Kikötő - Tenger és szigetek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 37 (721. - 740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Plevaen Kadar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/8972_sotetelf_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941
740. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-21 09:25:31
Üzenet elküldve: 2015-06-21 09:25:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*Kapitánya elintézi az utolsó két itt maradt gyíkot is. A nőstény kissé besegít, de úgy gondolja ment volna nélküle is, csak véget akart már vetni ennek, hogy szusszanásnyi időt kapjanak és elláthassa a sebét.
Ki a franc gondolta volna ezekről a dögökről, hogy ilyen kemények? Yüger biztosan nem. Így is túl kevesen vannak. Hova a fenébe tűnt el Qatserah? Dühösen gondol rá, mert nem jut eszébe az, hogy talán csapdába esett. Csak arra tud gondolni, ha itt lett volna, akkor gyorsabban és könnyebben végezhettek volna. Sokat ért volna, legalább hat emberrel felér az a nőstény.
Reknar is eltűnt, ahogy az ork látta merre rohannak azok a nyomorult hüllők, úgy véli már hulla. Ha csak nem tűnt el a táborukból. Az a bolond ember! Annyi veszteség érte őket, amely elég lett ahhoz, hogy kimerültre csatázzák magukat. Talán ha Yüger nem támadta volna meg ama két gyíkot a táborban, akkor nem lett volna harc. Ez lett volna a baj. Nincs harc, nincs sérülés, nincs gyilkolás. Az orknak ezek számítanak igazán, s örvendve fogadja a sebeket, még ha halálosak is.
Meghallja a kapitány hangját és engedelmeskedik. Ott talán pihenhet egy fertályt, az alatt felmérhetné a testében esett károkat és még valamin túl akar esni. Lehet, hogy ork, de becsülete van.
Megvárja az embert, majd figyelmez a szavára. Eztán hasonló suttogással beszél ő is.*
-Szükségünk lenne Qatserahra. *Mondja, majd lesüti a szemét.* De valami azt súgja nem fog elő kerülni egy hamar. Ha ott tartanánk… ha valaha is ott fogunk tartani… nem akarok nélküle elmenni innen. *Persze ő is tudja, hogy nem fogja az egész tetves szigetet átkutatni érte, de megteszi, amit lehet. Ha ehhez az kell, hogy megint bemenjenek az oroszlán – vagyis a gyík – barlangjába akkor megteszi. Talán több sikerrel járnak.
Elmosolyodik a férfi bókján, s megingatja a fejét, aztán lefagy a mosolya és kénytelene a lábára nézni. A vicces az, hogy nem is a csülke fáj jobban, hanem a hasa, ahol behorpadt az acéllemez. Úgy érzi magát ebben az innen-onnan tákolt vértben, mint egy istenverte bádog ember. Valamilyen ideiglenes megoldást kell találnia a sebére, mert ha felszakad, akkor összeszarja magát a fájdalomtól.*
-Adj egy percet. *Nem tudja mikor kezdte el tegezni a férfit, meglehet, hogy most, de nem bánja. Ha a másikat zavarja, majd szól, és akkor odafigyel rá. Most viszont az fog következni, amit mindég is utált, mintha a fogát húznák.*
-Figyelj, sai. Megmentetted az életem, ama csatában. *Mondja halkan s közben lassan a férfi szemébe néz, barna szemeiben kavarognak ugyan az érzelmek – mint a fájdalom, kétségbeesés, tudatlanság az eltűntek iránt –, de az őszinteség így is kiütközik benne.*
-Megköszönöm néked. *Egy embernek ad hálát, így emberként kell tennie. Jó, de mit csinálnak ilyenkor az emberek? A férfiak kezet ráznak, de ő mégiscsak egy nőstény. Gyorsan átfutja a „Gyorstalpaló az emberi viselkedéshez” című kisokost a fejében, majd cselekszik.
Közelebb húzódik a Kapitányhoz és átlendíti karját amannak a nyakán, hogy megfogja a tarkóját, majd magához húzza és csókot lehel annak szájára. Amint ezzel megvan, mindkét karjával átöleli a szakállast, pár pillanatig tartja, majd elengedi.
Lehet, hogy az ismeretei az emberi viselkedésről nem egészen pontos, de úgy gondolja, ez megteszi. Ezt még az orkok is csinálják, mondjuk inkább akkor, amikor utódot akarnak, de ahogy volt alkalma megfigyelni más népek ezt hála jeléül is használják. Városban élt egy ideig, mégsem viselkedik úgy, mint egy igazi városi, mindég is jobban szerette a vad életet, így ehhez méltó a viselkedése, gondolkodásmódja és ismeretei.
Szégyen, hogy egy embernek kellett megmentenie a hátsóját, de ha meghal az nagyobb szégyen.
Tehát amint az enyelgést bevégezte el is fordul a férfitól, hogy a lábával foglalkozzék. Már nem vérzik, cserébe tiszta kosz és szálka. Megfog egy levelet. Lehetőleg nem mérgezőt, persze ezt ő nem tudhatja. Elkezdi gyűrkészni azt, és ha megfelelően megnedvesedett a növény, akkor letörölgeti vele a sebét. Fel-felszisszen, de viszonylag hamar megvan. Leteker egy darab rongyot a karjáról, lerázza a rajta lógó vas-fém cuccokat, melyeket dísznek használt annak idején. Most nincs rá szüksége, s nem is lesz, soha úgy érzi, bár ami azt illeti nem is volt. Szerencsére elég hosszú a sötétkék színben pompázó kötelék és így át tudja kötni vele a combját. Amint ezzel meg van, vissza fordul a Kapitány felé.*
-Ha képes leszek a talpamon és a kezemen járni egyszerre, akkor beosonhatunk, ama vízesés alá. Egy idő után megszokom a fájdalmat. Te… megsérültél? *Mondja hozzá képest hatalmas gondoskodással a hangjában. Igen, ahhoz képest, hogy ezért ordítani szokott, hogy „Hogy lehettél ennyire balga? Miért hagytad, hogy azok a dögök eltaláljanak?” Most nem érzi ezt jogosnak, hiszen őt is kicsinálták. Ha a nincs szüksége ellátásra a másiknak és neki is jó, akkor elindulhatnak.*
*Kapitánya elintézi az utolsó két itt maradt gyíkot is. A nőstény kissé besegít, de úgy gondolja ment volna nélküle is, csak véget akart már vetni ennek, hogy szusszanásnyi időt kapjanak és elláthassa a sebét.
Ki a franc gondolta volna ezekről a dögökről, hogy ilyen kemények? Yüger biztosan nem. Így is túl kevesen vannak. Hova a fenébe tűnt el Qatserah? Dühösen gondol rá, mert nem jut eszébe az, hogy talán csapdába esett. Csak arra tud gondolni, ha itt lett volna, akkor gyorsabban és könnyebben végezhettek volna. Sokat ért volna, legalább hat emberrel felér az a nőstény.
Reknar is eltűnt, ahogy az ork látta merre rohannak azok a nyomorult hüllők, úgy véli már hulla. Ha csak nem tűnt el a táborukból. Az a bolond ember! Annyi veszteség érte őket, amely elég lett ahhoz, hogy kimerültre csatázzák magukat. Talán ha Yüger nem támadta volna meg ama két gyíkot a táborban, akkor nem lett volna harc. Ez lett volna a baj. Nincs harc, nincs sérülés, nincs gyilkolás. Az orknak ezek számítanak igazán, s örvendve fogadja a sebeket, még ha halálosak is.
Meghallja a kapitány hangját és engedelmeskedik. Ott talán pihenhet egy fertályt, az alatt felmérhetné a testében esett károkat és még valamin túl akar esni. Lehet, hogy ork, de becsülete van.
Megvárja az embert, majd figyelmez a szavára. Eztán hasonló suttogással beszél ő is.*
-Szükségünk lenne Qatserahra. *Mondja, majd lesüti a szemét.* De valami azt súgja nem fog elő kerülni egy hamar. Ha ott tartanánk… ha valaha is ott fogunk tartani… nem akarok nélküle elmenni innen. *Persze ő is tudja, hogy nem fogja az egész tetves szigetet átkutatni érte, de megteszi, amit lehet. Ha ehhez az kell, hogy megint bemenjenek az oroszlán – vagyis a gyík – barlangjába akkor megteszi. Talán több sikerrel járnak.
Elmosolyodik a férfi bókján, s megingatja a fejét, aztán lefagy a mosolya és kénytelene a lábára nézni. A vicces az, hogy nem is a csülke fáj jobban, hanem a hasa, ahol behorpadt az acéllemez. Úgy érzi magát ebben az innen-onnan tákolt vértben, mint egy istenverte bádog ember. Valamilyen ideiglenes megoldást kell találnia a sebére, mert ha felszakad, akkor összeszarja magát a fájdalomtól.*
-Adj egy percet. *Nem tudja mikor kezdte el tegezni a férfit, meglehet, hogy most, de nem bánja. Ha a másikat zavarja, majd szól, és akkor odafigyel rá. Most viszont az fog következni, amit mindég is utált, mintha a fogát húznák.*
-Figyelj, sai. Megmentetted az életem, ama csatában. *Mondja halkan s közben lassan a férfi szemébe néz, barna szemeiben kavarognak ugyan az érzelmek – mint a fájdalom, kétségbeesés, tudatlanság az eltűntek iránt –, de az őszinteség így is kiütközik benne.*
-Megköszönöm néked. *Egy embernek ad hálát, így emberként kell tennie. Jó, de mit csinálnak ilyenkor az emberek? A férfiak kezet ráznak, de ő mégiscsak egy nőstény. Gyorsan átfutja a „Gyorstalpaló az emberi viselkedéshez” című kisokost a fejében, majd cselekszik.
Közelebb húzódik a Kapitányhoz és átlendíti karját amannak a nyakán, hogy megfogja a tarkóját, majd magához húzza és csókot lehel annak szájára. Amint ezzel megvan, mindkét karjával átöleli a szakállast, pár pillanatig tartja, majd elengedi.
Lehet, hogy az ismeretei az emberi viselkedésről nem egészen pontos, de úgy gondolja, ez megteszi. Ezt még az orkok is csinálják, mondjuk inkább akkor, amikor utódot akarnak, de ahogy volt alkalma megfigyelni más népek ezt hála jeléül is használják. Városban élt egy ideig, mégsem viselkedik úgy, mint egy igazi városi, mindég is jobban szerette a vad életet, így ehhez méltó a viselkedése, gondolkodásmódja és ismeretei.
Szégyen, hogy egy embernek kellett megmentenie a hátsóját, de ha meghal az nagyobb szégyen.
Tehát amint az enyelgést bevégezte el is fordul a férfitól, hogy a lábával foglalkozzék. Már nem vérzik, cserébe tiszta kosz és szálka. Megfog egy levelet. Lehetőleg nem mérgezőt, persze ezt ő nem tudhatja. Elkezdi gyűrkészni azt, és ha megfelelően megnedvesedett a növény, akkor letörölgeti vele a sebét. Fel-felszisszen, de viszonylag hamar megvan. Leteker egy darab rongyot a karjáról, lerázza a rajta lógó vas-fém cuccokat, melyeket dísznek használt annak idején. Most nincs rá szüksége, s nem is lesz, soha úgy érzi, bár ami azt illeti nem is volt. Szerencsére elég hosszú a sötétkék színben pompázó kötelék és így át tudja kötni vele a combját. Amint ezzel meg van, vissza fordul a Kapitány felé.*
-Ha képes leszek a talpamon és a kezemen járni egyszerre, akkor beosonhatunk, ama vízesés alá. Egy idő után megszokom a fájdalmat. Te… megsérültél? *Mondja hozzá képest hatalmas gondoskodással a hangjában. Igen, ahhoz képest, hogy ezért ordítani szokott, hogy „Hogy lehettél ennyire balga? Miért hagytad, hogy azok a dögök eltaláljanak?” Most nem érzi ezt jogosnak, hiszen őt is kicsinálták. Ha a nincs szüksége ellátásra a másiknak és neki is jó, akkor elindulhatnak.*
739. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-21 07:05:49
Üzenet elküldve: 2015-06-21 07:05:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A Szellemhajó Kincse//
*Térdén vagdalkozva harcol az utolsó gyíkemberrel, míg Yüger be nem segít, s így Ördögszem sikeresen levágja az utolsó ellenfelet is. A lány fejbólintására térden odabiceg a hasát fogva szenvedőhöz, majd egy jól meglendített vágással lecsapja a fejét. Megpróbál féltérdre, majd a kardra támaszkodva lábra állni, ám a féltérdnél elakad az igyekvés. Még Korai ez a próbálkozás. Meghallja a barlangjáratból kiszálló furcsa hangokat. Akárhogy is szükségük van még pihenésre. Ezek a gyíkok nem semmi erővel rendelkeznek bizonyos testrészeikben.*
-Cserfes! Bújjunk a bozótba!
*Keres egy még épen maradt hegyes botot, és beleböki a földbe, a járat szájánál, majd felemeli a lenyesett gyíkfejet, és egy lendületes mozdulattal rászúrja. Eztán négykézláb, mert úgy talán gyorsabb még mindig, maga is a zöldek mögé rejtőzik. Halkan súgja oda Yügernek:*
-Megfizettük ennek a csatának az árát. Ha többen vannak, vagy csak ugyanennyien, már nem biztos hogy kitartunk. Szükségünk volna legalább még egy főre. De megpróbálhatunk csendben belopózni is, hátha van ott valami ami egy kissé kárpótolna minket eddigi fáradozásainkért.
*Keze megszorul fegyverének markolatán, és Zorkter guggolásba emelkedik, fogait összeszorítva, egy pisszenést sem hallatva.*
-Nos, mi legyen Drága Zöldségem? Hé mondtam, hogy vigyázz a csülkeidre!
*A feszültséget oldva némi színlelt szigorral rázza fejét, mikor Yüger sebesült combjára pillant.*
~Ééh! De leápolnám!~
*Térdén vagdalkozva harcol az utolsó gyíkemberrel, míg Yüger be nem segít, s így Ördögszem sikeresen levágja az utolsó ellenfelet is. A lány fejbólintására térden odabiceg a hasát fogva szenvedőhöz, majd egy jól meglendített vágással lecsapja a fejét. Megpróbál féltérdre, majd a kardra támaszkodva lábra állni, ám a féltérdnél elakad az igyekvés. Még Korai ez a próbálkozás. Meghallja a barlangjáratból kiszálló furcsa hangokat. Akárhogy is szükségük van még pihenésre. Ezek a gyíkok nem semmi erővel rendelkeznek bizonyos testrészeikben.*
-Cserfes! Bújjunk a bozótba!
*Keres egy még épen maradt hegyes botot, és beleböki a földbe, a járat szájánál, majd felemeli a lenyesett gyíkfejet, és egy lendületes mozdulattal rászúrja. Eztán négykézláb, mert úgy talán gyorsabb még mindig, maga is a zöldek mögé rejtőzik. Halkan súgja oda Yügernek:*
-Megfizettük ennek a csatának az árát. Ha többen vannak, vagy csak ugyanennyien, már nem biztos hogy kitartunk. Szükségünk volna legalább még egy főre. De megpróbálhatunk csendben belopózni is, hátha van ott valami ami egy kissé kárpótolna minket eddigi fáradozásainkért.
*Keze megszorul fegyverének markolatán, és Zorkter guggolásba emelkedik, fogait összeszorítva, egy pisszenést sem hallatva.*
-Nos, mi legyen Drága Zöldségem? Hé mondtam, hogy vigyázz a csülkeidre!
*A feszültséget oldva némi színlelt szigorral rázza fejét, mikor Yüger sebesült combjára pillant.*
~Ééh! De leápolnám!~
738. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-20 18:58:24
Üzenet elküldve: 2015-06-20 18:58:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//A Szellemhajó Kincse//
*Plevaen szokásához híven kihasználja a helyzet adta előnyöket, és megtölti a bendőjét vízzel, no meg étellel. Így biztosan könnyebb lesz a továbbiakban.
A fegyverek és páncélok között találhat díszesebbeket is, azonban mesterkard vagy annál is figyelemre méltóbb darab nem akad a felhozatalban. Olybá tűnik ide tényleg csak a felesleget halmozták fel, az is megeshet, hogy valahol a barlangrendszer egy másik pontján ennél sokkal többre bukkanhatna a mélységi. Csakhogy azon részekbe eljutni egyáltalán nem ilyen egyszerű.
Tehát, hacsak nem válik kedvére egy díszes kard, vagy nem hurcol magával egy lovagnak való páncélzatot, kisétál a raktárból, és újfent a földön szenvedő hüllőembereknél próbál szerencsét. Egyik se adja könnyen magát, az első próbálkozásnál Plevaen egyik lába - pontosabban a térde - a lények jellegzetes, izmos farkának áldozatául esik egy erőteljes csapásnak köszönhetően. Hasonlóakra számíthat a többiektől is, szóval tőlük csak akkor szerezhet meg bármit, ha újfent segítségül hívja a nyilait, bár azok rohamosan fogyatkoznak.
Amennyiben felhagy ezen szándékával - vagy éppen kivégzi a hüllőket -, tovább biceghet a következő vájatba, ami legnagyobb meglepetésére megint egy egyszerű "szoba". Sokkalta kisebb, mint a raktár - bár hosszabb folyosón kell végighaladni érte -, azonban a falain sehol nem található afféle "ajtó", mely idáig elvezette. Ellenben úgy tűnik, hogy a kincsek egészét vagy egy részét ide hordták a lények. Nyilván tisztában vannak az értékükkel, azonban ők semmi hasznukat nem veszik, megannyit belőlük a tó feneketlen vizébe hajítottak, vagy egyszerűen elásták őket a dzsungelben, s az itt lévő példányok is arról árulkodnak, hogy ezek az értékek nincsenek megbecsülve. A földön szanaszét hevernek az aranytallérok, körülbelül hatszáz arany értékben, illetve mindenféle rongyok, melyeknek zöme értéktelen gönc csupán, egyedül színességük miatt hitték a lények, hogy értékes. Még akadnak ott díszesebb tányérok és egy arany kupa, de a vájat ezen részét akár kifosztottnak is lehetne titulálni. Vélhetően ezt az adagot nemrég szerezték meg, és még nem volt idejük megszabadulni tőlük.*
*A megmaradt csapat másik része véres küzdelmen van túl, Yüger segítségével a Kapitány vélhetően megszabadul az utolsó harcképes hüllőembertől, míg a másikat vagy levágja, vagy hagyja kivérezni. Bárhogy is történjék, végül annak is befellegzik, a környékre pedig szokatlan csend ül... ne, ha a vízesés állandó morajlását nem törné meg újra és újra a gyíkemberek jajveszékelő kiáltozása bentről. Az ork már láthatta, hogy a vízesés mögött leledzik valamiféle bejárat vagy épület, s ezt mi sem bizonyítja most jobban, minthogy a hangok onnét érkeznek. Rajtuk áll, hogy bemennek-e, vagy inkább visszatérnek a bungalókhoz, és félretéve kíváncsiságukat, felfedezetlenül hagyják a barlangot.*
*Plevaen szokásához híven kihasználja a helyzet adta előnyöket, és megtölti a bendőjét vízzel, no meg étellel. Így biztosan könnyebb lesz a továbbiakban.
A fegyverek és páncélok között találhat díszesebbeket is, azonban mesterkard vagy annál is figyelemre méltóbb darab nem akad a felhozatalban. Olybá tűnik ide tényleg csak a felesleget halmozták fel, az is megeshet, hogy valahol a barlangrendszer egy másik pontján ennél sokkal többre bukkanhatna a mélységi. Csakhogy azon részekbe eljutni egyáltalán nem ilyen egyszerű.
Tehát, hacsak nem válik kedvére egy díszes kard, vagy nem hurcol magával egy lovagnak való páncélzatot, kisétál a raktárból, és újfent a földön szenvedő hüllőembereknél próbál szerencsét. Egyik se adja könnyen magát, az első próbálkozásnál Plevaen egyik lába - pontosabban a térde - a lények jellegzetes, izmos farkának áldozatául esik egy erőteljes csapásnak köszönhetően. Hasonlóakra számíthat a többiektől is, szóval tőlük csak akkor szerezhet meg bármit, ha újfent segítségül hívja a nyilait, bár azok rohamosan fogyatkoznak.
Amennyiben felhagy ezen szándékával - vagy éppen kivégzi a hüllőket -, tovább biceghet a következő vájatba, ami legnagyobb meglepetésére megint egy egyszerű "szoba". Sokkalta kisebb, mint a raktár - bár hosszabb folyosón kell végighaladni érte -, azonban a falain sehol nem található afféle "ajtó", mely idáig elvezette. Ellenben úgy tűnik, hogy a kincsek egészét vagy egy részét ide hordták a lények. Nyilván tisztában vannak az értékükkel, azonban ők semmi hasznukat nem veszik, megannyit belőlük a tó feneketlen vizébe hajítottak, vagy egyszerűen elásták őket a dzsungelben, s az itt lévő példányok is arról árulkodnak, hogy ezek az értékek nincsenek megbecsülve. A földön szanaszét hevernek az aranytallérok, körülbelül hatszáz arany értékben, illetve mindenféle rongyok, melyeknek zöme értéktelen gönc csupán, egyedül színességük miatt hitték a lények, hogy értékes. Még akadnak ott díszesebb tányérok és egy arany kupa, de a vájat ezen részét akár kifosztottnak is lehetne titulálni. Vélhetően ezt az adagot nemrég szerezték meg, és még nem volt idejük megszabadulni tőlük.*
*A megmaradt csapat másik része véres küzdelmen van túl, Yüger segítségével a Kapitány vélhetően megszabadul az utolsó harcképes hüllőembertől, míg a másikat vagy levágja, vagy hagyja kivérezni. Bárhogy is történjék, végül annak is befellegzik, a környékre pedig szokatlan csend ül... ne, ha a vízesés állandó morajlását nem törné meg újra és újra a gyíkemberek jajveszékelő kiáltozása bentről. Az ork már láthatta, hogy a vízesés mögött leledzik valamiféle bejárat vagy épület, s ezt mi sem bizonyítja most jobban, minthogy a hangok onnét érkeznek. Rajtuk áll, hogy bemennek-e, vagy inkább visszatérnek a bungalókhoz, és félretéve kíváncsiságukat, felfedezetlenül hagyják a barlangot.*
737. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-17 15:54:35
Üzenet elküldve: 2015-06-17 15:54:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*Nem mondhatni, hogy könnyűszerrel, de sikerült szétszednie a gyíkot. Viszont ezért nagy árat fizetett. A fájdalom visszatér és hozza az egész pereputtyát. A lábára már csak sántítani tud, az izmok feszülni próbálnak, de azokat átlyukasztotta az egyik lény botja, s így csak vérzik, patakokban. A gyomra is fáj, hasogat, mert hiába a szikla kemény hasizom, ha azt átpróbálják szúrni egy kezdetleges, de hatékony vacakkal. Kezdi elveszíteni az érdekeltségét az ügyben és úgy gondolja, hogy egyszerűen fel fog fordulni.
Nem tudja a Kapitány hogy áll a gyíkkal, ezért feltekint, hogy nagyjából kivegye mi a helyzet. Szédülő feje ide-oda dőlöngél, de úgy érzi megmarad, s nem vállal nagy kockázatot azzal, ha odamegy és megtámadja a lényt.
Lépésben sétál oda, majd mikor már megállapodott karmával igyekszik lecsapni az emberrel hadakozó hüllőre, s erősen megtartani, hogy a Kapitány levághassa. Vagy így, vagy úgy, de reméli, hogy meghal az a dög és a másik vérző barátja is.
Ránéz a szakállasra és a hasára szorított kezekkel fetrengő másik gyík felé bök a fejével, hogy szabadítsa meg szenvedésétől. Eztán leül, két lába közé eresztve a fenekét.
Úgy érzi fáradt, nagyon, nem mozdul, csak ücsörög, amíg nincs több vész.*
*Nem mondhatni, hogy könnyűszerrel, de sikerült szétszednie a gyíkot. Viszont ezért nagy árat fizetett. A fájdalom visszatér és hozza az egész pereputtyát. A lábára már csak sántítani tud, az izmok feszülni próbálnak, de azokat átlyukasztotta az egyik lény botja, s így csak vérzik, patakokban. A gyomra is fáj, hasogat, mert hiába a szikla kemény hasizom, ha azt átpróbálják szúrni egy kezdetleges, de hatékony vacakkal. Kezdi elveszíteni az érdekeltségét az ügyben és úgy gondolja, hogy egyszerűen fel fog fordulni.
Nem tudja a Kapitány hogy áll a gyíkkal, ezért feltekint, hogy nagyjából kivegye mi a helyzet. Szédülő feje ide-oda dőlöngél, de úgy érzi megmarad, s nem vállal nagy kockázatot azzal, ha odamegy és megtámadja a lényt.
Lépésben sétál oda, majd mikor már megállapodott karmával igyekszik lecsapni az emberrel hadakozó hüllőre, s erősen megtartani, hogy a Kapitány levághassa. Vagy így, vagy úgy, de reméli, hogy meghal az a dög és a másik vérző barátja is.
Ránéz a szakállasra és a hasára szorított kezekkel fetrengő másik gyík felé bök a fejével, hogy szabadítsa meg szenvedésétől. Eztán leül, két lába közé eresztve a fenekét.
Úgy érzi fáradt, nagyon, nem mozdul, csak ücsörög, amíg nincs több vész.*
736. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-17 13:08:20
Üzenet elküldve: 2015-06-17 13:08:20
ÚJ
![>Plevaen Kadar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/8972_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*Elsőre csalódottan néz körbe amiért ismét egy zsákutcába tévedt, aztán lassan kezdi felfedezni a hely előnyeit. Letelepszik egy hordóra majd késével felfeszít az egyik kétszersültes ládát és jobb híján a szárított kenyeret kezdi el enni némi ivóvízzel. Az után, hogy egész nap nem evett semmit némileg felértékelődött benne a sok rágós tengeri fogás. Addig is bőven van ideje szemét végigfuttatni a bal oldali tárgyakon. Ha már ennyi vackot összeharácsoltak talán némi pénznek is kell lennie közte, hisz a kapitánynak kincstára is volt, meg ugye ki tudja hány hajót raboltak már ki. A kardokra és páncélokra még több figyelmet fordít, némelyiket meg is érinti, próbálgatja. Nem mintha rajongna a közelharci eszközökért. A maga részéről jól megvan az íjjal, az öklével és a kisebb taktikai késekkel, de hátha valamelyik kuncsaftjuknak mesterkardja, esetleg lovagi holmijai voltak. Mert ugye, olyat akárki lophat magának egy rossz vizekre tévedt nemestől, esetleg nem csak a nincstelen senkik lettek hajótöröttek ezen a szigeten. Egy mesterkardért akár nyolcszáz aranyat is bezsebelhet, de tudja, vannak a világban még ennél is értékesebb fegyverek, mágikus erejű holmik amik egész vagyonokat országokat érnek, de nincs az a hülye aki kiadná a kezéből. A harmadik dolog aminek utánanéz az a lőpor. Ritka holmi, de nem beszerezhetetlen és komoly pusztítást tudna okozni a kis mocskok között. Ha egyik sincs, vagy egyiket sem talál, az se baj. Ha talál akkor se nyúl semmihez. Majd később ha talál egy alkalmas hajót és pár matrózt akkor összesöpri a kamrát és hazamegy. Bár jelen állás szerint a legénységet, vagy majmokból kell kitenyésztenie, vagy megvárni amíg Yüger, Quatserah és a kapitány egy hajóra való félorkot nemz. Na erre az ő élete sem lesz elég.
Maga mögött hagyva a raktárat, már kevésbé üres hassal indul meg ezúttal a középső járat felé ahol kizárásos alapon a hüllővárosnak lennie kell. A földön vonagló kiabáló hüllők hangja nagyon is tetszik szadista énjének. Valami kellemes megnyugtató érzés járja át tőle a testét miközben a sok őrült vigyor után végre egy őszinte mosolyt is megereszt feléjük.* ~Ostoba társaság.~ *Annyi fegyver volt a kezükben amivel mások háborúkat nyernek meg, és mit csináltak vele. Semmit. Ott hagyják rozsdásodni a raktárban miközben mind faragott fabunkókkal rohangálnak az erdőben. Ez már a hülyeségnek is az a foka amire a legostobább ork is csak ferde szemmel nézne. Egy hirtelen ötlettől vezérelve még egyszer közel lép a négy fős társasághoz. A bejáratot apró kövek nyitották idefele, elképzelhető, hogy a következő ajtót is valami ilyesmi védi. Ha talál náluk még pár lapos követ azt magával viszi. Ha nem, hát úgyis jó. Ha megint szórakozni akarnak vele akkor határozott mozdulattal állkapcán rúgja őket.
Ha ez idáig nem kapott a nyakába újabb gyíkokat, vagy egyéb kellemetlenségeket a nyakába akkor végképp megindul befelé a város felé, várva mikor érkezik valami véd műhöz, esetleg halni vágyó kapuőrökhöz.*
*Elsőre csalódottan néz körbe amiért ismét egy zsákutcába tévedt, aztán lassan kezdi felfedezni a hely előnyeit. Letelepszik egy hordóra majd késével felfeszít az egyik kétszersültes ládát és jobb híján a szárított kenyeret kezdi el enni némi ivóvízzel. Az után, hogy egész nap nem evett semmit némileg felértékelődött benne a sok rágós tengeri fogás. Addig is bőven van ideje szemét végigfuttatni a bal oldali tárgyakon. Ha már ennyi vackot összeharácsoltak talán némi pénznek is kell lennie közte, hisz a kapitánynak kincstára is volt, meg ugye ki tudja hány hajót raboltak már ki. A kardokra és páncélokra még több figyelmet fordít, némelyiket meg is érinti, próbálgatja. Nem mintha rajongna a közelharci eszközökért. A maga részéről jól megvan az íjjal, az öklével és a kisebb taktikai késekkel, de hátha valamelyik kuncsaftjuknak mesterkardja, esetleg lovagi holmijai voltak. Mert ugye, olyat akárki lophat magának egy rossz vizekre tévedt nemestől, esetleg nem csak a nincstelen senkik lettek hajótöröttek ezen a szigeten. Egy mesterkardért akár nyolcszáz aranyat is bezsebelhet, de tudja, vannak a világban még ennél is értékesebb fegyverek, mágikus erejű holmik amik egész vagyonokat országokat érnek, de nincs az a hülye aki kiadná a kezéből. A harmadik dolog aminek utánanéz az a lőpor. Ritka holmi, de nem beszerezhetetlen és komoly pusztítást tudna okozni a kis mocskok között. Ha egyik sincs, vagy egyiket sem talál, az se baj. Ha talál akkor se nyúl semmihez. Majd később ha talál egy alkalmas hajót és pár matrózt akkor összesöpri a kamrát és hazamegy. Bár jelen állás szerint a legénységet, vagy majmokból kell kitenyésztenie, vagy megvárni amíg Yüger, Quatserah és a kapitány egy hajóra való félorkot nemz. Na erre az ő élete sem lesz elég.
Maga mögött hagyva a raktárat, már kevésbé üres hassal indul meg ezúttal a középső járat felé ahol kizárásos alapon a hüllővárosnak lennie kell. A földön vonagló kiabáló hüllők hangja nagyon is tetszik szadista énjének. Valami kellemes megnyugtató érzés járja át tőle a testét miközben a sok őrült vigyor után végre egy őszinte mosolyt is megereszt feléjük.* ~Ostoba társaság.~ *Annyi fegyver volt a kezükben amivel mások háborúkat nyernek meg, és mit csináltak vele. Semmit. Ott hagyják rozsdásodni a raktárban miközben mind faragott fabunkókkal rohangálnak az erdőben. Ez már a hülyeségnek is az a foka amire a legostobább ork is csak ferde szemmel nézne. Egy hirtelen ötlettől vezérelve még egyszer közel lép a négy fős társasághoz. A bejáratot apró kövek nyitották idefele, elképzelhető, hogy a következő ajtót is valami ilyesmi védi. Ha talál náluk még pár lapos követ azt magával viszi. Ha nem, hát úgyis jó. Ha megint szórakozni akarnak vele akkor határozott mozdulattal állkapcán rúgja őket.
Ha ez idáig nem kapott a nyakába újabb gyíkokat, vagy egyéb kellemetlenségeket a nyakába akkor végképp megindul befelé a város felé, várva mikor érkezik valami véd műhöz, esetleg halni vágyó kapuőrökhöz.*
735. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-16 22:15:12
Üzenet elküldve: 2015-06-16 22:15:12
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//A Szellemhajó Kincse//
*Zorkter bár nem a legerősebb és legügyesebb harcos, a kétségbeesés belőle is előhozza egy vérengző ork szellemét, s a kevésbé átgondolt, de annál ösztönösebb taktika beválni látszik. A kardsuhintás nyomán nem csupán a felé szegeződő botot nyisszantja ketté, hanem a szerencsétlen hüllő hasát is feltárja. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek után az inkább a földet fogja támasztani harc helyett, igyekezve a sérülésre tapasztani kezeit. A másiktól is meglóg egy időre, Yüger támadóját pedig sikeresen a földre küldi. Még fiatal példány lehet, hiszen a zöldbőrűn lévő páncélra sem gondolt, és bizony a Kapitány üvöltése is ledermeszti annyira, hogy hagyja magát felborítani, majd lekaszabolni. A férfinek azonban sok ideje nincs felkelni, mert beéri az előző ellenfele, aki jó szokás szerint a farkát használva mér fájdalmas ütést a szakállas lábaira, pontosabban a térdhajlataira. Szerencse, ha nem reped meg csontja, azonban lábra állni jó néhány percig nem fog tudni, s utána is legfeljebb remegősen sétálhat.
Az ork így megmenekül egy hüllőembertől, de egy másik még mindig rá feni a fogát, és nem tántorodik el semmitől, ha harcról van szó. Igaz, a nőstény rúgása meghátrálásra készteti, ám egy-kettőre összeszedi magát, és indítaná az újabb rohamot, ha Yüger nem előzné meg. Voltaképpen igen csak meglepődik a lény, hogy az idegen az előbb még a földön fetrengett, combjában fabottal, most pedig minden fájdalmat és fáradtságot félresöpörve esik neki. Azt viszont nem mondhatni, hogy megijed, de bár rohanna inkább el, ugyanis a vérszomjas fenevad ellen esélye sincsen, az miszlikbe aprítja.
Az ork dönthet, hogy fájdalomtól küszködve a Kapitány segítségére siet-e, vagy meghagyja a férfinek az utolsó talpon lévő hüllőt. Igaz, akad még egy másik élő is, ám az a háttérben lassacskán elvérzik, ha nem nyisszantják le a fejét előbb.
A meglépett lények pedig tervük szerint sompolyognak a bungalók felé, ahol fel is fedezik Reknart, amint az építmények körül nézelődik. Egy védtelen, egyedül bóklászó és gyanútlan alakot nem nehéz bekeríteniük a hüllőembereknek, majd levadászni, akár egy zsákmányállatot. A hegyes bot egyenesen a szívébe fúródik, így halála meglehetősen rövid és szenvedésektől mentes.*
*A barlang belsejében sem derűsebb a helyzet, bár ott inkább a zöldessárga bőrű lényekre jár jobban a rúd. Ellenben a kintiekkel, Plevaennek sokkal több tapasztalata van a harcban és ügyesebb is, így nem jelent neki gondot ártalmatlanítani az éles harci helyzetekkel ritkán szembesülő népséget. A kapu őrzők görcsösen ragaszkodnak a feladatukhoz, avagy, hogy arrafelé ne engedjék menni a betolakodót, a másik kettő pedig bár harcolna, de az egyik leterül, aki pedig a botot hajította el, mire megkerülné a tavat, szintén áldozatul esik a nyilaknak. Ugyan nem halnak meg, azonban sok mindent nem tudnak tenni. Fekvő helyzetből a fegyvereiket se dobálgathatják, és amíg nincs a közelükben a mélységi, addig a farkaikkal sem mérhetnek csapást az ellenre. Egyedül segélykiáltásokat hallatnak, hátha a kintiek felfigyelnek rájuk, csakhogy az ottaniak is sorra hullanak.
Így végül Plevaen kedvére nézelődhet a barlangban, és bal oldalt egyenesen az első nyíláson sétál be. Nem túl szűk, de nem is túlzottan terebélyes folyosón kell végighaladnia, mely a trükkös kapu utáni járathoz hasonlatosan egészen rövid. A mélységi pedig a már jól ismert zsákutcák egyikébe ér be, egy kimondottan nagy terembe, ahol aztán minden van. Bal oldalt fegyverek, páncélok halmai, míg a másik oldalt, illetve a helyiség többi részében a szokásos tengerész hordók tömkelegei, mindenféle szárított hússal, sózott ételekkel, rummal s tiszta ivóvízzel. Noha nem lehet könnyen megkülönböztetni ezeket a hordókat, de ha a Révésznél látta, milyeneket használnak, felismerheti őket az eddig vélhetően ripityára ment lélekvesztő raktárából. Ez a vájat is nyilvánvalóan a raktár funkciót tölti be, sejthetően másoktól eltulajdonított holmikkal rakodva meg.*
*Zorkter bár nem a legerősebb és legügyesebb harcos, a kétségbeesés belőle is előhozza egy vérengző ork szellemét, s a kevésbé átgondolt, de annál ösztönösebb taktika beválni látszik. A kardsuhintás nyomán nem csupán a felé szegeződő botot nyisszantja ketté, hanem a szerencsétlen hüllő hasát is feltárja. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek után az inkább a földet fogja támasztani harc helyett, igyekezve a sérülésre tapasztani kezeit. A másiktól is meglóg egy időre, Yüger támadóját pedig sikeresen a földre küldi. Még fiatal példány lehet, hiszen a zöldbőrűn lévő páncélra sem gondolt, és bizony a Kapitány üvöltése is ledermeszti annyira, hogy hagyja magát felborítani, majd lekaszabolni. A férfinek azonban sok ideje nincs felkelni, mert beéri az előző ellenfele, aki jó szokás szerint a farkát használva mér fájdalmas ütést a szakállas lábaira, pontosabban a térdhajlataira. Szerencse, ha nem reped meg csontja, azonban lábra állni jó néhány percig nem fog tudni, s utána is legfeljebb remegősen sétálhat.
Az ork így megmenekül egy hüllőembertől, de egy másik még mindig rá feni a fogát, és nem tántorodik el semmitől, ha harcról van szó. Igaz, a nőstény rúgása meghátrálásra készteti, ám egy-kettőre összeszedi magát, és indítaná az újabb rohamot, ha Yüger nem előzné meg. Voltaképpen igen csak meglepődik a lény, hogy az idegen az előbb még a földön fetrengett, combjában fabottal, most pedig minden fájdalmat és fáradtságot félresöpörve esik neki. Azt viszont nem mondhatni, hogy megijed, de bár rohanna inkább el, ugyanis a vérszomjas fenevad ellen esélye sincsen, az miszlikbe aprítja.
Az ork dönthet, hogy fájdalomtól küszködve a Kapitány segítségére siet-e, vagy meghagyja a férfinek az utolsó talpon lévő hüllőt. Igaz, akad még egy másik élő is, ám az a háttérben lassacskán elvérzik, ha nem nyisszantják le a fejét előbb.
A meglépett lények pedig tervük szerint sompolyognak a bungalók felé, ahol fel is fedezik Reknart, amint az építmények körül nézelődik. Egy védtelen, egyedül bóklászó és gyanútlan alakot nem nehéz bekeríteniük a hüllőembereknek, majd levadászni, akár egy zsákmányállatot. A hegyes bot egyenesen a szívébe fúródik, így halála meglehetősen rövid és szenvedésektől mentes.*
*A barlang belsejében sem derűsebb a helyzet, bár ott inkább a zöldessárga bőrű lényekre jár jobban a rúd. Ellenben a kintiekkel, Plevaennek sokkal több tapasztalata van a harcban és ügyesebb is, így nem jelent neki gondot ártalmatlanítani az éles harci helyzetekkel ritkán szembesülő népséget. A kapu őrzők görcsösen ragaszkodnak a feladatukhoz, avagy, hogy arrafelé ne engedjék menni a betolakodót, a másik kettő pedig bár harcolna, de az egyik leterül, aki pedig a botot hajította el, mire megkerülné a tavat, szintén áldozatul esik a nyilaknak. Ugyan nem halnak meg, azonban sok mindent nem tudnak tenni. Fekvő helyzetből a fegyvereiket se dobálgathatják, és amíg nincs a közelükben a mélységi, addig a farkaikkal sem mérhetnek csapást az ellenre. Egyedül segélykiáltásokat hallatnak, hátha a kintiek felfigyelnek rájuk, csakhogy az ottaniak is sorra hullanak.
Így végül Plevaen kedvére nézelődhet a barlangban, és bal oldalt egyenesen az első nyíláson sétál be. Nem túl szűk, de nem is túlzottan terebélyes folyosón kell végighaladnia, mely a trükkös kapu utáni járathoz hasonlatosan egészen rövid. A mélységi pedig a már jól ismert zsákutcák egyikébe ér be, egy kimondottan nagy terembe, ahol aztán minden van. Bal oldalt fegyverek, páncélok halmai, míg a másik oldalt, illetve a helyiség többi részében a szokásos tengerész hordók tömkelegei, mindenféle szárított hússal, sózott ételekkel, rummal s tiszta ivóvízzel. Noha nem lehet könnyen megkülönböztetni ezeket a hordókat, de ha a Révésznél látta, milyeneket használnak, felismerheti őket az eddig vélhetően ripityára ment lélekvesztő raktárából. Ez a vájat is nyilvánvalóan a raktár funkciót tölti be, sejthetően másoktól eltulajdonított holmikkal rakodva meg.*
734. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-16 16:00:00
Üzenet elküldve: 2015-06-16 16:00:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*A harc természetesen nem úgy alakul, ahogy képzeli, mert ahhoz, hogy a fejében lejátszódó sikert arassa, egy elf ügyessége kéne, vagy az, hogy az ellenfelek egy fatuskó gyorsaságával rendelkezzenek. Yüger nem gyors, nem ügyes, de kitartó és erős, ez lehet az előnye és hátránya.
Jól telibe kapják a kihegyezett botok, amitől nem érzi magát jobban, de legalább dühösebb, mint valaha. Fáj a lába, kegyetlenül, de ez nem tántorítja el, hiszen attól, hogy vérben fetreng és jajgat nem lesz senkinek sem a hasznára, pláne nem magának. Elrúgja hát a gyíkpofát és igyekszik feltápászkodni, de a másik társa kegyetlenül telibe kapja a hasát. Úgy érzi magát, mint egy macska, melyet a kamasz kölykök rugdosnak. Körülbelül annyit is ér a támadása, mert csak karmolászik és harap, de komolyan egyiket sem tudja leteríteni. A lehető legnagyobb szégyen ami érhet egy orkot, az most mind bekövetkezett számára. Ideje lesz összeszednie magát, mert ez nem állapot a részéről.
A tetejébe még meg is kell menteni a seggét és nem akárkinek, egy embernek. A legszánalmasabb létforma a tündi bündi tündérkék után, akármennyire is kedveli a Kapitányt -hiszen annak kegyetlensége és hatalma nem elhanyagolható- attól még egy koszos ember fattya.
Amíg az üvöltözik vele és a gyíkot feltartja, Yüger kitépi a lábából a botot és a arra lényre koncentrál, amelyik még szabadon garázdálkodik.
~Koszos csürhe.~
Fut át agyán az abszurd gondolat, melyet a tudat alattija raktározott el magában. Igyekszik talpra állni és nem törődni a fájdalommal.
//Vérszomj//
Üvöltésben tör ki, majd nekiront az legközelebbi dögnek, s igyekszik azt ízekre szedni. Szerencsére a hátsó dobálózók felszívódtak, így velük nem kell foglalkoznia.*
*A harc természetesen nem úgy alakul, ahogy képzeli, mert ahhoz, hogy a fejében lejátszódó sikert arassa, egy elf ügyessége kéne, vagy az, hogy az ellenfelek egy fatuskó gyorsaságával rendelkezzenek. Yüger nem gyors, nem ügyes, de kitartó és erős, ez lehet az előnye és hátránya.
Jól telibe kapják a kihegyezett botok, amitől nem érzi magát jobban, de legalább dühösebb, mint valaha. Fáj a lába, kegyetlenül, de ez nem tántorítja el, hiszen attól, hogy vérben fetreng és jajgat nem lesz senkinek sem a hasznára, pláne nem magának. Elrúgja hát a gyíkpofát és igyekszik feltápászkodni, de a másik társa kegyetlenül telibe kapja a hasát. Úgy érzi magát, mint egy macska, melyet a kamasz kölykök rugdosnak. Körülbelül annyit is ér a támadása, mert csak karmolászik és harap, de komolyan egyiket sem tudja leteríteni. A lehető legnagyobb szégyen ami érhet egy orkot, az most mind bekövetkezett számára. Ideje lesz összeszednie magát, mert ez nem állapot a részéről.
A tetejébe még meg is kell menteni a seggét és nem akárkinek, egy embernek. A legszánalmasabb létforma a tündi bündi tündérkék után, akármennyire is kedveli a Kapitányt -hiszen annak kegyetlensége és hatalma nem elhanyagolható- attól még egy koszos ember fattya.
Amíg az üvöltözik vele és a gyíkot feltartja, Yüger kitépi a lábából a botot és a arra lényre koncentrál, amelyik még szabadon garázdálkodik.
~Koszos csürhe.~
Fut át agyán az abszurd gondolat, melyet a tudat alattija raktározott el magában. Igyekszik talpra állni és nem törődni a fájdalommal.
//Vérszomj//
Üvöltésben tör ki, majd nekiront az legközelebbi dögnek, s igyekszik azt ízekre szedni. Szerencsére a hátsó dobálózók felszívódtak, így velük nem kell foglalkoznia.*
733. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-16 11:46:01
Üzenet elküldve: 2015-06-16 11:46:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A Szellemhajó Kincse//
*Bár elég veszélyes ötlet, és nincs is ideje megfontolni, bölcs-e, Zorkter sarkon fordul, miközben a bukfences elgurul mellette, s még mielőtt az megvethetné lábát, kalózkardjával a lándzsás felé suhint, miközben az ork felé kezd rohanni. Ha sikerül kitörnie szorongatott helyzetéből egy pillanatra, úgy teljes sebességgel nekiszalad a Yüger fölé tornyosuló gyíkpofának, s közben vadul szúr, ha a kard hegye elvétené is a hüllőfajzatot, úgy a kapitány még mindig elsodorhatja testével. Bélyen beszívja a levegőt, és hosszan ordítva küzd ököllel, kardkosárral ütve, pengével hasítva, könyökölve, fejelve. Bárhogy is fordul a helyzet, ügyessége, és szerencséje bármit is hozzon, nincs ideje töprengeni, hiszen a túlerőben lévő emberevők sem fognak tétovázni, még ha bizonyos eseményeken meg is lepődnek.*
-Talpra kislány! Harcolj! Most fitogtasd a vadságodat, te vérmes ork boszorka!
*Kapitány nem néz Yügerre, miközben hergeli, hiszen sokkal fontosabb dolga is van, ám reméli, hogy a "zöldségnek" keményebb büszkesége van, mint amilyen fájdalmai, és inaszakadtából harcba száll megint. Ez a túlélésük kulcsa. Küzdeni, amíg csak lehet. Vagy megölni mind, vagy tiszteletet kivívni. A sebnyalogatás még egy pillanatra is, végzetes hiba volna. Bármi történjék is Ördögszem is addig kaszabol, míg szusszal bírja, vagy míg mozgásképes. Önmagát hasonlóan hergeli.*
~Micsoda szégyen volna egy ostoba, leguán ürülékeként végezni, azután, hogy egy hatalmas lélekvesztő ura voltam. Ezt a hajómért! Ezt az orkomért! És a bordámért is! Meg úgy egyébként mindenért! NESZE!!!~
*Bár elég veszélyes ötlet, és nincs is ideje megfontolni, bölcs-e, Zorkter sarkon fordul, miközben a bukfences elgurul mellette, s még mielőtt az megvethetné lábát, kalózkardjával a lándzsás felé suhint, miközben az ork felé kezd rohanni. Ha sikerül kitörnie szorongatott helyzetéből egy pillanatra, úgy teljes sebességgel nekiszalad a Yüger fölé tornyosuló gyíkpofának, s közben vadul szúr, ha a kard hegye elvétené is a hüllőfajzatot, úgy a kapitány még mindig elsodorhatja testével. Bélyen beszívja a levegőt, és hosszan ordítva küzd ököllel, kardkosárral ütve, pengével hasítva, könyökölve, fejelve. Bárhogy is fordul a helyzet, ügyessége, és szerencséje bármit is hozzon, nincs ideje töprengeni, hiszen a túlerőben lévő emberevők sem fognak tétovázni, még ha bizonyos eseményeken meg is lepődnek.*
-Talpra kislány! Harcolj! Most fitogtasd a vadságodat, te vérmes ork boszorka!
*Kapitány nem néz Yügerre, miközben hergeli, hiszen sokkal fontosabb dolga is van, ám reméli, hogy a "zöldségnek" keményebb büszkesége van, mint amilyen fájdalmai, és inaszakadtából harcba száll megint. Ez a túlélésük kulcsa. Küzdeni, amíg csak lehet. Vagy megölni mind, vagy tiszteletet kivívni. A sebnyalogatás még egy pillanatra is, végzetes hiba volna. Bármi történjék is Ördögszem is addig kaszabol, míg szusszal bírja, vagy míg mozgásképes. Önmagát hasonlóan hergeli.*
~Micsoda szégyen volna egy ostoba, leguán ürülékeként végezni, azután, hogy egy hatalmas lélekvesztő ura voltam. Ezt a hajómért! Ezt az orkomért! És a bordámért is! Meg úgy egyébként mindenért! NESZE!!!~
732. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-16 00:08:26
Üzenet elküldve: 2015-06-16 00:08:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*Van egy olyan érzése ezekkel a fickókkal mégse lesznek puszipajtások. Kommunikálni még mindig nem tud, és nem félnek tőle eléggé, hogy belássák ennek a harcnak a teljes értelmetlenségét. Ha tényleg négyen támadták volna meg akkor rendesen megszorult volna, azonban csak egy olyan gyík volt aki tényleg nekirontott és az is csak balvégzetére tette ezt. A botdobáló alig, a két kapuőr pedig egyáltalán nem vette ki a részét a történetből aminek meg is lett az eredménye. Ám amilyen passzív a másik három olyannyira aktív a negyedik, törött fegyverével mit sem törődve azonnal ellentámadásba lendül, ezúttal ötödik végtagját kihasználva.* ~Idegesítő egy alak.~ *Gondolja a mélységi és egy ugrással átrepül a támadás felett, majd még ugyanazt a lendületet kihasználva, jobb karjával, és a rajta lévő acél alkarvédővel fejbe csapja a lényt. Ezzel talán nyer magának pár másodpercnyi időt. Ezt kihasználva rögvest visszafordul a másik három felé és néhány jól irányzott nyílvesszővel lesántítja a kis társaságot nehogy megpróbáljanak elszökni és figyelmeztetni a többieket. Ahogy az íjászok mondani szokták, ha eltalálod jó, ha megölöd még jobb, de legjobb ha sérült. Az isteni pozíciójáról kénytelen letenni. Talán ha értene a mágiához jobban meg tudta volna győzni a pikkelyeseket néhány látványos ám annál haszontalanabb varázslattal mint a cirkuszi íjászbemutatóval. Így azonban kénytelen küzdeni ellenük és ha már így alakult a sérült katonák akkor is a legjobbak amiket az ellenség kaphat tőle. Egy halottal szemben számtalan előnyük van. Üvöltenek, szenvednek, haldoklanak. Egy csomó kezet lefoglal az ápolásuk, fogyasztják az ellátmányt és az orvosi készleteket ráadásul hamar tönkreteszik a morált. Reményei szerint a visszatérő hatos csapat ezzel kellőképpen leterheltté és lelkileg megtörtté válik.
A földön fekvőt még egy jókora rúgással jutalmazza és egy nyíllal amit a szerencsétlen térdén küld át. Fájdalmas sérülés amiből lehetetlen teljesen felgyógyulni, legalábbis mágia nélkül. Ezen felül még több nyilat lő ki a szereplők aktivitása és az elképzelt drámai kompozíció alapján. Aztán mint aki jól végezte munkáját szépen besétál a barlangba.
Újabb döntés előtt áll. Ha jobbra megy, megláthatja mivel is küzdenek a gyíklények és esetleg találhat magának egy épp elméjű szövetségest, ezzel viszont azt kockáztatja, hogy a földalatti város, erőd, falu, vagy Krenkataur tudja mifene lakói észreveszik a művét és gyorsan lezárják a kapukat. Őszintén szólva nem is tudja mit reméljen ezektől az elmaradott barbároktól. Ékszerekre utaló jeleket eddig nem látott, kommunikálni nem tudnak, ha gyengébbek nála akkor népirtás lesz a vége, ha erősebbek akkor boszorkányper. Legalább ennyire keveset vár a másik iránytól. Talán valami medvével, vagy nagymacskával küzdhetnek ezek odaát, mégis mit ér azzal, ha megmenti tőlük.* ~Nincs jól ez így.~ *Valamit nagyon elrontott. Sötételfként emberek és elfek ellen kéne vezetnie a világ gyengébb, ostobább szörnyetegeit, nem pedig elpusztítania őket. Végül elindul arra amerről a gyíkcsapat érkezett. Mégis ők a sziget "urai". Ha van itt valami használható ők tudni fogják. Az más kérdés, hányat kell megölnie közülük, hogy akár eggyel is le tudjon ülni beszélni, pár felizzított kés társaságában.*
*Van egy olyan érzése ezekkel a fickókkal mégse lesznek puszipajtások. Kommunikálni még mindig nem tud, és nem félnek tőle eléggé, hogy belássák ennek a harcnak a teljes értelmetlenségét. Ha tényleg négyen támadták volna meg akkor rendesen megszorult volna, azonban csak egy olyan gyík volt aki tényleg nekirontott és az is csak balvégzetére tette ezt. A botdobáló alig, a két kapuőr pedig egyáltalán nem vette ki a részét a történetből aminek meg is lett az eredménye. Ám amilyen passzív a másik három olyannyira aktív a negyedik, törött fegyverével mit sem törődve azonnal ellentámadásba lendül, ezúttal ötödik végtagját kihasználva.* ~Idegesítő egy alak.~ *Gondolja a mélységi és egy ugrással átrepül a támadás felett, majd még ugyanazt a lendületet kihasználva, jobb karjával, és a rajta lévő acél alkarvédővel fejbe csapja a lényt. Ezzel talán nyer magának pár másodpercnyi időt. Ezt kihasználva rögvest visszafordul a másik három felé és néhány jól irányzott nyílvesszővel lesántítja a kis társaságot nehogy megpróbáljanak elszökni és figyelmeztetni a többieket. Ahogy az íjászok mondani szokták, ha eltalálod jó, ha megölöd még jobb, de legjobb ha sérült. Az isteni pozíciójáról kénytelen letenni. Talán ha értene a mágiához jobban meg tudta volna győzni a pikkelyeseket néhány látványos ám annál haszontalanabb varázslattal mint a cirkuszi íjászbemutatóval. Így azonban kénytelen küzdeni ellenük és ha már így alakult a sérült katonák akkor is a legjobbak amiket az ellenség kaphat tőle. Egy halottal szemben számtalan előnyük van. Üvöltenek, szenvednek, haldoklanak. Egy csomó kezet lefoglal az ápolásuk, fogyasztják az ellátmányt és az orvosi készleteket ráadásul hamar tönkreteszik a morált. Reményei szerint a visszatérő hatos csapat ezzel kellőképpen leterheltté és lelkileg megtörtté válik.
A földön fekvőt még egy jókora rúgással jutalmazza és egy nyíllal amit a szerencsétlen térdén küld át. Fájdalmas sérülés amiből lehetetlen teljesen felgyógyulni, legalábbis mágia nélkül. Ezen felül még több nyilat lő ki a szereplők aktivitása és az elképzelt drámai kompozíció alapján. Aztán mint aki jól végezte munkáját szépen besétál a barlangba.
Újabb döntés előtt áll. Ha jobbra megy, megláthatja mivel is küzdenek a gyíklények és esetleg találhat magának egy épp elméjű szövetségest, ezzel viszont azt kockáztatja, hogy a földalatti város, erőd, falu, vagy Krenkataur tudja mifene lakói észreveszik a művét és gyorsan lezárják a kapukat. Őszintén szólva nem is tudja mit reméljen ezektől az elmaradott barbároktól. Ékszerekre utaló jeleket eddig nem látott, kommunikálni nem tudnak, ha gyengébbek nála akkor népirtás lesz a vége, ha erősebbek akkor boszorkányper. Legalább ennyire keveset vár a másik iránytól. Talán valami medvével, vagy nagymacskával küzdhetnek ezek odaát, mégis mit ér azzal, ha megmenti tőlük.* ~Nincs jól ez így.~ *Valamit nagyon elrontott. Sötételfként emberek és elfek ellen kéne vezetnie a világ gyengébb, ostobább szörnyetegeit, nem pedig elpusztítania őket. Végül elindul arra amerről a gyíkcsapat érkezett. Mégis ők a sziget "urai". Ha van itt valami használható ők tudni fogják. Az más kérdés, hányat kell megölnie közülük, hogy akár eggyel is le tudjon ülni beszélni, pár felizzított kés társaságában.*
731. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-14 16:20:33
Üzenet elküldve: 2015-06-14 16:20:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//A Szellemhajó Kincse//
*Zorkter ügyessége és gyorsasága hagy némi kívánnivalót maga után, mert bár addig eljut gondolatban, hogy félre kellene lépnie, azt túl későn teszi meg, s nem sok választja el attól, hogy a rögtönzött dárda ne a szívébe fúródjon. Amekkora szerencséje van, pusztán a bal karját súrolja a fegyver, de amannak kis szálkái szépen benne ragadnak a sebben. Yüger sem jár jobban, mivel ő úgy gondolja, van elég ideje arra, hogy előbb a két hüllőembert terítse le, s csak aztán foglalkozzon a hátsókkal. Csakhogy azok már a legelején eldobják fegyvereiket az irányukba. Igaz, az ork mozgásban van, de ő sem ússza meg a találatot, a hegyes bot a combja alsó részébe, a térde fölé fúródik, amitől bizonyosan a földre kerül. A vízszintes helyzet annyiban segíthet neki, hogy így ép lábával elrúghatja magától az egyik hüllőembert - már amennyiben van elég lélekjelenléte és nem foglalja le jobban a fájdalom -, a másik ellen viszont hirtelen nem fog tudni mit tenni, amaz pedig nem húzza az időt. Botját egyenesen az ork hasába szúrná, ha azt nem fedné vért. Persze így is hátra fog maradni egy kis zúzódás, de komoly sérülést nem okoz a fegyver, ráadásul egy pillanatra a gyíkfejűt is eltántorítja az újabb támadástól.
A Kapitány taktikája célravezetőbbnek tűnik, ha képes túljutni az éles, szúró és lüktető fájdalmon, amit azért nem lehet figyelmen kívül hagyni egy átlagos embernek. Ebben legfeljebb a helyzet felfokozott mivolta segíthet, s hát nem is a kardforgató kezét érte találat, ennek okán pedig nincs túl sok tényező, ami gátolhatná a harcban.
Mondjuk a hüllőlények sem teljesen elborult agyúak, az egyik próbál a botjával támadni, de miután az lenyisszan seperc alatt, a másik inkább nem próbálkozik be vele, maximum elterelő céllal. Emellett marad a fürgeségük és a testi erejük. A fegyveres tehát újból lecsap, elszúr Zorkter felé, míg a másik bukfencezik egyet a földön, hogy a Kapitány háta mögé kerülhessen. Nem túl jók a kilátásai, eldöntheti, hogy a bot nélküli lény farokcsapását, vagy inkább a fegyveres szúrását viseli el, amíg valamelyiket levágja a szablyával. S akkor még Yüger is segítségre szorul...
Egyedüli pozitívum, hogy a hátsó kettő lény felszívódik, a bokrok között lavírozva indulnak megnézni, nem szökött-e meg a másik rab, illetve, hogy hová tűnt a társaság harmadik tagja. Persze Reknarnak ez már kevésbé lesz pozitív, ha rátalálnak.*
*A barlang belsejében Plevaennek is meggyűlne a baja, ha nem lenne sokkalta felkészültebb, ügyesebb, gyorsabb és erősebb a kinti "társainál". Az elhajított botot légies könnyedséggel kerüli ki, míg az oldalról támadó lényt tényleg sikerül meglepnie, noha ez nem tántorítja meg a harcias szerzetet sem. S bár alacsony, de annál tömzsibb, testét masszív izom teszi ki, amit megemelni nem feltétlen a legkönnyebb, és így a mélységinek sem sikerül. Azonban a mozdulat során a fegyvert elkapja, és mivel az nem valami strapabíró eszköz, könnyedén kettétörik az erőhatás végett. A hüllőember is elvetődik oldalra, viszont hamar talpra áll, és nem rest farkával azonnal lecsapni a sötét bőrűre. Nagy esély van rá, hogy semmit nem ér a támadása, mivel Plevaen ügyességével és gyorsaságával nem nehéz kikerülni az íves mozdulatot. Ám ha valamiféle csoda folytán célba érne, bizonyossá válna a mélységi számára, hogy nem olyan gyengék ezek a lények, csapásaik erőteljesek, s még csontot is törhetnek, ha olyan helyen érik a testet.
Bárhogy is essék, egy biztos, a hüllőlények nem adják fel a küzdelmet, meggyőződésük, hogy négyen leverhetik az ellent, így ha Plevaen végre tényleg földre küldte az első támadót - aki hozzá kell tenni, rendkívül kitartó -, úgy nyilakkal záporozhatja a többieket, mert ők sem hajlandóak letenni a fegyvert. Vélhetően hamar a földre kerül a négy szerencsétlen, így a mélységinek esélye nyílik arra, hogy kimenjen megnézni, hol áll a másik hadakozás, vagy inkább körülnézzen a barlangban, ahol nem feltétlen csak füveket és értéktelen szobrokat fog találni.*
*Zorkter ügyessége és gyorsasága hagy némi kívánnivalót maga után, mert bár addig eljut gondolatban, hogy félre kellene lépnie, azt túl későn teszi meg, s nem sok választja el attól, hogy a rögtönzött dárda ne a szívébe fúródjon. Amekkora szerencséje van, pusztán a bal karját súrolja a fegyver, de amannak kis szálkái szépen benne ragadnak a sebben. Yüger sem jár jobban, mivel ő úgy gondolja, van elég ideje arra, hogy előbb a két hüllőembert terítse le, s csak aztán foglalkozzon a hátsókkal. Csakhogy azok már a legelején eldobják fegyvereiket az irányukba. Igaz, az ork mozgásban van, de ő sem ússza meg a találatot, a hegyes bot a combja alsó részébe, a térde fölé fúródik, amitől bizonyosan a földre kerül. A vízszintes helyzet annyiban segíthet neki, hogy így ép lábával elrúghatja magától az egyik hüllőembert - már amennyiben van elég lélekjelenléte és nem foglalja le jobban a fájdalom -, a másik ellen viszont hirtelen nem fog tudni mit tenni, amaz pedig nem húzza az időt. Botját egyenesen az ork hasába szúrná, ha azt nem fedné vért. Persze így is hátra fog maradni egy kis zúzódás, de komoly sérülést nem okoz a fegyver, ráadásul egy pillanatra a gyíkfejűt is eltántorítja az újabb támadástól.
A Kapitány taktikája célravezetőbbnek tűnik, ha képes túljutni az éles, szúró és lüktető fájdalmon, amit azért nem lehet figyelmen kívül hagyni egy átlagos embernek. Ebben legfeljebb a helyzet felfokozott mivolta segíthet, s hát nem is a kardforgató kezét érte találat, ennek okán pedig nincs túl sok tényező, ami gátolhatná a harcban.
Mondjuk a hüllőlények sem teljesen elborult agyúak, az egyik próbál a botjával támadni, de miután az lenyisszan seperc alatt, a másik inkább nem próbálkozik be vele, maximum elterelő céllal. Emellett marad a fürgeségük és a testi erejük. A fegyveres tehát újból lecsap, elszúr Zorkter felé, míg a másik bukfencezik egyet a földön, hogy a Kapitány háta mögé kerülhessen. Nem túl jók a kilátásai, eldöntheti, hogy a bot nélküli lény farokcsapását, vagy inkább a fegyveres szúrását viseli el, amíg valamelyiket levágja a szablyával. S akkor még Yüger is segítségre szorul...
Egyedüli pozitívum, hogy a hátsó kettő lény felszívódik, a bokrok között lavírozva indulnak megnézni, nem szökött-e meg a másik rab, illetve, hogy hová tűnt a társaság harmadik tagja. Persze Reknarnak ez már kevésbé lesz pozitív, ha rátalálnak.*
*A barlang belsejében Plevaennek is meggyűlne a baja, ha nem lenne sokkalta felkészültebb, ügyesebb, gyorsabb és erősebb a kinti "társainál". Az elhajított botot légies könnyedséggel kerüli ki, míg az oldalról támadó lényt tényleg sikerül meglepnie, noha ez nem tántorítja meg a harcias szerzetet sem. S bár alacsony, de annál tömzsibb, testét masszív izom teszi ki, amit megemelni nem feltétlen a legkönnyebb, és így a mélységinek sem sikerül. Azonban a mozdulat során a fegyvert elkapja, és mivel az nem valami strapabíró eszköz, könnyedén kettétörik az erőhatás végett. A hüllőember is elvetődik oldalra, viszont hamar talpra áll, és nem rest farkával azonnal lecsapni a sötét bőrűre. Nagy esély van rá, hogy semmit nem ér a támadása, mivel Plevaen ügyességével és gyorsaságával nem nehéz kikerülni az íves mozdulatot. Ám ha valamiféle csoda folytán célba érne, bizonyossá válna a mélységi számára, hogy nem olyan gyengék ezek a lények, csapásaik erőteljesek, s még csontot is törhetnek, ha olyan helyen érik a testet.
Bárhogy is essék, egy biztos, a hüllőlények nem adják fel a küzdelmet, meggyőződésük, hogy négyen leverhetik az ellent, így ha Plevaen végre tényleg földre küldte az első támadót - aki hozzá kell tenni, rendkívül kitartó -, úgy nyilakkal záporozhatja a többieket, mert ők sem hajlandóak letenni a fegyvert. Vélhetően hamar a földre kerül a négy szerencsétlen, így a mélységinek esélye nyílik arra, hogy kimenjen megnézni, hol áll a másik hadakozás, vagy inkább körülnézzen a barlangban, ahol nem feltétlen csak füveket és értéktelen szobrokat fog találni.*
730. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-13 15:57:57
Üzenet elküldve: 2015-06-13 15:57:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó kincse//
*Meglehet Yüger túl keményen ordította le Reknar fejét, s még azóta se találta meg, így nem tud kommunikálni a lényekkel, akik legalább olyan dühösek, mint az ork, amikor elfogy a pálinka a szatócsnál.
Hat gyíklény marad kettejükre. Yüger épp csak egy futó pillantást vet Kapitányra, mikor a dögök elindulnak feléjük. Ökölbe szorítja a kezét, már megvan a taktikája, ha fegyvertelenek a farkuk a legveszélyesebb, attól kell megfosztani őket és jó eséllyel kivéreznek. Az ork mély üvöltést intéz feléjük és szemeit villogtatja, majd ha az első kettő elég közel ér hozzá, akkor nekik ugrik, miközben alkarvédőjével, illetve páncélja keményebb részeivel igyekszik kivédeni a fabotokat. Ha szerencséje van, nem a testébe fúródik a hegyük.
Igyekszik leválasztani az egyiket a másiktól. Kettejük közé kap és a jobb oldalit lábával messzire taszítja, ha eltalálja, reméli, elesik. A másik felé fordul, fegyverét megfogja, és a földre rántja vele a gyíkot. Ha a test a földre kerül, ránehezedik a lábaival és kitépi a botot a kezéből, aztán a gyík felé fordítja és igyekszik a fejébe szúrni, s ezzel a földre szögezni. Ha ez nem sikerül, akkor a farkát veszi célba, hogy karmaival, s fogaival ráakaszkodjon és leszaggassa onnét.
Amint végzett vele, ha nem is öli meg, de hatástalaníthatja, akkor a másik gyík felé fordul. Egy pillantást vet Kapitányra, aki mögötte szabdalja a másik kettőt. Becsukja a szemét erősen, majd megvárja, míg a közelébe kerül a gyík és amint megérzi, annak botjának szúrását, illetve farkának csapását a bőrén. Kinyitja a szemét és megragadja, ami a karmai közé kerül. Közel húzza magához azt és erősen megragadja a karjait, majd a lehető leghangosabbat üvölti az arcába. Eztán a nyakának ugrik, azzal a szánt szándékkal, hogy leteperje és leharapja a fejét.
Hallja Kapitánya szavait és csak arra tud gondolni, hogy a lehető legrosszabb módot választotta arra, hogy udvarolni kezdjen, de elmosolyodik, viszont nem néz rá. Harapj a lény bőrét, tépi a húsát, s ha megbizonyosodott benne, hogy már nem kel fel, vagy csak nagyon-nagyon sokára, akkor válaszol a szakállasnak.*
- Maga aztán tudja, mit kell mondania egy hölgynek.
*Mondja üvöltéstől rekedt hangján. Véres fogait szélesen rávillantja, ha még életben van. Nem szívesen vágatná le első osztályú sonkáit, de tudja, hogy harcban előfordul, hogy néhány halálosabb és kevésbé kínos sebet ejthetnek rajta.
Felnéz, hogy célba vegye a bot hajigálókat és rájuk üvölt a legvérmesebb sárkány hangján, majd gyorsan szedve lépteit feléjük indul. Mindene fáj, de most nem engedheti meg magának, hogy megálljon nyalogatni a sebeit. Amint eléri, a párost igyekszik azokat levenni a lábukról. Ha legalább az egyiket sikerül belöknie a vízesés mögé, akkor odabent megfogja azt és sorozatosan egy sziklához veri annak gyíkpofáját. Közben félszemmel tartja a másikat, hogy ha esélye lesz, megragadja annak lábát és behúzza a vízfüggöny mögé, ahol karmaival és fogaival esik neki.*
*Meglehet Yüger túl keményen ordította le Reknar fejét, s még azóta se találta meg, így nem tud kommunikálni a lényekkel, akik legalább olyan dühösek, mint az ork, amikor elfogy a pálinka a szatócsnál.
Hat gyíklény marad kettejükre. Yüger épp csak egy futó pillantást vet Kapitányra, mikor a dögök elindulnak feléjük. Ökölbe szorítja a kezét, már megvan a taktikája, ha fegyvertelenek a farkuk a legveszélyesebb, attól kell megfosztani őket és jó eséllyel kivéreznek. Az ork mély üvöltést intéz feléjük és szemeit villogtatja, majd ha az első kettő elég közel ér hozzá, akkor nekik ugrik, miközben alkarvédőjével, illetve páncélja keményebb részeivel igyekszik kivédeni a fabotokat. Ha szerencséje van, nem a testébe fúródik a hegyük.
Igyekszik leválasztani az egyiket a másiktól. Kettejük közé kap és a jobb oldalit lábával messzire taszítja, ha eltalálja, reméli, elesik. A másik felé fordul, fegyverét megfogja, és a földre rántja vele a gyíkot. Ha a test a földre kerül, ránehezedik a lábaival és kitépi a botot a kezéből, aztán a gyík felé fordítja és igyekszik a fejébe szúrni, s ezzel a földre szögezni. Ha ez nem sikerül, akkor a farkát veszi célba, hogy karmaival, s fogaival ráakaszkodjon és leszaggassa onnét.
Amint végzett vele, ha nem is öli meg, de hatástalaníthatja, akkor a másik gyík felé fordul. Egy pillantást vet Kapitányra, aki mögötte szabdalja a másik kettőt. Becsukja a szemét erősen, majd megvárja, míg a közelébe kerül a gyík és amint megérzi, annak botjának szúrását, illetve farkának csapását a bőrén. Kinyitja a szemét és megragadja, ami a karmai közé kerül. Közel húzza magához azt és erősen megragadja a karjait, majd a lehető leghangosabbat üvölti az arcába. Eztán a nyakának ugrik, azzal a szánt szándékkal, hogy leteperje és leharapja a fejét.
Hallja Kapitánya szavait és csak arra tud gondolni, hogy a lehető legrosszabb módot választotta arra, hogy udvarolni kezdjen, de elmosolyodik, viszont nem néz rá. Harapj a lény bőrét, tépi a húsát, s ha megbizonyosodott benne, hogy már nem kel fel, vagy csak nagyon-nagyon sokára, akkor válaszol a szakállasnak.*
- Maga aztán tudja, mit kell mondania egy hölgynek.
*Mondja üvöltéstől rekedt hangján. Véres fogait szélesen rávillantja, ha még életben van. Nem szívesen vágatná le első osztályú sonkáit, de tudja, hogy harcban előfordul, hogy néhány halálosabb és kevésbé kínos sebet ejthetnek rajta.
Felnéz, hogy célba vegye a bot hajigálókat és rájuk üvölt a legvérmesebb sárkány hangján, majd gyorsan szedve lépteit feléjük indul. Mindene fáj, de most nem engedheti meg magának, hogy megálljon nyalogatni a sebeit. Amint eléri, a párost igyekszik azokat levenni a lábukról. Ha legalább az egyiket sikerül belöknie a vízesés mögé, akkor odabent megfogja azt és sorozatosan egy sziklához veri annak gyíkpofáját. Közben félszemmel tartja a másikat, hogy ha esélye lesz, megragadja annak lábát és behúzza a vízfüggöny mögé, ahol karmaival és fogaival esik neki.*
729. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-13 10:14:09
Üzenet elküldve: 2015-06-13 10:14:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A Szellemhajó Kincse//
*A támadás hatására megtorpan a Kapitány, fel-alá masírozásában, inkább terpeszben áll. Fürgén átgondolja a stratégiát, és ellép a felé repülő fadárda elől. Hátat fordít Yügernek, hogy egymást fedezzék, persze azért karnyújtásnyi távolságra a nősténytől. Látott már ork berzerkereket harcolni, tisztában van vele, hogy végtagjaik, s karmaik széles ívben osztják maguk körül a sebeket. És persze semmi kedve sincsen egy ork könyököt érezni a saját veséjében. Reknar még átsuhan elméjén.*
-Tessék! Ennek a nyurgának is egy haszna volna, de azt sem teszi.
*Ördögszem a túlerőt figyelembe véve, egyelőre passzív agresszíven áll a harchoz. Úgy tervezi, a fafegyvereket ketté csapja, aztán a gyíkfarkakat pengéjének élével hárítja, így majd csak lerövidülnek, s akkor ő is rohamozhat majd. Maga elé emeli hát a tengerész szablyát, készen rá, hogy minden támadó mozdulatra lecsapjon, s ha kell széles köríves vágásokkal tartsa távol az ellent.*
-Remélem magánál van a vérfüggöny mögött Cserfes! Mert valamiről szólnom kell, ha még több rusnyaság bukkanna fel, és nem jutnánk el innen soha... Kiváló tiszt volt rövid hajóutunk során, és meglepett közvetlen pimaszságával is. öh... És Ork létére igazán... Szemrevaló. Tetszenek a zöld sonkái, úgyhogy ne vágassa le őket ha lehet!
*Torokköszörüléssel jelzi, hogy befejezte érzelgős búcsúját.*
*A támadás hatására megtorpan a Kapitány, fel-alá masírozásában, inkább terpeszben áll. Fürgén átgondolja a stratégiát, és ellép a felé repülő fadárda elől. Hátat fordít Yügernek, hogy egymást fedezzék, persze azért karnyújtásnyi távolságra a nősténytől. Látott már ork berzerkereket harcolni, tisztában van vele, hogy végtagjaik, s karmaik széles ívben osztják maguk körül a sebeket. És persze semmi kedve sincsen egy ork könyököt érezni a saját veséjében. Reknar még átsuhan elméjén.*
-Tessék! Ennek a nyurgának is egy haszna volna, de azt sem teszi.
*Ördögszem a túlerőt figyelembe véve, egyelőre passzív agresszíven áll a harchoz. Úgy tervezi, a fafegyvereket ketté csapja, aztán a gyíkfarkakat pengéjének élével hárítja, így majd csak lerövidülnek, s akkor ő is rohamozhat majd. Maga elé emeli hát a tengerész szablyát, készen rá, hogy minden támadó mozdulatra lecsapjon, s ha kell széles köríves vágásokkal tartsa távol az ellent.*
-Remélem magánál van a vérfüggöny mögött Cserfes! Mert valamiről szólnom kell, ha még több rusnyaság bukkanna fel, és nem jutnánk el innen soha... Kiváló tiszt volt rövid hajóutunk során, és meglepett közvetlen pimaszságával is. öh... És Ork létére igazán... Szemrevaló. Tetszenek a zöld sonkái, úgyhogy ne vágassa le őket ha lehet!
*Torokköszörüléssel jelzi, hogy befejezte érzelgős búcsúját.*
728. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-12 20:37:27
Üzenet elküldve: 2015-06-12 20:37:27
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*A gyíklények valamit nagyon félreértettek, ami elsősorban a mélységi, másodsorban saját gyengeelméjűségük hibája. Ő elsősorban meg akarta mutatni azt a távolságot amin belül ő íjászként élet és halál ura. Persze jobb lenne ha értenének egymás nyelvén, akkor rendesen megfenyegethetné a bagázst, vagy épp sima beszédével megkörnyékezhetné a társaságot. Egyik sem az erőssége, de így még nehezebb a dolog. Most viszont ahogy azt látni véli két lehetőség áll előtte. Vagy porba tiporja ezt a négy alakot, vagy azok halálra verik. Ha jó szándékát és isteni mivoltát bizonyítani akarja akkor sajnos kénytelen mindet életben hagyni. Az egyik pikkelyes belépett a halálzónába és szépen lassan totyogni kezd benne. A másik három távolabb áll. Úgy érzi szórakoznak vele. Alig kettő az amelyik megerőlteti magát a többi még csak támadó szándékot sem jelez.* ~És mi van a másik hattal? Azok hová mentek?~ *Yüger és a kapitány akciójáról még semmit sem tud, tehát jó okkal feltételezi, hogy azok hatan valami olyasminek az elintézését tűzték ki célul amit nála legalább másfélszer veszélyesebbnek hisznek. Ha oda kerülne és legyőzhetné azt a valamit máris közelebb kerülnének a baráti tűzhöz, de az sajnos túl messze van ráadásul pont a támadói túloldalán. Abszolút patt helyzet amit láthatóan a hüllők óhajtanak megtörni.
A mélységi tovább követi szeme sarkából az oldalra helyezkedő alakot aki valószínűleg meg akarja őt támadni. Egészen addig figyeli mikor észre nem veszi a rá sokkal komolyabb fenyegetést jelentő fadarabot amit a lény egyik társa épp feléje hajít nem nehéz kitérni előle ugyanakkor hallja másik támadójának lépteit a kavicsokon így szerezve tudomást a kombinált támadásról. Na ettől még nem lett jobb véleménye a bagázsról. Láthatóan harcos faj csak épp nincsenek fegyvereik egy rendes összecsapáshoz. A repülő bot elől azonnal közelharci támadója felé veti magát. Nem hátrál, hanem elébe megy a dolgoknak ezzel talán meglepi a támadóját, esetleg sikerül két lépés között konfrontálódnia vele amikor az nincsen stabil egyensúlyban. Ennek a végiggondolására persze nincs ideje, úgy cselekszik ahogy azt a pillanat megkívánja és mindent egyetlen lapra tesz fel. Puszta kézzel a "fegyveres" támadó ellen. Csak egy lehetősége van. Megragadja ellenfele fegyveres kezét és bal lábát hátraveti és megpróbálja az egész lényt vállán átdobva a földhöz vágni. Lehetőleg elvéve annak fegyverét és eltörve a csuklóját, ez a kettő azonban opcionális, kudarc esetén pedig utólag pótolható.
//Sortűz... Ha szükséges//
Így szerencsés esetben lefegyverzi első támadóját. Erre nagy esélye van, hisz erős, ügyes, és képzett harcos ráadásul a hüllő sokkal gyengébb meg kisebb is mint azok akikkel általában verekedni szokott. Sérült ellenfelét otthagyva lassú léptekkel a maradék három lény felé indul. A megszerzett botot egy íves mozdulattal messze a tóba vágja majd fejével int, jelezve hogy ezen példa követését várja el mindenkitől. Tekintete szigorúvá és lekezelővé válik miközben reméli ez náluk nem egy tüzelő nőstény arcmimikája. Innentől nincs kecselem az első gyanús jelre azonnal lő miközben hegyes füleivel a mögötte fekvő teremtményre koncentrál hátha az felkapva a másik botot rátámad. Persze most sem akar megölni senkit, ami akár a gyors veszte is lehet. Ha valamelyik dobásra emeli fegyverét akkor vállon, ha tíz lépésnél közelebb ér hozzá akkor combbon kapja a nyilat. Természetesen a nem mérgező fajtát. Így közelíti meg lassan a barlangot amit azok olyan hűen védenek.*
*A gyíklények valamit nagyon félreértettek, ami elsősorban a mélységi, másodsorban saját gyengeelméjűségük hibája. Ő elsősorban meg akarta mutatni azt a távolságot amin belül ő íjászként élet és halál ura. Persze jobb lenne ha értenének egymás nyelvén, akkor rendesen megfenyegethetné a bagázst, vagy épp sima beszédével megkörnyékezhetné a társaságot. Egyik sem az erőssége, de így még nehezebb a dolog. Most viszont ahogy azt látni véli két lehetőség áll előtte. Vagy porba tiporja ezt a négy alakot, vagy azok halálra verik. Ha jó szándékát és isteni mivoltát bizonyítani akarja akkor sajnos kénytelen mindet életben hagyni. Az egyik pikkelyes belépett a halálzónába és szépen lassan totyogni kezd benne. A másik három távolabb áll. Úgy érzi szórakoznak vele. Alig kettő az amelyik megerőlteti magát a többi még csak támadó szándékot sem jelez.* ~És mi van a másik hattal? Azok hová mentek?~ *Yüger és a kapitány akciójáról még semmit sem tud, tehát jó okkal feltételezi, hogy azok hatan valami olyasminek az elintézését tűzték ki célul amit nála legalább másfélszer veszélyesebbnek hisznek. Ha oda kerülne és legyőzhetné azt a valamit máris közelebb kerülnének a baráti tűzhöz, de az sajnos túl messze van ráadásul pont a támadói túloldalán. Abszolút patt helyzet amit láthatóan a hüllők óhajtanak megtörni.
A mélységi tovább követi szeme sarkából az oldalra helyezkedő alakot aki valószínűleg meg akarja őt támadni. Egészen addig figyeli mikor észre nem veszi a rá sokkal komolyabb fenyegetést jelentő fadarabot amit a lény egyik társa épp feléje hajít nem nehéz kitérni előle ugyanakkor hallja másik támadójának lépteit a kavicsokon így szerezve tudomást a kombinált támadásról. Na ettől még nem lett jobb véleménye a bagázsról. Láthatóan harcos faj csak épp nincsenek fegyvereik egy rendes összecsapáshoz. A repülő bot elől azonnal közelharci támadója felé veti magát. Nem hátrál, hanem elébe megy a dolgoknak ezzel talán meglepi a támadóját, esetleg sikerül két lépés között konfrontálódnia vele amikor az nincsen stabil egyensúlyban. Ennek a végiggondolására persze nincs ideje, úgy cselekszik ahogy azt a pillanat megkívánja és mindent egyetlen lapra tesz fel. Puszta kézzel a "fegyveres" támadó ellen. Csak egy lehetősége van. Megragadja ellenfele fegyveres kezét és bal lábát hátraveti és megpróbálja az egész lényt vállán átdobva a földhöz vágni. Lehetőleg elvéve annak fegyverét és eltörve a csuklóját, ez a kettő azonban opcionális, kudarc esetén pedig utólag pótolható.
//Sortűz... Ha szükséges//
Így szerencsés esetben lefegyverzi első támadóját. Erre nagy esélye van, hisz erős, ügyes, és képzett harcos ráadásul a hüllő sokkal gyengébb meg kisebb is mint azok akikkel általában verekedni szokott. Sérült ellenfelét otthagyva lassú léptekkel a maradék három lény felé indul. A megszerzett botot egy íves mozdulattal messze a tóba vágja majd fejével int, jelezve hogy ezen példa követését várja el mindenkitől. Tekintete szigorúvá és lekezelővé válik miközben reméli ez náluk nem egy tüzelő nőstény arcmimikája. Innentől nincs kecselem az első gyanús jelre azonnal lő miközben hegyes füleivel a mögötte fekvő teremtményre koncentrál hátha az felkapva a másik botot rátámad. Persze most sem akar megölni senkit, ami akár a gyors veszte is lehet. Ha valamelyik dobásra emeli fegyverét akkor vállon, ha tíz lépésnél közelebb ér hozzá akkor combbon kapja a nyilat. Természetesen a nem mérgező fajtát. Így közelíti meg lassan a barlangot amit azok olyan hűen védenek.*
727. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-11 21:03:16
Üzenet elküldve: 2015-06-11 21:03:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//A Szellemhajó Kincse//
*A barlangból kifelé masírozó hüllőemberek utolsó, kissé lemaradt tagjai furcsa eseménynek, pontosabban bemutatónak lehetnek szemtanúi. Szám szerint négy lénynek van szerencséje látni Plevaen bámulatos íjászbemutatóját, ami számukra inkább erőfitogtatás és fenyegetés, semmint valamiféle barátkozási rituálé. Nem is nagyon mernek a nyílhoz érni, mert a vészriadó után meggyőződésük, hogy a sötét-bőrű is a kinti csapattal van. Végtére is nem tévednek, csupán abban, hogy az ellenük intézett "támadás" nem előre megszervezett, és hogy a férfi sem kizárólag a szakállasék oldalán áll. Ami pedig azt illeti, igen csínján bánnak a mélységi szerzettel, ugyanis szerény gondolkodásuk és amolyan hitvallásuk alapján nem lehet akárki, aki átjuthat a rejtett kapun, szóval bizonyosan intelligens és erős jellemű alaknak kell lennie.
Azonban hiába a csodálat, a fenyegetettség érzete bennük van, így faragott botjaikat maguk elé tartva indulnak vissza a kormoshoz, persze nem maradnak egymás mellett, a csarnokot köralakban díszítő oszlopok takarásába vagy legalábbis a közelükben tartózkodva szélednek szét. Ketten kicsit beljebb merészkednek, így nagyjából egy vonalba kerülnek Plevaennel, míg a másik kettő marad a kijárat közelében, mert nem engedhetik meg, hogy az odakint küzdő társaikat hátba támadják. Szóval eképpen méregetik az idegent, olykor sziszegő hangot hallatnak, vagy halkan duruzsolnak egymásnak érthetetlen nyelvükön, egy viszont biztos, nem fognak ölbe tett kezekkel várni. Az egyik, nagyjából szemben álló hüllőlény fogja a faragott botját, majd a válla fölé emelve azt, egy jól irányzott mozdulattal elhajítja a mélységi felé. Ugyanezen pillanatban az egyik oldalt helyezkedő is nekiiramodik, remélve, hogy kizökkentheti az ellent, így az vagy az élesre faragott fegyver áldozatává válik, vagy nem figyel eléggé a kitérésnél, s akkor ő leterítheti.*
*Odakint bár feszült a hangulat, a társaság két bikája valamiképpen nyugalomra inti magát, még ha lépteik és pillantásaik nem is a legbarátságosabbak. Ez nem épp a legjobb kezdés egy - immáron már csak - hat fős hüllő-csapat ellen, akik aztán rendesen fel vannak bőszülve társuk halálán.
Talán lett volna esély a kommunikációra velük s valamiféle békésebb megoldásra, de bizonyára Reknart is kikészítette a meleg, no meg a sok futkározás - feltéve, ha egyáltalán társai után ment a bungalóktól -, ugyanis egy szó sem hagyja el a száját. S hát a zöldessárga bőrű lények sem olyan ostobák, mint elsőre gondolni lehetne, így nem várnak tovább, hanem támadást indítanak. Botjaik valószínűleg sokat nem fognak érni, azonban fizikai erőnlétüket és ügyességüket sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Yügerre és a Kapitányra is három-három hüllőember jut, akik mást sem várnak jobban, minthogy megbosszulják társukat, és megvédjék otthonukat az agresszív betolakodóktól. Rajtuk áll, hogy felveszik-e a versenyt a túlerővel, vagy inkább más taktikát választanak, ám ha maradnak, kemény menetre kell számítaniuk. Ugyanis a sportszerűség itt már mit sem számít a lényeknek. Kettő-kettő közülük megindul az ork és Zorkter felé, míg kettő hátul maradva veti be ugyanazt a taktikát, mint a bentiek. Élesre faragott botjaikat elhajítják az ellenség felé, vagy kizökkentve vagy eltalálva azokat, míg a többiek körbekerítve őket indítanak támadást.*
*A barlangból kifelé masírozó hüllőemberek utolsó, kissé lemaradt tagjai furcsa eseménynek, pontosabban bemutatónak lehetnek szemtanúi. Szám szerint négy lénynek van szerencséje látni Plevaen bámulatos íjászbemutatóját, ami számukra inkább erőfitogtatás és fenyegetés, semmint valamiféle barátkozási rituálé. Nem is nagyon mernek a nyílhoz érni, mert a vészriadó után meggyőződésük, hogy a sötét-bőrű is a kinti csapattal van. Végtére is nem tévednek, csupán abban, hogy az ellenük intézett "támadás" nem előre megszervezett, és hogy a férfi sem kizárólag a szakállasék oldalán áll. Ami pedig azt illeti, igen csínján bánnak a mélységi szerzettel, ugyanis szerény gondolkodásuk és amolyan hitvallásuk alapján nem lehet akárki, aki átjuthat a rejtett kapun, szóval bizonyosan intelligens és erős jellemű alaknak kell lennie.
Azonban hiába a csodálat, a fenyegetettség érzete bennük van, így faragott botjaikat maguk elé tartva indulnak vissza a kormoshoz, persze nem maradnak egymás mellett, a csarnokot köralakban díszítő oszlopok takarásába vagy legalábbis a közelükben tartózkodva szélednek szét. Ketten kicsit beljebb merészkednek, így nagyjából egy vonalba kerülnek Plevaennel, míg a másik kettő marad a kijárat közelében, mert nem engedhetik meg, hogy az odakint küzdő társaikat hátba támadják. Szóval eképpen méregetik az idegent, olykor sziszegő hangot hallatnak, vagy halkan duruzsolnak egymásnak érthetetlen nyelvükön, egy viszont biztos, nem fognak ölbe tett kezekkel várni. Az egyik, nagyjából szemben álló hüllőlény fogja a faragott botját, majd a válla fölé emelve azt, egy jól irányzott mozdulattal elhajítja a mélységi felé. Ugyanezen pillanatban az egyik oldalt helyezkedő is nekiiramodik, remélve, hogy kizökkentheti az ellent, így az vagy az élesre faragott fegyver áldozatává válik, vagy nem figyel eléggé a kitérésnél, s akkor ő leterítheti.*
*Odakint bár feszült a hangulat, a társaság két bikája valamiképpen nyugalomra inti magát, még ha lépteik és pillantásaik nem is a legbarátságosabbak. Ez nem épp a legjobb kezdés egy - immáron már csak - hat fős hüllő-csapat ellen, akik aztán rendesen fel vannak bőszülve társuk halálán.
Talán lett volna esély a kommunikációra velük s valamiféle békésebb megoldásra, de bizonyára Reknart is kikészítette a meleg, no meg a sok futkározás - feltéve, ha egyáltalán társai után ment a bungalóktól -, ugyanis egy szó sem hagyja el a száját. S hát a zöldessárga bőrű lények sem olyan ostobák, mint elsőre gondolni lehetne, így nem várnak tovább, hanem támadást indítanak. Botjaik valószínűleg sokat nem fognak érni, azonban fizikai erőnlétüket és ügyességüket sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Yügerre és a Kapitányra is három-három hüllőember jut, akik mást sem várnak jobban, minthogy megbosszulják társukat, és megvédjék otthonukat az agresszív betolakodóktól. Rajtuk áll, hogy felveszik-e a versenyt a túlerővel, vagy inkább más taktikát választanak, ám ha maradnak, kemény menetre kell számítaniuk. Ugyanis a sportszerűség itt már mit sem számít a lényeknek. Kettő-kettő közülük megindul az ork és Zorkter felé, míg kettő hátul maradva veti be ugyanazt a taktikát, mint a bentiek. Élesre faragott botjaikat elhajítják az ellenség felé, vagy kizökkentve vagy eltalálva azokat, míg a többiek körbekerítve őket indítanak támadást.*
726. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-08 19:06:47
Üzenet elküldve: 2015-06-08 19:06:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A Szellemhajó kincse//
*A Kapitány a megaláztatása, és megkínzása miatti zúzódásait ivás közben kellemetlennek, hátráltatónak érzi a mozgásban, ám mikor feltűnnek a gyíkpofák az egész megváltozik. Hirtelen megremeg egész teste a haragtól, és kivonja kardját. Megrázza loknijait, és szakállát, hogy megszabaduljon a fölös víztől. Most minden fájdalma mintha harcra ösztönző ostorcsapás volna. Halkan morog, s vicsorog. Lassan fel-alá járkál, mint egy oroszlán, amely nem tudja melyik prédára vesse magát először. Szemeiben nem fiatalos esztelen harag tombol, hanem valami sötétebb, fagyos, hideg gyűlölet, és bosszúvágy. Az a biztos tudat, mikor már valaki érzi ellenfele vérének ízét. Pislogás nélkül járatja szemeit az ellenségen, és az egyetlen dolog amelyhez önuralom szükséges, hogy visszafogja magát. Elégtételt akar, törött koponyákat, fájdalmas visítást és tengernyi vért! Őrületet, borzalmas, halálmámort! Nyel egy nagyot és torokhangon hátra hörög Reknarnak.*
-Fiam! Szót ért ezekkel valahogy? Kíváncsi volnék, mit akartak velem, amíg tudnak kommunikálni. Ha van rá esély próbálja meg, mert ahogy nézem a Zöld kisasszony épp oly türelmetlen mint én.
A hozzászólást Aravae (Moderátor) módosította, ekkor: 2015.06.11 21:40:08, a következő indokkal:
Világidegen kifejezés.
*A Kapitány a megaláztatása, és megkínzása miatti zúzódásait ivás közben kellemetlennek, hátráltatónak érzi a mozgásban, ám mikor feltűnnek a gyíkpofák az egész megváltozik. Hirtelen megremeg egész teste a haragtól, és kivonja kardját. Megrázza loknijait, és szakállát, hogy megszabaduljon a fölös víztől. Most minden fájdalma mintha harcra ösztönző ostorcsapás volna. Halkan morog, s vicsorog. Lassan fel-alá járkál, mint egy oroszlán, amely nem tudja melyik prédára vesse magát először. Szemeiben nem fiatalos esztelen harag tombol, hanem valami sötétebb, fagyos, hideg gyűlölet, és bosszúvágy. Az a biztos tudat, mikor már valaki érzi ellenfele vérének ízét. Pislogás nélkül járatja szemeit az ellenségen, és az egyetlen dolog amelyhez önuralom szükséges, hogy visszafogja magát. Elégtételt akar, törött koponyákat, fájdalmas visítást és tengernyi vért! Őrületet, borzalmas, halálmámort! Nyel egy nagyot és torokhangon hátra hörög Reknarnak.*
-Fiam! Szót ért ezekkel valahogy? Kíváncsi volnék, mit akartak velem, amíg tudnak kommunikálni. Ha van rá esély próbálja meg, mert ahogy nézem a Zöld kisasszony épp oly türelmetlen mint én.
A hozzászólást Aravae (Moderátor) módosította, ekkor: 2015.06.11 21:40:08, a következő indokkal:
Világidegen kifejezés.
725. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-07 21:57:50
Üzenet elküldve: 2015-06-07 21:57:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*Egy történetnek mindig több arca van, egyik sem fedi le a valódi igazságot, de közülük mindig a győztesé marad fenn. Tehát ha a mélységi élve visszajut a szárazföldre, akkor senki nem kérdőjelezheti meg előtte, hogy a rejtvényt különleges elméjének köszönhetően oldotta meg és a dolog nem a sértődöttség és a véletlen különös egyvelegéből jött létre.
Tehát miután logikus módon a csepp felizzik a folyadék érintésére, gyorsan visszarakja a másik két követ és várja mi történik. Márpedig történik aminek történnie kell. A falon csodálatos módon ajtó nyílik, legalábbis valami hasonló és ő beléphet a következő terembe. Persze először félve nyúl bele a zöld derengésbe ami se nem szilárd, se nem folyadék, se nem szimpla levegő hanem valami teljesen más eddig még nem látott furcsa valami. Mindenesetre ügyes trükk és nagyban különbözik a mágusok által használt kinyíló és bezáruló kiskapuktól. Aztán erejét és bátorságát összeszedve végül áttolja magát a derengésen, majd az újabb alagúton ki a csarnokba. Ritka alkalom amikor le kell hajolnia egy ajtó előtt, de ez azt is jelzi az ismeretlen nép körében talán ő lesz a legnagyobb. Továbbjutott. Az viszont tény ezért a továbbjutásárt rengeteget kellett rohangálnia, most viszont látja maga előtt amiért idejött, a tavat és a beleömlött rengeteg hűs vizet. Örömét csak két dolog tudja beárnyékolni. Egyrészt valami érthetetlen okból a csarnokban már fény is van amit elég nehezen tud megszokni. A másik kellemetlenség pedig az alakzatba álló hüllőemberek hada.* ~Na ezzel is megvolnánk.~ *Ebből a két dologból rögtön kikövetkezteti, hogy megtalálta a gyíkok lakhelyét.* ~Hányan vannak ezek? Egy... kettő...~ *Mikor szeme megszokja a fényt tíz fegyverest sikerül összeszámolnia. Elég jő lövő, talán csak a fattyú fél-elfek körében akad aki őt is lekörözi, viszont gyorsabb bárkinél akivel eddig találkozott. Mind a tízet megölhetné mire akár egy is a közelébe érne, már ha fogja a nyíl azt a kemény bőrüket. Ez utóbbi miatt kicsit aggódik, és különben sem akar nyílt konfrontációt velük, a halott ellenfélnél sokkal jobb az aki megadóan leborul és a csizmáját nyalogatja. Ki tudja talán velük sikerül ezt eljátszani.
Mivel a lények egyelőre nem akarják lerohanni ezért mindenek előtt a tavat veszi célba és végre leöblíti száraz torkát. Bevizezi a haját és nyakát csak az után hajlandó a tömeggel foglalkozni. Szépen körbenéz. Felméri a terepet és megpróbál választ kapni olyan apróságokra mint a fény eredete, és az hány út vezet ki a csarnokból és mégis mifélék azok.
Feláll és szembefordul a gyíkcsoporttal. Teátrálisan széttárja karjait mint egy kötéltáncos aki a nagy mutatványára készül. Határozott célja egy kicsit húzni az agyát a bagázsnak és valami vásári trükkel lenyűgözni őket amit egy szimpla íjjal végrehajthat. Talán ha bemutatja az erőviszonyokat elállnak harci szándékaiktól. Egy gyors mozdulattal előkapja az íját, pörgeti, forgatja dobálja, elejti majd lábbal visszadobja... egyszóval rövid de tartalmas műsort ad elő igazán nem lehet panasza a közönségnek, majd egy váratlan pillanatban egy nyílvesszőt küld a magasba ami hosszú íves pályát ír le és végül megérkezik pár méterrel a tízes csapat lába elé. Nem lát náluk se íjat se nyilakat, de még egy normális dárdát, vagy kést sem. Feltehetőleg az ilyen fegyver ismeretlen kis közösségük előtt.* ~Dobpergést.~ *Bár ezt hiába gondolja kísérőzenekara most nincs neki. Másodszorra már kivár, hosszan céloz, kivárja vajon miféle reakciót váltott ki a tömegből. Ha valaki piszkálni akarja a földbe fúródott vesszőt kicsit előrébb veszi a mutatvány végét. De akárhogy is legyen pár másodperc várakozás után kereszten ellövi a nyilat, teátrálisan meghajol aztán hátat fordít a bandának. Persze ha hallja a rohamukat kénytelen lesz ezúttal rájuk is lövöldözni, bár jobban szeretne egy kis gondolkozási időt adni nekik és esélyt a bocsánatkérésre amiért nem terített asztallal fogadtak az istenséget. A túloldalon harcoló csapatról még mit sem tud. Ha tisztában lenne az ostromállapottal akkor nyilván egészen más taktikát alkalmazna esetleg felajánlaná a gyilkosok "elkergetését" valami módon.*
*Egy történetnek mindig több arca van, egyik sem fedi le a valódi igazságot, de közülük mindig a győztesé marad fenn. Tehát ha a mélységi élve visszajut a szárazföldre, akkor senki nem kérdőjelezheti meg előtte, hogy a rejtvényt különleges elméjének köszönhetően oldotta meg és a dolog nem a sértődöttség és a véletlen különös egyvelegéből jött létre.
Tehát miután logikus módon a csepp felizzik a folyadék érintésére, gyorsan visszarakja a másik két követ és várja mi történik. Márpedig történik aminek történnie kell. A falon csodálatos módon ajtó nyílik, legalábbis valami hasonló és ő beléphet a következő terembe. Persze először félve nyúl bele a zöld derengésbe ami se nem szilárd, se nem folyadék, se nem szimpla levegő hanem valami teljesen más eddig még nem látott furcsa valami. Mindenesetre ügyes trükk és nagyban különbözik a mágusok által használt kinyíló és bezáruló kiskapuktól. Aztán erejét és bátorságát összeszedve végül áttolja magát a derengésen, majd az újabb alagúton ki a csarnokba. Ritka alkalom amikor le kell hajolnia egy ajtó előtt, de ez azt is jelzi az ismeretlen nép körében talán ő lesz a legnagyobb. Továbbjutott. Az viszont tény ezért a továbbjutásárt rengeteget kellett rohangálnia, most viszont látja maga előtt amiért idejött, a tavat és a beleömlött rengeteg hűs vizet. Örömét csak két dolog tudja beárnyékolni. Egyrészt valami érthetetlen okból a csarnokban már fény is van amit elég nehezen tud megszokni. A másik kellemetlenség pedig az alakzatba álló hüllőemberek hada.* ~Na ezzel is megvolnánk.~ *Ebből a két dologból rögtön kikövetkezteti, hogy megtalálta a gyíkok lakhelyét.* ~Hányan vannak ezek? Egy... kettő...~ *Mikor szeme megszokja a fényt tíz fegyverest sikerül összeszámolnia. Elég jő lövő, talán csak a fattyú fél-elfek körében akad aki őt is lekörözi, viszont gyorsabb bárkinél akivel eddig találkozott. Mind a tízet megölhetné mire akár egy is a közelébe érne, már ha fogja a nyíl azt a kemény bőrüket. Ez utóbbi miatt kicsit aggódik, és különben sem akar nyílt konfrontációt velük, a halott ellenfélnél sokkal jobb az aki megadóan leborul és a csizmáját nyalogatja. Ki tudja talán velük sikerül ezt eljátszani.
Mivel a lények egyelőre nem akarják lerohanni ezért mindenek előtt a tavat veszi célba és végre leöblíti száraz torkát. Bevizezi a haját és nyakát csak az után hajlandó a tömeggel foglalkozni. Szépen körbenéz. Felméri a terepet és megpróbál választ kapni olyan apróságokra mint a fény eredete, és az hány út vezet ki a csarnokból és mégis mifélék azok.
Feláll és szembefordul a gyíkcsoporttal. Teátrálisan széttárja karjait mint egy kötéltáncos aki a nagy mutatványára készül. Határozott célja egy kicsit húzni az agyát a bagázsnak és valami vásári trükkel lenyűgözni őket amit egy szimpla íjjal végrehajthat. Talán ha bemutatja az erőviszonyokat elállnak harci szándékaiktól. Egy gyors mozdulattal előkapja az íját, pörgeti, forgatja dobálja, elejti majd lábbal visszadobja... egyszóval rövid de tartalmas műsort ad elő igazán nem lehet panasza a közönségnek, majd egy váratlan pillanatban egy nyílvesszőt küld a magasba ami hosszú íves pályát ír le és végül megérkezik pár méterrel a tízes csapat lába elé. Nem lát náluk se íjat se nyilakat, de még egy normális dárdát, vagy kést sem. Feltehetőleg az ilyen fegyver ismeretlen kis közösségük előtt.* ~Dobpergést.~ *Bár ezt hiába gondolja kísérőzenekara most nincs neki. Másodszorra már kivár, hosszan céloz, kivárja vajon miféle reakciót váltott ki a tömegből. Ha valaki piszkálni akarja a földbe fúródott vesszőt kicsit előrébb veszi a mutatvány végét. De akárhogy is legyen pár másodperc várakozás után kereszten ellövi a nyilat, teátrálisan meghajol aztán hátat fordít a bandának. Persze ha hallja a rohamukat kénytelen lesz ezúttal rájuk is lövöldözni, bár jobban szeretne egy kis gondolkozási időt adni nekik és esélyt a bocsánatkérésre amiért nem terített asztallal fogadtak az istenséget. A túloldalon harcoló csapatról még mit sem tud. Ha tisztában lenne az ostromállapottal akkor nyilván egészen más taktikát alkalmazna esetleg felajánlaná a gyilkosok "elkergetését" valami módon.*
724. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-07 16:31:57
Üzenet elküldve: 2015-06-07 16:31:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szellemhajó Kincse//
*A csobogó víz látványa szinte elandalítja. A csatában a várakozás a legrosszabb. Miközben várja az elkerülhetetlent, az oldalát simogatja. Fáj, és hogy fog ez fájni másnap.
~Azok a gyíkpofák nem viccelnek.~
Gondolja összevont szemöldökkel. Bizony, vékonyak és a fegyvereik olyanok, mintha fogpiszkálóval szurkálnák az embert, de tele van a testük izommal, erővel, amit hosszú farkukba összpontosítva igazán fájó tud lenni.
Időközben hallja a hangokat maga mögül, amely egy-vagy két ember hangja lehet, melyek átvágnak a bozóton. Ezzel egy időben, a vízesés felől is meglátja az előbukkanó zöld lények pofáját. Erre az újdonságra kihegyezi a fülét, s minden érzékszervével rájuk figyel. Gyorsan áll fel, aminek hatására dereka megsajdul, egy fintorgásnál többet nem mutat.
Támadó állásba helyezkedik, s ha Reknar, vagy a Kapitány nem gátolja meg, a mozgásban könnyen lehet, hogy nekik fog menni. Egyelőre csak morog és vicsorog, hogy ha ők mozdulnak, fogadhassa őket megfelelő illemmel.*
*A csobogó víz látványa szinte elandalítja. A csatában a várakozás a legrosszabb. Miközben várja az elkerülhetetlent, az oldalát simogatja. Fáj, és hogy fog ez fájni másnap.
~Azok a gyíkpofák nem viccelnek.~
Gondolja összevont szemöldökkel. Bizony, vékonyak és a fegyvereik olyanok, mintha fogpiszkálóval szurkálnák az embert, de tele van a testük izommal, erővel, amit hosszú farkukba összpontosítva igazán fájó tud lenni.
Időközben hallja a hangokat maga mögül, amely egy-vagy két ember hangja lehet, melyek átvágnak a bozóton. Ezzel egy időben, a vízesés felől is meglátja az előbukkanó zöld lények pofáját. Erre az újdonságra kihegyezi a fülét, s minden érzékszervével rájuk figyel. Gyorsan áll fel, aminek hatására dereka megsajdul, egy fintorgásnál többet nem mutat.
Támadó állásba helyezkedik, s ha Reknar, vagy a Kapitány nem gátolja meg, a mozgásban könnyen lehet, hogy nekik fog menni. Egyelőre csak morog és vicsorog, hogy ha ők mozdulnak, fogadhassa őket megfelelő illemmel.*
723. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-07 15:41:58
Üzenet elküldve: 2015-06-07 15:41:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 216
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Szelíd
//A Szellemhajó Kincse//
//Plevaen//
*Plevaen utolsó, vélhetően dühből fogant megoldása bár nem a legelegánsabb - már ami a köpést illeti -, mindenesetre beválik, ugyanis az utolsó véset is zölden felizzik. A lényeg az volt, hogy valamiféle folyadék kerüljék rá.
Attól függően, hogy az előző két követ bent hagyta, vagy utólag teszi vissza, a sziklafalon egy körülbelül 160 centi magas, ajtóforma rajzolódik ki, nem sokkal később pedig a kő azon része áttetszővé válik, s valamiféle hullámzó, zöld derengés veszi át a helyét. Leginkább a kocsonyához lehetne hasonlítani, és ha át is megy valami rajta, enyhe ellenállásba ütközhet, szóval lehet érezni, hogy nem egyszerű fényjelenségről van szó, hanem másról. Azonban ártani semmit nem árt, ha pedig Plevaen úgy dönt, hogy áthalad rajta, akkor a barlang egy újabb, de rövidebb és szűkebb járatában találhatja magát, melynek a végén egy szép nagy rés van. Az az ajtó egy nagyobb csarnokba vezet, melynek a közepén egy kisebb tavacska található. Odabent már fény is van, fáklyák a falakon és mintha valahonnét természetes fény is szűrődne be, azonban nem ez az egyedüli dolog, ami feltűnhet a mélységinek. Az eddig nyomasztó csendbe hirtelen artikulátlan üvöltés hasít, majd pedig a barlang feltételezett lakói - akik tíznél nincsenek többen ezen a részen - nyüzsögni kezdenek, érthetetlen nyelvükön kommunikálva egymással.
Botjaiknak koppanásai a sziklafalakon éles visszhangot vernek, éppúgy mezítelen talpaiknak sietős csattanásai is.
Tehát, ha Plevaen eddig eljutott és nem indult inkább vissza a kerülőúton, eldöntheti, hogy követi-e a csarnok túloldalán lévő kijárat felé a hadba állt hüllőembereket, vagy körbenéz a tágas helyiségben, ugyanis akadnak még vájatok.*
//Kapitány és a megmentők//
*A Kapitány kiszabadul, és Reknar is felfedezi a mélyen alvó Jorrih-ot, aki láthatóan még egy villámcsapás hangjára sem kelne fel, ami mellette érne földet. Valószínűleg jobban járnak, ha nem viszik magukkal, noha meglehet a túléléséhez egyedül a kis csapat járulhat hozzá.
Bárhogy is döntsenek, a Kapitány Yüger után megy a vízeséshez- vélhetően Reknar is -, ahol az ork szerencsére már lehiggadt, legalábbis annyira, hogy ne fusson az oroszlán barlangjába. Ám félniük sem kell, az ellenség jön magától is. A korábbi gyíkszerű delikvens nyomában még tíz, élesre faragott bottal felszerelt lény jelenik meg a zuhatag mögül, láthatóan csatára készen. Bár, ameddig nem támadnak rájuk, ők se moccannak, ezzel talán megadva Reknarnak a lehetőséget, hogy megpróbáljon kommunikálni velük, persze a zöld bőrűn és a szakállason is múlik, mi fog kikerekedni a helyzetből.*
//Plevaen//
*Plevaen utolsó, vélhetően dühből fogant megoldása bár nem a legelegánsabb - már ami a köpést illeti -, mindenesetre beválik, ugyanis az utolsó véset is zölden felizzik. A lényeg az volt, hogy valamiféle folyadék kerüljék rá.
Attól függően, hogy az előző két követ bent hagyta, vagy utólag teszi vissza, a sziklafalon egy körülbelül 160 centi magas, ajtóforma rajzolódik ki, nem sokkal később pedig a kő azon része áttetszővé válik, s valamiféle hullámzó, zöld derengés veszi át a helyét. Leginkább a kocsonyához lehetne hasonlítani, és ha át is megy valami rajta, enyhe ellenállásba ütközhet, szóval lehet érezni, hogy nem egyszerű fényjelenségről van szó, hanem másról. Azonban ártani semmit nem árt, ha pedig Plevaen úgy dönt, hogy áthalad rajta, akkor a barlang egy újabb, de rövidebb és szűkebb járatában találhatja magát, melynek a végén egy szép nagy rés van. Az az ajtó egy nagyobb csarnokba vezet, melynek a közepén egy kisebb tavacska található. Odabent már fény is van, fáklyák a falakon és mintha valahonnét természetes fény is szűrődne be, azonban nem ez az egyedüli dolog, ami feltűnhet a mélységinek. Az eddig nyomasztó csendbe hirtelen artikulátlan üvöltés hasít, majd pedig a barlang feltételezett lakói - akik tíznél nincsenek többen ezen a részen - nyüzsögni kezdenek, érthetetlen nyelvükön kommunikálva egymással.
Botjaiknak koppanásai a sziklafalakon éles visszhangot vernek, éppúgy mezítelen talpaiknak sietős csattanásai is.
Tehát, ha Plevaen eddig eljutott és nem indult inkább vissza a kerülőúton, eldöntheti, hogy követi-e a csarnok túloldalán lévő kijárat felé a hadba állt hüllőembereket, vagy körbenéz a tágas helyiségben, ugyanis akadnak még vájatok.*
//Kapitány és a megmentők//
*A Kapitány kiszabadul, és Reknar is felfedezi a mélyen alvó Jorrih-ot, aki láthatóan még egy villámcsapás hangjára sem kelne fel, ami mellette érne földet. Valószínűleg jobban járnak, ha nem viszik magukkal, noha meglehet a túléléséhez egyedül a kis csapat járulhat hozzá.
Bárhogy is döntsenek, a Kapitány Yüger után megy a vízeséshez- vélhetően Reknar is -, ahol az ork szerencsére már lehiggadt, legalábbis annyira, hogy ne fusson az oroszlán barlangjába. Ám félniük sem kell, az ellenség jön magától is. A korábbi gyíkszerű delikvens nyomában még tíz, élesre faragott bottal felszerelt lény jelenik meg a zuhatag mögül, láthatóan csatára készen. Bár, ameddig nem támadnak rájuk, ők se moccannak, ezzel talán megadva Reknarnak a lehetőséget, hogy megpróbáljon kommunikálni velük, persze a zöld bőrűn és a szakállason is múlik, mi fog kikerekedni a helyzetből.*
722. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-07 12:37:45
Üzenet elküldve: 2015-06-07 12:37:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A Szellemhajó Kincse//
*Amint kiszabadul, maga is ruhái után indul. Zorkter megdörzsöli csuklóit, majd nekilát öltözködni. Nadrágja meglepően laza. Az öv is egy lyukkal szűkebben szorul meg rendesen.*
~Ehh! Átkozott rabság, átkozott hőség, átkozott gyümölcsök! Mikor jutok valami férfiételhez ezen a bogaras, gyíkos helyen? hmmm. Gyík?~
*Ingét fel sem veszi ebben a hőségben, csupán nadrágjába dugja hátul. Csupán kabátját ölti magára, amely azért némi védelmet nyújthat a fizikai sérülések ellen. Még a Yorrihot pátyolgató Reknar felé néz.*
-Hagyja! Jön vagy marad? Nem várom el, hogy harcoljon, bár jól jön minden segédkéz.
*Kilép a kunyhóból, és maga is a vízhez megy, inni. Amint azzal végez követi a Yüger által kitaposott, letördelt ösvényt.*
*Amint kiszabadul, maga is ruhái után indul. Zorkter megdörzsöli csuklóit, majd nekilát öltözködni. Nadrágja meglepően laza. Az öv is egy lyukkal szűkebben szorul meg rendesen.*
~Ehh! Átkozott rabság, átkozott hőség, átkozott gyümölcsök! Mikor jutok valami férfiételhez ezen a bogaras, gyíkos helyen? hmmm. Gyík?~
*Ingét fel sem veszi ebben a hőségben, csupán nadrágjába dugja hátul. Csupán kabátját ölti magára, amely azért némi védelmet nyújthat a fizikai sérülések ellen. Még a Yorrihot pátyolgató Reknar felé néz.*
-Hagyja! Jön vagy marad? Nem várom el, hogy harcoljon, bár jól jön minden segédkéz.
*Kilép a kunyhóból, és maga is a vízhez megy, inni. Amint azzal végez követi a Yüger által kitaposott, letördelt ösvényt.*
721. hozzászólás ezen a helyszínen: Tenger és szigetek
Üzenet elküldve: 2015-06-06 18:22:45
Üzenet elküldve: 2015-06-06 18:22:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Szellemhajó Kincse//
*Vérszomjas, állatias énjének kedvező fordulat az, hogy a gyíklény nem fut olyan lassan, mint aprócska rokonai. A nőstény könnyebben utolérné, talán még meg is tudná ölni, ha nem lüktetne és sajogna a dereka, ahol rásózott a kedves. Futás közben, minden levegővételnél jobban fáj. Talán ez az oldala volt, amely megégett aznap, mikor a kormossal a tanyát rabolták ki. Abból sem lett semmi.
Végül a gyík egy vízesés mögött tűnik el, ahová az ork nem követi. Ebben a pillanatban eszmél rá, hogy nem ivott mióta itt van, és elég meleg van ahhoz, hogy ne tudjon ellen állni a csábító hideg, tiszta víznek. Odasétál a zuhataghoz és kezeit kitartva tálat formáz, s megvárja, míg megtelik, majd iszik, amennyit bír. A fejére záporozó víz lehűti a kedélyeit, s ha nem is azért áll meg, hogy bevárja a többieket, legalább szusszan egyet, s pihenteti fájó derekát.
Hideg kezével megdörzsöli a kínos pontot. Ez másnapra kellemetlenül bezöldülne, ha nem lenne már így is elég zöld. Talán kékké fog válni, ami lehetséges, lévén, hogy neki alapból hideg zöld bőrszíne van, nem úgy, mint egyes melegebb színben pompázó fajtársainak.*
- Fel fog dagadni. *Mondja maga elé tárgyilagosan. Meg-megbökdösi, s szisszen a mozdulatra. Kellemetlen, de ez a harc velejárója, meg a vérző sebek, a levágott lábak és karok, ömlő belsőségek. Vár. Nem lankadó figyelemmel a vízesést kémleli, majd megfordul és pár méterrel a zuhatag elé ül, keresztbe font lábakkal.*
- Ahol bementél, ott ki is jössz és én várni foglak. *Már nem elég bolond, ahhoz, hogy beugorjon, pár perccel ezelőtt még gondolkodás nélkül ugrott volna be. Talán a végzetébe.*
*Vérszomjas, állatias énjének kedvező fordulat az, hogy a gyíklény nem fut olyan lassan, mint aprócska rokonai. A nőstény könnyebben utolérné, talán még meg is tudná ölni, ha nem lüktetne és sajogna a dereka, ahol rásózott a kedves. Futás közben, minden levegővételnél jobban fáj. Talán ez az oldala volt, amely megégett aznap, mikor a kormossal a tanyát rabolták ki. Abból sem lett semmi.
Végül a gyík egy vízesés mögött tűnik el, ahová az ork nem követi. Ebben a pillanatban eszmél rá, hogy nem ivott mióta itt van, és elég meleg van ahhoz, hogy ne tudjon ellen állni a csábító hideg, tiszta víznek. Odasétál a zuhataghoz és kezeit kitartva tálat formáz, s megvárja, míg megtelik, majd iszik, amennyit bír. A fejére záporozó víz lehűti a kedélyeit, s ha nem is azért áll meg, hogy bevárja a többieket, legalább szusszan egyet, s pihenteti fájó derekát.
Hideg kezével megdörzsöli a kínos pontot. Ez másnapra kellemetlenül bezöldülne, ha nem lenne már így is elég zöld. Talán kékké fog válni, ami lehetséges, lévén, hogy neki alapból hideg zöld bőrszíne van, nem úgy, mint egyes melegebb színben pompázó fajtársainak.*
- Fel fog dagadni. *Mondja maga elé tárgyilagosan. Meg-megbökdösi, s szisszen a mozdulatra. Kellemetlen, de ez a harc velejárója, meg a vérző sebek, a levágott lábak és karok, ömlő belsőségek. Vár. Nem lankadó figyelemmel a vízesést kémleli, majd megfordul és pár méterrel a zuhatag elé ül, keresztbe font lábakkal.*
- Ahol bementél, ott ki is jössz és én várni foglak. *Már nem elég bolond, ahhoz, hogy beugorjon, pár perccel ezelőtt még gondolkodás nélkül ugrott volna be. Talán a végzetébe.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1922-1941