//Második szál//
~ Majd ezt is elmossa. ~
*A lábszárának verődő vízben egykettőre színtelenné válik a talpából serkenő vér, így maga után csak csak a fájdalomérzetet hagyja, a látható részének nyoma vész. De az idő majd gondot visel erre is, ahogyan felnőttkorára azt mindenkinek ildomos megtanulnia már.
Elnézne északnak, de a partmentén húzódó homoksáv monotóniáját hirtelen töri meg az a kősáv, amely falként ékelődik a tenger és a tekintélyén már kívül eső területek közé. Az emlékezés útján egyébként is hamarabb eljuthat észak monstruózus hegyláncai közé, az örök fagy honába, ahol a Világ Torkát is megépítették. Nem semmi építők lehettek, akik adott körülmények között képesek voltak egy évszázadokon át kitartó épületszörnyeteget megalkotni.*
- Igen, de arra hideg van. *Zsebre vágja kezeit, szemét nem véve le az előttük elhajló horizontról. Egy tapasztalat útján tanulni szerető emberként, mindig is érdekelte, hogy a nappalnak fényt adó korong hova bújik el éjjelente: utolérhető-e, ha elég hosszan és kitartóan követik a nyomát?
A rejtjeles vagy köntörfalazottan fogalmazott kijelentésekről úgy dönt, hogy elég volt mára belőlük, bár a lezárásuk módját még ő is hasonlóan adja meg azzal, hogy meglapogatja a gyomrát.*
- Az én erőm is kitart a következő kiszállóig. *Kihátrál a vízből, hogy mielőtt nedves lábakkal visszabújna a csizmába, kicsippentse talpából a beletört tüskedarabokat. Ennyit az incidens álcázásának szándékáról.*
- Hallani akarom az egyik éneket. *Amíg odavan, Isuriinak ugyanannyi ideje lesz kigondolni a nemleges válaszra szolgáló okot, mint kiválasztani azt az egyet, amire Khan kéri. A Félszemű a Kikötőbe megy, hogy próbára tehessék mindketten gyomruk akaraterejét, kis szerencsével, még ma.*
- Elvarázsolódni nem ér! *Lóhátról visszafordulva teszi még ezt a kis szabálykiegészítést, kiskapuk kihasználását elkerülendő.*
*Ahogy a nap arrébb vánszorgott kék vásznán, úgy lett gazdagabb az Ezüstboszorkány és Rókalovag is egy hellyel a Bolond Rigóra keresztelt hajón. Megválthatta volna útjuk díját olcsóbban is valószínűleg, ha felemlegeti a Kikötő védelmében szerzett, "múlhatatlan" érdemeit, de az igazság az, hogy már így is annyi pénze van, amit jó szívvel elkölteni sohasem fog tudni. A fejaranyakat leszámolta hát a horgonyt vonó hajóra. Isuriinak természetesen úgy állította be, hogy a fedélzeten már csak egyetlen szabad kajüt maradt, s ezen kénytelen lesz megosztozni a férfivel.*
- A kapitány azt mondja, hogy élt egy csillagimádó nép azon a szigeten, ahol először kikötnek. Ő úgy tudja, hogy bő négy generációval ezelőtt az utolsó hírmondójuk is beadta a kulcsot, az általuk emelt épületek viszont még megvannak. *Kiindulásnak ez is lehet éppen annyira jó, mint bármely más opció, amire igent mondhatott volna a dokkokban vesztegelő hajók úti céljai között válogatva.
Furamód, most, hogy egy odaút árát már megváltotta, hiányérzet támad benne. Az a fajta, amit az ember akkor érez, ha nem tett eleget a búcsú ceremóniájának. A hajópallón fellépve pontosan így érez: hogy életében akkor látta utoljára Amon Ruadhot, amikor lelépett a vörös szerpentinről.*
- Kitaláltad már, hogy melyik dal lesz az?