahogy az ajtó felé lép.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-07 19:07:52
Üzenet elküldve: 2013-09-07 19:07:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*Úgy tűnik, imái valahol meghallgatásra találtak, vagy egyszerűen csak megfordult a szerencséjük: bár másodszor is ugyanaz történik, mint először – tétovázik, bizonytalan a válasz helyességét illetően, ám szerencsére nem „javítja ki” Balin válaszát, s így a választás ismét helyes. Harmadszorra már nem is figyeli úgy az érmét, teljes egészében a másikra hagyatkozik. Nem nyugodt azonban, ezt korántsem lehetne állítani; tenyerébe mélyesztett körmei kis, véres félholdakat hagynak a bőrébe mélyedve, mikor ökölbe szorított jobbja végül ellazul a harmadik jó választ hallva. Halk, de annál megkönnyebbültebb sóhaj szakad ki a lányból – bár addig fel sem tűnt neki, hogy idegességében benntartotta a levegőt - mikor a furcsa rabtárs harmadszorra is a helyes poharat fordítja fel. Még valami halvány mosolyféleségre is görbül a szája, s ez a kis mosoly határozottan szépít az amúgy nem kifejezetten különleges s a közelmúlt történéseitől most poros, kissé elgyötört arcon.
Nem sokáig tart azonban az öröme; a kalózon különös dühroham vesz erőt, s mielőtt a döbbenettől bénult lány bármit is tehetne, a férfi felborítja az asztalt, s kivont szablyával ugrik feléjük. A fegyver felhasítja a lenge blúzt, s egyúttal az érzékeny bőrt is, de a lányt inkább a rémület készteti kiáltásra, mint a fájdalom. Kissé összegörnyedve szorítja kezét a vágásra, s csak ekkor érzi meg a fájdalmat - elakad a lélegzete egy pillanatra, mikor megérzi a keze alatt a vékony anyagon átszivárgó vért, de egyúttal érzi, tudja azt is, hogy a seb nem súlyos. Szerencséjükre a kalózt már társai fogják le, őket hármójukat pedig minél gyorsabban igyekeznek leterelni a fedélzetről.
Ismét csukódik hátuk mögött a rögtönzött cella ajtaja, ám ezúttal egyedül vannak a helyiségben. Caith egy pillanatra elveszi a kezét a hasa elől, vérmaszatos tenyerét a nadrágjába törli, majd gyorsan végighúzza az ujjait a vágáson. Bár a seb hosszú, szerencsére nem mély, s bár csípős fájdalom húzódik a keze nyomán, reméli, hogy a gyógyulás nem fog túl sokáig tartani. Összehúzza a felhasadt blúzt, s futó hálát ad, hogy a félhomály jótékonyan elrejti a megannyi vékony, fehér heget, amelyek a hasán és csípőjén húzódnak kusza összevisszaságban.
Futó pillantást vet a másik kettőre a szeme sarkából, s csak ekkor veszi észre, hogy a másik nőt is megsebezte a fegyver. Egy pillanatig habozik, majd halkan megkérdezi:*
- Jól vagy?
*Első kapcsolatteremtési kísérlete után leül a fal mellé, hacsak lánctársai nem ragaszkodnak mindenképpen az állva maradáshoz. A maga részéről ebben a pozícióban is marad, fél lábát felhúzva, jobbjával az immár tompán lüktető sebre simítva a blúz anyagát.
A hirtelen csend nem tűnik fel neki, a törpe szavai azonban már nem kerülik el a figyelmét. Homlokán három párhuzamos ránc jelenik meg az aggodalom és értetlenség jeleként, reménykedve pillant a másik kettőre, hátha nekik van valami ötletük arra vonatkozóan, hogy pontosan hogy is kéne értelmeznie és kezelnie a helyzetet. Végül aztán úgy dönt, a felpattanás és sikoltozás együttesen kimerítené a "hasznavehetetlen reakció" fogalmát, s az események ilyetén alakulása tulajdonképpen úgyis csak egy a nap során történt borzalmak közül. Így annak ellenére, hogy kezd egy kicsit besokallni, ülve marad, és csendben hallgatja az odakint felhangzó éneket.
~Sokkal rosszabb már amúgy sem lehetne.~*
*Úgy tűnik, imái valahol meghallgatásra találtak, vagy egyszerűen csak megfordult a szerencséjük: bár másodszor is ugyanaz történik, mint először – tétovázik, bizonytalan a válasz helyességét illetően, ám szerencsére nem „javítja ki” Balin válaszát, s így a választás ismét helyes. Harmadszorra már nem is figyeli úgy az érmét, teljes egészében a másikra hagyatkozik. Nem nyugodt azonban, ezt korántsem lehetne állítani; tenyerébe mélyesztett körmei kis, véres félholdakat hagynak a bőrébe mélyedve, mikor ökölbe szorított jobbja végül ellazul a harmadik jó választ hallva. Halk, de annál megkönnyebbültebb sóhaj szakad ki a lányból – bár addig fel sem tűnt neki, hogy idegességében benntartotta a levegőt - mikor a furcsa rabtárs harmadszorra is a helyes poharat fordítja fel. Még valami halvány mosolyféleségre is görbül a szája, s ez a kis mosoly határozottan szépít az amúgy nem kifejezetten különleges s a közelmúlt történéseitől most poros, kissé elgyötört arcon.
Nem sokáig tart azonban az öröme; a kalózon különös dühroham vesz erőt, s mielőtt a döbbenettől bénult lány bármit is tehetne, a férfi felborítja az asztalt, s kivont szablyával ugrik feléjük. A fegyver felhasítja a lenge blúzt, s egyúttal az érzékeny bőrt is, de a lányt inkább a rémület készteti kiáltásra, mint a fájdalom. Kissé összegörnyedve szorítja kezét a vágásra, s csak ekkor érzi meg a fájdalmat - elakad a lélegzete egy pillanatra, mikor megérzi a keze alatt a vékony anyagon átszivárgó vért, de egyúttal érzi, tudja azt is, hogy a seb nem súlyos. Szerencséjükre a kalózt már társai fogják le, őket hármójukat pedig minél gyorsabban igyekeznek leterelni a fedélzetről.
Ismét csukódik hátuk mögött a rögtönzött cella ajtaja, ám ezúttal egyedül vannak a helyiségben. Caith egy pillanatra elveszi a kezét a hasa elől, vérmaszatos tenyerét a nadrágjába törli, majd gyorsan végighúzza az ujjait a vágáson. Bár a seb hosszú, szerencsére nem mély, s bár csípős fájdalom húzódik a keze nyomán, reméli, hogy a gyógyulás nem fog túl sokáig tartani. Összehúzza a felhasadt blúzt, s futó hálát ad, hogy a félhomály jótékonyan elrejti a megannyi vékony, fehér heget, amelyek a hasán és csípőjén húzódnak kusza összevisszaságban.
Futó pillantást vet a másik kettőre a szeme sarkából, s csak ekkor veszi észre, hogy a másik nőt is megsebezte a fegyver. Egy pillanatig habozik, majd halkan megkérdezi:*
- Jól vagy?
*Első kapcsolatteremtési kísérlete után leül a fal mellé, hacsak lánctársai nem ragaszkodnak mindenképpen az állva maradáshoz. A maga részéről ebben a pozícióban is marad, fél lábát felhúzva, jobbjával az immár tompán lüktető sebre simítva a blúz anyagát.
A hirtelen csend nem tűnik fel neki, a törpe szavai azonban már nem kerülik el a figyelmét. Homlokán három párhuzamos ránc jelenik meg az aggodalom és értetlenség jeleként, reménykedve pillant a másik kettőre, hátha nekik van valami ötletük arra vonatkozóan, hogy pontosan hogy is kéne értelmeznie és kezelnie a helyzetet. Végül aztán úgy dönt, a felpattanás és sikoltozás együttesen kimerítené a "hasznavehetetlen reakció" fogalmát, s az események ilyetén alakulása tulajdonképpen úgyis csak egy a nap során történt borzalmak közül. Így annak ellenére, hogy kezd egy kicsit besokallni, ülve marad, és csendben hallgatja az odakint felhangzó éneket.
~Sokkal rosszabb már amúgy sem lehetne.~*
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-04 17:19:32
Üzenet elküldve: 2013-09-04 17:19:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 77
Játékstílus: Szelíd
//A Sellőzátony//
*Amikor a hölgyike kezei felé közelítenek, hogy a büdös ágyra rántsák, legszívesebben megfogná és eltörné azokat, de nem kockáztat a tőr jelenléte miatt. A nő iránta gyűlölete egyre hatalmasabb. Remeg a dühtől amikor az az ágyra húzza és undorító az alkoholtól bűzlő szájával csókokat nyom a nyakára és mindenhová amit hirtelen elér Rakorin. Undorodva húzódik félre. Szemeit becsukva vár a sorsára, amikor hirtelen abbamarad minden. Fél felnézni, hátha csak addig állt meg a kalóz amíg levetkőzik. Lassan hüppögést hall és ekkor felnéz. Mullan sír és még hozzá is bújik.* ~Óvodás...egy kis alkoholtól már bőg, de legalább nem ér hozzám rossz szándékkal.~*A szavak tőrként hasítanak a lelkébe. Utálja ezt a nőt aki eddig nyáladzott rajta és kiélte a szokatlan vágyait, és most meg itt sír, hogy milyen rossz élete van. Mikor Mullan szemei kikerekednek a hányingertől, Rakori megijed, nehogy lehányja, de szerencsére a nőben még van annyi épp ész, hogy áthajoljon felette és a padlóra ürítse gyomrának leginkább alkoholból álló tartalmát. Míg aza dolgát végzi, Rakori megfogja a haját. Ezt kicsit sem kedvességből teszi, csak azért, mert ha összehányná a haját utána a hányásos hajával bújna hozzá és ez volt az amit szintén nem akart. Míg a nőcske a dolgát végzi, észreveszi, hogy a tőr már árván fekszik az ágyon. Szemei felcsillannak és szabad kezével a tőr után kap, óvatosan elrejti egy olyan helyre a ruhájában ahol nem lehet észrevenni és kitapintani.*
~Nem fog hiányozni neki. Ha kijózanodik és észreveszi, hogy eltűnt a tőr, akkor se rajtam fogja keresni, mivel kalóz és a részegség állapotában még a tengerbe is bedobhatná.~ *Széles gonosz mosoly húzódik az arcán. Egy pillanatig eljátszik a gondolattal, hogy akár most is megölhetné Mullant, de ezt elveti mert a hullát nem tudja elrejteni és biztos észrevennék eltűntét. A hárpia végez a hányássál és látszólag minden kiürült belőle. Mire az újból a leendő szökésről és a szerelméről beszél. Ekkor esik le neki, hogy róla van szó. A felismerés tőrként hasít végig megsértett lelkén.*
-Először is ne kiabálj. Meghallhatják. Másodszor nem hiszem, hogy én lennék az a nő akit keresel. Megszökni segíthetek, a földön pedig még sok más nő van rajtam kívül akik sokkal szebbek és jobbak nálam.-*Próbálja menteni magát a kialakult helyzetből. A betakarózás után elhallgat Mullan is meg Rakori is. Pár perc dédelgetés után a törpe hangja üti meg a fejét.*
~ Eltévedtünk. Már csak ez hiányzott.~ * Pár hosszú perc múlva egy idegesítő kornyikálás hangzik fel. Próbája lecsillapítani dühét és újra felvenni azt a láthatatlan szemüveget, amitől mindenben a pozitívumot látja. Nem tudja, hogy a hárpia alszik-e már, de nem akarja tovább dédelgetni ezért kicsusszan mellőle és az ajtóhoz lép. Elfelejti, hogy zárva van és mikor az ajtó nem nyílik, meglepődik és a kulcs keresésébe lát, miközben megpróbálja az éneket kizárni a fejéből.*
*Amikor a hölgyike kezei felé közelítenek, hogy a büdös ágyra rántsák, legszívesebben megfogná és eltörné azokat, de nem kockáztat a tőr jelenléte miatt. A nő iránta gyűlölete egyre hatalmasabb. Remeg a dühtől amikor az az ágyra húzza és undorító az alkoholtól bűzlő szájával csókokat nyom a nyakára és mindenhová amit hirtelen elér Rakorin. Undorodva húzódik félre. Szemeit becsukva vár a sorsára, amikor hirtelen abbamarad minden. Fél felnézni, hátha csak addig állt meg a kalóz amíg levetkőzik. Lassan hüppögést hall és ekkor felnéz. Mullan sír és még hozzá is bújik.* ~Óvodás...egy kis alkoholtól már bőg, de legalább nem ér hozzám rossz szándékkal.~*A szavak tőrként hasítanak a lelkébe. Utálja ezt a nőt aki eddig nyáladzott rajta és kiélte a szokatlan vágyait, és most meg itt sír, hogy milyen rossz élete van. Mikor Mullan szemei kikerekednek a hányingertől, Rakori megijed, nehogy lehányja, de szerencsére a nőben még van annyi épp ész, hogy áthajoljon felette és a padlóra ürítse gyomrának leginkább alkoholból álló tartalmát. Míg aza dolgát végzi, Rakori megfogja a haját. Ezt kicsit sem kedvességből teszi, csak azért, mert ha összehányná a haját utána a hányásos hajával bújna hozzá és ez volt az amit szintén nem akart. Míg a nőcske a dolgát végzi, észreveszi, hogy a tőr már árván fekszik az ágyon. Szemei felcsillannak és szabad kezével a tőr után kap, óvatosan elrejti egy olyan helyre a ruhájában ahol nem lehet észrevenni és kitapintani.*
~Nem fog hiányozni neki. Ha kijózanodik és észreveszi, hogy eltűnt a tőr, akkor se rajtam fogja keresni, mivel kalóz és a részegség állapotában még a tengerbe is bedobhatná.~ *Széles gonosz mosoly húzódik az arcán. Egy pillanatig eljátszik a gondolattal, hogy akár most is megölhetné Mullant, de ezt elveti mert a hullát nem tudja elrejteni és biztos észrevennék eltűntét. A hárpia végez a hányássál és látszólag minden kiürült belőle. Mire az újból a leendő szökésről és a szerelméről beszél. Ekkor esik le neki, hogy róla van szó. A felismerés tőrként hasít végig megsértett lelkén.*
-Először is ne kiabálj. Meghallhatják. Másodszor nem hiszem, hogy én lennék az a nő akit keresel. Megszökni segíthetek, a földön pedig még sok más nő van rajtam kívül akik sokkal szebbek és jobbak nálam.-*Próbálja menteni magát a kialakult helyzetből. A betakarózás után elhallgat Mullan is meg Rakori is. Pár perc dédelgetés után a törpe hangja üti meg a fejét.*
~ Eltévedtünk. Már csak ez hiányzott.~ * Pár hosszú perc múlva egy idegesítő kornyikálás hangzik fel. Próbája lecsillapítani dühét és újra felvenni azt a láthatatlan szemüveget, amitől mindenben a pozitívumot látja. Nem tudja, hogy a hárpia alszik-e már, de nem akarja tovább dédelgetni ezért kicsusszan mellőle és az ajtóhoz lép. Elfelejti, hogy zárva van és mikor az ajtó nem nyílik, meglepődik és a kulcs keresésébe lát, miközben megpróbálja az éneket kizárni a fejéből.*
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-04 16:49:58
Üzenet elküldve: 2013-09-04 16:49:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 141
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
*A rum egyre jobban égeti a száját, de még bírja. Szúrós tekintetét végig a vele szemben lévő szemébe fúrja, aki viszonozza is azt, így nem veszi észre a közeledő három kalózt és az sem tűnik fel neki, mikor az egyikőjük mellé lép. Nagyon meglepődik, mikor egy idegen kéz érinti az arcát, még inkább, mikor idegen ajkak. Egy pillanatra elfeledkezik a szájában lévő italról és majdnem lenyeli, de hamar észbe kap és a férfi érintéseivel mit sem törődve újra a feladatra koncentrál.
A pillanatnyi figyelemelvonás ellenére a kalóz hamarabb feladja, így Tanianak abban a megtiszteltetésben lehet része, hogy segít neki megindulni a jeges víz felé. Mikor meglöki a kalózt arcán egy halvány, de gonosz mosoly fut át. Az egész csak egy pillanatig tart, így aki nem tartotta végig rajta a szemét, annak nem tűnik fel a szerény bosszúban megélt öröme. Mikor már mind a négy vesztes a vízben van a nő a hajón maradtakra néz, hogy lássa, ki bírta jobban az italt a másiknál. Csodálkozik, hogy egyetlen egy kalózt lát, a többiek mind egykori lánctársai. Az orkon ugyan nem csodálkozik, ránézésre nem egy olyan fajta, aki megijed pár csepp rumtól. Viszont az, hogy Eleisát is maga mellett találja meglepi. Arra számított, hogy a lányt a vízben fogja látni. Ez persze nem feltétlenül rajta múlt, hiszen Tania se nagyon szakadt meg az erőlködésben, elég hamar feladta a vele szemben lévő alak.
Mikor visszahúzzák a többieket újabb játékra invitálják őket. Az ötletet hallva némán felhorkan, elege van már a hülye játékokból és semmi kedve újabb sebeket szerezni a kalózok szórakoztatása végett. Ám szerencsére nem kerül sor a dologra, mert Jekk, a törpe hangosan magyarázni kezd valamit a vezérnek, amire mindenki elhallgat. Tania is rögtön felé fordul, mert érzi, hogy valami nincs rendben, ami talán őt is érinti. Ez újabb mosolyt csal az arcára, hiszen mindig is szerette a kellemetlenségeket, főleg ha nem vele történtek. És amúgy is kezdte unni a kalózok játékait, örül a változatosságnak.
Ám nincs ideje kiélvezni az apró örömöt, mert hirtelen sűrű köd telepedik a kalózhajó köré. Reflexszerűen az oldalához nyúl, ahol csak a levegőt markolja, ekkor tudatosul benne, hogy a fegyvereitől már megszabadították őket. Érzi a hirtelen hangulatváltozást a kalózok körében. Hirtelen eltűnik a jókedv és mindenki némán várja, hogy mi fog történni. A nő a fejét kíváncsian forgatja, ám mielőtt bármi mást is tehetne felcsendül egy éneklő női hang, amit később több másik is követ.*
- Mi a fene...
* Suttogja maga elé. Egy ismeretlen hang közli, hogy talán egy másik hajó az, ám a törpe elveti az ötletet. Ő sem hiszi, hogy másik hajó lenne.*
~ Ugyan, ha csak nem hullaszállítók, akik megadják a hangulatot a dolognak, akkor nem valószínű, hogy másik hajóról van szó. Az ének mintha a víz alól...pontosabban a hajó alól jönne.~
* Hirtelen meghallja az ork hangját. A mondandójából könnyedén leszűri, hogy ő sem érti, mi folyik itt. Tania ugyan nem ad hangot tanácstalanságának, de kíváncsian tekint körbe, hátha valahonnan választ kaphat.*
*A rum egyre jobban égeti a száját, de még bírja. Szúrós tekintetét végig a vele szemben lévő szemébe fúrja, aki viszonozza is azt, így nem veszi észre a közeledő három kalózt és az sem tűnik fel neki, mikor az egyikőjük mellé lép. Nagyon meglepődik, mikor egy idegen kéz érinti az arcát, még inkább, mikor idegen ajkak. Egy pillanatra elfeledkezik a szájában lévő italról és majdnem lenyeli, de hamar észbe kap és a férfi érintéseivel mit sem törődve újra a feladatra koncentrál.
A pillanatnyi figyelemelvonás ellenére a kalóz hamarabb feladja, így Tanianak abban a megtiszteltetésben lehet része, hogy segít neki megindulni a jeges víz felé. Mikor meglöki a kalózt arcán egy halvány, de gonosz mosoly fut át. Az egész csak egy pillanatig tart, így aki nem tartotta végig rajta a szemét, annak nem tűnik fel a szerény bosszúban megélt öröme. Mikor már mind a négy vesztes a vízben van a nő a hajón maradtakra néz, hogy lássa, ki bírta jobban az italt a másiknál. Csodálkozik, hogy egyetlen egy kalózt lát, a többiek mind egykori lánctársai. Az orkon ugyan nem csodálkozik, ránézésre nem egy olyan fajta, aki megijed pár csepp rumtól. Viszont az, hogy Eleisát is maga mellett találja meglepi. Arra számított, hogy a lányt a vízben fogja látni. Ez persze nem feltétlenül rajta múlt, hiszen Tania se nagyon szakadt meg az erőlködésben, elég hamar feladta a vele szemben lévő alak.
Mikor visszahúzzák a többieket újabb játékra invitálják őket. Az ötletet hallva némán felhorkan, elege van már a hülye játékokból és semmi kedve újabb sebeket szerezni a kalózok szórakoztatása végett. Ám szerencsére nem kerül sor a dologra, mert Jekk, a törpe hangosan magyarázni kezd valamit a vezérnek, amire mindenki elhallgat. Tania is rögtön felé fordul, mert érzi, hogy valami nincs rendben, ami talán őt is érinti. Ez újabb mosolyt csal az arcára, hiszen mindig is szerette a kellemetlenségeket, főleg ha nem vele történtek. És amúgy is kezdte unni a kalózok játékait, örül a változatosságnak.
Ám nincs ideje kiélvezni az apró örömöt, mert hirtelen sűrű köd telepedik a kalózhajó köré. Reflexszerűen az oldalához nyúl, ahol csak a levegőt markolja, ekkor tudatosul benne, hogy a fegyvereitől már megszabadították őket. Érzi a hirtelen hangulatváltozást a kalózok körében. Hirtelen eltűnik a jókedv és mindenki némán várja, hogy mi fog történni. A nő a fejét kíváncsian forgatja, ám mielőtt bármi mást is tehetne felcsendül egy éneklő női hang, amit később több másik is követ.*
- Mi a fene...
* Suttogja maga elé. Egy ismeretlen hang közli, hogy talán egy másik hajó az, ám a törpe elveti az ötletet. Ő sem hiszi, hogy másik hajó lenne.*
~ Ugyan, ha csak nem hullaszállítók, akik megadják a hangulatot a dolognak, akkor nem valószínű, hogy másik hajóról van szó. Az ének mintha a víz alól...pontosabban a hajó alól jönne.~
* Hirtelen meghallja az ork hangját. A mondandójából könnyedén leszűri, hogy ő sem érti, mi folyik itt. Tania ugyan nem ad hangot tanácstalanságának, de kíváncsian tekint körbe, hátha valahonnan választ kaphat.*
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-04 16:15:12
Üzenet elküldve: 2013-09-04 16:15:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 376
OOC üzenetek: 211
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony - összegzés//
*Hogy történhetett ez? Alkoholista... perverz... magukat kalózoknak nevező akrobata embercsempész banda ejtett foglyul, egy rakás idegen mellett. Többnyire Chothalhoz képest fiatal lányok, valamint még három férfi kíséretében, egyikük egy mágus.
De a leányokról mit gondoljon... szegények vagy fiatalok és ártatlanok még az ilyen foglyos műfajhoz, vagy túl perverzek és dörzsöltek, hogy még ezt is... 'kihasználják'.
Ott van például a magasabbik elf lány Tania... az ork háta mögött volt sokáig. Őszintén? Chothal nem igen örült ennek. Valamiért a kisugárzása és megmozdulásai óvatosságra intik.
Eleisa, akivel először ismerkedett meg, még a 'támadás' előtt. Tipikus ártalmatlan lány, akinek tényleg jobb lett volna nem erre jönnie.
Ichaster meg szerencsétlenre rá fog járni a rúd.
Amit viszont nagyon szán az ork, hogy a kalimpáló kalózt a főnöke túl hamar leállított. Van egy két trükk a tarsolyába amit lánccal kezén és lábán el bír sütni és kevéssé kellemes.
De mindegy is... itt vagyunk a hajón és ami most jön az vicc...*
//Tania, Ichaster, Eleisa//
*Ivójátékot játszanak... rabokkal? Milyen hely ez? Chothal értetlenül néz a toloncolás közben a többi kollégára. Mi ez?
Rumot kell időre bent tartani ez valami vicc. De ha ez van... ez van.
Chothal maflán néz körbe, s néz a háta mögé. A víz jó hideg, s egy pillanatra mintha halálfélelem járná át. Akár a kutya vagy bármely állat fél a tűztől... Ő úgy retteg a víztől. NAGYON.
Nincs mit tenni. Megfogja a poharat és bent tartja az anyagot. Ám szerencséjére a másik fél aki vele szemben volt Ő nem bírta. Chotnak ma sem kell fürdeni. Az ork viszont nem köpi vissza az anyagot. Lenyeli. Jó erős, de legalább most már nem fog fázni.
Négy nyertes, négy vesztes. Chothal a legtöbbekkel ellentétben már nem akar bosszút. De barátkozni sem Ő csak a fatökű kalózt akarja felnyitni... nyaktól egészen ágyékig. A többi lehet ráadás is. De élvezzük ki az apró örömöket.
A veszteseket felállítják a hajó szélére. Ők ma fürdenek kicsit a halakkal. Legalább Chothalt nem vették célba a nők... sem a férfiak. Akkor lett volna ne mulass.
Mindenki készülődik a rúgáshoz vagy ugráshoz.
Chothal csak felmutat kezével, hogy nem fog trükközni. Leveszi csuklyáját és ezüstmaszkját. Így személyesebb. A maszk övtáskájába kerül, majd fúj egyet. Az a fránya rum.
Ráncosodó arcán valami keserfanyar mosoly honol, majd így szól:*
-Ne cifrázzuk koma. Hidd el jobb a fejes ugrás, mint a hátas vagy hasas. Fordulj meg... fogd meg és úgy löklek le mintha fejest ugranál.
*A kalóz láthatóan nem vitatkozik. Chothal talpát óvatosan többször a másik fél farához érinti, majd pár pillanat erőgyűjtés után izomból berúgja.
Ahhoz képest... egészen szép íve volt az esésnek.
Majd felcsendül a lelkesítő mondat: 'Új játék'.*
-Na ne már...
*Azzal ismét hátrébb ráncigálják az orkot.
Ám hirtelen zavar támad a rendszerben, a törpe aki vélhetően a technikus ember és agy ezen a hajón jelenti, hogy rossz irányba ment a hajó.
Az ork horkan egyet... gúnyosan... ez nem az Ő baja... előveszi maszkját ismét, hisz nem azért vette le, hogy bámulja a képét a tisztes társaság. S mire csuklyáját is visszaveszi, már támadást is sejtenek a kalózok. Erre Chothal sárga szemei is golyózni kezdenek. Ha támadás éri a hajót, akkor... akkor... miért énekelnek?
A hang a hajó alól jön... s minden átkozottul elcsendesül. Víz... énekszó... Chothalban eltörik valami.*
-Mi a vér ez az énekszó?
*Szólal félhangosan. S ide-oda tekinget a ködben.
Na most Ő is tanácstalan.*
*Hogy történhetett ez? Alkoholista... perverz... magukat kalózoknak nevező akrobata embercsempész banda ejtett foglyul, egy rakás idegen mellett. Többnyire Chothalhoz képest fiatal lányok, valamint még három férfi kíséretében, egyikük egy mágus.
De a leányokról mit gondoljon... szegények vagy fiatalok és ártatlanok még az ilyen foglyos műfajhoz, vagy túl perverzek és dörzsöltek, hogy még ezt is... 'kihasználják'.
Ott van például a magasabbik elf lány Tania... az ork háta mögött volt sokáig. Őszintén? Chothal nem igen örült ennek. Valamiért a kisugárzása és megmozdulásai óvatosságra intik.
Eleisa, akivel először ismerkedett meg, még a 'támadás' előtt. Tipikus ártalmatlan lány, akinek tényleg jobb lett volna nem erre jönnie.
Ichaster meg szerencsétlenre rá fog járni a rúd.
Amit viszont nagyon szán az ork, hogy a kalimpáló kalózt a főnöke túl hamar leállított. Van egy két trükk a tarsolyába amit lánccal kezén és lábán el bír sütni és kevéssé kellemes.
De mindegy is... itt vagyunk a hajón és ami most jön az vicc...*
//Tania, Ichaster, Eleisa//
*Ivójátékot játszanak... rabokkal? Milyen hely ez? Chothal értetlenül néz a toloncolás közben a többi kollégára. Mi ez?
Rumot kell időre bent tartani ez valami vicc. De ha ez van... ez van.
Chothal maflán néz körbe, s néz a háta mögé. A víz jó hideg, s egy pillanatra mintha halálfélelem járná át. Akár a kutya vagy bármely állat fél a tűztől... Ő úgy retteg a víztől. NAGYON.
Nincs mit tenni. Megfogja a poharat és bent tartja az anyagot. Ám szerencséjére a másik fél aki vele szemben volt Ő nem bírta. Chotnak ma sem kell fürdeni. Az ork viszont nem köpi vissza az anyagot. Lenyeli. Jó erős, de legalább most már nem fog fázni.
Négy nyertes, négy vesztes. Chothal a legtöbbekkel ellentétben már nem akar bosszút. De barátkozni sem Ő csak a fatökű kalózt akarja felnyitni... nyaktól egészen ágyékig. A többi lehet ráadás is. De élvezzük ki az apró örömöket.
A veszteseket felállítják a hajó szélére. Ők ma fürdenek kicsit a halakkal. Legalább Chothalt nem vették célba a nők... sem a férfiak. Akkor lett volna ne mulass.
Mindenki készülődik a rúgáshoz vagy ugráshoz.
Chothal csak felmutat kezével, hogy nem fog trükközni. Leveszi csuklyáját és ezüstmaszkját. Így személyesebb. A maszk övtáskájába kerül, majd fúj egyet. Az a fránya rum.
Ráncosodó arcán valami keserfanyar mosoly honol, majd így szól:*
-Ne cifrázzuk koma. Hidd el jobb a fejes ugrás, mint a hátas vagy hasas. Fordulj meg... fogd meg és úgy löklek le mintha fejest ugranál.
*A kalóz láthatóan nem vitatkozik. Chothal talpát óvatosan többször a másik fél farához érinti, majd pár pillanat erőgyűjtés után izomból berúgja.
Ahhoz képest... egészen szép íve volt az esésnek.
Majd felcsendül a lelkesítő mondat: 'Új játék'.*
-Na ne már...
*Azzal ismét hátrébb ráncigálják az orkot.
Ám hirtelen zavar támad a rendszerben, a törpe aki vélhetően a technikus ember és agy ezen a hajón jelenti, hogy rossz irányba ment a hajó.
Az ork horkan egyet... gúnyosan... ez nem az Ő baja... előveszi maszkját ismét, hisz nem azért vette le, hogy bámulja a képét a tisztes társaság. S mire csuklyáját is visszaveszi, már támadást is sejtenek a kalózok. Erre Chothal sárga szemei is golyózni kezdenek. Ha támadás éri a hajót, akkor... akkor... miért énekelnek?
A hang a hajó alól jön... s minden átkozottul elcsendesül. Víz... énekszó... Chothalban eltörik valami.*
-Mi a vér ez az énekszó?
*Szólal félhangosan. S ide-oda tekinget a ködben.
Na most Ő is tanácstalan.*
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-03 16:37:08
Üzenet elküldve: 2013-09-03 16:37:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
// A Sellőzátony //
*Mogirs csendes ül és hallgatja a törpe meséjét, ahogy hallgatja fel-fel törnek benne is az emlékek, de hamar elnyomja azokat. Ahogy a törpe a meséjét mondja, Mogirs tekintete a padló és az ég között ingázik, de megint csak nem néz semmire, csak bambul előre és hallgat. Nagyjából átérzi a törpe helyzetét, ahogy abbahagyja a mesét, egy percig csak ülnek szótlanul, majd Mogirs megszólal, miközben bambul előre a tenger felé.*
-Nekem sincs már családom, pár éve vesztettem el őket, vagyis, inkább Ők hagytak el. De inkább azt mondanám, hogy nem is volt családom, így valahogy jobban hangzik számomra.
*Megint egy kis csend, a törpe kérdően néz Mogirsra, ebből tudja a férfi, jobban ki kell fejtenie a történetet. Bele is kezd.*
-Tíz éves lehettem, anyámmal éltem egy házban. Apám rég meghalt. Banditák ölték meg mikor a családját védte. Kis ház volt, de jó volt ott élni. Önellátók voltunk, magunknak termeltünk élelmet. De egy nap, betoppantak a házunkba katonák. Kirángattak a ház elé és szinte az egész falu előtt, térdre kényszerítettek, majd felolvastak olyan tetteket amiket én ha akartam volna se bírtam volna elkövetni. Nem tudtam ellenkezni. Elvittek. Be is zártak jó mélyre egy börtönbe. Lent a föld alatt, sötétben, bűzben, rácsok között. Húsz évet, húsz mocskos évet töltöttem abban a pokolban. Majd mikor hazamentem nem várt már rám csak, csak...
*Ekkor kissé elcsuklik Mogirs hangja.*
-Csak csalódás, anyám már új életet kezdett, már gyereke is volt, és engem, elfejetett, teljesen. Ekkor jöttem rá, hogy nincs nekem családom, nem is volt, soha. Csak megjelentem a világban. Igen, pontosan úgy.
*Mogirs kissé furcsán kezd viselkedni, szemei nagyobbra nyíltak és kissé elkezdett remegni a keze, a bilincs lánca is csörög. Ekkor a törpe hirtelen elviharzik mellőle, de nem jutott sokáig, mert akit keresett már vele szemben állt. Ekkor elmondta, hogy teljesen rossz irányba haladtak végig, a szerkezet elromlott. Mogirs ahogy érzi, hogy a köd elkezdi beteríteni a testét, megrázza a fejét és az őrület kiszáll belőle. Feláll, rosszat sejt, oldalához nyúl, hogy kardját kezébe vegye de mikor nem érzi a markolatot rájön, hogy a fegyvereiket már rég elvették az összes rabtól.
Minden elcsendesül, mindenki feszülten figyel, mi is történik. Egyszer csak egy női hang csendül fel. Átható hangja az egész hajón átszáll. Kis idő múlva több éneklő hang is hallható lesz. Mogirs csak állva vár, hátha történik valami. De az az érzése valami rossz van készülőben.*
*Mogirs csendes ül és hallgatja a törpe meséjét, ahogy hallgatja fel-fel törnek benne is az emlékek, de hamar elnyomja azokat. Ahogy a törpe a meséjét mondja, Mogirs tekintete a padló és az ég között ingázik, de megint csak nem néz semmire, csak bambul előre és hallgat. Nagyjából átérzi a törpe helyzetét, ahogy abbahagyja a mesét, egy percig csak ülnek szótlanul, majd Mogirs megszólal, miközben bambul előre a tenger felé.*
-Nekem sincs már családom, pár éve vesztettem el őket, vagyis, inkább Ők hagytak el. De inkább azt mondanám, hogy nem is volt családom, így valahogy jobban hangzik számomra.
*Megint egy kis csend, a törpe kérdően néz Mogirsra, ebből tudja a férfi, jobban ki kell fejtenie a történetet. Bele is kezd.*
-Tíz éves lehettem, anyámmal éltem egy házban. Apám rég meghalt. Banditák ölték meg mikor a családját védte. Kis ház volt, de jó volt ott élni. Önellátók voltunk, magunknak termeltünk élelmet. De egy nap, betoppantak a házunkba katonák. Kirángattak a ház elé és szinte az egész falu előtt, térdre kényszerítettek, majd felolvastak olyan tetteket amiket én ha akartam volna se bírtam volna elkövetni. Nem tudtam ellenkezni. Elvittek. Be is zártak jó mélyre egy börtönbe. Lent a föld alatt, sötétben, bűzben, rácsok között. Húsz évet, húsz mocskos évet töltöttem abban a pokolban. Majd mikor hazamentem nem várt már rám csak, csak...
*Ekkor kissé elcsuklik Mogirs hangja.*
-Csak csalódás, anyám már új életet kezdett, már gyereke is volt, és engem, elfejetett, teljesen. Ekkor jöttem rá, hogy nincs nekem családom, nem is volt, soha. Csak megjelentem a világban. Igen, pontosan úgy.
*Mogirs kissé furcsán kezd viselkedni, szemei nagyobbra nyíltak és kissé elkezdett remegni a keze, a bilincs lánca is csörög. Ekkor a törpe hirtelen elviharzik mellőle, de nem jutott sokáig, mert akit keresett már vele szemben állt. Ekkor elmondta, hogy teljesen rossz irányba haladtak végig, a szerkezet elromlott. Mogirs ahogy érzi, hogy a köd elkezdi beteríteni a testét, megrázza a fejét és az őrület kiszáll belőle. Feláll, rosszat sejt, oldalához nyúl, hogy kardját kezébe vegye de mikor nem érzi a markolatot rájön, hogy a fegyvereiket már rég elvették az összes rabtól.
Minden elcsendesül, mindenki feszülten figyel, mi is történik. Egyszer csak egy női hang csendül fel. Átható hangja az egész hajón átszáll. Kis idő múlva több éneklő hang is hallható lesz. Mogirs csak állva vár, hátha történik valami. De az az érzése valami rossz van készülőben.*
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2013-09-03 12:39:50
Üzenet elküldve: 2013-09-03 12:39:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 330
OOC üzenetek: 89
Játékstílus: Szelíd
// A Sellőzátony //
// Caith, Mylene és Balin //
*Ahogy figyeli Golp véresen izzó szemeivel a hármast, olykor arca is megrezdül egy pillanatra, mintha csak mosolyra akarná húzni a száját, viszont ez nem következik be. Az néha akadozó mozdulataiból, rángó szemeiből, s stílusából lehet arra következtetni, hogy szerencsétlennek bizony nincs ki mind a négy kereke, viszont ez a hármasra nézve nem éppen jó dolog, hiszen a tény, hogy zavarodott, még inkább veszélyessé teszi. A kezei valóban gyorsan pörögtek, teljesen biztos volt magában már az elején, hiszen eddig senkinek sem sikerült mind a hármat eltalálnia. Viszont mikor Balin kiböki a választ, a kalóz idegesen az asztalra csap, s felmordul.*
- Szerencse..
*Szólal fel Golp mellett ácsorgó Rannó, majd nagyot köp oldalra, mire a zavarodott férfi ismét elkezdi keverni a poharakat, immáron még gyorsabban. A következő keverés után már idegesebben pillant a vele szemben ülőkre, nem is sejtve, hogy az a füzér, melyet Balin szorongat, mikre nem képes.. Úgy látszik, hogy a Sors - talán a füzérnek köszönhetően - ma mellettük áll, hiszen mindhárom esetben jól tippelhetnek: ha a férfi hallgat a füzérre, ha Mylene nem zökken ki a jelenlegi lelki állapotából, s ha Caith nem ragaszkodik erősen egy tippjéhez, akkor minden sikeres. Ha ez áll fent, akkor viszont Golp teljesen kikel magából.. Az utolsó helyes válasz hallatán, felpattan, rájuk borítja az asztalt, és érthetetlen üvöltözésbe kezd, szinte a nyál is fröcsög a szájából! Szablyáját azonnal előkapja, s dühtől vezérelve eszeveszett gyorsasággal hasít a hármas felé! Szerencsétlen módon lefelé ívelő oldalazó vágása Mylene mellkasán és Caith hasán ejt sebet, de nem súlyosat, épp hogy éri bőrüket, hiszen az utolsó pillanatban a többi kalóz is közbelép. Kitépik kezéből a fegyvert, a földre teperik, majd leöntik vízzel. A többi kalóz is kapott eközben pár ütést, ami arra enged következtetni, hogy ha a férfinek dühkitörése van, akkor az egész környezetére veszélyes.. Ezért is vezetik vissza gyorsan a hármast a 'cellába', hogy ne is lássa őket Golp. Odalent rájuk zárják az ajtót, majd gyorsan eltűnik mindenki.*
// Rakori //
*Mullant kicsit megviseli a vízszintes állapot, émelyegni és szédülni kezd pillanatokon belül, viszont a tőrét erősen szorongatja, semmi pénzért nem válna meg tőle! Kicsit ráncolni is kezdi homlokát, mikor Rakori megtorpan az ágy előtt, ezért is kap felé, s mikor jól belekapaszkodott ruhájába, lehúzza az ágyra. A szája csak úgy bűzlik az alkoholtól, persze ez sem tántorítja el attól, hogy elkezdje csókolgatni a sötételfet! Ám ez nem tart sokáig.. Pár undorítóbb csókot ugyan ad a hölgyemény nyakára, viszont az alkohol hatására hirtelen hangulatváltozás következik be. Elkezd sírni, majd szorosan odabújik az éjelfhez, s bele is kezd mondandójába.*
- Olyan rossz itt, ennyi idióta férfivel összezárva lenni.. Nem bírom már ezt, az agyamra mennek! Nekem egy nő kell, egy igazi, szép nő, akinek kiönthetem a szívem, aki meghallgat, és mindenben a segítségemre lehet! Nincs ilyen a világon, ugye?
*Pillant fel könnyes szemekkel Rakorira, mikor is váratlanul elkerekednek a szemei, gyomra felől korgó hang kezd hallatszani, majd hirtelen felül, áthajol a sötételfen, s gyomrának tartalmát a földre üríti..*
- Olyan rosszul vagyok.. *beszél két öklendezés közben* Szökjünk el együtt, menjünk el innen együtt! *pillant fel lelkesen* Te lehetnél az én.. Szerelmem!!!
*Kiáltja már szinte az utolsó szót, majd az utolsó 'ürítés' után visszamászik teljesen az ágyra, megtörli száját a takaró szélében, s visszahajta fejét a hölgyeményre. Ekkor már tőre is valahol ott hánykolódhat az ágyon, már ügyet sem vet fegyverére, láthatóan az érzékenyebb női énje dominál most, ezért is bújik szorosabban Rakorihoz, még a takarót is magukra húzza, ezzel pedig amolyan bensőbb kapcsolat látszatát keltve.*
// Mogirs //
*Amint az éjelfet elviszik, Jekk odasétál Mogirshoz, leül mellé, majd kicsit ütögetni kezdi a kezében levő szerkezetet, miközben többször az égre pillant. Hosszú percekig csak szótlanul ül, pöfékel - szokatlan módon még a férfit is megkínálja a különösen finom dohánnyal! Ám az egyik percben egy nagy sóhaj után megszólal.*
- A fiamra emlékeztetsz. Persze lehet, hogy ez most furán hangzik.. *mosolyodik el keserűen* A feleségem egy gyönyörű, szőke ember hölgy volt! Nem is tudom, mit látott meg bennem.. Szép sem vagyok, és jóval kisebb is nála! *ismét sóhajt* Szép életünk volt régen.. Egy tóparti kis házikóban éltünk, állatokat tartottunk, növényeket gondoztunk, mikor is egy nap elkezdett nőni a hasa.. Tudtam én, hogy egy csodálatos poronty növekedik odabent! Így is lett! Hamarosan megszületett a gyermekünk, aki furcsa módon semmit nem örökölt tőlem! Pedig azért igen nagy különbségek vannak köztünk.. Az a furcsa, hogy eddig nem is tudtam, hogy ember és törpe kapcsolatának lehet gyümölcse! Megmondom őszintén, egy pillanatra az is felmerült, hogy ő nem az enyém.. Viszont mikor kinyitotta a kis szemeit, s rám nézett, rögtön tudtam, hogy ő az enyém! Hosszú évekig éltünk boldogságban, a gyermek is felcseperedett, kész férfivá érett már, mikor egy nap.. *nyel egy nagyot, s lehajtja fejét* Röpke egy óra alatt a banditák kirabolták az egész házat, megölték a feleségem és a gyermekem, míg én a hegyekben birkákat őriztem.. Mire hazaértem, minden lángokban állt, s ott találtam meg az oly szeretett kedvesem és a fiam égett holtestét. Azt az érzést le sem lehet írni.. Ezután fogtam magam, lementem a tengerhez, bekaptam pár bogyót, s vártam, hogy a víz elmossa a testem. Ekkor találtak rám ezek itt.. És most te.. Ugyanúgy nézel ki, mint a fiam! Az arcod, a hangod.. S az az érzés, ami belőled árad.. A fiam közelében is ezt éreztem! *megdörzsöli arcát* Azt hiszem, a nyomasztó emlékek kezdenek felmorzsolni.. Egy kis örömöt legalább vittél te most az életembe a megjelenéseddel, persze a fájó emlékek feltépődtek..
*Végül elhallgat, s arra vár, hogy Mogirs is becsatlakozzon a beszélgetésbe, vagy hogy legalább reagáljon valamit a törpe mondandójára. Érezhetően igazak a szavai, melyről megváltozott kedélyállapota is tanúskodik.*
// Eleisa, Tania, Chothal és Ichaster //
*A kalózok az első tíz másodpercben elég jól, szinte hibátlanul böködik végig a foglyok ujjai közt a tőröket, viszont ahogy egyre tovább csinálják, úgy hagy alább a koncentrációjuk is. Ezért is vágják meg Tania és Eleisa kezét igen csúnyán, ezzel pedig ki is esnek a játékból! Maradt Chothal és Ichaster, a velük szemben levő kalózok vagy egy percig is bírják, viszont a következő pillanatban kissé erősebben az ork bőrébe hatol a tőr, ezzel pedig a játék véget is ér, az Ichasterrel szemben ülő férfi győzelmével, aki hatalmas ujjongásba is kezd! Ám a következő körben fordul a kocka.. Miközben a szájukban tartják a szörnyű maró és égető löttyöt, addig zavarásképpen megjelenik az ikerpár, Kinna és Vinna, majd Nhill is! Kinna, a női iker rögtön csókolgatni is kezdi Ichaster arcát, simogatja felsőtestét, miközben halkakat kacérul kuncog. Vinna, a férfi iker is hasonlóan cselekedik, viszont ő Taniát veszi célba. Simogatni kezdi arcát, s szenvedélyes csókokat hint rá - nem is gondolná az ember, hogy egy kalóz ilyeneket is ki tud! Nhill is becsatlakozik a játékba, ő Eleisa mellé guggol, s beteges vágyának eleget téve elkezdi csipkedni a hölgyemény bőrét, néhol még nyelvét is hozzáérinti! Azonban nem tudni miért, a kalózok nagy része elbukik.. Talán a sok alkohol kezdte már ki ízlelőszervüket, mely az erős portól csak még rosszabb lett! Mindenesetre egy kivételével mindegyik kiköpi az alkoholt, egyedül Ichaster jár pórul, hiszen a vele szemben ülő férfi teljes magabiztossággal, szinte megrendíthetetlenül tartja szájában az italt a végsőkig! Ő az abszolút győztes, s Ichaster szerencsétlenségére pont ezt kapta ki.. Ezért hát felállítják négyüket, egy kötelet kötnek a derekukra, majd odaállítják őket a hajó széléhez. Láthatóan a másik három kalóz nem veszi nagyon komolyan, hiszen a vigyor még most sem tűnt el az arcukról! Azonban ahogy a játék megköveteli, a nyertesek lökhetik le őket a hajóról, így pedig Tania, Eleisa és Chothal valamilyen szinten kiélheti bosszúját! Pillanatokon belül pedig a vesztes négyes már esik is a jeges víz felé, majd nagy csobbanással leérnek! A kalózok azonnal felkiáltanak, szitkozódnak, de érezhetően ezt is csak játéknak fogják fel! Egy fél percig tartják őket lent, majd a kötél feszül, s hamarosan vissza is húzzák őket! Azonban a dolgok még itt nem érnek véget..*
- Akkor jöjjön a következő játék!
*Kiált fel az egyik, mire az eddig versenyzett négy kalóz egymás mellé áll, s készülnek a következő próbára!*
// Mindenki //
*Váratlanul Jekk, a törpe a fejéhez kap, miközben egyre erősebben ütögeti a kis szerkezetet! Arcára kiül a kétségbeesés, majd váratlanul minden szó nélkül elrohan Mogirstól. Épp a vezér kabinja felé igyekezne, mikor az hirtelen megjelenik az ajtóban, hiszen amolyan ellenőrzést kell tartania, vagy a túlságosan is 'jókedvű' egyéneket helyre kell raknia. Ám a törpe azonnal lerohanja, és szinte kiáltva szól felé.*
- Uram, a műszer elromlott, végig rossz felé mentünk! *ekkor igen sok kalóz hirtelen elhallgat, leginkább Jekk hangját lehet hallani* Nem tudom, mi történhetett, de teljesen megbolondult, hasznavehetetlen! *rázogatja a szerkezetet*
- Na és a csillagok? *szól fel haragosan Imberragh*
- Nem látom őket, Uram! Felhős az ég már egy jó ideje! Számításaim szerint hosszú órák óta rossz felé jövünk, s teljesen rossz irányba kanyarodtunk!
*A kapitány a fejéhez kap, s mikor már kieresztené a torkában tornyosuló dühös szavakat, váratlan dolog történik! A sötétség miatt senkinek sem tűnt fel az előttük levő furcsa ködréteg, mely vagy száz méteres szélességben terjedt el a tengeren, a hajó pedig egyenesen beleúszott! A sűrű, fehéres köd ellep mindent, a hajó egyik végéről a másik végében is csak homályosan, pislákolva lehet látni a fáklyákat! Síri csend ül a legénységre.. Mintha hirtelen mindenki kijózanodott volna, úgy tűnik el pillanatokon belül a jókedv! Egy ideig csak hallgatnak mozdulatlanul, majd szép lassan egyik a másik után előhúzza a fegyverét, s figyel. Imberragh is halkan leemeli hátáról a hatalmas kalapácsot, majd szemét ide-oda kezdi forgatni - ekkor már a többi kalóz egyáltalán nem is figyel a foglyokra! Rakori, Caith, Mylene és Balin is észreveheti lent a szobákban, hogy milyen nagy csend lett hirtelen, s ha fülelnek, akkor hallhatják Jekk szavait is. Hosszú percekig csupán a hajószelte hullámok hangja hallatszik, ám váratlanul valami felcsendül a jármű mellől nem messze..
Egy gyönyörű, csodálatos női hang az, mely egy kellemes, kissé melankolikus dalt kezd énekelni egy mindenki számára ismeretlen nyelven. A hangja minden résbe beárad, s szinte kísértetként süvít végig a legénység közt! Hamarosan több helyről lágy dúdolás száll fel, mely így egy csodás, misztikus kórusba összpontosulva varázsol el minden 'hallgatót'.
Mindenki azonnal a hajó oldalához siet, s a vizet kezdi kémlelni! Páran még fáklyákat is dobálnak a vízbe, hátha valahol csillapodik a köd, s megláthatják, hogy vajon honnan ered a hang..*
- Egy másik hajó! Fegyverbe!
*Kiáltja a vezér, mire mindegyik kalóz ugyanabban a pillanatban támadó és védekező állásba kerül. Viszont Jekk váratlanul felszólal..*
- Uram, a másik hajó fényeit még ha minimálisan is, de látnánk. A hang pedig a közelből szól, valahonnan.. lentről..
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.09.03 13:15:14, a következő indokkal:
Kérésre
// Caith, Mylene és Balin //
*Ahogy figyeli Golp véresen izzó szemeivel a hármast, olykor arca is megrezdül egy pillanatra, mintha csak mosolyra akarná húzni a száját, viszont ez nem következik be. Az néha akadozó mozdulataiból, rángó szemeiből, s stílusából lehet arra következtetni, hogy szerencsétlennek bizony nincs ki mind a négy kereke, viszont ez a hármasra nézve nem éppen jó dolog, hiszen a tény, hogy zavarodott, még inkább veszélyessé teszi. A kezei valóban gyorsan pörögtek, teljesen biztos volt magában már az elején, hiszen eddig senkinek sem sikerült mind a hármat eltalálnia. Viszont mikor Balin kiböki a választ, a kalóz idegesen az asztalra csap, s felmordul.*
- Szerencse..
*Szólal fel Golp mellett ácsorgó Rannó, majd nagyot köp oldalra, mire a zavarodott férfi ismét elkezdi keverni a poharakat, immáron még gyorsabban. A következő keverés után már idegesebben pillant a vele szemben ülőkre, nem is sejtve, hogy az a füzér, melyet Balin szorongat, mikre nem képes.. Úgy látszik, hogy a Sors - talán a füzérnek köszönhetően - ma mellettük áll, hiszen mindhárom esetben jól tippelhetnek: ha a férfi hallgat a füzérre, ha Mylene nem zökken ki a jelenlegi lelki állapotából, s ha Caith nem ragaszkodik erősen egy tippjéhez, akkor minden sikeres. Ha ez áll fent, akkor viszont Golp teljesen kikel magából.. Az utolsó helyes válasz hallatán, felpattan, rájuk borítja az asztalt, és érthetetlen üvöltözésbe kezd, szinte a nyál is fröcsög a szájából! Szablyáját azonnal előkapja, s dühtől vezérelve eszeveszett gyorsasággal hasít a hármas felé! Szerencsétlen módon lefelé ívelő oldalazó vágása Mylene mellkasán és Caith hasán ejt sebet, de nem súlyosat, épp hogy éri bőrüket, hiszen az utolsó pillanatban a többi kalóz is közbelép. Kitépik kezéből a fegyvert, a földre teperik, majd leöntik vízzel. A többi kalóz is kapott eközben pár ütést, ami arra enged következtetni, hogy ha a férfinek dühkitörése van, akkor az egész környezetére veszélyes.. Ezért is vezetik vissza gyorsan a hármast a 'cellába', hogy ne is lássa őket Golp. Odalent rájuk zárják az ajtót, majd gyorsan eltűnik mindenki.*
// Rakori //
*Mullant kicsit megviseli a vízszintes állapot, émelyegni és szédülni kezd pillanatokon belül, viszont a tőrét erősen szorongatja, semmi pénzért nem válna meg tőle! Kicsit ráncolni is kezdi homlokát, mikor Rakori megtorpan az ágy előtt, ezért is kap felé, s mikor jól belekapaszkodott ruhájába, lehúzza az ágyra. A szája csak úgy bűzlik az alkoholtól, persze ez sem tántorítja el attól, hogy elkezdje csókolgatni a sötételfet! Ám ez nem tart sokáig.. Pár undorítóbb csókot ugyan ad a hölgyemény nyakára, viszont az alkohol hatására hirtelen hangulatváltozás következik be. Elkezd sírni, majd szorosan odabújik az éjelfhez, s bele is kezd mondandójába.*
- Olyan rossz itt, ennyi idióta férfivel összezárva lenni.. Nem bírom már ezt, az agyamra mennek! Nekem egy nő kell, egy igazi, szép nő, akinek kiönthetem a szívem, aki meghallgat, és mindenben a segítségemre lehet! Nincs ilyen a világon, ugye?
*Pillant fel könnyes szemekkel Rakorira, mikor is váratlanul elkerekednek a szemei, gyomra felől korgó hang kezd hallatszani, majd hirtelen felül, áthajol a sötételfen, s gyomrának tartalmát a földre üríti..*
- Olyan rosszul vagyok.. *beszél két öklendezés közben* Szökjünk el együtt, menjünk el innen együtt! *pillant fel lelkesen* Te lehetnél az én.. Szerelmem!!!
*Kiáltja már szinte az utolsó szót, majd az utolsó 'ürítés' után visszamászik teljesen az ágyra, megtörli száját a takaró szélében, s visszahajta fejét a hölgyeményre. Ekkor már tőre is valahol ott hánykolódhat az ágyon, már ügyet sem vet fegyverére, láthatóan az érzékenyebb női énje dominál most, ezért is bújik szorosabban Rakorihoz, még a takarót is magukra húzza, ezzel pedig amolyan bensőbb kapcsolat látszatát keltve.*
// Mogirs //
*Amint az éjelfet elviszik, Jekk odasétál Mogirshoz, leül mellé, majd kicsit ütögetni kezdi a kezében levő szerkezetet, miközben többször az égre pillant. Hosszú percekig csak szótlanul ül, pöfékel - szokatlan módon még a férfit is megkínálja a különösen finom dohánnyal! Ám az egyik percben egy nagy sóhaj után megszólal.*
- A fiamra emlékeztetsz. Persze lehet, hogy ez most furán hangzik.. *mosolyodik el keserűen* A feleségem egy gyönyörű, szőke ember hölgy volt! Nem is tudom, mit látott meg bennem.. Szép sem vagyok, és jóval kisebb is nála! *ismét sóhajt* Szép életünk volt régen.. Egy tóparti kis házikóban éltünk, állatokat tartottunk, növényeket gondoztunk, mikor is egy nap elkezdett nőni a hasa.. Tudtam én, hogy egy csodálatos poronty növekedik odabent! Így is lett! Hamarosan megszületett a gyermekünk, aki furcsa módon semmit nem örökölt tőlem! Pedig azért igen nagy különbségek vannak köztünk.. Az a furcsa, hogy eddig nem is tudtam, hogy ember és törpe kapcsolatának lehet gyümölcse! Megmondom őszintén, egy pillanatra az is felmerült, hogy ő nem az enyém.. Viszont mikor kinyitotta a kis szemeit, s rám nézett, rögtön tudtam, hogy ő az enyém! Hosszú évekig éltünk boldogságban, a gyermek is felcseperedett, kész férfivá érett már, mikor egy nap.. *nyel egy nagyot, s lehajtja fejét* Röpke egy óra alatt a banditák kirabolták az egész házat, megölték a feleségem és a gyermekem, míg én a hegyekben birkákat őriztem.. Mire hazaértem, minden lángokban állt, s ott találtam meg az oly szeretett kedvesem és a fiam égett holtestét. Azt az érzést le sem lehet írni.. Ezután fogtam magam, lementem a tengerhez, bekaptam pár bogyót, s vártam, hogy a víz elmossa a testem. Ekkor találtak rám ezek itt.. És most te.. Ugyanúgy nézel ki, mint a fiam! Az arcod, a hangod.. S az az érzés, ami belőled árad.. A fiam közelében is ezt éreztem! *megdörzsöli arcát* Azt hiszem, a nyomasztó emlékek kezdenek felmorzsolni.. Egy kis örömöt legalább vittél te most az életembe a megjelenéseddel, persze a fájó emlékek feltépődtek..
*Végül elhallgat, s arra vár, hogy Mogirs is becsatlakozzon a beszélgetésbe, vagy hogy legalább reagáljon valamit a törpe mondandójára. Érezhetően igazak a szavai, melyről megváltozott kedélyállapota is tanúskodik.*
// Eleisa, Tania, Chothal és Ichaster //
*A kalózok az első tíz másodpercben elég jól, szinte hibátlanul böködik végig a foglyok ujjai közt a tőröket, viszont ahogy egyre tovább csinálják, úgy hagy alább a koncentrációjuk is. Ezért is vágják meg Tania és Eleisa kezét igen csúnyán, ezzel pedig ki is esnek a játékból! Maradt Chothal és Ichaster, a velük szemben levő kalózok vagy egy percig is bírják, viszont a következő pillanatban kissé erősebben az ork bőrébe hatol a tőr, ezzel pedig a játék véget is ér, az Ichasterrel szemben ülő férfi győzelmével, aki hatalmas ujjongásba is kezd! Ám a következő körben fordul a kocka.. Miközben a szájukban tartják a szörnyű maró és égető löttyöt, addig zavarásképpen megjelenik az ikerpár, Kinna és Vinna, majd Nhill is! Kinna, a női iker rögtön csókolgatni is kezdi Ichaster arcát, simogatja felsőtestét, miközben halkakat kacérul kuncog. Vinna, a férfi iker is hasonlóan cselekedik, viszont ő Taniát veszi célba. Simogatni kezdi arcát, s szenvedélyes csókokat hint rá - nem is gondolná az ember, hogy egy kalóz ilyeneket is ki tud! Nhill is becsatlakozik a játékba, ő Eleisa mellé guggol, s beteges vágyának eleget téve elkezdi csipkedni a hölgyemény bőrét, néhol még nyelvét is hozzáérinti! Azonban nem tudni miért, a kalózok nagy része elbukik.. Talán a sok alkohol kezdte már ki ízlelőszervüket, mely az erős portól csak még rosszabb lett! Mindenesetre egy kivételével mindegyik kiköpi az alkoholt, egyedül Ichaster jár pórul, hiszen a vele szemben ülő férfi teljes magabiztossággal, szinte megrendíthetetlenül tartja szájában az italt a végsőkig! Ő az abszolút győztes, s Ichaster szerencsétlenségére pont ezt kapta ki.. Ezért hát felállítják négyüket, egy kötelet kötnek a derekukra, majd odaállítják őket a hajó széléhez. Láthatóan a másik három kalóz nem veszi nagyon komolyan, hiszen a vigyor még most sem tűnt el az arcukról! Azonban ahogy a játék megköveteli, a nyertesek lökhetik le őket a hajóról, így pedig Tania, Eleisa és Chothal valamilyen szinten kiélheti bosszúját! Pillanatokon belül pedig a vesztes négyes már esik is a jeges víz felé, majd nagy csobbanással leérnek! A kalózok azonnal felkiáltanak, szitkozódnak, de érezhetően ezt is csak játéknak fogják fel! Egy fél percig tartják őket lent, majd a kötél feszül, s hamarosan vissza is húzzák őket! Azonban a dolgok még itt nem érnek véget..*
- Akkor jöjjön a következő játék!
*Kiált fel az egyik, mire az eddig versenyzett négy kalóz egymás mellé áll, s készülnek a következő próbára!*
// Mindenki //
*Váratlanul Jekk, a törpe a fejéhez kap, miközben egyre erősebben ütögeti a kis szerkezetet! Arcára kiül a kétségbeesés, majd váratlanul minden szó nélkül elrohan Mogirstól. Épp a vezér kabinja felé igyekezne, mikor az hirtelen megjelenik az ajtóban, hiszen amolyan ellenőrzést kell tartania, vagy a túlságosan is 'jókedvű' egyéneket helyre kell raknia. Ám a törpe azonnal lerohanja, és szinte kiáltva szól felé.*
- Uram, a műszer elromlott, végig rossz felé mentünk! *ekkor igen sok kalóz hirtelen elhallgat, leginkább Jekk hangját lehet hallani* Nem tudom, mi történhetett, de teljesen megbolondult, hasznavehetetlen! *rázogatja a szerkezetet*
- Na és a csillagok? *szól fel haragosan Imberragh*
- Nem látom őket, Uram! Felhős az ég már egy jó ideje! Számításaim szerint hosszú órák óta rossz felé jövünk, s teljesen rossz irányba kanyarodtunk!
*A kapitány a fejéhez kap, s mikor már kieresztené a torkában tornyosuló dühös szavakat, váratlan dolog történik! A sötétség miatt senkinek sem tűnt fel az előttük levő furcsa ködréteg, mely vagy száz méteres szélességben terjedt el a tengeren, a hajó pedig egyenesen beleúszott! A sűrű, fehéres köd ellep mindent, a hajó egyik végéről a másik végében is csak homályosan, pislákolva lehet látni a fáklyákat! Síri csend ül a legénységre.. Mintha hirtelen mindenki kijózanodott volna, úgy tűnik el pillanatokon belül a jókedv! Egy ideig csak hallgatnak mozdulatlanul, majd szép lassan egyik a másik után előhúzza a fegyverét, s figyel. Imberragh is halkan leemeli hátáról a hatalmas kalapácsot, majd szemét ide-oda kezdi forgatni - ekkor már a többi kalóz egyáltalán nem is figyel a foglyokra! Rakori, Caith, Mylene és Balin is észreveheti lent a szobákban, hogy milyen nagy csend lett hirtelen, s ha fülelnek, akkor hallhatják Jekk szavait is. Hosszú percekig csupán a hajószelte hullámok hangja hallatszik, ám váratlanul valami felcsendül a jármű mellől nem messze..
Egy gyönyörű, csodálatos női hang az, mely egy kellemes, kissé melankolikus dalt kezd énekelni egy mindenki számára ismeretlen nyelven. A hangja minden résbe beárad, s szinte kísértetként süvít végig a legénység közt! Hamarosan több helyről lágy dúdolás száll fel, mely így egy csodás, misztikus kórusba összpontosulva varázsol el minden 'hallgatót'.
Mindenki azonnal a hajó oldalához siet, s a vizet kezdi kémlelni! Páran még fáklyákat is dobálnak a vízbe, hátha valahol csillapodik a köd, s megláthatják, hogy vajon honnan ered a hang..*
- Egy másik hajó! Fegyverbe!
*Kiáltja a vezér, mire mindegyik kalóz ugyanabban a pillanatban támadó és védekező állásba kerül. Viszont Jekk váratlanul felszólal..*
- Uram, a másik hajó fényeit még ha minimálisan is, de látnánk. A hang pedig a közelből szól, valahonnan.. lentről..
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.09.03 13:15:14, a következő indokkal:
Kérésre
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1914-1933